Címke: Pato O’Ward

  • Grosjean elmondta, miért nehéz az IndyCar-ból a Forma-1-be igazolni

    Romain Grosjean 181-szer állt rajthoz a Forma-1-ben, és már az IndyCar-ban is a második évét húzza, így tudja, mi kell mindkét szériához.

    Amikor az Autoweek magazin az F1 és az IndyCar közötti különbségekről kérdezte Romain Grosjean-t, az Andretti Autosport versenyzője egy fontos dolgot emelt ki.

    A legnagyobb különbség igazából az, hogy az IndyCarban mindenkinek ugyanaz az autója van, míg a Forma-1-ben ez nem így van” – mondta Grosjean.

    Az F1 nagyon más ilyen szempontból. És aztán az IndyCarban rengeteg különböző típusú pálya van, szóval mindegyiken jónak kell lenned. Szerintem ezek jelentik a legnagyobb különbséget.

    Grosjean elismerte, hogy nehéz összehasonlítani a két szériát, de szerinte mindkettő ugyanolyan nagy kihívások elé állítja a versenyzőket.

    Nagyon más ez a széria Európából érkezve. Semmihez nem tudom hasonlítani az ovál versenyzést formaautóval. Nem is szeretem összehasonlítani a Forma-1-et és az IndyCar-t, mert mindkettő nagyon-nagyon különleges a maga szempontjából” – magyarázta Grosjean.

    „Azt hiszem, az IndyCar-pilóták számára a legnagyobb kihívást a mentalitásbeli különbség jelenti az USA és Európa között.”

    Az utóbbi 5-10 évben megannyi Forma-1-es versenyző érkezett az IndyCarba, de ez visszafelé nem így van. Ennek ellenére több jelenlegi IndyCar pilótát is hírbe hoztak a Forma-1-el.

    Őszintén szólva, néhány IndyCar-pilóta van olyan jó, mint néhány Forma-1-es pilóta” – jelentette ki Grosjean. „Azt hiszem, mindkét bajnokságban van néhány nagyon-nagyon tehetséges versenyző. Vannak olyan srácok az IndyCarban, akik határozottan ott lennének a Forma-1 élmezőnyében.

    Colton Herta most éppen a Forma-1-ben tesztel, ami nagyon király. Azt hiszem, az IndyCar-pilóták számára a legnagyobb kihívást a mentalitásbeli különbség jelenti az USA és a Európa között.

    És szerintem ez mindenképpen kihívást jelenthet. De a srácok nagyon gyorsak. Pato O’Ward nagyon gyors, Colton nagyon gyors. Tényleg jó srácok vannak ott. De úgy érzem, hogy inkább a mentalitásban van a különbség, és ez egy kicsit nagyobb kihívás lehet nekik.

  • Óriási blama volt a múlt hétvége a McLarennek

    Az IndyCar-ban szereplő Arrow McLaren SP csapat mindkét autója technikai hiba miatt kényszerült feladni a Mid-Ohio-i versenyt.

    A első és negyedik helyről induló, Pato O’Ward és Felix Rosenqvist páros futama egyaránt idő előtt ért véget, mivel mindkét Arrow McLaren SP pilóta mechanikai hibát szenvedett.

    Rosenqvist autójával már a 80 körös verseny elején gondok adódtak. A verseny kilencedik körének megkezdése után a 7-es autó fehér füsttel jelezte, hogy a svéd versenyző futama véget ért.

    Rosenqvist a verseny elején a harmadik helyre lépett előre, és egy lehetséges dobogós helyezés is kinézhetett volna neki, ehelyett azonban a svéd versenyzőnek ki kellett másznia a füstölgő autóból.

    Nem tudom biztosan, mi történt, utána kell néznem” – mondta Rosenqvist. „Óriási szerencsétlenség, mert nagyon-nagyon-nagyon jó futamunk volt.

    Eegyütt érzek az összes Arrow McLaren SP-s sráccal, akik olyan keményen dolgoztak ezen a hétvégén, és végig nagyszerű volt a tempónk. Valószínűleg egy fantasztikus eredményt dobtunk el magunktól.

    McLarenes Csapattársa, Pato O’Ward sem járt jobban. Már a bemelegítő edzésen rakoncátlankodott a motorja, de a csapat arról biztosította, hogy minden rendben van. A verseny első 28 körében nem is volt baj, hiszen simán vezetett, de aztán jött a dráma.

