Címke: Paul Pogba

  • Leclerc élőben nézte végig a Ferencváros Európa-liga sikerét

    Leclerc élőben nézte végig a Ferencváros Európa-liga sikerét

    Mivel az idei Forma-1-es szezon csak október elején folytatódik majd Szingapúrban, Charles Leclerc nyugodtan intézhetett magának pár szabadabb programot. A monacói ezen apropóról pedig ezen a héten kedden a helyszínen tekintette meg a Juventus-Benfica Bajnok Ligája meccset, csütörtökön pedig a Monaco-Ferencváros Európa-liga mérkőzésre látogatott ki.

    Leclerc első állomása Torino volt, ahol a meccs előtt találkozott a csapat játékosaival és a „Zebráknak” is becézett csapat egyik legnagyobb sztárjával, Paul Pogbával még mezt is cserélt. A 24 éves Ferrari versenyző az Allianz stadionban szurkolta végig a meccset, ami a Benfica 2-1-es győzelmével ért véget.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Juventus (@juventus) által megosztott bejegyzés

    Leclerc ezután csütörtökön már újra a saját hazájában, Monacóban tartózkodott, ahol a helyi focicsapat Európa-liga meccsén is lencsevégre kapták. Az AS Monaco a Ferencvárossal játszott és bármennyire is számítottak a találkozó favoritjának, a Fradi végül Vécsei Bálint góljával 0-1-es sikert ért el a törpe állam csapat ellen.

    Így elmondható, hogy Leclerc hiába szurkolt mindkét alkalommal az esélyesebb csapatnak, azok egyik alkalommal sem voltak képesek a győzelemért járó 3 pontot bezsebelni.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Bachir Nehar (@bachirneharoff) által megosztott bejegyzés

  • Világklasszis futballistákkal mulatta az időt Pierre Gasly

    Világklasszis futballistákkal mulatta az időt Pierre Gasly

    Pierre Gasly nemrégiben a Vogue divatbemutatóján járt Párizsban. A francia pilóta többek között két világklasszis futballista, Robert Lewandowski és Paul Pogba társaságát is élvezhette.

    Már csupán egyetlen hét választ el minket a bahreini teszttől, amit már a szezonnyitó fog követni a Bahrain International Circuit-en. Az AlphaTauri francia versenyzője ezt használta ki és emiatt ment el a divatbemutatóra, ahol egy közös képest is csinált arról, ahogyan a Bayern München lengyel gólvágójával és a Manchester United klasszis középpályásával pózolt.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    PIERRE GASLY 🇫🇷 (@pierregasly) által megosztott bejegyzés