Címke: Paul di Resta

  • Massa szerint értelmetlen a Kubica-di Resta szétlövés

    Massa szerint értelmetlen a Kubica-di Resta szétlövés

    Felipe Massát nem izgatja különösebben Robert Kubica és Paul di Resta külön meccse a Williams 2018-as versenyzői ülésért, ahogy fogalmazott, az ő szemszögéből nézve nincs különösebb jelentősége. A grovei csapat Lance Stroll csapattársát keresi, és a visszatérni kívánó Kubica is a jelöltjük lett. A Renault tesztelt a lengyellel, végül a Red Bulltól kölcsönkapott Carlos Sainzot választotta jövőre.

    A Williams Kubicával és a jelenlegi tesztpilótájukkal, di Restával is tesztelni akar, a 2014-es autójukkal, Silverstoneban, és a Hungaroringen is, még ebben a hónapban. Direkt összehasonlítási alapot akarnak a 2011-es rali balesetéből felépült Kubica és di Resta között, aki idén pont Massa helyére ugrott be a Magyar Nagydíjon.

    Miközben folyik a nagyipari spekulálás, Massa azt állítja, hogy nyugodt a jövőjével kapcsolatosan, mivel állítása szerint ő is egyeztet a Williams vezetőivel, egy lehetséges szerződésről jövő évre. Ennyit mondott:
    „Nem változtat ez semmin se az én szemszögemből nézve. Másrészt ha egy négy évvel ezelőtti autóval tesztelsz, nem tudsz meg sokat. Még abban sem vagyok biztos, hogy igazak a hírek erről a tesztről, hogy őszinte legyek. Nem tudom…”

    Massa tizenegyszeres futamgyőztes, és elárulta, hogy maradna a Williamsnél egy újabb évet, de csak akkor, ha meg tudnak egyezni a folytatásról, a megfelelő módon. Így fogalmaz a jövőjével kapcsolatban:
    „Élvezem, és megpróbálom a legjobbamat nyújtani az év utolsó versenyein. Nem tudom még, hogy mi lesz jövőre. Maradnék még egy szezont. Azt hiszem, még sokat tudnék adni a csapatnak, ahogy eddig is. Talán még beleférne egy év. De nem én fogok dönteni, hanem a csapat. Egyeztetek velük. Hozzá tudok tenni a csapat értékeihez, de meg kell találjuk a megfelelő megoldást. Ha az emberek boldogok lesznek attól hogy maradok, akkor maradok. Az jó lenne a csapat és az én szemszögemből nézve is, ha ezt a kérdést sikerülne még a Brazil Nagydíj előtt tisztázni…”

  • Kubica vagy di Resta? Szétlövés dönt, a Hungaroringen!

    Kubica vagy di Resta? Szétlövés dönt, a Hungaroringen!

    Robert Kubica és Paul di Resta tesztelhet majd a Williams 2014-es autójával a következő hónapban, és így dőlhet el végül az, hogy ki veheti majd át Felipe Massa versenyzői ülését 2018-ban.

    Ugyan be volt tervezve az, hogy Kubica tesztelhet majd Suzukában azzal a 2014-es autóval, amit Lance Strollnak készítettek fel, de ez köddé vált, amikor kiderült, hogy a Stroll család nem engedélyezi semmilyen más versenyzőnek a versenygép használatát. Eredetileg a szingapúri és a Maláj Nagydíj között lett volna ez a teszt, de kénytelenek voltak lemondani, és a csapat most nekiállt egy saját autót felkészíteni erre a célra. Egy ideig úgy is tűnt, hogy ez komoly akadálya lehet Kubica Forma-1-es visszatérési kísérletének.

    Most azonban úgy néz ki, hogy felkészülhet a lengyel október 11-én Silverstoneban az autóval, hogy egyáltalán megszokja azt, majd egy sokkal komolyabb dolog következik: egy szétlövés a Hungaroringen!

    Egy két napos tesztje lesz a csapatnak tehát Mogyoród mellett október 16-17-én, első nap a lengyel vezethet, második nap pedig a jelenlegi tartalékpilótájuk, di Resta. Ezzel az opcióval élve a csapat fel tudja majd mérni azt, hogy mennyire is áll készen Kubica a kézsérülése ellenére a Forma-1-es visszatérésre, valamint direkt össze is tudják hasonlítani di Restával, aki idén már helyettesítette pont ezen a versenyhelyszínen Felipe Massát.

