Címke: Pierre Gasly

  • Míg Gasly Spanyolországban volt, kifosztották az otthonát

    Míg Gasly Spanyolországban volt, kifosztották az otthonát

    Kellemetlen meglepetés várta Pierre Gaslyt mikor hazaért, ugyanis valakik betörtek az otthonába.

    Míg a francia versenyző épp Spanyolországban tartózkodott a legutóbbi futam kapcsán, addig normandiai lakását kifosztották. A hírt Instagram story-ban közölte franciául Gasly, akitől többek között órákat, ruhákat és sisakokat vittek el.

    ,,Néhány ember hitvány, tiszteletlen és megvetendő. Normandiában betörtek a házamba és kifosztották azt. Elvitték a BRM óráimat, amire a nevem volt gravírozva, a Tag Heuereket, ezen felül eltűntek ékszerek, ruhák és sisakok is.” -jelentette ki az AlphaTauri versenyzője.

    Gasly arra kért mindenkit, hogy ossza meg a vele történteket, illetve, aki esetleg tud valamit, avagy látja valahol az eltulajdonított tárgyakat, az lépjen kapcsolatba vele.

  • Gasly azért dolgozik, hogy visszakerüljön a Red Bullhoz

    Gasly azért dolgozik, hogy visszakerüljön a Red Bullhoz

    Pierre Gasly kijelentette, hogy ha lesz esélye visszakerülni a Red Bullhoz, akkor meg fogja ragadni azt a lehetőséget.

    A tavalyi évet Gasly még a Red Bull csapatában kezdte meg, ám év közben a gyenge teljesítménye miatt megcserélték Albonnal, aki jelenleg szintén szenved Verstappen csapattársaként.

    Az azóta eltelt időben Gasly valósággal szárnyal, tavaly Brazíliában második lett, idén pedig eddig erőn felül teljesít az AlphaTaurival, így joggal merül fel a visszatérés gondolata vele kapcsolatban.

    „Red Bull? Nem tőlem függ a döntés. Azon dolgozom, hogy megragadjam majd a kínálkozó lehetőségeket.” – válaszolta arra a kérdésre, hogy lehet-e még ő Verstappen csapattársa.

    „Nyilván versenyzőként dobogókért meg győzelmekért akarok harcolni. Ezt tettem más sorozatokban is, és újra ezt akarom. Nyomnom kell, hoznom az eredményeket, és megragadni majd az érkező lehetőségeket. A döntést nem én hozom meg, a teljesítményt a vezetők értékelik. Emellett ott van a politika, amire nem akarok túl nagy figyelmet szentelni. De hiszem, hogy jönni fog még lehetőség számomra. Minden hétvégén meg akarom mutatni a bennem rejlő potenciált.” – fogalmazott.

  • Gasly nem kapta meg azt a Red Bullnál, amit Albon igen

    Gasly nem kapta meg azt a Red Bullnál, amit Albon igen

    Az AlphaTauri versenyzője, Pierre Gasly is egy tapasztaltabb versenymérnököt szeretett volna kapni még a Red Bullnál. Ez egy olyan kérés volt, amit a francia nem kapott meg, azonban a helyettese Alex Albon pedig igen.

    Gasly még 2019-ben ülhetett át a Red Bullba, azonban egy gyenge és eredményekben szegény első félévet követően azonnal vissza is ültették őt a Toro Rossoba a Belga Nagydíjon. A francia helyét így az akkor még újoncnak számító Alex Albon vehette.

    Amíg a thai versenyző rendre jól teljesít a versenyeken és még Lewis Hamiltonnal is képes volt komoly nyomás alá helyezni a Stájer Nagydíjon, az időmérőkön rendre küszködik a jó tempó megtalálásával.

    A milton keynesiek látva Albon szenvedését, még a Brit Nagydíj előtt visszahozták Daniel Ricciardo korábbi versenymérnökét, Simon Renniet, aki így Mike Luggot váltotta a Red Bull Pitwallján.

