Címke: pénteki szabadedzések

  • Valtteri Bottas kezdte a legjobban a hétvégét Szocsiban

    Valtteri Bottas kezdte a legjobban a hétvégét Szocsiban

    Valtteri Bottas volt a leggyorsabb az első szabadedzésen Szocsiban, a második pozíciót érő időt Lewis Hamilton autózta, míg a harmadik Max Verstappen lett.

    Az Alfa Romeo és a Ferrari versenyzői hajtottak ki először a pályára, ám a nem maradtak sokáig egyedül, ugyanis a mezőny nagy része követte a példájukat.

    Az első komolyabb köridőt Lewis Hamilton szolgáltatta, mögé Sergio Pérez zárkózott fel. Max Verstappen mindeközben még mindig a boxban várakozott. Valtteri Bottas és Charles Leclerc is megmutatta autója erejét, ugyanis egymást váltották az első pozícióban.

    Verstappen az eneriga-visszanyerésre panaszkodott, ám ennek ellenére sikeresen az élre állt, megelőzve a két Mercedest és a szintén problémákkal küszködő monacóit.

    30 perc után Valtteri Bottas állt az élen, őt Lewis Hamilton és Charles Leclerc követte. Mögöttük Max Verstappen, Sebastian Vettel, Esteban Ocon, Pierre Gasly, Lando Norris, Fernando Alonso és Daniel Ricciardo zárta az első 10-et.

    A versenyzők és a csapatok az esőtől tartva sűrítették a programjaikat, így a legtöbben már most versenyszimulációt teljesítettek.

    A virtuális biztonsági autó felirata is felütötte a fejét, ugyanis a sportbíróknak némi törmeléket kellett összeszedniük a pályáról.

    Az első szabadedzésen végül Valtteri Bottas volt a leggyorsabb. A második helyre csapattársa, Lewis Hamilton zárkózott fel, míg a két Mercedes mögött Max Verstappen érkezett. Az első 10-be még Charles Leclerc, Sebastian Vettel, Pierre Gasly, Carlos Sainz, Lando Norris, Sergio Pérez és Fernando Alonso fért be.

    1 Valtteri Bottas Mercedes 1:34.427 25
    2 Lewis Hamilton Mercedes 1:34.638 + 0.211 23
    3 Max Verstappen Red Bull 1:34.654 + 0.227 13
    4 Charles Leclerc Ferrari 1:35.117 + 0.690 22
    5 Sebastian Vettel Aston Martin 1:35.781 + 1.354 23
    6 Pierre Gasly AlphaTauri 1:35.794 + 1.367 24
    7 Carlos Sainz Ferrari 1:35.811 + 1.384 25
    8 Lando Norris McLaren 1:35.959 + 1.532 24
    9 Sergio Pérez Red Bull 1:36.188 + 1.761 22
    10 Fernando Alonso Alpine 1:36.225 + 1.798 21
    11 Esteban Ocon Alpine 1:36.236 + 1.809 25
    12 Lance Stroll Aston Martin 1:36.522 + 2.095 21
    13 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1:36.795 + 2.368 23
    14 Daniel Ricciardo McLaren 1:36.877 + 2.450 23
    15 Kimi Räikkönen Alfa Romeo 1:36.952 + 2.525 20
    16 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:37.794 + 3.367 26
    17 George Russell Williams 1:38.013 + 3.586 23
    18 Nicholas Latifi Williams 1:38.155 + 3.728 21
    19 Nikita Mazepin Haas 1:38.586 + 4.159 22
    20 Mick Schumacher Haas 1:38.977 + 4.550 23
  • A két Ferrari végzett az élen a második edzésen, Hamilton autója megállt!

    A két Ferrari végzett az élen a második edzésen, Hamilton autója megállt!

    Charles Leclerc bizonyult a leggyorsabbnak a Holland Nagydíj második szabadedzésén, a második pozíciót érő időt Carlos Sainz autózta, míg a harmadik Esteban Ocon lett.

    A második szabadedzést sem kezdhette időben a Forma-1, ugyanis tisztázatlan okok miatt tolni kellett a kezdési időpontot. 5 perccel később viszont megjelentek az autók a zandvoort-i aszfaltcsíkon. A mezőny háromnegyede a pályán tartózkodott, míg a többiek a boxban vártak.

