Címke: Pierre Gasly

  • Carlos Sainz érkezhet Alonso helyére a McLarenhez!

    Carlos Sainz érkezhet Alonso helyére a McLarenhez!

    Az ESPN szerint a McLaren a héten bejelentheti Carlos Sainz leigazolását Fernando Alonso helyére, így Pierre Gasly akár jövőre a Red Bullnál köthet ki. Kedden a McLaren is megerősítette, hogy 2018 végén Alonso felhagy a Forma-1-es versenyzéssel, ezzel pontot tett a hónapok óta folyó találgatásokra, a jövőjével kapcsolatban. A csapat ugyanakkor Alonso várható kilépése miatt párhuzamosan egyeztetett Sainzzal és Daniel Ricciardoval is az egyik 2019-es versenyülésükre.

    A megegyezés Ricciardoval nem sikerült, hiszen jó egy hete az ausztrál pilóta nagy meglepetést okozott azzal, hogy jövőre a Renaulthoz igazolt Sainz helyére, így Nico Hülkenberg lesz a csapattársa. Az ifjabb spanyol pilóta viszont amúgy is kölcsönben volt a Red Bulltól, és nem sikerült neki a Toro Rossóból az anyacsapat egyik versenyülésébe ugrania.

    Ricciardo váratlan lelépésével Sainz és Gasly került előtérbe. Az ESPN kiderítette azonban, hogy két éves szerződést jelenthetnek be hamarosan a McLarennél, akár még a mai napon. Így megtörténhet az, hogy Gasly lehet Max Verstappen csapattársa 2019-ben.

    Sainz 2019-es csapattársának a kiléte azonban jelenleg egyáltalán nem tisztázott. Amennyiben dobják az alul teljesítő Stoffel Vandoorne-t, az ifjú Lando Norris kaphat esélyt. Norris elég hamar reagált is egy érdekes Twitter üzenet formájában az Alonso körüli hírekre egy gif formájában, és annyit írt csak mellé, hogy: „Érdekes.”

    Az biztos, hogy Ricciardo váltása adott egy komoly lökést a pilótapiaci keringésnek, ahogy az is, hogy Lawrence Stroll átvette a Force Indiát, és jövőre feltehetően átrakja a fiát oda a Williamstől. Ez a lépés pedig azt jelentheti, hogy Esteban Ocon vagy Sergio Perez lehet az, aki nézhet új csapat után a következő szezonra…

    [poll id=”80″]

  • Ricciardo átalakítaná a versenyhétvégéket

    Ricciardo átalakítaná a versenyhétvégéket

    Daniel Ricciardo elmondta, hogy ha rajta múlna, akkor az összes szabadedzést kivenné a versenyhétvégék programjából.

    A pénteki két 90 perces szabadedzés eltörlésének gondolata az egyik legtöbbször felmerült javaslat az elmúlt hónapokban a költségcsökkentést és több futam lehetőségét megteremtve.

    Ricciardo elmondta, hogy ő nagy támogatója ennek a tervnek, mert ő jobban szereti a versenyzést, mint a „felesleges” körözgetést. Szerinte még a szombat reggeli gyakorlás is felesleges, és sokkal jobb lenne, ha egyből az időmérővel kezdődne egy hétvége, így pedig beférne egy második verseny szombat délutánra, majd utána vasérnap lenne a „főfutam”.

    „Jobban szeretem, ha nincs szabadedzés. Kevesebb haszontalanabb és több jelentőségteljesebb kör kellene. Imádok versenyezni, de a szabadedzéseket nem szeretem annyira. Ha ez azt jelenti, hogy több verseny és kevesebb edzés lenne a szezonban, akkor ez remekül hangzana nekem. Szombati délelőtti időmérő, délután verseny, majd vasárnap egy újabb futam.” – fogalmazott Ricciardo.

    Minden lelkesedésének ellenére azt tanácsolja a Liberty Medianak, hogy legyen óvatos, ha ilyen nagy volumenű változtatást terveznek.

    „Nyilván nem ez az az F1, amihez mindenki hozzászokott, éppen ezért óvatosnak kell lenni ezzel.” – figyelmeztetett az ausztrál.

