Címke: Pierre Gasly

  • Gasly Ugandába ment szponzorpénzért, de átverték őt

    Gasly Ugandába ment szponzorpénzért, de átverték őt

    Pierre Gasly nemrégiben egy rendkívül érdekes sztorit osztott meg a sajtó munkatársaival. Az AlphaTauri francia versenyzője fiatalként egy potenciális új szponzor miatt elutazott Ugandába, hogy tárgyaljanak a feltételekről, azonban az egészről később kiderült, hogy egy átverés volt.

    A bizarr incidens még 2016-ban történt meg Gaslyval, amikor még a ma Formula 2 néven ismert GP2-es sorozatban bontogatta a szárnyait. A francia fiatalnak – aki a 2015-ös szezont a nyolcadik helyen zárta a DAMS csapatának pilótájaként a GP2-ben – sok pénzre volt szüksége, hogy a bajnokság legerősebb csapatához, a Premához szerződhessen.

    Ennek érdekében utazott az AlphaTauri versenyzője az afrikai Ugandába az édesanyjával együtt, ahol egy ígéretes támogató képviselőivel tárgyalták volna meg a szerződésük feltételeit.

    „Szponzorokra volt szükségem és emiatt még Ugandába is elutaztam” – mesélte Gasly a Motorsport.com kamerái előtt Abu Dhabiban. „Ott egy olyan sráccal terveztem találkozni, aki annak érdekében pénzelt volna, hogy bekerülhessek a Prema csapatához.”

    „Ekkor 19 éves voltam és úgy döntöttünk a családommal, hogy lefoglaljuk a jegyeket és eltöltök abban az országban 12 órát, hogy találkozzak egy vadidegen emberrel, akit végül soha nem is láttam, mert nem jelent meg a tárgyaláson. Soha nem kaptuk vissza a pénzünket, amit erre az utazásra költöttünk.”

    Gasly hozzátette, hogy szerinte még ez a kínos sztori is a fejlődési útjának szerves része volt.

    „Az előbb elmesélt történet egy igazi kaland volt, mert semmi sem a tervek alapján történt” – folytatta a 2020-as Olasz Nagydíj győztese. „Mint mondtam, anyukámmal utaztam el ide és ezt hittük, soha többé nem jutunk vissza Európába. Eszméletlen volt látni az itt élő emberek mekkora szegénységben voltak kénytelenek élni a mindennapjaikat. Ezt akkor tapasztaltuk a legjobban, amikor a favela negyedben sétáltunk végig. Nyilvánvalóan pénz nélkül, de egy nagyon tanulságos leckével gazdagabban tértem haza a térségből.”

    Gaslynak azonban még az előbb említett malőr ellenére is sikerült bejutnia a Premához, ahol 2016-ban meg tudta nyerni a bajnokságot. Ehhez pedig az akkori csapattársát, a Forma-1-ből az idei szezon végén távozó Antonio Giovinazzit kellett legyőznie.

  • Utolsókból lesznek az elsők: A Haas végzett az élen a második tesztnapon

    Utolsókból lesznek az elsők: A Haas végzett az élen a második tesztnapon

    Robert Shwartzman által az élre került a Haas az Abu Dhabi teszt utolsó napján.

    A két napos gyakorlás véget ért, így a mezőny jól megérdemelt pihenését kezdheti meg. Az évadzárónak is helyt adó pályán a fiatal versenyzők mellett az aktív pilóták is kivették a sorukat a munkából. A Pirelli 18 colos abroncsait módosított 2018-as konstrukciókkal próbálhatták ki a mezőny tagjai, míg az ifjoncok az idei autóval körözgethettek.

    A piros zászló ma sem hiányozhatott a gyakorlásról. Az egyik megállás Sebastian Vettelnek és az Aston Martinnak volt köszönhető, ugyanis a német versenyző autója a pályán megállt. Pietro Fittipaldi megforgása miatt viszont ismét feltűnt a vörös jelzés.

    A Forma-1 ezután megpihen, ugyanis jövőre az új szabályok miatt januárban kemény munka vár a csapatokra. A konstrukciókkal viszont legközelebb csak 2022 februárjában találkozhat a nagyérdemű az autóbemutatók és a szezon előtti teszt során.

