Címke: Pierre Gasly

  • Büntetést kap Ricciardo és a két Toro

    Büntetést kap Ricciardo és a két Toro

    Miután a Renault átvette a Honda szerepét elfüstölések terén, nem meglepő a hír, miszerint Daniel Ricciardo, illetve Pierre Gasly és Brendon Hartley is motorcserés rajtbüntetés tudatában készülhet a Brazil Nagydíjra.

    Az interlagosi hétvége pénteki napjára mindhárom érintett pilóta új MGU-H-val, és ennek értelmében +10 rajthellyel gazdagodott. Ricciardo emellett friss akkumulátort és vezérelektronikát is kapott, de mivel ezek még a szabályok által előírt négy elemen belül vannak (pontosabban a negyedikek), a cseréjük megtorlatlanul marad. A tíz hely még egyik versenyző esetében sem végleges; mivel a Renault igyekszik minimalizálni az egyes alkatrészek által futott kilométerszámot, könnyen megeshet, hogy a szombati nap folyamán további cserékről hallhatunk híreket. Minderre Hartley tűnik a legesélyesebbnek, a 28-as számú Toro Rosso ugyanis látványos (mondhatni retro) füstcsóvát húzva két kört követően megadta magát az első szabadedzésen, a füst pedig általában nem egészséges erőforrást feltételez. Ami a másik Red Bullt illeti, Christian Horner csapatfőnök szerint Max Verstappen motorja a jelenlegi konfigurációban kihúzza a hátralévő két futamot.

     

  • Gasly és Hartley még nem teljesen biztosak abban, hogy jövőre is maradhatnak

    Gasly és Hartley még nem teljesen biztosak abban, hogy jövőre is maradhatnak

    A Toro Rossónál még nem eldöntött, hogy milyen pilótapárossal vágnak majd neki a 2018-as szezonnak. Persze esélyes erre a csapat jelenlegi, frissen összeállt párosa: Pierre Gasly és Brendon Hartley.

    „Mindketten Red Bullos versenyzők, mindketten jó képességekkel rendelkező versenyzők, ezért szeretnénk tesztelni őket a szezon végéig.” – mondta Franz Tost csapatfőnök. Nagy valószínűséggel ők lesznek a versenyzőink 2018-ra is.”

    Arról már beszámolt a csapat korábban, hogy Daniil Kvyat nem csupán elvesztette Toro Rossós ülését, de már a Red Bull támogatottak körében sincs benne.

    Mindezek ellenére Gasly és Hartley sem akarja elbízni magát, még egyikük sem biztos benne, hogy tényleg maradhat jövőre.

    „Erről még nem szóltak nekem.” – mondta Gasly Mexikóban. „Azt hallottam, hogy év végig a csapatnál, de Japán óta semmit sem mondtak.”

    „Nyilvánvaló, hogy most nagyobb a nyomás rajtam, mint Austinban volt.” – mondta Hartley. „Az elvárások a kezdetektől fogva nagyok, de mindenkinek egyértelmű volt, hogy Austin nagyon hirtelen jött számomra.”

    „Versenyzőként a legnagyobb nyomás alá helyezed magad, szóval csak a fontos dolgokra fókuszálsz, és igyekszel olyan gyorsan menni a pályán az autóval, amennyire csak tudsz.”

  • Helmut Marko: Daniil Kvyat már nem tér vissza a Forma-1-be!

    Helmut Marko: Daniil Kvyat már nem tér vissza a Forma-1-be!

    Dr. Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója elárulta, hogy a Red Bull támogatásával már biztosan nem tér vissza Daniil Kvyat a Forma-1-be. Austinban Kvyat kifejezetten kérte a Red Bull menedzsmentjét, hogy tisztázzák vele a jövőjét. Ezt követően a Toro Rosso bejelentette a pilótafelállását Mexikóra, amelyben Pierre Gasly és Brendon Hartley kaptak helyet, a 23 éves orosz azonban nem, így néz ki, hogy utolsó alkalom volt neki az Amerikai Nagydíj, amelyen hiába teljesített jól.

