Címke: pénteki szabadedzés

  • Leclerc-t a lemaradásuk egy kicsit meglepte

    Leclerc-t a lemaradásuk egy kicsit meglepte

    Charles Leclerc elmondta, egy kicsit meglepődött, mikor szembesült a Ferrari lemaradásával a Japán Nagydíj pénteki szabadedzésein.

    A Scuderia mindkét versenyzője közel egy másodpercet kapott Suzukában a Mercedesektől az első szabadedzésen, míg a másodikon a monacói négy tizedre csökkentett hátrányát, ám legjobb idejével csak a negyedik helyig tudott felérni, ugyanis az Ezüst Nyilak és az ifjonc közé Max Verstappen is beékelődött.

    A 21 éves versenyzőt a gyakorlás után arról kérdezték, sikerült-e a teljes programot teljesíteniük, Leclerc a következőket felelte:

    ,,Nem mindent, de úgy vélem kihoztuk a legtöbbet ebből a napból, és ez most a legfontosabb. Úgy tűnik, ezen a hétvégén egy kicsit le vagyunk maradva a tempó tekintetében, ami meglep, hiszen az elmúlt négy versenyen erősek voltunk. Arra számítottunk, hogy jók leszünk itt is. Innentől arra fogunk koncentrálni, hogy minél jobban fel tudjunk készülni a vasárnapi időmérőre. Az egyensúly nem rossz, csak a sebesség hiányzik. Úgy vélem ezen a héten nagyon nehéz lesz elkapni a Mercedest.” – osztotta meg gondolatati Leclerc.

  • Hamilton: 8 tizedes hátrányunk van a Ferrarihoz képest az egyenesekben

    Hamilton: 8 tizedes hátrányunk van a Ferrarihoz képest az egyenesekben

    Lewis Hamilton szerint majdnem egy másodpercet kapnak a Ferraritól az egyenesekben.

    A tabellát vezető brit versenyző, csak a negyedik legjobb időt autózta a pénteki második szabadedzésen, hátránya az edzést megnyerő Max Verstappenhez és a Scuderiához képest több, mint hét tized lett.

    Az ötszörös világbajnok szerint a ez a sebesség különbség azt jelképezi, hogy megfordultak az erőviszonyok, és a vörösök a fejlesztéseikkel igazán nagyot léptek előre.

    ,,Ez a nap a felfedezésekről szólt, nem kezdődött olyan rosszul, de nem is javultak a dolgok, nagy mértékben. Tettünk előrelépéseket, ám így is a Ferraritól az egyeneseben nyolc tizedet kapunk. Végtére is fejlődtünk, de ők a fejlesztéseikkel egy óriásit ugrottak előre. Szóval, most próbáljuk kitalálni hogyan tudnánk javítani az autón, ám ez nem egy egyszerű folyamat. Az autó egyensúlya a kezdeteknél még jó volt, aztán történt egy kis változás, majd a második edzés végére ismét javult egy kicsit a dolog. Ez őrület, minél többet mész a pályán, annál jobbá válik az állapota, de ilyenkor az egyensúly is változik, ezért újra és újra állítani kell rajta. Hol az autó eleje lesz jobb, hol a hátulja. Az egész erről a játékról szól, és csak néhány lehetőség áll a rendelkezésedre, mikor változtatsz a beállításokon. Nehéz napunk lesz szombaton, de remélem esni fog, úgy hallottam várható majd eső!” -osztotta meg észrevételeit Hamilton.

    Arra a kérdésre, hogy a Mercedes felveheti-e a versenyt a Red Bullal és a Ferrarival, a brit  a következőket válaszolta:

    ,,Ez az egy millió dolláros kérdés, őszintén, nem tudom! Természetesen bízom a srácokban. Szerintem nem hoztuk ki még a maximumot az autóból, és ez volt a problémánk az elmúlt három versenyen is. Próbáljuk kitalálni a mi történik, ám ez nem egy könnyű folyamat. Jó azt látni, hogy verseny van, ám mi is részt akarunk venni a harcban.”

