Címke: Pierre Gasly

  • Prost sajnálja, hogy a franciák egymást ütötték ki

    Prost sajnálja, hogy a franciák egymást ütötték ki

    Az F1-es világbajnok Alain Prost nagyon sajnálatosnak találja, hogy épp két francia versenyző, Esteban Ocon és Pierre Gasly ütötték ki egymást a Francia Nagydíjon, már a verseny elején. Ugyanakkor bízik benne, hogy ezt főként csak az izgalom eredményezte.

    „A verseny első pár körében sosem vagy egyedül.” – mondta Prost a Canall + csatornának. „Lehet pozíciókat nyerni sebességkülönbséggel, ami függ a gumiválasztástól és más tényezőktől is. Tehát óvatosnak kell lenni, annak ellenére, hogy könnyebb ezt mondani, mint megtenni.”

    „Sajnálatos két francia versenyző ütközését látni, miután azt szópárbaj követi. Ideértve Romaint (Grosjean) is, mivel gyakran versenyeznek egymás ellen a középmezőnyben.”

  • Ocon és Gasly megrovást kaptak

    Ocon és Gasly megrovást kaptak

    Esteban Ocon és Pierre Gasly is megrovást kaptak a Francia Nagydíjon történt balesetük miatt. Pechükre mindketten azonnal kiestek hazai versenyükön.

    Az eset után mindkettejüket behívatták a versenybírák, végül pedig megkapták idei első figyelmeztetésüket.

    „A 31-es autó versenyzője (Ocon) optimista manővert hajtott végre a pálya bal oldaláról.” – áll az FIA közleményében.

    „A 10-es autó versenyzője (Gasly) is túl optimista volt, hiszen későn fékezett a kanyarhoz érkezvén.”

    „A versenybírák meglátása szerint mindkét versenyző hibázott, ez eredményezte az ütközést.”

  • Gasly az egykori francia versenyzők előtt tiszteleg sisakjával

    Gasly az egykori francia versenyzők előtt tiszteleg sisakjával

    Arról már beszámoltunk, hogy Romain Grosjean egyedi sisakkal készült haza versenyére, a Francia Nagydíjra, most pedig megmutatjuk Pierre Gasly-ét is. A Toro Rosso versenyzője a Forma-1 korábbi nagynevű francia versenyzői előtt tiszteleg, az ő nevük olvasható a sisakján. Így többek között René Arnoux, Patrick Tambsy, Jean-Pierre Beltoise, Jacques Laffite, Alain Prost, és Jean Alesi, de a JB17 is feltűnik rajta, Jules Bianchi emlékére.

    https://www.instagram.com/p/BkSzjeCjhbG/?taken-by=pierregasly

    Alább pedig Esteban Ocon Eiffel-tornyos sisakját láthatjátok:

    https://www.instagram.com/p/BkS2jj3B1-y/?taken-by=estebanocon

  • Franciáztak a Red Bull versenyzői

    Franciáztak a Red Bull versenyzői

    Vicces videót tett közzé a Red Bull a Francia Nagydíj helyszínére érkezvén, melyen Pierre Gasly megtanít pár hasznos mondatot Red Bullos kollégáinak, Daniel Ricciardónak, Max Verstappennek, és Brendon Hartley-nak, franciául.

    Verstappennek relatíve jól ment a dolog, örült is, hogy felelevenítheti kicsit az iskolában tanult francia tudását. Hartley-nak jobban meggyűlt a baja a nyelvvel, míg ausztrál haverja lelkesedéssel és beleéléssel pótolta hiányosságait. A legjobban egyértelműen neki (Ricciardo) tetszett a „játék”, rögtön elsütötte a Moulin Rouge-ból mindenki által ismert francia mondatot: „Voulez-vous coucher avec moi?”, ami annyit tesz, hogy „Akarsz velem aludni?”. A végén pedig bedobált még minden francia kifejezést, amit ismer, úgy, mint: Köszönöm neked. Nagy csókok. Szeretlek. Viszlát. Jó éjt.

  • Gasly kierőszakolta főnökeitől az új Honda-motort

    Gasly kierőszakolta főnökeitől az új Honda-motort

    Pierre Gasly kiszurkolta a Toro Rosso és a Honda feletteseinél, hogy ő is megkapja az új specifikációjú erőforrást a Kanadai Nagydíjra.

