Pierre Gasly tiszteli feletteseit, ezért nem szeretne azokról a problémákról beszélni, amik a Red Bullos karrierje során felmerültek.
A francia versenyző tavaly év elején még az osztrák csapatban kezdte meg a szezont. A 23 éves pilóta sokkal lassabbnak bizonyult, mint csapattárs Max Verstappen, és nemhogy az élmezőnnyel, de a McLarennel sem tudta tartani a tempót. Emiatt a Bikák úgy határoztak, hogy lefokozzák a 10-es rajtszámmal versenyző pilótát, míg helyére a Toro Rossóban jól teljesítő Alex Albont ültették.
Gasly rengeteg kritikákat kapott a teljesítménye miatt tavaly a közösségi médiában. Állítása szerint jó oka van annak, hogy nem sikerült jól szerepelnie a Red Bullnál, de a munkaadói iránt érzett tisztelet miatt erről nem akar beszélni.
,,Különböző okai vannak annak, hogy miért működött itt a dolog (Toro Roso/AlphaTauri) és miért zártunk egy jó évet a szezon végén. Az okok egy részét megosztották, néhányat nem, de sajnos az emberek sajátosan ítélnek, amit én elfogadtam. Én egy Red Bull szerződéssel ellátott versenyző vagyok, és köszönettel tartazom nekik amiatt, hogy a Forma-1-be hoztak. A hat hónap alatt történetek nem befolyásolják a jó kapcsolatomat velük, vagy épp azt, amit értem tettek. Beszéltünk arról, hogy mi nem ment jól, de végül nem az én reszortom az, hogy a média elé álljak és azt mondjam: ‘Ez nem volt helyes, ez rossz volt.’ Nem helyes ezt cselekedni, ezért én nem is fogom ezt megtenni.” -magyarázta Gasly.
A Forma-1-es versenyzők egyre inkább aggódva figyelik, hogy várhatóan miként alakul a sport sorsa, a koronavírus-járvány hatására.
A szezon nem kezdődött még el (és minimum június végéig, július elejéig biztosan nem is fog), a csapatok gyárai bezártak, március közepe óta a versenyzők is otthon múlatják az időt. Valószínűleg életükben nem volt még ennyi szabadidejük…
Jelenleg úgy tűnik, hogy talán Ausztriában elkezdődhet majd a szezon, és az F1 minden alternatív megoldást átgondol, hogy miként lehetne értékelhető szezont tartani 2020-ban.
„Ha nem helyezzük kontroll alá ezt a helyzetet világszinten, akkor érthető lenne, ha egyáltalán nem lenne versenyünk (idén).” – véli a McLaren spanyol versenyzője, Carlos Sainz. „De el kell mondanom, ezt nehéz lenne elfogadnom. Hálás lennék pár versenyért, de jelenleg inkább nem gondolok másra.”
„Ez nem az autóversenyzésről szól. Ez sok munkahelyről szól.”
„Szerintem elképzelhető, hogy lesz 10 versenyünk, vagy mondjuk úgy, hogy 8 és 14 között. Egy pályán kettő (futam), szellem versenyek (közönség nélkül), két napos eseményekkel. Ezt lehetségesnek tartom. Ez teljesen más Forma-1-lesz.” – tette hozzá.
A Red Bull tesztpilótája, a Formula E versenyző Sebastian Buemi sem merné megjósolni, hogy mikor lehet majd újra versenyezni.
„Remélem, hogy július végén vagy augusztus elején már lehet, de nem tudhatjuk.” – mondta Buemi a svájci Blicknek. „Az sem tudom, hogy a közeljövőben repülőre tudunk-e ülni.”
Az AlphaTauri versenyzője, Pierre Gasly azt hangsúlyozta, hogy most az egészségügyi szempontoknak elsőbbséget kell élvezniük a sporttal szemben.
