Címke: Pierre Gasly

  • Kubica kínjában már nevetett, annyira rossz a Williams

    Kubica kínjában már nevetett, annyira rossz a Williams

    Robert Kubica elárulta, hogy a sérült autója vezethetősége már olyan rossz volt az Ausztrál Nagydíjon, hogy már kínjában nevetett rajta. A 8 év után visszatérő lengyel pilóta versenye balszerencsésen indult. A teljességgel versenyképtelen FW42-essel az utolsó helyre kvalifikálta magát. Rajtnál pedig olyan messziről a lámpát sem látta rendesen, minderről így beszélt:

    “Ahogy vártam, nem volt egyszerű a dolog. Nyolc év és négy hónap után ez volt az első álló rajtom. 2010 Abu Dhabi Nagydíj óta nem rajtoltam el együtt a mezőnnyel. Ami egyébként egész jól sikerült. Ettől függetlenül volt bennem némi félsz amikor beálltam a helyemre, mert nem láttam a lámpákat. Carlos Sainz McLarenjének a hátsó szárnya teljesen eltakarta. Az első részét láttam, de a többit nem. Aztán balra kellett kitérnem, hogy lássam a többi részét is, de rendesen bepánikoltam.”

    Az autó egész hétvégén jó egy másodperccel lassabbnak bizonyult, mint a többieké, de Kubica szerint a csapat is ezt a futamot is inkább egy újabb tesztnek fogta fel, hogy legyen több adat, így eleve kemény gumin rajtoltatták el. A rajtott követően azonban az első kanyarban rosszabbra fordult a helyzet, mert összeakadt Pierre Gasly Red Bulljával:

    “Jól indultam, de aztán elforogtak a kerekeim. Az első kanyarban a biztonságra törekedtem, de túlzottan is belül tartottam az autót a rázókövön. Amikor már azt hittem, hogy OK, akkor azt hittem, hogy túl is vagyok az első kanyaron. Az autóból láttam Gasly-t, ahogy jobbra mozog, azt hittem, hogy ütközött Sainz autójával. Később a videót elemezve láttam, hogy nagyon jobbra tartott, aztán ezt az első szárnyam bánta. De ezt nem vettem akkor észre. Száz méterrel később az egész szárnyat elvesztettem, de azt gondoltam, hogy csak a felét hagytam el. Ezt követően a szárny további sérüléseket okozott az autón, így ki kellett állnom.”

    Kubica visszament a pályára, de a lestrapáltabb autójának a vezethetőségével tovább küzdött a pályán:

    “Nem volt jó érzés az autót vezetni, a harmadik körben ráadásul elvesztettem az egyik tükrömet, ami nehézséget okozott a kék zászlós fázisoknál, így ez sem volt egyszerű. Amikor szabadon mehettem, mondták, hogy nem rossz a tempóm, és ez jó volt az autónak is ezen állapotában. Ugyanakkor már majdnem kínomban röhögtem, mert belülről nagyon rossznak éreztem az egészet.”

    A nehézségek ellenére Kubica próbál pozitív maradni, de elismerte, hogy még odébb lesz az, hogy ő komolyan is harcba szálljon bárkivel is a közeljövőben egy helyezésért:

    Összességében úgy hagyom el Ausztráliát, hogy tapasztaltabb lettem, aminek örülök. Ugyanakkor sosem gondoltam volna ilyen lesz a sebességem, és ennyire hátul végzek majd, de ez a valóságos helyzet. Pár dolog miatt csalódott voltam, nagyon rákészültem arra, hogy versenyezhetek is másokkal, de a Williams most nincs ezen fázisában, hogy alkalmas legyen erre. Ezt meg kell értenünk, hogy ez nem egy egyszerű helyzet, és a versenyhétvégéket gyakorlatilag tesztelésre kell használnunk.”

  • Gaslynek „Verstappen csapatában” kell bizonyítania, véli Villeneuve

    Gaslynek „Verstappen csapatában” kell bizonyítania, véli Villeneuve

    Pierre Gasly-nek villantania kell Max Verstappen mellett 2019-ben, véli 1997 világbajnoka, a rendkívül kritikus Jacques Villeneuve.

    Gasly még csak a második teljes szezonját kezdi majd, és cseppet sem lesz könnyű dolga idén, azon kell majd dolgoznia, hogy nyomja el a hamar sztárrá vált csapattársa, Verstappen.

    „Gasly számára az a lényeg, hogy Max Verstappenhez mérje magát.” – mondta Villeneuve a La Pressének. „Ez nehéz lesz, mert a Red Bull az ‘Team Verstappen’ (Verstappen csapata), de meg van rá az esélye, hogy hozza azt a szintet.”

    Villeneuve sokkal inkább kételkedik a Red Bull idei teljesítményében.

