Címke: Peter Bonnington

  • A szokás hatalma: Videón, ahogy Lewisnak nevezi mérnöke Antonellit a rádióban

    A szokás hatalma: Videón, ahogy Lewisnak nevezi mérnöke Antonellit a rádióban

    Andrea Kimi Antonelli a 8. rajthelyet szerezte meg a Kínai Nagydíjra, de elmondása szerint elég nehezen tudta kiismerni a Mercedese igényeit. Fejlődésében nagy segítségére van versenymérnöke, Peter Bonnington, aki 12 évet dolgozott együtt Lewis Hamiltonnal – és néha még mindig azt hiszi, hogy ő van a rádióvonal túlsó végén.

    Az időmérő alatt ugyanis Bono egy alkalommal „vettem, Lewis” mondattal válaszolt Antonellinek a rádióban. A rövid megerősítő reakciót számtalanszor hallhattuk már tőle 2013 óta, amióta együtt dolgozott Hamiltonnal, akivel saját nyelvezetet, kommunikációs sémákat alakítottak ki, a jelek szerint pedig ennyi év után nehéz mindezt elfelejteni, olykor automatikusan jön a mérnök nyelvére a régi sablonválasz. Hamilton persze idéntől már a Ferrarinál vezet, ahol neki is nulláról kellett felépítenie új munkakapcsolatát ottani mérnökével, a tavalyig Carlos Sainzcal dolgozó Riccardo Adamival.

    https://twitter.com/fiagirly/status/1903371717566664891

    A 18 évesen első F1-es szezonját teljesítő Antonelli persze jól ismeri Bonnington F1-es múltját, aki Hamilton előtt Michael Schumacherrel is dolgozott. S nem szégyelli elismerni, hogy egyelőre még nagyban támaszkodik az ő iránymutatására a beállítások és különféle procedúrák terén.

    „Nagy kiváltságnak érzem, hogy ő a versenymérnököm, hiszen a Forma–1 történetének két legjobb versenyzőjével is dolgozott, előbb Michaellel, majd sok éven át Lewisszal. Nekem még rengeteg új helyzettel meg kell ismerkednem, és nagy segítség, hogy mellettem van valaki, aki ekkora tapasztalattal rendelkezik, és irányt tud mutatni ezekben a helyzetekben” – mondta Bonningtonról Antonelli Sanghajban az F1 riporterének.

    Miután a szombati sprintversenyen hetedikként befutva két pontot szerzett, az időmérőn a nyolcadik pozícióba kvalifikált az olasz, és bár az első sorba került csapattársától, George Russelltől közel négy tizedet kapott, saját fejlődésében így is előrelépést ért el, miután a szezonnyitón még a Q1-ben kiesett.

    „Egy kicsit csalódott vagyok, amiért csak a 8. helyre kvalifikáltam. Különböző stratégiákat próbáltunk ki a kivezető körre, de nehéz volt folyamatosan a legjobbat kihozni a gumikból” – panaszkodott Antonelli is a sanghaji pályán az egész mezőny életét megnehezítő gumihelyzetre.

    „De az ilyen kihívások segítenek abban, hogy gyarapítsam a tudásom. Jó volt megtapasztalni egy ilyen nehéz időmérőt, amelyen minden menet során alkalmazkodni kellett. Megtudtuk viszont, hogy ha az autó igazán elkapja a fonalat, akkor nagyon jó érzéseket képes nyújtani – George ugyanis megmutatta, hogy ez lehetséges. Megvan a tempónk ahhoz, hogy holnap előre haladjunk a mezőnyben, és erre is fogunk törekedni.”

    Verstappen jobb formában érzi magát, mint valaha, de a győzelemről lemondott

  • Mérnöke elmondta, Hamilton mely képességét fogja hiányolni a legjobban

    Mérnöke elmondta, Hamilton mely képességét fogja hiányolni a legjobban

    A versenyző és versenymérnök közötti leghosszabb kapcsolat ért véget a Forma-1-ben idén azáltal, hogy Lewis Hamilton a Mercedest elhagyva a Ferrarihoz szerződik. Peter Bonnington visszatekintett az együtt töltött 12 évre.