    A montréali versenyhétvégét mindkét Toro Rosso vadonatúj Honda-motorral kezdte meg, ám Gaslyé az időmérő előtt felmondta a szolgálatot. A franciának ezért a régebbi specifikációval kellett kvalifikálnia (ez volt az oka szerény 16. pozíciójának), a másik autóban Brendon Hartley azonban a 12. helyet szerezte meg. Az új motor annyival erősebb és gyorsabb a régebbinél, hogy Gasly szerint még a rajtbüntetés ellenére is megérte újra motort cserélni a verseny előtt.

    „Mindenkinél lobbiztam” – árulta el a francia. „Mindenkinek rágtam a fülét: Franz [Tost], Jonathan [Eddolls versenymérnök], [Tojoharu] Tanabe, senki sem menekült. Megmondtam, hogy kell nekem az új motort, mert különben nagyon nehéz futamnak nézünk elébe. Jobb itt túlesni a büntetésen; több esélyünk volt így a pontszerzők között végezni, és legalább Franciaországban nem kell hátulról rajtolnunk.”

    A 11. helyen Gasly végül éppenhogy lemaradt a pontszerzésről, de úgy véli, a régi erőforrással eddig sem tudott volna előrejönni.

    „Nagyon akartam ezt a büntetést!” – mosolygott. „A 19. rajtkockából indulva nyolc helyet javítottunk, míg a másikkal a 16. helyről rajtoltunk volna, de nem jutottunk volna sokkal feljebb.”

  • Motorcsere a Toro Rossónál, Gasly a mezőny végéről rajtolhat

    Motorcsere a Toro Rossónál, Gasly a mezőny végéről rajtolhat

    Pierre Gasly autójában motort kellett cserélni, így a Toro Rosso francia versenyzője az utolsó rajtsorból kezdheti meg a 20:10-kor rajtoló Kanadai Nagydíjat.

    Gaslynak még a a harmadik szabadedzésen akadtak gondjai a továbbfejlesztett Honda erőforrással, ezért a japán mérnökök úgy döntöttek, hogy a kvalifikációt a régi erőforrással teljesítik majd.

    Miután csak a 16. helyet szerezték meg, a bikások hazai versenye (Osztrák Nagydíj) pedig nemsokára esedékes, a csapat úgy döntött, jobban teszik, ha új erőforráselemekkel vágnak neki a montreáli versenynek.

    Mivel Gasly autójába már a negyedik belsőégésű Hondát szerelték be 2018-ban, a 22 éves francia tíz rajthelyes büntetésben részesült a cserét követően.

    Természetesen Romain Grosjean Ferrarival hajtott Haas autójában is motorcserére votl szükség, miután a mezőny másik francia versenyzőjének autójában az időmérő edzés legelején adta meg magát a frissen beszerelt erőforrás.

    Grosjean büntetést nem kap, a Haas a szezon elején használt motort szerelte be a 8-as rajtszámú versenyautóba.

  • Gaslynak a régi Hondát kellett használnia az időmérőn

    Gaslynak a régi Hondát kellett használnia az időmérőn

    Pierre Gasly helyzetét nagyban nehezítette a Kanadai Nagydíj időmérőjén, hogy vissza kellett váltania a Honda régebbi specifikációjú erőforrására.

    A japán gyártó fejlesztett motorral érkezett Montréalba, ami a pénteki szabadedzések és a pilóták elmondása szerint jobb és gyorsabb elődjénél. A szombati harmadik szabadedzés után azonban Gaslynak technikai gondok miatt vissza kellett váltania az előző, Bahrein óta használt erőforrásra. A francia szerint ez komoly hátrányt jelentett neki az időmérőn, ahol a 16. helyen végzett, habár ígyis csak fél tizeddel maradt el a Q2-es továbbjutást érő köridőtől.

    „Probléma adódott az új motorral a harmadik szabadedzésen, vissza kellett váltanunk a Monacóban használtra” – erősítette meg Gasly. „A kanadaihoz hasonló pályákon, ahol ilyen sok hosszú egyenes van, roppant fontos a végsebesség, ez pedig megnehezítette a dolgom az időmérőn. Frusztráló, hogy ennyire kevésen múlott.”

    A másik Toro Rossóban Brendon Hartleynak nem voltak ilyen problémái és az előkelőnek mondható 12. helyet szerezte meg.

