Címke: Pierre Gasly

  • Norris sem hitte el hogy F1 pilóta lett, amíg be nem jelentették

    Norris sem hitte el hogy F1 pilóta lett, amíg be nem jelentették

    Lando Norris ugyan már bebiztosította a helyét jövőre, de először addig el sem akarta hinni hogy a McLarennél vezethet a Forma-1-ben, amíg hivatalosan azt be nem jelentették tavaly. Norris George Russell, Alex Albon, Max Verstappen, Charles Leclerc és Pierre Gasly mellett egyike az új generációs versenyzőknek, akikkel megújítják a rajtrácsot. Kiegészülve Lewis Hamiltonnal vagy Sebastian Vettellel pedig remek elegyet kapunk az elkövetkezendő évekre.

    A korlátozott Forma-1-es lehetőségeket figyelembe véve Norris el sem akarta hinni azt, hogy a királykategóriában versenyezhet, amíg azt hivatalosan be nem jelentették. Erről a RaceFansnek mesélt:

    „Mindig is ez volt az álmom 13-14 éves korom óta, de soha nem hittem benne, hogy ez megtörténhet. Annyira jó voltam, hogy nyertem versenyeket és bajnokságokat, de ez még nem garantál semmit sem. Igazán csak akkor hittem el, amikor megmondták, hogy erre a szezonra enyém az ülés. Azt sem tudom ugyanakkor, hogy miért nem akartam elhinni, de nem ez volt a helyzet. Annyira azért talán nem meglepő, hogy összejött, hiszen az alacsonyabb kategóriákban mindig megmutattam, hogy mire vagyok képes. Most Sainz-zal vehetem fel a versenyt, ami jól megy, de még sokat kell fejlődnöm.”

  • Marko: Gasly pszichésen volt gyenge

    Marko: Gasly pszichésen volt gyenge

    Dr. Helmut Marko ismét megszólalt Pierre Gasly leváltása kapcsán, ezúttal elmondta, hogy pszichológia problémák vezettek ahhoz, hogy a francia elvesztette az ülését a nagy csapatnál.

    Ahogy már közismert, Alexander Albon veszi át Pierre Gasly helyét a Red Bullnál, egyelőre csak az idei év hátralévő részén. Helmut Marko, aki a versenyzői kérdésben szinte döntő szóval bír most elmesélte a döntéshozatal hátterét.

    „Szerintem Albon jobb választás, mint Kvyat. Már jól ismerjük Kvyat tempóját, mint pilóta már sokkal inkább felkészült, köszönhetően a Ferraris időnek. Mindent kielemeztünk a gyárban és csak ezután hoztuk meg a döntést, hogy Alexet választjuk.” – mesélte.

    Az osztrák kijelentette, hogy nem fél attól, hogy Albon is Gasly sorsára jut majd.

    „Nem hiszem, hogy Gasly kettő lesz belőle. Amikor beültettük őt idénre, akkor nem számítottunk arra, hogy futamról-futamra azt a sebességet fogja mutatni, amit. Senki se tudja, hogy ki lesz Verstappen csapattársa jövőre, így ez egy lehetőség Albonnak, hogy jól teljesítsen és fejlődjön mindenféle nyomás nélkül a következő kilenc futamon.”

    „Gaslynak a mentális erősségével voltak gondjai, talán a legjobb magyarázat a pszichológiai problémák. Egészen az idei szezonig nem voltak gondjai a versenyeken és az időmérőkön. Idén ezeket nem mutatta meg. Pluszba a szezon előtti teszteken elkövetett balesetekért is felelősnek érezte magát, így ezek a gondok már akkor elkezdődtek.” – tette hozzá.

  • Készül az Albon-Gasly frissítés az F1 2019-hez!

    Készül az Albon-Gasly frissítés az F1 2019-hez!

    A Codemasters is reagál a Red Bull döntésére, mi szerint a soron következő Belga Nagydíjtól helyet cserél Alexander Albon és Pierre Gasly, azaz előbbi vezethet majd a Red Bullnál, utóbbi pedig a Toro Rossónál. A módosítással a nyári szünet után érkezik majd a patch, vagyis frissítési csomag az F1 2019 című játékhoz.