„Alig várom már a folytatást, de mindenekelőtt lényeges kérdés az emberek biztonsága, azoké, akik az iparágban dolgoznak és utaznak.” – mondta Buemi a Nosges Matin című lapnak.
„Senkit nem szabad veszélybe sodornunk, ez lesz a döntő.” – mondta Gasly. „Minden versenyző pályára akar menni és versenyezni akar, de vannak problémák, amiket előbb kell megoldani.”
„A következő futam Franciaország lehet (legalábbis azt egyelőre még nem törölték – a szerk.), de ez bonyolul ügynek tűnik. Beszélnek Ausztriáról és remélem, hogy megvalósítható.”
Az Osztrák Nagydíj kapcsán elmondták, hogy ha megrendezik a versenyt, azt közönség és sajtó nélkül (csak a széria saját sajtósai lennének jelen) zajlana.
„Ha ez a legbiztonságosabb megoldás mindenki számára és ez lehetővé teszi, hogy előbb folytathassuk a bajnokságot, akkor szerintem határozottan ezt kell tenni.” – mondta Gasly ezzel kapcsolatban. „De azért furcsa lesz.”
Pierre Gasly nemrég elmondta, hogyan nézne ki egy számára tökéletes verseny, milyen pályán menne, valamint milyen autót vezetne.
Az AlphaTauri versenyzőjét egy kérdezz-felelek videó kapcsán kérték meg arra, hogy írja körül milyen lenne egy ideális verseny, amit ő álmodna meg. A francia pilóta kapva-kapott az alkalmon és összeszedte kedvenc kanyarjait, amiből egy „versenypályát kreált”, valamint a kondíciókat is meghatározta, sőt azt is elmondta, milyen konstrukcióval teljesítené a viadalt.
A fantázia futam közel lenne otthonához, továbbá a mai autókat használná, ugyanis elmondása szerint azok a leggyorsabbak, ám ugyanakkor az 70-es és 80-as évek versenygépeit is szívesen kipróbálná:
,,A helyszín valószínűleg közel lenne az otthonomhoz, így mindennap kimehetnék oda és gyakorolhatnék. A kedvenc pályám, különösen az időmérő szempontjából Monaco, ugyanis ott nagy adrenalin löket ér. Szeretem Spa-t és kedvelem a nagy sebességű kanyarokat, összességében Suzukát, de az olyan technikás pályák is közel állnak hozzám, mint Budapest (Hungaroring) és Silverstone. Az a probléma, hogy a legtöbb pályát szeretem, ezért talán mindegyikből egy kanyart választanék. Kedvelem az olyan hosszú pályákat, amik sok kanyarral rendelkezzen, úgy, mint például a szingapúri aszfaltcsík. Tehát ezekből a helyszínekből választanám ki a kedvenc kanyarjaimat és gyúrnám őket össze.” – ecsetelte Gasly.
,,Az időjárás szempontjából szeretem az esőt, Normandiában nőttem fel, ezért sokszor kellett esőben versenyeznem. Kedvelem ezeket a körülményeket, ugyanis ilyenkor többet csúszkálsz és ez még biztosít egy kis plusz kihívást. Az autók valószínűleg a jelenlegi konstrukciók lennének, ugyanis ezek a leggyorsabbak, élvezet őket vezetni. Ugyanakkor szívesen kipróbálnám azokat a múltbéli autókat, amikkel a 70-es és 80-as években versenyeztek.”
Mint az ismert, a Forma-1-es mezőny még elutazott a szezonnyitó Ausztrál Nagydíj helyszínéte március közepén, de a versenyt a koronavírus-járvány miatt az még az előtt lefújták, hogy pénteken az első szabadedzésen pályára hajthattak volna a versenyzők.
A többség, amint csak lehetett, haza is utazott. Olyannyira, hogy Max Verstappen, Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen már repülőn ültek, mikor a közönség még a pálya kapuinál várakozott, még nem tudták, hogy lefújták a versenyhétvégét.
