Címke: Pierre Gasly

  • Gasly: Ha az FIA annyira látni akarja a nemi szervemet, akkor csak tessék

    Gasly: Ha az FIA annyira látni akarja a nemi szervemet, akkor csak tessék

    Pierre Gasly az új szabályzatra reagálva elmondta, neki nincs takargatnivalója.

    Ausztráliában nemcsak a pálya és a DRS-zónák száma alakult át, hanem a régi, már-már elfeledett szabályokat is leporolt az FIA.

    Korábban már megírtuk, hogy a versenyigazgató figyelmeztette a versenyzőket arra, hogy piercinget és nyakláncot nem ildomos hordaniuk, míg az autóban ülnek. Lewis Hamilton bizonyos ékszereket nem tud már kivenni (a füléből és az orrából), így nem hajlandó követni a szabály minden pontját és betűjét. Sőt, a sajtótájékoztatón még Max Verstappennel is viccelődött, aki ha akarna se tudna ékszert viselni a többlet súly miatt.

    Ezen felül a versenyzők alsóneműjét is megvizsgálná a Szövetség. Állításuk szerint egyes pilóták ruhadarabjai nem felelnek meg a tűzvédelmi előírásoknak, így ezután azt is ellenőriznék.

    Christian Horner hozzátette, ő biztos nem fogja pilótái „alsóruházatát” vizsgálni, míg Ricciardo kifejtette, nem feltétlenül hordanak ilyen ruhadarabot a tűzálló ‘leggings’ alatt.

    Gasly így reagált a szokatlan regulára:

    „Nem fogom ezt kommentálni. Ha meg akarják nézni a se*gemet, és a fa*kamat, csak tessék. Nincs mit rejtegetnem. Ha ezt teszi boldoggá őket, akkor csinálják.” – válaszolt szűkszavúan a francia.

  • Gasly: Ami Ukrajnában történik, az nagyon igazságtalan

    Gasly: Ami Ukrajnában történik, az nagyon igazságtalan

    Továbbra is zajlik az orosz-ukrán háború, a 26 éves Pierre Gasly pedig aggódik az ukrajnai emberekért.

    „Ismerem az ukrajnai embereket a hozzám közel álló embereken keresztül.” – mondta a Bildnek Gasly, akinek barátnője is ukrán származású. „Házaik, gyermekkoruk helyszínei elpusztultak. Barátaik ott rekedtek, nincs áram, és ezért elvesztették a kapcsolatot a családjukkal. A családoknak szét kellett válniuk, mert az apáknak háborúba kellett menniük.”

    „Megdöbbentő számomra, hogy 2022-ben ilyesmi megtörténik, mindazok után, amit az előző évszázadban láttunk”  – mondta az AlphaTauri versenyzője.

    „Ami Ukrajnában történik, az nagyon igazságtalan. Nincs igazságtalanabb dolog ennél. Ártatlan életeket oltanak ki, családokat szakítanak szét. A gyerekeknek a szüleik nélkül kell felnőniük. És az okok teljesen kívül esnek az ellenőrzésükön.”

    Ő maga arra törekszik, hogy népszerűségét és platformjait kihasználva felhívja a figyelmet a problémára.

    „Sportoló vagyok, de nem csak az. Normális ember vagyok, vannak érzéseim és véleményem. A sport révén a nyilvánosság előtt állok, és sok emberhez eljutok. Ha meg tudok változtatni valamit azzal, hogy megosztom a számomra fontos értékeket, amelyekben segíthetek, miért ne tenném meg? Szeretek ebben részt venni.”

  • Gaslyt sokkolta főnöke, miután a Red Bull testvércsapatához került

    Gaslyt sokkolta főnöke, miután a Red Bull testvércsapatához került

    Két szigorú, ám őszinte osztrákra is számíthat Pierre Gasly, aki egyelőre azt folytatja, amit az utóbbi két és fél évben csinált. A francia pilóta úgy érzi, hozzáállása nagyban befolyásolja jövőjét, legyen az akár a Red Bullban, akár egy másik istállóban.