    A Toro Rosso pilótája és az egyik esélyese Ricciardo megüresedett Red Bullos helyére Pierre Gasly viszont nem nagyon támogatja ezt az elképzelést.

    „Nem vagyok nagy rajongója ennek. Egy verseny van egy hétvégén, ami a fő esemény. Mindig a vasárnapi versenyt várjuk. Mióta megszülettem és mióta követem a Forma-1-et az mindig ilyen volt.” – kezdte Gasly.

    „Több gumit kellene adni, hogy többet tudjunk menni az edzéseken. Így a nézők több autót láthatnának. Ha lenne tíz olyan autó, aminek minden hétvégén lenne esélye a dobogóra, az csodálatos lenne. Inkább erre kellene koncentrálni. Ha viszont húsz autó küzdene a dobogóért, az még jobb lenne.” – zárta a francia.

  • Lando Norris Twitteren trollkodik

    Lando Norris Twitteren trollkodik

    Többször hangoztattuk már, hogy szubjektív véleményünk szerint Lando Norris, amellett, hogy igazi tehetség, talán a legnagyobb karakter a junior versenyzők között, sajátos humorát pedig többször megvillantotta már, leginkább a közösségi oldalakon.

    Tegnap Twitteren tett közzé egy fotót a hungaroringi tesztről. A képen épp ő halad el a McLarennel, Pierre Gasly pedig a pálya mellől nézte őt (is).

    A képhez írt kommenttel humorosan „odaszólt” Gaslynek, a szöveg stílusát tekintve pedig Lewis Hamiltonnak is. 😀

    „Nekem vannak a legjobb rajongóim.” – írta pár emoticon kíséretében. 😀

  • Tost: Gasly már egy érett versenyző

    Tost: Gasly már egy érett versenyző

    A Toro Rosso csapatfőnöke Franz Tost szerint Pierre Gasly már egy érett versenyző, köszönhetően annak is, hogy a Magyar Nagydíjon már a harmadik kiemelkedő idei eredményét érte el.

    A bahreini negyedik és a monacói hetedik hely után Gasly a Hungaroringen egy hatodik helyet szerzett, egy szintén jól sikerült esős kvalifikáció után.

    A 22 éves pilóta csapata idei 28 pontjából, 26-ot szerzett.

    „Az első szabadedzéstől kezdve nagyon versenyképesek voltunk. Pierre mindig közel volt a legjobb tízhez, és meggyőzött arról, hogy pontokat szerezhetünk. Abban viszont nem voltunk biztosak, hogy a hatodik helyet szerezhetjük meg az időmérőn. Végül is nagyon jó eredményt értünk el a nehézkes körülmények között, ami megmutatta, hogy az autónk nagyon erős tud lenni esős időben. Mindkét pilótánk remek munkát végzett, be kell hogy valljam.” – mondta az Autosportnak Franz Tost.

    „Pierre remekül rajtolt, majd pedig megvédte a pozícióját, és probléma nélkül hozta be ott az autóját. Kontrolálta a versenyt, amikor kellett akkor nagyobb tempóra kapcsolt és nem voltak gondjai a gumikkal meg az üzemanyaggal. Fantasztikus teljesítményt nyújtott és érett pilóta benyomását keltette. Az F1 komplikált és minden eszközt az előnyére fordít, ami lenyűgöző.” – folytatta.

    Tost azt is kiemelte, hogy a Toro Rosso jó monacói és magyar eredménye annak tudható be, hogy két olyan pályáról van szó, amin kevésbé jön ki a Honda motor gyengesége.

    „Megragadtuk az esélyt, ezek a pályák fekszenek nekünk. A következő két verseny teljesen más lesz, Spa és Monza nagy sebességű versenyek. A mi oldalunkon sikerült előre lépnünk, de a nagyobb probléma az, hogy a közvetlen riválisaink, mint a Haas és a Sauber még többet fejlődtek. Ők nagyon erősek, nagyon versenyképesek és a következő két futamon nehéz lesz őket legyőznünk, de Szingapúrra ismét optimistán tekintünk.” – tette hozzá

    „Tisztában voltunk azzal, hogy a szezon elejétől kezdve nem lesz egyszerű dolgunk. Ez most egy felkészülés a jövő évre, és most azt kell, hogy mondjam, hogy a helyes úton vagyunk.” – zárta Tost.