    A brit-thai versenyző az RB16 egyensúlyát okolta amiatt, hogy nem jutott be a Q3-ba. Azonban ez már nem az első ilyen precedens Albon számára, ugyanis a Magyar Nagydíjon is az időmérő szakasza jelentette számára a végállomást.

    Gasly – aki az előkelő hetedik helyet szerezte meg a Brit Nagydíjon – elárulta, hogy ő is kérte ugyanezt a RedBulltól, amikor még ott versenyzett.

    „Még megértem őket erre anno,” – mondta Gasly. „Őszintén, ha ezt meglépték, akkor ez azt jelzi, hogy tényleg szükség volt rá. Az előző évben mindössze még csak másfél éve volt, hogy csatlakoztam a Red Bullhoz. Ekkor még vajmi kevés Forma-1-es tapasztalattal rendelkeztem.

    „Tudtam, hogy a tempóm meglesz ehhez, azonban jobban szerettem volna egy tapasztaltabb versenymérnökkel dolgozni egy olyan helyett, akinek akkor szintén újoncnak számított.

    „Azonban ez már a múlt, egyáltalán nem szabad rágódnom és foglalkoznom ezzel. Most arra koncentrálok, hogy a legjobb eredményeket érjem el az AlphaTaurival. Jobb is lehetett volna a történetem a Red Bullnál, azonban ez a történet már a múlté.”

    Albbon idei problémái részben megmagyarázzák Gasly szenvedésének okait, azonban a francia szerint egykori csapatának ezen lépése jót tett a számukra.

    „Hagyom, hogy meglegyen a saját véleményed, azonban én még mindig azt mondom, hogy ez az együttműködés sokkal jobb is lehetett volna. Rendkívül sok magyarázat van arra, hogy tavaly miért nem voltunk olyan versenyképesek.

    „Szerintem a Red Bull jelen pillanatban jól csinálja, amit csinál, ugyanis azokat a változtatásokat lépték meg, amiket én is szerettem volna anno. Ha ezeket meglépik, az azt jelenti, hogy az a helyes irány.

    „Azonban nem tudom, hogy Alex miért szenved. Nyilvánvaló, hogy a négy versenyből kétszer is megvertem az időmérőn egy gyengébb autóval, szóval nem megy olyan jól számára, mint kellene. Azonban ennek nem tudom az okát.”

  • Kvjat öt rajthelyes büntetést kap váltócsere miatt!

    Kvjat öt rajthelyes büntetést kap váltócsere miatt!

    Az AlphaTaurinál versenyző Danyiil Kvyat autójába egy vadonatúj sebességváltót szereltek be, ami miatt egy öt rajthelyes büntetéssel vághat majd neki a vasárnapi Brit Nagydíjnak.

    Az orosz pilóta a pénteki napot még a régi váltójával teljesítette, amivel már a Magyar Nagydíj során problémák adódtak, ahol Kvjatot a tizenkettedik helyen rangsorolták.

    Az orosz csapattársa, Pierre Gasly váltóhiba miatt kényszerült feladni a Magyar Nagydíjat. A francia fiatal autójába szintén egy új váltót szereltek be, azonban mivel nem fejezte be az előző versenyt, így őt nem büntetik.

    Kettejük közül Gaslynak volt jobb a pénteki napja, miután a második szabadedzésen a nyolcadik legjobbnak bizonyult, miközben Kvjat csak a tizenötödik helyen zárt. Azonban az orosznak a lágy keveréken futott időmérős körébe belezavart Alex Albon balesete, ami miatt átmenetileg félbe is kellett szakítani az edzést.

    „Egy rendívül jó, produktív nap volt a mai,” – nyilatkozta az AlphaTauri orosz versenyzője a pénteki nap végén. Az egyetlen sajnálatos dolog az volt, amikor félbe kellett szakítanom az időmérős körömet a piros zászló miatt. Az újraindítást követően ugyan kimentem a használt gumikon, azonban nem sikerült jobb kört elérnem.

    „Máskülönben sok dolgot tanulhattunk a mai nap folyamán és az autó egyensúlyát is rendben találtam. Holnapra tisztáznunk kell pár dolgot és ki kell elemeznünk az adatokat, hogy még jobban teljesíthessünk, ugyanis mind mindig, szoros csatára számítok.