    Mióta 2019-ben megjárta a poklot, és a Red Bull 12 verseny után visszaküldte a Toro Rossóba (azóta Alpha Tauri), Pierre Gasly mindent megtesz azért, hogy bizonyítsa, érdemes második esélyt adni neki egy topcsapatban. A 26 esztendős pilóta jövője nagyban függ attól, hogy Sergio Pérez meddig marad az energiaitalos istállónál, ám még ha marad is, Gasly-nak akkor is jó esélye lehet a váltásra.

    Tudja ezt Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója is, aki nemrég kijelentette: ha Gasly szerződésének 2023-as lejárta után nem tudnak lehetőséget adni a franciának Max Verstappen mellett, akkor nagy valószínűséggel elveszítik őt. A 78 esztendős osztrák tehát szokásához híven nem kertelt, ami Gasly szerint az egyik legjobb tulajdonsága.

    A két fél kapcsolata a pilóta 2019-es lefokozása után nem volt felhőtlen, ám az Alpha Tauri versenyzője állítja, jó a viszonyuk. „Jól kijövök vele. Nagyon egyenes ember, ami jó, mert nem szűri a mondandóját. Ez nem azt jelenti, hogy mindig egyetértek azzal, amit mond, de amit nagyon értékelek és tisztelek, hogy mindig elmondja a véleményét és azt, hogy mit gondol. Az ember nem az idejét pazarolja azzal, hogy beszélget vele, mert pontosan tudja, hogy hányadán álltok. Ezt igazán értékelem” – nyilatkozta a RacingNews365.com-nak adott exkluzív interjúban.

    Nemcsak Markóval ilyen a viszonya

    Gasly pályafutásában nemcsak a Red Bull tanácsadója, hanem Franz Tost, az Alpha Tauri csapatfőnöke is kiemelten fontos szerepet játszik. A francia pilóta elmondta, Tosttal is hasonlóan nyers stílusban indult a viszonya, mint Markóval, de aztán mindketten megértették, hogy mire van szüksége a másiknak.

    „Sokat fejlődött [a kapcsolatunk] a kezdetek óta. Emlékszem, hogy 2017 karácsonyán, az első öt versenyem után volt vele egy találkozóm a faenzai irodájában. Tulajdonképpen azt közölte, hogy nem élvezhetem a holtszezont, és éjjel-nappal a Forma-1-en kell járjon az eszem. Nagyon-nagyon mély beszélgetést folytattunk. Láthattam, hogy nagyon elkötelezett és eltökélt, ami tetszett.”

    „Ezután több mindent felfedeztünk és megtanultunk egymásról. Hogy miként dolgozom, mennyi szabadságot igényelek – mert szükségem van a személyes teremre, önmagamnak kell lennem –, és hogy neki mire van szüksége, mit követel meg. Végső soron mindkettőnknek ugyanaz a célja. Mindketten a mezőny elején akarunk lenni, és a csapat minden egyes tagját előrevinni. Most, hogy jó víziónk és kapcsolatunk van, igazán élvezem a közös munkát vele.” 

    Ami pedig a jövőt illeti, Gasly ugyanazt a hozzáállást követi, amit 2019-es kudarca óta. Ezt úgy lehetne összefoglalni, hogy próbál tökéletes munkát végezni az Alpha Taurival, és reménykedik benne, hogy ezért versenyképes autó lesz a jutalma egy másik csapatban.

    „Versenyzőként azt a megközelítést és mentalitást követem, hogy mindig a lehető legtöbbet hozzam ki a rendelkezésre álló autóból. Fontos a kemény munka. Egész életedben azért a célért dolgozol, hogy a lehető legjobb önmagad és a lehető legjobb pilóta legyél. Fontosak a megfelelő eszközök ahhoz, hogy megmutathasd ezt. A célom, hogy versenyeket nyerjek, ehhez pedig egy olyan autó kell, ami képes erre. Jelenleg azon vagyok, hogy a lehető legtöbbet hozzam ki abból az autóból, ami a rendelkezésemre áll, mert ez jelenti a különbséget arra vonatkozóan, hogy mi fog történni a következő néhány évben.”

