Címke: Pierre Gasly

  • Főnöke megerősítette, hogy Kvyat marad jövőre a Toro Rossónál

    Főnöke megerősítette, hogy Kvyat marad jövőre a Toro Rossónál

    Helmut Marko után a Toro Rosso csapatfőnöke, Franz Tost is kijelentette, hogy Daniil Kvyat marad náluk jövőre.

    A 25 éves orosz maga is megerősítette, hogy a Red Bullhoz való visszatérés most már egy lezárt téma.

    „Sok mindent hallok az emberektől, különböző dolgokat mondanak, de örülök, hogy van helyem jövőre is a Forma-1-ben. Imádom a Toro Rossót, és jó lesz, ha még többet vezetek majd itt.”

    Így tehát két pilóta maradt esélyes a Red Bull Verstappen melletti ülésére: Alxeander Albon és Pierre Gasly.

    A nagycsapatnál a szezon első felében Pierre Gasly vezetett, de most Albon foglalhatja el ezt az ülést. A thai pilóta nem érez nagy nyomást azonban így sem.

    „Minden rendben van. Megadatott az a lehetőség, hogy megismerjem a csapatot. Tudom, sokan gondolják, hogy nagy rajtam a nyomás, de egyáltalán nem fókuszálok a jövő évre és a tárgyalásokra.”

    Helmut Marko Mexikó környékére ígért döntést, Albon ehhez mosolyogva ennyit tett hozzá: „Addig még van néhány verseny.”

    A másik jelölt, Pierre Gasly így nyilatkozott még csütörtökön: „Nem akarok 2020-ra gondolni, a munkámra koncentrálok. Ha jól végzem, a jövőm magától megoldódik.”

  • Danyiil Kvjat szerint vicc a sisakszabály

    Danyiil Kvjat szerint vicc a sisakszabály

    Danyiil Kvjat viccnek nevezte az őt hazai futamán különleges sisakfestésétől megfosztó szabályt.

    Az orosz új, fehér-piros-kék sisakkal készült a Szocsiban megrendezendő versenyre, de az FIA megtagadta az engedélyt a használatára pénteken.

    https://www.instagram.com/p/B2_PjYuH99J/

    Ez azért van, mert a sportszabályzat szerint egy szezonban mindössze egy alkalommal lehet eltérni a megszokott dizájntól, amit Kvjat már Olaszországban (csapata hazai futamán) megtett.

    Azt nyilatkozta, hogy nem tudott erről a szabályról, és hogy ez kész röhej.

    Ez egy jó sisak. Remélem láttátok. Nem is tudom… A garázsba rakom, hogy megmutassam mindenkinek.” – mondta Kvjat – “Ez egy vicc – de a szabály az szabály.”

    Valami különlegeset akartunk a tervezőmmel (Jens Munser). Az orosz nemzeti színeket. Ami kicsit eltér, de mégis egyszerű. Szerintem jól sikerült. Talán holnap felveszem. Meglátjuk. Nem tudom, mik lehetnek a következmények. Ha őszinte akarok lenni, az F1-nek a sisakfestésnél nagyobb problémái is vannak, amire koncentrálni kéne.”

    A Toro Rossos csapattárs, Pierre Gasly is kiállt a véleménye mellett. Amikor megkérdezték erről, ezt felelte:

    Baromság. Ha ez tényleg igaz, az nagyon gáz. Jelenleg nagyobb dolgok miatt aggódom, minthogy megváltoztatja az ember a sisakját, vagy nem. És pont a hazai versenyén. Micsoda szégyen.”

    Ez a szabály egyébként a franciának is betehet, aki azt tervezi, hogy a Honda hazai versenyén, Japánban változtatna. Miközben szintén Monzában már versenyzett különleges festéssel, Anthoine Hubert emlékére.