    A két Ferrari gyorsan az élre állt, ám a Mercedes letaszította őket a trónról. A csillagosok öröme viszont nem tartott sokáig, ugyanis Lewis Hamilton autója megállt a pálya szélén. Így az utóbbi versenyek sztárja, a piros zászló, ismét munkába állhatott.

    Miután az autót a pályabírók a megnyitás mögé tolták, folytatódhatott az edzés.

    30 perccel a vége előtt Esteban Ocon állt az élen, őt Valtteri Bottas és Fernando Alonso következett. Az első 10-be rajtuk kívül még Pierre Gasly, Max Verstappen, Carlos Sainz, Charles Leclerc, Lewis Hamilton, Lance Stroll és Sebastian Vettel fért be.

    Nikita Mazepin elásta magát a sóderágyban, így a piros zászló ismét beköszönt Hollandiában.

    10 perccel a leintés előtt Charles Leclerc neve szerepelt a lista élén, őt csapattársa Carlos Sainz és Esteban Ocon követte. Valtteri Bottas és Max Verstappen állt a negyedik és ötödik helyen, míg Fernando Alonso, Pierre Gasly, Lando Norris, Antonio Giovinazzi, és Sebastian Vettel zárt az sort az első 10-ben.

    A pilóták az utolsó percekben is versenyszimulációs köröket autóztak, így a sorrend nem változott. Charles Leclerc nyerte tehát a második gyakorlást, Carlos Sainz és Esteban Ocon előtt.

    1 Charles Leclerc Ferrari 1:10.902 28
    2 Carlos Sainz Ferrari 1:11.056 + 0.154 27
    3 Esteban Ocon Alpine 1:11.074 + 0.172 32
    4 Valtteri Bottas Mercedes 1:11.132 + 0.230 32
    5 Max Verstappen Red Bull 1:11.264 + 0.362 27
    6 Fernando Alonso Alpine 1:11.280 + 0.378 29
    7 Pierre Gasly AlphaTauri 1:11.462 + 0.560 28
    8 Lando Norris McLaren 1:11.488 + 0.586 26
    9 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1:11.678 + 0.776 29
    10 Sebastian Vettel Aston Martin 1:11.713 + 0.811 23
    11 Lewis Hamilton Mercedes 1:11.911 + 1.009 3
    12 Sergio Pérez Red Bull 1:11.946 + 1.044 26
    13 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:12.096 + 1.194 30
    14 Lance Stroll Aston Martin 1:12.136 + 1.234 28
    15 Daniel Ricciardo McLaren 1:12.157 + 1.255 24
    16 Kimi Räikkönen Alfa Romeo 1:12.206 + 1.304 30
    17 Mick Schumacher Haas 1:12.607 + 1.705s 30
    18 Nicholas Latifi Williams 1:12.610 + 1.708 26
    19 Nikita Mazepin Haas 1:12.835 + 1.933 12
    20 George Russell Williams 1:12.855 + 1.953 29
  • Verstappen volt a leggyorsabb délután, ám a végén megtörte autóját

    Verstappen volt a leggyorsabb délután, ám a végén megtörte autóját

    Max Verstappen volt a leggyorsabb a második szabadedzésen, a második pozíciót Valtteri Bottas szerezte meg, míg a harmadik Lewis Hamilton lett.

    Spa ismét csapadékot varázsolt az aszfaltra, így az elsőként pályára merészkedő Valtteri Bottasnak intermediate abroncsokkal kellett felmérnie a versenyzésre kijelölt területet. A finn pilóta azonban nem maradt sokáig egyedül, többen is csatlakoztak hozzá. Az installációs körök megtétele után a versenyzők jelentették, hogy a pálya alkalmas a száraz pályás abroncsok használatára, így a legtöbben ‘papucsokat’ váltottak.

    Csakúgy, mint délelőtt, az első mért kört Lando Norris teljesítette. A brit pilóta keménykeverékű gumikkal felszerelkezve ugrott az élre. A második helyre Yuki Tsunoda, míg a harmadikra Daniel Ricciardo ért fel.

