Címke: Peugeot 208 WRX

  • Kiss Pál Tamás 2017 magyar rallycross bajnoka!

    Kiss Pál Tamás 2017 magyar rallycross bajnoka!

    A bajnoki címért indult a Total Nemzetközi Rallycross Parádén Kiss Pál Tamás, és a megújult Rabócsiringen tökéletes teljesítménnyel meg is szerezte azt. Három héttel az európa-bajnoki harmadik hely elhódítása után bajnoki címét is megvédte a SPEEDBOX Racing Team versenyzője.

    „Az volt az álmom, hogy úgy nyerjem meg újra a Magyar Rallycross-bajnokságot, hogy elsőként intsen le a kockás zászló a hazai pályának számító Rabócsiringen. Mindenképpen ezen a versenyen akartam bebiztosítani a címvédést, mert a hazai szurkolóknak is szerettem volna örömet szerezni, azzal, hogy magyar pályán, előttük dől el a bajnokság, és nem az utolsó fordulóban Szlovákiában. Ez sikerült, de ahogy a rallycrossban megszoktuk, most sem volt egyszerű a hétvége” – mondta a verseny utáni ünneplés közben Kiss Pál Tamás.

    A pilóta betegsége nehezítette a felkészülést, és ez a lehető legrosszabbkor jött, mert a megváltozott vonalvezetésű Rabócsiringen több tesztre volt szükség a megszokottnál. A bajnoki címet egy mindenki számára új helyszínen kellett megvédenie Kiss Pál Tamásnak.

    „Az Európa-bajnokságon már komoly rutint szereztem én is, és a csapat is abban, hogy egy új pályához hogyan lehet a lehető leggyorsabban alkalmazkodni. A Rabócsiring pedig teljesen új lett, mert a módosításokkal a ritmusa, és a tempója is alapvetően megváltozott. Kívülről lehet, hogy úgy tűnt, nagyon könnyen alkalmazkodtunk és gyorsak voltunk az első szabadedzéstől kezdve, de ehhez kellett az a rengeteg tapasztalat, amit sikerült összegyűjtenünk az évek során. Szerencsére a Peugeot 208 WRX is úgy reagál a beállításokra ahogy azt előzetesen gondoljuk, így az autót is viszonylag gyorsan be tudtuk állítani. Én is ráéreztem már az első szabadedzésen a pálya pokolian gyors tempójára” – mondta a kezdeti lépésekről Kiss Pál Tamás.

    A szabadedzéseken elért első helyek után, egy kedvező sorsolás miatt viszonylag könnyű előfutammal kezdett a bajnoki címvédő, így ezeket a köröket is a köridők faragásával tölthette. A második előfutamon már a legjobbak kerültek össze, és a rajt utáni kanyarban együtt fordult a két bajnokesélyes. Az ellenfél korai joker köre lehetőséget adott a SPEEDBOX pilótájának arra, hogy saját tempóját autózva akkora előnyt építsen ki, hogy a jokere után kényelmesen az élre térjen vissza és megnyerje a futamot. A harmadik előfutamban Kiss Pál Tamás rajtolt a legjobban, és miután elsőként fordult az egyes kanyarban, a forgatókönyv ugyanaz volt, mint a megelőző két kvalifikáción.

    „Nagyon örültem annak, hogy nem csak a pályán mutatott teljesítmény tekintetében léptünk újra előre, hanem a rajtokkal is fejlődtünk. Talán még sosem volt olyan hétvége, hogy a rajtokban vagy megelőztem Kárai Tomit, vagy együtt fordultunk az első jobbosban, ráadásul ő is sokat javult az új autóval, így ez a siker még többet jelent” – értékelte az előfutamokat Kiss Pál Tamás, aki ettől kezdve már bajnokként versenyzett tovább, mert az előfutamokon gyűjtött 16 pont elég volt az újabb hazai bajnoki címhez.