    „Okozhatnak meglepetést, de már négy éve várnak az emberek meglepetést a Hondától.” – mondja a kanadai.

    A Red Bull-Honda jó teljesítményére azonban Mika Häkkinen sem venne mérget.

    „A teszteredményeket elnézve, illetve azt, amit a Renault tett a motorteljesítményük terén, szerintem ők (a Renault) nagyon jó formában vannak.” – mondta a finn az AS című lapnak. „Kíváncsi vagyok, hogy jól döntött-e a Red Bull (hogy Renault-ról Honda motorra váltottak).”

  • Marko figyelmeztette Gaslyt a balesetei miatt

    Marko figyelmeztette Gaslyt a balesetei miatt

    A Red Bull tanácsadója, Dr. Helmut Marko szeretné, hogyha Pierre Gasly óvatosabban vezetne a jövőben. Marko azért mondja ezt, mert a fiatal francia pilóta egy vezetői hiba miatt csúnyán összetörte az RB 15-ös hátulját a barcelonai tesztek utolsó előtti napján.

    A milton keynesi istálló vezetősége azt szeretné, hogy idén legalább öt alkalommal valamelyik pilótájuk álljon a dobogó legfelső fokán. Ez egy eléggé bátor kijelentés a részükről.

    „Véleményem szerint még a VB címre is esélyesek vagyunk,” – véli Marko. A Red Bull tanácsadója azt is elmondta, hogy a csapata a lehető legjobb döntést hozta meg, amikor úgy döntöttek, hogy Renaultról, Honda motorokra váltanak.

    A motorszállító lecserélésén kívül még egy fontos változás történt a Red Bull háza táján: a távozó Daniel Ricciardo helyét a Toro Rosso franciája, Pierre Gasly fogja átvenni. Azonban már a barcelonai teszteken megmutatkozott Gasly tapasztalatlansága, ugyanis a francia pilóta két alkalommal is összetörte az autóját.

    „A második baleset rányomta a bélyegét Max napjára, ugyanis problémák akadtak a váltóval. Már a teszteken megmutatkozott, hogy Gasly jelen pillanatban nincsen Verstappen szintjén. Erre nem számítottunk,” – folytatta a Red Bull tanácsadója.

    Marko hozzátette, hogy a két baleseten kívül Gasly tökéletesen teljesített a teszteken. „Különösen a második baleset volt az, ami fájdalmasabb volt a számunkra. Nem engedheti meg magának, hogy ilyen felelőtlen legyen a pályán,” – szögezte le az osztrák. „Azonban nem szabad sokat rágódnunk ezen, mert az élet megy tovább.”

  • Horner: A versenyzőket ne az életkoruk alapján ítéljék meg

    Horner: A versenyzőket ne az életkoruk alapján ítéljék meg

    A Red Bull nemrég újra indította a ‘Talking Bull’ névre hallgató podcast sorozatát, amiben Christian Horner is szerepet kapott. A csapatfőnököt emlékeztették arra, hogy ha összeadja a két pilótájának az életkorát, akkor kisebb számot kap, mint a saját kora.

    A Red Bull idén a legfiatalabb versenyzőpárossal fog felállni a rajtrácsra, ezért figyelmeztette a nagyérdeműt a brit csapatfőnök, ne kor alapján ítéljék meg a versenyzőket.

    ,,Köszönöm, hogy emlékeztetsz erre” – szólalt fel Horner nevetve, a korát jelző feladat után. – Nem is olyan rég, még fiatalabb voltam egy-két versenyzőnél, akik nálunk versenyeztek. Nem ítélhetsz el egy pilótát, azért mert túl öreg, vagy túl fiatal, azt kell figyelembe venni, hogyan teljesít a pályán. Nem aggódom a két versenyzőm miatt, elég tapasztalattal rendelkeznek és tudják, hogy mit várunk el tőlük. Mindkettőjüket úgy fogom menedzselni, mint az előző pilótáinkat, a koruk semmin sem fog változtatni.”

    Az első adásban Max Verstappen és Pierre Gasly is megszólalt, a holland csipkelődve osztott meg egy régi emléket kettőjük kapcsolatáról, még a gokartos korszakból.

    ,,Arra emlékszem, hogy egyszer leszorítottalak a pályáról, még a gokartos időkben. Nagyon dühös voltál akkor.”

    A Podcast meghallgatható a Red Bull honlapján, iTunes-on és Spotifyon.

  • Verstappen nem aggódik a Ferrari és a Mercedes sebessége miatt

    Verstappen nem aggódik a Ferrari és a Mercedes sebessége miatt

    Max Verstappen elárulta, hogy nem izgatja annyira a Mercedes és a Ferrari Barcelonában a szezon előtti teszteken mutatott sebessége. A tavalyi két topcsapatot mindössze 0.003 másodperc választotta el egymástól, és Lewis Hamilton illetve Sebastian Vettel is az utolsó napon voltak a leggyorsabbak. Verstappen a Red Bull autójával nem tudott ilyen időt menni mivel csapattársa Pierre Gasly elintézte az autót egy újabb ütközést követően.