    Pierre Gasly a Le Combes-ban a menekülő utat választotta, míg Carlos Sainz körét elvették, mert kiszélesítette a pályát.

    A mezőny nagy része kint dolgozott, ugyanis az esőtől tartottak. A Mercedes két pilótája a közepeseken az élre ugrott (Bottas-Hamilton sorrendben), őket Verstappen követte a harmadik helyen.

    Fél óra elteltével továbbra is a Mercedes finn versenyzője állt az élen, mögötte brit csapattársa és a Red Bull holland pilótája érkezett. Az első 10-be még Fernando Alonso, Lance Stroll, Sebastian Vettel, Sergio Pérez, Pierre Gasly és Lando Norris fért be.

    Charles Leclerc a gumifalban végezte, így a piros zászló is tiszteletét tette az edzésen. Az újraindítás után 10 perc maradt a gyakorlásból, így szinte mindenki kihajtott a pályára.

    Pár perccel a vége előtt Max Verstappen is meglátogatta a falat és lebontott a reklámtáblát. A piros zászló újfent előkerült, ám az edzést már indították újra. Így a holland végzett az élen, mögötte Valtteri Bottas és Lewis Hamilton következett. Mögöttük Fernando Alonso, Pierre Gasly, Lance Stroll, Esteban Ocon, Sebastian Vettel, Lando Norris és Sergio Pérez volt a sorrend.

    Pozíció Versenyző Csapat Köridő Különbség Megtett kör
    1 Max Verstappen Red Bull 1:44.472 12
    2 Valtteri Bottas Mercedes 1:44.513 + 0.041 14
    3 Lewis Hamilton Mercedes 1:44.544 + 0.072 13
    4 Fernando Alonso Alpine 1:44.953 + 0.481 15
    5 Pierre Gasly AlphaTauri 1:44.965 + 0.493 17
    6 Lance Stroll Aston Martin 1:45.180 + 0.708 14
    7 Esteban Ocon Alpine 1:45.302 + 0.830 15
    8 Sebastian Vettel Aston Martin 1:45.336 + 0.864 16
    9 Lando Norris McLaren 1:45.386 + 0.914 18
    10 Sergio Pérez Red Bull 1:45.404 + 0.932 13
    11 Carlos Sainz Ferrari 1:45.517 + 1.045 14
    12 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:45.758 + 1.286 17
    13 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1:45.789 + 1.317 16
    14 Kimi Räikkönen Alfa Romeo 1:45.967 + 1.495 18
    15 Daniel Ricciardo McLaren 1:46.118 + 1.646 14
    16 Nicholas Latifi Williams 1:46.198 + 1.726 17
    17 George Russell Williams 1:46.665 + 2.193 14
    18 Charles Leclerc Ferrari 1:46.836 + 2.364 13
    19 Nikita Mazepin Haas 1:47.335 + 2.863 14
    20 Mick Schumacher Haas 1:47.529 + 3.057 15
  • Bottas végzett az élen az első szabadedzésen, Hamilton csak a 18.!

    Bottas végzett az élen az első szabadedzésen, Hamilton csak a 18.!

    Valtteri Bottas volt a leggyorsabb a Belga Nagydíj első szabadedzésén, a második legjobb időt Max Verstappen autózta, míg a harmadik helyet Pierre Gasly kaparintotta meg.

    A hideg és az eső fogadta a mezőnyt a spa-francorchampsi aszfaltcsíkon. Az első percekben a Ferrari versenyzői és Mick Schumacher merészkedett ki, ám az AlphaTauri pilótái is gyorsan követték a példájukat.

    Az elején a legtöbben még intermediate abroncsokkal vágtak neki a kalandnak, ám a csapadék lelkesedése alább hagyott, így a „későn érkezők” már slickekkel bontogathatták szárnyaikat.

    Az első mért kört közepeskeverékű abroncsokon Lando Norris teljesítette. Mögötte Sebastian Vettel következett, így ők kerültek a tabella élére. Kimi Räikkönen mindeközben megforgott a La Source-ban. Yuki Tsunoda megirigyelte a finn mutatványát, és sikeresen lemásolta azt.