    Hamilton 2013-ban érkezett a Mercedeshez, s már a kezdetektől fogva Bonnigton volt a legközelebbi munkatársa, akivel nemcsak a versenyeken, de az évek során folyamatosan egyeztettek a lehető legjobb eredmények elérése érdekében: együttműködésük 84 futamgyőzelemben és 6 egyéni világbajnoki címben csúcsosodott ki.

    „A versenyzőknek nincs mentoruk, de versenymérnökként mi mégis egy kicsit annak érezzük magunkat. Mi avatjuk be őket a technikai háttérbe, de ugyanakkor pszichológiai szempontból is helyt kell állnunk. Gondoskodnunk kell arról, hogy összetartsunk és a helyes úton haladjunk” – mondta Bonnington a Sky Sportsnak.

    Hamilton és Bono végre egy autóban száguld – itt az F1 legsikeresebb párosának búcsúköre

    Bár az együtt töltött szezonok felében Hamilton és Bonnington együtt ünnepelhették a vb-címet, volt két nehezen feldolgozható vereségük is: 2016-ban a csapattárs, Nico Rosberg azonos technikával győzte le a britet, 2021-ben pedig az emlékezetes abu-dzabi botrány, versenyigazgatói hiba miatt vándorolt a Hamilton által fél kézzel már fogott bajnoki serleg Max Verstappen ölébe.

    „Végig tele volt csúcs- és mélypontokkal. Megéltünk néhány igazán komoly mélységet, de a jó pillanatok százszoros túlsúlyban voltak. Én minden pillanatát élveztem, még a nehéz időket is, mert ami nem öl meg, az csak erősebbé tesz. Sikerült visszavágnunk néhány nagyon csúnya dolog után, és egyszerűen csak hálás vagyok, hogy részese lehettem az életének és az eredményeinek. El sem hiszem, hogy ilyen sokáig együtt voltunk. Valamit bizonyosan jól csináltam, ha végig kitartott mellettem.”

    Hamilton eddig 104 pole-pozíció mellett 105 futamgyőzelmet halmozott fel, a szombati és a vasárnapi eredményességben látható ritka kiegyensúlyozottságot pedig a rekordszámok még lenyűgözőbbé teszik. Bonnington szerint azonban a számok kicsit csalókák, a pilóta a versenyeken van igazán elemében.

    „Lewis egy vasárnapi ember. Azt fogom a legjobban hiányolni, amikor kialszanak a lámpák, és tudom, hogy a 100%-os formáját kapjuk. Minden egyes versenyen mindent kiad magából. Ez a legmegnyerőbb képessége: úgy tud versenyezni, ahogy senki más” – mondta „Bono”, aki 2025-ben is marad jelenlegi posztján, s a hétszeres világbajnok után az újonc Andrea Kimi Antonelli versenymérnöke lesz a Mercedesnél.

    Szakadt a röhögéstől Hamilton, amikor meglátta társát a saját gúnyájában

  • Szakadt a röhögéstől Hamilton, amikor meglátta társát a saját gúnyájában

    Szakadt a röhögéstől Hamilton, amikor meglátta társát a saját gúnyájában

    A pilótával való utolsó közös versenyhétvégéjén egy kis tréfával készült a mérnöke Lewis Hamiltonnak.

    Hamilton és a Bono becenevű Peter Bonnington munkakapcsolata több mint egy évtizedes múltra tekint vissza a Mercedesnél, és ez most véget ér azzal, hogy a hétszeres világbajnok jövőre már a Ferrari pilótája lesz.

    Ennek apropóján a brit megautóztatta a mérnökét Abu-Dzabiban a versenypályán (erről itt írtunk), Bono pedig egy kis tréfával tette emlékezetessé a hosszú munkakapcsolat végét: Hamilton egyik öltözékét kapta magára, és hát bizony elég viccesen nézett ki az ujjatlan farmeros Tommy Hilfiger-kombinációban. A Twitter/X felületre feltöltött videón látható, hogy a versenyző szakadt a röhögéstől, amikor meglátta, majd segített neki a gallér helyes beállításában.

