Címke: Petter Solberg

  • ROC: A Solberg páros idén is tarolt, Vettelék nem jutottak döntőbe

    ROC: A Solberg páros idén is tarolt, Vettelék nem jutottak döntőbe

    Ma délben vette kezdetét az idei Race of Champions csapatversenye, a ROC Nations Cup.

    A kilenc versenyzőpároshoz egy eROC csapat csatlakozott: Lucas Blakeley (a McLaren F1 Esports versenyzője) és Jarno Opmeer (a Mercedes F1 Esports versenyzője) voltak a pénteki eROC szimulátoros verseny két legjobbja, így ők alkothattak egy extra csapatot a valós versenyzők között.

    Első kör

    Legelsőként az eROC csapat részétől Blakeley, valamint a finn csapatból Valtteri Bottas, egy-egy elektromos CUPRA-val. Féltávnál Bottas 4 másodperc lemaradásban volt, és nem is sikerült visszahoznia a lemaradást. Így aztán a szimulátorversenyző legyőzte az F1-es versenyzőt.

    A második párost a finnektől Häkkinen képviselte, ellene a másik eROC-os, Opmeer indult, Zeroid X1 volánja mögött. A kétszeres világbajnok F1-es versenyző a hófalat is érintette, és végül alulmaradt, 3,7 másodperccel. Később azonban a felvételekből kiderült, hogy Opmeer kiugrott a rajtnál…

    A következő páros, aki összemérte erejét David Coulthard (Nagy-Britannia) és Sebastian Vettel (Németország) volt, egy-egy Polarisszal. A német volt jobb, féltávnál még bőven, ám végül DC sokat faragott a lemaradásából. A győzelemre azonban nem volt elég, 8 tizeddel lemaradt Vetteltől.

    Mick Schumacher és Jamie Chadwick következett Polarisszal. Schumacher is érintette a hófalat, amivel időt veszített, de féltávnál így is vezetett, majd ez így is maradt. 3 másodpercet adott a német a britnek.

    Bottas és Opmeer következett, Supercar Lites autókkal. Ezúttal a finn bizonyult jobbnak, úgy tűnik a bioüzemanyag által hajtott autó jobban feküdt neki, mint az elektromos.

    Blakeley és Häkkinen összemérte erejét Supercarral. Féltávnál még Häkkinen vezetett, végül azonban Blakeley komoly fölénnyel nyert. Ez egyben azt is jelentette, hogy Finnország kiesett, az eROC csapat pedig továbbjutott.

    Lucas Blakeley, Jarno Opmeer eROC
    Lucas Blakeley, Jarno Opmeer és a ROC főszervezője, Fredrik Johnsson  |  Fotó: Will Taylor-Medhurst/Race of Champions

    Coulthard Zeroid X1-be ült Schumacher ellen, ám kikapott, miután meglovagolta a pálya nyomvonalát kijelölő hófalat, mintegy „sávot váltva”, majd ezt megtette mégegyszer, hogy a „helyére” kerüljön.

    A Chadwick és Vettel páros is Zeroid X1-be ült. Féltávnál Vettelnek 5 mp lemaradása volt, ám végül Vettel behozta lemaradását, és megnyerte az ütközetet a versenyzőnő ellen. Ezzel Németország továbbjutott, Nagy-Britannia pedig kiesett.

    Az eROC csapat és Németország hozta így létre a D csoportot a negyeddöntőben.

    Negyeddöntők (A és B csoport)

    Petter Solberg (Norvégia) és Sébastien Loeb (Franciaország) következett. Utóbbi egyébként késve érkezett az eseményre, így csak pár kört tudott gyakorolni, a többiekkel ellentétben.
    Supercar Lites-ban ülve mérkőztek meg, és végül Solberg bizonyult jobbnak.

    Elektromos Cuprában ülve Adrien Tambay következett a franciáktól, a norvégoktól pedig Oliver Solberg. Tambay nagyot hibázott, a „felüljárón” a védőfalnak ment, majd gyakorlatilag orra esett az autója. Ezzel nagy hátrányba került, így végül ifj. Solberg 25 másodperc előnnyel nyerte a fordulót.