  • Büntetés vár a Red Bullra és a Toro Rossóra

    Büntetés vár a Red Bullra és a Toro Rossóra

    A Honda Oroszországban egy újabb Spec 4 erőforrást fog bevetni, ezért a Red Bull két pilótájára (Max Verstappen és Alexander Albon) és a Toro Rosso két versenyzőjére (Pierre Gasly és Daniil Kvyat) büntetés vár.

    Ugyan már az új specifikációjú hajtásláncot  Belgiumban és Olaszországban használatba vették, ennek ellenére a japán gyártó szeretne egy új erőforrással neki vágni a soron következő nagydíjnak ugyanis, ha most Szocsiban megkapják a rajtbüntetés az új egységek miatt, akkor Japánban már nem kell hátrányból indulniuk a fent említett csapatoknak.

    Verstappen, Albon és Gasly tehát csak 5 helyes rajtbüntetés fog kapni, ugyanis az autóikban csak a belső égésű motort fogják cserélni, az MGU-H és az MGU-K érintetlen marad, viszont a hazai versenyre készülő Kvyat már nem mondhatja magát ilyen szerencsésnek, az ő konstrukciójában az erőforráshoz tartozó összes komponenst lecserélik, így a versenyt csak a rajtrács végéről kezdheti majd meg.

     

  • Gasly nem zárja ki, hogy jövőre visszatér a Red Bullhoz

    Gasly nem zárja ki, hogy jövőre visszatér a Red Bullhoz

    Az idei lefokozása után is optimista maradt Pierre Gasly, ugyanis még lehetségesnek tartja, hogy hamarosan ismét a Red Bull volánja mögött találja magát.

    Pierre Gasly az idényt még a Red Bullnál kezdte, ám a nyári szünetben a gyenge teljesítményére hivatkozva leváltották őt Alexander Albonra. Ám a thai helye csak az idei év végéig biztos a helye a nagy csapatnál. Helmut Marko pedig Szingapúrban elmondta, Danyil Kvyat nincs képben, vagyis az Albon-Gasly duóból kerül ki Verstappen jövő évi csapattársa.

    A külföldi sajtóban pedig már arról cikkeznek, hogy Gaslynak igen jó esélyei lehetnek a visszatérésre, a francia maga pedig így reagált ezekre:

    „Őszintén szólva már befejeztem a jövőmmel foglalkozó cikkek olvasását. Ez már túl sok volt. Csak a jelenlegi munkámra kell koncentrálnom. Elégedett vagyok, azzal, ahogy minden tekintetben fejlődök, és az eddigi Toro Rossos eredményeimmel. A lehető legjobbat kell nyújtanom a csapatnak. Meglátjuk majd, hogy a Red Bull miként dönt.” – vélekedett a francia.

    „Nem fogom azt mondani, hogy a Toro Rosso több hibát bocsájt meg, de sokkal természetesebben vezetek itt. Hogy ez mire lesz elég azt majd az év végén meglátjuk. A Toro Rossonál sikerült felépítenem az önbizalmamat, és remélem, hogy sikerül még tovább javulnom.” – tette hozzá.

  • Hamilton, Vettel és Verstappen ‘baromságnak’ tartja a fordított rajtrács ötletét

    Hamilton, Vettel és Verstappen ‘baromságnak’ tartja a fordított rajtrács ötletét

    Lewis Hamilton és Sebastian Vettel szerint a fordított rajtrács ötlete totális ‘baromság’.

    A Formula 1 irányítói folyamatosan keresik a megoldásokat a sportág izgalmassá tétele érdekében, emiatt napról-napra újabb és újabb ötletek röppenek fel. Az időmérő átszabása jelenleg nagyon foglalkoztatja a Száguldó Cirkuszt. Ennek kapcsán került elő a fordított rajtrács ötlete is, ami állítólag a csapatok tetszését többnyire elnyerte, míg a pilóták többsége hallani sem akar erről a lehetőségről.