    Valtteri Bottas csapattársához hasonlóan az esőt várja a továbbiakban:

    ,,A Red Bull és a Ferrari egy kicsit gyorsabb volt nálunk. Nem volt különösebb gondunk, az autó egyensúlya viszonylag rendben volt, talán egy kicsit szenvedtünk a tapadás hiány miatt. Ám ezen kívül jó érzés volt a pályán autózni, jól szórakoztam, de nyilvánvalóan találnunk kell még valamit, ha harcolni akarunk az első rajtkockáért. Bízom abban, hogy vasárnap jó esélyekkel vágunk neki a futamnak, remélem szombaton esni fog, ugyanis akkor több esélyünk lenne az időmérőn.”

  • Vettel szerint furcsa napot zártak Szocsiban, Leclerc az autó egyensúlyával küzd

    Vettel szerint furcsa napot zártak Szocsiban, Leclerc az autó egyensúlyával küzd

    Sebastian Vettel szerint furcsa napot zárt a Ferrari pénteken, ám ennek ellenére sikerült bizonyos előrelépéseket tenniük.

    Charles Leclerc végzett az élen az első gyakorlás során, míg délután már Max Verstappen uralta az orosz pályát. A német délelőtt a harmadik, míg a második edzésen az ötödik pozícióig esett vissza, ennek ellenére úgy érzi, pozitív napot zártak.

    ,,Egy kicsit furcsa volt a mai nap. Kipróbáltunk pár dolgot, ezért el kellett döntenünk, mi az amit ebből megtartunk és mitől kell megszabadulnunk. A Red Bull reggel és délután is nagyon gyorsnak tűnt, a harmadik szektorban igazán erősek. Úgy vélem tudunk még fejlődni, főleg az autó egyensúlyával kapcsolatban, ezért remélem a holnapi nap már sokkal jobban fog alakulni a számunkra. Néhány etap jó volt, néhány nem, ezért is fontos az, hogy megértsük mi-miért történik, és ha ez meg van, akkor el tudjuk dönteni mik azok a dolgok amik beváltak. Boldog vagyok, bizonyos időszakokban az autó jó volt, ezért magabiztosan várom a holnapot.”

    Charles Leclerc csapattársához hasonlóan úgy érezte, eredményesen telt a napjuk, ám az autó egyensúlyával még nem teljesen elégedett, szerinte azon a téren javulniuk kell még szombaton.

    ,,Jó napot zártunk, úgy vélem a Red Bull nagyon erős, de mi magunkra koncentrálunk. A köridők tekintetében még tudunk javulni. Az autó egyensúlya nem úgy viselkedett, ahogy szerettem volna, különösen a kvalifikáció körök megtételénél akadtak gondok, ám a versenytempónk nagyon erős, ami jó hír a számunkra. Az egyensúllyal akadnak tehát gondok, ezen a pályán az utolsó szektorban egy kicsit küszködünk a hátsó abroncsokkal, ezért az elsőben kompromisszumot kell kötnünk annak érdekében, hogy jól szerepelünk a harmadik szektorban.” – értékelte napját Leclerc.

  • A Ferrari versenyzői szerint a Mercedes dominál Szingapúrban

    A Ferrari versenyzői szerint a Mercedes dominál Szingapúrban

    Sebastian Vettel szerint a Ferrari még fejlődhet az időmérő előtt, ám a látottak alapján úgy véli, a Mercedes lesz a leggyorsabb és a legerősebb a hétvégén.

    A német versenyző a második szabadedzésen a harmadik legjobb időt autózta, ám hátránya már több, mint 8 tizedre tetőzött a listát vezető Lewis Hamilton mögött. A magas leszorítóerőt követelő aszfaltcsík egyértelműen az Ezüst Nyilaknak kedvez, míg a Scuderia a szingapúri pályához hasonló helyszíneken szenved az idei autó hiányosságai miatt.

    ,,Magyarországhoz viszonyítunk ezen a helyszínen, bár talán nem a mai nap a legmegfelelőbb az ilyen összehasonlításokra. Holnap már tisztábban fogunk látni, a mi oldalunkon egy nehéz pénteki napot éltük át. Meg látjuk mi lesz, a Mercedes ugyanis nagyon gyors, sőt sokkal gyorsabb nálunk. Talán ennél többre is képesek leszünk, de azt kell mondanom, a Mercedes nagyon erősen kezdte meg a hétvégét. Van hova fejlődnünk, az autó még mindig nem azt csinálja amit szeretnék. Az egyensúly tekintetében is javulhatunk még. Az összes újdonság amit ide hoztunk, úgy néz ki működik, ami nagyon jó hír a számunkra.”