    Johan Kristoffersson (Svédország) és Tom Kristensen (Nordic csapat) Zeroid X1-be pattantak. Az ötszörös ralikrossz világbajnok svéd fölényes győzelmet aratott a kilencszeres Le Mans győztessel szemben.

    Felix Rosenqvist (Nordic) és Mattias Ekström (Svédország), valamint két Cupra következett. Ekström 13 mp-et adott riválisának.

    Adrien Tambay és Petter Solberg párosa Zeroid X1-re váltott. Solberg sima győzelmet aratott.

    Oliver Solberg és Loeb is Zeroid X1-gyel küzdött meg egymással. Az ifj. Solberg jobbnak bizonyult a kilencszeres ralibajnoknál. A két Solberg így 100%-os mérleggel juttatta tovább Norvégiát, míg Franciaország kiesett.

    Kristoffersson és Rosenqvist párosa két Supercar Lites volánja mögött szállt harcba. Előbbinek sikerült elsőként áthaladni a célvonalon.

    Kristensen és Ekström Supercar Lites-os összecsapása utóbbi győzelmét hozta, így Svédország jutott tovább, míg a Skandináv (Nordic) csapat kiesett.

    Tom Kristensen
    Tom Kristenssen  |  Fotó: Jakke Rontynen/Race of Champions

    Negyeddöntők (C és D csoport)

    Thierry Neuville (All Stars csapat) és Tanner Foust (USA) kezdte a C csoportban az akciót, Cuprával. Előbbi örülhetett végül.

    Felipe Drugovich (All Stars) és Travis Pastrana (USA) Zeroid X1-gyel kezdtek. Féltávnál még a fiatal brazil vezetett, ám végül a ROC-on már rutinos Pastrana legyőzte a ROC-on debütáló, regnáló F2-es bajnokot.

    Polarisok következtek Vettellel és Blakeley-vel a volánok mögött. Utóbbi ráfutott a hófalra, kishíján „beesve” ezzel Vettel elé, a német „sávjába”. Végül ez nem történt meg, de egyértelműen időveszteséggel járt. Végül Vettel könnyed győzelmet aratott.

    Schumacher és Opmeer is Polarisban mérkőztek meg, és végül a német nyert. Annak ellenére, hogy a vége szorosabb lett a vártnál, mert a célegyenesre fordulva Schumacher megcsípte a hófalat.

    Supercar Lites-t hajtva zajlott Drugovich és Foust párharca. A brazil nyert, ám ehhez az is nagban hozzájárult, hogy Foust alatt a végén megadta magát az autó.

    Schumacher és Blakeley Zeroidban csatáztak. Sima Schumacher győzelem született, Blakeley kétszer is hibázott.

    Pastrana és Neuville Supercar Lite-os csatája utóbbi győzelmét hozta, így az All Stars csapat jutott tovább az elődöntőbe.

    Elődöntő

    Kristofferson és Petter Solberg vágott neki elsőként az elődöntőnek, Polarisszal. Előbbinek sikerült „elrontani” Solbergék eddigi 100%-os mérlegét, és megnyerte a párharcot, noha szoros meccs volt.

    A Cupra Urbanrebelek következtek, valamint Ekström és Oliver Solberg. A 21 éves Solberg legyőzte a DTM/ralikrossz bajnokot.

    Vettel és Nouville polarisos csatája volt a következő a sorban. Szoros csatájuk Neuville győzelmét hozta.

    A Drugovich – Schumacher páros Cuprába ült és végül a német legyőzte a regnáló F2 bajnokot.

    Ezen a ponton mind a négy csapatnak 1-1 győzelme volt, az állás tehát teljesen döntetlen volt.

    A Zeroidok kerültek elő, Petter Solberg és Ekström által. Elképesztően szoros lett a befutó, mindössze egy ezredmásodperc döntött, Ekström javára.

    Kristoffersson és Oliver Solberg Zeroidos összecsapásához érkeztünk, és ismét a norvég Solberg győzelem született. Ezzel a Norvég csapat be is jutott a döntőbe.

    Drugovich és Vettel Supercar Lite-tal való meccse Vettel győzelmét hozta. A német azonban kiugrott a rajtnál, ezért 5 másodperc büntetést kapott, így a győzelem az All Stars csapathoz került.