Pierre Gasly azonban még egy ideig Ausztráliában maradt.
„Minden egy kicsit nyugodtabbnak tűnt.” – mondta Gasly az olasz Autosprintnek, arra utalva arra, hogy akkor csak kevés megbetegedett volt Ausztráliában, a helyi kormány pedig nyugodtan kezelte a helyzetet.
„Ezért maradtam még egy hétig Melbourne-ben a személyi edzőmmel.”
„Mikor aztán a helyzet itt is megváltozott, úgy döntöttünk, hogy visszarepülünk.”
Közben azonban úgy döntöttek, hogy megállnak Dubaiban.
„Úgy döntöttünk, hogy itt maradunk pár napig. Aztán a napokból hetek lettek és ahol az embernek eleinte nagy mozgástere volt, ott most sokkal kötöttebb lett minden. Csak a szupermarketbe tudok elmenni.”
Bár alapvetően továbbra is van mód arra, hogy Dubaiból Európába repüljön, Gasly inkább az Egyesült Arab Emírségekben marad. Bár hozzáteszi, hogy már eléggé unatkozik.
Unalmát pedig többek között úgy igyekszik elűzni, hogy FIFA-zik, ráadásul egy olyan kezdeményezésben vesz részt, melynek célja a pénzgyűjtés jótékony célra.
Gasly első FIFA-s szereplése elvileg most, 17 órakor kezdődik, és neves focisták is részt vesznek a Gamersducoeur által szervezett online eseményen.
Pierre Gasly abban reménykedik, hogy a Forma-1 2020-as szezonja még június végén megkezdődik, ráadásul pont a hazai nagydíján, a franciaországi Paul Ricard versenypályán.
Kanada halasztásával bebizonyosodott, hogy már az első kilenc idei tervezett versenyt nem tartják meg időben, sőt Monacót törölték is. Hogy lesz-e egyáltalán szezon, vagy hogy mikor kezdődik, ha lesz, arról megoszlanak a vélemények, íme Pierre Gasly-é:
„A szezon Kanadában kellene kezdődjön, de ha azt halasztják, akkor Franciaországban” – nyilatkozta még Kanada eltolásának bejelentése előtt. „Le Castellet-ben rajtolni francia közönség előtt remek lenne. Szorítok ezért. Azonban nem akarok túl messzire menni, mert a helyzet gyorsan változik. De tényleg álomszerű lenne a Paul Ricard-on kezdeni.”
Bernie Ecclestone korábban úgy véleményezte a szezont, hogy akármennyi verseny is lesz, Lewis Hamilton könnyen behúzza majd az évet. Gaslyt erről is megkérdezték.
„Ezt tőle kellene megkérdezni” – válaszolta nevetve. „De természetesen úgy gondolom, Lewisnak megvan a tehetsége és tapasztalata egy hetedik bajnoki cím megnyeréséhez.”
Ugyan Pierre Gasly már nem fogja tudni vezetni a Red Bull másik autóját a 2020-as Forma-1-es szezonban, azonban az autóban lévő Honda motor minden eddigieknél erősebb. Az AlphaTauri franciája többek között ezért is biztos abban, hogy a milton keynesi istálló képes lesz harcba szállni a bajnoki címért.
2019-ben Gaslynak megadatott az a lehetőség, hogy egy topcsapatnál versenyezhet. Azonban számos ok miatt a francia képtelen volt kihozni az autóban rejlő valós lehetőségeket, miközben csapattársa kétszer is a dobogó legfelső fokán ünnepelhetett a szezon első felében.
A Red Bull-nál a Magyar Nagydíjig voltak türelmesek, és a nyári szünetben robbant a bomba, miszerint az újonc Alexander Albon fogja átvenni a francia pilóta helyét a csapatnál. Gasly ebből kifolyólag a Toro Rossonál fejezte be a 2019-es szezont és a 2020-as szezont is itt fogja kezdeni, igaz, immáron az AlphaTaurinál.
