Címke: Phoenix Raceway

  • Chase Briscoe szenzációs versenyzéssel szerezte meg első győzelmét

    A tavalyi évet végig küszködő Chase Briscoe megszerezte élete első győzelmét a NASCAR Cup Series Phoenix Racewayen rendezett versenyén.

    Briscoe a 3. szakaszban vette át az irányítást, és bár az utolsó 30 körben két újraindítást is túl kellett élnie, nem forgott veszélyben a győzelme

    A verseny végén az első háromban végző versenyzők mindegyike – Briscoe, Chastain és Tyler Reddick – pályafutása első győzelmére hajtott.

    Ez hihetetlen. Az egész utolsó körben sírtam” – mondta Briscoe közvetlenül a verseny után. „Ez mindenképpen egy csapatgyőzelem!

    Mindenkinek köszönetet kell mondanom, aki idáig juttatott. Hét évvel ezelőtt a kanapén aludtam, és kész voltam feladni az álmaimat. Kaptam egy lehetőséget, és ez vezetett idáig.

    Olyan áldott vagyok, hogy annál a szervezetnél, annál a csapatnál, és abban az autóban vezethetek, amelyik a hősömé, Tony Stewarté volt.

    Amikor azt mondták neki, hogy nagyon hasonlított teljesítménye Stewartéra, Briscoe így felelt: „Igen, azok az újraindítások, úgy értem, csúszkáltunk, minden volt. Remélem, a rajongók élvezték a versenyt. Hihetetlen volt az én szemszögemből nézve.”

    A pole-ból induló, második szakaszt megnyerő Ryan Blaney a verseny nagy részében dominált, és 143 kört vezetett, de Briscoe 14-es Fordja volt az, aki a verseny utolsó két boxkiállásánál elsőként hagyta el a boxutcát, és lehetővé tette, hogy ő irányítsa az újraindításokat.

    Ross Chastain és Tyler Reddick nagy csatát vívott a célvonalig, de a „dinnyés ember” ha centikkel is, de elhozta a második helyet, sorozatban így másodszor állhatott fel a képzeletbeli dobogóra.

    Reddick végül a harmadik, Blaney a negyedik helyen végzett, Kurt Busch pedig megszerezte első top5-ös eredményét új csapatával a 23XI-vel. Csapattársa, Bubba Wallace 1 kör hátrányban a 23. lett.

    A top10-et Kevin Harvick, Kyle Busch, Joey Logano, Daniel Suarez és Chris Buescher egészítette ki.

    Ryan Blaney bár dominált, végül nem tudta győzelemre váltani pole pozícióját
    Ryan Blaney bár dominált, végül nem tudta győzelemre váltani pole pozícióját Fotó: Sean Gardner/Getty Images/NASCAR Media

    Akiknek nem jött ki a lépés

    Sok versenyzőnek nem sikerült jól a versenye. Kyle Larson motorprobléma miatt állt ki, Martin Truex Jr. pedig csúnyán beleütközött a falba.

    Az első szakaszt megnyerő William Byron a verseny második felében hátracsúszott és csak a 18. lett.

    A futam utolsó részében egyetlen komoly kihívója akadt Chase Briscoe-nak, méghozzá névrokona, Chase Elliott, azonban a Hendrick Motorsports sofőrjének elrontották az utolsó kiállását, így hátraesett, és még meg is pördült, így csak 11. lett.

    Érdemes még megemlíteni Corey Lajoie-t, akinek leesett a kereke a futam korai szakaszában, és emiatt kiállni kényszerült. A 7-es autó csapata a jó szezonkezdet után szinte biztosan büntetésre számíthat majd emiatt.

    Amiről a kamerák majdnem lemaradtak: A verseny utolsó körében Kyle Busch, Daniel Suarez és Austin Dillon csatázott a top10-be jutásért, azonban utóbbi húzta a rövidebbet, hiszen a falban kötött ki.

    A NASCAR Cup Series új, Next Gen érája tehát fantasztikus izgalmakat szolgáltatott eddig, amit az is jól mutat, hogy Chase Briscoe az idei 4. futamgyőztes, a 4. futamon.

