Címke: Pierre Gasly

  • Még nem biztos Gasly amerikai indulása

    Még nem biztos Gasly amerikai indulása

    Bejelentették, hogy Japánban Jolyon Palmer az utolsó versenyét teljesíti a Renault-val, és a következő futamon már Carlos Sainz vezet majd a helyén, így a Toro Rossóhoz visszatérhet Daniil Kvyat. Így aztán úgy állt a dolog, hogy Austinban a Kvyat-Gasly párossal áll majd rajthoz a Toro Rosso, ám most úgy fest, hogy egyáltalán nem biztos, hogy Gasly ott tud lenni az amerikai versenyen, mivel az egy időpontra esik a Super Formula szezonzárójával, amely sorozatban a francia versenyző még akár bajnok is lehet.

    Bár Gasly korábban úgy nyilatkozott, hogy a Forma-1-es ülésért természetesen hajlandó lenne dobni a Super Formula bajnoki címét, Helmut Marko elmondta, hogy a japán Super Formulás győzelem fontos lenne a Hondának. A Honda pedig jövőre a Toro Rossónak szállít majd motort ugyebár…

  • Kvyat máris visszatér Austinban a Toro Rossohoz!

    Kvyat máris visszatér Austinban a Toro Rossohoz!

    A Toro Rosso megerősítette, hogy Daniil Kvyat visszatér az F1-be, már a következő Amerikai Nagydíjon, miután Carlos Sainz a Renault felé tart.

    Kvyat 2014-ben a Toro Rossonál kezdte a Forma-1-es pályafutását, ahova 2016 közepén visszatért, miután a Red Bull úgy döntött, hogy helyet kell cserélnie Max Verstappennel, és ő versenyezhet az anyacsapatnál. 2017-ben is a Toro Rosso istállónál maradhatott az orosz pilóta, de nehéz éve van, és csak négy pontot gyűjtött a szezonban, azt is leginkább a Spanyol Nagydíjon.

    A Toro Rosso Pierre Gaslyt vetette be a Maláj és a Japán Nagydíjon, Carlos Sainz Jr. csapattársaként, de Kvyat maradt a Red Bull család tagja. Szombat este megerősítést nyert, hogy Sainz Jr. már Austinban mehet a Renaulthoz, és ő vezetheti továbbiakban az R.S.17-est.

    Ennek eredményeként térhet vissza Kvyat a Toro Rossóba Austinban, de ezúttal már Pierre Gasly oldalán, ugyanakkor a csapat még nem jelentette be, hogy a hátralévő három versenyen milyen párosítással indulnak majd. Ez a helyzet azt is jelenti, hogy Gasly nem lesz ott a Super Formula szezonzáróján és nem tud harcba szállni a bajnoki címért, mert ütközik annak a versenynek az időpontja az Amerikai Nagydíjéval.

    Franz Tost, a Toro Rosso csapatfőnöke így búcsúzik a pilótájától:
    „Köszönök mindent, amit Carlos az elmúlt három évben a Forma-1-ben értünk tett. Mindig a legjobbját nyújtotta, bemutatta hogy elhivatott, kiváló a hozzáállása, és ennek köszönhetően elértünk pár remek eredményt. A Toro Rossonál dolgozók nevében a legjobbakat kívánjuk neki az új csapatánál. Szeretnénk legyőzni majd a pályán!”

  • A Red Bull tökösebb, mint a Ferrari és a Mercedes

    A Red Bull tökösebb, mint a Ferrari és a Mercedes

    Miközben a Ferrari általában tapasztalt versenyzőket szerződtet, a Red Bull rendre a fiatal, saját nevelésű versenyzői közül válogat. Legújabb példája ennek Pierre Gasly, aki a Maláj Nagydíjon mutatkozott be a Forma-1-ben, a Toro Rosso színeiben, és szinte biztosra vehető, hogy jövőre is a csapat versenyzője lesz.