    Az abroncsokra áttérve Vettel úgy véli, egy kiállással teljesíthető lesz a verseny, ám megjegyzésül hozzátette, a közepesek szerinte nem működnek olyan jól és nem is bírnak ki annyi kört, amennyit kellene.

    ,,Nem sokat használtuk a lágyakat. Nyilvánvalóan azok a komponensek tapadnak a legjobban, de az élettartamuk nagyon véges, majd meglátjuk mire megyünk velük. Nem volt ma annyira rossz napunk, de a közepesek sem nyűgöztek le, nem voltak jobbak, mint a lágyak. Minden a lágy abroncsok körül fog forogni szombaton, aztán majd a versenyen megpróbálunk túlélésre játszani és teljesíteni a futamot egy kiállással.” -nyilatkozta Vettel pénteken.

    Charle Leclerc sem zárt sima pénteki edzésnapot, ugyanis rögtön az első gyakorláson egy technikai hibával találta szembe magát (meghibásodott a váltója), míg a másodikon próbálta bepótolni az elvesztegetett időt.

    ,,Az első edzés során egy hiba felütötte a fejét az autóban, így ki kellett hagynom pár kört, ami egy érvágásnak számít az ilyen utcai pályákon. A második gyakorlás során nem éreztem magam magabiztosnak az autóban, ahogy a pályán sem, ezért ezen holnap dolgoznom kell. Nem egy nagy kaland, egy párszor már előfordult hasonló a pénteki napok során. Nem ott végeztem ahol szerettem volna, ezért dolgoznom kell ezen is és remélem holnap már egy jobb nap vár ránk.”

    Arra a kérdésre, hogy az első edzésen történt meghibásodás miatt nem érezte jól magát az autóban Leclerc így felelt:

    ,,Nyilván nem segít az, hogy kevesebb kört tudtam menni azon az edzésen, de nem, az nem volt ilyen hatással rám. Úgy vélem inkább ez az érzés tőlem ered. Dolgoznom kell tehát ezen és a holnapi nap már sokkal jobb lesz, ennyi az egész.”-zárta le a témát a 21 éves fiatal.

    Csapattársához hasonlóan a monacói is a csillagosokat és a Red Bullt prognosztizálja az élre:

    ,,Nagyon erősek lesznek, és nagyon nehéz dolgunk lesz, de számítottunk erre. Megpróbáljuk a legjobb formánkat nyújtani, és majd meglátjuk mire lesz ez elég.”

  • Charles Leclerc tart a Mercedes tempójától

    Charles Leclerc tart a Mercedes tempójától

    A Ferrari továbbra is jó formát mutat, Charles Leclerc meg is nyerte az első két szabadedzést, ám az ifjú monacói tart a Mercedestől, ugyanis a csillagosoknak ezen a pályán nincs akkora lemaradásuk az olaszokhoz képest, mint Belgiumban.

    A Scuderia motorikus erőfölénye miatt várható volt, hogy a nyári szünet utáni első két futam esélyesei a vörösök lesznek. Egy héttel ezelőtt Leclerc, szinte az egész hétvégén gyorsabb volt mindenkinél, és vasárnap megszerezte élete első győzelmét. Monzába érve viszont az Ezüst Nyilak már nincsenek annyira lemaradva a Ferraritól, mint Spa-ban, így a küzdelem az győzelemért még kiélezettebb lehet.

    ,,Természetesen egy jó napot zártunk pénteken, de úgy vélem ezek az eredmények a papíron jobban festenek, mint amilyenek valójában. A Mercedes nagyon-nagyon erős. A második edzésen nem volt lehetőségük akkor miért kört futni, mikor a legideálisabbak voltak a körülmények, és még így is, az enyhén vizes pályán is jó időt tudtak összerakni. Úgy érzem, tehát, komolyan kell majd számolni velük a hétvége további részében.” –nyilatkozta a monacói a Motorsport.com-nak.