    A következő versenyt a 1,5 mérföldes Atlanta Motor Speedwayen rendezik majd, ahol a versenyzés a felújítások következtében inkább fog hasonlítani Daytonára és Talladegára, mintsem egy normális másfél mérföldes pályára.

    A NASCAR Cup Series Phoenex-i versenyének végeredménye

    Poz. # Versenyző Kör
    1 14 Chase Briscoe 312
    2 1 Ross Chastain 312
    3 8 Tyler Reddick 312
    4 12 Ryan Blaney 312
    5 45 Kurt Busch 312
    6 4 Kevin Harvick 312
    7 18 Kyle Busch 312
    8 22 Joey Logano 312
    9 99 Daniel Suarez 312
    10 17 Chris Buescher 312
    11 9 Chase Elliott 312
    12 10 Aric Almirola 312
    13 11 Denny Hamlin 312
    14 48 Alex Bowman 312
    15 42 Ty Dillon 312
    16 41 Cole Custer 312
    17 31 Justin Haley 312
    18 24 William Byron 312
    19 38 Todd Gilliland # 312
    20 16 AJ Allmendinger(i) 312
    21 3 Austin Dillon 311
    22 23 Bubba Wallace 311
    23 6 Brad Keselowski 311
    24 2 Austin Cindric # 311
    25 43 Erik Jones 311
    26 20 Christopher Bell 310
    27 34 Michael McDowell 310
    28 47 Ricky Stenhouse Jr. 310
    29 21 Harrison Burton # 309
    30 77 Landon Cassill(i) 308
    31 51 Cody Ware 307
    32 15 Garrett Smithley 305
    33 78 BJ McLeod 304
    34 5 Kyle Larson 239
    35 19 Martin Truex Jr. 219
    36 7 Corey LaJoie 45
  • Kiállt Kyle Busch mellett Bubba Wallace spottere

    Nem ment el Kyle Busch szavai mellett Bubba Wallace spotterek, aki tényekkel támasztotta alá, igaza van a JGR versenyzőjének.

    A Las Vegas Motor Speedwayen Kyle Busch közel állt ahhoz, hogy epikus győzelmet érjen el.

    A kétszeres bajnok azonban Alex Bowman és a Hendrick Motorsports jobb stratégiája miatt nem tudott hazai győzelmet aratni.

    Közvetlenül a verseny után a nagyon csalódott Busch így dühöngött a rádióban: “Ugyanaz a (káromkodás) fickó, aki minden (káromkodás) győzelmét így szerzi, egy újabb (káromkodás) győzelmet szerez így.”

    Bár utána megnyugodott, és civilizáltan elbeszélgetett Bowmannel, egyesek tovább fűzték a szálakat, és kielemezték azt amit Busch mondott.

    Bubba Wallace spottere, Freddie Kraft podcastjában a következőket mondta: „Bowmannek már öt győzelme van. Az ötből négyszer kevesebb, mint 20 kört vezetett az adott versenyen. Kétszer 16, tegnap 16, tavaly Poconóban 16, Martinsville-ben 9 és Richmondban 10.

    Egyetlen versenye volt, Doverben, ahol sok, szám szerint 98 kört vezetett, és nyert. Szóval van némi alapja annak, amit Kyle Busch mond róla.

    A doveri futamot leszámítva nem dominált, persze ha 98 vezetett kört dominánsnak akarjuk nevezni. Csak azért, mert szerencsés helyzetbe került, ezt még ki kell használnia.

    A Joe Gibbs Racing versenyzője egyelőre csak annyit tehet, hogy elfelejti ezt a futamot, és a következőre koncentrál.

    Nem rágódhat azon, hogy mi lehetett volna, hanem arra fog törekedni, hogy talpra álljon a vereségből, és erre nem is lehetne jobb alkalma, mint a hétvégi Phoenix-i versenyen.

  • Vasárnap mutatkozik be egymérföldes pályán a NASCAR Next Gen autó

    Három verseny után csak szuperlatívuszokban beszélhetünk a Next Gen autóról, vajon a Phoenix Raceway-en is folytatódik a jó széria?

    Három különböző futamgyőztes – Austin Cindric (Daytona), Kyle Larson (Kalifornia) és Alex Bowman (Las Vegas) – és három különböző pole pozíciós versenyző – Larson, Cindric és Christopher Bell – volt. A bajnoki tabella pedig a Next Gentől várt egyenlőséget tükrözi.