  • Marko tisztában van azzal, hogy elveszíthetik Gaslyt

    Marko tisztában van azzal, hogy elveszíthetik Gaslyt

    Helmut Marko tisztában van azzal, hogy elveszíthetik Pierre Gaslyt, ha nem ültetik vissza a Red Bullba, Max Verstappen mellé.

    A francia versenyző már szerencsét próbált a Red Bullban, ám a teljesítménye miatt az osztrák csapat visszarakta őt év közepén a Toro Rossóba. Alex Albonnak szavaztak bizalmat, ám a holland mellett ő sem tudta megváltani a világot.

    Sergio Pérez 2021-ben csatlakozott a Bikákhoz, és egyelőre meg vannak elégedve a teljesítményével. Ugyanakkor Gasly az AlphaTaurinál kivirágzott. Versenyt is tudott nyerni, és azon felül még a dobogóra is állhatott.

    A 25 éves versenyző viszont nem szeretne karrierje végéig a faenzai kis csapatnál versenyezni. Szerződése 2023-ban jár le, így ha addig nem kap lehetőséget a Red Bulltól, akkor tovább állhat.

    Ezzel a ténnyel az osztrák tanácsadó is tisztában van.

    „Ha lejár a szerződése, és nem tudunk neki lehetőséget biztosítani, akkor nagy valószínűséggel elveszítjük őt. Ezt viszont nem akarjuk.” idézi Marko szavait Formula1.news.co.uk.

    Gerhard Berger nemrég kiállt Gasly mellett. Az osztrák ex-versenyző szerint a francia megérdemelne még egy esélyt a Red Bullnál. A Bikák tanácsadója egyetért honfitársával, de mérlegelniük kell először is a két versenyző (Pérez és Gasly) teljesítményét.

    „Gerhardnak igaza van, de jelenleg érvényes szerződésünk van Checóval (Sergio Pérez). Fel kell mérnünk a teljesítményüket. Az év közepéig van erre időnk.”

    A mexikói versenyző Szaúd-Arábiában megszerezte élete első Forma-1-es rajtelsőségét. A győzelmet is behúzhatta volna, ám a Safety Car az ő szempontjából rosszkor jött.

    „Egy ilyen korai időpontban, mikor mindkét versenyzőnek 0 pontja van, nem lehet direkt utasításokat adni. Ez az autó jobban fekszik neki, jobban érzi magát benne, és ismeri a csapatot is. Nagyon örülünk neki, hogy fejlődni tudott.”

  • Gasly meg van győződve a második élcsapatos esélyéről

    Gasly meg van győződve a második élcsapatos esélyéről

    Pierre Gasly azt állítja, „meg van győződve” arról, hogy a sorsa újra egy top Forma-1-es csapathoz vezeti. A most 26 éves francia 2019-ben valóban megkapta a nagy esélyét a Red Bull Racingnél – csakhogy visszasorolták a junior alakulathoz, miután Max Verstappen mellett szenvedett. De a Canal Plusnak elárulta, hogy egy újabb esélyt kapnia csak idő kérdése:

    „A Forma-1-ben a megfelelő időzítés kell a sportpolitikához, minden pénzügyi szempont szerint. Egyszer már megtörtént ez velem egy szezon után az F1-ben, amikor sokkal kevesebb dolgot csináltam, mint amire ma képes vagyok. Kevésbé voltam jó pilóta, nem úgy mint ma, de mégis megkaptam a lehetőséget. Szóval biztos vagyok abban, hogy ez meg fog történni, ha továbbra is azokat a teljesítményeket nyújtjuk, amelyeket az elmúlt években mutattunk. Sokkal világosabb elképzeléseim vannak arról, hogy mit akarok, mire van szükségem, mit várok a csapatomtól, milyen irányokat kell adnom az alapján, amit azóta tanultam, amióta a Forma-1-be érkeztem. Sokkal teljesebb vagyok, és ez egyféle önbizalmat ad. Mindig is tudtam, hogy a gyorsasággal sosem lesz gondom, de az F1-ben ennél többről van szó. Lelkesítened kell a csapatod, és biztosítani, hogy mindenki egy irányba dolgozzon. A hozzáállásom és a versenyhétvégék menedzselése évről évre egyre jobb.”