  • Gasly és barátnője Budapesten romantikáztak

    Gasly és barátnője Budapesten romantikáztak

    Pierre Gasly sem utazott haza a Magyar Nagydíj után, hanem itt maradt tesztelni. A budapesti teszt két napja között pedig arra is szakított időt, hogy barátnőjével Caterinával körbenézzenek egy kicsit Budapesten.

    https://www.instagram.com/p/Bl5wDyrDdkg/

  • Gasly a franciák vb győzelméből merítene erőt

    Gasly a franciák vb győzelméből merítene erőt

    A sűrű F1-es hétvégék közepette múlt héten épp szünete volt a mezőnynek, ez idő alatt pedig Franciaország megnyerte a foci vb-t. Többek között Pierre Gasly legnagyobb örömére. A fiatal versenyző abban bízik, hogy ez a siker neki is ad majd egy kis lökést, és ismét pontot tud majd szerezni.

    „Igazán jó volt pihenni egy kicsit.” – mondta Gasly az elmúlt hétről. „Hazamentem Rouenbe és a barátaimmal néztem a döntőt, miközben barbecue-ztunk. Nagyon intenzíven néztem a játékot, nagyon stresszeltem! Olyan volt, mintha csak én játszottam volna, vagy mintha egy F1-es rajt előtt lettem volna! Nagyon boldog vagyok, hogy feltehetjük a második csillagot a mezünkre! Aztán elmentünk a városba, hogy együtt ünnepeljünk a francia szurkolókkal és fantasztikus volt látni, ahogy mindenki énekel az utcákon és jól érzik magukat. ÉLetemben először láttam ennyi embert a városomban, mintha megkétszereződött volna a lakosság!”

    A francia versenyző F1-es autóval még nem versenyzett Hockenheimben, de nem ismeretlen számára a német pálya.

    „Az első 2 literes Renault-s versenyemen Hockenheimben a második helyre kvalifikáltam, az első sorba Stoffel Vandoorne-nal. 2016-ban, a GP2-vel jártam itt legutóbb. Jó versenyem volt, de a tűzoltó készülék lejött a helyéről és a pilótafülke tele lett füsttel. Biztonsági okokra hivatkozva diszkvalifikáltak. Pedig addig elég jó versenyem volt.”

  • Így örültek a foci vb végeredményének a francia versenyzők

    Így örültek a foci vb végeredményének a francia versenyzők

    Az oroszországi futballdöntő Franciaország-Horvátország végjátékot, majd francia győzelmet hozott. Ennek pedig természetesen a Forma-1 francia versenyzői is nagyon örültek.

    https://www.instagram.com/p/BlQ2HzZDfdW/?taken-by=pierregasly

    https://www.instagram.com/p/BlQ1uXqFIEo/?taken-by=estebanocon

    https://www.instagram.com/p/BlQr_krHx7Y/?taken-by=grosjeanromain

     

  • Gasly: Oda kell figyelnünk a Sauberre

    Gasly: Oda kell figyelnünk a Sauberre

    Hála a roppant hatékony Ferrari-motornak, Pierre Gasly szerint a Sauber év végére könnyedén a Toro Rosso előtt végezhet a konstruktőri tabellán.

    A Sauber három ponttal követi a Toro Rossót a konstruktőri bajnokságban, és ha Charles Leclerc-nek nem kellett volna félreállnia a Brit Nagydíjon, minden valószínűség szerint már átugrották volna a kisbikákat. A svájci istálló hatalmas átalakuláson ment keresztül az elmúlt egy évben és végérvényesen lerázta magáról a leglassabb csapat titulusát.

    „A Sauber nagyon gyors” – ismerte el riválisa erényét Gasly. „A mi jelenlegi tempónkkal nagyon-nagyon nehéz lesz őket magunk mögött tartani, nekik erősebb a csomagjuk. A kasztnink jobb az övékénél, de az erőforrás tekintetében mérföldeket vernek ránk és ez jelenti a legnagyobb előnyüket. Rendszeres pontszerzőként tekintek rájuk; nehéz lesz legyőznünk őket, de megtesszük, amit tudunk.”

