Címke: Piero Ferrari

  • Piero Ferrari: Nehéz feladatok várnak Binottóra

    Piero Ferrari: Nehéz feladatok várnak Binottóra

    Piero Ferrari szerint ha egyszer elkezdődik a szezon, akkor nagyon nehéz feladatokkal kell szembenéznie Mattia Binottónak.

    A koronavírus miatt létrejövő gazdássági válság mellett a Scuderianak a lemaradását is csökkentenie kell fő riválisával szemben, sőt mindemellett sikeresen kell menedzselniük pilótapárosukat is.

    A téli tesztidőszak alatt nem igazán muzsikált jól az olasz csapat. Binotto februárban még úgy fogalmazott, a szezonnyitón nem lesz esélyük a győzelemre. Enzo Ferrari fia azonban abban bízik, hogy az eltolt szezon nyitófutamán, Ausztriában, azért sikerülhet előrukkolnia a maranellóiaknak valamivel, és korábbi jóslatukat megcáfolhatják.

    ,,Először is, remélem, hogy a motorok júliusban, Ausztriában felbőghetnek. Nem lesz egyszerű legyőzni a Mercedest, de nem fogjuk feladni, és a szurkolóink tisztában vannak ezzel.”

    A másik érdekes szituációt Sebasitan Vettel jelentheti.

    ,,Magabiztos vagyok azok miatt a döntések miatt, amiket meghoztunk. Van egy fiatal versenyzőnk (Charles Leclerc), aki a reményt és az elhivatottságot szimbolizálja, ezért tehát optimista vagyok. Sebastian Vettel kapcsán, Mattia Binotto képes lesz objektíven kezelni azt a nehéz és ugyanakkor szokatlan szituációt,, hogy van egy versenyzőnk aki a szezon végén biztosan távozni fog a csapatból. Nem tudom, hogy az apám pontosan mit tenne ebben a helyzetben, ám mindig azt mondogatta, hogy a csapat többet ér akármelyik dolgozónál, sőt még a legjobb pilótánál is.” – nyilatkozta Ferrari az il Resto del Carlinonak.

  • Ferrari szerint nem értették meg egymást Vettellel

    Ferrari szerint nem értették meg egymást Vettellel

    Dr. Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója már tisztázta, hogy náluk nincs hely 2021-re a Ferraritól távozó Sebastian Vettel számára.

    Rövid ideig pletykálták Vettel kapcsán a McLarent és a Renault-t is, azonban a McLaren Carlos Sainz által felszabaduló helye már el is kelt, oda Daniel Ricciardo érkezik majd. A Renault opció pedig nem tűnik Vettel számára oly’ kecsegtetőnek, ráadásul arra a helyre pályázik Nico Hülkenberg és állítólag Fernando Alonso is.

    Mindenesetre a Ferrari helyettes elnöke, Piero Ferrari tudni véli, mi vezetett Vettel és a Ferrari elválásához, méghozzá egymás meg nem értése.

    „Olyan ez, mint a házasság, egy csodálatos történet, ami lehetett volna még csodásabb, és számos ok vezet a végéhez, Vettel részéről és a mi részünkről is.” – mondta Enzo Ferrari fia a Quattroruote Q-Talksnak. „Már nem élünk együtt, különváltunk.”

    „Nagyon bíztam Sebastianban és nagyra becsültem, mert voltak nagyszerű versenyei. Nem tudom, hogy ő nem értette az autót, vagy mi nem értettük őt, de történnek ilyen dolgok.”

    „Ez nem annak az ideje, hogy bárkire is felelősséget hárítsunk.”

  • Piero Ferrari szerint a 2020-as autójukat teljesen újratervezték

    Piero Ferrari szerint a 2020-as autójukat teljesen újratervezték

    Olasz források szerint a Ferrari 2020-as autóját hivatalosan majd „SF1000”-nek keresztelik el, a holnapi leleplezésen. Sebastian Vettel, Charles Leclerc, a maranellói csapat kulcsemberei mind ott lesznek majd a Romolo Valli színházban, ahol az esemény zajlik majd.

    Ahogy már 2019-ben is, az „SF” a Scuderia Ferrarit jelenti majd, az 1000 pedig annak köszönhető, hogy idén lesz az 1000. versenyük a sportágban. Ez egyébként a Kínai Nagydíj lenne, de a koronavírus-helyzet miatt elképzelhető, hogy az a futam végül törlésre kerül.