    Fél óra elteltével Max Verstappen állt az élen, őt Carlos Sainz és Esteban Ocon követte. Mögöttük Pierre Gasly, Daniel Ricciardo, Sergio Pérez, Lance Stroll, Charles Leclerc, Sebastian Vettel és Lando Norris zárta az első 10-et.

    Antonio Giovinazzi a csapatrádión arra panaszkodott, hogy az ülése túlságosan mozog, míg csapattársa odakoccolta autóját a boxutca bejáratához.

    Az utolsó percekben cseperegni kezdett egy kicsit az eső az 1-es és az 5-ös kanyar környékén. Mindeközben Charles Leclerc „megnyalta” egy kicsit a sóderágy szélét. A Mercedes finn versenyző furcsa hibát vétett, nem tudott ideálisan a boxbejáratra fordulni, így még egy plusz kört meg kellett tennie.

    Az első szabadedzésen végül Valtteri Bottas bizonyult a leggyorsabbnak Max Verstappen és Pierre Gasly előtt. A Ferrari két versenyző végzett a negyedik és az ötödik pozícióban (Charles Leclerc-Carlos Sainz sorrendben), míg őket Sergio Pérez, Sebastian Vettel, Lando Norris, Esteban Ocon és Fernando Alonso követte.

    Pozíció Versenyző Csapat Idő Különbség Megtett körök
    1 Valtteri Bottas Mercedes 1:45.199 18
    2 Max Verstappen Red Bull 1:45.363 + 0.164 14
    3 Pierre Gasly AlphaTauri 1:45.699 + 0.500 20
    4 Charles Leclerc Ferrari 1:45.818 + 0.619 19
    5 Carlos Sainz Ferrari 1:45.935 + 0.736 20
    6 Sergio Pérez Red Bull 1:46.127 + 0.928 17
    7 Sebastian Vettel Aston Martin 1:46.177 + 0.978 19
    8 Lando Norris McLaren 1:46.336 + 1.137 17
    9 Esteban Ocon Alpine 1:46.497 + 1.298 16
    10 Fernando Alonso Alpine 1:46.612 + 1.413 16
    11 Lance Stroll Aston Martin 1:46.649 + 1.450 19
    12 Daniel Ricciardo McLaren 1:46.683 + 1.484 20
    13 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1:46.755 + 1.556 17
    14 George Russell Williams 1:46.772s + 1.573 19
    15 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:46.928 + 1.729 19
    16 Nicholas Latifi Williams 1:47.101 + 1.902 20
    17 Kimi Räikkönen Alfa Romeo 1:48.125 + 2.926 15
    18 Lewis Hamilton Mercedes 1:48.224 + 3.025 17
    19 Nikita Mazepin Haas 1:48.705 + 3.506 16
    20 Mick Schumacher Haas 1:49.059 + 3.860 15
  • Norris szerint még nem álltak teljesen össze a dolgok a McLarennél

    Norris szerint még nem álltak teljesen össze a dolgok a McLarennél

    Lando Norris elismerte, nem igazán álltak még össze a dolgok a McLarennél, de az időmérőre már javulást vár.

    A brit versenyző a pénteki gyakorlásokon a 10. hely környékén autózott, ami okozhatott némi meglepetést a rajongóknak. A tesztgumik és a beállítások finomítása ölelte fel a tegnapot, ám a 21 éves pilóta nem aggódik. Norris szerint az éjszaka folyamán kitalálnak majd valamit és újult erővel vágnak majd neki a versenyhétvége fennmaradó részének:

    ,,Különböző prototípusokat használtam és megpróbáltam különböző dolgokra ráérezni. Többféle beállítást is megnéztünk, de nem sikerült még mindent összeraknunk. Az éjszaka folyamán kielemezzük majd a dolgokat és remélhetőleg szombatra egy jobb autóval térünk vissza.” – nyilatkozta Norris a Sky Sportsnak

    Mivel a múlt héten is a Red Bull Ringen versenyzett a mezőny, az elkövetkezendő futamon már jobban fogják tudni azt, mikor és hogyan osszák be az abroncsaikat.

