Címke: pénz

  • Vettel reméli, hogy Hülkenbergnek sikerül ülést találnia a következő szezonra

    Vettel reméli, hogy Hülkenbergnek sikerül ülést találnia a következő szezonra

    A Ferrari német versenyzője, Sebastian Vettel bízik benne, hogy Nico Hülkenbergnek sikerül csapatot találni a 2020-as Forma-1-es szezonra.

    Hülkenbernek jelen pillanatban nincs szerződése egyik csapattal sem, miután a francia istálló bejelentette, hogy a következő szezontól kezdve Esteban Ocon lesz Daniel Ricciardo csapattársa. A nyári szünet közben rengetegen pletykáltak arról, hogy a fiatal francia pilóta vagy a Mercedesnél, vagy pedig a Renaultnál térhet vissza a száguldó cirkuszba egy év kihagyás után.  A találgatások egészen addig tartottak, ameddig a brackleyi istálló be nem jelentette Valtteri Bottas szerződéshosszabbítását.

    A Renault pedig ezt követően jelentette be, hogy Ocon náluk fog versenyezni a 2020-as szezontól. Emiatt veszítette el az ülését Hülkenberg az enstonei istállónál és emiatt most sürgősen meg kellene állapodnia egy másik istállóval. A németet egyébként többször is hírbe hozták már a Haas-szal, akik a Szingapúri Nagydíj előtt fognak dönteni a jövő évi pilótapárosukról.

    Vettel a GPToday.net-nek adott nyilatkozatában elmondta, hogy reméli, hogy Hülkenbergnek sikerül majd csapatot találnia a következő szezonban. „Nico ugyanannyi idős, mint én. Már a gokartos időszakban is egymás ellen versenyeztünk. Nem hiszem, hogy számára ez a vég, nagyon remélem, hogy jövőre már egy másik Forma-1-es csapat tagja lesz.”

    A négyszeres világbajnok azt is hozzátette, hogy rengeteg pénzbe kerül, amire egy fiatal versenyző eljut a Forma-1-ig és a német utánpótlás hiányosságairól is beszélt. „A mi sportágunk mindig is költséges volt, azonban most különösen az, ami szinte lehetetlenné teszi az átlagos családok számára, hogy a gyerekeik elkezdjenek versenyezni,” – véli Vettel. „Hogy miért? Rengeteg okot tudnék mondani, de inkább el sem kezdem, mert különben soha nem végeznénk.

    „Németországban rengeteg erős gokart bajnokságot találunk, remek az infrastruktúránk és még a pályáink is hihetetlenül jók. Azonban ha megnézed a versenyzőket, akkor látszik, hogy a legnagyobb részük külföldi, nem sok német versenyzőt találsz.”

  • Räikkönen: Csak pénz kérdése a Finn Nagydíj

    Räikkönen: Csak pénz kérdése a Finn Nagydíj

    Régóta foglalkoztatja a Forma-1 világát egy esetleges Finn Nagydíj megrendezése. Kimi Räikkönen pedig mos elmondta, ha valaki komoly pénzzel beállna e mögé, akkor nem lenne akadálya.

    Finnország 2020-ban 38 év után tér vissza a MotoGP naptárába, az ország új és legmodernebb pályáján a KymiRingen. A Finn motorsport szövetség, az AKK Motorsport pedig már egy esetleges Forma-1-es futam rendezésének a lehetőségét is vizsgálja, noha ehhez a pályán is kellene módosítani, hiszen eddig „csak” motorversenyek rendezésére alkalmas.

    Finnország jelenleg a legsikeresebb olyan nemzet a Forma-1 történetében, amely még soha nem rendezett F1-es futamot, pedig a finn versenyzők eddig négy világbajnoki címet szereztek és 50 futamot nyertek meg.

    A legutóbbi világbajnokuk, Kimi Räikkönen pedig támogatja a Finn Nagydíj ötletét, szerinte pedig csupán sok pénzre van ehhez szükségük.

    „Láttam videókat, arról, ahogyan a motorok köröznek a KymiRingen. Évek óta mondogatom, hogy biztos vagyok benne, hogy Helsinki közepén lehetne futamot rendezni, ha valaki pénzügyileg megfinanszírozná ezt. Csupán csak ennyi hiányzik. Nem tudom, hogy van-e F1-re homologizált pályánk, de MotoGP-re igen, tehát elég biztonságosnak kell ennek lennie. Bizonyára lehetséges lenne, ha valaki pénzügyileg támogatná ezt, ha pedig megvalósulna az remek lenne.” – vélekedett 2007 bajnoka.

  • A Haas már kapott pénzt az új szponzoruktól

    A Haas már kapott pénzt az új szponzoruktól

    A Haasnál nem aggódnak az új támogatójuk körül kialakult szkepticizmus miatt.