    Schumacher és Neuville Zeoriddal csaptak össze, hogy eldőljön, melyikük csapata juthat a döntőbe. Schumacher azonban alulmaradt, így Németország kiesett, az All Stars csapat pedig a döntőbe jutott.

    Döntő

    Neuville és Petter Solberg összecsapásával kezdődött a döntő, Cuprákat vezetve. Némi meglepetésre a győztes nem Solberg lett. 1:0 az All Stars csapatnak.

    Polarisba ült Drugovich és Oliver Solberg. A két fiatal közül Solberg bizonyult jobbnak, így az állás 1:1.

    Drugovich és Petter Solberg Supercar Litesszal mérkőztek meg. Ekkora már a nap is alacsonyan járt annyira, hogy már nem vakított a hó, színessé vált a horizont.
    Solberg sima győzelmet aratott. 2:1 a norvég csapatnak.

    Oliver Solberg és Neuville Zeoriddban ültek, ifj. Solberget azonban senki nem tudta ma megverni, Neuville sem, így 3:1 lett a novégok javára. Ezzel tavalyhoz hasonlóan Norvégia nyerte a 2023-as ROC Nations Cupot, vagyis a Nemzetej Kupáját.

    Folytatás vasárnap délben, az egyéni versennyel!

    Kövessetek minket FacebookonInstagramonTwitterenTikTokonViberen és YouTube-on is!

    Minden, amit tudnod kell a Race of Champions kapcsán!

  • Összegyűjtöttük, mit lehet tudni a következő Bajnokok Tornájáról!

    Összegyűjtöttük, mit lehet tudni a következő Bajnokok Tornájáról!

    2022 febuárjában rendezik majd meg a Bajnokok Tornáját, most először jégen került majd sor az angolul „Race of Champions”-ként ismert versenyre.

    Utoljára 2019-ben gyűltek össze a motorsport legjobbjai, akkor a Mexikóvárosi baseball stadionban gyűltek össze a sportág legjobbjai. Hazai pályán a ralis Benito Guerra és a Kristensen-Kristoffersson (Team Nordic/Északi csapat) páros tudott győzedelmeskedni.

    Helyszín és dátum

    A versenyt eredetileg murván talajon rendezték meg a Rali Világbajnokság résztvevőinek, ezt követően egy arculatváltással stadionokban ideiglenes pályákon aszfalt volt a verseny felszíne.

    Jövőre február 5 és 6-án azonban a svédországi Pite Havsbadban egy új alapra helyezik a versenyt. Pontosabban a városhoz közeli Botteni-öböl befagyott jegén.

    Ezzel nem kerül sor a pazarlásra, amit az ideiglenes pálya kialakítása jelent. A környezettudatosság jegyében megújuló energiaforrásokra támaszkodnak majd. Ezenkívül újra lesznek elektromos autók is a használt gépek között, és a benzines autók is bioüzemanyaggal mennek majd.

    Autók

    A szervezők egyelőre nem tettek közzé sokat, csupán három autót erősítettek meg. A ralikrossz és elektromos változata mellett a Porsche 718 Cayman GT4 Clubsport tartozik majd a Bajnokok Tornája játékszerei közé.

    Versenyzők és csapatok

    Ami a nemzeteket illeti, a címvédők visszatérnek, rajtuk kívül egy apa-fia páros – Petter és Oliver Solberg – jelentette be, hogy csapatként indulnak a Nemzetek Kupáján. Előbbiek maradnak a Nordic (Északi) megnevezésnél, míg a második kettős Norvégiát fogja képviselni.

    Mr. Le Mans ezzel rekordot dönt, ez lesz a 16. indulása a versenyen.

    Az amerikai színeket az adrenalinhajhász Travis Pastrana fogja képviselni, aki az elmúlt években többször is szórakoztatta a nézőközönséget mutatványaival.

    Rajtuk kívül két korábbi háromszoros egyéni győztes, Mattias Ekström és Sébastien Loeb jelezte részvételét az eseményen. Nemrég pedig egy nagy név, de „Bajnokok Tornája”- újonc, Valtteri Bottas is bejelentette, hogy kipróbálja magát. Ismerős lesz számára a terep, hiszen többször is részt vett már a téli Lapland Rallyn.