    Piero Ferrari, az alapító Enzo egyetlen élő fiaként a Corriere dello Sportnak beszélt a bemutató előtt:

    „Az idei autót teljesen újratervezték. Reméljük, hogy minden lehetőt megtettünk a tavalyi hibák kiköszörüléséért. Szerintem jó munkát végeztek. Mindannyian ebben reménykedünk.”

  • Ferrari: Nehéz azonosulni a mai F1-gyel, de azért maradjon a csapat

    Ferrari: Nehéz azonosulni a mai F1-gyel, de azért maradjon a csapat

    Piero Ferrari, a márka alapító Enzo Ferrari fia azt reméli, hogy a maranellói csapat „örökre” a Forma-1-ben marad.

    A 2021-es szezonra megújulnak a szabályok, és vele a Concorde Egyezmény is, melyet minden csapatnak alá kell írnia, ha folytatni szeretnék az F1-ben való részvételt.

    „Ez vonatkozik a top 3 csapatra is.” -mondta a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner az Auto Motor und Sportnak. „Egyelőre egy csapat sincs megerősítve 2020 utánra. A Honda először az új technikai és sportszabályokat szeretné látni, és aztán hoznak majd döntést, de mindig van kockázat.”

    Meglepő módon a Ferrari kilépett a Mercedesszel és a Red Bullal kötött nem formális egyezményükből és végül igennel szavazott a 2021-es szabályokra. Azonban még ők sem írták alá az új Concorde Egyezményt.

    „Mi a Forma-1-ben vagyunk az első évtől fogva és továbbra is fontos, hogy itt legyünk, teljes szenvedéllyel és ambíciókkal.” – mondta Piero Ferrari a Rai Radio 1-nek. „Szeretném, ha a Ferrari képes lenne örökké megőrizni két lelkületét: egyrészt hogy gyönyörű sportautókat készít, és másrészt, hogy győzelmeket szerez a Forma-1-ben.”

    „Ez az, amit az apám mindig is kívánt és mi a mai napig is ezt az álmot éljük.”

    A 2019-es F1-es szezon eléggé hullámzó volt az olasz csapat számára. Erősnek tűnt az autó, és a leggyorsabbnak tartják őket a mezőnyben, de ismét legyőzte őket a Mercedes.

    „Sport szempontból, az apámnak voltak ennél sokkal rosszabb pillanatai is.” – mondta Ferrari.

    Hozzátette azonban, hogy mostanság olyan dolgok alakulnak a Forma-1-ben, amivel édesapja sosem értett volna egyet. Az egyik ilyen az augusztusi leállás. Ferrari elmondása szerint édesapja még az augusztusi olasz ünnepet, a Ferragostót is utálta.

    „Ki nem állhatta ezt az ünnepet. Boldogabb lett volna ha Fioranoban tesztelhetett volna augusztus 15-én.”

    „Manapság számomra úgy tűnik, hogy minden tiltott a Forma-1-ben: a szezon közbeni tesztelés, a motorfejlesztés. Olykor nehéz azonosulnom a modern Forma-1-gyel.”

    Ferrari végül a csapat versenyzőinek Brazíliában történt incidenséről is nyilatkozott.

    „A győzelemhez az kell, hogy mindkét autónak 100%-osnak kell lennie az első körtől kezdve, és kel egy versenyző, aki nem hibázik, és 100%-ban képes kihasználni a gépe teljesítményét.

  • Ferrari: A szurkolók azt gyanítják, igazságtalan bánásmódban részesül a Scuderia

    Ferrari: A szurkolók azt gyanítják, igazságtalan bánásmódban részesül a Scuderia

    Piero Ferrari aggodalmát fejezte ki a közelmúltban történt eseményem miatt. A Scuderia elnöke szerint a nézők azt hihetik Kanada és Ausztria után, hogy a maranellói alakulat szándékosan lett hátráltatva.

    Montrealban Sebastian Vettel szelte át először a célvonalat, ám ennek ellenére csak második lett, mivel kapott egy 5 másodperces büntetést, amiért nem biztonságosan tért vissza hibája után a pályára Lewis Hamilton elé. A vörösök az eset után érvényesítették a felülvizsgálati jogukat, ám a bizonyítékok, amiket felsorakoztattak nem voltak megfelelőek ahhoz, hogy megmásítsák a stewardok döntését. Ausztriában ismét csak a Ferrari húzta a rövidebbet, ugyanis hiába vizsgálták Max Verstappen agresszív előzését, az osztrák futamon dolgozó versenyfelügyelők szabályosnak ítélték a holland manőverét.