    Helyezés Versenyző Csapat Legjobb köridő Megtett körök száma Autó
    1. Robert Shwartzman Haas 1:25.348 130 2021
    2. Lando Norris McLaren 1:25.809 103 Módosított autó
    3. Sebastian Vettel Aston Martin 1:26.379 134 Módosított autó
    4. George Russell Mercedes 1:26.404 82 Módosított autó
    5. Pierre Gasly AlphaTauri 1:26.451 149 Módosított autó
    6. Carlos Sainz Ferrari 1:26.706 151 Módosított autó
    7. Fernando Alonso Alpine 1:26.940 148 Módosított autó
    8. Guanyu Zhou Alfa Romeo 1:27.850 150 Módosított autó
    9. Sergio Pérez Red Bull 1:27.991 118 Módosított autó
    10. Pietro Fittipaldi Haas 1:28.622 123 Módosított autó

     

  • Tsunoda: Visszatért az önbizalmam

    Tsunoda: Visszatért az önbizalmam

    Yuki Tsunoda első Forma-1-es évében igencsak Pierre Gasly árnyékába szorult, pályafutása során először verte meg kvalifikáción a franciát, épp az utolsó, az Abu Dhabi Nagydíjon.

    Tsunoda zsinórban harmadjára jutott be a Q3-ba, Gasly pedig ezúttal kiesett a Q2-ben. Az is említésre méltó, hogy az újonc közepeseken jutott be a legutolsó szakaszba, a két Mercedesen kívül csak ő volt erre képes.

    „Eddig jó hétvége volt, de ma persze egy kicsit csalódott vagyok, nagy kár a Q3-ban a pályahatárok miatt, mert szerintem jó kör volt, különösen szélárnyék nélkül” – mondta a japán a kvalifikáció után, melynek során elvették a legjobb Q3-as körét. „Az önbizalmam ezen a hétvégén tényleg visszatért, és ez meg is látszik a pályán, az első bahreini futam óta most éreztem magam a legmagabiztosabban az autóban, szóval ez nagyon pozitív.”

    „Nagyon elégedett vagyok a Q2-es körömmel, és ez azt jelenti, hogy a közepes abroncson fogom kezdeni a versenyt, ami egy nagyon erős pozíció” – tette hozzá a vasárnapi versenyre előre utalva. „Egyértelműen jó módja a szezon befejezésének egy ilyen erős kvalifikáció, és holnap már csak azt kell elérnem, hogy minden összejöjjön, amikor számít.”

  • Verstappen-Pérez szendvicsben Hamilton a 3. edzésen

    Verstappen-Pérez szendvicsben Hamilton a 3. edzésen

    Tovább folytatódott a Mercedes és a Red Bull, azon belül is Hamilton és Verstappen különmeccse a Szaúd-Arábiai Nagydíj harmadik szabadedzésén.

    Szoros különbséggel, de mindkét pénteki szabadedzést Lewis Hamilton tudta megnyerni. A második gyakorláson Charles Leclerc csúnyán összetörte az autóját, azt a Ferrari végül rendbe tudta rakni. Így a monacói teljes harci díszben ott tudott lenni a harmadik szabadedzésen.

    Először a mezőny hátsó régiójának versenyzői futottak mért kört, az első tíz perc után is csak Raikkönennek és a két haasosnak volt mért köre. Őket aztán Valtteri Bottas tudta megelőzni még mindig 1:30-cal kezdődő idővel. Az első ember 1:29-es idővel Lewis Hamilton volt még mindig az első negyed óra során. Bottas ment utána és nem volt tőlük messze a folyamatosan kint köröző Räikkönen és Giovinazzi sem. Már a 20. perc is lepörgött, amikor megjött a két Red Bull is mért körrel. Verstappen ebben az összevetésben lassabb volt Sergio Péreznél, aki rövid ideig átvette a vezetést. Néhány másodpercre rá jött a két Mercedes immár 1:29 eleji időkkel. Verstappen hátránya ekkor több mint fél másodperc volt.

    A Mercedes-Red Bull különmeccsbe egyébként a Ferrari és a McLaren, de még az AlphaTauri is bele tudott szólni eleinte, Carlos Sainz például feltűnt még a második, Lando Norris pedig a harmadik helyen. Hamilton közben egy 1:28.314-es űridővel rátett még egy lapáttal, Verstappen hozzá képest a lágyabbik gumival is csak tisztes három tizedmásodperces távolból tudta őt követni a második helyen. Norris a hatodik helyen már egy másodperccel lassabb volt.

    Az edzés második felében megint kezdett Verstappen és Hamilton kiemelkedni a mezőnyből. Kettejük szoros meccse mögött 25 perccel a vége előtt az akkor harmadik Gasly már félmásodperces hátrányban volt. Bottas lemaradása érdekes módon már az egy másodperc felé közelített.