    Marko elhintette a német Auto Bildnek, hogy a Red Bull a továbbiakban már nem támogatja az oroszt a Forma-1-ben: „Nem fog már visszatérni Kvyat. Nem hiszünk benne, hogy hosszútávon meg tudna változni.”

    Azért érdekes, hogy a Toro Rosso Gaslyt és Hartleyt is egyelőre csak a soron következő versenyre nevezték, de Marko megnyugtatott mindenkit, hogy ezzel a párossal fejezik be az évet:
    „Gasly és Hartley fejezhetik be a szezont nálunk. Meglátjuk, mire lesznek képesek.”

  • Hivatalos: Gasly-Hartley párossal indul a Toro Rosso Mexikóban

    Hivatalos: Gasly-Hartley párossal indul a Toro Rosso Mexikóban

    A Toro Rosso hivatalosan is megerősítette, hogy a hétvégi Mexikói Nagydíjon Pierre Gasly és Brendon Hartley lesz a két pilótájuk.

    Kvyat két kihagyott hétvége után került vissza a csapathoz, mert Sainz a Renualt-hoz igazolt, Gasly pedig a Super Formula szezonzáróra ment, amit végül nem rendeztek meg.

    Mexikóban viszont újra partvonalon kívülre kerül. Ez már a negyedik különböző felállása lesz a Toro Rossonak 2017-ben.

    Hartley debütálását nehezítette, hogy büntetések sújtották az időmérő után, a futamon végül 13.lett.

    A Toro Rosso arról viszont nem nyilatkozott, hogy a jövőben van-e valamiféle tervük az orosszal.

    Ezzel gyakorlatilag borítékolható, hogy Daniil Kvyat Forma-1-es karrierje befejeződött, legalábbis a Toro Rossonál…

  • Gasly rendkívül csalódott

    Gasly rendkívül csalódott

    Pierre Gasly érthető módon nagyon csalódott, amiért az időjárás döntötte el a Super Formula 2017-es bajnoki címét: a fiatal francia elmondása szerint nehéz elfogadni a helyzetet.

    Ahogy arról már beszámoltunk, tájfun miatt törölték a vasárnap megrendezendő futamokat, ami egyet jelent Hiroaki Ishiura bajnoki címével: a japán versenyző ugyanis fél pontos előnnyel várta a szezonzáró hétvégét.

    Gasly a bajnoki cím reményében hagyta ki az austini Forma-1-es hétvégét, így nyilvánvalóan hatalmas pech számára a természet forgatókönyve.

    „Jelenleg nagyon csalódott vagyok, hiszen versenyezni és küzdeni akartam, ami nem fog megtörténni” – mondta Gasly az Autosport.com-nak.

    „Nehéz elfogadni, de ez van.”

    „Azt hiszem, az egyik dolog, amit ma megtanultam, hogy vannak dolgok, amit nem tudunk kontrollálni.”

    „Nagyon rossz fél ponttal elveszíteni a bajnokságot.”

    A mai időmérő edzést – heves esőzés közepette, négy piros zászlós megszakítással – még megtartották, Gasly a pole pozícóért kapott egy ponttal is elhódíthatta volna a bajnoki címet: „Ma nem tudtuk megmutatni a bennünk rejlő potenciált, egy tiszta köröm sem volt” – panaszkodott a 21 éves francia.

     

     

  • Szívás Gaslynek: Elmaradt a Super Formula szezonzárója, Ishiura a bajnok!

    Szívás Gaslynek: Elmaradt a Super Formula szezonzárója, Ishiura a bajnok!

    A Super Formula elöljárói törölték a vasárnapi dupla versenyes finálét Suzukában, miután érkezik egy komoly tájfun, és ez azt is jelenti egyben, hogy Hiroaki Ishiura az idei bajnoka a szériának.