  • Hamilton és Bono végre egy autóban száguld – itt az F1 legsikeresebb párosának búcsúköre

    Hamilton és Bono végre egy autóban száguld – itt az F1 legsikeresebb párosának búcsúköre

    A Mercedes pilótájaként töltött utolsó nagydíjhétvégéjén Lewis Hamilton és versenymérnöke, Peter Bonnington közösen tettek meg egy kört Abu-Dzabi versenypályáján, természetesen a hétszeres világbajnokkal a volánnál.

    Hamiltonnak 2013-as csapathoz való érkezése óta Bonnington a versenymérnöke, aki akkor a távozó Michael Schumacher helyett kapott egy újabb világbajnokot a legközelebbi munkatársaként. Azóta 12 szezont töltöttek együtt, Bonnington 84 futamgyőzelem és 6 vb-cím során tartotta a kapcsolatot Hamiltonnal a csapatrádión keresztül, de persze közös munkájuk ezen is messze túlnyúlik, hiszen a versenyhétvégéken kívül is rendszeresen egyeztettek.

    A mérnök nem tart Hamiltonnal a Ferrarihoz, így utolsó közös hétvégéjükön búcsúajándékként a pilóta elvitte egy gyorskörre a rendszerint a bokszutcai irányítóközpontban ülő kollégáját egy Mercedes-AMG-vel.

    Hamilton és a kósza bója: „Ez így volt megírva”

    Bonningtont a nézők leginkább csak a mindig nyugodt hangjáról ismerhetik, és ebben a videóban az is kiderült, hogy miért nem képernyőképes a 49 éves mérnök: nincs sikítozás, jajgatás, ijedezés, mint amikor valami hírességgel száguldanak körbe a versenyzők, csak a csendes élvezet a G-erők forgatagában. Egy celebritás esetében aligha lenne vállalható tartalom egy ilyen érzelmi kitöréseket nélkülöző videó, de ez itt most valami egészen más szinten mozog: két felnőtt férfi, akik már rengeteg mindent éltek át együtt, s alighanem már szavak nélkül is olvassák egymás érzéseit, gondolatait.

    Az utolsó kanyar driftelős bevétele után azért érkezik egy frappáns megjegyzés a mérnöktől: „Nem értem, miért utálod a tesztelést. Hiszen ez nagyon élvezetes!”

  • Hivatalos: szakítani fog Hamilton és mérnöke

    Hivatalos: szakítani fog Hamilton és mérnöke

    Lewis Hamilton és Peter Bonnington páratlanul sikeres és hosszú közös időszaka a végéhez ér.

    Beigazolódott, amit korábban mi is megírtunk, azaz az idei szezon után különválnak a Forma–1 történetének legsikeresebb és leghosszabb idei együtt levő pilóta-mérnök párosának útjai. Lewis Hamilton és Peter Bonnington 2013 óta dolgoznak együtt, az elmúlt 11 évben pedig 6 világbajnoki címet nyertek. Jövőre azonban külön utakon folytatják.

    A Bono becenévre hallgató mérnök ugyanis nem tart Hamiltonnal a Ferrarihoz, helyette előléptetik a Mercedesnél, erősítette meg a csapat egyik szóvivője az f1.com-nak. Így 2025-től vezető versenymérnök lesz, ami nem jelenti azt, hogy nem fog közvetlenül együtt dolgozni valamelyik versenyzővel annak mérnökeként. Ez a pilóta minden bizonnyal Andrea Kimi Antonelli lesz, de egyelőre az sem zárható ki, hogy George Russell mellé helyezik. Bonington így hasonló szerepkört fog betölteni, mint Gianpiero Lambiase a Red Bullnál, aki amellett, hogy vezető versenymérnök, Max Verstappen versenymérnöke is.

    Bono és Hamilton természetesen az idei szezon hátralevő részében folytatja a közös munkát, előbbi pedig a maradásával tovább nyújtja a brackley-i alakulatnál töltött időszakát, hiszen már akkor az istállónál volt, amikor azt még Hondának hívták. Hamilton előtt Michael Schumacher, illetve Jenson Button versenymérnökeként is tevékenykedett, és ő az, akinek a szájából rendszeresen hallhattuk a „Hammertime” kifejezést.