    Nemcsak arról van szó, hogy mindössze 11 pont választja el a sorozat első öt versenyzőjét, de a tabella első tíz pozíciójában lévőket legfeljebb 35 pont választja el egymástól.

    Érdekesség, hogy a tavalyi év két phoenixi futamgyőztese áll a tabella élén. A tavaszi futam címvédője, Martin Truex Jr. mindössze hat ponttal van lemaradva az őszi bajnoki címet eldöntő phoenixi verseny győztesétől, Kyle Larsontól.

    A sorozat két másik korábbi bajnoka, Joey Logano (-9) és Kyle Busch (-11) szintén ott van a korai esélyesek között – a harmadik és az ötödik helyen állnak. Cindric (-10), aki megnyerte a szezonnyitó Daytona 500-at, a negyedik a rangsorban.

    Aric Almirola pedig a hatodik a bajnoki címért folyó versenyben, 16 ponttal lemaradva Larson mögött, és az egyetlen olyan versenyző az évben, aki mindhárom futamon a top 10-ben végzett.

    Akiknek nem megy a Next Gen autó, de a hétvégén visszavághatnak

    Ezzel szemben Denny Hamlinnek – aki 2021-ben a bejutott a legjobb négy közé – nehézkesen indult a szezon, három futamon két kiesése volt – köztük a múlt héten Las Vegasban. A pontversenyben a 30. helyen áll.

    Denny Hamlin szezonja eddig nem úgy alakult, ahogy eltervezte
    Denny Hamlin szezonja eddig nem úgy alakult, ahogy eltervezte Fotó: Jared C. Tilton/Getty Images/NASCAR Media

    A csapatban mindenki nagyon magabiztos” – mondta Hamlin. „Tudjuk, hogy mire vagyunk képesek, és a Joe Gibbs Racingnél és a Toyotánál mindenki nagyszerű munkát végez, és olyan autókat ad nekünk, amelyek képesek az élmezőnyben futni.

    Már csak az a kérdés, hogy mindenféle őrültség nélkül célba érjünk, és sajnos ezt eddig könnyebb volt mondani, mint megtenni. Csak ki kell mennünk a pályára és teljesítenünk kell, és akkor minden rendben lesz.

    Az egy mérföldes phoenixi ovál – amelyet mindössze három éve alakítottak át masszívan és terveztek újra – fontos tesztje lesz a Next Gen autónak, amely a daytonai 2,5 mérföldes szuperspeedwayen, a kaliforniai 2 mérföldes oválon és a Las Vegas-i 1,5 mérföldes pályán is rendkívül izgalmas versenyeket produkált.

    A phoenixi pálya átalakítása óta egyetlen pilóta sem tudott egynél több győzelmet aratni rajta. A Stewart-Haas Racing versenyzője, Kevin Harvick kilenc győzelemmel rendelkezik Phoenixben – háromszor annyi győzelemmel, mint bárki más a mezőnyből -, de 2018 óta nem nyert ott.

    Harvicknak nehezen megy a Next Gen autó megtanulása, de ha valakit nem lehet leírni ezen a helyszínen, az ő.

    Az ARCA és a NASCAR Xfinity Series mezőnye is ellátogat a helyszínre. Előbbi versenyét magyar idő szerint pénteken 23:30-tól rendezik, utóbbit pedig szombaton 22:30-tól.

    A NASCAR Cup Series időmérő edzésére magyar idő szerint szombaton, 20:15-kor kerül sor, míg a versenyre egy nappal később, vasárnap, 20:30-kor.

  • 3 éve vitte földre Daniel Suárez Michael McDowellt – VIDEÓ

    A 2019-es Phoenix-i verseny kvalifikációján történtek miatt verekedett össze Daniel Suárez és Michael McDowell.

    Daniel Suárez akkor a Stewart-Haas Racing versenyzője volt még, míg riválisa, Michael McDowell már akkor is jelenlegi csapatánál, a Front Row Motorsportnál versenyzett.

    A Trackhouse Racing jelenlegi versenyzője mérges lett Michael McDowell-re, hogy szembeszállt vele, és a dolgok bizony elfajultak.

