Címke: Pierre Gasly

  • Boullier: Nincs helye másodszámú pilótának a Red Bullnál

    Boullier: Nincs helye másodszámú pilótának a Red Bullnál

    Eric Boullier, a McLaren korábbi csapatfőnöke szerint bármely más pilóta szenvedne Max Verstappen csapattársaként a Red Bull-Hondánál.

    A McLaren egykori csapatvezetőjét a Ouest France lap kérdezte Pierre Gasly 2019-es idényéről. A francia Gasly 2019-ben került a Red Bull Racinghez Daniel Ricciardo helyére, azonban a szezon közepén a Toro Rosso-hoz helyezték át.

    Arra a kérdésre, miszerint a nagy csapatnál „túl nagy kihívás volt” Gasly számára, Boullier elmondta, szerinte Interlagosban sem volt ez számára kihívás. Boullier szerint a Red Bull ragaszkodik a kialakított struktúrájához, amelyet a teljesítmény köré építik fel:

    „Most minden a helyén van: egy jól teljesítő csapat gyári motorral és vezető pilótával, mint Max Verstappen, így nincs helye senki másnak.” – idézte a GrandPX News a franciát. Boullier hangsúlyozta, a 23 éves Gasly küzdött azzal, hogy beleilleszkedjen a Red Bullhoz. „Bármely pilótának, még egy fiatal számára is nagyon nehéz eljutni ide.” – tette hozzá.

    A franacia szerint minden Verstappen köré összpontosul, viszont Gasly áthelyezése a Toro Rosso-hoz jobb teljesítményt hozott ki belőle, sőt: ő vált a csapat a vezetőjévé.

    (Szerző: Gajáta Fanni)

  • Albon felvenné a kesztyűt Verstappennel 2020-ban

    Albon felvenné a kesztyűt Verstappennel 2020-ban

    Alex Albon kijelentette, hogy idővel nagyon szívesen megfuttatná a pénzéért Max Verstappent a Red Bullnál. Az energiaitalos csapat elégedett az Angliában született thai újonccal, mióta lecserélték rá az alulteljesítő Pierre Gasly-t az év közepén. Albon ugyanakkor elismerte, hogy egyelőre nem tudja hozni Verstappen sebességét ugyanazzal az autóval. A Marcának nyilatkozott:

    „Még mindig találok olyan területeit az autónak, amelyeken dolgoznom kell, mint olyanokkal, amelyeket már megszoktam. Meg kell találnom azon egyensúlyt, ahol megvan a bizodalmam az autóban, ugyanakkor azt is érzem, hogy igazán kihasználom a képességeit.”

    A paddockban az a nézet tartja magát, hogy a 2019-es Toro Rosso könnyebben vezethető, mint a Red Bull autója. Albon azonban eltökélt, és meg akarja mutatni, hogy mire képes az anyacsapatban:

    „Tudom, hogy ennek idő kell, de ezért is várom a szezon utáni teszteket Abu Dhabiban, illetve a téli felkészülési időszakot. Nem könnyű mindig nagy változtatásokat véghez vinni az autón egy versenyhétvégén, mert nagyon kevés az időnk a kísérletezésre. Azt gondolom, eddig elfogadhatóan dolgoztam, de amint elkezdhetem tényleg nyomni az autónak, akkor fogom csak igazán jól érezni magamat. Akkor jobb lesz majd a köridőm is.”

  • Kvyatnak távoznia kellene a Red Bull kötelékéből?

    Kvyatnak távoznia kellene a Red Bull kötelékéből?

    A korábban többek között GP3-ban megforduló Nikolay Martsenko szerint honfitársának, Daniil Kvyatnak ott kellene hagynia a Red Bullt.

    Martsenko szerint Kvyat látványosan visszaesett, mióta Pierre Gasly visszakerült a Toro Rossóhoz. Ehhez elég csak a legutóbbi futamot megnézni, ugyanis a francia a 2. helyével lényegében teljesen háttérbe szorította csapattársát.

    „Nem tudom miért, de mindig ez történik Daniillal, amikor érzi a nyomást” – idézi Martsenkót a Sportbox. „Talán ez nem mindenkinek fog tetszeni, és bár továbbra is támogatom, de most már észrevehetően övé az alárendelt szerep. A jövő év végén valahol máshol kellene ülés után néznie, a Red Bullos csapatokon kívül.”