    A mezőny többszörös világbajnokait a témáról az időmérő utáni sajtótájékoztatón kérdezték meg. A brit és a német egyáltalán nem volt elragadtatva az ötlettől:

    ,,Nem igazán tudom, mit is mondjak. Úgy vélem, akik ezt kitalálták, nem tudják miről beszélnek.” -reagált szűkszavúan az ötszörös világbajnok.

    A Ferrari rangidős pilótája először nem értette mit mondott riválisa, ezért visszakérdezett, de mivel nem kapott egyértelmű választ, előadta a saját gondolatait a témával kapcsolatban:

    ,,Őszintén szólva ez az egész egy baromság! Úgy vélem, tisztában vagyunk azzal, hogy ha javítani akarunk a dolgokon, akkor a mezőnyt kell összébb hoznunk, ugyanis így fognak kialakulni jó versenyek. Ez csak egy szépségtapasz lenne, nem megoldás. Nem tudom melyik géniusz állt elő ezzel az ötlettel, de nem fog ez segíteni semmin,  nem helyes ez az irány.” – Hamilton felnevetve reagált a kritikára és elárulta, ő is hasonlókat mondott, csak a német bővebben fejezte ki magát.

    Pierre Gasly  szerinte az időmérő felépítését  sem kellene megbolygatni, ugyanis a francia úgy véli ez a rendszer már 2006 óta jól működik:

    ,,Szeretem, hogy így mennek a dolgok, a Q1-es,Q2-es,Q3-as formátum nagyszerű kihívás elé állít minket versenyzőket, ugyanis nagyon koncentrálunk kell, ha jó kört akarunk összerakni és tovább akarunk jutni. Ez egy csata, ami arról szól, ki lesz a leggyorsabb egy körön. Sajnálatos lenne elveszíteni ezt a formátumot, szerintem a hétvége egyik legizgalmasabb része az időmérő. Ám ha a show élvezetesebb lesz, akkor miért ne próbálnánk meg? Meglátjuk mi sül ki ebből. Úgy vélem részünkről a leghangsúlyosabb az lenne, ha az autókat még versenyképesebbekké tennék. Ebbe a kategóriába tartozik az, hogy tegyék könnyebbé a másik autó követését és a konstrukciókat is, továbbá az sem ártana, ha az abroncsok több kört bírnának ki. Inkább ezekre kellene fókuszálni, és nem azt megváltoztatni, ami alapjáraton jól működik.” -nyilatkozta a Toro Rosso pilótája.

    Max Verstappen egykori csapattársával ért egyet, és hallani sem akar a sprint versenyekről vagy az időmérő megváltoztatásáról, sőt egyenesen nonszensznek titulálta a fordított rajtrács ötletét:

    ,,Úgy vélem mindenki megérdemli az esélyt arra, hogy a lehető legjobbját nyújtva végezzen jó helyeken az időmérőn. Ez alapján kell, eldönteni ki, melyik helyet érdemli meg. A fordított rajtrács ötlete sem a kedvencem, baromság az egész, úgy ahogy van!” -nyilatkozta a holland a Motorsport.com-nak.

  • Marko: Kvyat nem jön a Red Bullhoz jövőre

    Marko: Kvyat nem jön a Red Bullhoz jövőre

    A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko megerősítette, hogy Daniil Kvyat jövőre is marad a Toro Rossónál, és nem megy a Red Bullhoz.

    Lényegében az idei év egészében kérdéses volt a Red Bull pilótafelállása. Az év elején Pierre Gasly volt Max Verstappen csapattársa, ám a francia sosem tudta igazán megszokni az autót, és ennek meg is lett az eredménye, mert lecserélték a Magyar Nagydíj utáni nyári szünetben.

    Az sokaknak meglepetés lehetett, hogy a helyére nem Daniil Kvyat érkezett – aki többek között egy dobogóval hívta fel magára a figyelmet, még Hockenheimben – hanem az újonc Alexander Albon.

