Címke: Pierre Gasly

  • Gasly nagyon mérges volt magára az időmérő után

    Gasly nagyon mérges volt magára az időmérő után

    A Red Bullos Pierre Gasly a szombati időmérő edzés után elmondta, hogy nagyon csalódott és bosszús magára, amiért a sorsdöntő Q3-as gyors körén hibázott.

    A kiábrándító hazai versenyhétvégéje után úgy tűnt, hogy eredményesebb Nagydíja lehet Gaslynak a Red Bull Ringen, hiszen egészen az időmérő edzés utolsó harmadáig közel volt az élmenőkhöz. A harmadik szakaszban azonban még a saját Q2-es idejénél is két tizeddel lassabb volt, ez végül a 9.helyhez volt elég, ami Magnussen büntetése miatt a 8. rajthely lesz.

    „A hétvégén sikerült egész jó tempót diktálnom, de az időmérő utolsó részében, amikor a legjobban számít, akkor nem sikerült, emiatt dühös vagyok magamra.” – kezdte Gasly. „A kiegyensúlyozottságra törekedtünk, sikerült is néhány remek kört összeraknom az időmérőn, a dolgok pedig jól alakultak.  Ám akkor jött a Q3, első nekifutásra nem volt ideális a köridőm, majd a második próbálkozásnál az 1-es kanyarba érve elvesztettem az autót, túlfutottam a hurkákon és a 3-as kanyarig négy tizedet vesztettem. A kör többi része már jó volt, de ez a hiba az ötödik helyembe került. Elég csalódott vagyok emiatt a hiba miatt.” – tette hozzá.

  • Red Bull: Gasly teljesítménye elfogadhatatlan

    Red Bull: Gasly teljesítménye elfogadhatatlan

    Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója immár nyilvánosan is bírálta Pierre Gasly teljesítményét, sőt egyszerűen elfogadhatatlannak titulálta azt.

    A Gasly vállaira nehezedő nyomás egyre nő, hiszen még mindig nem tudott igazán beilleszkedni és alkalmazkodni új csapata autójához. Az is nehezíti a dolgát, hogy csapattársa Max Verstappen, aki idén eddig szinte hibátlan. Igaz, hogy a holland távozásáról is jelentek meg hírek, ha az autó nem javul.

    Gasly helyzete azonban sürgősebb, az Osztrák Nagydíj a jelek szerint egy kulcsfontosságú hétvége karrierjében.

    „Max Verstappen csapattársának lenni nem könnyű, ő egy kivételes tehetség” – dicsérte Marko a hollandot. „De Gasly sebessége és teljesítménye egyszerűen elfogadhatatlan. A legutóbbi két futam, a Francia és Kanadai Nagydíj átlagon aluli volt. A Pierre és Max közti különbség egyszerűen túl nagy volt.”

    Gasly Montrealban 8., Le Castellet-ben 10. lett, de utóbbi versenyen csak azért, mert Ricciardót utólag büntették.

    Marko elárulta, hogy francia pilótájuk autóját az Osztrák Nagydíj után átvizsgálják. Ha nem találnak hibákat, akkor az egyes értesülések szerint Gasly Red Bullos karrierjének végét is jelentheti.

    „Rajtunk múlik, hogy Gasly egy olyan autót kapjon, amiben magabiztos és jól érzi benne magát. Viszont azt is észben kell tartani, hogy nem térhetünk el túlságosan az autónk erősségeitől. Mindenesetre alaposan át fogjuk vizsgálni az RB15-ös kasztniját. Talán lehet vele valami probléma, de még nem tudjuk. Nyilván jó hír lenne, ha találnánk valamit.”

  • Bottas és Verstappen a falban kötött ki, Leclerc nyert a második edzésen

    Bottas és Verstappen a falban kötött ki, Leclerc nyert a második edzésen

    Charles Leclerc nyerte az Osztrák Nagydíj második szabadedzését az autót törő Valtteri Bottas és Pierre Gasly előtt.

    A gyakorlást kétszer is félbeszakították: előbb a Red Bull-os holland Max Verstappen, majd Bottas törte össze az autóját a nagy szélben. Egy alkalommal a Ferrari négyszeres világbajnoka, Sebastian Vettel is csúnyán elfékezte magát, emiatt legalább negyedórát a boxban vesztegelt.

    Az összetettben vezető, címvédő és ötszörös világbajnok brit Lewis Hamilton (Mercedes) negyedik lett, Vettel a nyolcadik helyen végzett.

    Eredmények, 2. szabadedzés (az élcsoport):
    1. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 1:05.086 perc
    2. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 1:05.417
    3. Pierre Gasly (francia, Red Bull) 1:05.487
    4. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:05.529
    5. Carlos Sainz (spanyol, McLaren) 1:05.545
    6. Romain Grosjean (francia, Haas) 1:05.701

  • Tost: Gasly sokkal jobb ennél

    Tost: Gasly sokkal jobb ennél

    Egykori főnökét is meglepte Pierre Gasly eddigi gyenge teljesítménye, ám Franz Tost szerint ennél sokkal többre képes a francia.