    Mindkét versenyző a Forma-1-es visszatérésén dolgozik, elég eltérő körülmények között. Mindketten a harmincas éveik elején vannak, és megfelelnek azon kritériumoknak, amit a Williams csapat támasztana a leendő versenyzőjével szemben. Massát sem szabad ugyanakkor teljes mértékben leírni, és akár a negyedik közös évét is megkezdheti újra a csapattal, de valójában ez egy kisebb meglepetés lenne, ha nem érkezne új versenyző Lance Stroll mellé.

    [poll id=”30″]

  • Wolff felírta Wehrleint a Williams listájára!

    Wolff felírta Wehrleint a Williams listájára!

    Toto Wolff elárulta, hogy Mercedeses növendéküket, Pascal Wehrleint, felhelyezte a Williams 2018-as leendő versenyzői palettájára. A groveiaknak el kell dönteniük, hogy jövőre ki legyen Lance Stroll csapattársa, és az eddig ismert nevek Felipe Massa, Paul di Resta és Robert Kubica voltak.

    Wolff abban hisz, hogy 22 éves jelenlegi Sauber pilóta is akár esélyes lehet, annak ellenére, hogy a jelenlegi csapatától lehet, hogy mennie kell, és ismert a Williams csapatának a hozzáállása, mely szerint a Martini nem szeretne még egy 25 év alatti pilótát a csapatban tudni, mert egyes piacokon nem tudnak akkor egyszerűen egy ilyen felállással alkoholt reklámozni. A Skynak ennyit mondott:
    „Azt hiszem, esetükben négy versenyző jöhet szóra: Robert Kubica, Paul di Resta, Pascal Wehrlein és Felipe Massa. Ugyan javasolhatunk mi bárkit is, valójában felesleges. Egy versenycsapat önálló döntést kell hogy hozzon, azt, ami a legjobb nekik, és a lehető legjobb párost kell tudniuk az autóban. Nem szeretnék belemenni olyan helyzetbe, ahol enyém a nagy testvér szerepe, és előtérbe helyezek valakit.”

    Wolff ugyanakkor elismerően nyilatkozott di Restáról is, azon beugrásáról, amikor a lebetegedett Massát kellett helyettesítenie a Magyar Nagydíjon, és szerinte ez a teljesítmény versenyzői ülést érdemel:
    „Szenzációsan vezetett Paul, azt hiszem, megérdemelne újra egy lehetőséget. Még befejezetlennek mondanám a Forma-1-es pályafutását. Láttam a DTM-ben, hogy mit tud, és örülnék neki, ha kapna egy esélyt.”

  • Így áll jelenleg a 2018-as F1-es mezőny

    Így áll jelenleg a 2018-as F1-es mezőny

    A nagyobb csapatoknál már minden hely betelt, a „kicsiknél” azonban még vannak hivatalosan nem betöltött pozíciók. A Toro Rosso és a Sauber felállása még egyáltalán nem fix, míg a Williamsnél Stroll gyakorlatilag biztosra vehető, bár hivatalosan még nem írt alá 2018-ra. Kérdés továbbá, hogy Fernando Alonsonak elég garanciát jelent-e az eredményességre a Renault erőforrás, vagy ennek ellenére távozik a McLarentől.

    Az alábbi táblázatban láthatjátok a már hivatalosan is leszerződtetett versenyzőket, a végén pedig azok listáját, akik még szerződésre várnak – persze nem lesz helye mindegyiküknek. 7 üres helyre, minimum 12 versenyző pályázik, legtöbben a Wiliamses és a Sauberes helyekre. A táblázat alatt szavazhattok is, hogy melyik csapatnál kit látnátok legszívesebben.

    Íme hogy alakul eddig a 2018-as F1-es mezőny:

    Ferrari Sebastian Vettel Kimi Räikkönen
    Mercedes Lewis Hamilton Valtteri Bottas
    Red Bull Daniel Ricciardo Max Verstappen
    Toro Rosso
    McLaren Stoffel Vandoorne
    Force India Sergio Perez Esteban Ocon
    Williams
    Haas Romain Grosjean Kevin Magnussen
    Sauber
    Renault Nico Hülkenberg Carlos Sainz
     AKIKNEK HIVATALOSAN MÉG NINCS HELYÜK:
    Fernando Alonso  
      Robert Kubica  
      Felipe Massa  
      Pierre Gasly  
      Daniil Kvyat  
      Jolyon Palmer  
      Antonio Giovinazzi  
      Charles Leclerc  
      Marcus Ericsson  
      Lance Stroll  
      Pascal Wehrlein  
      Paul di Resta

    [poll id=”26″]

    [poll id=”27″]

  • A Williams megerősítette, hogy érdeklődnek Kubica iránt

    A Williams megerősítette, hogy érdeklődnek Kubica iránt

    A brit csapat végre hivatalosan is elismerte, hogy Robert Kubica egyike a kiszemeltjeiknek a 2018-as szezonra, így a lengyel pilóta akár révbe is érhet, és újra Forma-1-es versenyzővé válhat. Kubica 2011-ben egy rali balesetben megsérült a karján, ami miatt távozni volt kénytelen a királykategóriából, de idén már újra F1-es autóba tudott ülni.