    Az időmérő edzést is már heves esőben tartották, és Ishiura a negyedik, Gasly a nyolcadik helyet szerezték meg a megszakított időmérő edzés alapján. A második versenyre a párosnak a kilencedik és a hatodik hely jutott volna. A Lan nevű tájfun azonban elérte az országot, és a lehető legrosszabb körülmények várhatóak vasárnapra esővel és széllel.

    A Super Formula széria a weboldalukon egy rövid közleményt jelentetett meg, mely szerint törlik a vasárnapi versenyeket a nem várt állapotok miatt. Ez a döntés azt is jelenti egyben, hogy fél ponttal Gasly előtt Ishiura a 2017-es bajnok. A francia pont a Super Formula szezonzáró hétvégéje miatt hagyja ki most hétvégén az Amerikai Nagydíjat, ahol újra a Toro Rosso autóját hajthatta volna.

  • A pletykák szerint utoljára ülhet autóba majd Daniil Kvyat is

    A pletykák szerint utoljára ülhet autóba majd Daniil Kvyat is

    Az orosz Daniil Kvyat ugyan visszatér a Forma-1-be a hétvégén, de lehet, hogy ez már csak egy hattyúdal lesz. Az oroszt kispadra ültette a Toro Rossonál a Red Bull, és a helyén bemutatkozhatott a francia Pierre Gasly. Neki azonban ezen a hétvégén a Super Formula bajnoki címéért kell küzdenie, így Kvyat visszatérhet.

    Austinban a csapattársa Le Manst is megnyert Brendon Hartley lesz, aki pedig a Renaulthoz igazolt Carlos Sainz helyére érkezik. A legújabb pletykák szerint azonban amint Gasly visszatér Japánból, ő illetve Hartley maradnak is a szezon végéig már 2017-ben. Boris Shulmeystera az orosz versenysport egyik promótere a Championat hasábjain panaszkodott:
    „Nem értem eléggé a politikai játszmákat a Forma-1-ben. Abból ítélkezve, viszont amit tudok, aggódóm Daniilért. Elég szégyen, ha egy ilyen tehetséges pilótát mint ő, előbb a nagy csapatból a juniorokhoz száműznek, és most már a bennmaradásáért kell harcolnia…”

  • Bizonytalan még a Gasly-Kvyat páros 2018-ban a STR-nél

    Bizonytalan még a Gasly-Kvyat páros 2018-ban a STR-nél

    A Toro Rosso csapatfőnöke, Franz Tost elhintette, hogy még korai lenne arról beszélni, hogy biztoan Pierre Gasly és Daniil Kvyat lennének majd a  versenyzőik 2018-ban.
    Gasly Malájziában mutatkozhatott be Kvyat helyén, aztán a faenzaiak bejelentették a Japán Nagydíjon, hogy a francia maradhat a szezon hátralévő részében is. Carlos Sainz időközben eligazolt a Renaulthoz, és már Austinban velük indulhat majd a továbbiakban, ahogy 2018-ban is a franciáknál versenyezhet tovább.
    Gasly ugyan lenyűgözte eddig a csapatot, Tost azonban figyelmeztetett, hogy semmi sincs kőbe vésve jelenleg a jövő évvel kapcsolatban:
    „Jelenleg minden nyitott, meglátjuk mi lesz, van még időnk. A Red Bullnak nem kell ezt elkapkodnia. Nézzük meg előbb, hogy mi lesz Austinban. Erről nincs mit többet előadni. Persze, mindig vannak opciók, a kérdés az, hogy maradsz-e a filozófiádnál, ami nálunk a Toro Rossonál az, hogy Red Bull támogatott pilótákkal versenyzünk. A végső döntést is ők hozzák meg.”
    Todt azt is megerősítette, hogy Kvyat elég frusztrált volt, amiért 2 versenyen is a kispadra kényszerült:
    „Bármelyik versenyző csalódott, ha nem versenyez, de ennek oka volt.”
    Sainz dolgában pedig ennyi volt a mondanivalója:
    „Eldöntetett, hogy megy a Renault csapatához, és ennyi. Ez az üzlet része volt. Annak fejében adtuk oda nekik, hogy felmondhassuk velük az élő szerződésünket, és ezt így lehetett elintézni, így ez a lépés várható volt.”
  • Kubica nem fog Austinban a Toro Rossoval versenyezni