    Idén korábban adta ki az F1-es játékot a Codemasters, mint szokta, ennek azonban van egy ilyen hátulütője is, mivel ha a csapatok szezon közben módosítanak a felállásukon, azt általában a nyári szünet során szokták megejteni. Így történt most az Albon-Gasly eset is.

    Nem először jár azonban így a Codemasters. 2016-ban augusztusban jelent meg a játék, melyben már szerepelt a Kvjat-Verstappen csere, a Manornál történt Rio Haryanto – Esteban Ocon csere azonban még nem.

    „Sokan érdeklődtetek nálunk a Pierre Gasly és Alex Albon csere kapcsán, hogy ezt beépítjük-e a játékba.” – közölte a Codemasters. „Tervezzük a mielőbbi változtatást és dolgozunk majd ezen a Red Bullal és a Toro Rossóval, amint visszatérnek a nyári szünetről.”

    Azért szükséges megvárniuk a csapatok közreműködését, hogy megfelelő képeket tudjanak megjeleníteni a versenyzőkről a játékban, ehhez pedig szükség van a fotóikra az új overáljukban, a sisakjaikra, az autók feliratainak módosítására, stb.

    Mindemellett a Codemasters szeptemberben egy olyan frissítést is tervez kiadni, mely az idei F2-es bajnokságot tartalmazza, ezen kívül persze hibajavításokkal is jelentkeznek.

  • Verstappent nem érdekli, ki a csapattársa

    Verstappent nem érdekli, ki a csapattársa

    Max Verstappen támogatja a döntést, mi szerint csapata, a Red Bull Racing úgy határozott, hogy Pierre Gasly-t visszaültetik a Toro Rossóba, helyét pedig Alexander Albon veheti át a Belga Nagydíjtól a főcsapatnál.

    „Persze, ez szomorú dolog Pierre szempontjából.” – mondta Verstappen a De Telegraaf című lapnak. „De engem személy szerint nem érdekel, hogy ki a csapattársam.”

    A cserét Dr Helmut Marko azzal magyarázta, hogy Gasly nem tud jól vezetni ha forgalomba kerül, és nem tud előzni, ellenben Albon eddig megfelelően teljesített debütáló szezonjában.

    „Mindent kipréselt az autójából, amit lehet.” – mondta Marko Albonról.

    Verstappen egyetért a csapat döntésével.

    „A lényeg az, hogy jobban tudjunk teljesíteni a másik autóval és több pontot gyűjtsünk a csapatnak.” – mondta a holland.

  • Közepesre értékelitek a mezőnyt, csak egy versenyző kapott 5-öst

    Közepesre értékelitek a mezőnyt, csak egy versenyző kapott 5-öst

    A napokban arra kértünk titeket, hogy egyenként osztályozzátok a 2019-es F1-es mezőny eddigi teljesítményét, lehetőség szerint objektíven.

    Az osztályzatokat, mint az iskolában, kiátlagoltuk, és összesített osztályzattá alakítottuk.

    Így aztán a 20 versenyzőből egyetlen személy kapott képzeletbeli 5-ös osztályzatot, 4,7-es átlaggal Max Verstappen lett az „osztályelső”. A bajnokság éllovasa, Lewis Hamilton a második helyen zárt, Kimi Räikkönen előtt.

    Őket holtversenyben a két mclarenes versenyző végzett.

    A leggyengébben Pierre Gasly szerepelt szerintetek, ő 1,6-os átlaggal zárt.

    A kereken 2-es átlagot produkáló Romain Grosjean pedig az egyetlen volt, a 20 fős mezőnyben, akinek egyetlen olvasónk sem adott ötöst.

    Az „osztályátlag” 3,2 lett.

    Versenyző Átlag Osztályzat
    Max Verstappen 4,7 5
    Lewis Hamilton 4,3 4
    Kimi Räikkönen 4,2 4
    Carlos Sainz 4,1 4
    Lando Norris 4,1 4
    Charles Leclerc 3,8 4
    Alexander Albon 3,7 4
    Danyiil Kvjat 3,6 4
    George Russell 3,3 3
    Daniel Ricciardo 3,2 3
    Valtteri Bottas 3,1 3
    Sergio Perez 3 3
    Nico Hülkenberg 2,9 3
    Sebastian Vettel 2,8 3
    Kevin Magnussen 2,7 3
    Antonio Giovinazzi 2,5 3
    Lance Stroll 2,5 3
    Romain Grosjean 2 2
    Robert Kubica 1,9 2
    Pierre Gasly 1,6 2
  • A Red Bull már a Brit Nagydíjon felajánlotta Gasly ülését Alonso számára