    Először egy 2012-es Renault F1-es autóval próbálhatta ki magát, majd a franciák lehetővé tették neki azt is, hogy egy 2017-es versenygépbe is beülhessen a Hungaroringen, a hivatalos szezonközi teszten. Az esélyei ott akkor szűntek meg, amikor a Renault bejelentette, hogy a Toro Rossotól kölcsönkapott Carlos Sainz lesz 2018-ban Nico Hülkenberg csapattársa. Időközben a neve így felmerült a Williamsnél is, mint lehetséges jelölt a következő szezonra.

    Lance Stroll hivatalos bejelentése ugyan még várat magára, de a Williamshez hosszabb távra szerződött, így ő biztosan marad, de a csapattársa kilétét még nem lehet tudni. Felipe Massát akkor hívták vissza, amikor Nico Rosberg Mercedeses helyére elment a versenyzőjük, Valtteri Bottas, de a brazil kijelentette, hogy csak akkor marad újabb évet, ha valóban éreztetik vele azt, hogy szükség van rá. Massát idén egyszer helyettesítette beugróként Paul di Resta is, így ők, valamint Kubica azok, akik szóba jöhetnek a Williamsnél jövőre.

    A GPUpdate.netnek a Williams szóvivője ennyit erősített meg: „Több versenyző is a listánkon van jelenleg, köztük Kubica is.”

    Többen is állítják, hogy Kubica tesztelhet a Williamsszel az elkövetkezendő hetekben, de a csapat nem nagyon akar mondani erről egyelőre semmit se:
    „A részletekről, hogy mi alapján értékeljük a pilótákat a listánkon természetesen nem nyilatkozunk, de be fogjuk jelenteni a jövőnkkel kapcsolatos terveinket, amint abban a helyzetben leszünk, hogy ezt megtehessük.”

    Rosberg, aki a Williamsnél versenyzett 2006-2009 között nemrég csatlakozott Kubica menedzsmentjéhez, hogy ezzel is segítse a lengyel pilóta visszatérését a királykategóriába.

  • Kubica, Massa és di Resta is szerepel a Williams pilóta listáján

    Kubica, Massa és di Resta is szerepel a Williams pilóta listáján

    A Williams nemrég három névre szűkítette Lance Stroll lehetséges jövő évi csapattársainak körét. 2018-tól Robert Kubica, Paul di Resta, vagy Felipe Massa is szóba jöhet az Autosport értesülései szerint.

    A Williams ülése maradt az idei év egyik fontos eldöntendő kérdése, mivel a top istállók felállása már ismert, és a Renault és a Force India körül is kezd kitisztulni a kép. A brit csapat több pilótát is megkeresett a közelmúltban, továbbá saját háza táján is tárgyalt a versenyzőkkel. Ugyan Robert Kubica került a reflektorfénybe, Felipe Massa és Paul di Resta ugyanúgy esélyes a jövő évi ülésre.

    A szingapúri hétvégén derült ki, hogy Kubica a Williams 2014-es autójával fog tesztelni a közeljövőben, így jó visszajelzést kaphatnak a lengyel képességeiről. Nemrég a Renault is végrehajtott pár tesztet az egyszeres futamgyőztessel, mert komoly esély mutatkozott rá, hogy 2018-tól Nico Hülkenberg csapattársaként alkalmazzák, végül azonban a Renault nem merte bevállalni a lengyel szerződtetését a rali balesetéből fakadó sérülések miatt. A franciák helyette inkább Carlos Sainz megszerzésére összpontosítottak, mint kiderült sikerrel, hiszen a következő évtől a spanyol váltja a gyengécske Jolyon Palmert.

    Massa esetleges maradása is benne van a pakliban, a csapat nagyon hálás neki hogy Bottas távozása után visszatért, és pontokat szerzett a csapatnak. Di Resta utoljára 2013-ban futott teljes szezont, idén pedig éppen Massa helyetteseként kellett beugrani a Hungaroringen és nem vallott szégyent.

