Címke: Paul di Resta

  • A Williams visszakozik: versenyzők bejelentése csak januárban!

    A Williams visszakozik: versenyzők bejelentése csak januárban!

    Az orosz média teljesen rá volt pörögve, hogy a mai napon bejelentik Sergey Sirotkint, versenyzőként a brit csapathoz. Elviekben sikerült is beelőznie ezen kiválasztási procedúrában Robert Kubica, Daniil Kvyat, Paul di Resta és Pascal Wehrlein elé.

    Eredetileg Kubica volt a leginkább kívánatos versenyző, de Sirotkin sebessége a Pirelli teszten Abu Dhabiban jobb volt. A Williams az egész folyamat alatt végig kitartott azon véleménye mellett, hogy csak a teljesítmény fog számítani. Ezért kapta hétfőn a 2011 óta a visszatérésén dolgozó Robert Kubica azt az információt, hogy már nem ő fő várományosa a versenyzői ülésnek. hogy a volt Toro Rosso pilóta Kvyat lenne a tartalék pilóta.

    Jelenleg tehát minden jel arra mutat, hogy Sirotkin lehet a végleges befutó, de a kisebb részletek terén még egyeztetni kell. A Williams meg továbbra sem akarja elkapkodni a döntését. Mivel már csak pár nap van karácsonyig, úgy határoztak, hogy csak januárban árulják majd el, hogy kik lesznek 2018-ban a csapat pilótái.

  • Sirotkin azonnal váltja Kubicát, ha alulteljesítene a Williamsben!

    Sirotkin azonnal váltja Kubicát, ha alulteljesítene a Williamsben!

    Már csak egy hely szabad a 2018-as Forma-1-es rajtrácsra, mégpedig Felipe Massa megüresedett helye a Williamsnél. A csapat maga is jelezte, hogy nem fogják elkapkodni a döntést, és minden lehetőséget kiértékelnek, és figyelembe fognak venni.

    Kubicának olyan ellenfelei akadtak a versenyülésért, mint Pascal Wehrlein, Daniil Kvyat, Paul di Resta, vagy Sergey Sirotkin, sokan mások mellett.

    A kanadai Le Journal de Montreal úgy tudja, hogy az orosz Sirotkin azonban oly módon lesz a Williams tartalékversenyzője, hogy ha bármilyen oknál fogva is elégedetlen lenne a csapat Robert Kubica teljesítményével, azonnal ő ülhet a helyére. A lap konkrétan így fogalmaz: „Információink szerint a Williams Kubicát és Sirotkint is alkalmazza, utóbbit mint tartalékpilóta, és ha a lengyellel nem lesz elégedett a csapat, akkor az orosz bármikor átveheti a helyét.”

    Amennyiben ezen értesülés igaz, akkor a többi felsorolt versenyző nem kap már semmiféle szerepet Groveban. A lengyel gyorsabbnak bizonyult Sirotkinnál Abu Dhabiban a hírek szerint, az, hogy a legendás csapat ezt a felállást még mindig nem jelentette be hivatalosan is, annak köszönhető, hogy még mindig nem tisztázott minden kérdés Kubicával, másrészt még vannak az istállón  belül olyanok, akik szerint jobb döntés lenne Sirotkint alkalmazni, Kubica helyett. Sirotkin esetében nyilvánvalóan nem elhanyagolandó tényező az, hogy elviekben 13 millió eurónyi támogatást hozna magával, amivel Kubica egyáltalán nem tud versenyezni.

  • A Williams szerint Kubica kellően fitt a Forma-1-hez

    A Williams szerint Kubica kellően fitt a Forma-1-hez

    A brit csapat technikai igazgatója, Paddy Lowe azt állítja, hogy már semmi kétsége sincs afelől, hogy Robert Kubica alkalmas a Forma-1-es visszatérésre a sérülései ellenére, miután tesztelték a lengyelt Abu Dhabiban is, immáron az idei autóval. A Williams istálló részletesen és aprólékosan térképezi fel Kubica képességeit, miután ő a fejébe vette, hogy a 2011-es híres rali balesete után most visszatérne a száguldó cirkuszba. Teszteltek már vele és a 2014-es Williamsszel Silverstoneban és a Hungaroringen, és Lowe elárulta, hogy Abu Dhabiban őket kifejezetten az érdekli, hogy milyen a pilóta edzettségi állapota, a 2017-es autójukban.