    A 23 éves francia idén érkezett Daniel Racciardo helyére a Red Bullhoz, csupán egy teljes Toro Rossos szezon után, ám az idei éve nem túl fényes, sokat szenved az autóval, amivel a legjobb eredménye egy monacói ötödik hely volt. Az elmúlt két futamon pedig összesen három pontot szerzett.

    A motorsport-total-nak nyilatkozva Franz Tost kiállt egykori versenyzője mellett.

    „Eléggé meg vagyok lepődve. Egyszerűen azért, mert Pierre sokkal jobb és gyorsabb is annál, mint amit jelenleg mutat. Azonban nem ismerem pontosan a körülményeket. Az RB15-ös hátulja elég könnyű, amit Gasly nem igazán kedvel.” – magyarázta.

    „A tehetsége vitán felül áll. Mindent megtesz, csupán időre van szüksége, időt kell adni neki, hogy hozzászokjon. Balszerencséjére egy Max Verstappen a csapattársa, aki már megalapozta a helyét a csapatnál. De Max is volt a csapatunknál, és ő is végig ment ezen a tanulási folyamaton.” – tette hozzá.

  • Marko cáfolja, hogy lecserélnék Gasly-t

    Marko cáfolja, hogy lecserélnék Gasly-t

    Pierre Gaslynak a Francia Nagydíjon is nehéz hétvégéje volt a Red Bullal, és megint pletykálják, hogy mennie kellenek, de Helmut Marko cáfol. Ugyanakkor Marko és Nicolas Todt valamiről egyeztettek a hétvégén, utóbbi pedig Danyiil Kvjat menedzsere is. Nem csoda, hogy útjára kelt azon értesülés, hogy a jelenleg Toro Rossonál versenyző orosz pilóta újra az anyacsapat tagja lehet. A Motorsport Magazinnak Marko azonban tagadta ezt:

    „Ezek a pletykák alaptalanok. Múlt héten Nico Hülkenberget akarták beültetni, most Danyiil Kvjat volt a soros. Sokakkal beszélgetek, így például az édesapjával, Jeannal is.”

    Megerősítést nyer tehát az, hogy Gasly-t nem cserélik le ebben a szezonban, sőt a csapat elemzi azt, hogy miért nem volt meg a sebessége a hétvégén, ami pedig elég fontos lenne az Osztrák Nagydíj előtt. Erről ennyit mondott:

    „A terveik szerint Gaslyval fejezzük be ezt a szezont. Aggasztó lehetett neki az a sebesség, amire Franciaországban volt képes. Ezért Ausztria előtt még szétszedjük teljesen az autót, hogy lássuk, van-e vele valami gond.”

  • Gasly és Grosjean különleges sisakfestéssel készül a Francia Nagydíjra

    Gasly és Grosjean különleges sisakfestéssel készül a Francia Nagydíjra

    A mezőny francia pilótái, Romain Grosjean és Pierre Gasly különleges sisakdizájnt hoztak hazai versenyükre.

    Mindkettejüknek ez lesz a második Francia Nagydíjuk, hiszen tudjuk, hogy ez az ország 2018-ban tért vissza a naptárba. Eddig egyikőjüknek sem termett sok babér otthon, Grosjean tavaly 11-ként éppen lecsúszott a pontokról, Gasly pedig már az első körben kiesett.

    A Haas versenyzője, Romain Grosjean egy eléggé látványos koncepcióval kápráztatott el minket, amelyet egy művész barátja készített.

    Pierre Gasly pedig elérkezett a hazai futamához az első Red Bullos évében, amelyben eddig nem nagyon villogott. A szülőföldjén reméli, elérkezik a várva-várt áttörés.

  • A Honda már a Francia Nagydíjon beveti a második fejlesztésű motorját

    A Honda már a Francia Nagydíjon beveti a második fejlesztésű motorját

    A Honda motoros csapatok, közülük hárman, már a második fejlesztésű hajtásláncot fogják használni a Francia Nagydíjon.

    A Red Bull kettőse, Max Verstappen és Pierre Gasly, valamint a Toro Rosso orosz versenyzője, Danyiil Kvyat autójában már a japán gyártó legújabb fejlesztésű hajtáslánca fog majd dolgozni a következő versenyhétvégén Franciaországban. Az új motor mellett a turbófeltöltőket is kicserélik az imént felsorolt versenyzők autóiban.

    Kvyat az új motor miatt egy 10 rajthelyes büntetést fog kapni, ugyanis az orosz pilótának a mostani lesz a negyedik motorja idén. A Honda az előző fejlesztést az Azeri Nagydíjra ütemezte, ami mindössze négy versennyel ezelőtt volt.