    Most meg az év végének közeledtével már a 2020-as felállás a téma. A bebetonozott Verstappen melletti helyre eddig az Albon-Kvyat-Gasly trió volt az esélyes, most viszont Helmut Marko kettőre csökkentette a jelöltek számát.

    „A döntésünket Mexikó után hozzuk meg. Az meg van erősítve, hogy Kvyat marad a Toro Rossónál, legalábbis belsőleg. Szóval Albon és Gasly közül kerül majd ki Verstappen csapattársa” – nyilatkozta az osztrák.”

  • Gasly az e-sportról: Még majdnem izgalmasabb is, mint a valóság

    Gasly az e-sportról: Még majdnem izgalmasabb is, mint a valóság

    A Forma-1 e-sport világbajnoksága a héten indult, és Pierre Gasly is követte az eseményeket.

    A francia szerint az ottani versenyzés majdnem izgalmasabb, mint az igazi, és le van nyűgözve.

    „Már tavaly is követtem [a bajnokságot]” – mondta az Autosportnak. „Mindig nagyon lenyűgöz, amilyen szinten ezek a srácok versenyeznek, amilyen tisztán vezetnek. Figyeltem az íveiket, és egyszerűen hihetetlenek. Ez igazi verseny, milliméterekre a falaktól minden kanyarban (Bakuban). Ami még tetszett az az, ahogyan felkészülnek az előzésre, ahogy menedzselik az energiát és az akkumulátort. Minden el van tervezve, látható, ahogy valaki elszánja magát az előzésre. A versenyzés itt még majdnem izgalmasabb is, mint nálunk. Nagyon jó móka nézni őket.”

  • Stroll nem értette miért kapott súlyosabb büntetést Vettel, Masi elmagyarázta

    Stroll nem értette miért kapott súlyosabb büntetést Vettel, Masi elmagyarázta

    Lance Stroll úgy véli igazságtalan volt Sebastian Vettel 10 másodperces stop and go büntetése, ugyanis ugyanazért a hibáért ő csak egy bokszutca áthajtásost kapott.

    A német versenyző ismét megforgott a vasárnapi versenyen, majd mikor visszatért a pályára kiforgatta a Racing Point kanadai pilótáját is. Mikor a fiatalabb versenyző tovább hajtott, ugyanazt a hibát követte el, mint elődje, és kis híján ütközött Pierre Gaslyval. Mind hárman folytatták a versenyt, majd Vettel stop-go-t kapott, míg Strollnak egy szimpla áthajtásos büntetést ítéltek. A futam után a kanadai elmondta, nem értette, miért nem ugyanolyan mértékű büntetést kaptak Vettellel.

    ,,Ő tíz másodperces stop and go-t kapott, míg én csak egy bokszutca áthajtásos büntetést. Szerintem ez nem volt fair vele szemben, hiszen én is ugyanazt a hibát követtem el. Úgy vélem ugyanolyan büntetést kellett volna kapnunk.” –nyilatkozta a kanadai.

    Ha a Vettellel való találkozást el tudta volna kerülni Stroll, akkor  akár a pontszerző helyek egyikén is befuthatott volna, ám a futam utáni értékelőjében elmondta, nem haragszik annyira az eset miatt versenyzőtársára.

    ,,Seb elég agresszíven jött vissza a pályára, tisztában voltam azzal, hogy lesz majd sárga zászló a megforgása miatt, de ahogy visszatért, szinte a pálya nagy részét blokkolta. Megpróbáltam őt elkerülni, de azt hiszem ő hozzám ért, igen, hozzá ért a jobb hátsó abroncsomhoz és kiforgatott engem a pályáról. Abból a pozícióból ahova én kerültem, szinte senkit sem lehetett látni jobbról, így megpróbáltam visszatérni a pályára, viszont én is a pálya közepén voltam a 10-es kanyarban, és próbáltam kimászni abból a szituációból amibe bele kerültem. Szerintem valami nagyon hasonló dolog történt Sebbel is. A versenyzés már csak ilyen, sok igazságtalan dolog történik itt.”