    Az újságírók rá is kérdeztek nála, hogy szerinte Kubica 100%-ban kibírná-e egy versenyhétvége megpróbáltatásait, így felelt: „Igen, efelől semmi kétségem sincs.”

    És valóban: leszámítva egy apróbb defektet, nagyon sima tesztnapja volt Kubicának Yas Marina pályáján, és sikerrel teljesítette a csapat tesztprogramját. Lowe ugyan nem tudja, hogy a csapat végső döntésében számítani fog-e az itt bemutatott teljesítmény, mindenesetre elégedettek voltak a lengyel erőfeszítéseivel. A szakember így méltatta:
    „Robert remek munkát végzett. Nagyon elégedettek vagyunk azon körök számával, amit megtettünk vele. Nagyon jók a visszajelzései. Ő egy olyan versenyző, akinek hatalmas tapasztalata van, és nagyon is tudja, hogy mi a dolga.”

    Lowet teljesen lenyűgözte az, hogy Kubica mennyire eltökélt, hogy visszatérhessen a Forma-1-be, pedig a keze jelentősen sérült az ismert ralis ütközés után:
    „Robert egy olyan versenyző, akit mindannyian tiszteltünk amikor a Forma-1-ben vezetett, és azóta is. Remek példája egy olyan karakternek, aki eltökélte a balesete után, hogy visszatér, és ezért küzd.”

    Arra a kérdésre is válaszolt, hogy vannak-e még a Williamsnél lezáratlan kérdések vele kapcsolatban, vagy így már le tudják szerződtetni:
    „Tovább dolgozunk. Most a tesztre koncentrálunk, utána összegyűlünk, és döntéseket hozunk a jövő évi versenyzéssel kapcsolatban.”

    Kubica toronymagasan az első helyen áll a Williamsnél abban, hogy ő legyen 2018-ban Lance Stroll csapattársa. A Renault tartalékpilótája Sergey Sirotkin, a korábbi Toro Rosso pilóta Daniil Kvyat, és a csapat jelenlegi tartalékosa, Paul di Resta is még elviekben lehetséges opció, de Pascal Wehrlein már csak nagyon a lista végén jöhet számításba.

    A Williams nem valószínű, hogy tisztázni tudja a versenyfelállás kérdését a jövő hétnél előbb, de remélhetőleg karácsony előtt még megszületik a döntés, de zárszóként még ennyit mondott Lowe:
    „Ő egy profi autóversenyző, így megvan a kellő magabiztossága, és érezhető volt a garázsban, hogy mindenki elégedett volt Roberttel.”

  • Máris a pályán a Williamsszel Robert Kubica!

    Máris a pályán a Williamsszel Robert Kubica!

    Kubica karrierje 2011-ben majdnem derékba tört a balesete után, azonban mára ő a favorit Felipe Massa helyére a Williamsnél, és válhat Lance Stroll csapattársává. A brit csapat már elkezdte felmérni a képességeit a 2014-es autójukkal, előbb Silverstoneban, majd a Hungaroringen.

    Augusztusban már a 2017-es Renaultban ülhetett Magyarországon, de a mai napon a Yas Marina pályáján már a Williams idei masinájával vehet részt a Pirelli gumitesztjén. A csapat technikai igazgatója, Paddy Lowe és a teljesítményért felelős Rob Smedley ott is maradtak Abu Dhabiban, hogy közvetlen közelről figyeljék az eseményeket. Lowe ennyit nyilatkozott:
    „Mindannyian láthattuk, hogy mire volt képes a múltban a Forma-1-ben, ő egy nagyszerű versenyző, nagyon profi, igazán elhivatott, lelkes, és nagyon intelligens. Ő egy igazán izgalmas kihívás, így megnézzük. Egy olyan folyamat közepén állunk Roberttel, amelyben azt vizsgáljuk, hogy a sérülései akadályoznák-e bármiben is, hogy újra Forma-1-es autót vezessen, ennyi a történet.”

    A szakember azt is elárulta, hogy csak kevés módosítást kellett elvégezniük a kormányon, például azt, hogy ugyanazzal a karral tudjon Kubica a teszten felfele és lefele váltani. Ez sem jelenthet problémát, ugyanis:
    „Pár változást eszközöltünk, például a váltásnál. Valójában a legtöbb versenyző amúgy is a saját kívánságai szerint alakíttatja ki a kormányt. A legtöbb csapatnál két versenyző között különböző kialakításokat, megoldásokat találhatsz a volánon.”