  • Gasly szeretne „kiskirály” lenni, de már a jövőre is gondol

    Gasly szeretne „kiskirály” lenni, de már a jövőre is gondol

    Pierre Gasly megőrizné a lendületét az utolsó nagydíjra, hogy megtarthassa a Brazil Nagydíjon visszaszerzett hatodik helyét a pontversenyben.

    A francia hullámvölgyekkel teli szezonon van túl. Alighogy előléptették a Red Bull első számú csapatába, 12 verseny múlva újra a Toro Rossónál találta magát.

    Most 95 pontja van, csakúgy, mint Carlos Sainznak, de jobb dobogós helyezése miatt ő került előrébb a rangsorban. Albon ugyan csak 11 ponttal van mögöttük, de a Red Bullal még így is megelőzheti őket.

    Mindenesetre Gasly szeretne a „kicsik bajnoka” lenni a három nagycsapat mögött. Ha szigorúan nézzük, Sainz „címe” nincs veszélyben, mivel mind Gasly, mind Albon versenyzett Red Bullal idén, a bajnoki hatodik helyért folyó harc azonban így is szoros.

    „Az utolsó verseny mindig különleges” – kezdte a Toro Rosso (jövőre Alpha Tauri) francia pilótája – „az egész csapatnak fontos lesz, hogy minél előrébb végezzünk a konstruktőri bajnokságban is. Jól akarjuk zárni a szezont, nem csak a büszkeségünk miatt, de a végső pozíció meghatározza a jövő évi teljesítményt is.”

    Annak ellenére, hogy nehéz évet zárhat, Gasly elégedett a dolgok alakulásával, főleg amióta visszakerült a „kisbikákhoz”.

    „Ez a hétvége mindig szomorú egy kicsit, hiszem nem versenyzünk majd három és fél hónapig. De az érzés majd vasárnap este jön majd el igazán, amikor tényleg vége a szezonnak. Bármi történjen is aznap, boldog vagyok, hogy ilyen évet zárhatok. Főleg, hogy visszatérhettem a csapathoz, de persze a dobogómat sem fogom elfelejteni.”

    Nem csak visszatekint, félig már a téli szüneten és a jövő éven jár az esze a 23 éves franciának.

    „Azért élvezni is fogom, hogy vége az évnek. Végre újra láthatom a barátaimat és a családomat így karácsony környékén. Év közben nem sokat tudtam velük lenni, annyira sűrű volt minden.”

    „Utána az Államokba megyek a Red Bull edzőtáborába, hogy minél felkészültebb legyek az új idényre. De úgy tudok majd jól lazítani, ha jó felhanggal zárom a szezont. Ezért is fontos, hogy mindent kihozzak az utolsó versenyből.”

  • Gasly visszakerülhet még a Red Bullba a jövőben

    Gasly visszakerülhet még a Red Bullba a jövőben

    Pierre Gasly-neek továbbra is meg van az esélye arra, hogy a jövőben újra a Red Bull Racingnél versenyezzen. Erről a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner beszélt.

    Gasly a 2019-es szezonra a Toro Rosoból a főcsapatba ülhetett át, de nem voltak megelégedve a teljesítményével, így a nyári szünet után helyet cserélt Alexander Albonal és visszaült a Toro Rossoba. Ez pedig szemmel láthatóan jót tett a francia versenyzőnek, azóta sokkal felszabadultabban versenyez, ráadásul Brazíliában a dobogó második fokára is felállhatott.

    2020-ra nem lesz változás, Albon marad a Red Bullban, Gasly pedig a Toro Rossoban, de ez nem jelenti azt, hogy Gasly többé ne kerülhetne be a Red Bullba.

    „Új szerződése van 2020-ra, így meg van az esélye, hogy újra bizonyítson a Red Bull számára.” – mondta Horner.

    Korábban Horner arról is beszélt, hogy Gasly-re a kívülről érkező nyomás volt negatív hatással. Mivel ez nincs, vagy legalábbis kevésbé van jelen a Toro Rossonál, sokkal kiegyensúlyozottabban tud teljesíteni.”