    „Természetesen meg fognak változni a körülmények holnapra, szóval résen kell leegyünk és figyelnünk kell ezeket a változásokat, hogy a harmadik szabadedzésre megértsük ezeket.”

    A technikai hibákkal teli Magyar Nagyadíj után Gasly sokkal optimistábban tekint a mostani silverstonei hétvégére.

    „Produktív egy napunk volt, sok mindent csináltunk,” – árulta el a francia. „Az egyensúly ugyan még nem olyan, mint szeretném, azonban a teljesítményt tekintve rendben vagyunk. Szombaton és vasárnap azonban teljesen más lesz az időjárás.

    „Az eddigi két edzésen több kört tudtam teljesíteni, mint a magyar hétvégén összesen. Jó érzés vezetni az autót, azonban még apró változtatásokat kell eszközölnünk, hogy kihozzuk a benne rejlő maximumot és hogy a létező legjobb eredményt legyünk képesek elérni mind az időmérőn, mind a versenyen.”

  • Gasly is beszólt, Albont továbbra is kritizálja saját csapata

    Gasly is beszólt, Albont továbbra is kritizálja saját csapata

    Pierre Gasly azt állítja, hogy az őt leváltó Alexander Albon annak köszönheti a helyét, hogy sok támogatója van hazájában, Thaiföldön.

    A Red Bull második pilótájának lenni nem könnyű. Főleg akkor, amikor egy négyszeres világbajnokot is szóba hoznak az üléssel.

    Ugyan folyamatosan tagadják, hogy Sebastian Vettel visszatérne a bikásokhoz, de a pletykák nem ülnek el. Ezen a hétvégén is rajtakapták a németet, hogy korábbi munkaadóival beszélget.

    Albon mindeközben nagy nyomás alatt kell, hogy vezessen, Max Verstappen csapattársaként. A rosszul sikerült időmérő után rádión panaszkodott, hogy a csapat forgalomba küldte vissza. Barátja, George Russell pedig egyetért abban, hogy a csapata szúrt ki a thai versenyzővel.

    Most azonban a tavaly Red Bulltól menesztett Pierre Gasly is kifejtette a véleményét a második red bullos ülés gazdájáról.

    „Nem tudom, mennyire hasonló a helyzetünk. Azt tudom, mi történt velem, de nem tudom, Alex min megy keresztül.”

    A francia tett egy sejtelmes kijelentést, szerinte miért Albon lett a Red Bull pilótája.

    „Maxnak hosszútávú szerződése van, Alexnek meg nagy támogatottsága Thaiföldről. Meglátjuk, ez hogyan változik a jövőben.”

  • A komplett erőforrást kicserélik Gasly autójában

    A komplett erőforrást kicserélik Gasly autójában

    A Honda a teljes erőforrást ki fogja cserélni Pierre Gasly AlphaTaurijában a Magyar Nagydíj előtt, miután a francia autójában visszatérő motorgondok léptek fel a kvalifikáció során.

    Gasly az időmérő második szakaszában panaszkodott arra, hogy erőt veszít, majd a csapat közölte vele, hogy a kvalifikáció alatt már nem tudnak vele mit kezdeni. Végül bejutott a Q3-ba, ám ott mért körre már nem futotta.

    A Honda mérnökei az időmérő után átvizsgálták a motort és arra jutottak, hogy a komplett egységet kicserélik, ezáltal elkerülve mindenféle rizikót.

    Ez viszont nem jár büntetéssel, ugyanis ez lesz az első, hogy bármit is cserélnének az autójában.

    „A Q1 végétől, de leginkább a Q2 kezdetétől elég komoly erőhiányban szenvedtünk. Kezdetben csak a kivezető körökön tapasztaltam ezt, amikor töltöttem fel az akkumulátorokat. Ilyenkor éreztem ezeket a teljesítmény vesztéseket, emiatt pedig a gumikat sem felmelegíteni megfelelően.” – mesélte a problémáról Gasly.