    A crash.net-nek ennyit mondott a holland:

    „Mindig lehet gyorsan menni. Nehéz ilyenkor mit mondani, mert nem tudtunk menni olyan kört mint ők, de nem aggódom. Nagyon gyorsak, de én elégedett vagyok azzal, ahol jelenleg tartunk. A hosszabb etapok biztatóak voltak, de Melbourne megint egy másik pálya lesz majd, más hőmérséklet, így meg kell találni majd a jó beállításokat.”

    Verstappen óvatos a Red Bull ausztrál esélyeit illetően:

    „Szombaton majd kiderül, hogy mennyire lesz versenyképes Melbourneben a Red Bull. Remélem vasárnap ott lehetünk majd az elejében. A hosszú etapjainkat vizsgálva ígéretesek voltunk. Így már várom nagyon, hogy elkezdődjön a versenyszezon.”

  • Gasly: Próbálok sok kérdést feltenni Neweynak

    Gasly: Próbálok sok kérdést feltenni Neweynak

    Pierre Gasly, a Red Bull Racing versenyzője nagyon hálás, hogy Adrian Newey és Max Verstappen mellett dolgozhat az idei szezonban, akiktől próbál a lehető legtöbbet tanulni.

    A 23 éves francia mindössze második szezonját kezdi idén a száguldó cirkuszban, de úgy véli, sokat tanulhat a 2019-es szezon során.

    „Ez még csak a második évem a Forma-1-ben, és a tény, hogy olyan emberek mellett dolgozhatok, mint Adrian Newey és Max Verstappen, akiknek sokkal több tapasztalatuk van nálam, sok előnnyel jár” – mondta Gasly.

    „Adrian szenzációs ember és mérnök. Próbálok sokat kérdezni tőle, és fejleszteni a műszaki tudásom. Úgy gondolom, sokat fogok fejlődni versenyzőként a szezon során” – tette hozzá a korábbi GP2 bajnok.

  • Gasly: Tudjuk hogy jól állunk, ám azzal nem vagyunk tisztában, hogy a többiek mit csinálnak

    Gasly: Tudjuk hogy jól állunk, ám azzal nem vagyunk tisztában, hogy a többiek mit csinálnak

    Pierre Gasly és csapata produktív első napot zárt a második barcelonai teszt során, azonban az ifjú pilóta nem bízta el magát, felhívta a figyelmet arra, hogy riválisaik trüközznek és nem fedik fel lapjaikat.

    A francia versenyző tegnap 136 kört teljesített legjobb ideje pedig a második helyre volt elég, miután a nap végén Lando Norris futott egy még jobb időt, amit valószínűleg kevés üzemanyaggal produkált C5-ös keveréken.

    ,,Csak magunkra próbáltunk fókuszálni, és teljesíteni azt a programot, amit kijelöltünk, eddig jó ütemben haladunk, mindent sikerült elvégeznünk, rengeteg kört megtettünk. Tudjuk, hogy jól állunk, ám azzal nem vagyunk tisztában, hogy a többiek mit csinálnak. Fejlődni próbálunk azokon a területeken, melyeknél tudjuk, hogy egy kicsit szenvedünk. Csak le kell szegnünk a fejünket és a munkára kell koncentrálnunk, ugyanis nagyon szoros csata elé nézünk majd. Minden nap egy kicsit jobban nyomjuk, még van tartalék a motorban, amit nem fedtünk fel.”

    Gasly kiemelte, a Red Bull előrelépést tett az első barcelonai gyakorlás óta, és stratégiájuk szerint a következő napokban arra törekednek, hogy fokozatosan emeljék a teljesítményt az RB15-ben.

    ,, Igazán produktívan telt az előző hetünk, és a második gyakorlás első napján is rengeteg kört tudtunk megtenni, ami igazán biztató jel. A melbourne-i futam már a nyakunkon van, azonban van még három napunk arra, hogy teszteljünk, és reméljük, többet megtudhatunk a csomagunkról, valamint növelni tudjuk az autó teljesítményét az elkövetkezendő napokban. Ebben a pillanatban az a cél, hogy minél több kilométert pakoljunk az autóba, és még jobban megismerjük a csomagot, eddigi teljesítményünkkel viszont boldogok lehetünk.”

  • Gasly: Fejlődött a Honda

    Gasly: Fejlődött a Honda

    Pierre Gasly idén már a Red Bull nagycsapatának színeiben versenyez a Forma-1-ben, miután Daniel Ricciardo Renault-hoz való távozásával megüresedett ülés keletkezett a bikásoknál.