    ,,A lágy és a keménykeverékű abroncsok menedzselése, pontosan ezt kell majd tenned. Érdekesebb lesz most a verseny, hiszen már tudni fogjuk mikor lehet nyomni és mikor nem.”

    A megerősített hátsó abroncsokkal kapcsolatban a következőket szűrte le Norris pénteken:

    ,,Nem tűnnek másnak. A csapat bizonyára ki fogja elemezni, de a vezetés szempontjából nem különbözik az előző prototípustól.”

  • Hamilton szerint a Red Bull rendelkezhet valamilyen „partimóddal”

    Hamilton szerint a Red Bull rendelkezhet valamilyen „partimóddal”

    Lewis Hamilton úgy véli, hogy a Red Bull rendelkezik egyfajta „partimóddal”, amit az időmérőkön lőnek el.

    A Mercedes korábban előszeretettel alkalmazta azt a trükköt, hogy a kvalifikáción  motormódot váltott, és így előnybe került a riválisokhoz képest. A többlet lóerővel felszerelkezve szinte elérhetetlen tűntek, így az FIA 2020-ban véget vetett ennek a játéknak.

    Azóta egy versenyhétvégén ugyanazzal a móddal mehetnek csak a csapatok, ám a hétszeres világbajnok úgy érzi, hogy a tiltás ellenére a Red Bullnak van egy partimódhoz hasonló trükkje.

    A második szabadedzésen ugyan a csillagosok bizonyultak jobbnak Ausztriában, ám a 36 éves pilóta nem vonna le nagy következtéseket ebből. Hamilton szerint sikerült ugyan javulniuk, ám a Red Bull szombatra még erősebb lesz:

    ,,Határozottan van valami extra a tarsolyukban. Ezt már tudtam, ám véleményem szerint nekünk is sikerült egy kis előrelépést tennünk. Ám ők még mindig előttünk járnak kéttizeddel, másféllel vagy hasonlóval. Még egy kicsit fejlődhetünk, de nem eleget ahhoz, hogy ezt a különbséget most áthidaljuk. Egy körön jól éreztem magam, de arra számítok, hogy holnap ők még feljebb kapcsolnak. Gyakorlatilag azt a kvalifikációs módot (partimód) kapták meg, amivel mi is rendelkeztünk. Megkérdeztem a srácokat erről… nem tudom honnan van nekik ilyenük. Igazán lenyűgöző, ezért nekünk keményen kell dolgoznunk, hogy meglássuk feltudunk-e érni ehhez.” – nyilatkozta péntek délután Hamilton.

    Valtteri Bottas sem „részegült meg a sikertől”. A finn is osztja csapattársa azon véleményét, hogy az ellenfelük az időmérőre erősebb lesz:

    ,,Ez csak egy szabadedzés volt, ilyenkor sosem tudhatod, hogy a többiek milyen programot teljesítenek. Ugyanakkor most jobbnak érződik a dolog, mint egy hete. Ahhoz kétség sem férhet, hogy ők (Red Bull) még mindig erősek. Véleményem szerint az egyenesekben hoznak sokat rajtunk, ugyanis számunkra az még mindig egy gyenge pont. Meglátjuk az időmérőn, hogy ki mennyire tekeri fel a motorját.”

  • Verstappen és a két Ferrari kezdett a legjobban az első szabadedzésen

    Verstappen és a két Ferrari kezdett a legjobban az első szabadedzésen

    Max Verstappen volt a leggyorsabb az Osztrák Nagydíj első szabadedzésén, Charles Leclerc futotta a második legjobb időt, míg a harmadik pozícióba Carlos Sainz ért fel.

    A versenyzők nem késlekedtek, ugyanis szinte mindenki azonnal kihajtott a pályára. Az első gyakorláson azonban három „új” név is felvillant, ugyanis Antonio Giovinazzi helyén Callum Ilott, Fernando Alonso autójában Guanyu Zhou, míg George Russell helyett Roy Nissany próbálhatott szerencsét.

    A pénteki edzések során először próbálhatják ki a versenyzők a megerősített hátsó abroncsokat. A tervek szerint  a Brit Nagydíjtól már ezeket fogják használni a csapatok.