    A lengyel pilóta kora délutánig körözhet majd helyi idő szerint, majd átadja az autót Strollnak, így a kanadai is kipróbálhatja majd a 2018-as Pirelli gumikat.

    Az orosz Sergey Sirotkint a legutolsó, aki csatlakozott azon pilóták köréhez, akik ácsingóznak Massa volt versenyülésére, ő szerdán reggel és a délután egy részében mutathatja be a képességeit, de ő is majd át kell hogy adja az autót majd Kubicának az utolsó pár órára.

    Daniil Kvyat is elviekben még versenyben van, annak ellenére, hogy nem fog vezetni Abu Dhabiban, ahogy a Williams jelenlegi tartalékpilótája Paul di Resta is, de Pascal Wehrlein a pletykák szerint már csak egy végső megoldás lenne…

    A teszt alakulása nyomon követhető itt: http://directo.soymotor.com/

  • Massa tudja kit alkalmaz majd a Williams, de Stroll is csak sejtet

    Massa tudja kit alkalmaz majd a Williams, de Stroll is csak sejtet

    A visszavonuló brazil azt állítja, hogy tudja, ki követi őt majd a Williams versenyzői ülésében. Felipe kénytelen volt 2018-ban végleg visszavonulni, és egyre több jel mutat arra, hogy a helyére Robert Kubica érkezhet majd. Ugyanakkor a riportok szerint Daniil Kvyat, Pascal Wehrlein, Sergey Sirotkin és Paul di Resta is harcban van papíron Massa helyéért.

    Cselesen kérdezték Massát az újságírók Abu Dhabiban, mégpedig úgy, hogy kire is tenne fel 100 eurót esetlegesen. Ez volt a válasza:
    „Már tudom, hogy ki lesz a kiválasztott, így nem kell, hogy fogadjak rá, de nem árulom el nektek, hogy ki az.”
    A zsurnaliszták azonban nem hagyták ennyiben, és tovább próbálkoztak, hogy a Williams vajon elégedett lesz-e a döntésével, erre Massa így reagált:
    „Remélem, hogy a legjobb döntést hozták, de én már lépek, így engem ez nem érint. Boldog vagyok, és a legjobbakat kívánom nekik.”

    Az orosz Sirotkin, aki eddig a Renault kötelékéhez tartozott, és a lengyel Kubica lesznek azok mindenesetre, akik 2017-es Williamssszel körözhetnek majd a jövő héten Abu Dhabiban.

    Lance Strollból is próbálják kiszedni az információt a tudósítók, ő így nyilatkozott: „A legfontosabb, hogy csapatjátékos legyen.”
    Aztán amikor konkrétan Kubicára terelődött a szó, ennyit mondott:
    „Még nem találkoztunk, de mindenki tudja, hogy a balesete előtt egyike volt a legjobbaknak. Nem tudom azt, hogy jelenleg milyen formában van, de várjuk meg, hogy végül hogy dönt a Williams.”

  • Sirotkin is tesztelhet a Williamsszel Abu Dhabiban

    Sirotkin is tesztelhet a Williamsszel Abu Dhabiban

    Robert Kubica mellett Sergey Sirotkin is mehet a Pirelli gumitesztjén majd a 2017-es Williamsszel, Abu Dhabiban, a verseny után. Az orosz pilóta eddig a Renault tartalékversenyzője volt, ugyanúgy egy egész napot tesztelhet majd Yas Marina pályáján, ahogy Kubica is. Mindeközben a Williams még mindig nem döntötte el, hogy ki lehet majd Lance Stroll csapattársa jövőre, miután Felipe Massa felhagy a Forma-1-gyel.

    A motorsport.com úgy tudja, hogy elsődlegesen Kubicának szánják a versenyülést, de a jövő heti teszt adhatja meg majd a végső választ. A Sauberes Pascal Wehrlein, a volt Toro Rosso versenyző Daniil Kvyat, és a Williams jelenlegi tartalékversenyzője Paul di Resta is még elviekben versenyben vannak.

    Sirotkin Williams tesztjéről azonban nem tudja jelenleg senki sem, hogy ez csak egy egyszeri alkalom, vagy akár ő is felkerül azon listára, akik közül kiválasztják jövőre Stroll csapattársát. A 2018-as felállásról a csapat biztosan nem dönt még most a szezonzáró versenyhétvégén Abu Dhabiban. Idén az orosz négy alkalommal vezethette a Renault versenyautóját szabadedzéseken, tavaly kétszer volt erre lehetősége, illetve egyszer még a Sauberrel is edzhetett, még 2014-ben.