    „A leggyorsabb körömön a motorból az egyenes végére elfogyott az erő, némi időt elvesztettünk ott, de a kör többi része rendben volt. Aztán a második körömben már nem tudtam olyan gyorsa lenni, hogy negyediknél feljebb kapcsoljak. Ez a erő hiány csak egyre nagyobb lett, végül ki kellett szállnunk az edzésről.” – tette hozzá a francia.

  • Gasly majdnem leparkolta azt az autót, amivel végül hetedik lett

    Gasly majdnem leparkolta azt az autót, amivel végül hetedik lett

    Pierre Gasly felfedte, hogy a csapata majdnem ellehetetlenítette volna attól, hogy pontokat szerezzen a vasárnapi Osztrák Nagydíjon, miután arra kérték majdnem a francia pilótát, hogy álljon ki a boxba egy lehetséges fékhiba miatt a verseny kezdeti fázisában.

    Gasly még csak a tizenkettedik helyen haladt a tizedik körben, amikor a fékjei már túlmelegedtek. Az AlphaTauri francia versenyzőjét ezt követően arra kérték, hogy maradjon kint még egy kört, hátha sikerül visszahűtenie optimális hőmérsékletűre a fékjeit, ami a franciának sikerült is.

    „Úgy értem, nagyon közel álltunk ahhoz, hogy kiszálljunk a versenyből,” – nyilatkozta a 24 éves Gasly. „A csapat arra kért a tizedik körben, hogy hajtsak a boxba, mert a fékpedálom teljesen lapos volt és a fékjeim hőmérsékletei is az egekben jártak.

    „Arra kértem őket, hogy hadd maradjak kint még egy kört. Azt mondták: „Oké, próbáld meg.” Kint is maradtam, a dolgok egyre jobbak lettek és végül hetedikek lettünk, szóval egy körre voltunk attól, hogy elveszítsük az ezért járó hat pontot.”

    A hajmeresztő pillanatokat követően Gasly fontos pozíciókat szerzett az előtte zajló eseményekből.  Ilyen volt például Daniel Ricciardo és Lance Stroll kiesése technikai hiba miatt, Sebastian Vettel megpördülése vagy Alex Albon és Lewis Hamilton csörtéje a hármas kanyarban.

    „Ha valaki azt mondta volt, hogy a vasárnapi versenyen hetedikként szeled majd át a célvonalat, rögtön alá is írtam volna már a hétvége legelején,” – nevetett a francia. „Tudtuk, hogy nehéz lesz felvenni a tempót a többi középcsapattal, azonban a versenyen sikerült kimaradnunk a kalamajkákból, jókat is csatáztunk és végül fontos pontokat is tudtunk szerezni.”

  • A Honda a motorhibák okait vizsgálja

    A Honda a motorhibák okait vizsgálja

    A múlt hétvégi, idénynyitó Osztrák Nagydíj nem alakult túl rózsásan a Honda számára. A négy autójukból három el sem jutott a célig, az egyetlen pozitívumot az jelentette, hogy Pierre Gasly bekormányozta az AlphaTaurit a 7. helyre.

    „Az évad első versenyén négyből három autónk kiesett, ez elszomorító. Az egyetlen jó dolog Gasly remeklése, aki szerzett néhány pontot” – vázolta a helyzete Toyoharu Tanabe, a Honda F1-es projektjének egyik vezetője.

    „Ami az Aston Martin Red Bull Racinget illeti, Verstappen jól ment a második helyen, amíg ki nem kellett állnia egy elektronikai probléma miatt. Albon nagyon szerencsétlen volt, amikor elvesztette a második helyet, de még ezután is a pontokért küzdött, csakhogy ő is kiesett végül egy elektronikai hiba következtében. Jelenleg a két meghibásodás okát vizsgáljuk. Itt maradunk Ausztriában, hiszen itt lesz a második forduló is a hétvégén. A fennmaradó, véges időben az adatokat elemezzük, és ellenintézkedésekhez folyamodunk, hogy megbízhatóbbak legyünk a második fordulóban” – zárta gondolatát.