    A Red Bull már a Brit Nagydíjon felajánlotta Gasly ülését Alonso számára

    A Red Bull már a Brit Nagydíj környékén megkereste Fernando Alonsot, akinek felkínálták Pierre Gasly ülését a csapatuknál. Azonban a milton keynesi istálló egy egyértelmű nemet kapott válaszul a kétszeres világbajnok spanyoltól.

    Alonso a tavalyi év végén távozott a Forma-1-ből, azonban nem zárta ki azt, hogy egyszer még vissza fog térni a sorozatba 2020-ban. Azonban nagyon úgy fest, hogy a spanyol pilóta akár még ennél is hamarabb visszatérhetett volna, ha elfogadta volna a Red Bull ajánlatát.

    Habár a milton keynesi istálló sokáig azt mondta, hogy Gaslyt mindenféleképpen megtartják a szezon végéig, azonban a kulisszák mögött már a júliusi Brit Nagydíjon elkezdtek tárgyalni az üléséről. A Mundo Deportivo forrásai szerint a Red Bull még Alonsonak is felajánlotta a fiatal francia ülését, azonban a spanyol pilóta elutasította az ajánlatot.

    „Nem Fernando volt az, aki megkeresete a Red Bullt, hanem a Christian Horner által vezetett istálló volt az, akik komolyan érdeklődtek iránta,” – írja a Mundo Deportivo. „Azonban a válasz egy határozott nem volt.”

    Ez nem az első eset, hogy a spanyol pilótát a Red Bull-lal hozzák szóba, ugyanis a csapat technikai guruja, Adrian Newey korábban elmondta, hogy „nagyon közel” álltak hozzá, hogy leigazolják a spanyol pilótát még 2007-ben.„Ez egy olyan dolog sajnos, ami végül soha nem történt meg,” – nyilatkozta Alonso az Esquire Magazine-nak. „Azonban nagyon közel álltunk hozzá.”

    2009-ben, 2011-ben és 2013-ban is voltak beszélgetések a két fél között. Alonso pedig még azt is elmondta, hogy a Red Bull még a tavalyi szezonban is megkereste őt a Monacói Nagydíj környékén, hogy versenyezzen náluk a 2019-es szezonban. A Red Bull azonban tagadta az összes ezzel kapcsolatos hírt.

  • Gasly képtelen volt előrelépni a téli tesztes ütközései után

    Gasly képtelen volt előrelépni a téli tesztes ütközései után

    Pierre Gasly kemény heteket él meg, és Helmut Marko úgy véli, hogy a francia pilóta soha nem is heverte ki az ütközéseit még a téli tesztről. Gasly azt követően léphetett a Red Bullnál Daniel Ricciardo örökébe, miután nem tudtak megegyezni, így az ausztrál pilóta átigazolt a Renaulthoz. Úgy tűnik, hogy ez az előrelépés azonban sok volt a francia versenyzőnek, és nem találja a sebességét a riválisaihoz képest.

    Magyarországon kört kapott, így a Red Bull úgy döntött, hogy visszaküldik a Toro Rossoba, a Belga Nagydíjtól kezdve az ő helyén pedig Alex Albon  vezethet majd. Gasly a téli tesztek alatt ütközött, visszavetette a csapatot is a problémái miatt, és az alkatrészellátás terén is gondot okozott. Marko szerint azóta sem heverte mindezt ki, és ezt elmondta a japán Auto Sport Webnek:

    „Nem egyszer, hanem kétszer. Igen, a balesetei nagyban befolyásolták a csapat tesztprogramját. Kevés alkatrészünk volt, és emiatt gondjaink is akadtak a teszteken. Egyértelmű Gasly felelőssége. Nem tudott ezen túllépni, még akkor sem, amikor elkezdődött a szezon.”