  • A Williams cáfolja egyelőre Kubica szerződtetését

    A Williams cáfolja egyelőre Kubica szerződtetését

    A brit istálló cáfolja azt, hogy aláírtak volna szerződést Robert Kubicával, és hogy jövőre Lance Stroll csapattársa a lengyel pilóta lehetne majd. Pedig Kubica már tesztelt a csapattal kétszer is, Silverstoneban illetve a Hungaroringen, a 2014-es autóval, utóbbi helyszínen csatlakozott hozzá Paul di Resta is, aki szintén esélyes a 2018-as Williamses versenyülésre.

    A 32 éves pilóta biztos hogy menni fog immáron az idei autóval a szezonzáró utáni Pirelli teszten a Williamsszel, de a csapat tagadja azt, hogy megegyeztek volna. A közleményükben ez áll:

    „Annak ellenére, hogy egyeztetünk Kubicával, még mindig nem eldöntött az, hogy ki helyettesíti majd Felipe Massát. Akkor fogunk bejelentést tenni, ha van is mit bejelentenünk, de erre a hétre nincs ilyesmi eltervezetten Abu Dhabiban.”

    Kubica szenzációs F1-es visszatérésében nem más segédkezik, mint Nico Rosberg, 2016 F1-es világbajnoka, aki a menedzseri csapatot erősíti. A pletykák szerint egy több millió dolláros csomagot is összeraktak azért, hogy biztosítsák a lengyelnek azt, hogy újra vezethessen.​

  • A Canal+ szerint is fix Kubica a Williamsnél 2018-ra!

    A Canal+ szerint is fix Kubica a Williamsnél 2018-ra!

    Hét évnyi kihagyás után Robert Kubica visszatér a Forma-1 világába. Ezt állítja legalábbis a francia tv csatorna, a Canal+, miután állítólag döntött a Williams. További részleteket nem árultak el, de a lengyel követheti a száguldó cirkusztól búcsúzó Felipe Massát. A hét elején már lehetett tudni, hogy újra tesztelni fog az angol csapattal Kubica, mégpedig Abu Dhabiban, miután már két teszten is túl vannak egy régebbi konstrukcióval, melynek a helyszínei Silvderstone és a Hungaroring voltak.

    Eddig annyi volt ismert, hogy Lance Stroll mellé a groveiak 2018-ra négy névben is gondolkodtak: Kubica, Paul di Resta, Pascal Wehrlein és Daniil Kvyat voltak a listán. Massa is opció volt, de úgy döntött, hogy elhagyja a Forma-1-et.

  • Massa és Wehrlein már nincs a Williams listáján, a brazil ideges

    Massa és Wehrlein már nincs a Williams listáján, a brazil ideges

    Alakul a brit csapat listája, és egyre több nevet húznak le róla. A jelenleg is náluk versenyző Felipe Massa már csak tartalékmegoldás arra az esetre, ha nem találnának mást. Marad tehát Paul di Resta és Kubica. Előbbi feltehetően marad továbbra is a csapat tartalékpilótája, másrészt lehet hogy Kubicával kicsit a Mercedest is nyomás alatt akarja tartani a Williams, hogy több pénzt küldjenek Pascal Wehrleinnel, ha szeretnék azt, hogy ő versenyezhessen ott 2018-ban. Feltehetően ő sincs már valójában képben, aki még érdekes lehet, az Daniil Kvyat, akit frissen menesztettek a Red Bull családtól.

    Massa már 2016 végén visszavonult, és csak egy rendesen megírt szerződésnek köszönhető az, hogy visszatérhetett. Akár maradhat is, amit a brazil is szeretne, de jelentősen alacsonyabb fizetésért. Az, hogy ebbe Felipe belemenjen, nem reális. Ugyanakkor a Williams se akarja már ezt tovább húzni, és Massán is érezhető volt a mexikói időmérő edzés után, hogy úgy nyilatkozott az újságíróknak, mint akit már nyugdíjba küldtek. Azért egy érzékeny pont az a kérdés volt felé, amikor rákérdeztek, hogy tényleg Kubica ülhet-e az autójában már Abu Dhabiban is? Erre kifakadt Massa:
    „Ki állít ilyet?! Abu Dhabiban is én fogok vezetni. Az összes versenyen amire a szerződésem szól, én fogok menni, ráadásul örömmel. A jövőmről pedig nem tudok beszélni, és gyakorlatilag mindegy is…”