    Kubica nem fog Austinban a Toro Rossoval versenyezni

    Nico Rosberg, aki szintén menedzseli már Robert Kubicát nem számol azzal, hogy a következő hétvégén védence Austinban újra visszatérhetne a Forma-1-be, még ha csak ideiglenesen is. A Toro Rosso keres valakit Pierre Gasly helyére, aki az Amerikai Nagydíj helyett a bajnoki címért száll síkra a Super Formula szezonzáróján.

    A lengyel Kubica vissza akar térni a Forma-1-be, annak ellenére, hogy hét szezont kihagyott, a karja lecsökkent képességei miatt. Idén tesztelt már a Renault autóival, és most a célja az, hogy 2018-ban Felipe Massa helyére beülhessen a Williamsbe. A német AMuS szerint a 32 éves versenyző menedzsmentje, így a regnáló világbajnok Rosberg sem akarja őt feltétlenül Gasly helyén látni. Az eddigi híradások szerint Kubicának azért érdekes a helyzete, mert ha még csak  egy versenyre is visszatér, az életbiztosításának a kifizetését vissza kell fizetnie, amit azért kapott, mert tartósan képtelen a Forma-1-ben versenyezni. Rosberg szerint a Toro Rosso egyszeri alkalmas lehetősége pedig túl nagy kockázat lenne a lengyelnek:
    „Ha a mélyvízbe dobnak, egy furcsa autóval teszt nélkül, csak veszíthetsz vele. Jobb, ha a Williamses lehetőségre koncentrálunk.”

  • A Toro Rosso hamarosan bejelenti, hogy ki érkezik Gasly helyett

    A Toro Rosso hamarosan bejelenti, hogy ki érkezik Gasly helyett

    A Red Bull, a Toro Rosso anyacége hamarosan eldönti, hogy ki ülhet Pierre Gasly helyére jövő héten, az Amerikai Nagydíjon. Dr. Helmut Marko azt állítja, hogy rossz azon médiajelentés a Toro Rosso részéről, amely azt állítja, hogy Gasly fog versenyezni Austinban Daniil Kvyat mellett. A problémát az okozza, hogy későn állapodott meg a Renault és a Red Bull Carlos Sainz idő előtti elengedéséről a franciákhoz. Az AMuS-nak ennyit mondott:
    „A Renault későn döntött, és némileg váratlanul is Jolyon Palmer menesztéséről. Gasly nem tud versenyezni Austinban, mivel az új motorpartnerünk a Honda ragaszkodik hozzá, hogy a Super Formula bajnokságában a bajnoki címért menjen Japánban. Nem tudjuk nem figyelembe venni a kérésüket.”

    Azonnal vad pletykák láttak napvilágot arról, hogy ki helyettesítheti Gasly-t. Szóra jött Robert Kubica, Sergey Sirotkin, Sebastien Buemi, sőt Takuma Sato, és az IndyCar bajnok Josef Newgarden is. Marko rövid véleménye erről:
    „Ne aggódjatok! Kedden tudni fogjuk, hogy ki ülhet a második Toro Rosso autóba.”

    Buemi jó ideje Red Bull támogatott, lehetséges, hogy ő lesz a befutó. Ennek ellenére Marko nem gondolja azt, hogy a svájcira újra számítana Carlos Sainz helyén a csapat jövőre:
    „Még ha a Toyota ki is száll a WEC-ből, nehéz lenne Bueminek a következő év, a Honda miatt. A két japán gyártó között túl nagy a rivalizálás.”