    Az AlphaTauri versenyzője azt mondja, a legfőbb motivációja az, hogy világbajnok legyen:

    „Nem idén lesz, ez biztos, de akár jövőre, akár két év múlva, akár három év múlva lesz erre lehetőség, szóval az a fontos, hogy folyamatosan megmutassam a bennem rejlő lehetőségeket.”

    Közben, miután a Szaúd-Arábia Nagydíjat erős bélfájdalmakkal fejezte be, az ezt követő orvosi vizsgálatok tisztázták a 2020-as Olasz Nagydíj győztesét minden komolyabb betegség alól.

  • Gasly komoly fájdalmakkal küzdött a versenyen

    Gasly komoly fájdalmakkal küzdött a versenyen

    Pierre Gasly, az AlphaTauri pilótája meglehetősen nehéz versenyt futott a vasárnapi Szaúd-arábiai Nagydíjon, és elárulta, hogy az utolsó körökben fájdalmai voltak

    A francia a nyolcadik helyén végzett, miután az előző hétvégén Bahreinben műszaki okokból nem tudta befejezni a versenyt.

    „Még sosem volt ekkora fájdalmam, mint az utolsó 15 körben, nem tudom, mi történt a beleimben” – mondta a Sky-nak. „Az utolsó 10 kör olyan volt, mintha minden egyes bal kanyarban megszúrtak volna.”

    „A legfájdalmasabb köreim voltak… Csak örülök, hogy vége a futamnak, és hogy megszereztük ezeket a pontokat.”

    Gasly elmondta, hogy a verseny után még mindig rosszul érezte magát, és orvosnál is járt, majd így nyilatkozott: „Nem volt kellemes érzés, inkább olyan volt, mintha csak túlélés lenne, semmi más.”

    „Nagyon örülök annak, ahogy a mai napom alakult, és örülök, hogy pontokkal távozom. Nagyon pechesek voltunk a biztonsági autóval, mivel 30 másodperccel azelőtt volt boxkiállásunk, hogy jött volna, így hátrébb estünk a mezőnyben, ami nem volt ideális.”

    „Sikerült azonban visszajutnunk a 8. helyre, szóval nagyon elégedettek vagyunk. Jól érzem magam az autóban, képes vagyok úgy nyomni, ahogy akarom, de azt hiszem, még több leszorítóerőt kell találnunk. Tudjuk, hogy mely területeken kell javulnunk, szóval most már csak el kell indulnunk, és meg kell találnunk a megoldásokat” – magyarázta Gasly.

  • Öt versenyző akarta bojkottálni a Szaúd-Arábiai Nagydíjat

    Öt versenyző akarta bojkottálni a Szaúd-Arábiai Nagydíjat

    A szombati nap ugyan robbanásmentesen telt, de egyértelmű, hogy a viták arról, hogy Szaúd-Arábia szerepeljen-e egyáltalán az F1-es versenynaptárban, csak folynak zavartalanul.

    A pénteki támadások után, amelyek során a jeddah-i pálya kamerák nagytotáljain látható rakéták és drónok száma végül 16 volt, a paddockban az a pletyka járt fű alatt, hogy a szaúdi tisztviselők figyelmeztettek, a verseny lefújása nagyobb bajjal járna, mintha folytatnák azt. Roger Benoit, a svájci Blick újság veterán újságírója epésen meg is jegyezte:

    „Vajon még azzal is megfenyegették őket, hogy megtiltják az ország elhagyását, és elkobozzák az autóikat? A csapatfőnökök nem akarták kommentálni vagy megerősíteni ezt a sztorit, de már kétség sincs afelől, hogy a Forma-1 egy pénzéhes társasággá vált.”