„Természetesen az eredmények magukért beszélnek,” – mondta Gasly. „Ha visszatekintünk a Honda első peridósára még a McLaren-nel, akkor látszik, hogy ahhoz képes most hol tartanak. Lenyűgöző az elmúlt években mutatott fejlődésük.
„Soha nem kételkedtem a Hondában, mivel ők a világ egyik legnagyobb autómárkája és számos sorozatban képviseltetik magukat az auto és motorsport világában. Felállították maguk előtt a célt, hogy világbajnokok akarnak lenni, és tudom, hogy ennek érdekében mindent be fognak vetni,” – idézi a francia pilótát a Canal+.
A téli tesztek során a Honda erőforrása jól teljesített és a Red Bull is közel volt a Mercedesekhez. Azonban egyelőre hiába tett meg mindenki mindent, ugyanis a koronavírus miatt a szezon első nyolc versenyét elhalasztották, és a Forma-1 vezetői még továbbra sem tudtak egy konkrét dátumot mondani, hogy ezen a helyszínen és ekkor veheti kezdetét a száguldás 2020-ban. Gasly azonban pontosan tudja, hogy jelen pillanatban hol áll a Red Bull.
„Jelen pillanatban ugyanott állunk a bajnokságban, mint a bajnoki címvédő Lewis Hamilton,” – viccelődött Gasly, aki a tavalyi Brazil Nagydíjon szerezte meg élete első dobogós helyezését egy Toro Rosso volánja mögött.
„Azonban a téli tesztek alapján nagyon nehéz bármit is megítélni. „Úgy néz, ki hogy mindössze pár tizedről van csak szó, azonban az erőviszonyok majd csak az első versenyek után fognak körvonalazódni.”
Pierre Gasly szerint az AlphaTauri idei autójának nincsen komoly gyenge pontja, ami a tavalyi modell kiváló evolúciója.
Az ex-Toro Rosso idei modellje az AT01 visszafogott teljesítményt, ám Gasly optimistán hagyta el Barcelonát. Még az Ausztrál Nagydíj előtt fejtette ki elégedettségét az idei autóról.
„Szerintem, mint csomag, a tavalyi autó remek evolúciója. Van pár dolog, ami jobb lett mostanra, és van még pár olyan amin dolgoznunk kell, de összességében szerintem jó potenciál rejlik benne. De nem olyan, mint lenne nagy gyengeségeink. Az autóval kapcsolatos magjegyzéseik azok, mint mindig. Több leszorítóerő, nagyobb sebesség kell.” – fogalmazott.
A középmezőnybeli erőviszonyokjak kapcsolatban is elmondta a véleményét.
„Nem akarok túl sok mindent mondani erről, ki kell elemeznünk mindenkit, de a Renault gyors. De néha egy autó gyors, máskor kicsit lassabb. Nem sok időt szántam arra, hogy őket figyeljem, csak a saját autónkra koncentrálunk. Igyekszünk a lehető legkomfortosabbá tenni az autót, és kihozni a legtöbbet belőle a körök alatt. Én személy szerint boldog vagyok, de azért továbbra is kemények kell dolgoznunk.” – jegyezte meg.
A két AlphaTauri pilóta nem vesz részt a most trendivé vált professzionális online virtuális versenyeken. Franz Tost csapatfőnök elismerte a motorsport-total.com-nak, hogy ez egy lehetséges piac a Forma-1 csapatainak, viszont ez őt sem izgatja igazán:
„Nem láttam a versenyt, mert nincsen ORF-em, ahol adták mindezt élőben. Ez nem is az én világom, el kell hogy ismerjem. Az én elképzelésem a motorsportról, és hogy mitől is az, teljesen más. A mai fiatalságot azonban érdekli ez, így van saját esport csapatunk. Ez a jövőben egy potenciális piaccá válhat, ami a szponzorainknak fontos lehet. A fiatal rajongókat is közelebb hozhatja a motorsport világához.”