    „Ami viszont pozitívum, hogy Brendon remek munkát végzett a fejlesztésekkel” – folytatta Gasly. „Alig várom, hogy én is visszarakhassam ezt a motort az autómba. A következő versenyekre nézve jó jel az itteni szereplésünk, csak a holnapi nap lesz nehéz. Nem lesz könnyű a futam, de sosem vesztem el a reményt. Mindent beleadok, holnap pedig kiderül, ez mire lesz elég.”

  • Elégedett a Toro Rosso az új Hondával

    Elégedett a Toro Rosso az új Hondával

    Habár érzésre nehéz megmondaniuk, Pierre Gasly és Brendon Hartley „abszolút pozitívként” jellemezte a Honda új motorcsomagját.

    A Ferrarihoz és a Renault-hoz hasonlóan a Honda is jelentős motorfejlesztésekkel érkezett Kanadába, ami az előzetes hírek szerint akár 30 lóerővel is növelte volna a japán erőforrás teljesítményét. Az első két szabadedzés alapján Gasly és Hartley, valamint a Toro Rosso mérnökei egyaránt elégedetten bólogatnak a Honda-motor adatait látván, habár a pályakarakterisztika miatt a pilótafülkéből nehéz érezni a különbséget például Monacóhoz képest.

    „Nehéz összehasonlítani” – ismerte el Gasly. „Az előző futam Monaco volt, ahol nagy leszorítóerővel megyünk és rövidek az egyenesek, míg itt Kanadában alacsony leszorítóerőre van szükség. Nem lehet egyértelműen összevetni a kettőt, de a mérnökök szerint jobb és gyorsabb, és csak ez számít.”

    Hartley főként a remek vezethetőséget emelte ki.

    „Amennyire én tudom, mindenki roppant elégedett volt a motor első napjával, nem ütköztünk semmiféle problémába” – mondta az új-zélandi. „Semmi megbízhatósági gond, a vezethetőség pedig nagyszerű volt. Persze még a finomhangolás hátra van és még korántsem hoztuk ki a maximumot a motorból, de csak pozitívakat tudok mondani. Mindenki boldog, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy belülről drasztikus változást éreztem; ez ennél többről szól.”

    A montréali pálya vonalvezetése miatt különösen fontos, hogy a Honda jól teljesítsen.

    „Egy lóerő-orientált pályáról beszélünk, ahol sok a hosszú egyenes” – folytatta Hartley. „A hibridrendszer működésének is nagy jelentősége van itt, ilyen szempontból pedig sikerült előrelépnünk. Most már csak mindenből ki kell hoznunk a legtöbbet – nemcsak a motorból, hanem a gumikból, az aerodinamikából és a mechanikai tapadásból is. Mindenki keményen dolgozik a maga kis szakterületén. Összességében pozitív napunk volt.”

  • A Honda gazdagodhat 40 lóerővel Kanadában

    A Honda gazdagodhat 40 lóerővel Kanadában

    A Honda azt állítja, hogy látható lesz az előrelépésük a Kanadai Nagydíjon. Ahogy a legtöbb motorgyártó a Forma-1-ben, így a japánok is frissítik az erőforrásukat a montreáli versenyre.

    Pletykák szerint a a Hondások fejlődése nagyjából 40 lóerőnyi gazdagodással lesz mérhető. A Toro Rosso versenyzője, Brendon Hartley ennyit mondott erről az AS-nek: ” Nem ismerem a pontos számokat, jobb lenne erről valakit megkérdezni a Hondánál, vagy a Toro Rossónál. Azt gondolom ugyanakkor, hogy ez egy fontos lépés lesz.”

    Csapattársa, Pierre Gasly is nagyon várja azt, hogy a Honda ereje nőjön:

    „Péntekig várok, hogy lássam, pontosan mi is a különbség. A Forma-1-ben nem mindig sikerülnek úgy a dolgok, ahogy azt várod, néha pedig jobb is lesz a vártnál. Mindenesetre nagyon várom ezt a fejlesztést.”

  • Most megtudhatod, hogy telik egy versenyző egy napja, Monacóban

    Most megtudhatod, hogy telik egy versenyző egy napja, Monacóban

    Pierre Gasly szemszögéből tudhatjátok meg, hogyan telik el egy nap egy versenyző életében. Egészen pontosan a szerdától a csütörtöki első szabadedzésig. A kamera végig Gaslyre volt erősítve, így valóban azt rögzítette, ami a versenyzővel történt.