  • Petter Solberget megautóztatta a fia

    Petter Solberget megautóztatta a fia

    Oliver Solberg már ült édesapja mellett WRC versenyautóban, most elérkezett az idő hogy visszadja a kölcsönt. Alba városa mellett vitte egy kört a 2003-as világbajnokot a Hyundai i20 WRC-vel.

    „Az első 300 méteren, hát nem is tudom, hogyan mondjam, de az igazság az, hogy betojtam egy kicsit. Fogalmam sem volt, hogy mire képesek ezek az autók aszfalton. Az aerodinamika nagyon komoly, ahogy az is meglepett, ahogy Oliver kezelte az autót” – mondta Petter Solberg a Dirtfishnek.

    Amikor aszfalton versenyzel, kell egy kis idő, amíg megérted, hogyan működik a leszorítóerőből származó tapadás. De az első 300 méteren??? Pokoli volt, tényleg egy kicsit magam alá csináltam. Később aztán szélesebb lett az út, nem volt annyira szűk.”

    Aztán egy kis szünet után, amikor kifújta magát, már szakmaibb értékelést is adott az autózásról.

    Amikor számításba veszed, hogy Olivernek mennyire kevés tapasztalata van aszfalton az autóval, akkor nagyon meggyőző az élmény. És az autó is fantasztikus.”

    Andrea Adamo (a Hyundai Motorsport főnöke) kapacitált, hogy üljek be. Oliver kérte meg őt, és ő mondta nekem, hogy mennem kellene egy kört, de én bizonytalan voltam. De nagyon jó volt. Nagyszerű érzés a fiad mellett ülni és látni őt. Nagyon élveztem, eltekintve az első 300 métertől….” – összegzett az apa. A fia természetesen másképp látta az eseményeket.

    Az első 300 métert emlegette? Vicces volt. Andrea jófej volt, és mondta, hogy vigyem el egy körre. Emlékszem 2008-ra, amikor először ültem mellette egy WRC-ben. Nem hittem el, hogy egy ilyen autó mire képes. Most már jobban értem, hogy apám akkoriban mit vitt véghez.”

    Egy dolgot azonban nem említett sem az apa, sem a fiú: miért volt repedt a szélvédő?

    Solberg Hyundai
    fotó: Hyundai Motorsport

     

  • Petter Solberg visszavonul, bár még nem végleg

    Petter Solberg visszavonul, bár még nem végleg

    A háromszoros FIA világbajnok 44 éves norvég Petter Solberg bejelentette a visszavonulását. Ugyan még egy ideig aktív marad, és bizonyos versenyeken elindul, de már nem hajt a negyedik bajnoki címére. Méltóképp akar ugyanakkor búcsúzni a rajongóitól.

    Solberg 20 évig versenyzett a legmagasabb szinten, 2003-ban WRC bajnok lett, 2014-ben és 2015-ben pedig a WRX bajnoka. A motorsport.com-nak így indokolta a visszavonulását:

    „Már 20 éve csinálom ezt, ez már sok, így most megállok. Annyit azért még hozzátennék, hogy nem akasztom teljesen szögre a sisakot. Akarok pár menő dologban még részt venni, és színvonalas rendezvényeken elindulnék. Például lehet, hogy elindulok a svéd ralin, vagy visszatérek a Rallyday-re, ezeket a promóciós lehetőségeket kihasználom. Ahogy vezetek annak örülnek az emberek, és ezt folytatni akarom. Bajnokságokkal azonban végeztem, nem akarok már ilyen szinten indulni.”

    Solberg búcsúturnéja júliusban Goodwoodban a Festival of Speeden indul, majd a legnagyobb norvég hegyi versenyen venne részt, szeptemberben pedig már gymkhanázna. Titokzatosan ezekről ennyit mondott:

    „Ez a három rendezvény már fix, de lesznek még, várjátok ki amíg bejelenthetjük őket. Örülök, hogy ott lehetek Goodwoodban, mert szeretek Angliában lenni. Ráadásul Anglia Phil Mills navigátorom hazája, de az ottaniak éreztetik velem, hogy az enyém is. Az első profi szerződésem Malcolm Wilsonnal és az M-Sporttal is köt ide. Ő adott lehetőséget, amit soha nem felejtek el neki. Másrészt mintha tegnap lett volna az is, hogy Colin McRae leordította a fejemet amiért túl sokat kérdeztem, amikor csatlakoztam 1999-ben a nagyszerű Ford csapathoz. Ott van aztán még a Subaru és a Prodrive, remek győzelmek, nagyszerű időszak volt, és ahogy az M-Sportnál is, remek emberekkel. Ők akkor és most is olyanok nekem, mint a családom. Nem fogom elfelejteni mindazt, amit együtt elértünk. Aztán a brit ralik és versenyek. Annyi emlékem van különféle rendezvényekről. Nagyszerű dolog volt megnyerni a brit ralit először a WRC-ben, majd rá egy évre bajnoknak lenni. Azt se feledjük, hogy amikor megnyertem a WRX-ben 2017-ben a Lydden Hill versenyét, az igazán különleges volt nekem. 50 éves volt a rallycross, ami mindig is fontos volt a családomnak, és ez egy nagy verseny volt egy különleges helyszínen. Sosem fogom elfeledni.”

  • ROC: David Coulthard megmutatta, hogy „Apu mégsem túl öreg”

    ROC: David Coulthard megmutatta, hogy „Apu mégsem túl öreg”

    Ma került sor a Race of Champions egyéni versenyére, Szaúd-Arábiában, Rijádban.

    A selejtezők párosításai azt az eredményt hozták, hogy az A csoportból három győzelemmel Juan Pablo Montoya és két győzelemmel Ryan Hunter-Reay jutottak tovább.
    A B csoportból három győzelemmel David Coulthard, és kettővel Tom Kristensen jutott be az megyeddöntőbe. Emellett azonban említésre méltó, hogy a SimRacing csapat belga szimulátorosa, a McLaren World’s Fastest Gamer versenyének győztese – aki ezzel azt is nyerte, hogy idén már a McLaren fejlesztő versenyzője -, le tudta győzni Timo Bernhard WEC bajnokot.
    A C csoportból 2-2 győzelemmel Joel Eriksson és Johan Kristofersson mehettek tovább, míg a D csoport legjobbjai Josef Newgarden és Petter Solberg voltak.

    A negyeddöntőkből Kristensen, Coulthard, valamint Kristofersson és Solberg jutottak be az elődöntőbe. Itt a Kristensen-Coulthard párharc Coulthard, a Kristofersson-Solberg csata pedig Solberg győzelmét győzelmét hozta.

    A végső győzelemért tehát David Coulthard és Petter Solberg szállt harcba, végül pedig a skót versenyző bizonyult a legjobbnak. Coulthard ezzel más második Race of Champions győzelmét aratta, mivel 2014-ben is sikerült nyernie.

    „Keményen kellett nyomni és most majd’ kiugrik a szívem! – mondta győzelme után Coulthard. „Köszönöm Petternek a nagyszerű versenyt. Ő egy nagyszerű sportoló, egy remek bajnok.”

    „Mikor tegnap a ROC Nemzetek Kupáján az első fordulóban kiestünk, a fiam kikapcsolta a tévét, mert azt gondolta, ‘Apu túl öreg’.” – mesélte Coulthard nevetve. „Örülök, hogy most megmutathattam neki, hogy a tapasztalat is jó dolog tud lenni.”

    „Minden tőlem telhetőt megtettem a győzelemért, de ez ma nem volt elég.” – mondta Solberg. „David nagyon jól vezetett. Ott volt fejben és nagyon megérdemelte (a győzelmet). Ő jobb pályaversenyző nálam, ez biztos.”

    A nap legnagyobb balesetét az IndyCar bajnok Josef Newgarden produkálta egy Ariel Atomot vezetve, de a McLarenes Lando Norrisnak is volt incidense, igaz, ő az Xtreme Pickupban ülve.

  • Newgarden és Norris is indulnak majd a RoC-on

    Newgarden és Norris is indulnak majd a RoC-on

    Az IndyCar bajnoka Josef Newgarden és a Formula 3 bajnok Lando Norris is feliratkoztak a jövő éveleji Race of Champions gálaversenyre. Ezúttal a helyszín Szaud-Arábia lesz, a King Fahd International Stadium Rijádban, feburár 2-3-án.