    A videón jól látszik, ahogy Suárez odasétál McDowellhez, röviden szót váltanak, majd Suárez a földre dobja McDowellt.

    A mexikói versenyző később elmondta, hogy McDowell az útjában volt a kvalifikáció első szakaszában, miután Suárez a végéig várt, hogy pályára lépjen.

    McDowell ezután azzal vádolta Suárezt, hogy a pályán bosszút állt rajta, mivel egyikük sem élte túl az első kört.

    Van egy kis részem, ami olyan, mint egy kapcsoló” – nyilatkozta Suárez a verekedés után az NBC Sportsnak. „Egyszerűen csak nagyon hirtelen haragú vagyok.

    Nemrég azzal is viccelődött, hogy az esetet követő napokban „sokszor” megnézte a verekedésről készült videót.

    Nem igazán érdekel, hogy kivívtam-e a tiszteletet ezzel vagy sem. Ez vagyok én, és ez a személyiségem” – mondta egy későbbi interjúban Suárez.

    Biztos vagyok benne, hogy bármelyik versenyzőt megkérdezheted, és azt fogja mondani, hogy nagyon tisztelem az embereket, de mindig ugyanezt a tiszteletet várom el tőlük is.”

    Ha valaki nem adja vissza ezt a tiszteletet, vagy én nem adom meg ezt a tiszteletet, akkor időnként konfliktusaink lesznek.

    Michael McDowell közben szokásos mosolygós hangulatában nyilatkozott az eset után.

    „Szerintem szimplán félreértettük egymást” – mondta a Front Row versenyzője a Fox Sports riporterének.

    A verekedéssel kapcsolatban pedig hozzátette: „Ez csak a pillanat hevében történt. Ilyen a versenyzés. Rövidek az edzések, rövidek az időmérők, nagyon kevés idő van technikai ellenőrzés után, szóval mindenki egy kicsit feszültebb a kelleténél. Ez van.

  • Ezért sorolja a Forma-1-et a NASCAR elé Danica Patrick

    Danica Patrick tavaly az IndyCar, a Forma-1 és az új SRX-sorozat közvetítésein is megfordult. Idén a NASCAR a soros.

    A visszavonult versenyző Las Vegasban mutatkozott be, a kommentátori csapat állandó tagjai, Clint Bowyer és Mike Joy mellett a Fox közvetítőfülkéjében.

    Első NASCAR Cup Series közvetítése előtt Danica Patrick Bowyerrel és a Fox műsorvezetőjével, Chris Myersszel együtt jelent meg a verseny előtti felvezető műsorban.

    A résztvevők a Hendrick Motorsports csapattársai, Kyle Larson és Chase Elliott múlt heti, Fontanában történt incidenséről beszélgettek.

    Miután utalt arra, hogy szerinte Larson nem szándékosan blokkolta Elliottot, Myers a csapatsport fogalmáról és a NASCAR-hoz való viszonyáról kérdezte Patricket.

    Az IndyCarban és a NASCAR-ban szerzett tapasztalataim alapján – sőt, mivel egy kicsit Angliában éltem és láttam az F1-et, és ismerem azt az energiát – valójában úgy gondolom, hogy a legnagyobb verseny a csapattársak között valószínűleg a Forma-1-ben van, majd az IndyCar-ban, mert az IndyCarban az autók nagyon hasonlóak” – mondta Patrick.

    A NASCAR-ban a crew chief-ek nagyon nagy különbséget jelentenek. De az autók általában sokkal hasonlóbbak. Szerintem a NASCAR valójában a legbarátságosabb.

    Danica Patrick jól vizsgázott NASCAR kommentátorként
    Danica Patrick jól vizsgázott NASCAR kommentátorként Fotó: Twitter/@EBASports

    A NASCAR legenda elégedett volt Danica Patrick bemutatkozásával

    A szurkolók nagyrészt elégedettek voltak a Stewart-Haas Racing volt versenyzőjének Foxos debütálásával.

    Danica Patrick jelenléte nagyon frissítő a közvetítésre nézve” – írta egy rajongó.