    Horner azonban azt is hozzátette, hogy Albon is versenyről versenyre javul, és ugyebár ő is dobogós lett volna Interlagosban, ha nincs az az incidens Hamiltonnal. Azt is el kell azonban mondani, hogy 2020-ban sem lesz könnyű Max Verstappen csapattársának lenni.

    „Max és Lewis (Hamilton) lehet talán a legkeményebb csapattárs akit csak kaphat maga mellé valaki. A mezőnyben minden versenyzőnek nehéz ellenük versenyezni.” – mondja Horner.

  • Gasly csaja büszkén pózol a második helyért járó brazil serleggel

    Gasly csaja büszkén pózol a második helyért járó brazil serleggel

    Pierre Gasly pályafutása eddigi legjobb eredményét érte el a Brazil Nagydíjon, ahol a második helyen ért célba, így ő is kapott egy szép, „Sennásított”, heinekenes trófeát.

    Barátnője, Caterina nagyon boldog volt párja sikerétől, és nagyon sajnálta, hogy nem volt ott a helyszínen.

    Mostanra azonban hazaért Gasly, a lány pedig büszkén mutatta meg az Instagramon barátja díját.

    (Az alábbi poszt lapozható)

    https://www.instagram.com/p/B5QYlKaI8NR/

  • A Red Bull továbbra is hisz Gasly-ben, ezért nem rúgták ki nyáron

    A Red Bull továbbra is hisz Gasly-ben, ezért nem rúgták ki nyáron

    A Red Bull továbbra is hisz Pierre Gasly-ben, noha a Brazil Nagydíj után furcsa is lenne mást állítani.

    A francia versenyzőnek jót tett, hogy a Red Bullból visszaültették a Toro Rossóba, ráadásul Brazíliában a második helyen ért célba.

    „Pierre-nek két opciója volt.” – mondta a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner a Speed Weeknek. „Vagy csüggedhetett, vagy hálás lehetett, hogy továbbra is a Forma-1-ben maradt és lehetőséget kapott még a szezon további részére. Mert a Red Bull még hisz benne.”

    „Ha azt gondoltuk volna, hogy ő nem megfelelő személy a Red Bull számára, akkor hagytuk volna, hogy nyáron megszűnjön a szerződése. De továbbra is hittünk a tehetségében, ezért van továbbra is a versenyzőink között.”

    „Úgy gondolom, hogy az új fejezet a Toro Rosóval egyfajta megkönnyebbülés volt számára.” – vélekedik Gasly második félévéről.

    „Pár verseny nagyon nem jött ki neki, és akkor ti srácok (a sajtó), nektek is volt rá hatásotok. A nyomás nagyobb és nagyobb lett, mi pedig úgy gondoltuk, hogy ideje levenni róla ezt a nyomást.”

    „Jó látni, hogy a Toro Rossonál újra megmutatkoznak a valós képességei. Láthatjátok, hogy szabadabban vezet.”

    A Toro Rosso főnöke, Franz Tost egyetért, hasonlóan értékeli Gasly-t.

    „Azonnal jól érezte magát a csapatunkban.” – mondta a francia Auto Hebdonak. „Régóta ismerjük már egymást, a mérnökök is ismerik őt, ez sokat segített.”

    „Továbbá, a mi autónkat most könnyebb vezetni, mint a Red Bullt és a Honda fejlődött is az üzemanyag-fogyasztás terén.”

    „Az eredményeink folyamatosan fejlődnek.”

  • Egy 11 éves rekord dőlt meg a Brazil Nagydíjon!

    Egy 11 éves rekord dőlt meg a Brazil Nagydíjon!

    Amint végleges lett a 2019-es Brazil Nagydíj végeredménye, nyilvánvalóvá vált, hogy egy olyan rekord dőlt meg, amire senki nem számított a korábbiakban.

    Immáron, az interlagosi dobogó részvevőinek – Max Verstappennek, Pierre Gaslynak és Carlos Sainznak – a legfiatalabb az átlag életkoruk 23 évvel 8 hónappal és 23 nappal. Ez pedig kevesebb a 11 évig rekordnak számítót 2008-as Olasz Nagydíj dobogósainak átlag életkoránál.