  • Kvjat és Gasly: Imola jobb, mint a modern pályák

    Kvjat és Gasly: Imola jobb, mint a modern pályák

    Az AlphaTauri pilótái, Kvjat és Gasly szerint túl tökéletesek a mai pályák, de Imolában minden megvan, ami a Forma-1-hez kell.

    Imola 2006-ban rendezett utoljára futamot, a koronavírus miatt azonban újra képbe került, hogy ismét vendégül lássa a Forma-1-et.

    Az AlphaTauri az egyik filmes napján látogatott el a pályára, hogy bejárassák az új autót a szezonkezdet előtt. A csapat pilótáira jó benyomást tett a pálya, ki is jelentették, szívesen versenyeznének itt.

    „Tudtam már az eddigi tapasztalataimból, hogy ezen a pályán érdekes lesz vezetni.” – jelentette ki Danyiil Kvjat.

    „Kicsit buckás, a rázókövek is kihívást jelentenek. Van egy olyan érzésem, hogy ezek megváltoztatásával csak ugyanolyan lesz az összes pálya.”

    „Mindenhol félnek a bukkanóktól, a rázókövek is mindenhol azonosak. A tökéletességre törekedni szerintem nem jó irány a Forma-1-nek és a versenyzésnek általában.”

    „Ez egy jó dolog Imolában, nagyon élvezetes volt ott vezetni.”

    Csapattársa, Pierre Gasly is nagyon élvezte a száguldást.

    „Imola egyszerűen elképesztő. Ez volt a legjobb élményem Forma-1-es autóban.”

    „A története is különlegessé teszi. Már eddig is a kedvenc pályáim között volt,  de legutóbb 2013-ban voltam itt a Formula Renault-val, akkor még minden lassabb volt.”

    „A mostani autók sebességével és a leszorítóerejével végigmenni egy régi típusú pályán, kis bukóterekkel… Tele voltam adrenalinnal.”

    „Szóval igen, mindenképp szeretném, hogy Imola a naptár része legyen.”

  • Gasly indulna a Le Mans-i 24 óráson, de előbb az F1-re koncentrál

    Gasly indulna a Le Mans-i 24 óráson, de előbb az F1-re koncentrál

    Két héttel ezelőtt Pierre Gasly élete első Le Mans-i 24 órásán szerepelt, viszont csak virtuálisan. Ennek ellenére úgy érezte, mintha tényleg igazi lenne.

    A járványhelyzet miatt valamennyi versenyt el kellett halasztani, vagy egyenesen törölni. Ezeket virtuálisan próbálták valamelyest pótolni. Így volt ez az eredetileg június közepére tervezett Le Mans-i 24 órással is. A virtuális változaton több Forma-1-es pilóta is indult, Gasly mellett ott volt Verstappen és Leclerc is.

    „Sokkolt, mennyire lelkes lettem, pedig ez csak egy játék” – vallott Gasly az élményről. „De minden olyan igazinak tűnt. Nagyon beleéltem magam, mert mindenki olyan versenyképes volt. Tényleg nagyszerű volt. Az utolsó etapomat hajnali fél négykor fejeztem be, és nem is bírtam elaludni ötig. Folyamatosan ellenőriztem, rendben van-e az autó és jól halad-e minden. Semmi más nem történt, aludtam három és fél órát, majd ismét felkeltem és két másodperc múlva már fel is mentem a netre, hogy megnézzem, hogy állunk.”

    Gasly csapata végül 5. lett, és a francia azt is elárulta, hogy mindig is nagy rajongója volt a klasszikus versenynek.

    „Itt éltem öt évig” – tette hozzá. „Le Mans-ban tanultam 13-tól 18 éves koromig, szóval különleges a kapcsolatom a várossal. Sokszor látogattam ki a versenyre, először csak nézőként, később már a paddockban voltam.”

    Az AlphaTauri versenyzője egyszer a versenyen is kipróbálná magát: „A Forma-1-re akarok 100%-ig koncentrálni. De ha lenne egy jó lehetőség jó körülményekkel, természetesen meg lehet győzni.”