    Tavaly októberben jelentették be, hogy az amerikai csapat új festést fog alkalmazni a 2019-es autójukon, miután sikerült megállapodniuk a Rich Energy energiaital-gyártó céggel.

    Azóta nem sokat hallani a két cég megállapodásáról, sőt a Rich Energy tulajdonosa William Storey sem szerepel túl sokat a nyilvánosság előtt, ezért különböző pletykák már szárnyra keltek a sajtóban a brit céggel kapcsolatban.

    ,,Hallottam a történeteket, amik a Rich Energy körül keringenek, de minden rendben van. Már kaptunk  pénzt és ők is lesznek a névadó szponzorunk is.” –árulta el Günther Steiner.

    Steiner a BT magazinnak elárulta az új autó fekete és arany színekben fog megjelenni, ami képviseli a Rich Energy színeit.

  • 2019-ben több pénzt fognak az F1-re fordítani a Ferrarinál

    2019-ben több pénzt fognak az F1-re fordítani a Ferrarinál

    A Ferrari további lépéseket tesz meg annak érdekében, hogy idén elhódítsák az világbajnoki címeket, ezért 2019-ben az olasz cég több pénzt fog fordítani a Formula 1-es projektre, mint az utóbbi években.

    Tavaly igazán közel voltak ahhoz, hogy elhódítsák a trófeákat, ám a csapat és Sebastian Vettel hibái matt végül a Mercedes zárhatta győzelemmel az évet. Mindemellett az olasz alakulatnak egy elég sajnálatos eseményt is fel kellett dolgozniuk, tavaly nyáron ugyanis elvesztették Sergio Marchionnét.

    ,,2018-ban a legjobb eredményeket produkáltuk azóta, mióta utoljára megnyertük a bajnokságot, ezért a célunk az, hogy 2019-ben végre elhódítsuk a címeket. Megismétlem, a célunk a bajnoki címek megszerzése ezért növelni fogjuk a befektetéseink számát annak érdekében, hogy a kitűzött célunkat elérjük.” –nyilatkozta Louis Camilleri.

    Az olasz média úgy tudja, tavaly a Ferrari 430 millió euróval gazdálkodhatott, ami 20 millióval elmaradt a Mercedes Formula 1-re való ráfordításától.

  • Abiteboul: Ricciardo szerződtetése nem minősül felesleges pénz kidobásnak

    Abiteboul: Ricciardo szerződtetése nem minősül felesleges pénz kidobásnak

    Cyril Abiteboul kijelentette Daniel Ricciardo alkalmazása nem kidobott pénz a csapat számára, az ausztrál pilóta megéri az árát még akkor is, ha győzelmeket nem fog szerezni egy ideig az istállóval.

    Ricciardo tavaly érezte úgy, hogy változásra van szüksége, ezért bejelentette, hogy távozik a Red Bull csapattól. Igaz, többen is megkérdőjelezték a döntését, mondván nem versenyképes csapathoz szerződik és csak a magas fizetésért választotta az enstone-i gárdát, akik hajlandóbbak mélyebben a zsebükbe nyúlni, mint az osztrák csapat.

    A franciák még mindig felzárkózó stádiumban vannak, legkorábban futamgyőzelmet is 2020-ban prognosztizálnak, ezért felmerült a kérdés, hogy az ausztrál pilóta szerződtetése nem minősül-e addig felesleges kiadásnak, míg a csapat nem válik igazán versenyképessé, és inkább az összeget személyzeti, avagy infrastrukturális kiadásra is költhették volna. Abiteboul azonban kijelentette megvannak az előnyei annak, hogy egy olyan toplistást pilótát tudnak a fedélzeten, mint Ricciardo.

    ,,A Renault tekintélyes pénzügyi elkötelezettséggel rendelkezik, és nem kérdés az, hogy megengedheti-e magának ezt. A válasz a következő: megengedheti. A forgalmunk 40-szer akkora, mint a Red Bullnak ezért ez fel sem merült. A kérdés inkább az értékre vonatkozik. Van-e értelme ennyi pénzt belefektetni egy olyan versenyzőbe, aki olyan szinten van, mint például Daniel, a tervezetünk ezen szakaszán, egy olyan autóval, amivel mi rendelkezünk? Igen, mi hiszünk ebben. Voltak tárgyalások erről. Mit tegyünk vajon az autóba vagy a versenyzőbe fektessünk be? Úgy érzem most jutottunk el arra a pontra, hogy mind a kettőbe ésszerű mennyiségű forrást beleölhetünk.”

    A csapat célja, hogy felzárkózzon a három top istálló mögé (Mercedes, Ferrari, Red Bull), ami újabb kiadásba fog kerülni a francia alakulatnak, ám Abiteboul tagadja, hogy Ricciardo szerződtetésével más helyről vonnák el a támogatást.