    Az utolsó nagyságrendileg 20 perc a naplemente miatt hűlő pályán már nem elsősorban az egykörös tempóról szólt. Ebben az időszakban a Mercedes volt a legaktívabb a pályán. A nagy munka közepette Hamilton egyszer még figyelmetlen is volt, ekkor Pierre Gasly majdnem rá is futott hátulról az első kanyarba érkezve. Ebben az időszakban az egyetlen olyan versenyző, aki javítani tudott a köridején, az Max Verstappen volt.

    Verstappen 1:28.100-as ideje végül a legjobbnak bizonyult a harmadik edzés leintésekor. Ezzel a holland valamivel több mint két tizeddel bizonyult gyorsabbnak Lewis Hamiltonnál. Hamilton mögött végül Sergio Pérez zárt, de jók voltak a „kicsik”, vagyis az AlphaTauri is. Tsunoda csapattársát megelőzve lett negyedik. Bottas hátránya mögöttük a hatodik helyen már majdnem egy másodperc volt. A top 10-be a két Ferrarin kívül Ocon és Norris fértek még be.

    A harmadik szabadedzés végeredménye:

    # Versenyző Csapat Köridő/Különbség
    1 Max Verstappen Red Bull Racing 1:28.100
    2 Lewis Hamilton Mercedes +0.214
    3 Sergio Pérez Red Bull Racing +0.529
    4 Yuki Tsunoda AlphaTauri +0.541
    5 Pierre Gasly AlphaTauri +0.615
    6 Valtteri Bottas Mercedes +0.919
    7 Charles Leclerc Ferrari +1.001
    8 Carlos Sainz Ferrari +1.049
    9 Esteban Ocon Alpine +1.077
    10 Lando Norris McLaren +1.200
    11 Fernando Alonso Alpine +1.318
    12 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo +1.490
    13 Kimi Räikkönen Alfa Romeo +1.589
    14 Daniel Ricciardo McLaren +1.617
    15 Lance Stroll Aston Martin +1.930
    16 George Russell Williams +1.934
    17 Sebastian Vettel Aston Martin +2.196
    18 Nicholas Latifi Williams +2.266
    19 Mick Schumacher Haas +2.833
    20 Nyikita Mazepin Haas +2.879
  • Gasly: Ha Verstappen pontelőnnyel érkezik Abu-Dhabiba, bajnok lesz

    Gasly: Ha Verstappen pontelőnnyel érkezik Abu-Dhabiba, bajnok lesz

    Természetesen számos pilóta véleményét kikérték arról, ki lesz az idei Forma-1-es világbajnok. Az AlphaTauri versenyzője, Pierre Gasly például azt állítja, hogy Max Verstappen egyértelműen jobb helyzetben van.

    A feltételezés legfőbb oka természetesen a holland 8 pontos előnye, két versennyel a vége előtt. Viszont az is tény, hogy Lewis Hamilton 21 egységnyi hátrányból jött vissza két verseny alatt 8-ra, miután megnyerte a Brazil és a Katari Nagydíjat is.

    „Maxnál van az előny, én úgy érzem, ő nyer a végén” – nyilatkozta Gasly a hétvégi versenynek helyet adó Jeddah-ban. „Ez csak két futam, de nyolc pont előnye van, így egyértelműen ő van jobb helyzetben. Nem hiszem, hogy könnyű lesz. Szerintem a Mercedes nagyon erős lesz itt. De ha pontelőnnyel érkezik Abu Dhabiba, akkor szerintem meg fogja nyerni a bajnoki címet.”

    Leclerc kissé másként látja az esélyeket jelenleg, miután meggondolta magát Brazília után.

    „Folyton meggondolom magam!” – mondta a monacói. „Sao Paulóig biztos voltam benne, hogy Max összehozza, de Brazília után kicsit meggondoltam magam. Most úgy gondolom, hogy Lewis jó szériában van – de az igaz, hogy Maxnak pontelőnye van, és ez az, ami számít. Szóval szoros lesz, de ha valakit mondani kell, akkor talán Lewis.”

    Hamilton jövő évi csapattársa, George Russell is megszólalt a szezon folyásával kapcsolatban, amin belül a Mercedes fejlődése nyűgözte le leginkább.