  • Sainz szerint maradnak idén a középmezőnyben

    Sainz szerint maradnak idén a középmezőnyben

    Carlos Sainz elismerte, hogy szerinte a McLaren nem tud ellépni a középmezőnytől, hiába van kényelmes előnyük az üldözőikhez képest. A Toro Rosso 39 ponttal van mögöttük, a spanyol szerint azonban a csapata nem tud közelebb kerülni a top háromhoz. A motorsport.com-nak így nyilatkozott:

    „Nem hiszem, hogy előre tudnánk lépni a középmezőnyből.”

    Sainz pedig remek szezont tudhat magáénak, hiszen hatodik a versenyzők bajnokságában, alig lemaradva Pierre Gaslytól, aki eddig a Red Bullnál volt tevékeny. Azzal, hogy Gasly visszakerült a Toro Rossóhoz, Sainznak esélye lesz arra, hogy előtte végezzen, de Carlos célja valójában az, hogy megerősítsék a helyüket a középmezőny elején:

    „Ilyesmit megtenni csak egyik évről a másikra lehet. A Renault példája is mutatja, hogy milyen nehéz is kikerülni a középmezőnyből. Több éve próbálkoznak már, és valahogy ez pokolian nehéz. Meg kell értenünk azt, hogy ez nem olyan egyszerű, és a legjobb amit tehetünk, hogy megpróbáljuk megérteni, hogy mit csinál jobban a többi csapat.”

  • A Magyar Nagydíj pecsételte meg Gasly sorsát

    A Magyar Nagydíj pecsételte meg Gasly sorsát

    Az már pár napja köztudott, hogy Pierre Gasly és Alexander Albon helyet cserélnek egymással, most viszont Helmut Marko elmondta, hogy a Magyarországon nyújtott gyenge teljesítmény volt az utolsó csepp a pohárban.

    Marko korábbi ígéretével ellentétben nem húzta ki a szezont Pierre Gasly a Red Bullnál, ez a csere pedig majd nagyban meghatározza azt is, hogy ki lesz 2020-ban Max Verstappen csapatársa.

    Gasly utolsó Red Bullos versenye a magyar futam volt, ahol egy kört kapott a második helyen végző Verstappentől is, és Carlos Sainz mögött végzett csak. Az osztrák tanácsadó pedig egy interjúban mondta el, hogy ez volt a sorsdöntő pillanat, amikor a váltás mellett döntöttek.

    „Mondhatjuk, hogy ez volt az a pillanat. Nem csak azért, mert a rajt után vissza esett,  hanem azért is, mert gondot okozott neki az is, hogy Sainzra felzárkózzon, a sikertelen előzésről meg nem is beszélve. Ennek ellenére Pierre tempója sokkal jobb volt, mint Sainzé, végül mégis körhátrányban fejezte be a versenyt. Pierre az előző évig gyors volt egy körön is és versenyeken sem okozott gondot neki az előzés, de idén ebből semmit nem mutatott.” – indokolt Marko.

  • Ricciardot meglepte a Gasly és Verstappen közti különbség

    Ricciardot meglepte a Gasly és Verstappen közti különbség

    Daniel Ricciardo őszintén bevallotta, hogy őt igencsak meglepte, hogy Pierre Gasly mennyire elmaradt Max Verstappentől.

    Idén nem tudta felvenni a Red Bull tempóját Pierre Gasly, ugyanis holland csapattársa 181 pontot szerzett, míg Gasly csupán 63-at, így az összetettben csak a hatodik helyen állt. Dobogóra pedig egyszer sem állhatott a francia. A gyenge teljesítménynek meg is lett az eredménye, ugyanis a Red Bull a nyári szünetben lecserélte Gaslyt Alexander Albonra.

    Ricciardo még a magyar futam után nyilatkozott az utódja helyzetéről.

    „Nehéz kérdés ez, mert az igazság az, hogy nagyon messze van Max-tól. Egyrészt a Red Bull örül, hogy Max megszerezte első pole-ját, másfelől viszont legbelül jól tudják, hogy ennél sokkal több pontot is szerezhettek volna.” – kezdte.

    „Nem tudom, hogy mi van Pierre-rel, tavaly jó néhány szép eredményt tudott felmutatni a Toro Rossoval, ami ugye nincs a Red Bull szintjén. Tudom, hogy milyen Max csapattársként, nem is számítottam arra, hogy Pierre legyőzi őt, ez nem lepett meg, az viszont nagyon is, hogy mekkora a különbség köztük.” – tette hozzá.