    Miután a csapatfőnökök hamar megegyeztek a verseny és a kormány bennfenteseivel a futamhétvége folytatásáról, a 20 pilóta külön-külön találkozott az illetékesekkel – és a források szerint tulajdonképpen egyöntetűen haza akartak menni. Az olasz La Gazzetta dello Sport szerint legalább öten álltak a bojkottmozgalmuk élére: Lewis Hamilton, George Russell, Fernando Alonso, Pierre Gasly és Lance Stroll.

    Az Alfa Romeo pilótája, Valtteri Bottas szerint a Szaúd-Arábiával kapcsolatos megbeszéléseket majd azután kell folytatni, hogy a vasárnapi futamot követően a sportág elhagyta az országot. A finn Viaplaynek nyilatkozott:

    „Az illetékesek elmondták a saját álláspontjukat, és megígérték, hogy a legbiztonságosabb megoldás az, ha folytatjuk a versenyt. A jövőben át kell gondolnunk, hogy miféle helyekre megyünk. Itt sem minden stabil. Persze, én nem vagyok politikus. Amennyiben azt mondják, hogy versenyezzek, akkor versenyzek.”

    A francia Gasly mindeközben nem tagadta, hogy ő az egyik legerősebb hang a pilóták között, az RTBF-nek kitartott emellett:

    „Nem az én dolgom az, hogy bizonyos politikai titkokat felfedjek.”

  • Leclerc volt a leggyorsabb az időmérő előtt

    Leclerc volt a leggyorsabb az időmérő előtt

    Charles Leclerc volt a leggyorsabb a harmadik szabadedzésen, a második legjobb időt Max Verstappen autózta, míg a harmadik Sergio Pérez lett.

    A tegnapi értekezlet után ismét autóba ületek a pilóták. Először az Alfa Romeo és a Haas versenyzői gördültek ki a pályára. Őket Lewis Hamilton követte, majd szép lassan mindenki kimerészkedett a versenyzésre kijelölt aszfaltcsíkra.

    A Ferrari versenyzői rögtön az élre ugrottak, míg Verstappen kivárt.

    Pierre Gasly egy erős körrel a második helyre ugrott fel, míg a holland versenyző elfékezte friss gumijait.

    Fél óra elteltével Charles Leclerc áll az élen, őt Pierre Gasly és Sergio Pérez követte. Az első 10-be rajtuk kívül még Carlos Sainz, Yuki Tsunoda, Max Verstappen, Valtteri Bottas Guanyu Zhou, Lewis Hamilton és Mick Schumacher fért be.

    Daniel Ricciardo autójánál előkerült a duct tape is. A venturi csatorna környékén talált repedést a csapat, amit csak így tudtak gyorsan orvosolni.

    Gasly nagy száguldozásának vége lett, ugyanis az AlphaTauri ismételten megállt a pályán.

    Nicholas Latifi közelebbről is megismerkedett a fallal, míg Verstappen egy kisebb hiba miatt megszakította gyorskörét.

    Az utolsó pillanatban Charles Leclerc elvett az első helyet Verstappentől, így ő bizonyult a leggyorsabbnak a harmadik szabadedzésen. A harmadik pozíciót Sergio Pérez kaparintotta meg. Az első 10-ben végzett még Carlos Sainz, Valtteri Bottas, Esteban Ocon, Pierre Gasly, Kevin Magnussen, Fernando Alonso és Yuki Tsunoda.

    1 Charles Leclerc Ferrari 1:29.735
    2 Max Verstappen Red Bull 1:29.768
    3 Sergio Pérez Red Bull 1:29.833
    4 Carlos Sainz Ferrari 1:30.009
    5 Valtteri Bottas Alfa Romeo 1:30.030
    6 Esteban Ocon Alpine 1:30.139
    7 Pierre Gasly AlphaTauri 1:30.148
    8 Kevin Magnussen Haas 1:30.262
    9 Fernando Alonso Alpine 1:30.296
    10 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:30.415
    11 Lewis Hamilton Mercedes 1:30.707
    12 Mick Schumacher Haas 1:30.765
    13 Guanyu Zhou Alfa Romeo 1:30.946
    14 George Russell Mercedes 1:30.983
    15 Lance Stroll Aston Martin 1:31.067
    16 Daniel Ricciardo McLaren 1:31.186
    17 Alexander Albon Williams 1:31.374
    18 Nico Hülkenberg Aston Martin 1:31.424
    19 Lando Norris McLaren 1:31.529
    20 Nicholas Latifi Williams 1:31.922
  • Norris: George úgy néz ki azon a képen, mint egy hörcsög