A 64 éves tost azt is elárulta, hogy Pierre Gasly és Danyiil Kvjat nem vesznek ebben részt:
„Beszéltem velük telefonon, és egyikük sem akarja ezt. Pierrenek volt már szimulátora, de jelenleg nincs meg ehhez a megfelelő felszerelése, mivel Dubajban kellett maradnia, egy hotelben. Danyiil egyszerűen csak nem szereti.”
Amíg számos versenyző tölt több időt az online, szimulátoros versenyzéssel, Pierre Gasly felfedte, hogy újra elkezdett keménye tréningezni a versenyzés nélküli szabad hónapokban. A francia emellett figyelmeztette a versenyzőtársait, hogy a versenynaptár rendkívül intenzív lesz, ha egyszer minden újra a régi lesz.
Azonban erre nem sok esély van, ugyanis Kanada nemrégiben jelentette be, hogy távol tarták magukat a Tokió-i Olimpiától, szóval a Forma-1-es verseny is erősen kérdéses.
Gasly az évek alatt felismerte, hogy milyen megerőltető a száguldó cirkusz valójában, szóval a francia elismerte, hogy jobb formába kell hoznia magát és ebben a pár szabad hónapban tökéletesen végrehajthatja ezt a feladatot.
„Már vannak terveink az elkövetkező hetekre és többet tervezünk csinálni a szokásosnál,” – ismerte el az Alpha Tauri francia versenyzője. „Még soha nem volt példa arra a 10 éves pályafutásom során, hogy két plusz hónap felkészülési időm legyen egy szezon előtt.
„Igaz, hogy már késznek éreztem magam, nagyon keményen dolgoztunk a téli szünetben. Azonban ez a két hónap még további lehetőséget ad a számunkra, hogy még jobban fel legyünk készülve.”
A fiatal francia hozzátette, hogy a tavalyi szezon második felében nyújtott teljesítményéből szeretne erőt meríteni az ideire. A Forma-1 vezetői 17-18 versennyel számolnak az idei szezonra, ám ezek egyelőre csupán becslések.
„Rendkívül fárasztóak a versenyek, ugyanis akár két-három kilót is veszíthetsz egy versenytáv teljesítését követően, és utána még repülnöd is kell,” – mondta Gasly. „Emellett a hétvégék reggeltől estig pörgősek.
„Ha három vagy négy versenyünk lesz egymás után, akkor csakis kizárólag a versenyzőkön múlik, hogy mennyire készítik fel magukat kellőképpen a versenyekre. Jobban kell figyelni mindenre, különösen a pihenésre, hogy minden egyes hétvégének 100%-os formában vághass neki.”
Idén már a Formula 1: Drive to Survive második évada jelent meg a Netflixen, mely a 2019-es Forma-1-es szezont dolgozza fel.
Már megszokhattuk, hogy a Netflix maga kb garancia a minőségre és a sikerre. Nincs ez másként a Drive to Survive második évada esetén is. Filmművészetileg kiváló, minden vágás és hanghatás nagyban hat az érzelmekre. Pár éve még minden év végén közzétette az FIA a pár perces hivatalos év összefoglaló F1-es videót, melyet az FIA gálán mutattak meg, és amely mindig nagyon látványos és izgalmas volt, mindig nagyon várta a közönség.
Most ezt a várakozást és izgalmat szolgáltatja a Netflix sorozat, ráadásul jóval hosszabb kivitelben.
Eléri, hogy a korábban unalmasnak tartott eseményeket is úgy tálalja, hogy az kifejezetten felkeltse a néző érdeklődését, még úgy is, hogy ugyebár ismerjük a tavalyi történéseket. Meghozza a kedvet az új szezonhoz.
A tíz részes sorozat nem egészen időrendben halad, inkább csapatonként vagy személyenként mutatja be a szezon alakulását. A versenyhelyszíneken felvett jeleneteken túl egyes személyeket otthonukba is elkísértek, és otthoni körülmények között is megismerhetjük őket.