    Hamilton elárulta, hogyan találták ki a mérnökével a „Hammertime” -ot

  • Hiába a győzködés, elválnak Hamilton és legnagyobb szövetségesének útjai

    Hiába a győzködés, elválnak Hamilton és legnagyobb szövetségesének útjai

    Lewis Hamilton az idei Abu-dzabi Nagydíj után búcsút int annak a csapatnak, amellyel hat világbajnoki címet nyerve a Forma–1 történetének legeredményesebb pilótájává vált, hogy új kihívás után nézve csatlakozzon a Ferrarihoz. Ám a jelek szerint ezt barátja, kollégája, pártfogója és legnagyobb szövetségese nélkül kell megtegye.

    Természetesen a Mercedes sztárjával annak 2013-as Brackley-be igazolása óta versenymérnökként együtt dolgozó Peter Bonningtonról van szó, akivel kapcsolatban már Hamilton átigazolásának év eleji bejelentésekor felmerült, hogy vajon követi-e a hétszeres világbajnokot Maranellóba. „Ezt a párbeszédet mindannyiunknak le kell folytatnia az elkövetkező hónapok során. Amikor beszéltem Bonóval a bejelentésről, azt kérdezte, »Április elseje van?«. Ezt meg kell vitatnunk a jövőben” – mondta Wolff Hamilton bejelentése után.

    Úgy tűnik, hogy azóta lezajlottak ezek a beszélgetések, a formua1a.uno ugyanis úgy tudja, hogy Bonnington a maradás mellett döntött, noha Hamilton szerette volna, hogy vele tartson. Ennek oka pedig nem más, mint Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 17 esztendős szupertehetsége, akit sajtóhírek szerint az Olasz Nagydíjon jelentenek be Hamilton utódjaként, és akinek a versenymérnöke 2025-től Bonnington lesz.

    Lewis Hamilton, Peter Bonnington, Mercedes, Magyar Nagydíj
    Hamilton és Bonnington az idei Magyar Nagydíjon / Fotó: Steve Etherington / Mercedes

    „Az olasz pilóta egyre meggyőzőbb a teszteken, még az olyan mérnökök, mint James Allison is kijelentették ezt néhány hete. Közéjük tartozik Peter Bonnington, Lewis Hamilton versenymérnöke is, akit nagyon lenyűgöznek a fiatal olasz képességei, és most ő az első számú jelölt arra, hogy a versenymérnöke legyen. A legutóbbi teszten, Spában már dolgoztak együtt. Ez attól is visszatartotta [Bonningtont], hogy megfontolja a Ferrarihoz szerződés lehetőségét Lewis Hamiltonnal, aki a végsőkig próbálta meggyőzni őt arról, hogy tartson vele Maranellóba” – írja a formu1a.uno.

    Amennyiben így lesz, az F1 történetének leghosszabb és legsikeresebb pilóta-versenymérnök kapcsolata ér véget az idén.

    A Mercedes beugró csapatfőnöke is megy Hamiltonnal a Ferrarihoz

  • Hamiltonnak új kapcsolatot kell kialakítania

    Hamiltonnak új kapcsolatot kell kialakítania

    Úgy tűnik, Lewis Hamilton hosszú idő után új versenymérnököt kap, és nem viszi magával Peter Bonningtont a Mercedestől a Ferrarihoz.

    Az F1 hétszeres világbajnoka a következő szezontól csatlakozik a Ferrarihoz, és a szűkebb stábjával kapcsolatban az egyik legfontosabb kérdés, ki lesz a versenymérnöke, akivel a legszorosabb a pilóták szakmai kapcsolata. Eddig a Bono becenevű szakember töltötte be ezt a pozíciót, vele aratta az összes vb-címét a Mercedesnél.

    A Formula Uno Analisi Technica azt írja, a Ferrari már döntött, és Riccardo Adami lesz Hamilton versenymérnöke. Az 50 éves Adami rutinos versenymérnök, együtt dolgozott többek között Daniel Ricciardóval és Sebastian Vettellel, utóbbival a Toro Rossónál és a Ferrarinál is. 2021 óta Carlos Sainz versenymérnöke.

    Korábban olyan hírek is megjelentek, hogy a Mercedes eleve megakadályozta volna Bonnington Ferrarihoz szerződését, mivel Hamilton szerződésébe beiktatták, hogy a távozása esetén nem vihet magával szakembereket a Mercedestől, illetve ajánlatot sem tehet nekik. Ami azt illeti, a brit személyes stábjában több változás is történt az elmúlt időszakban, így annyira talán nem lesz szokatlan neki, hogy a versenymérnöke is új lesz körülötte.