    „Természetesen nagy volt az öröm, mert egy nagyon nehéz évre tettük fel a koronát azzal, hogy teljesítettük az elsődleges célunkat, és 2016 után 2017-ben is megnyertük a hazai bajnokságot, de szerettem volna egy olyan tökéletes hétvégét, ahol mindent megnyerünk, és olyan teljesítményt teszünk le az asztalra, amivel méltóképpen szerezzük meg az elsőséget” – árulta el Kiss Pál Tamás.

    A folytatás pedig újra hibátlan lett. Az elődöntőben nem tudták az ellenfelek megszorongatni a 47-es rajtszámú Peugeot 208 WRX-et, majd a döntőben az első métereken nyilvánvalóvá vált, hogy ezt a versenyt Kiss Pál Tamás nyeri.

    „Az alatt az öt kör alatt lepergett előttem a teljes szezon. A rengeteg munkával töltött éjszaka, a svédországi törés utáni felállás, a sok öröm amiben részünk volt ebben az évben, és az utolsó kör végén a szokásos keresztbe csúszós célba érkezéssel kezdtük az ünneplést. Nagyon jól esett, hogy mindent megnyertünk a hétvégén, és utána megható volt, amikor a csapatom, a családom, a barátaim és a szurkolóim a We Are The Champions című számmal, és egy hatalmas üveg pezsgővel várt, amit mindenki aláírt” – elevenítette fel a döntő eseményeit 2017 magyar rallycross bajnoka. A célba érkezés után a csapat a szezont is lezárta, mert a bajnokság utolsó hétvégéjén már nem indul a SPEEDBOX Racing Team.

    „Nagyon hálás vagyok azért a sok sok munkáért, amit véghezvitt mindenki, aki részt vett ebben, és ott volt mellettünk. Szenzációs éven vagyunk túl, és bevallom, jól esik majd a pihenés. Három szezonnal a szakágváltás után kétszeres magyar bajnokok és EB dobogósok vagyunk, és erre nagyon büszke vagyok. Ezt az eredményt egy magyar csapattal értük el, úgy, hogy sokszor a szakágban versenyző vb-s világsztárokkal azonos köridőkre voltunk képesek, ami óriási sportszakmai siker. Köszönöm a szurkolóknak is az egész éves támogatást, sokszor ők adták meg azt a pluszt, amivel tovább tudtunk lendülni egy-egy nehéz pillanatban” – értékelt a kétszeres magyar bajnok.

    A Magyar Rallycross-bajnokság versenynaptára:
    2017.03.25-26. Szlovákiaring – 1. hely
    2017.04.16-17. Rabócsiring – 1. hely
    2017.06.04-05. Rabócsiring – 1. hely
    2017.08.05-06. Kakucsring – 5. hely
    2017.08.26-27. Gerinbach – 1. hely
    2017.10.07-08. Rabócsiring – 1. hely
    2017.10.21-22. Szlovákiaring

  • Kiss Pál Tamás győzelemmel akarja megvédeni bajnoki címét a Rabócsiringen

    Kiss Pál Tamás győzelemmel akarja megvédeni bajnoki címét a Rabócsiringen

    Huszönöt pont előnnyel vezeti a Magyar Rallycross-bajnokságot Kiss Pál Tamás, és a Total Nemzetközi Rallycross Parádén a győzelmet, és az újabb bajnoki címet tűzte ki célul a SPEEDBOX Racing Team versenyzője, aki három héttel ezelőtt harmadik lett az Európa-bajnokság Supercars kategóriájában, és ezzel a hazai rallycross versenyzés
    történetének eddigi legjobb eredményét érte el.

    Az utolsó előtti magyar bajnoki futamon rajthoz állnak a külföldi élversenyzők is, és a megújult Rabócsiring is plusz kihívást jelent a pilótáknak. Kiss Pál Tamás ezzel együtt azt szeretné, hogy a tavalyi évhez hasonlóan újra hazai pályán, győzelemmel hódítsa el a bajnoki címet.