Kifejezetten fokozza a drámai hatást, hogy az egyéni interjúk esetében olyan fényekkel játszanak, hogy bizonyos szögekből olyan, mintha az alany egy gyóntatófülkében lenne.
Ezen interjúk mindenkivel úgy indulnak, hogy az interjúalany bemutatkozik és elmondja, hogy milyen csapatnál és mi a pozíciója. Némileg komikus, hogy sem Lewis Hamilton, sem Toto Wolff nem tudta pontosan mondani a csapatuk nevét (Mercedes AMG Petronas Motorsport)…
A tavalyi sorozat egyik fő témáját Daniel Ricciardo őrlődése szolgáltatta, azzal kapcsolatban, hogy maradjon-e a Red Bullnál, vagy váltson csapatot.
Ez a vonal is folytatódik most, bár jelentősen rövidebben. Ricciardo megállapítja, hogy bár már a Renault versenyzője, még ő még mindig jól néz ki. Később azonban felfedi azt is, hogy némileg bosszantja az, hogy nem hitt a McLarenben, pedig Carlos Sainz, akinek helyére érkezett a Renault-hoz, meglehetősen jól szerepelt tavaly a wokingi csapattal.
Ennek ellenére az ausztrál versenyző jól érzi magát új csapatánál, annak ellenére is, hogy a csapatfőnök, Cyril Abiteboul elismerte, hogy 2019-ben gyakorlatilag minden versenyhétvégére jutott nekik valami negatív…
Fotó: Tajthi Andrea
Ricciardo Renault-hoz érkezése azonban Nico Hülkenberg életét is megnehezítette. A levegőben lógott már, hogy nem biztos, hogy maradhat a csapatnál 2020-ra is, mivel Esteban Ocon már „az ajtóban toporog”. Helyzetén pedig nem segített, hogy jócskán kikapott tavaly új csapattársától, pedig a szezon elején Ricciardo is eléggé szerencsétlenkedett.
A sorozatban látványossá válik a Ricciardo és Hülkenberg személyisége közti különbség is, ami nyilvánvalóan kivetítődik a pályán nyújtott teljesítményükre is. Míg Ricciardo állandóan viccel, és ez nála teljesen ad hoc jellegű, és természetes, addig bár Hülkenberg is próbál viccesnek tűnni, de nála ez görcsösnek és keserűnek hat. Ricciardo látszólag sokkal könnyedebben érezte magát a csapatnál, mint Hülkenberg, aki pedig már évek óta a csapat tagja volt. Lojalitása azonban kevésnek bizonyul a 2020-as maradáshoz.
Ricciardo a szezon során mindössze kétszer tört meg némileg: Mikor a szezonnyitón, hazai versenyén már a rajtnál megsérült az autója, később pedig ki is esett; illetve mikor Bakuban rátolatott Danyiil Kvjatra.
A Ferrari és Mercedes első alkalommal szerepel a sorozatban, mivel az első évadban nem kívántak részt venni, így korábban csak versenyjelenetekben mutatták őket, privátabb forgatásra nem adtak engedélyt. Tavaly, a második évad forgatása során ez némileg megváltozott, bár ezúttal is csak 1-1 versenyt jelöltek meg, noha mindkét csapatnak sikerült olyan futamot megjelölni erre, amint nem szerepeltek jól. A Mercedes a Német Nagydíjon, a Ferrari pedig Austinban engedte be a stábot a kulisszák mögé.
A mercedeses rész két fő témája a sorozatban a Niki Laudára való emlékezés, és az, hogy a Német Nagydíjon Hamilton épp beteg volt. Ezért a versenyző nem is akarta, hogy szerepeljen a sorozatban.