    Az viszont már biztos, hogy a Mercedes teljesítményigazgatója, Loïc Serra is csatlakozik 2025-től a Ferrarihoz, aki Hamilton pártját fogta a Mercedes autófejlesztési koncepcióját illetően.

    Ha ezt megteszi Hamilton, imádni fogják a Ferrarinál – véli a csapat korábbi mérnöke

  • Hamilton után egy másik kulcsemberét is elveszítheti a Mercedes

    Hamilton után egy másik kulcsemberét is elveszítheti a Mercedes

    Nem elég, hogy Lewis Hamilton az idei szezon végén távozik a Mercedestől és a Ferrarihoz szerződik, a brackley-i istálló egy újabb fontos emberét lehet kénytelen elengedni a brit klasszissal együtt. A hétszeres világbajnok versenymérnökéről, Peter Bonningtonról van szó, akinek a helyzetéről kész tárgyalni a Mercedes felsővezetése.

    A csütörtöki napon robbant a bomba, miszerint a 103-szoros futamgyőztes 12 év után búcsút int a legfőbb sikerei helyszínéül szolgáló Mercedesnek, és 2025-től magára ölti a vörösök overálját. Hamiltonnak a nemrégiben szerződést hosszabbító Charles Leclerc lesz a csapattársa, akivel minden kétséget kizáróan a legerősebb párost alkotják majd a jelenlegi mezőnyben.

    Hamilton: 2013-ban igazam volt, és most is ugyanazt érzem

    Ha egy élversenyző csapatot vált, akkor az gyakran jár azzal, hogy a pilótát a személyzetének egy része is követi az új istállójához. Ez azért lehetséges, mert a versenyzők szeretnék megtartani a hozzájuk közel álló szakembereket, mert megvan az esélye annak is, hogy egy új emberrel nem fogják tudni jól megérteni egymást a munkájuk során.

    Amikor Michael Schumacher 1996-ban a Benettontól a Ferrarihoz távozott, vele együtt a technikai igazgató Ross Brawn, a főtervező Rory Byrne, és rajtuk kívül még számos tehetséges mérnök érkezett Maranellóba az enstone-i istállótól. Nekik elévülhetetlen érdemeik voltak az olasz istálló 2000-es évek elején megélt sikereiben.

    Hamilton és Bonnington 2013 óta dolgozik egymás oldalán, és ketten együtt 6 világbajnoki címet és 84 győzelmet szereztek az együtt eltöltött éveik alatt. A brit versenymérnök még a Jordannél kezdte el a pályafutását, és már a korai Honda-korszak óta a brackley-i istállót erősíti.

    Ugyan még nem biztos, hogy Bonnington bevállalja-e az Olaszországba való költözést, a csapatfőnök Toto Wolff szerint ez a kérdés biztosan fel fog merülni a közeljövőben.

    „Nagy valószínűséggel lesznek ehhez hasonló elbeszélgetéseink az elkövetkező hónapokban – ismerte el az osztrák szakember. – Amikor tájékoztattam őt Hamilton szándékairól, akkor először ő is azt hitte, hogy ez csak valami tréfa. Az emiatt kialakuló helyzetére vissza fogunk térni a jövőben.”

    Az egyik legnagyobb akadály az lehet Bonnington számára, hogy idén december 8-ig biztosan a Mercedes alkalmazásában kell lennie, mivel az Abu-dzabi Nagydíjat akkor rendezik majd meg. A távozását egy meghatározott idejű kényszerszabadság követné, ami miatt nem biztos, hogy időben a Scuderia rendelkezésére állhatna.

    Azonban ha tényleg a brit szakember lesz Hamilton versenymérnöke a Ferrarinál is, akkor a maranellói istállónak egy új pozíciót kell találnia Ricardo Adaminak, aki jelen pillanatban Carlos Sainz oldalán dolgozik a szóbanforgó pozícióban.

    „Hello, Lewis!” – Sejthette-e Leclerc már tavasszal Hamilton érkezését?