  • Norris felkészülését az eső és egy technikai hiba hátráltatta

    Norris felkészülését az eső és egy technikai hiba hátráltatta

    Lando Norris problémákba ütközött a pénteki szabadedzések során, ezért nem tudta teljesíteni programját.

    A Mclaren versenyzője is megkapta a Renault új specifikációjú motorját, és a vele járó büntetést is kiszabták rá, ám a gyakorlás és a hozzá tartozó felkészülés nem úgy alakult Norris számára, ahogy tervezték, ugyanis több mint egy órát vesztegelt a bokszban a második szabadedzés alatt, mert autójában olajszivárgást fedeztek fel.

    A problémák ellenére 19 éves versenyző bizakodó és reméli, eredményes hétvégét zárhat vasárnap.

    ,,Olajszivárgást vettünk észre, ezért vissza kellett hajtanom a bokszba. A javítás sok időt elvett tőlünk, de az utolsó 15-20 percben sikerült kimennem a pályára és futottam pár mért kört, de nem annyit, amennyit akartam. Nem tudtunk megfelelően felkészülni a futamra, az időmérős szimuláció például teljesen kimaradt. Ez egy gyors pálya, ezért szeretnél minél több kört megtenni rajta és kiépíteni az autóval a bizalmat, ám mikor odaértünk volna, hogy ezt megtegyük, jött az eső. Zűrzavaros volt tehát az edzés, de remélem holnap már egy tisztább napnak nézünk elébe.”

  • Hamiltont meglepte a Mercedes jó tempója

    Hamiltont meglepte a Mercedes jó tempója

    Lewis Hamilton elárulta, meglepődött a Mercedes tempóján ugyanis arra számított, hogy sokkal nagyobb lesz a lemaradásuk Ferrarihoz képest.

    A vörösök idén vitathatatlanul birtokolják a legerősebb erőforrást, ami a hosszú egyenesekkel tarkított pályákon előnyt jelent a számukra. Spa-ban a Scuderia ennek köszönhetően megszerezte idei első győzelmét Charles Leclerc révén, és most a hazai közönségük előtt duplázni szeretnének.

    Hamilton azonban most nem volt annyira lemaradva a monacói pilótától, mindössze 0.068 ezred különbséggel ment csak lassabban. Ez az eredmény még a brit bajnokot is meglepte.

    ,,Az egyenesekben nagyon gyorsak, de a mi versenytempónk erősebb, mint az övék. Sőt, még az egy körös tempót tekintve sem vagyunk annyira lemaradva tőlük. Úgy néz ki kemény harc lesz az első helyért. Igazán meglepő eredmények ezek, nem is tudom, mit várjak ettől a hétvégétől. Az tudtam, hogy az egyenesekben gyorsak lesznek, és ez így is lett, azonban a kanyarokban vissza tudjuk hozni ezt a lemaradást. Ők azokon a részeken nem teljesítenek olyan jól, és ez kiegyensúlyozza az erőviszonyokat.” –foglalta össze Hamilton az észrevételeit.

  • Verstappen a büntetése miatt az ötödik helyet célozta meg vasárnap

    Verstappen a büntetése miatt az ötödik helyet célozta meg vasárnap

    Max Verstappen az első szabadedzésen a hetedik, míg a másodikon az ötödik legjobb időt autózta az Olasz Nagydíj pénteki napján. A holland pilóta elmondta, azt remélte, ennél azért jobban fognak menni a dolgok, ám ennek ellenére napját pozitívan értékelte.

    A 21 éves pilóta büntetést kapott azért, amiért a Honda új specifikációjú motorját beszerelték az autójába. A mezőny végéről indulva a dobogós helyeket nem érzi reálisnak Verstappen, ám az ötödik pozíció szerinte normál esetben elérhető lesz a számára.

    ,,Jó napunk volt annak ellenére, hogy nem elég jó a sebességünk az egyenesekben. Úgy érzem, versenyképesek lehetünk a hétvége további részében. Mind a rövid és mind a hosszú etapok során az autó jónak tűnt, ami remek előjel vasárnapra, mikor a mezőny végéről kell majd rajtolnom. Az autó tehát jól teljesített és minden jónak tűnik a motor körül is. Várom már a versenyt, bár, nehéz dolgunk lesz, a Ferrarit és a Mercedest nem lesz könnyű utolérni, de az ötödik hely elérhető. – olvasható a holland pilóta weboldalán.