    Bár a Ferrarinál és a Mercedesnél is feltűnnek a fiatalok, elég ha Antonio Giovinazzira és Charles Leclercre, vagy Esteban Oconra és Pascal Wehrleinre gondolunk. Utóbbi bár idén már autóba ültette fiataljait, de „lepasszolta” őket a kisebb csapatoknak, a Force Indiának és a Saubernek. A Ferrari pedig a pletykák szerint a fent említett két versenyzőnek mondhatni lestoppolná a Saubert 2018-ra, hogy az amolyan Ferrari B csapattá váljon…

    A Red Bull azonban magának tartogatja tehetségeit, és be is veti őket, amint lehet. Ezért Helmut Marko úgy véli, az energiaitalos csapat sokkal bevállalósabb, mint riválisai.

    „A Red Bull, teljes ellentétben a Ferrarival és a Mercedesszel, tökös és mi beültetjük a fiatal versenyzőket.” – mondta Helmut Marko.

  • Gasly feladja a Super Formula bajnoki címet?

    Gasly feladja a Super Formula bajnoki címet?

    Pierre Gasly, a Maláj Nagydíj hétvégéjén Forma-1-ben debütáló francia versenyző kész kihagyni a Super Formula szezonzáró versenyét, amennyiben a Toro Rosso Austinban is igényt tartana a szolgálataira.

    A japán sorozat utolsó, suzukai versenye ugyanis ütközik az F1-es Amerikai Nagydíjjal, így a Kvyatot helyettesítő Gasly még nemt tudja biztosra, hogy melyik helyszínen fog versenyezni.

    Egy bajnoki cím mindig fontos” – vallotta be Gasly, aki fél ponttal áll a bajnoki tabella második helyén Hiroaki Ishiura mögött.

    „A GP2-es bajnokság megnyerése után ez volt a következő célom, de Austinban is jó lenne versenyezni. Nem tudom hol lennék inkább.”

    „Ha tudom, hogy befejezhetem az egész szezont a Forma-1-ben, akkor inkább Austinban állnék rajthoz.”

    „A Forma-1 a végső célom” – tette hozzá.

    „Még nem beszéltünk 2018-ról. Természetesen ha rajtam múlna, már aláírtam volna a szerződésem” – jelentette ki a 21 éves francia.

  • Gaslynak segített a stresszes Red Bull-atmoszféra

    Gaslynak segített a stresszes Red Bull-atmoszféra

    Pierre Gasly úgy véli, Toro Rossó-s bemutatkozásának relatíve sima lefolyásában hatalmas szerepet játszott a Red Bull által folyamatosan kifejtett „masszív nyomás”.

    A francia fiatal Daniil Kvyat kárára élete első F1-es hétvégéjén vesz részt Sepangban, ahol a 15. helyre kvalifikált, mindössze egyetlen pozícióra és másfél tizedre Carlos Sainztól. Gasly 2014 óta képezi a Red Bull juniorprogramjának oszlopos tagját, az ikonikus színekben pedig futamgyőzelmeket zsebelt be a WSR-ben, illetve megnyerte a 2016-os GP2-es bajnoki címet.

    „Az autóban ülve meglepődtem, mennyire nem éreztem magam idegesnek” – foglalta össze élményeit és tapasztalatait Gasly. „Csak jó érzés fogott el, mert végre ott voltam, ahova gyerekkorom óta vágytam. A boxutcából kiérve már azon agyaltam, milyen kivezető kört kell mennem és hogyan legyek minél versenyképesebb. Amióta a Red Bullnál versenyzek, masszív nyomásnak lettem kitéve, ez pedig kétségtelenül nagyban hozzájárult a mai teljesítményemhez.”

    Gasly a nyolcadik leggyorsabb idővel könnyedén átlibbent az időmérő Q2-es szakaszába, ott azonban nem sikerült megismételnie ezt a kört. Még ennek ellenére is csak másfél tizeddel maradt el a jóval tapasztaltabb Sainztól, a lemaradás nagy része pedig a gumimelegítési különbségekben keresendő.