  • Hamilton számára Bono olyan, mint egy testvér

    Hamilton számára Bono olyan, mint egy testvér

    Lewis Hamilton és versenymérnöke, Peter Bonnington, vagy ahogy mindenki emlegeti, „Bono”, a 11. közös szezonjukra készülnek a Mercedesnél. Mely szezonban Hamilton újabb Michael Schumacher-féle rekordot állít be: az egy csapatnál eltöltött legtöbb szezon rekordját.

    „Hihetetlenül hálás vagyok Bonónak. Csodálatos utat jártam be vele, azt hiszem, az egyik leghosszabb, ha nem a leghosszabb versenyző-mérnök partnerségünk van, és ő hatalmas mértékben hozzájárult a sikereimhez” – idézi Hamiltont az F1 hivatalos weboldala.

    „Csodálatos utat jártunk be együtt, támogattuk egymást a pályán és azon kívül, jó és rossz időkben egyaránt, és imádok Bonóval dolgozni. Olyan nekem, mintha a testvérem lenne, egy másik anyától született testvér.”

    Szó esett a „Hammer time” üzenetről is, mely MC Hammer ‘U Can’t Touch This’ című számából származik. Ezzel Bono rendre azt üzeni Hamiltonnak, hogy itt az ideje, hogy olyan keményen nyomja, ahogy csak tudja.

    „Azt hiszem, én találtam ki a Hammer time-ot” – mondta Hamilton. „Szerintem azért, mert volt egy pont, amikor azt mondta, hogy ‘Most már ideje nyomni’, én pedig frusztrált voltam, és én meg azt mondtam: ‘Haver, én már nyomom!’

    „De azt gondoltam, ha azt akarod jelezni, hogy ‘most van itt az ideje, hogy mindent beleadj, használj fel mindent, amid van‘, akkor csak mondd, hogy ‘Hammer time’.”

    Hamilton elárulta, hogy mi az akadálya a színesbűrűek motorsportos karrierjének

  • Hamilton elárulta, hogyan találták ki a mérnökével a „Hammertime” -ot

    Hamilton elárulta, hogyan találták ki a mérnökével a „Hammertime” -ot

    Lewis Hamilton rendkívül jó kapcsolatot ápol a versenymérnökével, Peter Bonningtonnal. A brit rekordbajnok még 2013-ban szerződött a Mercedes csapatához és azóta dolgozik együtt Bonningtonnal és a hétszeres bajnok szerint a honfitársa is nagy részt vállalt a csapatnál elért sikereiben.

    „Bono” hangját már számtalan alkalommal hallhattuk a Forma-1-es versenyhétvégék folyamán és a vasárnapi versenyeken rendszeresen szokta használni a „Hammertime” kifejezést. MC Hammernek a 90-es években volt egy „U can’t touch this”, de most jelen helyzetben nem erre kell gondolni. Hamilton nemrégiben felfedte, miként találták ki ezt a kifejezést a versenymérnökével közösen.

    „Egy idő után unalmas lett, hogy nyomd, növeld a tempót, mert ténylegesen azt csináltam” – mondta a brit bajnok, aki idén még nem tudott futamgyőzelmet ünnepelni. – Szükség volt valamire, amivel ki lehet fejezni azt, hogy most nagyon nyomni kell. Ekkor találtuk ki a Hammertime-ot, amiben a nevem is benne van részben.”

    Idén azonban nem hallhattuk sokat ezt Hamilton rádiójában, mivel a Mercedes az idei szezonban mindössze pár futamon volt képes a futamgyőzelemért harcolni. Ez pedig egy szokatlan dolog volt a szurkolók számára, ugyanis a turbóhibrid érában nem volt még olyan év, ahol a brackley-i istálló győzelem nélkül maradt volna.

    Mexikóban azonban Hamilton végig a közvetlen élmezőnyben volt és a kiállása ellőtt érkezett is a Hammertime, hogy nyomja meg az etapja végét. Ugyan Max Verstappennel szemben nem volt esélye, de a 2. helyét meg tudta őrizni Sergio Pérezzel szemben. A brit rekordbajnok most az egyik kedvenc helyszínén, Brazíliában próbálhatja meg növelni a győzelmei számát.