    „Őszintén szólva, jó volt látni” – mondta első körben a Hamilton-Verstappen csatáról. „Azt hiszem, egy másik versenyzőként értékeled azt, amit mindketten elérnek az adott körülmények között. Szerintem mindketten kiválóan vezetnek, és jó látni, ahogy igazi csata zajlik kettejük között, és ahogy mindkét csapat fejlődött a szezon során. Úgy gondolom, hogy az év elején valószínűleg a Red Bull és Max volt fölényben, és a dolgok kissé talán Lewis felé billentek az elmúlt versenyek során. De mindig lenyűgöz, hogy a Mercedesnek milyen jól sikerül teljesen optimalizálni a csomagjukat. Még egy évnyi fejlődés nélkül is megtalálják ezeket az apró, marginális javulásokat, amelyek egy szezon során elég nagy előrelépést eredményeznek. Szóval biztos vagyok benne, hogy a végsőkig fog menni a harc.”

  • Pérez: Gasly megérdemelne egy újabb esélyt egy topcsapatnál

    Pérez: Gasly megérdemelne egy újabb esélyt egy topcsapatnál

    Pierre Gasly idei lenyűgöző teljesítményére a Red Bull nagycsapatának pilótája, Sergio Pérez is felfigyelt. A mexikói, aki a Gaslyt leváltó Albon helyére igazolt idénre, úgy gondolja, hogy a franciának helye van egy topcsapatnál.

    Gasly lefokozása óta az AlphaTaurinál ragyog, tavaly nyert is a csapattal, így bizonyára kellemetlen lehet számára, hogy Pérezzel hosszabbítottak 2022-re is, nem pedig őt léptették előre.

    Pérez a francia Canal Plus-nak elmondta, hogy látja kettejük helyzetét: „Úgy gondolom, hogy végül is a csapat az, amelyik a legtöbb információval rendelkezik erről. Többel, mint a média, és többel, mint maguk a pilóták. Néhány, körülbelül öt verseny után a főnökeim odajöttek hozzám, hogy elmondják, elégedettek velem, és azt akarják, hogy folytassuk a munkát. Ami Pierre-t illeti, magas szinten teljesít, és megérdemli, hogy újabb esélyt kapjon egy topcsapatban.”

  • Gasly megmutatta barátnőjének az „irodáját”

    Gasly megmutatta barátnőjének az „irodáját”

    Pierre Gasly-t a Katari Nagydíjra elkísérte barátnője, Katerina Berezhna is.

    És ha már így esett, Pierre meg is mutatta neki közvetlen munkakörnyezetét, megmutatta neki a gombokkal teli kormányt, illetve Katerina bele is ült a francia versenyző AlphaTaurijába.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Katerina Berezhna (@katerinaberezhna) által megosztott bejegyzés

  • Gasly szerint „sokkoló” sérüléseket tudnak okozni a katari rázókövek

    Gasly szerint „sokkoló” sérüléseket tudnak okozni a katari rázókövek

    Egyáltalán nem kíméletesek az autókkal a katari pálya rázókövei. Ezt Pierre Gasly is megtapasztalta tegnap.

    Hiába hozott egy bámulatos negyedik helyet a katari időmérőn, mégsem lehetett teljesen elégedett Pierre Gasly. Egy utolsó előtti kanyaros pályaelhagyás miatt az AlphaTauri franciája leírta az első szárnyát, kapott egy defektet és megrongálta a padlólemezét is.

    Gasly a tempójával elégedett volt, a végén a körítéssel már jóval kevésbé. „Az időmérő nagyszerű volt az egész hétvége eddigi részéhez hasonlóan” – lelkendezett Gasly a Motorsport.comnak adott értékelésében. „Ez lett a kedvenc pályáim egyike már most. Persze ebben nagyon sokat segít az, hogy ennyire jó az autóm. A Q3-ban másfél tizedet tudtam javítani és közel voltam Valtterihez. Nem tudok konkrét időt, de úgy éreztem, jó volt az utolsó köröm is. A 15-ös kanyar viszont kicsit túl sok volt. Rendesen sokkolt a sérülés mértéke a leszakadó első szárnnyal és a defekttel. Végül szerencsére el tudtuk végezni a munkát és összejött a negyedik hely.”

    Érdekes részleteket osztott meg Gasly az AlphaTauri felépítésével kapcsolatban. „Tudjuk, hogy sokkal gyengébb az első szárnyunk a többiekéhez képest. Bahreinben, Monzában és Szocsiban is leesett már, szóval tényleg elég sérülékeny. Érdekes módon egyébként nem éreztem azt a kanyarvételt különösebben extra szélesnek.”

    Franz Tost a csapat részéről nem érzi indokolatlanul durvának a katari rázóköveket. „Persze mondtam a versenyzőinknek, hogy legyenek óvatosak. Pierre nem is futott le különösebben, de az első szárny hozzáért a kerékvetőhöz, és már esett is le. Ez meg aztán megsértette a gumit is. Viszont fantasztikus munkát végzett. Kicsit futott csak le a pályáról és ennyi volt. Szerencsére van egy ugyanilyen első szárnyunk és így maradhatunk a negyedik rajtkockában.”