    „Először is nagyon örülök annak, hogy szinte mindig, most is népes a Supercars kategória, és remek versenyzők indulnak a futamokon. Most is itt lesz Max Pucher a VB szintű technikával, de minden pilótáról elmondható, hogy egyre magasabb szinten versenyez. Ezt a színvonalat sok ország bajnoksága megirigyelhetné, és ez a magyar bajnoki címet is értékesebbé teszi. Ezen a hétvégén szeretném újra megszerezni a bajnoki címet. Ha a ponteldobást is figyelembe vesszük, akkor 10 pont előnyt kell megtartanom, vagy másképp nézve, 16 pontot kell gyűjtenem. Nem szoktam számolgatni, de most mégis megtettem, egyrészt azért, mert minden futam nagyon komoly költségekkel jár, másrészt azért, mert a rallycrossban nagyon kevés pontot lehet rabolni a versenytársaktól. Az Európa-bajnokságon kifizetődő volt, hogy a lett versenyen taktikát váltottunk, mert hozzásegített minket ehhez az eredményhez, amire még most is hihetetlenül büszke vagyok, és ha hazai pályán, az idei ötödik győzelemmel a magyar bajnoki címet is megszereznénk, akkor elégedetten fejezzük be a szezont” – mondta az esélyekről Kiss Pál Tamás.

    A felkészülés nem volt zavartalan, mert a miskolci pilóta megbetegedett, így majd egy hetet kényszerpihenővel töltött, ami a hazai futam előtt sosem jó, hiszen a pünkösdi versenyhétvégéhez hasonlóan, a Totallal együtt, most is több programot szervez a csapat. A versenyzők nagy részéhez hasonlóan a SPEEDBOX Racing Team is tesztelt már a megújult vonalvezetésű Rabócsiringen, de ezt a tesztet egy örömautózással is megtoldották, így sötétedésig körözött a Peugeot 208 WRX az új pályán.

    „Szerintem szenzációs lett az új nyomvonal! Brutálisan hosszú a joker, így komolyabb előnyt lehet itt kiautózni. Technikás, és gyors lett mindkét murvás szakasz is. Gyors, és ritmusos a pálya, nyilván a köridő egy picit nőtt, de remélem, hogy az új pálya körrekordja ismét a miénk lesz majd. A teszten beültek mellém a csapattagok, a családtagjaim, és a barátok is, akik egész évben rengeteget segítettek, és nélkülük nem értük el volna el ezeket az eredményeket. Mindenkinek két kör jutott, és nagyon örülök, hogy megoszthattam velük azt az élményt, amit a 600 lóerős Peugeot 208 WRX nyújt. Szakmailag is sokat haladtunk előre, mert ezt a konfigurációt, a rövid váltóval, és az új gátlókkal még nem próbáltuk Máriapócson. Szenzációsan működik, a hátsó egyenesben szinte leforog hatodikban az autó, ami 170-180-as tempót jelent” – elevenítette fel a teszt tapasztalatait Kiss Pál Tamás.

    A győzelem érdekében azonban egy eddig csak az Eb futamokon használt alkatrészt is bevet a csapat, ami a nézőknek is jó hír, hiszen hazai pályán ilyen teljesítményszinttel még nem láthatták a 47-es rajtszámú autót.

    „Nincs már több Eb futam, így azt a turbófeltöltőt, amit eddig a nemzetközi megmérettetésekre tartogattunk, most fent hagyjuk az autón, és a beállításokat is feltekerjük a maximumra. Élvezetes, és fair versenyekre számítok, aminek a végén a szurkolókkal, a támogatóinkkal, a családommal, és a csapattal együtt, hazai pályán szeretnénk ünnepelni a bajnoki címet!”

  • Lettországban zárja az Eb szezont Kiss Pál Tamás

    Lettországban zárja az Eb szezont Kiss Pál Tamás

    A franciaországi második hely után Kiss Pál Tamás újra a győzelemért száll harcba a Rallycross Európa-bajnokság rigai szezonzáróján. A SPEEDBOX Racing Team versenyzője pontegyenlőséggel ötödik a bajnokságban, a harmadiktól mindössze öt ponttal lemaradva, így egy újabb jó szerepléssel az év végi dobogó is elérhető.