    A FOX-nak gyakrabban kellene mikrofont adnia Danica Patrick kezébe. Ő jófej, élesen látja a dolgokat, és abszolút nem ragaszkodik ahhoz a narratívához, amit a producerek mondanak neki” – tette hozzá egy másik néző.

    Kenny Wallace – aki 2015-ben vonult vissza a versenyzéstől, és később a FOX NASCAR elemzőjeként dolgozott – a Twitteren dicsérte az újdonsült NASCAR kommentátort az éleslátásáért és perspektívájáért.

    Hallgatom Danica Patrick-et a TV-ben. Fantasztikus” – írta Wallace. „A meglátásai az új Next Gen autóról, és az összehasonlítási alapja az IndyCar-hoz, amelyben szintén szekvenciális váltót használnak nagyszerűek.

    Danica Patrick ott lesz a Phoenix-i versenyen is, melyet már nagyon vár.

    Ez jó móka volt! Folytassuk jövő hétvégén Phoenixben” – írta Instagram-sztorijában a vasárnapi futamot követően.

  • Veszélyes egészségügyi problémákkal versenyez a NASCAR versenyző

    Tyler Reddick azt hitte, hogy a Fontanában tapasztalt zsibbadási problémái megoldódtak, de Las Vegasban még rosszabbodott is a helyzet.

    Reddick zsibbadásra panaszkodott a bal lábában az Auto Club Speedwayen, ennek ellenére mindkét szakaszt megnyerte és 90 kört vezetett.

    A Richard Childress Racing versenyzője akkor azzal viccelődött, hogy talán az edzésrutinja volt a hibás, mivel a tél folyamán túlságosan sok izmot pakolt lábaira.

    Reddick küzdött a fájdalommal, ahogy csak tudott, a 8-as csapat pedig aszpirint, uborka levet is adott neki, valamint még a lába alá is akartak tenni valamit.

    A fiatal versenyző – aki Kyle Larson szerint az idei év kirobbanó tehetsége lehet – ez utóbbit visszautasította, mivel úgy gondolta, hogy az semmit sem változtatna a helyzeten, és nem is tudná elhelyezni, miközben be van csatolva.

    A Richard Childress Racing változtatásokat eszközölt az autóján Las Vegasba előtt.

    Most mindkét lábam zsibbadt” – nyilatkozta Reddick hétfőn a SiriusXM NASCAR rádióban.

    Nem tudtam jól nyomni a gázpedált, és a fékpedált sem éreztem komfortosnak. Szóval, tulajdonképpen rosszabbodott a helyzet, ami nem jó hír.

    Nem is tudom – teljesen elképedve hagytam ott a versenyt. Nem tudtam elhinni, hogy rosszabb lett.

    Bár nem segített, és mindkét lába szenvedett, Reddick úgy véli, hogy csapata most már jobban átlátja a problémát.

    Ez egy teljesen új pilótafülke; a pilótafülke ebben az autóban mélyebb” – mondta a Next Gen autóról. „Sok minden megváltozott. Egy kicsit könnyebb talán túl magasra vagy túl mélyre tenni a lábad, és emiatt talán nem kapod meg a szükséges vérkeringést.

    Szóval, remélem, hogy megjavítottuk, mert nagy bajban leszek, ha nem tudom használni a fékpedált vagy a bal lábamat, amikor Phoenixbe érünk.

  • Phoenixben folytatódik a Next Gen autó tesztelése

    A Cup-csapatok utolsó alkalommal próbálhatják ki a Next Gen autókat, mielőtt megkezdődne a szezon a jövő havi Busch Clash-el.

    A NASCAR kedden és szerdán tesztet tart a Phoenix Raceway-en. A csapatok a tervek szerint mindkét nap – amerikai idő szerint – 11 és 19 óra között tesztelnek majd ET szerint.

    A tesztre az 1, vagy 2 autót indító csapatok 1, a 3, vagy 4 autót nevező csapatok pedig 2 autót vihetnek.

    A regnáló Cup-bajnok Kyle Larson számára ez a teszt azért lesz jelentős, mert eddig kevés időt tölthetett a Next Gen autóban.

    Nem ültem benne, mióta kiderült, melyik a aero csomaggal megyünk” – mondta Larson az NBC Sportsnak. „Phoenixben megpróbálok rövid idő alatt a lehető legtöbbet tanulni.