Fotó: Kaiser Erika
Végül pont ez a verseny volt az, mely tavaly az egyik legrosszabbul sikerült a Mercedes szempontjából. Wolff azonban ezzel kapcsolatban is Laudát idézi, aki korábban azt mondta, hogy mindig a legfájdalmasabb versenyekből lehet a legtöbbet tanulni.
Fotó: Kaiser Erika
Sok újdonság a Ferrari oldaláról sem derül ki, talán csak látványosabbá válnak a Charles Leclerc és Sebastian Vettel közti különbségek. Ahogy az is, hogy az olaszok stratégiai döntései gyakran a saját csapatukon belül okoznak feszültséget, melyet egyébként Leclerc talán magabiztosabban kezel, mint Vettel. Vettel egyértelműen nagy nyomásként éli meg Leclerc jelenlétét, aki bizonyos értelemben „olaszabb” is, mint ő, ami szintén a fiatal versenyző malmára hajthatja a vizet.
Az első évad sztárja nem várt módon a Haas csapatfőnöke, Günther Steiner lett, aki sosem rejtette véka alá véleményét, és határozottan kiosztott mindenkit, ha az indokolt volt. Már pedig sokszor indokolt volt, így az első évad Steiner káromkodásáról, „f*ck”-jairól lett híres. Talán nem túlzunk, ha azt mondjuk, hogy Steiner maga népszerűbb és kedveltebb lett a rajongók körében, mint maga a Haas csapat és versenyzőik…
A f*ck tendencia a második évadban sem hagyott alább, sőt! Több, mint 50 alkalommal hagyta el ez a szó Steiner száját, mindenféle módon és formában, sokszor egy mondatban is több alkalommal. Persze bőven volt ok a káromkodásra a Haasnál tavaly is…
Steiner már akkor oltogatta – nem sértően – Romain Grosjeant, mikor a csapattagoknak megmutatták a 2019-es autót, mely a Rich Energy miatt arany-fekete színezést kapott. Közölte a francia versenyzővel, hogy ő egy ilyen színű autóval már állt dobogón anno (2012-13, Lotus), utalva arra, hogy ezt nem ártana reprodukálni. Hozzátette azt is, hogy még jól állnak anyagilag, de hogy ez így marad-e, attól is függ, hogy ő (Grosjean) hányszor fogja összetörni az autót.
Fotó: Haas F1 Team
Végül azonban akadt ennél nagyobb gondjuk is. Ausztáliában, a szezonnyitón jól kezdett a csapat, de itt meg is rekedtek, míg az ellenfelek év közben is fejlődtek. Infografikával, hatásvadász módon jelenítik meg, ahogy pontversenyben az 5. helyről a Haas folyamatosan esik vissza az utolsó előtti helyig. Pedig év elején az volt a terv, hogy a 4. helyet megszerezzék. A legnagyobb gond pedig az volt, hogy maguk sem tudták, hogy mi a probléma.
Steinert is megismerhetjük otthoni körülmények között, felesége és kislánya társaságában, amint a konyhában serénykedik. Feleségével beszélgetve mondja el, hogy az egyik dolog, ami aggasztja, hogy versenyzőik csak magukkal foglalkoznak és nem veszik figyelembe a csapat érdekeit.
Mindezt pedig csak fokozta a Rich Energy által generált cirkusz, így aztán teljesen nyomasztóvá vált a helyzet a csapatnál…
A Red Bull Racing csapatfőnöke, Christian Horner a szezon elején izgatottan számolt be róla, hogy a csapat Honda erőforrásra váltott. Ez pedig azért nagyon kulcskérdés, mert ha nem alakul jól az együttműködés, akkor benne lehet a pakliban, hogy Max Verstappen elhagyja őket.
Azonban már a szezonnyitón is dobogón végeztek, majd a Red Bull Ringen az első Hondás győzelem is megszületett, amit később még kettő követett. Verstappen pedig egyelőre hosszabbított a Red Bullal.