    Az FIA versenyigazgatója Michael Masi elmondta, a két esetet nem lehet egy lapon említeni, ahogy a körtét az almával sem lehet összehasonlítani.

    Ferrari azonban fel akarja hívni a figyelmet arra, hogy ezek a döntések a Scuderia szurkolóiban azt az érzetet keltik, hogy direkt hátráltatják a patinás csapatot.

    ,,Fenn áll az a veszély, hogy a szurkolóink azt hiszik, hogy hadjárat folyik ellenünk. Én szeretnék abban, hinni, hogy ez nem igaz. Nem engedhetjük meg, hogy elvesszen a hitelességünk, és az utca emberének szenvedélyét a sport iránt tisztelnünk kell.” – nyilatkozta Enzo Ferrari fia az olasz Il Resto del Carlino lapnak.

    Piero Ferrari ugyanakkor hozzátette nagyon frusztrálja őket az, hogy Kanadában a versenyfelügyelők máshogy értelmezték és kezelték a szabályokat, mint az Ausztriában felkért társaik.

    ,,A Ferrari pozíciója világos és tiszta. A mi szemünkben Sebastian nyert Kanadában, az ő esetében szó szerint vettek minden betűt a szabálykönyvben, míg érdekes módon ez a személetmód Ausztriában megszűnt.”

    A Ferrari elnöke lezárásként hozzátette, egyszerűbb és átláthatóbb szabályokra lenne szükség, amelyeket ha alkalmaznak, nem merül fel az emberekben a vitathatóság fogalma.

  • Leclerc Laudára emlékezteti Ferrarit

    Leclerc Laudára emlékezteti Ferrarit

    A Ferrari elnökhelyettese, Enzo Ferrari fia, Piero úgy véli, ahogy Charles Leclerc ferraris karrierje indult, az Niki Laudára emlékezteti.

    Leclerc nem rettent meg attól, hogy Ferrari versenyző lett, ahogy attól sem, hogy a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel a csapattársa, Piero Ferrari pedig úgy véli, ő lehet a Ferrari következő sztárja.

    „Tudják, hogy kire emlékeztetett ő engem Spielbergben? A fiatal Niki Laudára.” – mondta Ferrari a Il Resto del Carlino című lapnak. „Prost, Schumi, Alonso és Vettel már világbajnokként érkeztek Maranelóba, de Leclerc Niki nyomaiban jár.”

    „Remélem, hogy hamarosan nyerni fog, hiszen a Forma-1-nek is szüksége van jó sztorikra és egyenlő elbánásra. Mindenki érdekében.”

    A Ferrarinak idén nem sikerült még nyernie, noha többször is közel álltak már hozzá. Piero Ferrari azonban továbbra is pozitív.

    „Az elmúlt hónapban Vettelel és Leclerckel is szereztünk pole pozíciókat és mindkét alkalommal a győzelemért csatáztunk, egészen a leintésig. A külső problémák ellenére is reagál a csapat a nehézségekre. Ez a jó dolog.”

  • Piero Ferrari: Olyan döntést hoztunk, ami a Ferrari érdekeit szolgálja

    Piero Ferrari: Olyan döntést hoztunk, ami a Ferrari érdekeit szolgálja

    A Ferrarinak azért kellett elbocsátani Maurizio Arrivabenét, hogy biztosítsák Mattia Binotto maradását, legalábbis ezt hintette el a La Gazetta dello Sportnak Enzo Ferrari még élő fia Piero Ferrari.

    Binottot előléptették, ám eddigi pozíciójára (technikai igazgató) még nem neveztek ki senkit.

    ,,Minden karácsony előtt történt, ám bizonyos okok miatt úgy döntöttünk nem hozzuk nyilvánosságra a dolgot. Nem akarok részletekbe bocsátkozni, ugyanis én csak, mint részvényes vagyok jelen, ám annyit mondhatok nem volt egyetértés a tagok között, végül olyan döntést hoztunk, ami a Ferrari érdekeit szolgálja.”

    Piero Ferrari feltehetően ezzel utalni akart azokra a pletykákra, amik arról szóltak, hogy hatalmi harc ütötte fel a fejét Arrivabene és Binotto között, ami később odáig is vezethetett volna, hogy a svájci szakember elhagyja az alakulatot.

    ,,A legfontosabb dolgot kellett figyelembe vennünk, garantálnunk kellett a folytonosságot a technikai oldalról, és e tekintetben Mattia Binotto hozzáértése alapvető fontosságú a csapat számára.”