    Ők olyan nagyságokhoz csatlakoznak majd, mint a jelenlegi bajnokok bajnoka, Juan Pablo Montoya, Petter Solberg, valamint a szinte állandó résztvevők, Tom Kristensen és David Coulthard. Indy 500 nyertesek is lesznek majd, hiszen versenybe száll Helio Castroneves és Ryan Hunter-Reay is.

    A ROC elnöke, Fredrik Johnsson így nyilatkozott:
    „Boldogok vagyunk, hogy ilyen ütős pilótaválogatottal látogathatunk el februárban Rijádba, ami a ROC első közel-keleti helyszíne lesz. A tavalyi döntősök, Juan Pablo Montoya és Tom Kristensen mellett a legfiatalabb bemutatkozónk Lando Norris lesz, a rallycross és az Indy 500 sztárjai is jönnek majd. A motorsport világ legnagyobbjait hozzuk össze, és hagyjuk őket, hogy szabadon megküzdjenek egymással, ugyanolyan autókkal. Ahogy az már megszokott, egy igazán emlékezetes rendezvényt rakunk össze a gyors autók rajongóinak, és azok még gyorsabb pilótáinak. Már tényleg várjuk, hogy a felajzott közönségünk élvezze ezt a fesztivált, ahol folyamatos az akció a pályán, és további érdekességek mellett egy kérdésre vár mindenki választ: Ki a leggyorsabb közülük?”

  • „Bosszantó” Volkswagen dominancia, kiléphet a Peugeot a Rallycrossból

    „Bosszantó” Volkswagen dominancia, kiléphet a Peugeot a Rallycrossból

    Sebastien Loeb szerint a Volkswagen „bosszantó” dominanciája a Rallycross világbajnokságban azt jelenti, hogy a Peugeot-nak el kell gondolkodnia a jövőjén a sorozatban.

    Idén januárban Petter Solberg csapata, a PSRX részesült a Volkswagen támogatásában, miszerint a már kifejlesztett Polo-val versenyezhetnek, miután a német márka a „diesel botrány” következtében kilépett a WRC-ből. Ez a támogatás a WRC kampányának kulcsszereplőihez vezetett, ideértve Francois-Xavier Demaison műszaki igazgatót is, aki a PSRX tagjává vált.

    Azóta a csapat kilenc fordulóból hat győzelmet aratott, a 2015-ben győztes Peugeot-Hansen Team előtt 112 ponttal vezeti a csapatbajnokságot, és Loeb szerint dominanciája irritálja a versenytársakat.

    „A Volkswagen dominanciája mindenki számára bosszantó” – mondta a Motorsport.com-nak. „Most egy olyan autóval vannak jelen, amelyet a WRC-hez fejlesztettek ki, WRC-szintű költségvetéssel, és adaptáltak a rallycrossra. Privát csapatok között versenyeznek, amelyek megpróbálnak autókat „készíteni”, de ők nem ugyanolyan szinten vannak, és ez egy kicsit bonyolult mindenkinek.”

    A kilencszeres rallye világbajnok Loeb szerint a szervezőknek meg kellene fontolniuk a költségvetés ellenőrzésének valamilyen formáját, mert így a Peugeot-nak nincs esélye arra, hogy a WRX-ben versenyezzen további finanszírozás nélkül.

    „Gyorsan lépniük kell, ez biztos,” -tette hozzá. Napjainkban a konstruktőr évente ötmilliót költ, és a befektetés megtérülése nagyon érdekes. De ha 30 millió eurót kell befizetni, az egyenleg nem ugyanaz. Gyors megoldást kell találniuk a költségvetés megtartására.

    „Vagy a mostaninál komolyabban csináljuk a dolgokat a Peugeot-val, vagy abbahagyjuk, ez többé-kevésbé a helyzet. Remélem, folytatjuk a haladást, és a francia márka egy kicsit többet költhet arra, hogy megpróbálja fejleszteni az autót, és jobbá váljon, mert egyértelmű, hogy a jelenlegi helyzetben nincs esélyünk. Azt hiszem, megfelelő feltételek esetén a Peugeot be fog fektetni a versenyzésbe vagy a csapat valami mást fog csinálni. Nem fogunk rallycrossozni ugyanolyan feltételekkel, mint ma tesszük. Vagy jobb lesz, vagy be fog fejeződni.”