    A hagyományokkal nem szakítva Christian Hornerék úgy döntöttek, a Toro Rossónál pallérozódó GP2 bajnok Gaslynak adnak lehetőséget a bizonyításra.

    Gasly már tavaly is a Honda erőforrását használta a Toro Rossónál, így megbízható összehasonlítási alapként szolgál a japánok fejlődésének kérdéskörét illetően.

    „Eddig nagyon jók a megérzéseim. Még nem mentünk teljes erővel, de érződik, hogy több teljesítmény van az erőforrásban. Ez a legfontosabb dolog, a megbízhatósággal pedig nem akadt problémánk” – mondta Gasly.

    „A Toro Rosso teljesítménye alapján is bizakodhatunk. Az eddigi négy nap alapján jónak tűnik a helyzet, de tovább kell dolgoznunk. A többiek is nagyon gyorsak, de jelenleg még a tesztelési fázisban vagyunk, és meg kell értenünk, hogy mi működik a leghatékonyabban” – tette hozzá a francia versenyző.

  • Kész a Red Bull és a Honda szerelemgyermeke, az RB15!

    Kész a Red Bull és a Honda szerelemgyermeke, az RB15!

    Aston Martin, Red Bull, Honda: ilyen összeállításból illik komoly versenygépet összerakni. Amiatt meg különösen, hogy a sztártervező Adrian Newey pár egyéb projekt teljesítése után újra jobban rá tudott koncentrálni a legújabb versenygépére, az RB15-ösre. Bizonyára segíti a fejlődést az, hogy a Toro Rosso már egy évet ment a japánok erőforrásaival, és az új felállásnak köszönhetően immáron négy helyről érkezik majd adat. Arról nem is beszélve, hogy a faenzai kiscsapat nem is annyira titkoltan „tesztlaborja” lesz a milton keynesieknek.

    Max Verstappent még a hibái ellenére is egyre komolyabban veszik a versenytársak, még a világbajnok ellenfelei is számolnának vele már idén, ha ezt a Honda is úgy akarja. A holland viszont kényszerűen új csapattársat kapott Pierre Gasly személyében, miután a volt kolléga Ricciardo lelépett az ex-motorgyártójukhoz, a Renaulthoz.

    Az év leginkább kérdőjeles topcsapata tehát készen áll, de ha nem sikerül a mutatvány, akkor bizony feltehetően Verstappen is menni fog…

    Az autó ezen festése azonban valószínűleg nem végleges, csupán a tesztelésre készült…

    Red Bull RB15
    Fotó: Clive Mason/Images/Red Bull Content Pool
    Red Bull RB15
    Fotó: Clive Mason/Getty Images/Red Bull Content Pool
  • Verstappen a tökéletes mérce Gaslynak

    Verstappen a tökéletes mérce Gaslynak

    A Red Bull újdonsült pilótája Pierre Gasly szerint Max Verstappen lesz a tökéletes összehasonlítási alap számára, hogy tudja, hogy mennyire jól dolgozik.

    A francia pilóta nagyon elismerően nyilatkozott leendő holland csapattársáról.

    „Egyértelműen Max a jelenkor egyik legjobb és legtehetségesebb pilótája, szóval ő egy tökéletes referencia lesz a számomra. Mindig jó az, ha az embernek egy gyors csapattársa van, mert így tudod kihozni magadból a legjobbat. Biztos vagyok benne, hogy ez nagyon hasznos lesz számomra, hogy tovább tanuljak a Forma-1-ben, és jobb teljesítményt nyújtsak.” –  nyilatkozta Gasly a motorsport.com-nak.

    2016 GP2-es bajnoka egy teljes Toro Rossos szezon után ülhet be a nagycsapat autójába, ahol Daniel Ricciardo helyét fogja átvenni. Tisztában van azzal, hogy gyorsan kell majd alkalmazkodnia az új szerepköréhez. Ugyan dobogón még nem állhatott rövidke F1-es pályafutása során, de tavaly Bahreinben egy szenzációs negyedik helyet szerzett egy kiváló időmérő edzés után.

    „Úgy hiszem, hogy megvan a kiváló sebességem. Képes vagyok mindent kihozni egy körön, ami különösen fontos az időmérő edzéseken. Ha jó rajtpozícióból indulhatsz akkor a verseny is sokkal könnyebb lesz. Ez az egyik erősségem, meg kell próbálnom majd a legjobbat kihozni a Red Bullból.” – folytatta.

    „Elég objektív srác vagyok, tudom, hogy mikor csinálok valamit jól vagy rosszul. Mindig tanulok az ilyen helyzetekből. Folyamatosan megkérdezem magamtól, hogy hogyan lehetek jobb, és hogyan tudok többet kihozni az autóból.” – zárta.