    A hírek szerint, a Williams nem fogja elkapkodni a döntést, mivel több istálló is még csak most kezdi intézni a jövő évi felállását. Nemrég Fernando Alonso is a groovie-i csapat listáján szerepelt, de alighanem a spanyol azzal, hogy a McLaren megszabadult a Hondától és Renault-ra vált jövőre, adni fog a csapatának még egy esélyt. Sergio Perez is egy opció lett volna, de a mexikói igen erős idényt fut és tudja, hogy 2019-től megnyílhat számra a nagycsapatok előtt a lehetőség, ezért úgy döntött a Force Indiánál marad.

    Marcus Ericsson és Jolyon Palmer is bejelentkezett a Williams ülésére, mindketten komoly anyagi vonzótényezővel rendelkeznek, kérdés hogy a Williamsnél mennyire játszik még komoly szerepet a pénz.  Egy biztos, a Williams főszponzora, a Martini kikötötte, hogy az egyik pilótának 25 év felett kell lennie, az alkoholos termékek promóciója miatt. Lance Stroll ettől még messze van, így például a Mercedes protezsált, a 22 éves Pascal Wehrlein számára a Williams nem lehet opció.

     

  • A Mercedes megtartaná pilótáit

    A Mercedes megtartaná pilótáit

    A Mercedes megpróbálja megtartani a jelenleg a DTM-ben szereplő pilótáit a sorozatból való kilépés után is.

    Egy hónapja röppent fel a hír, miszerint a Mercedes a 2018-as szezon befejezése után elhagyja a DTM sorozatot a Formula E-be való belépése miatt, ezért hat jelenlegi pilótájának bizonytalanná vált a jövője.

    Riválisaihoz hasonlóan hat autóra csökkentette indulói számát az idei évre, az Auditól átcsábította Edoardo Mortara-t, hogy csatlakozzon a Gary Paffett, Paul di Resta, Robert Wickens, Lucas Auer és a visszatérő Maro Engel alkotta társasághoz, aki emellett a Formula E-ben szereplő Venturi csapatnál is versenyez.

    A 2019/20 Formula E részvétel mellett a Mercedes különböző GT programokban is érdekelt.

    „A Mercedes közismerten nagyon közel áll a versenyzőihez, hosszú távú kapcsolatokat ápol velük” – mondta a Mercedes DTM főnöke, Ulrich Fritz.

    „Ha a tavalyi évben a programot elhagyó 2 versenyzőt – Maxi [Gotz] és Dani [Juncadella] – nézzük; őket továbbra is figyelemmel kísérjük és segítjük, ám ha valami mást akarnak, nem fogunk az útjukba állni.”

    Az Autosport kérdésére, miszerint a Mercedes Formula E csapata a jelenlegi Mercedes-szerződéssel rendelkező pilótákkal fut-e majd, Fritz így válaszolt: „Még túl korai lenne rá válaszolni, addig még két év van hátra. A DTM-ben a legerősebb felállás a miénk, ezért azt mondanám, ha tehetném, ezeket a srácokat indítanám, mert biztosan versenyképesek lennének. Természetesen Maro előnyös lenne, mert tapasztalatai vannak ezen a területen, de még Mortara is, mert rengeteget tesztelt az Abt-nél évekkel ezelőtt. Meglátjuk.”

    Robert Wickens szintén érdeklődést mutatott egy potenciális Formula-E szereplés iránt, és elmondta az Autosportnak, hogy a Mercedes a DTM-től való kilépéskor lehetőséget ad egy „új kezdetre”.

    „Soha nem tudhatod” – mondta a kanadai, aki belekóstolt már az IndyCar-ba is. „Úgy érzem, hogy a HWA elégedett velem és az eddigi eredményeimmel, így biztosan sok lehetőség van. Néha egy új kezdet megváltoztathatja az embert. Ugyanezen mentem keresztül, mikor elköszöntem a Red Bull-tól (2007-ben a Red Bull / Team Forsythe-nál szerepelt a Champ Car Atlanticban – a szerk.) egy – két napig bánkódsz, majd felismered az új lehetőséget. Engedelmesen teszed a dolgod, felszabadulsz, majd kitalálod mi a legjobb számodra a karriered hátralévő részét illetően.”

  • Az első versenyt Glock nyerte Zandvoortban!

    Az első versenyt Glock nyerte Zandvoortban!

