Címke: Pierre Gasly

  • Gasly eufórikus állapotban: Ezt egyszerűen nem hiszem el!

    Gasly eufórikus állapotban: Ezt egyszerűen nem hiszem el!

    Az Olasz Nagydíj előtt mindenki a Mercedes győzelmére fogadott volna, de a bizarr körülmények miatt Pierre Gasly ünnepelhette végül az első győzelmét. A francia hihetetlenül boldog volt a leintés után:

    „Az az igazság, hogy nem tudom ezt elhinni. Azt sem tudom, hogy mi történik most. Annyira őrült verseny volt, és maximálisan kihasználtuk a piros zászlós fázist. Ma nagyon gyors volt az autó, és egy igen gyors autó volt mögöttünk is. Nagyon érzelmes 18 hónapon vagyok túl. Tavaly még csak először jártam a dobogón, most meg… wow. Itt az első győzelmem, Monzában az AlphaTaurival. El se hiszem, elállt a szavam. Ez a csapat annyit tett értem. Ők adták meg a lehetőséget a Forma-1-re, az első dobogós helyezésem is velük volt, most meg nyertem. Ez őrület! Annyira boldog vagyok, hogy ezt nem tudom elégszer elmondani. Nagy köszönettel tartozom mindenki felé a csapatban, és a Hondának. Ez egy olyan pálya volt ahová erő kell, és nyertem. Csodálatos ez a nap. El sem hiszem, hogy ez megtörtént az AlphaTaurival. Csak magunkkal törődtünk, és lépésről-lépésre dolgoztunk az autón tavaly óta. Igazán elégedett vagyok.”

  • Pierre Gasly első győzelmét aratta az Olasz Nagydíjon!

    Pierre Gasly első győzelmét aratta az Olasz Nagydíjon!

    A 2020-as Olasz Nagydíjon Lewis Hamilton indulhatott a pole-ból. Mellőle Bottas, mögöttük pedig Sainz és Perez várták a lámpák kialvását.

    Hamilton az élen maradt a rajt után, Bottas azonban nem rajtolt jól, előbb Sainz, majd Norris és Perez is megelőzte a finnt. Majd Bottas rádión azt jelezte, hogy defektje van, de aztán a csapattól azt az információt kapta, hogy nincs defektje és az első szárnya sem sérült meg.

    Gasly és Albon is összeakadtak, utóbbi le is terelődött a pályáról. Albon később 5 másodperces büntetést kapott, mert Grosjeant leszorította a pályáról az első körben.

    A hatodik körben Vettel a 17. helyen Russellel csatázott, majd kiderült, hogy a Ferrari fékje megadta magát, így Vettel versenye véget is ért.

    A 21. körben Magnussen parkolta le a Haas-t, mire pályára küldték a safety cart. Hamiltonnak már több, mint 10 másodperces előnye volt, s a biztonsági autós fázist kihasználva meg is ejtett egy kerékcserét. Riválisai azonban nem követték a példáját, méghozzá azért, mert Magnussen autója miatt a boxutca zárva volt.

    Csak az autó eltávolítása után érkeztek meg a többiek kerékcserére. A McLaren versenyzői együtt érkeztek, előbb Sainz, s míg a spanyol kerekeit cserélték, Norris lassabban közelített a boxbejárathoz, némileg feltartva maga mögött a többieket.

    A biztonsági autó távozásakor az élen álló Hamilton jócskán lelassított, feltorlódott mögötte a mezőny, mielőtt a brit versenytempóra kapcsolt.

    Szinte rögtön jöhetett is utána vissza a biztonsági autó, ugyanis a másik Ferrari is kiesett a hazai versenyükön. Leclerc elvesztette uralmát az autó mögött és a gumifalba vágódott. A Ferrari összetört, de a monacói sértetlenül szállt ki az autóból.

    Eközben Giovinazzi 10 másodperces stop and go büntetést kapott, amiért behajtott a boxutcába, mikor az hivatalosan zárva volt.

    Ezt követően piros zászlóval meg is szakították a versenyt, a mezőny a boxutcában sorakozott fel. A megszakítás miatt pedig mindenki szabadon cserélhetett gumit is. A sorrend ekkor: Hamilton, Stroll, Gasly, Räikkönen, Giovinazzi, Sainz, Norris, Bottas, Latifi, Ricciardo, Verstappen.