    Egy évvel ezelőtt a rigai versenyen harmadik lett Kiss Pál Tamás, igaz a néhány óráig másodiknak hitte magát, mivel a győztes Rustadot előbb kizárták, majd a díjkiosztó után visszavonták a döntést. Ennek ellenére szép emlékeket idéz az 1966-ban épült Bikernieki pálya, ahol 2016-ban rendeztek először Eb futamot.

    „Tavaly a dobogón fejeztem be a szezont Lettországban, és az ötödik helyen zártuk a bajnokságot, ami az első teljes európa-bajnoki szezonunkban nagyszerű eredmény volt, hiszen egy vitatható ítélet miatt pontlevonással is sújtottak. Most úgy is esélyesek vagyunk az év végi dobogóra, hogy a svédországi futamon egy baleset után megsérült a bukócső, és emiatt ott nem szereztünk pontokat. A négy fordulóból így valójában hármat teljesítettünk, mégis a korábbi Vb futamgyőztes Robin Larssonnal azonos pontszámmal állunk az ötödik helyen. Ez jól mutatja, hogy mennyit fejlődtünk a tavalyi évhez képest. Az időeredmények alapján egyértelműen az Eb élmezőnyében tudunk menni, de a francia futamon is volt olyan, hogy a köridők alapján a Vb mezőny legjobb tíz versenyzője közé kerülhettünk volna. Az Eb-n mi vagyunk a legjobb Peugeot-val versenyző csapat, és ez nem csak nekünk büszkeség, hanem a gyáriak is elismerik a teljesítményünket. Emiatt magabiztosan utazok Lettországba, és nagyon várom a versenyt. A motorsportban bármi megtörténhet, de ha sikerül kimaradni a csetepatékból, akkor a győzelemre, és ezzel az év végi harmadik helyre is jó esélyünk van. Ez a cél, ezért utazunk Rigába” – összegzett Kiss Pál Tamás.

    A lett főváros központjától karnyújtásnyira fekvő Bikirneki pálya 1294 méteres körének 60%- a aszfaltos, 40%-a pedig jó minőségű murvás. A joker a kör végén található, a kijövetel pedig épp a célegyenesre fordító kanyarban találkozik a normál pályaszakasszal, így idén is fontos lesz a jó taktika. Az is különlegesség, hogy három ugratót is tartalmaz a vonalvezetés.

    „Az idei fejlesztéseink talán ezen a pályán működnek majd a legjobban. Az új lengéscsillapítók, a megváltoztatott váltóáttétel, és a frissített motorprogramból Lettországban is sokat profitálhatunk, úgy gondolom, hogy a Peugeot 208 WRX itt is nagyon gyors lesz. A csapat is lendületben van, az előző futamon minden olajozottan működött” – mondta a technikai részletekről Kiss Pál Tamás, és azt is hozzátette, hogy már az időjárással kapcsolatban sincsenek elvárásai, mert a szárazon és esőben is megvan a szükséges tempó. A kártyákat csak a változó időjárás kavarhatja meg, ez esetben már a szerencsének is nagy szerepe van a rallycrossban.

    A versenyhétvége programját ezúttal két napba szervezték, így szoros lesz a program, hiszen a VB és az Eb Supercars mezőnye mellett újra versenyez majd a Super 1600-as géposztály is. Emiatt vasárnap nehéz napvár a SPEEDBOX Racing Teamre, mert két kvalifkációs futamot, majd a középdöntőt és a döntőt is aznap rendezik, az autó felkészítésére alig marad idő.

    A Rallycross Európa-bajnokság Supercars kategória élmezőnyének állása:
    1. Anton Marklund 99 pont
    2. Thomas Bryntesson 81 pont
    3. Tommy Rustad 70 pont
    4. Robin Larsson 65 pont
    5. Kiss Pál Tamás 65 pont
    6. Alexander Hvaal 62 pont

  • Franciaországban folytatja az Eb szereplést Kiss Pál Tamás

    Franciaországban folytatja az Eb szereplést Kiss Pál Tamás

    Akár hazai pályának is nevezhetjük a franciaországi Loheacban rendezett Rallycross Eb futamot, mert a SPEEDBOX Racing Team ezúttal a Peugeot otthonában versenyez majd. A cél a futamgyőzelem.