    Az autó folyamatosan sebességet veszített, és O’Ward egyre hátrébb esett a mezőnyben. Végül a második kiállására a 18. helyről jött ki, a boxból viszont már nem tudott kihajtani, az ő autója is megadta magát.

    O’Ward szerint valami az üzemanyag ellátási rendszernél mehetett tönkre.

    Egyre rosszabb és rosszabb és rosszabb lett, aztán egyszerűen végleg meghibásodott” – mondta O’Ward. „Igen, ez egy szívás, ember. Frusztráló, mert szerintem egy könnyű dobogós helyezést dobtunk el.

    O’Ward a 24. helyen végzett, és a negyedikről az ötödik helyre esett vissza a pontversenyben.

  • Power büntetése után O’Wardé a pole Mid-Ohióban

    Pato O’Ward egy drámai időmérőn diadalmaskodott, hogy megszerezze a pole pozíciót a vasárnapi Mid-Ohio-i futamra.

    AZ elképesztően szoros időmérőn O’Ward viszonylag nagy különbséggel nyert legközelebbi riválisa, Scott McLaughlin előtt.

    Ezzel a mexikói lett a kilencedik különböző versenyző aki pole-t szerzett az idei szezon kilenc futamából: ez utoljára 1961-ben fordult elő az IndyCarban.

    Az egész időmérőn fontos szerepet játszott a pályán elfoglalt pozíció, és emiatt sok gyors versenyző nem tudta megmutatni a valós sebességét. Ezt jól mutatta, hogy Scott McLaughlin volt az egyetlen Penske a top 6-ban.

    Ez azért is volt meglepő mert Will Power elképesztő tempót diktált, és a leggyorsabb kört autózta az első kvalifikációs csoportban, mégsem jutott tovább, mert minden körét elvették Hélio Castroneves feltartása miatt.

    A pontversenyt vezető Marcus Ericsson sem járt sokkal jobban, hiszen a gyorskörén lecsúszott a pályáról. Csapattársa Alex Palou pedig egy ezred másodperccel maradt le a fast 6-ről.

    A sztárok távollétében több újonc is csillogott, Malukas, Kyle Kirkwood és Callum Ilott is továbbjutott a második körbe.

    Egyikük sem tudott azonban eleget találni ahhoz, hogy bejusson a Fast 6-be, így Colton Herta osztozott a második soron Felix Rosenqvisttel az idén szenvedő Scott Dixon és Simon Pagenaud páros pedig az 5. és 6. helyet szerezte meg.

    Érdekes lesz látni, hogy a bajnoki éllovasok mennyire tudnak majd felzárkózni egy olyan pályán, ahol nagyon nehéz előzni.

  • O’Ward nagyon szeretné, ha a „legjobb barátja” maradna a csapatnál

    Alexander Rossi érkezésével, és Pato O’Ward szerződéshosszabbításával fogynak a helyek a McLarennél. Vajon mi lesz Rosenqvist sorsa?

    Pato O’Ward kiállt a nyomás alatt álló csapattársa, Felix Rosenqvist mellett, mondván, hogy „karrierje alatt soha nem volt még ilyen jó barátja.”

    Rosenqvistnek nehéz szezonja volt a csapattal 2021-ben, de idén megemberelte magát, és az eredmények is elkezdtek megfelelni ennek a fejlődésnek az elmúlt hónapban.

    A pletykák közepette, miszerint Rinus VeeKay az Ed Carpenter Racingtől vagy a Chip Ganassi Racingnél versenyző Álex Palou válthatja Rosenqvistet, a svéd zsinórban négy top 10-es helyezést szállított.

    Nagyon remélem, hogy Felix marad, mert nagyon-nagyon jól dolgozunk együtt” – mondta O’Ward, aki az Indy 500-on bejelentette saját, 2025-ig szóló szerződéshosszabbítását a csapattal.

    Nagyon jól kijövünk egymással. Jó, ha van valaki, akivel nagyon, nagyon jól kijössz, mert több időt töltök vele, mint a családommal. Szóval fontos, hogy jó legyen a kapcsolat.

    Próbálok segíteni mindenben, amiben tudok, és ő nyilvánvalóan sokkal jobb teljesítményt nyújt, mint tavaly, aminek nagyon örülök.

    Folyton azt mondom neki, hogy még nem álltunk együtt a dobogón. Szerintem az nagyon király lenne.

    Ellenfelek a pályán, legjobb barátok azon kívül
    Ellenfelek a pályán, legjobb barátok azon kívül Fotó: Penske Entertainment: Chris Owens/IndyCar Media

    Eleget tesz Rosenqvist a maradáshoz?

