Charles Leclerc volt a leggyorsabb a Francia Nagydíj első szabadedzésén, a második legjobb időt Max Verstappen autózta, míg a harmadik Carlos Sainz lett.
A holland Nyck de Vries az elsők között hajtott a pályára Lewis Hamilton autójával, de a többi csapat sem maradt tétlen. Nem csak a hétszeres világbajnok készült ugyanakkor kényszerpihenőre, Valtteri Bottasnak is át kellett adnia a versenygépét Robert Kubicának.
Az első mérvadóbb köröket Max Verstappen és Charles Leclerc pakolta le a pályára, míg a harmadik helyre Lando Norris ugrott fel. A McLaren brit versenyzője ugyanakkor furcsa érzetre panaszkodott. A pedállal kapcsolatban voltak különös tapasztalásai.
Pierre Gasly is problémákba ütközött, a Honda erőforrás rakoncátlankodott a francia autójában.
Sergio Pérez csalogatta elő először a sárga zászlót a hétvégén. A mexikói versenyző a hármas kanyar bejáratán forgatta meg a Red Bullt. Daniel Ricciardo ugyanakkor a 12-es kanyart szélesítette ki.
Fél óra elteltével Max Verstappen neve mellett szerepelt a legjobb köridő, őt Sergio Pérez és Charles Leclerc követte. Az első 10-be még George Russell, a büntetéssel ellátott Carlos Sainz, Pierre Gasly, Nyck de Vries, Esteban Ocon, Daniel Ricciardo és Fernando Alonso fért be.
Sergio Pérez hátsó fékhűtőnyílására ráragadt valami, jelentette azonnal is a csapatnak. Max Verstappen mindeközben a felváltásoknál érzékelt problémát.
A versenyzők elsősorban az újításokat és a versenyszimulációt próbálgatták, míg a Ferrari és a Red Bull harca folytatódott. Charles Leclerc elvette a legjobb köridőt Max Verstappentől, aki foltozott autójával körözgetett.
A hollandnak nem volt válasza, így Charles Leclerc bizonyult az első gyakorláson a leggyorsabbnak. Max Verstappen körideje a második helyre volt elég, míg Carlos Sainz lett a harmadik. George Russell, Pierre Gasly, Sergio Pérez, Lando Norris, Alexander Albon, Nyck de Vries és Daniel Ricciardo alkotta még az első 10-et.
| 1 |
Charles Leclerc |
Ferrari |
1:33.930 |
|
22 |
| 2 |
Max Verstappen |
Red Bull |
1:34.021 |
+ 0.091 |
18 |
| 3 |
Carlos Sainz |
Ferrari |
1:34.268 |
+ 0.338 |
20 |
| 4 |
George Russell |
Mercedes |
1:34.881 |
+ 0.951 |
24 |
| 5 |
Pierre Gasly |
AlphaTauri |
1:34.979 |
+ 1.049 |
20 |
| 6 |
Sergio Pérez |
Red Bull |
1:35.174 |
+ 1.244 |
20 |
| 7 |
Lando Norris |
McLaren |
1:35.232 |
+ 1.302 |
20 |
| 8 |
Alexander Albon |
Williams |
1:35.414 |
+ 1.484 |
23 |
| 9 |
Nyck de Vries |
Mercedes |
1:35.426 |
+ 1.496 |
22 |
| 10 |
Daniel Ricciardo |
McLaren |
1:35.660 |
+ 1.730 |
20 |
| 11 |
Zhou Guanyu |
Alfa Romeo |
1:35.676 |
+ 1.746 |
20 |
| 12 |
Lance Stroll |
Aston Martin |
1:35.810 |
+ 1.880 |
18 |
| 13 |
Esteban Ocon |
Alpine |
1:35.828 |
+ 1.898 |
20 |
| 14 |
Sebastian Vettel |
Aston Martin |
1:35.851 |
+ 1.921 |
23 |
| 15 |
Fernando Alonso |
Alpine |
1:35.875 |
+ 1.945 |
21 |
| 16 |
Mick Schumacher |
Haas |
1:36.022 |
+ 2.092 |
18 |
| 17 |
Kevin Magnussen |
Haas |
1:36.104 |
+ 2.174 |
21 |
| 18 |
Yuki Tsunoda |
AlphaTauri |
1:36.127 |
+ 2.197 |
25 |
| 19 |
Robert Kubica |
Alfa Romeo |
1:36.332 |
+ 2.402 |
19 |
| 20 |
Nicholas Latifi |
Williams |
1:37.043 |
+ 3.113 |
22 |