Címke: Peter Bonnington

  • Hamilton véletlenül kikotyogta, miért hiányzott a mérnöke Ausztriából?

    Hamilton véletlenül kikotyogta, miért hiányzott a mérnöke Ausztriából?

    Lewis Hamilton a jelek szerint elárulta, hogy Peter Bonnington elkapta a koronavírus-fertőzést, és azért nem tudott ott lenni az Osztrák Nagydíjon. 2013-ig visszanyúló közös múltjuk alatt ez mindössze a második futam volt, amit a szakember kihagyott.

    Az Osztrák Nagydíjon nem a hétszeres világbajnokkal 2013-as Mercedeshez szerződése óta elválaszthatatlan párost alkotó Peter Bonnington volt a harmadik helyen végző Lewis Hamilton versenymérnöke, hanem Marcus Dudley, a 37 esztendős pilóta teljesítménymérnöke látta el ezt a feladatot. Hogy „Bono” miért hiányzott a Red Bull Ringről, azt a Mercedes nem árulta el, mindössze annyit mondtak, hogy a brackley-i központból látja el a feladatait.

    „Bono nincs itt, ami sosem jó. Nekünk, csapatként sem az, mivel szerves része a gárdának. Tíz éve a jobbomon áll a garászban, én pedig folyamatosan figyelem őt. Otthon van, de folyamatos összeköttetésben áll a csapattal, egyfolytában kommunikálunk vele” – nyilatkozta Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke Ausztriában.

    Hamilton a futam utáni hivatalos FIA-sajtótájékoztatón azonban lehet, hogy akaratlanul is elárulta, miért hagyta ki az Osztrák Nagydíjat a versenymérnöke, amikor a maszkviselésről kérdezték.

    „Nem, ez személyes döntés – válaszolta arra a kérdésre, hogy miért visel még mindig maszkot, miközben az már egy ideje nem kötelező a paddockban. – Észrevettem, hogy sokan megbetegednek körülöttem, én pedig nem szeretnék ismét beteg lenni, miután már kétszer átestem a fertőzésen. Sok barátom üzen nekem, hogy COVID-os, néhányuk pedig sokkal rosszabbul van, mint mások. És nyilván Bono sem volt velem ezen a hétvégén. Senki sem visel maszkot, úgyhogy én viselem a sajátomat. Arra buzdítom az embereket, hogy cselekedjenek a saját akaratuk szerint, végtére is a saját egészségükről van szó, de én egészségesen akarok hazamenni, fel akarok tudni kelni, hogy edzek és azokat a dolgokat csináljam, amiket szeretek. És közben a szeretteimet is próbálom biztonságban tartani, amikor velük vagyok. Lényegében ennyi.”

    Peter Bonnington 9 és fél közös szezonjuk során ezelőtt mindössze egy futamot hagyott ki: 2019-ben Mexikóban nem volt ott egy egészségügyi beavatkozás miatt, de a tervekkel ellentétben az USA Nagydíjra már visszatért, hogy Hamiltonnal ünnepelhesse ötödik közös vb-címüket.

  • „Toto, ezt hívják versenyzésnek” – így rázta le a csalódott Wolffot Masi

    „Toto, ezt hívják versenyzésnek” – így rázta le a csalódott Wolffot Masi

    Michael Masi főszereplő lett a szezonzárón, ugyanis Christian Hornert és Toto Wolffot is helyre kellett tennie.

    Nicholas Latifi megcsinálta a verseny utolsó szakaszában a show-t, ugyanis azzal, hogy falnak csapta autóját, be kellett hívni a Safety Cart. Azonban csak öt kör volt hátra, és a két bajnok aspiráns az első és a második helyen haladt. Mivel ugyanannyi ponttal érkeztek az utolsó versenyre, a győzelem mindennél jobban számított.

    Án kettőjük között ott autózott 5 lekörözött versenyző is. A versenyigazgató először nem engedte, hogy a körhátrányban lévők előzzenek, majd később meggondolta magát. Így zajlott le az a bizonyos beszélgetés a felek között:

    Horner: „Miért nem takarítjuk el azokat a lekörözött autókat az útból?”

    Masi: „Azért Chrisitian (Horner)… adj egy percet… a fő feladatom most az, hogy a baleset helyszínét rendbe tegyem.”

    Horner: ” Csak egy körre van szükség.”

    Miután mégis visszavehették a körüket a lekörözött pilóták, a Mercedes vezetője is a versenyigazgatót hívta:

    Wolff: „Michael ez így nincs jól. Michael…”

    Max Verstappen megelőzte Lewis Hamiltont és a Mercedest, akik még mindig értetlenül álltak a történetek előtt:

    Hamilton: „Igen, ezt manipulálják ember!”

    Peter Bonnington: „Szóhoz sem jutok Lewis… Egyszerűen szóhoz sem jutok.”

    A végén az osztrák csapatfőnök ismét próbát tett:

    Wolff: „Michael, vissza kell állítani az egy körrel korábbi állapotot, ez így nem helyes!”

    Masi: „Toto, ezt hívják versenyzésnek”

    Wolff: Tessék?”

    Masi: „A versenyzésre mentünk rá.”

     

  • Rosberg Bonót és Bottast is kritizálta: Ezt nem teheted

    Rosberg Bonót és Bottast is kritizálta: Ezt nem teheted

    Mivel Valtteri Bottas és Lewis Hamilton is a mezőny elejéről tudtak indulni a Holland Nagydíjon – csak Max Verstappen volt előttük -, a Mercedes néhány stratégiai húzással próbálkozott a győzelem érdekében. Verstappen és a Red Bull azonban túl erősnek bizonyult. A Mercedes korábbi versenyzője, a 2016-os világbajnok, Nico Rosberg erős szavakkal reagált a futamra.