    Detroitban Rossi bejelentése után a csapat elnöke, Taylor Kiel azt mondta, Rosenqvist azt teszi, amit elvárnak tőle.

    Rosenqvist a múlt héten a The Race-nek azt mondta, biztos benne, hogy a jövője a McLarennél lesz, de hogy ez az IndyCarban lesz-e, az még nem derült ki.

    A pletykák szerint átigazolhat a McLaren jövőre indított Formula E programjába, de ha nem sikerül megfelelő utódot találni az IndyCar csapatba, akkor akár maradhat az IndyCar csapatnál is.

    Ennek O’Ward is nagyon örülne.

    Az a különbség, hogy nem csak akkor vagyunk csapattársak, amikor dolgozunk, hanem a pályán kívül is sok időt töltünk együtt, amit nem muszáj, de megteszünk, mert élvezzük egymás társaságát” – tette hozzá O’Ward.

    Egyszerűen csak nagyon-nagyon jó barátok vagyunk. Azt kell mondanom, hogy talán ez a legszorosabb kapcsolat és a legjobb barátság, amit a motorsportban valaha is kialakítottam, mert ő is csak egy a srácok közül, egyszerűen csak egy jó fej srác, akivel jó együtt lenni.

    Szóval nagyon jó a légkör. Nagyon jó a hangulat. Nyilvánvalóan viccelődünk és jól érezzük magunkat.

  • Bobby Rahal 3 IndyCar versenyzőt nevezett meg, aki nyerni tudna F1-ben

    Bobby Rahal 3 IndyCar versenyzőt nevezett meg, aki nyerni tudna F1-ben

    A korábbi F1-es pilóta, csapatfőnök és IndyCar-legenda Bobby Rahal három olyan IndyCar-pilótát nevezett meg, akik szerinte a megfelelő autóval a Forma-1-ben győzelmekért tudnának csatázni.

    Rég volt már amerikai versenyző a Forma-1-ben, győztes meg aztán pláne. Most azonban egyre nagyobb az akarat arra, hogy a tengerentúli versenyzők a Forma-1-ben is kipróbálhassák magukat.

    A 69 éves Indy 500 győztes három olyan IndyCar-tehetségre mutatott rá, akikben szerinte megvan a potenciál, hogy a legmagasabb szinten versenyezzenek.

    Colton Herta

    Az első név Rahal listáján az IndyCar valaha volt legfiatalabb győztese, a 22 éves Colton Herta, az IndyCar-legenda Bryan Herta fia.

    Herta most a McLaren istállóhoz tartozik, és várhatóan lehetőséget kap arra, hogy az idei szezon valamelyik szakaszában vezethesse az MCL36-ost, akár még egy FP1-en is.

    A Beyond the Gridnek nyilatkozva Rahal így nyilatkozott: „Úgy gondolom, hogy Hertában rengeteg potenciál rejlik. Nagyon fiatal, és még hosszú pályafutás áll előtte, egy ideig még biztosan itt lesz a pályán.”

    Colton Herta
    Fotó: Penske Entertainment: Joe Skibinski

    Pato O’Ward

    Rahal megnevezte a McLaren másik fiatal versenyzőjét, Pato O’Wardot is, aki ebben a hónapban írt alá egy új szerződést a csapattal, amelynek értelmében 2025-ig marad az IndyCarban.

    Nagy dolgok következhetnek a 22 éves fiatal mexikói számára, aki az idei Indy 500-on Marcus Ericsson mögött a második helyen végzett.

    „Tudom, hogy tesztelte a McLarent, és szerintem különleges, eléggé különleges” – mondta Rahal. „Ha adunk neki egy kis időt, nem ismerem a McLaren helyzetét, de az utóbbi időben jó munkát végeztek. Van ott lehetőség számára.”

    Pato O'Ward
    Fotó: Penske Entertainment: James Black

    Alex Palou

    Az IndyCar nagy sztárja 2021-ben azonban a spanyol tehetség, Alex Palou volt, aki mindössze második szezonjában máris megszerezte a bajnoki címet.

    Palou Európában kezdte pályafutását, a Formula 3-ban és a Formula 2-ben versenyzett, majd 2020-ban váltott az IndyCarra, és azóta komoly díjakat nyert a Chip Ganassi Racinggel.

    Rahal így nyilatkozott róla: „Elég lenyűgöző volt, tényleg felülmúlta Scott Dixont, aki valójában a mérce.”