    A szünet alatt Hamiltonnak is kiosztották a 10 másodperces stop and go büntetést,  ugyanazért, mint Giovinazzi.
    Az eset azonban furcsa volt, mivel a boxutca bejáratánál nem lehetett látni semmilyen jelzést arról, hogy zárva lenne…

    16.20-kor a safety car felvezette a mezőnyt és újabb álló rajt következett. A verseny a 28. körben folytatódott.
    Hamilton maradt az élen, mögötte Gasly, Räikkönen, Giovinazzi, Stroll, Sainz, Norros, Bottas.

    A 29. körben Hamilton a boxba hajtott letölteni a büntetését, így Gasly vette át a vezetést. Hamilton így az utolsó helyre esett vissza. Majd hasonlóan tett Giovinazzi is.

    Eközben Verstappen is kiesett, a boxba hajtott és leparkolta Red Bullját.

    A 34. körben Sainz megelőzte Räikkönent és átvette a második helyet.

    Később a finn visszacsúszott, Gasly-t Sainz és Stroll követte.

    A 47. körben Hamilton már a pontszerző 10. helyen haladt.

    A verseny végére Sainz megközelítette Gasly-t, de nem maradt ideje az előzésre.

    Végül Pierer Gasly pályafutása első győzelmét aratta az Olasz Nagydíjon! Sainz és Stroll állhattak még dobogóra!

    Versenyző Csapat Differencia
    1 Pierre Gasly AlphaTauri
    2 Carlos Sainz Jr. McLaren 0.415
    3 Lance Stroll Racing Point 3.358
    4 Lando Norris McLaren 6
    5 Valtteri Bottas Mercedes 7.108
    6 Daniel Ricciardo Renault 8.391
    7 Lewis Hamilton Mercedes 17.245
    8 Esteban Ocon Renault 18.691
    9 Daniil Kvyat AlphaTauri 22.208
    10 Sergio Perez Racing Point 23.224
    11 Nicholas Latifi Williams 32.876
    12 Romain Grosjean Haas 35.164
    13 Kimi Raikkonen Alfa Romeo 36.312
    14 George Russell Williams 36.593
    15 Alex Albon Red Bull 37.533
    16 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 55.199
    Max Verstappen Red Bull
    Charles Leclerc Ferrari
    Kevin Magnussen Haas
    Sebastian Vettel Ferrari

  • A Mercedes Bottasszal nyitott az élen Monzában

    A Mercedes Bottasszal nyitott az élen Monzában

    A Mercedes nyitott a legjobban Monzában pénteken: Valtteri Bottas és Lewis Hamilton után némi meglepetésre Alexander Albon következett.

    Az edzés meglepetését szintén a Red Bull szállította: Max Verstappen vágta a falnak az autóját, amivel piros zászlós fázist is okozott, de végül csak visszakecmergett a sóderágyból, és saját „lábán” tért vissza a bokszutcába.

    Jól szerepeltek az energiaitalasok „leányvállalata”: Kvyat a 4., Gasly a 6. helyet szerezte meg az AlphaTaurival.

    A Ferrari otthon is szenved: Charles Leclerc csak a 11., Sebastian Vettel az utolsó előtti lett, és nem volt sokkal jobb, mint a Williamsnél újra lehetőséget kapott Roy Nissany.

    Versenyző Csapat Köridő Differencia Körök
    1 Valtteri Bottas Mercedes 1:20.703 28
    2 Lewis Hamilton Mercedes 1:20.948 0.245 27
    3 Alex Albon Red Bull 1:21.500 0.797 30
    4 Daniil Kvyat AlphaTauri 1:21.555 0.852 31
    5 Max Verstappen Red Bull 1:21.641 0.938 22
    6 Pierre Gasly AlphaTauri 1:21.667 0.964 27
    7 Sergio Perez Racing Point 1:21.747 1.044 25
    8 Lando Norris McLaren 1:21.747 1.044 29
    9 Daniel Ricciardo Renault 1:21.789 1.086 22
    10 Carlos Sainz Jr. McLaren 1:21.821 1.118 27
    11 Charles Leclerc Ferrari 1:21.904 1.201 25
    12 Esteban Ocon Renault 1:21.984 1.281 28
    13 Lance Stroll Racing Point 1:22.131 1.428 21
    14 Romain Grosjean Haas 1:22.409 1.706 20
    15 Kevin Magnussen Haas 1:22.422 1.719 19
    16 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1:22.552 1.849 24
    17 Kimi Raikkonen Alfa Romeo 1:22.619 1.916 27
    18 Roy Nissany Williams 1:22.826 2.123 25
    19 Sebastian Vettel Ferrari 1:22.988 2.285 24
    20 Nicholas Latifi Williams 1:23.120 2.417 22
  • Marko: Korai még Kvyat jövőjét firtatni