  • Gasly az idei legjobb péntekjén van túl

    Gasly az idei legjobb péntekjén van túl

    Az AlphaTauri pilótái remek pénteket zártak a Katari Nagydíjon. Pierre Gasly második lett a második, villanyfényes edzésen. Yuki Tsunoda szintén a legjobb tízben zárt, mindketten elégedettek lehetnek.

    „Ez egy nagyon jó péntek volt, a szezon eddigi legjobbja” – mondta Gasly a nap végeztével a Motorsportweeknek. „Az autó belsejében nem érzem olyan könnyűnek, de a köridők nagyon jónak tűnnek. Úgy gondolom, hogy az egyensúlyt tekintve holnapra még jobbak lehetünk, úgyhogy ma este megpróbálunk ezen dolgozni.”

    Az egyszeres futamgyőztes francia hozzátette, hogy a konstruktőri harmadik helyért harcoló csapatok levesébe is beleköpne: „A célunk természetesen az, hogy minél előrébb kerüljünk a rajtrácson, de természetesen reálisak vagyunk. Viszont mivel jelenleg nagyon versenyképesek vagyunk, így reméljük, hogy a kvalifikáción ismét a McLaren és a Ferrari mellett leszünk.”

    Az újonc Yuki Tsunoda szintén egy jobb pénteket tudhat maga mögött, miután számos gyengébb hétvégét produkált a szezon folyamán: „Jó volt a mai nap, az autó eddig elég erősnek tűnt. Jól teljesített a közepes gumikon, de a lágy gumikon kicsit jobban küzdöttem, így ma este még van mit dolgoznunk, hogy megpróbáljunk javítani ezen a területen. Összességében úgy gondolom, hogy ez egy jó nap volt, csak össze kell raknunk majd mindent, amikor számítani fog. Az előzés itt elég nehéznek tűnik, szóval fontos lesz, hogy jó rajtpozíciót szerezzünk a versenyre, és akkor jó helyzetben leszünk a pontszerzést illetően.”

  • AlphaTauri: Gasly tovább tudott fejlődni

    AlphaTauri: Gasly tovább tudott fejlődni

    Az AlphaTauri csapafőnöke, Franz Tost nem győzte méltatni Pierre Gaslyt. Az osztrák szakember szerint a fiatal francia 2021-ben is remek teljesítményt nyújt.

    Gasly miután elbukott a Red Bullnál, visszakerült a Toro Rossóhoz (AlphaTauri), ahol nem kellett sok ahhoz, hogy újra kivirágozzon és megmentse az F1-es karrierjét.

    A jelentős formajavulás jó eredményekben mutatkozott meg és a tavalyi Olasz Nagydíjon még egy sokkoló győzelem is összejött a fiatal francia számára. A faenzai kiscsapat sztárja a 2020-ban megszerzett jó formáját az idei szezonra is át tudta menteni, mert a jó eredményeinek és a bakui harmadik helyének köszönhetően komoly versenyben vannak az Alpine-nal a konstruktőri bajnokság ötödik helyéért. Gasly az egyéni bajnokságban a kilencedik helyet foglalja el a maga 93 pontjával.

    A francia versenyző az utolsó két versenyen meg tudta előzni a Ferrarikat és a McLareneket is az időmérő edzésen, akik a gyártók versenyében szintén óriási csatát folytatnak, csak ők a harmadik helyért teszik mindezt.

    „Pierre mindig képes újat mutatni és gyorsulni” – árulta el Tost még Interlagosban. „Ha összehasonlítod a mostani teljesítményt a szezon elején nyújtottjával, akkor egy újabb komoly előrelépést lehet felfedezni. Már sokkal jobban érzi magát az autóban és képes a maximumot kihozni belőle.”

    „Volt egy eligazításunk, ahol rengeteg mindent mesélt nekünk, miközben az időmérős körét vizsgáltuk. Ez mutatja, meg, hogy mennyire éretten versenyez és azt is, hogy nagyon érzi az autót. Ezek sokat segítenek egy ilyen körben és emiatt is lett ötödik, ami nagyszerű dolog volt.”

    Ugyan Tost magabiztosan várja a szezon utolsó versenyét, valamennyire mégis tart az enstone-i istállótól, ugyanis szerinte Esteban Ocon idei futamgyőzelme a Hungaroringen önmagáért beszél.