  • Verstappen: Nagyon nehéz lesz megverni Spa-ban a Ferrarit

    Verstappen: Nagyon nehéz lesz megverni Spa-ban a Ferrarit

    Max Verstappen kételkedik abban, hogy a Red Bull fel tudja venni a versenyt a Belga Nagydíj hétvégéjén a Ferrarival.

    A holland pilóta ugyanakkor azt reméli, tempójuk növekedni fog a hétvége hátra levő részében, főleg annak tükrében, hogy az edzéseket alacsony motorfokozatban kellett végig autóznia.

    A 21 éves versenyző hiába próbálkozott, nem tudott az élen haladók közelébe kerülni, az első edzésen kilenc tized volt a lemaradása Sebastian Vettelhez képest, míg a második gyakorláson már 1.2 másodperc választotta el őt Leclerc idejétől. A Red Bullnak muszáj volt jobban letekerni a motort a pénteki napon, ugyanis életben akarták tartani azt az egységet, ám a holland versenyző szerint a lemaradás jelentős része nem emiatt a hátrány miatt alakult ki.

    ,,A második edzésen jó volt az autó, ám a megszokotthoz képest kevesebb motorerővel rendelkeztünk pénteken. Ezen javítani fogunk ma. Ettől függetlenül a Ferrari nagyon gyors, nehéz lesz megverni őket. Megpróbálunk közelíteni a Mercedesre is, de majd meglátjuk mi lesz. Ez a pálya jobban fekszik nekik, mint nekünk. Nagyon erősek, sokat nyernek az egyenesekben, de ez nem meglepő. Mi pedig megpróbáljuk a legjobb formánkat nyújtani majd. Összességében elégedett vagyok az autó egyensúlyával, vannak dolgok, amik jobbak is lehetnének, de mindent egybe vetve nem állunk rosszul.” –foglalta össze a pénteki nap eseményeit Verstappen.

  • Vettel és Leclerc: Nem szabad leírni a Mercedest!

    Vettel és Leclerc: Nem szabad leírni a Mercedest!

    Sebastian Vettel és Charles Leclerc nagyon eredményes pénteki napot zárt Spa-ban, ennek ellenére mindkét versenyző kételkedik abban, hogy az előnyük a hétvége további részében is megmarad.

    A nyári szünet utáni első szabadedzést a Ferrari német versenyzője nyerte, mögötte csapattársa végzett, míg a Mercedeses versenyzők egy másodperces lemaradásban követték a vörösöket. A délutáni gyakorláson már a monacói pilóta került az élre, megelőzve ezzel a négyszeres világbajnokot, ám Lewis Hamilton és Valtteri Bottas ebben a másfél órában is tetemes lemaradást szedett össze.

    A brit világbajnok a nap végén azt nyilatkozta, a Mercedes az egyenesekben veszít egy másodpercet a Ferrarihoz képest, ám Vettel szerint ez az állítás nem állja meg a helyét.

    ,,Ez csak egy péntek volt, láttunk már ilyen eredményeket korábban is ezen a napon. A legfontosabb viszont az, hogy vasárnap mi a góllövő cipőnket vegyük fel.”

    Arra a kérdésre, hogy a Mercedes veszélyt jelenthet-e számukra a pole pozíció tekintetében a 32 éves versenyző a következőket válaszolta:

    ,,Természetesen! Ahogy már mondta, nem ez az első ilyen nap, amikor jónak tűnik minden, még a szombat reggel is nekünk kedvezhet, aztán majd meglátjuk mi lesz velünk délután. Nem bízhatjuk el magunkat és nem vehetjük ezeket az eredményeket készpénznek.”

    A második edzésen diadalmaskodó Leclerc sem gondolja ezt másképp:

    ,,A nyári szünet után jó egy ilyen napot teljesíteni. Az egy körös tempónk jó, ám a hosszútávú már nem annyira, ezért ezen a területen még fejlődnünk kell szombaton, de összességében nem állunk rosszul. A második szektorban a Mercedes nagyon-nagyon erős volt tegnap és ma még a motorokat is fel fogják tekerni, ezért az első és a harmadik szektorban sem lesz már akkora lemaradásuk.”