    Marko: Korai még Kvyat jövőjét firtatni

    Helmut Marko ismét nyomatékosította, túl korai még beszélni Daniil Kvyat jövőjéről. Annyit lehet tudni, hogy rezeg a léc az orosznál, korábban el is lett mondva, hogy nem úgy teljesít, ahogy azt várták.

    Az sem javít a helyzetén, hogy lenne, aki elfoglalná helyét az AlphaTaurinál, Yuki Tsunoda ugyanis egyre közelebb áll egy F1-es üléshez. Marko is sejtelmes választ adott arra a kérdésre, hogy Tsunoda további jó teljesítményétől függ-e Kvyat jövője, valamint attól, megkapja-e a szuperlicenszet. Annyit mondott erre, hogy talán igen.

    „Ha negyedik helyen végez az F2-ben, automatikusan megvan neki” – tért ki a szuperlicenszre. „Ha ötödik lesz, beültetjük két első szabadedzésre.”

    Alex Albonról is esett szó, aki a nagycsapat versenyzője, neki folytatnia kell az alkalmazkodást az autóhoz, de kapni fog időt továbbra is. Már csak azért is, mert sokat kísérleteztek autóján, hogy a szezon eleji problémáit megoldják.

    „Rengeteg dologgal próbálkoztunk, hogy sikerüljön megoldani a problémákat” – folytatta Marko. „A gyors egymásutánban következő versenyek miatt viszont nem volt mindig lehetséges ugyanolyan alkatrészekkel felszerelni az autót, ami azt jelenti, hogy Albonnak sokszor más volt az autója.”

    Pierre Gaslyt pedig nem tervezik újra előléptetni a Red Bullhoz.

    „Kell egy vezér az AlphaTaurihoz, és ő hibátlan ebben” – érvelt Marko.

  • Helmut Marko Albon védelmére kelt a kritikákkal szemben

    Helmut Marko Albon védelmére kelt a kritikákkal szemben

    A Red Bull továbbra is bízik Albon teljesítményében, ezt a csapat tanácsadója, Helmut Marko is megerősítette.

    Spában Hamilton szorosabb bajnoki küzdelmet hiányolt, főleg a Red Bull thai versenyzőjének címezve a megjegyzést.

    Az emberek nem igazán hiszik el, de a Red Bullnak nagyon jó autója van. Sajnos azonban, nincs két olyan versenyzőjük, mint én és Valtteri.

    A világbajnok kiemelte, egy erős csapattárs elengedhetetlen a bajnoki címhez, de azért is hasznos (a jó csapattárs), mert akkor lehet játszani a stratégiával.

    Bár Marko tagadja, hogy idén cserélne, sokan úgy vélik, az AlphaTauriban szárnyaló Pierre Gasly alkalmas lenne Albon helyére. Bár ez a teljesítmény szempontjából nem mérvadó, a Belga Nagydíjon ő lett a nap versenyzője.

    Jó munkát végez az AlphaTaurinál.” – nyilatkozta róla Christian Horner.

    Jó autójuk van idén, amit talán könnyebb kezelni, mint a miénket. Ami minket illet, Alex is jól teljesít vasárnaponként, most is jó versenye volt. Erős a támadókészsége, szóval a megfelelő irányba haladunk.

    Helmut Marko, a Red Bull pilótaprogramjának vezetője egyetért a csapatfőnök kijelentésével.

    Nem értem azokat, akik Albont kritizálják. Más csapattársainak több problémájuk volt Maxszal. Nem azt látom, hogy Max miatt menne a határon, sokkal inkább önmaga miatt teszi ezt. Elégedett vagyok a párosunkkal.”