    Tapasztalatot kell szereznem a kormányzással, és a fékekkel kapcsolatban, illetve meg kell szoknom az autó belsejét. Biztos vagyok benne, hogy teszünk majd néhány hosszabb etapot, megnézzük, hogy az autó miben más, mint a régi. Másfél nap alatt rengeteget lehet tanulni.

    Daytonában Dale Earnhardt Jr. helyettesítette a Chili Bow-on résztvevő Kyle Larsont
    Daytonában Dale Earnhardt Jr. helyettesítette a Chili Bow-on résztvevő Kyle Larsont Fotó: James Gilbert/Getty Images/NASCAR Media

    Kyle Busch szintén kevés időt töltött az autóban, és ezt a tesztet arra fogja használni, hogy még jobban megismerkedjen az autóval.

    Minden arról szól, hogy próbáljunk köröket és rutinná váljon a vezetés” – nyilatkozta Kyle Busch az NBC Sportsnak.

    Folyamatosan információt kell majd adnom a mérnököknek és a srácoknak, akik az autón dolgoznak, hogy kényelmessé tegyük és úgy állítsuk be, amivel gyors tudok majd lenni.

    Ez lesz az első Next Gen teszt 1 mérföldes vagy annál rövidebb pályán. Egyben jó lehetőséget biztosít a csapatoknak, hogy az autót azon a pályán teszteljék, amely a novemberi finálénak futamnak ad otthont.

    Érdekes lesz látni, hogy váltunk-e az oválon (az új 5 sebességes szekvenciális váltóval), és, hogy milyen keményen lehet majd bekanyarodni a kanyarokba” – magyarázta Kurt Busch az NBC Sportsnak.

    Izgatottan várom, hogy egy rövid pályára menjünk, és lássam, hogy működik majd az autó.

    A teszten ott lesz Bubba Wallace is, aki a szezonon kívüli vállműtéten esett át. Az októberi, Charlotte Roval-i teszt óta nem ült a Next Gen autóban.

    A Cup Series csapatai február 6-án a Los Angeles Memorial Coliseumban rendezett Busch Light Clash-en mérkőznek meg egymással.

    Ezután pedig élesedik majd a várakozás, hiszen február 20-án jön a Daytona 500.

  • 5 versennyel érkezik az eNASCAR International iRacing Series

    Immárom öt versenyt rendeznek a valós versenyzők részvételével zajló nemzetközi eNASCAR szezonban.

    2021-ben nagy sikerrel debütált a széria az iRacing platformján, ahova tényleg a világ minden tájáról érkeznek versenyzők.

    Ismételten belekóstolnak majd az eSport világába a NASCAR Wheelen Euro Series nagyágyúi, a NASCAR Peak Mexico Series versenyzői, és a NASCAR Pinty’s Series résztvevői is, valamint még néhány versenyző a NASCAR 2022-es Drive to Diversity [a NASCAR hátrányos helyzetűeket támogató programja – a szerk.] osztályából.

    „Nagyszerű szponzoraink nélkül nem folytathattuk volna ezt a sorozatot. Így elsőként köszönetet kell mondanom a D-BOX-nak és a Digital Motorsportsnak. Nagy örömmel tölt el minket, hogy mi megmutathatjuk magunkat a nemzetközi közönségnek is, illetve a nemzetközi NASCAR versenyzők megmutathatják magukat az amerikai nézőknek” – mondta Chad Seigler, a NASCAR nemzetközi kapcsolatokért felelős alelnöke.

    Az első fordulót Január 8-án tartják majd a Homestead Miami Speedwayen.

    Nem csak a mezőny lesz nagy színes, hanem a pályakínálat is. A résztvevők Belgiumba és Kanadába is ellátogatnak majd.

    A futamokat természetesen nyomon követhetjük majd az iRacing hivatalos youtube és twitch csatornáján is.

    A D-BOX eNASCAR International iRacing Series presented by Digital Motorsports 2022-es versenynaptára:

    • Január 8. – Homestead-Miami Speedway
    • Január 15. – Canadian Tire Motorsport Park
    • Január 22. – Circuit Zolder
    • Január 29. – Daytona Road Course
    • Február 5. – Phoenix Raceway