    Gasly eddig kétszer szerzett pontot idén Bahreinben és Monacóban, Brendon Hartley pedig Bakuban ért célba a top10-en belül; ezzel szemben a Sauber az elmúlt hét futamon ötször is pontokkal a zsebében tért haza.

    „Nem szabad kiengednünk a kezünkből a bahreinihez és a monacóihoz hasonló pontszerzési esélyeket” – folytatta Gasly. „Normál körülmények között nincs meg a tempónk, hogy az első tízben harcoljunk. A Haas és a Sauber nagyon gyorsak a Ferrari-motorral, a Force India is jól teljesít, a Renault-nak pedig erős kasztni-motor csomagja van. A mi kasztnink is jó, csak túl sok időt vesztünk a motor miatt. A következő esélyünk Budapesten lehet, ahol mindent tökéletesen kell végrehajtanunk, ha szeretnénk néhány pontot szerezni.”

    A bennfentes Marcus Ericsson sem fukarkodik dicséretekkel.

    „Szilárdabb anyagi alapokon állunk, a többi pedig ebből következik” – magyarázta a svéd. „Jó néhány nagyszerű ember érkezett a csapatba, a már meglévőek pedig egyre inkább motiváltak. Az egy évvel ezelőtti állapotokhoz képest teljesen más világban élünk most. Lenyűgöző látni a fejlődést, amin csapatként keresztülmentünk.”

  • Gasly büntetést kapott, Pérez a 10.

    Gasly büntetést kapott, Pérez a 10.

    Sergio Pérezzel történő ütközése miatt Pierre Gasly elvesztette az egy pontot érő tizedik helyet, amit így a Force India örökölt meg.

    Gasly eredetileg Pérez előtt a tizedik helyen szelte át a célvonalat a Brit Nagydíjon, ám a kettőjük közötti ütközés miatt pozíciója végig kétséges volt. A versenybírák végül vétkesnek ítélték a franciát és ötmásodperces időbüntetéssel sújtották, Gaslyt hivatalosan így a 13. helyen rangsorolják Pérez, Stoffel Vandoorne és Lance Stroll mögött.

    „Gasly manővere általánosságban véve észszerű volt, és megpróbált egy jó előzést végrehajtani” – olvasható az FIA közleményében. „Pérez egyszer sem szorította ki, de Gasly a 16-os kanyarban ráment a magas rázókőre, aminek következtében összeütközött Pérezzel. Pérez ezután nem tudta megfelelően bevenni a 17-18-as kanyarokat, Gasly pedig ennek köszönhetően tudta megelőzni. Habár a kontakt nem volt erős, az előzés ennek következtében jött létre.”

    A francia még a büntetés bejelentése előtt úgy nyilatkozott, hogy az eset versenybaleset volt, a szankcióval pedig csak unalmassá tennék a versenyzést.

    „Ilyen a versenyzés, és pont ezt szeretem benne, a szoros csatákat” – magyarázta Gasly. „Nem volt valami nagy dolog, kicsit összeértünk, de mindketten a pályán maradtunk. Nagyon élveztem, szerintem jó kis csata volt. Nem kellene felfújni az esetet; amikor elköteleztem magam a mozdulatra, nem számítottam kontaktra, de csak a gumik értek össze egy picikét, tényleg nem volt sok.”

    Pérez azonban elégedett a végeredménnyel.

    „Elég helyet hagytam, de neki nem volt elég” – mondta a mexikói. „Összeértünk és elvesztettem a pozíciót. Szerintem nem volt korrekt manőver, és örülök, hogy az FIA is így gondolta és megbüntette Gaslyt, így visszakaphattam az utolsó pontot.”

  • Besírtok! Megalakult a Spice Boys!

    Besírtok! Megalakult a Spice Boys!

    A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner felesége ugyebár az a Geri Halliwell, aki Spice Girls énekesnője volt korábban, „Ginger Spice” néven. A Brit Nagydíjra érkezvén Horner összegyűjtötte mind a négy Red Bullos versenyzőt, megalakította a rögtönzött Spice Boyst, a srácok pedig előadták – legalábbis megpróbálták előadni – az egykori lánybanda Wannabe című számát. 😀

    https://www.instagram.com/p/Bk8k4DbBYEZ/?taken-by=christianhornerofficial