    „A Q2-ben nem sikerült mindent kifacsarnom az autóból” – ismerte be a francia. „Mindenki libasorban haladt, az első szektorra pedig nem tudtam megfelelően felmelegíteni az abroncsokat. Csak az ötös kanyarig vagy két és fél tized hátrányt szedtem össze, az utolsó szektorban azonban sikerült visszahoznom egy tizedet.”

    A két Toro Rosso jócskán elmaradt a Q3-as továbbjutást érő köridőtől, így igazi kihívás lesz a pontszerzés a futamon.

    „Hiányzik a tempónk a top10-es helyezéshez” – ismerte el Gasly is. „Párszor beszélgettem Carlosszal, és jelenleg nehéz falatnak tűnik. Kulcsfontosságú lesz a versenykimenetel szempontjából, hogy hogyan kezeled a gumikopást és hogyan osztod be a gumikat. Lesz tanulnivalóm, de a maximumot fogom nyújtani és remélhetőleg jó helyezésekért harcolhatunk.”

    Sainz nem lepődött meg új csapattársa teljesítményét látva: elmondása szerint Gasly „olyan gyors, mint vártam” és „látom, hogy megértette az F1-et”.

    „Rengeteget tesztelt a Red Bull-lal, ismeri az autókban lévő rendszereket és tudja, milyen visszajelzést kell adni a mérnököknek” – sorolta fel Gasly skilljeit a spanyol. „Tesztelés terén két-három éves tapasztalattal rendelkezik, így egyértelmű, hogy készen állt erre a lépésre.”

  • Nem biztos, hogy Gasly ott lehet Suzukában

    Nem biztos, hogy Gasly ott lehet Suzukában

    A francia pilóta kihagyhatja a Super Formula sorozat szezonzáróját Suzukában, amennyiben a Red Bull nem engedi el.

    Gasly Sepangban mutatkozott be a Forma-1-ben, egyes pletykák szerint azonban Austinban visszatérhet Daniil Kvyat, hiszen az Amerikai Nagydíj hétvégéje egybeesik a Super Formula szezonzárójával. Ahol egyébként Gaslynak esélye lenne megnyerni a bajnokságot.

    A Toro Rosso főnöke, Franz Tost elmondta, még nem született döntés ez ügyben.

    „Normál körülmények között Pierre vezetné az autót a hátralévő versenyeken.” – fogalmazott a Speed Weeknek. „Austin azonban egybeesik a Super Formula fináléjával, így mérlegelnünk kell, majd ezek után meghozni a döntést.

    Sokan már azt is biztosra veszik, hogy Gasly teljes szezont fut 2018-ban a Toro Rossoval. Tost erről is ejtett pár szót, és hozzátette, nagyon elégedettek a francia pilótával.

    „Október vége felé összeülünk, és döntünk a csapat 2018-as felállásáról.”

  • Sainz év végéig marad

    Sainz év végéig marad

    A spanyol pilóta a szezon hátralévő részében is a Toro Rosso autóját vezeti.

    A Maláj Nagydíj előtti hetekben keringtek olyan pletykák, hogy Sainz már az idei utolsó versenyeken a Renault autójával áll rajthoz, így helyén Pierre Gasly debütálhat.

    Habár Gasly bemutatkozott a Toro Rosso színeiben, Daniil Kvyat helyét vette át, Sainz pedig úgy tűnik, a szezonzáróig marad.

    Szingapúrban a Toro Rosso csapatfőnöke, Franz Tost azt mondta a rádión Sainznak, azt szeretné, hogy maradjon a csapatuk tagja.

    „Nagyra értékelem Franz bizalmát.” – fogalmazott Sainz.

    „Már nincs kétség, mert jelenleg úgy néz ki, hogy a Toro Rossoval fejezem be a szezont.”