    A Spec3-as motor erősebb lesz az előzőnél a japán gyártó elmondása szerint, azonban nem számítanak akkor fejlődésre, mint amikor a tavalyi Spec3-as motort vetették be. Meglepő, hogy már ilyen hamar bevetik a második fejlesztési lépcsőt, ugyanis a legtöbb csapat a nyári szünetet követően vagy a tizenharmadik, tizennegyedi verseny körül szokták bevetni.

    A Honda nem az előző specifikáció hibája miatt mutatta be a legújabb motorját. Elmondásuk szerint továbbra is minden úgy alakul motorügyileg, ahogy azt a szezon előtt elképzelték.

    A fanenzai istálló nem szerette volna, hogy mindkét versenyzőjük rajtbüntetést kapjon, ami miatt Alex Albon továbbra is a második specifikációt fogja használni a többiekkel ellentétben.

    A fejlesztett turbófeltöltőt a Sakura munkatársainak köszönhetik, akik rengeteget munkát fektettek arra, hogy az alkatrész tökéletesen működjön. A Sakura mellett még a turbófeltöltőket gyártó IHI dolgozói is segítették a japán gyártó munkáját.

    A Honda technikai igazgatója, Toyoharu Tanabe elmondta, hogy az új turbófeltöltő miatt lett erősebb az erőforrás. „A tesztpadon elért eredményeink pozitívak voltak. Úgy néz ki, hogy a mostani motor erősebb lesz az előzőnél, azonban tudjuk, hogy még mindig van mit ledolgoznunk a Ferrarival és a Mercedesszel szemben. Azonban megint a jó irányba sikerült egyet előre lépnünk és tovább fogjuk folytani a motorprojektünket a szezon hátralevő részében.”

  • Láttad már Ecclestone-t Spice Girls-ös pólóban?

    Láttad már Ecclestone-t Spice Girls-ös pólóban?

    Hát most láthatod!

    Az újra összeállt Spice Girls 12 koncertből álló Egyesüli Királységbeli turnéja ma este a végéhez ér. Zárásként a lányegyüttes egymás utáni napokon, három koncertet adtak/adnak a Wembley stadionban, ennek utolsója kerül megrendezésre ma.

    Ginger Spice-ot, vagyis Geri Hornert ezúttal nem csak férje, a Red Bull Racing csapatfőnöke, Christian Horner kísérte el, hanem többen is a csapatfból, így többek között Max Verstappen, Helmut Marko, Adrian Newey és Pierre Gasly is, sőt még Bernie Ecclestone és felesége, Fabiana is!

    Természetesen alkalomhoz illő pólóban feszítettek, legtöbben Ginger Spice felirattal és egy fotóval a fiatal Geriről. De még Ecclestone is magára öltött egy Spice Girls pólót!

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Team Ginger Spice at Wembley last night!!! ?

    Christian Horner (@christianhornerofficial) által megosztott bejegyzés,

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Supporting the Spice Girls!! Incredible show!?Next stop must be Vegas ? #spicegirlstour2019 #spiceupyourlife #wembley

    Fabiana Ecclestone (@fabianaecclestone) által megosztott bejegyzés,

  • Gasly: Javulnom kell

    Gasly: Javulnom kell

    A Red Bull francia pilótája, Pierre Gasly tudja, hogy muszáj javulnia a jövő hétvégi hazai nagydíjára.

    A 23 éves pilóta csak 8. lett a Kanadai Nagydíjon, kikapott a középmezőnybeli Renault-októl is, sőt a kopott kemény gumikon autózó Strollal sem bírt, amíg a kanadai ki nem állt a boxba. Ezt a napot gyorsan el kell felejtenie Gaslynak, pedig már úgy tűnt az elmúlt versenyeken, kezdi felvenni a fonalat.

    „Elég nehéz nap volt. Az autót jónak éreztem, így ennek fényében ez az eredmény még inkább csalódáskeltő” – mondta a francia a leintés után. „Arra számítottunk, hogy erősebbek leszünk. Küszködtünk a forgalommal, és a fékeket is óvni kellett, ez pedig rányomta a bélyegét a versenyünkre. Nyilván jobb helyen akartam zárni. Mindent ki kell elemeznünk, ezenkívül kemény munka vár rám a következő verseny előtt. Remélem találunk egy kis tempót, és erősebben térünk vissza a hazai versenyemre.”

  • Gasly és Verstappen szőrszálhasogatnak

    Gasly és Verstappen szőrszálhasogatnak

    A Red Bull rendre a pályán kívül is kihívások elé állítja a pilótáít, így most Max Verstappen és Pierre Gasly is vakarhatta ezúttal a fejét. A játék lényege az volt, hogy mutatnak egy szőrös képkivágást, és ki kellett találniuk, hogy az egyébként egy medve vagy hód szőre, esetleg teljesen másé. Nem is akarjuk nagyon lelőni a poénokat, jobb megtekinteni az egészet!