    „Minden pályán jól teljesített, és most, hogy egy nagyszerű csapatnál van, ez óriási segítség számára. Mégis úgy gondolom, hogy nagyon jó munkát végzett.”

    Alex Palou
    Fotó: Penske Entertainment: Karl Zemlin

    De mint minden fiatal versenyzőnek, aki futamgyőzelmekre hajt az F1-ben, Rahal szerint mindhármuknak a legjobb csapatok egyikébe kellene bekerülniük ahhoz, hogy esélyük legyen F1-es futamgyőzelmekre – és ehhez olyan erős versenytársakkal kell megküzdeniük, mint például Oscar Piastri és Nyck de Vries.

    „Bármelikükről is legyen szó, a legjobb csapatok egyikébe kell kerülnie [a győzelemhez], egy Mercedesbe vagy egy Red Bullba. A technológia annyira fejlett, hogy ha nem áll mögötted minden, akkor nehéz lesz megmutatni [a tehetségedet]” – véli Rahal.

    „Szerintem bármelyik fiatal srác, ha egy jó autóba ülteted őket, és adsz nekik egy kis időt, szerintem nagyon jól teljesíthet.”

  • HIVATALOS! O’Ward 2025-ig meghosszabbította szerződését

    O’Ward 2025-ig az Arrow McLaren SP csapat versenyzője lesz. A 22 éves mexikói versenyző szerződése drámai időszak végére tesz pontot.

    Az egész csapat izgatott, hogy Pato hosszú távra a fedélzeten marad” – mondta Taylor Kiel, az AMSP elnöke. „Ő fontos része az Arrow McLaren SP hosszú távú terveinek – energiája és munkamorálja ragályos.”

    Végignézhettem a fejlődését, mióta csatlakozott a csapathoz, így alig várom, hogy ezekre az alapokra építve növeljük teljesítményünket és elérjük közös céljainkat az elkövetkezendő években.

    Miután tesztelte a „szabadügynök piacot”, O’Ward végül úgy döntött, hogy marad az AMSP-nél, ahol várhatóan ő vezeti majd a csapatot az IndyCar új hibrid korszakába, amely 2024-ben debütál.

    Hihetetlenül boldog vagyok, hogy az Arrow McLaren SP-vel tervezhetem a jövőmet” – mondta O’Ward.

    Ezt a csapatot az elmúlt három évben valóban otthonomnak éreztem, és alig várom, hogy a sikereinkre építhessek, miközben győzelmekért és bajnokságokért küzdünk.

    Szeretném megköszönni az egész csapatnak ezt a lehetőséget. Pontosan ez az a hely, ahol lenni szeretnék.

    Ez az első nagy bejelentése az Arrow McLaren SP-nek, hiszen ha a pletykák nem csalnak, akkor a jövőre három autóssá bővülő alakulathoz csatlakozik majd az Andretti Autosport jelenlegi versenyzője Alexander Rossi is.

    O’Ward jelenlegi csapattársának, Félix Rosenqvistnek is biztosított a jövője, hiszen ő 2021-ben írt alá több évre szóló szerződést a McLarennel.

  • A McLaren hamarosan dönthet Ricciardo sorsáról

    A McLaren hamarosan dönthet Ricciardo sorsáról

    Feltehetően Daniel Ricciardo 2022 végén elveszíti McLarennél a versenyülését. Az ausztrál pilóta tavaly februárban elárulta, hogy valójában hároméves szerződést kötött 2021-re, 2022-re és 2023-ra. A Monacói Nagydíj előtt azonban a 32 éves pilóta jelezte, hogy még a nyári szünet előtt tárgyalni szeretne a McLarennel egy új szerződésről. Mindez azt követően történt, hogy a McLaren vezér Zak Brown a héten elismerte, hogy Ricciardo nem felelt meg a csapat elvárásainak, amióta tavaly csatlakozott a wokingi székhelyű istállóhoz.

    Amikor azonban egy újságíró Monacóban arról faggatta Ricciardót, hogy miért folytat tárgyalásokat a McLarennel, amikor még 2023-ig szóló szerződése van, elismerte, hogy a jelenlegi elköteleződése valójában csak két évre szól. A német szaksajtónak mondta mindezt, nevetve:

    „Ez igaz, és olyan kérdésre kellett válaszolnom, amelyre nem kellett volna. De lehet, hogy 2023 nyarára gondoltam.”