  • Gasly sajnálja, hogy Kvyat helyén kell versenyeznie

    Gasly sajnálja, hogy Kvyat helyén kell versenyeznie

    Az élete első Forma-1-es versenyhétvégéjére készülő Pierre Gasly elmondta, hogy remek a kapcsolata az orosz márkatársával, és sajnálatát fejezte ki, hogy az ő helyén kap lehetőséget.

    A regnáló GP2-es bajnok a legnagyobb esélyes arra, hogy jövőre megfelelően tudja helyettesíteni a távozó Carlos Sainzot a Toro Rossónál. A bemutatkozásra azonban, némileg váratlanul már idén sor került, hiszen – egyelőre csak két verseny erejéig – ő vezetheti majd Kvyat autóját.

    „Sajnos ebben a sportban így mennek a dolgok.” – mondta a francia a csütörtöki sajtótájékoztatón. Majd hozzátette, hogy nem volt még alkalma beszélni Kvyattal.

    „Ő is ebben a helyzetben volt, mint én. Sokat várt az F1-es lehetőségre, de amikor megkapta, az más kárára történt. Természetesen nagyon sajnálom őt, hiszen egy remek és tehetséges autóversenyző. Sajnos ez történik, ha beülök egy autóba. Biztos vagyok benne, hogy fogjuk még őt látni a rajtrácson.”

    A Toro Rosso még nem közölte, hogy idén pontosan hány futamra terveznek a franciával, mint ahogyan a jövő évi pilóta párosát sem. Még maga az érintett sincs tisztában a jövőjével.

    „Jelenleg még nem tudom, hogy hány versenyen vezethetek majd, ez még nem dőlt el. A csapat annyit mondott nekem, hogy csak a hétvégére koncentráljak és próbáljam a legjobbamat nyújtani. Teljesen új közeg ez számomra, így nincsenek konkrét céljaim erre a futamra.”

    Csapattársával, Carlos Sainz-cal jól ismerik egymást, hiszen a 2014-es Formula Renault 3.5.-ös bajnokságban kiélezett harcot folytattak a bajnoki címért, amit végül a spanyol szerzett meg. Szerinte Gasly hamar fel fogja venni a száguldó cirkusz ritmusát.

    „Mindent megtett azért, hogy itt lehessen. Nem gondolom, hogy a Red Bull beültetne olyasvalakit az autójába, aki nem lenne képes rögtön az elején pontokkal segíteni a csapatát.” – vélekedett a spanyol.

    Gasly debütálásával immáron már három francia versenyző lesz a mezőnyben. Érdekesség, hogy a két honfitársa is szezon közben mutatkozhatott be. Grosjean 2009-ben a Renault-val, Ocon pedig 2016-ban a Manorral ugrott be év közben.

    Grosjean elmondta, hogy reméli, hogy a Toro Rosso több lehetőséget ad neki, mint amennyit ő kapott a Renault-tól  2009-ben.

    „Nem szabad valakit az első pár tanuló versenye alapján megítélni, hanem további lehetőségeket kell neki biztosítani a teszteken. Sajnos ez nálam nem így volt 2009-ben, ami sokba került a karrieremnek. Úgy hiszem, hogy a Toro Rosso a lehető legjobban fel szeretné készíteni őt 2018-ra.”

    Ocon pedig egy érdekes történettel állt, elmondta, hogy az ő családja nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Gaslyból autóversenyző lett, nem pedig focista.

    „Amikor hét vagy nyolcéves lehetett az apám azt mondta neki [Gaslynak – szerk.], ‘hogy miért nem próbálod ki Esteban gokartját’. Ezt követően pedig abba hagyta a labdarúgást.”

  • Valójában csak két versenyt hagy ki Kvyat?

    Valójában csak két versenyt hagy ki Kvyat?