    A Ferrari versenyzői mérték el először a féktávokat, míg Pierre Gasly iratkozott fel elsőként a „törölt körök” listájára. A francia pilóta érvényes ideje viszont az első helyre lett elég, míg mögötte Sergio Pérez és Max Verstappen sorakozott fel. Yuki Tsunoda mindeközben meglátogatta a sóderágy szélét.

    Lance Stroll is mutatványozott egyet és tett egy fél fordulatot a 6-os kanyarnál. A kanadai pilóta ezután gond nélkül folytatta útját.

    A Red Bull és az AlphaTauri az élre tört. A kvartettet Verstappen vezette fel, mögötte Pérez, Gasly és Tsunoda következett. Lewis Hamilton mindeközben az utolsó helyet foglalta el, ugyanis a mért körét neki is elvették.

    Nikita Mazepin újfent bóklászott csak a pályán, ezúttal Kimi Räikkönent sikerült akadályoznia.

    Fél órával az edzés vége előtt Verstappen volt továbbra is az élen Gasly és Hamilton előtt. Mögöttük Sainz, Tsunoda, Pérez, Leclerc, Stroll, Ocon és Räikkönen volt az első 10 sorrendje. Az Aston Martin kanadai versenyzője ismét akciózott, és kis híján eltalált a gumi falat is a megforgása közben. Stroll a rádióban a tapadás hiányára panaszkodott.

    Nikita Mazepin ismét lecsapott, legutóbb Lewis Hamilton körét rontotta el, míg Tsunoda Nicholas Latifit szidta.

    Az utolsó percekben mindenki a pályán gyakorolt, bár a versenyzők többségének meggyűlt a baja az egyes kanyarral. A mezőny egy része a teszt gumikkal felszerelkezve teljesítette a köröket,  míg a többiek a hétvégére szánt abroncsokkal próbálkoztak. Verstappen és Norris közben egy mini-előzgetést is bemutatott, végül a brit került ki győztesként a dologból.

    Az első gyakorlást Max Verstappen nyerte, mögötte a két Ferrari, Charles Leclerc és Carlos Sainz sorrendben végzett. Valtteri Bottas ideje a negyedik helyre volt elég, őt Yuki Tsunoda és Kimi Räikkönen követte. Az első 10-be még Lewis Hamilton, Sergio Pérez, Pierre Gasly és Lando Norris fért be.

    1 Max Verstappen Red Bull 1:05.143s 37
    2 Charles Leclerc Ferrari 1:05.409s + 0.266s 33
    3 Carlos Sainz Ferrari 1:05.431s + 0.288s 33
    4 Valtteri Bottas Mercedes 1:05.445s + 0.302s 31
    5 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:05.474s + 0.331s 35
    6 Kimi Räikkönen Alfa Romeo 1:05.586s + 0.443s 28
    7 Lewis Hamilton Mercedes 1:05.709s + 0.566s 32
    8 Sergio Pérez Red Bull 1:05.726s + 0.583s 31
    9 Pierre Gasly AlphaTauri 1:05.726s + 0.583s 36
    10 Lando Norris McLaren 1:05.880s + 0.737s 28
    11 Esteban Ocon Alpine 1:05.980s + 0.837s 30
    12 Daniel Ricciardo McLaren 1:06.181s + 1.038s 31
    13 Lance Stroll Aston Martin 1:06.203s + 1.060s 30
    14 Guanyu Zhou Alpine 1:06.414s + 1.271s 29
    15 Sebastian Vettel Aston Martin 1:06.444s + 1.301s 28
    16 Callum Ilott Alfa Romeo 1:06.564s + 1.421s 23
    17 Mick Schumacher Haas 1:06.583s + 1.440s 29
    18 Roy Nissany Williams 1:06.683s + 1.540s 34
    19 Nicholas Latifi Williams 1:06.978s + 1.835s 36
    20 Nikita Mazepin Haas 1:07.316s + 2.173s 30

     

  • Gasly autójában óvatosságból elemeket cserélt a Honda

    Gasly autójában óvatosságból elemeket cserélt a Honda

    Egy pénteki hiba miatt új elemeket raktak be Gasly Honda erőforrásába, ez azonban nem jár majd hátrasorolással a rajtrácson.