    A svédországi kilökés után új célokat fogalmazott meg Kiss Pál Tamás a Rallycross-Európa bajnokságban, hiszen az ötfutamos sorozatban egy nulla pontos hétvége a bajnoki álmok végét jelenti az Eb idén kiemelkedően erős mezőnyében. A köridők alapján Kiss Pál Tamás és a Peugeot 208 WRX eddig is az Eb közvetlen élmezőnyébe tartozik, sőt sokszor a Vb legjobbjai közt is helye van, így a bajnokságban az új cél a futamgyőzelem.

    „Ha leltárt készítünk a verseny előtt, akkor van egy teljesen új váltóáttételünk, ami gyönyörűen vizsgázott Greinbachban az Ob-n. Van egy teljesen új fejlesztésű lengéscsillapítónk, amit Höljesben csak a szabadedzésen tudtunk kipróbálni, és az abszolút legjobb tízben voltunk vele. Azóta két magyar futamon sokat tanultunk a beállításokról, és pontosan azokban a tartományokban működik jól, amit szerettünk volna a fejlesztés előtt. Ezeket az alkatrészeket csak a gyári Peugeot csapat használja rajtunk kívül, büszke vagyok, hogy ezzel is elismerik a teljesítményünket” – sorolta az elutazás előtt az autó újításait Kiss Pál Tamás.

    A versenynaptár negyedik Eb helyszínének pályája 1088 méter hosszú, az aszfalt és a murva aránya 33/66%. A Vb-n a körrekord 36.658 másodperc. A nézők nagyon szeretik a versenyt, tavaly 70.000 szurkoló látogatott el a versenyre. Ennek megfelelően a mezőny is az engedélyezett maximális létszámú lesz, az Eb-n 35 Supercars indul.

    „Ismeretlen pályára megyünk, de egész évben azt hallottam a mérnököktől, hogy majd Loheac mennyire fekszik nekem is, és a kocsinak is. Az aszfalt aránya ugyan csak 33%, de a murvás részek is kikeményednek, és így egészen gokartos lesz a pálya. Nagyon várom már a versenyt, szimulátorral is készültem, és sokat segít az is, hogy pénteken lesz egy plusz szabadedzés. Korán megérkezünk a helyszínre, így a pályabejárásra is nagyobb hangsúlyt tudok fektetni”– mondta a pályáról Kiss Pál Tamás.

    Az autót a magyar bajnoki futam után sikerült tökéletes állapotban útnak indítani, és a szervizkamion már meg is érkezett Loheacba, ahol a Peugeot, és a motort építő Oreca mérnökei is csatlakoztak a SPEEDBOX Racing Team szervízcsapatához, hogy a lehető legjobb formában kezdje meg a versenyt a Peugeot 208 WRX.

    „Miattuk is szeretném, hogy jól sikerüljön ez a hétvége. A szerelőink fantasztikus munkát végeznek a szezonban, tovább csiszolódott az egység, szinte egymás gondolatát is kitalálják már. Baráti a viszony a francia mérnökökkel is, tudom, hogy nekik is nagyon fontos a jó hazai szereplés, és remélem ugyanolyan örömet szerzek nekik, mint Barcelonában, ahol a futam után még a Peugeot sportigazgatója is gratulált a sátrunkban az eredményhez” – mondta Kiss Pál Tamás.

    Persze a rallycrossban nem elég, ha valaki az idők alapján gyorsabb a versenytársaknál, kell egy jó sorsolás, és némi szerencse is. Az alapok azonban tökéletesek, így a csapat bizakodva várja a hétvégét.

    A Rallycross Európa-bajnokság Supercars kategória élmezőnyének állása:
    1. Anton Marklund 81 pont
    2. Robin Larsson 62 pont
    3. Tommy Rustad 52 pont
    4. Thomas Bryntesson 52 pont
    5. Alexander Hvaal 50 pont
    6. Peter Hedström 43 pont
    7. Kiss Pál Tamás 40 pont