    Norris: George úgy néz ki azon a képen, mint egy hörcsög

    Lando Norris a Sky Sports reggeli műsorában reagált a Vanity Fair képekre.

    A szezon megkezdése előtt a pilóták egy része a híres divatmagazin fotózásán vehetett részt. A képek célja az volt, hogy kimozdítsák a komfortzónájukból a versenyzőket, ezért is adtak rájuk olyan ruhadarabokat, amiket maguktól nem biztos, hogy felvettek volna.

    Ám a túlszerkesztett fotókon még a brit pilóta szeme is megakadt. Saját képeiről nem akart véleményt formálni, ugyanis a közeli fotók szerinte nem előnyösek, viszont a többiekről mondott pár szót.

    Esteban Ocon és Daniel Ricciardo dicsérő szavakat kapott, Pierre Gaslyra furcsán nézett a 22 éves versenyző, míg George Russell nem úszta meg a dolgot.

    „Ez a kabát nem igazán illik George-hoz. Az arca környékén sincsenek rendben a dolgok. Nehéz meghatározni miben más. George-nak nagyon cizellált álkapcsa van, ezen a képen meg úgy néz ki, mint egy futóegér vagy egy hörcsög.” – elemezte a képet Norris.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Vanity Fair (@vanityfair) által megosztott bejegyzés

  • Gasly: Furcsa, hogy nem láttuk előre a problémát

    Gasly: Furcsa, hogy nem láttuk előre a problémát

    Az AlphaTauri francia versenyzője, Pierre Gasly elismerte, hogy „furcsa”, hogy nem látták előre a Red Bull Powertrains-t sújtó problémákat a Bahreini Nagydíjon.

    Gasly versenye lángolva ért véget. A nyolcadik helyen haladt, amikor az AT03-as a kettes kanyarban leállt. Gasly leparkolt a pálya szélén, és kipattant az autóbók, miközben az autó hátuljából lángnyelvek csaptak fel.

    „Az első kanyarból kiérve az egész autó lekapcsolt” – mesélte a versenyző. „Leparkoltam, majd utána egyszerűen kigyulladt.”

    „Nem csak a célba érkezés, amit szerettünk volna, főleg azok után, hogy a verseny olyan jól ment.”

    „Nagyszerű rajtunk volt, nagyszerű csatát vívtunk Fernandóval (Alonso), ami elég szórakoztató volt, és utána Kevinnel (Magnussen) is. Elég kényelmesen a 8. helyen voltunk, szóval nagy kár, hogy lemaradtunk ezekről a pontokról.”

    Gasly meghibásodását megelőzte két további feltételezett Red Bull erőforrás-probléma, amely az első diagnózis után az üzemanyagrendszerrel volt összefüggésben. Max Verstappen és Sergio Pérez is kiesett a verseny utolsó szakaszában.

    „Egyértelmű, hogy valami történik, de ami furcsa, hogy nem láttuk előre” – tette hozzá Gasly.

    „Kicsit több időre van szükségünk az elemzéshez, de a Red Bull és az AlphaTauri komoly pontokat veszített.”

    „Szuper magabiztosak voltunk a tesztelés után, nem volt egyetlen problémánk sem, de ez is mutatja, hogy ez a sport folyamatosan visszaránt a földre. Soha nem lehetsz túlságosan magabiztos semmivel kapcsolatban.”

    „Ez a motorsport. Csak remélem, hogy a motor nem lett leírva teljesen, mert az máris azt jelentené, hogy (22 futamra) már csak két motor van, de igen, foglalkozni fogunk vele.”