    Hamilton második boxkiállása után a Mercedes pilótája forgalomba tért vissza a pályára. Ez azt jelentette, hogy a brit nem tudott olyan tempót autózni, mint szeretett volna.

    „Volt néhány pillanatuk, mikor nem a megszokott magas szintű stratégiájukat láthattuk. Valami történt. Ma este komoly megbeszélések lesznek” – mondta Rosberg vasárnap a Sky Sportsnak. „Először is, a pilótának be kell mennie a megbeszélésre, hogy lássa az összes adatot, mert nem láttak semmit odakint. A megbeszélés alapja az lesz, hogy Hamilton milyen forgalomba került. Amit szintén rossznak találtam ma, az Bono Lewisnak tett megjegyzései. Így nem egyértelmű, hogy most nyomja neki, vagy sem. Mit is csinál? Engem, mint versenyzőt ez pokolian frusztrál. Azt mondanám, hogy ugyan már, adjatok már egyértelmű útmutatást. Ez ma Bono részéről a színvonal alatti volt.”

    A végén ráadásul Valtteri Bottas majdnem elhappolta a leggyorsabb körért járó pontot Hamiltontól.

    „Az az egy pont semmit sem ér Valtteri számára, így csak problémát okoz. Hiába lassult le a harmadik szektorban, mégis elvitte, és ezt elég rosszul tette. Makd’ megőrültünk a tévészobában. Valtteri, nem, ezt nem teheted” – tette hozzá Rosberg.

    Végül azonban Hamilton futott még egy jó kört, így végül mégis övé lett a plusz egy pont.

  • Hamilton versenymérnöke a tervezettnél korábban tért vissza

    Hamilton versenymérnöke a tervezettnél korábban tért vissza

    Lewis Hamilton versenymérnöke, Peter Bonnington már az Amerikai Nagydíjon visszatért a Mercedeshez, egy futammal korábban, mint tervezte.

    Bonnington a mexikói hétvégét azért hagyta ki, mert egy műtéten esett át és otthon pihent az Egyesült Királyságban, habár az egész hétvége során kapcsolatban volt az ötszörös világbajnok pilótával és még az autó beállításait is együtt beszélték meg telefonon.

    Normál esetben Bonnington a mexikói mellett az austini hétvégét is kihagyta volna és csak a két hét múlva esedékes Brazil Nagydíjon tért vissza. Azonban az Amerikai Nagydíj első szabadedzésén már ott ült a Mercedes pitwallján, ami arra enged következtetni, hogy visszatért a csapathoz.

    Bonnington visszatérése azt jelenti, hogy Hamilton nyugodtan bebiztosíthatja hatodik világbajnoki címét, ugyanis a brit a korábbi három Mercedeses bajnoki címe közül az összeset „Bonoval” nyerte és most sem akarta, hogy ez másképp alakuljon. Az ötszörös világbajnok britnek mindössze egy nyolcadik helyre van szüksége ahhoz, hogy Valtteri Bottas matematikai esélyeit a lenullázza a világbajnoki küzdelemben.

    Bonningon az őt helyettesítő Marcus Dudley helyét veszi majd át, aki a brackleyi istálló csapatfőnöke, Toto Wolff elmondása szerint fenomenális munkát végzett Mexikóvárosban.

  • Hamilton versenymérnöke nem lesz ott a következő két versenyhétvégén

    Hamilton versenymérnöke nem lesz ott a következő két versenyhétvégén

    Lewis Hamilton nem az eredeti versenymérnökével Peter Bonningtonnal fog majd dolgozni a Mexikói és az Amerikai Nagydíjon.

    A brit versenymérnöke egészségügyi okok miatt nem utazott el Mexikóvárosba brackleyi istállóval, ugyanis nemrégiben esett át egy műtéten és jelenleg otthonában pihen. Mindez azt jelenti, hogy Bonnington nem lesz ott az elkövetkező két versenyhétvégén Mexikóban és az Amerikai Egyesül Államokban, azonban a november közepén megrendezendő Brazil Nagydíjon már újra munkába fog állni.

    Bonningtont távollétében Marcus Dudley, aki az ötszörös világbajnok brit teljesítmény mérnöke, helyettesíti majd. Emellett Dom Riefstahl, aki általában a gyárból szokta segíteni az Ezüst Nyilak munkáját, jelebleg Mexikóban tartózkodik, ugyanis az átmeneti időszakban ő lesz Hamilton teljesítmény mérnöke.

    Bonnington volt a brit versenymérnöke mind a négy bajnoki évében, ugyanis ők ketten 2013 óta dolgoznak együtt, amióta Hamilton tagja a gyári Mercedes csapatának. Jó kapcsolat alakult ki közöttük az évek során és „Bono” hangját rendszeresen hallhatjuk minden egyes versenyhétvégén.

    Hamiltonnak minden esélye megvan arra, hogy már a Mexikói Nagydíjon megszerezze hatodik, zsinórban harmadik világbajnoki címét. Azonban ahhoz, hogy már most bebiztosítsa bajnoki koronáját, 14 ponttal többet kell szereznie a csapattárs Valtteri Bottasnál. Vajon sikerül-e Hamiltonnak végrehajtania ezt a bravúrt?