    A szakember szerint ráadásul a thai versenyző jobban teljesít majd, mikor a fejlesztések következő hulláma megérkezik majd az autóra, és ez majd megoldja az egyensúly problémáját.

    „Új első szárnnyal érkezünk Monzába.” -erősítette meg Marko, és hozzátette, a party mode betiltása is a kezükre játszhat majd a Mercedesszel szemben.

  • Extra értékkel bír most a nap versenyzője „cím”

    Extra értékkel bír most a nap versenyzője „cím”

    A Forma-1 hivatalos weboldalán minden verseny során szavazást indítanak, hogy a rajongók megszavazhassák a nap versenyzőjét, hogy szerintük ki az adott verseny legjobbja, hiszen ez nem mindig egyezik meg a futamgyőztes kilétével.

    A Belga Nagydíjon ezt Pierre Gasly érdemelte ki, aki számára különösen érzelmes volt ez a hétvége, mivel tavaly ezen a helyszínen vesztette életét honfitársa, az F2-ben versenyzett Anthoine Hubert.

    Pierre Gasly
    Fotó: Rudy Carezzevoli/ Getty Images / Red Bull Content Pool

    „Köszönöm srácok, hogy engem választottatok a nap versenyzőjének egy ilyen napon” – írta Gasly Instagramon. „A mai egy nagyon fontos verseny volt számomra, mindent beleadtam, amit tudtam. Nagyon jól akartam csinálni Anthoine miatt és hogy a legjobb módon tisztelegjek előtte. Bár elég balszerencsések voltunk a safety carral, örülük, hogy feljöttem a 8. helyre és szereztem pár pontot neki és volt pár jó manőverem. Rád gondolok, barátom.”

    A nap versenyzője szavazás eredménye:

    Pierre Gasly – 18.9%
    Daniel Ricciardo – 18.7%
    Lewis Hamilton – 9.5%
    Max Verstappen – 7.6%
    Lando Norris – 7.3%

    https://www.instagram.com/p/CEhW1GYi9Nj/

    Így alakultak a “nap versenyzője” szavazati arányok az f1.comon:

    Osztrák Nagydíj Alexander Albon
    Stájer Nagydíj Sergio Perez
    Magyar Nagydíj Max Verstappen
    Brit Nagydíj Lewis Hamilton
    70. évforduló Nagydíja Max Verstappen
    Spanyol Nagydíj Sebastian Vettel
    Belga Nagydíj Pierre Gasly
  • Horner: Idén nem fog Gasly visszatérni a Red Bullhoz

    Horner: Idén nem fog Gasly visszatérni a Red Bullhoz

    Christian Horner pár mondattal szerte foszlatta Pierre Gasly azon törekvéseit, hogy még idén visszakerüljön a nagy csapathoz.

    Tavaly még a Red Bull Racing versenyzőjeként kezdte az idényt Pierre Gasly ám a nyári szünetben a gyenge eredményei miatt megcserélték Albonnal. Idén azonban a thai sem hozza az elvárt eredményeket, miközben Gasly az AlphaTauri volánja mögött ismételten szárnyal.

    Ám az energiaitalosok vezetősége ismét teljes támogatásáról biztosította Albont.

    „Visszagondolva olyan nagy nevekre, mint Schumacher vagy Senna, sosem volt egyszerű versenyzőnek lenni mellettük. Hasonló a helyzet jelenleg a Max melletti üléssel, de Alex csak egyre jobb lesz. Még mindig elég fiatal és tapasztalatlan, mi pedig minden támogatást megadunk neki, hogy fejlődjön.” – kezdte Horner.

    „Nincs tervben az, hogy az idei szezon közben vissza ültessük Pierre Gaslyt a Red Bullba. Remek munkát végez az AlphaTauriban, mi is látjuk a fejlődését mert rengeteg információnk van róla, és szépen fejlődik.” – szolgált rossz hírekkel a franciának.

  • Így emlékeznek az egy éve elhunyt Anthoine Hubert-re ezen a hétvégén

    Így emlékeznek az egy éve elhunyt Anthoine Hubert-re ezen a hétvégén

    Anthoine Hubert tavaly augusztus 31-én szenvedett halálos balesetet Spában, most az egész paddock rá emlékezik majd.