    A 11 évvel ezelőtti monzai versenyen az akkor még Toro Rossos Sebasian Vettel, a McLaren finnje, Heikki Kovalainen és az akkor még BMW-nél versenyző Robert Kubica pezsgőzhettek a pódiumon. Hármójuk akkori életkorának átlaga 23 év 11 hónap és 16 nap volt.

    A 2008-as monzai verseny továbbra is rekordtartó lenne, ha a stewardok nem büntették volna meg utólag a harmadik helyen végző Lewis Hamiltont, aki megforgatta Alex Albont a verseny utolsó előtti körében. A McLaren spanyolja végül a regnáló bajnok öt másodperces büntetése miatt állhatott fel a pódiumra, megszerezve ezzel a wokingi istálló első dobogóját a 2014-es Ausztrál Nagydíj óta.

    És ha már a legfiatalabb dobogósok kérdését megvitattuk, akkor felmerül a kérdés, hogy melyik versenyen volt a Forma-1 történetének legnagyobb átlag életkorú dobogója? Erre is van válasz: az 1950-es Svájci Nagydíjon Nino Farina, Luigi Fagioli és Louis Roseire vehetett részt a pódium ceremónián. A hármójuk életkorainak átlaga több, mint 46 év. A száguldó cirkusz jelenlegi mezőnyének legidősebb tagja pedig nem más, mint a 40 éves Kimi Raikkönen. Mivel rengeteg fiatal versenyző van a mostani mezőnyben ezért nem valószínű, hogy ez a rekord nagy veszélyben lenne.

  • Marko: Gasly megmutatta a klasszisát és tehetségét Brazíliában

    Marko: Gasly megmutatta a klasszisát és tehetségét Brazíliában

    A brazil dobogós helyezése a bizonyíték arra, hogy Pierre Gasly tehetséges Forma-1-es pilóta. Ez a véleménye Dr. Helmut Markónak, a Red Bull közismerten keménykezű versenyzői menedzserének, aki korábban szemrebbenés nélkül visszazavarta a junior csapatukhoz a francia pilótát.

    Gasly azonban a Toro Rossóhoz történt visszatérését követően jó teljesítménnyel rukkolt elő, az elmúlt vasárnap pedig kimaradt a balhékból, így Interlagosban második lett. A Canal Plusnak nyilatkozott Marko:

    „Pierre megmutatta itt a klasszisát. Tudjuk, hogy tehetséges, és ma ezt bizonyította is. Senki nem látta ezt előre. Ez egy fantasztikus eredmény. Mindenki boldog most emiatt, és persze, hogy megünnepeljük!”

    Max Verstappen, Gasly korábbi csapattársa az év elejéről nyerte a futamot a Red Bull Racingnek, így újra Honda motoros autók végeztek a az első két helyen, amire évtizedek óta nem volt példa. A holland pilóta is méltatta Gasly-t:

    „Mindig is tudtam, hogy nagyon gyors versenyző. Talán az év eleje nem úgy sikerült neki ahogy kellett volna, de láthatjátok, Pierre nagyon erős. Visszatért a Toro Rossóba, és már ezen futam előtt is jó eredményeket szállított. Így most még motiváltabb lett.”

    Verstappen csapattársa 2020-ban ennek ellenére Alexander Albon lesz.

  • Gasly: Ez egy hihetetlenül érzelmes pillanat

    Gasly: Ez egy hihetetlenül érzelmes pillanat

    Rendkívül meghatottan és érzelmekkel telve nyilatkozott élete első dobogós helyezése után Pierre Gasly. A francia pilóta az őrült Brazil Nagydíj végén lett második.

    Igazi hullámvasút a 2019-es idény a fiatal francia számára. A szezont még a Red Bullnál kezdte, ám onnan félév után a gyenge teljesítménye után mennie kellett, vissza a Toro Rossohoz. A kiscsapatnál pedig valósággal szárnyal, aminek eredménye egy dobogós hely lett.

    Így érthetően a fellegekben járt a pódium után:

    „Ez az első Forma-1-es dobogóm, és biztos, hogy ez sosem fogom elfelejteni. Ez egy nagyon különleges pillanat, elképesztően érzelmes dolog ez. A Toro Rosso fantasztikus autót adott nekem a visszatérésem után, csodálatos nap ez.” – örömködött Gasly.