    Amennyiben Ricciardo szerződése lejár, máris két lehetséges utód neve is felmerült, köztük a McLaren 23 éves Indycar-pilótája, Pato O’Ward neve. A másik pedig az amerikai Colton Herta, akinek a nevét már kapcsolatba hozták Andretti 2024-es F1-es pályázatával is.

    Brown mindeközben elmondta a La Gazzetta dello Sportnak, hogy a McLaren még mindig próbálja Ricciardót felhozni a teljes sebességére:

    „Szenved azzal, hogy megtalálja azt a teljesítményt, amelyet ő és mi is szeretnénk. Keményen dolgozunk azon, hogy visszatérjen a normális állapotához, és megmutassa azt, amit tavaly Monzában mindannyiunknak megmutatott.”

    Arra a kérdésre, hogy a McLaren meddig hajlandó várni Ricciardo csúcsformájára, Brown kifejtette:

    „Ez Andreas Seidl ügye. Landónak hosszútávú szerződése van, Danielé rövidebb. Azt hiszem, hogy hamarosan elkezdünk már a jövő felé tekinteni.”

    A Match TV orosz Forma-1-es kommentátora arra számít, hogy Ricciardo kiszorul:

    „Barcelonában Landónak mandulagyulladása volt, de így is legyőzte Ricciardót. Nem tudom, hogy jövőre Pato O’Ward lesz-e a befutó, de Herta is opció lehet. Őszintén szólva a hosszabbítás lehetősége Ricciardóval nem tűnik valószínűnek.”

  • Ki helyettesíthetné a betegeskedő Norrist Monacóban?

    Ki helyettesíthetné a betegeskedő Norrist Monacóban?

    Lando Norris mandulagyulladással küzd, ám nincs sok ideje a felépülésre, ha részt akar venni a Monacói Nagydíjon.

    A brit versenyző már pénteken sem érezte jól magát. Akkor még szénanáthára és allergiára gyanakodott, ám szombaton már a torka is fájni kezdett. Betegen teljesítette a Spanyol Nagydíjat, de sikerült pontszerző helyre behoznia az autóját.

    A futam után viszont törölték a médiamegjelenéseit, mivel az erőt próbáló hőség nem tett jót a 22 éves versenyző állapotának. Andreas Seidl nyilatkozott helyette, aki elmondta: mandulagyulladást diagnosztizáltak a pilótánál.

    Természetesen a McLaren abban bízik, hogy az elöttük álló négy nap elegendő lesz arra, hogy Norris állapota javuljon. Ám a wokingiaknak arra is fel kell készülni, hogy helyettesíteniük kell majd a brit pilótát.

    A McLaren a tartalékversenyzők tekintetében a Mercedesszel és az Alpine-nal kötött szerződést. Így összeszedtük, kiket ültethetne be Zak Brown, ha a szükség úgy kívánja:

    Stoffel Vandoorne:

    A belga versenyző jól ismeri a wokingiak munkamorálját és környezetét, mivel 2017-2019-ig az istállónál versenyzett. A héten a Formula E mezőnyének nem lesz dolga, így könnyen kölcsönvehetné Vandoorne-t a McLaren. A 30 éves versenyző 2016-ban már beállt „cserejátékosnak”. Akkor Fernando Alonsót kellett helyettesítenie, aki az évadnyitó futamon ütközött Esteban Gutiérezzel. Nyakfájdalmakra hivatkozva a spanyolnak kényszerpihenőre kellett mennie, így került a képbe Vandoorne. A belga pilóta a 16. helyre kvalifikálta magát, majd a versenyen a 10. helyig jött fel. Jenson Button még abban az évben bejelentette, hogy szögre akasztja a sisakot. Mivel jó benyomást keltett Vandoorne a McLarenre, 2017-ben beültették Alonso mellé.

    Nyck de Vries:

    Csakúgy, mint Stoffel Vandoorne, a holland is a Mercedes tartalékversenyzői státuszát tölti be. A Formula E-ben szereplő pilóta több futamon is feltűnt már a csillagosok garázsában, sőt a spanyol hétvégén Alex Albon Williamsét is vezethette az első szabadedzésen. De Vries 2019-ig a McLaren akadémiájának tagja volt, így nem ismeretlen a tehetsége a csapat számára. Abban az évben a holland megnyerte az F2-es bajnokságot, míg a következő szezonban a Formula E-ben is bizonyított. Az F1-es bemutatkozást viszont még nem sikerült kipipálnia a listájáról.