    Tavaly az Formula 2 bejelentette, visszavonják a Hubert által is használt 19-es rajtszámot, idén azonban további intézkedéseket is tesznek majd.

    Az események megrázták a sportágat, ezért ezen a hétvégén minden – F1-es, F2-es és F3-as – autón ott lesz egy szimbólum, ami a történtekre emlékezik.

    Ezenkívül egy perces csönddel emlékeznek meg majd a szombati Formula 2-es főverseny, illetve a Belga Nagydíj előtt.

    https://www.instagram.com/p/CEZDtQXic4u/?igshid=bxc9tj5rhhdz

    A néhai pilóta közeli jóbarátja, Pierre Gasly szerint „mindenki gondolni fog rá ezen a hétvégén”. Ő maga – többedmagával együtt – virágot helyezett el a Raidillonban, és különleges sisafestéssel is készült.

    https://www.instagram.com/p/CEZuRDoCmKm/?igshid=1xplzmfp3ehgo

    A baleset másik kárvallottja, az amerikai Juan Manuel Correa szintén a helyszínen van, ő ezzel úgy nyilatkozott, lezárt egy korszakot, és jövőre már versenyezni térne majd vissza.

  • Marko: Kvjat nem úgy teljesít, ahogy azt vártuk

    Marko: Kvjat nem úgy teljesít, ahogy azt vártuk

    Helmut Marko elhintette, nem igazán van megelégedve Danyiil Kvjat teljesítményével az AlphaTaurinál.

    Ez annak fényében még inkább árulkodó jel, hogy Franz Tost kimondta, várja Yuki Tsunodát a Red Bull fiókcsapatához. Miközben Pierre Gasly topformát mutat, orosz csapattársa egyre nagyobb gondban van.

    „Igen, Danyiil nem úgy teljesít, ahogyan azt vártuk” – jelentette ki Helmut Marko, aki a Red Bull pilótaprogramját egyengeti. „De még mindig csak a félidő előtt járunk.”

    Annyira viszont nem nagy az elégedetlenség, hogy megforduljon a Red Bullosok fejében Kvjat szezon közbeni lecserélése: „A Formula 2-ben Tsunoda, a Formula 3-ban pedig Lawson van olyan pozícióban, mely F1-es szuperlicenszet eredményez. Azonban nem gondolunk arra, hogy lecseréljük Kvjatot.”

    Eggyel feljebb, Alex Albon helye is eléggé inog, de Marko megerősítette, továbbra is kap időt.

    „A barcelonai teljesítménye és a stratégiája a versenymérnöke hibája volt. Alex hülyének tűnt, de nem az ő sara volt. A legrosszabb versenye volt, de amíg fejlődik, nem kell róla beszélni” – nyilatkozta.

  • Gasly tudja, miért kellett mennie a Red Bulltól

    Gasly tudja, miért kellett mennie a Red Bulltól

    Egy éve történt, hogy Pierre Gaslyt lefokozta a Red Bull, és azt az Alex Albont ültette a helyére, aki ma is a bikásoknál versenyez. 12 hónap távlatából azonban a francia még mindig nem ért egyet a döntéssel.

    „A Red Bull természetesen már évek óta ismert. Mindenféle szériában indítottak a Forma-1 előtt. A Formula Renault 3.5-ben, a Formula 2-ben, a Super Formulában… És mindenhol versenyképes voltam. Épp emiatt nem kételkedem magamban” – nyilatkozta Gasly a De Telegraaf nevű lapnak.

    Miután Gaslyt lefokozták az AlphaTauriba, nemhogy megtört, hanem még magabiztosabbá vált, ahogy telt az idő.

    „Tudom, hogy gyors vagyok” – tette hozzá. „Bármilyen autóban, ha megvan a megfelelő felszerelés a kezemben. A Red Bull okkal választott Daniel Ricciardo utódjának. Tisztában voltak a sebességemmel és a bennem rejlő potenciállal.”

    „Tudom az okokat, amiért csak hat hónapot töltöttem el a Red Bullnál. Ezeket azonban nem részletezném, mert sok dolog bizalmas. Most jó teljesítményt mutatok, és remekül is érzem magam. Viszont még mindig úgy gondolom, a szakítás a Red Bullal elkerülhető lett volna. Nagy dolgokat érhettünk volna el együtt” – zárta gondolatát.