    ,,Szeretném még hozzátenni, hogy a Daniellel kötött kereskedelmi szerződés nagyon is ésszerű, és sehol sem lehet ehhez hasonlót találni az F1-ben. Nyilvánvalóan a megállapodás arányos a képességeivel és a tehetségével és avval, amit a csapatnak nyújthat. Ám ez nem egy hatalmas összeg. Úgy gondolom, ésszerűen jártunk el, és ez nem fog a csapat rovására menni, nem kell pénzt elvonnunk az autó és a motor fejlesztésekből.”

  • Kevesebbet akart fizetni 2019-re Szirotkin szponzora

    Kevesebbet akart fizetni 2019-re Szirotkin szponzora

    Szergej Szirotkin fő támogatója az SMP Bank kevesebbet akart fizetni a Williamsnek 2019-re, legalábbis Mika Salo állítása szerint.

    Az orosz pilóta helyét Robert Kubica fogja átvenni a grove-i istállónál, aki mögött egy tőkeerős lengyel vállalat a PKN Orlen áll.

    A korábbi finn Forma-1-es pilóta idén az SMP Bank programjában dolgozott, így eléggé képben van az oroszok ügyeit illetően. Szerinte Szirotkin azért vesztette el a helyét a Williamsnél, mert az SMP kevesebb pénzt akart fizetni a csapatnak. Azt is hozzátette, hogy ugyan az F1-ből kikerült, de vannak előtte más lehetőségek is így nem kell túlságosan csalódottnak lennie.

    „Természetesen mi kevesebb pénzt akartunk fizetni, hogy ezáltal biztosítékot kapjunk a Willimstől arról, hogy jövőre jobbak lesznek. Végül nem sikerült megegyezésre jutnunk.” – mesélte.

    Salo azt is elmondta, hogy Szirotkin nagy eséllyel visszatér majd az SMP WEC programjába.

    „Szergej jó szezont futott. Jó munkát végzett és a csapat kedvelte őt. A technikai tudása is elképesztő, és az LMP-s autónkhoz pont egy ilyen Szergej szintű versenyzőre van szükségünk.” – jelentette ki.

    Salo ugyanakkor minden jót is kívánt Robert Kubicának.

    „Nagyon sok támogatója van világszerte és ő egy kemény srác. Meglátjuk majd, hogyan tudja ezt kezelni.” – zárta.

  • Prost: A gazdag gyerekek mindig előnyben vannak az F1-ben

    Prost: A gazdag gyerekek mindig előnyben vannak az F1-ben

    Alain Prost nagy támogatója a fiatal Esteban Oconnak, aki jelen állás szerint valószínűleg nem lesz tagja a 2019-es Forma-1-es mezőnynek. Köszönhetően annak, hogy Lawrence Stroll vásárolta meg a Force Indiat, így pedig minden bizonnyal a fia, Lance Stroll öltözhet rózsaszínbe jövőre, és ez a tény nagyon elszomorítja a Renault tanácsadóját.

    Nyáron nagyon közel állta francia csapat, hogy leigazolják 2019-re a Mercedes protezsáltját Esteban Ocont, de az utolsó pillanatokban végül a hétszeres nagydíj győztesre, Daniel Ricciardora esett a választásuk.

    A döntést később erősen kritizálta Toto Wollf, aki hazugsággal és komoly politikai ügyködéssel vádolta őket.

    „Manapság az F1-be kerülés pénz nélkül igencsak nehézkes. A versenyzők karrierjei egyre korábban kezdődnek, egy négy éves gyereket már gokartba ültetnek, ami magával hozza azt, hogy komoly pénzügyi támogatás kell nekik.” – kezdte Prost.

    „Az olyan pilóta programok, mint amilyen az Elf-nek volt már nem léteznek többé. Azon pilóták, akik gazdag családból származnak előnyt élveznek a többiekkel szemben. Ezen fiataloknak tudnak biztosítani egy komplett tesztet régi specifikációs autókkal.”  – folytatta.

    „Amikor csapat tulajdonos voltam én is szembe néztem azzal a nehézséggel, hogy választanom kell egy tehetséges és egy gazdag pilóta között. Ha az előbbit választod, akkor gazdasági rizikót vállalsz.” – tette hozzá.

    A jelenlegi junior programokat illetően – amikkel a gyári és nagy csapatok rendelkeznek – Prost az időzítés fontosságát emelte ki.

    „Egy junior program célja, hogy eljuttassa a pilótákat a legmagasabb szintre. Ha viszont nem tudod beültetni őket a jó időben a jó helyre, akkor a rendszer saját magának generálja a hibát. Így miért tartsanak meg egy pilótát? Toto Wolff kritizálta a Renaultot, de akkor ők miért nem cserélik le Bottast Oconra?” – zárta a francia.