    A Toro Rosso egyik szponzora azt állítja, hogy Daniil Kvyat csak a következő két futamot hagyja ki és adja át helyét Pierre Gaslynek, utána visszatér és ő fejezi be a szezont.

    A Toro Rosso tegnap jelentette be, hogy Gasly már idén autóba ülhet, úgy fogalmaztak, „a következő futamokon”.

    „A versenyzőcsere lehetőséget ad számunkra, hogy több információ álljon rendelkezésünkre, mikor 2018-as versenyzőinket kiválasztjuk.” – mondta Franz Tost csapatfőnök, aki azt is kiemelte, hogy Kvyat sok hibát vétett idén, „ezért marad ő távol a következő versenyeken”, miközben továbbra is „a Red Bull család tagja marad”.

    Többen azonban úgy vélik, Kvyat is úgy jár majd, mint a legtöbben, akiket elküldött a Red Bull, hogy utána már sosem tudnak visszatérni a Forma-1-be.

    „Csak két versenyt hagy ki (Kvyat), míg Gaslyt tesztelik” – mondta ezt már a Toro Rosso sponzorának az Acronisnak a főnöke, Serguei Beloussov. „Carlos is elmegy (2018-ban), szóval a következő szezonra még nyitottak a lehetőségek.”

    Gasly egyébként idén a japán Super Formula megnyerésére hajt, melynek szezonzárója egy időpontra esik a Forma-1-es Amerikai Nagydíjjal.

    „Tekintve, hogy jövőre Honda erőforrásra váltanak, megengedhetik maguknak, hogy kísérletezzenek a versenyzőkkel.” – mondta Igor Ermilin, az orosz autószövetség elnöke a Tass hírügynökségnek. „Szóval úgy gondolom, hogy ez a két futam nem lesz nagy hatással Daniilre, vagy a csapatra. Nem hiszem, hogy már eldöntötték volna, mi legyen később.”

  • Így áll jelenleg a 2018-as F1-es mezőny

    Így áll jelenleg a 2018-as F1-es mezőny

    A nagyobb csapatoknál már minden hely betelt, a „kicsiknél” azonban még vannak hivatalosan nem betöltött pozíciók. A Toro Rosso és a Sauber felállása még egyáltalán nem fix, míg a Williamsnél Stroll gyakorlatilag biztosra vehető, bár hivatalosan még nem írt alá 2018-ra. Kérdés továbbá, hogy Fernando Alonsonak elég garanciát jelent-e az eredményességre a Renault erőforrás, vagy ennek ellenére távozik a McLarentől.

    Az alábbi táblázatban láthatjátok a már hivatalosan is leszerződtetett versenyzőket, a végén pedig azok listáját, akik még szerződésre várnak – persze nem lesz helye mindegyiküknek. 7 üres helyre, minimum 12 versenyző pályázik, legtöbben a Wiliamses és a Sauberes helyekre. A táblázat alatt szavazhattok is, hogy melyik csapatnál kit látnátok legszívesebben.

    Íme hogy alakul eddig a 2018-as F1-es mezőny:

    Ferrari Sebastian Vettel Kimi Räikkönen
    Mercedes Lewis Hamilton Valtteri Bottas
    Red Bull Daniel Ricciardo Max Verstappen
    Toro Rosso
    McLaren Stoffel Vandoorne
    Force India Sergio Perez Esteban Ocon
    Williams
    Haas Romain Grosjean Kevin Magnussen
    Sauber
    Renault Nico Hülkenberg Carlos Sainz
     AKIKNEK HIVATALOSAN MÉG NINCS HELYÜK:
    Fernando Alonso  
      Robert Kubica  
      Felipe Massa  
      Pierre Gasly  
      Daniil Kvyat  
      Jolyon Palmer  
      Antonio Giovinazzi  
      Charles Leclerc  
      Marcus Ericsson  
      Lance Stroll  
      Pascal Wehrlein  
      Paul di Resta

    [poll id=”26″]

    [poll id=”27″]