    Amikor a teljesítményét firtatják, akkor is átmegy inkább támadásba:
    „Végig sikeres a visszatérésem. Ma is egy hibátlan kört raktam össze, ezek alapján fognak megítélni. Oké. Ennyi erővel Alonso se való már a Forma-1-be, mert kevesebb pontot hoz a csapattársánál is. Fantasztikus világbajnoki évem van. Sajnos nincs annyi pontom, mint amennyinek lennie kellene, de ez nem az én hibám miatt alakult így. Azon versenyek közül, ahol technikai problémáim voltak, és kiestem, csak ha a fele meglenne a pontoknak, máris másképp festene a helyzet. Ha rosszul versenyzem, az első vagyok, aki ezt elismeri. Viszont teljesen elégedett vagyok a tempómmal, az egész szezonban. Ha kihozod a legjobbat az autóból, akkor meg minek is kellene abbahagynod? Úgysem én döntök majd, hanem a csapat.”

    Ők viszont feltehetően ellene szavaznak majd. Massának annyi kívánsága van csak, hogy a következő Brazil Nagydíj előtt értesítsék, hogy mennie kell, vagy maradhat. Az, hogy elbúcsúzhasson a hazai rajongóitól, kiemelten fontos neki. A csapat viszont úgy látja, hogy övék a legkelendőbb versenyülés jelenleg, ezért nem is akarják elkapkodni a döntést. Lowe ennyit mondott a brazillal kapcsolatban:
    „Folyamatosan egyeztetünk Felipével, és meglátjuk majd, hogy ez hova vezet. Arra, hogy mindezt Brazília előtt jelentsük be, nem szeretnék reagálni. Sajnos csapat és pilóta között sokszor kiélezett a helyzet, amikor szerződéshosszabbítás a téma. Amikor egy átlagember harcol a munkájáért, munkahelyéért, az egy privát dolog. Ha egy Forma-1-es versenyző, az a média reflektorfénye mellett történik. Ettől is bonyolultabb, de Felipe egy remek srác, jó a kapcsolata a Williamsszel, tisztelettudó.”

  • Négyen pályáznak Massa helyére 2018-ban

    Négyen pályáznak Massa helyére 2018-ban

    A listához persze hozzáadhatjuk az egyre türelmetlenebb Felipe Massát is, vele együtt öten is szeretnének Lance Stroll csapattársa lenni a Williamsnél 2018-ban. Most már azt lehet hinni, hogy a társtulajdonos Paddy Lowenak komolyan főhet a  feje, hiszen választania kell Robert Kubica, Paul di Resta, Pascal Wehrlein, vagy a legfrissebben elérhetővé vált Daniil Kvyat között, vagy esetleg maradhat Felipe Massa.

    Nézzük is a jelölteket:
    A frissen kivágott Kvyat jól szerepelt egy hete Austinban, mégis ennyit mondott róla dr. Helmut Marko:
    „Évente egy jó verseny kevés lesz. Elváltak az útjaink.” Franz Tost még hozzátette: „Már nem a Red Bull család része, szabad, azt csinál, amit akar.”

    Másik jelölt, a jelenlegi Sauberes Pascal Wehrlein, akinek a támogatója, a Mercedes ellátja a brit csapatot is motorokkal. Az érintett ennyit mondott az Auto Bildnek:
    „Toto Wolff, minden szóra jöhető csapattal egyeztet, így a Williamsszel is. Ha csatlakozhatnék hozzájuk, az egy nagy előrelépés lehetne nekem.” Wolff is leszögezte, hogy nem engedték el a 23 éves német kezét: „A Williams egy független csapat, akik maguk döntik el, hogy kit alkalmaznak. Ha rajtam múlna, Pascal lenne a befutó, mert ő a leggyorsabb a jelöltek közül, és jó mérce lenne Lance Strollnak is.”

    Mindezek ellenére Lowe kedvence a Kubica, még úgy is, hogy a szétlövésen állítólag di Resta két tizeddel gyorsabb volt a lengyelnél. A pletykák szerint a következő lépés Kubicának az, hogy Abu Dhabiban tesztelhet majd, immáron a Williams idei autójával, ezt állítja az AMuS.

    Massa már csak ennyit mond: „A csapat csak mondja meg, ha már nem kellek. Nem lenne vele problémám. Tavaly már visszavonultam, és megbékéltem ezzel és magammal. Jó lenne ugyanakkor egyértelmű válasz a hazai versenyem, a Brazil Nagydíj előtt.”