    Az első edzés végén jelentkezett a probléma, ezért az AlphaTauri francia pilótája nem is vehetett részt a péntek délutáni gyakorláson.

    A Honda furcsa adatokat mért az autón, ezért döntöttek úgy, a délutáni vizsgálattal töltik. Ezt követően elővigyázatosságból új MGU-K egységet helyeznek be. Gasly ezzel a harmadik kinetikus visszanyerő rendszerénél jár, a következő már rajtbüntetéssel járna.

    A hibás alkatrészt Japánba szállították, egy alaposabb elemzésre.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Honda Racing F1 (@hondaracingf1) által megosztott bejegyzés

  • Lando Norris: A Red Bull és a Ferrari jócskán előttünk jár

    Lando Norris: A Red Bull és a Ferrari jócskán előttünk jár

    Lando Norris szerint a McLaren nem lesz képes csodát tenni Bakuban, ugyanis a Red Bull és a Ferrari meglehetősen jobb náluk.

    A pénteki napon a Red Bull uralta Baku utcáit, ugyanis mindkét szabadedzésen ők voltak a legyorsabbak. Addig a wokingi istálló versenyzői annak örültek, hogy az első 10-be kerültek. Ugyan az első gyakorláson a 21 éves pilóta egy nagyon jó kört dobott el a megforgás miatt, viszont a délutáni edzésen már nem tudtak olyan versenyképesek lenni.

    Épp ezért Norris nem kerget hiú ábrándokat, mivel úgy érzi, hogy ellenfeleik jóval erősebbek náluk:

    ,,Szerintem nagyon szoros lesz a dolog az AlphaTaurival, a Renault-val (Alpine) és így tovább. A Red Bull és a Ferrari úgy tűnik, hogy jócskán előttünk jár, szóval kemény menet lesz. A fő célunk az, hogy bekerüljünk a Q3-ba az időmérőn, és majd meglátjuk, hogy ott mire leszünk képesek. Szerintem rendben vagyunk. Határozottan jobbnak tűntünk az első szabadedzésen, mint a másodikon. Nem tudom, hogy ez a hőmérsékletnek tudható be vagy a pálya állapotának, ám délután jobban szenvedtünk.” -nyilatkozta Norris a Racingnews365.com és a Formula1.com előtt.

    A kisebb visszaesés ellenére a brit versenyző jól érezte magát az autóban, még úgy is, hogy a csapat nem egészen ott van, ahol lennie szeretne.

    ,,A dolgok jól állnak. Jó érzés volt vezetni az autót, elég magabiztos vagyok a konstrukcióban. Még pár dolgon kell csak javítanunk. Nagyjából jó úton vagyunk, de még nem tartunk ott, ahol lenni szeretnénk.” – tette hozzá Norris.

  • Marko: Remélhetőleg a Mercedes nem tudja majd megoldani a problémáját

    Marko: Remélhetőleg a Mercedes nem tudja majd megoldani a problémáját

    Helmut Marko abban reménykedik, hogy a Mercedes továbbra is küszködni fog majd Baku utcáin.

    A csillagosok a monacói fiaskó után, Azerbajdzsánban sem találják a ritmust. Az első két szabadedzésen hol a bukótérbe látogattak ki a versenyzők, hol pedig próbálták a beállításaikat optimalizálni. A délutáni gyakorláson még a top 10-be se kerültek be, sőt az edzés után Toto Wolff azonnal megbeszélést hívott össze.

    Mindaddig a Red Bull mindkét gyakorláson az élen állt. Az első szabadedzésen Max Verstappen bizonyult a leggyorsabbnak, míg a másodikon Sergio Pérez. Így némileg örömmel telve figyelik legnagyobb riválisuk szenvedését.

    ,,Elégedettek vagyunk. Az autóink nagyon versenyképesnek tűntek a hosszú és a rövid etapokon is. Látjuk, hogy a Mercedes a szűk kanyarokban veszít sok időt. Sőt, most már olyan motorjuk sincs ugye, ami egy másodperccel gyorsabb lenne az egyenesekben… Remélhetőleg nem tudják majd megoldani a problémáikat az elkövetkezendő szakaszokra.” – nyilatkozta Marko a Racingnews365.com-nak.