    Timo Glock először nyert az idei szezonban, az első futamot nyerte meg Hollandiában, Zandvoortban. A dűnék között fekvő 4.3 kilométer hosszú pályán magabiztos győzelmet aratott a 35 éves pilóta 37 kör alatt, márkatársai Marco Wittmann és Maxime Martin előtt. A Forma-1-et is megjárt Glocknak ez a negyedik győzelme a DTM-ben, 67 indulásból. Így nyilatkozott a német pilóta a verseny után: „Három BMW a dobogón, ez egy álom. A bal első gumi, elég hamar a határon volt már a verseny elején, így furcsán is éreztem magamat, és aggódtam is, hogy kibírja-e a versenytávot. Végül minden jól alakult, így örülök az eredménynek.”

    Negyedik és ötödik helyen az Audi pilótái, Mike Rockenfeller és Jamie Green végeztek. A legjobb Mercedeses Paul di Resta lett, ő a hetedik helyen ért be. A kilencedik helyen beért René Rastnak pedig ez az eredmény is elég volt ahhoz, hogy átvegye a vezetést a bajnokságban Audis kollégájától, Mattias Ekströmtől. Utóbbi a tizedik helyről indult, de hideg gumikon kicsúszott a kavicságyba a kerékcseréje után, és ugyanezen körben megpörgött. Lucas Auer sem tudott pontokat szerezni, mivel csak a 16. helyet szerezte meg az időmérő edzésen, majd Nico Müllerrel ütköztek a versenyen. Az osztrák pilóta nem tudta folytatni tovább.

    A vasárnapi zandvoorti verseny előtt így áll a bajnoki tabella: Az első Rast (114 pont) és a nyolcadik Mike Rockenfeller (85 pont) között csak 29 pontnyi különbség van. Ekström a második (113 pont), Lucas Auernek 99, Timo Glocknak 98 pontja van.

  • A Williams nem zárja ki di Resta leszerződtetését

    A Williams nem zárja ki di Resta leszerződtetését

    Paul di Resta az elmúlt hétvégén újra Forma-1-es versenyen indult, a betegség miatt távol maradó Felipe Massát helyettesítette a Williamsnél. Bár a skót versenyző 2013 óta nem állt rajthoz a Forma-1-ben, most kellően jól szerepelt ahhoz, hogy felkerüljön a lehetséges 2018-as versenyzők listájára a Williamsnél.

    Di Resta Forma-1-es karrierjének vége óta a DTM-ben versenyez, emellett tavaly óta a Williams F1-es tartalékversenyzője, valamint televíziós F1-es szakértőként is tevékenykedik.

    „Nyitottak vagyunk a követező évre vonatkozóan.” – mondta a Williams technikai igazgatója, Paddy Lowe az El Confidencial-nak. „Minden opciót megfontolunk. Úgy vélem jó a megítélése (di Restának) a hétvége után, és hallottam, hogy talán kap majd hívást a Mercedestől. Szóval ez a helyzet.”

     

  • Di Restát a cipője hátráltatta leginkább

    Di Restát a cipője hátráltatta leginkább

    Paul di Resta elárulta, hogy elég kellemetlenül érezte magát az autóban a Magyar Nagydíjon, mikor a gyengélkedő Felipe Massát helyettesítette. Az ok pedig olyasmi, amire aligha gondolnánk: nyomta a cipő a lábát.

    A skót versenyző komoly kihívás előtt állt a beugrással, hiszen 2013 novembere óta nem versenyzett Forma-1-es autóval. Meg is fájdult a válla, ráadásul a cipője is kicsi volt rá.

    „Elég nehéz volt.” – mondta di Resta, utalva a fizikai megpróbáltatásra. „Érzem a vállaimban, de a legnagyobb problémát a lábaim okozták. A cipőim túl kicsik voltak. Megőrjítettek a lábaim.”

    „Nem titok, hogy Forma-1-es autóban akarok ülni, de remélem, hogy legalább azt megmutattam, hogy megbízható tesztpilóta vagyok.” – mondta di Resta. ”

    „Az adott körülmények mellett Paul abszolút fantasztikus munkát végzett.” – mondta Paddy Lowe a Williams részéről, célozva arra, hogy di Resta rég óta nem vezetett Forma-1-es autót és szimulátort is márciusban vezetett utoljára. „Volt pár procedúra, ami ismeretlen volt számára, mint a rajtok, a gumimelegítés, de értékelhető munkát végzett, kimaradt a kalamajkából, konstansan vezetett és jó visszajelzéseket adott. Az igazán szomorú csak az, hogy nem tudtunk neki olyan megbízható autót adni, ami végig tudott volna menni a versenyen.”