    Michael Masi azonban elmagyarázta, miért kapott stop and go-t Vettel:

    ,,Azért volt más a büntetése, mert először is Sebastian (Vettel) volt az első, aki veszélyesen tért vissza a pályára, másodszor, ő ütközött valakivel ezalatt a folyamat alatt. Pierre (Gasly) és Lance (Stroll) esetében csak egy kockázatos visszatérésről beszélhetünk, ezért döntöttünk úgy, hogy két különböző büntetést osztunk ki.” – magyarázta a versenyigazgató.

    Annak ellenére, hogy mindkét versenyző jelezte, nem látták abból a szögből társaikat, azért mertek visszahajtani a pályára, nem volt enyhítő körülmény a számukra, ugyanis minden esetben csak akkor lehet visszatérni a versenyzésre kijelölt aszfaltcsíkra, ha már teljesen biztosak abban, hogy senkit sem veszélyeztetnek azzal a manőverrel.

  • A szombati F3-as baleset megváltoztatta Gasly véleményét a haloról

    A szombati F3-as baleset megváltoztatta Gasly véleményét a haloról

    Pierre Gasly haloról alkotott véleményét Alex Peroni tegnapi balesete változtatta meg.

    A 19 éves ausztrál Formula 3-as versenyző autóját a tegnapi versenyen Monzában megdobta egy rázókő, olyan mértékben, hogy az autó és sofőrje magasra röppent a levegőben, többször is megpördült ott, végül a gumifalon és némileg a drótkerítésben landolt.

    Peroni saját lábán hagyta el a helyszínt, de később annyi azért kiderült, hogy csonttörést szenvedett.

    „Azt kell mondjam, sosem rajongtam a haloért.” – mondta Gasly az eset után. „Látva ezeket a képeket, azt hiszem, ez egy jó indok arra, hogy miért jó mégis használni.”

    „Sosem fogjuk megtudni, mi történt volna (Peroni esetében) enélkül (halo nélkül), de nem is akarjuk elképzelni.”

    Korábban pedig nem volt jó véleménnyel a haloról a Toro Rosso versenyzője.

    „Macerás tőle kiszállni és beszállni az autóba.” – mondta.

  • Sisakjával tiszteleg Gasly Hubert emléke előtt

    Sisakjával tiszteleg Gasly Hubert emléke előtt

    Pierre Gasly és Anthoine Hubert régi jó barátok voltak, ezért nem meglepő, hogy a francia, úgy érezte, valamivel emléket kell állítania elhunyt honfitárásának.

    A pilóták egyik legszemélyesebb és legértékesebb tárgya a sisakjuk, és azt a szabályok keretein belül személyre szabhatják, ami által kifejezhetik önmagukat. A Toro Rosso pilótája ezért döntött úgy, hogy fejvédőjére rákerül egykori barátja neve is.

    ,,Elvesztettem az egyik legjobb barátom, együtt nőttünk fel Anthoine-nal, hét éves korom óta ismerem őt, még a gokartos időkből. Szobatársak voltunk, egy apartmanban, egy szobában éltünk hat éven keresztül. Még osztálytársak is voltunk, 13 éves koromtól 19 éves koromig jártam vele egy osztályba, még a magántanárunk is egy és ugyanaz a személy volt. Még mindig le vagyok sújtva, amiatt, hogy ilyen gyorsan történt meg, ez szörnyű.” -nyilatkozta még múlt hét vasárnap Gasly.

    A harmadik szabadedzés előtt, instagram oldalán be is mutatta az elkészült remekművet a francia:

    https://www.instagram.com/p/B2GswdkCpoO/?igshid=1mo8rbjbgif4y