Ha már Red Bull… Kiemelt szerepet kapott a sorozatban Pierre Gasly, aki a szezont úgy kezdte, hogy a Red Bull felemelte őt a fő csapatukba, Verstappen mellé. A teljesítménye azonban nem úgy alakult, ahogy azt a csapat elvárta. Horner úgy vélte, hogy a francia versenyző talán még éretlen ahhoz, hogy top csapatnál versenyezzen. Úgy vélte, hogy a 6-7. hely mondhatni teljesen jelentéktelen, annál az is jobb, ha a versenyző kiesik, de legalább addig értékelhető teljesítményt nyújt. Bár az is világossá válik, hogy Verstappen mellett senkinek nincs könnyű helyzete. Mindenesetre Gasly-nek vissza kellett mennie a Toro Rossóba, helyet cserélt Alex Albonnal.
Fotó: Kaiser Erika
Egészen gyászos érzetet keltenek a jelenetek, melyeken azt látni, ahogy a Red Bull mindenről lekapargatja Gasly nevét. Ahogy az is, hogy Albont első Red Bullos fotózásán arra kérik, hogy próbáljon pontosan olyan pózba állni, mint tette azt év elején Gasly, hogy könnyebb legyen kicserélgetni őket a mindenféle digitális és nyomtatott anyagon.
Albonnal is viszonylag hosszasan foglalkozik a sorozat. Ő és családja nyíltan beszélnek arról, hogy mikor a versenyző 15 éves volt, édesanyját csalás miatt börtönbe zárták…
Hornert is „hazakísérhetik” a nézők. Mókás jelenet, hogy mikor Christain megkérdezi a ház kislányait (felesége, Geri korábbi kapcsolatából a 13 éves Bluebellt, valamint Christian korábbi kapcsolatából a 6 éves Oliviát), hogy ki a kedvenc Forma-1-es versenyzőjük, akkor a lányok Hamiltont és Vettelt említik, tehát pont nem Red Bull versenyzőket.
A McLaren esetében éles kontrasztot állítottak Fernando Alonso korábbi panaszai és az új versenyzők 2019-es eredményes éve között. Mindezt egyébként Alonso honfitársára, Carlos Sainzra élezték ki. A szezonjukat mintegy megkoronázta Sainz interlagosi harmadik helyezése.
A Williams kapcsán leginkább leginkább Claire Williams lamentálását követhetjük végig, a csapat gyenge szereplése kapcsán, ám megoldás nemigen születik. Annyi azonban bizonyos, hogy Claire semmiképp nem akarja, hogy az édesapja által létrehozott csapat a süllyesztőbe kerüljön.
Lauda halálán túl sajnos egy másik súlyos eset is történt a szezon során mely meghatározó volt a sport számára: Anthoine Hubert F2-es versenyző halálesete Spában. A sorozatban több versenyző is feleleveníti a francia versenyzővel kapcsolatos emlékeit, főleg a fiatalabbak, Gasly és Albon, akikkel versenytársak és barátok is voltak.
A versenyzők reakcióit nézve a különféle helyzetekre, hangsúlyossá válik, hogy egytől-egyig érzékeny személyek. Kétség sem fér hozzá, hogy a mezőny minden tagja tehetséges és kellően rátermett, eredményességüket azonban az autójukon túl mindig az fogja meghatározni, hogy ki milyen hatékonysággal teszi túl magát a nehézségeken és mentálisan mennyire tud a toppon maradni, legyen szó akár egy balul elsült versenyről, vagy egy versenyzőtárs haláláról…
Amit azonban kifejezetten hiányosságnak tekintünk a második évad kapcsán az az, hogy nem szerepel benne mindenki, és nem azért, mert nem kívántak volna részt venni a sorozatban. Az Alfa Romeo Racing és a Racing Point teljesen kimaradt, nem szerepel benne Lando Norris sem – pedig mindent lehet rá mondani, csak azt nem, hogy ne lenne jó alany ilyesmire –, és a tavaly édesapává avanzsált Danyiil Kvjat sem.