    Oscar Piastri:

    Daniel Ricciardo az évadnyitó előtt elkapta a koronavírust, így korántsem volt biztos, hogy csütörtökig negatív tesztet tud produkálni. Az Alpine ekkor ajánlotta fel Piastri szolgálatait a McLarennek. A két istálló egyességet kötött, így a tavalyi F2-es bajnok a wokingiak tartalékversenyzői listáján is szerepel. A tehetséges fiatal F1-es bemutatkozása még várat magára, ugyanis helyhiány miatt még nem tudott ülést vadászni magának. A Renault Akadémia tagjaként az Alpine lenne számára a legkézenfekvőbb választás, ám az istálló meg van elégedve Fernando Alonso és Esteban Ocon munkájával.

    Akik nem jöhetnek szóba:

    Patricio O’Ward a fiatal versenyzők tesztjén már beülhetett a McLarenbe, és Zak Brown nagyon is szeretné a mexikói pilótát élesben is kipróbálni. Ám a hétvégén rendezik meg a nagy múltú Indy500-as versenyt, amin Pato is részt vesz. Colton Herta hasonló cipőben jár, mivel ő is elindul a Triple Crown amerikai ékkövén.

     

  • VeeKay rekordidővel első, Johnson is bejutott a top 12-be

    VeeKay kihasználta a kedvező hőmérsékletet a nap elején, és az Indy 500 történetének harmadik leggyorsabb kvalifikációs futását teljesítette.

    A nap folyamán azonban több sztárnak, köztük Helio Castronevesnek, Colton Hertának és Marco Andrettinek is komoly gondjai akadtak.

    Pato O’Ward kezdte meg az időmérő edzés szombati napját, ahol a 13. és a 33. pozíciók dőltek el, illetve az, hogy ki kerül be a vasárnapi top 12-be.

    A mexikói ász Arrow McLaren SP-Chevrolet-je 233,037 mérföld/órás átlagot repesztett, de ezt a legközelebbi futó, Rinus VeeKay egyből meg is javította.

    Az Ed Carpenter Racing-Chevy pilótája – aki első két Indy 500-as versenyén a negyedik és a harmadik helyről indult – 234,702-es nyitókört futott, és bár a negyedik köre 232,655 mp/h-ra esett vissza, az átlaga így is elég lett.

    Ez volt az Indy 500 történetének harmadik leggyorsabb kvalifikációs futása.

    Érdemes kiemelni az Indy 500 újoncot, Jimmie Johnson-t is, aki bár sok helyen majdnem súrolta a falat, végül 232,398 mp/h-s átlagot futott, és ezzel a 6. legjobb időt autózta.

    A nap egyik legérdekesebb esetét Sato és Marco Andretti produkálta. A japán versenyző 232,196-os átlagot futott, azonban levezető körén feltartotta Marco Andrettit, és emiatt elvették a körét emiatt.

    Sato ezután újra próbálkozhatott, és bár még a falat is érintette, bekerült a top 12-be. Az Andrettis autók szenvedtek a motorokkal, Colton Herta és Marco Andretti is technikai malőrök tömkelegével küzdött, előbbi 25. utóbbi a 23. helyről várhatja majd a rajtot.

    Castroneves és a Penskék negatív előjelekkel várhatják az Indy 500-at

    A négyszeres Indy 500 győztes Hélio Castroneves az utolsó körben az 1-es kanyarban majdnem eldobta az autóját, és emiatt el kellett vennie a gázról a lábát, így végül csak 27. helyről indulhat majd.

    A Penske versenyzőinek sem volt jó napja, hiszen a legtöbbjük már az egyre melegedő pályán futotta leggyorsabb körét. Power a 11. helyen bejutott a top 12-be, azonban Newgarden (14.), és McLaughlin (26) csalódottan fejezheti be a szombati napot.

    A Ganassi csapata ennek ellentettjeként fantasztikus napot zárt, hiszen mind az öt autójukkal benn vannak a top12-ben. Palou (4.), Kanaan (5.), Johnson (6.), Ericsson (8.) Dixon pedig a 10. helyen zárt.

    Juan Pablo Montoya elveszítette garantált időmérős lehetőségét, mivel az autója megbukott a kvalifikáció előtti technikai ellenőrzésen, és az autóját borzalmasnak nevezte.

    A napnak az eső vetett véget, hiszen kb. 3 órával a vége előtt leszakadt az ég, és bár sok versenyző várta, hogy időt futhasson, valamint magyar idő szerint fél 11-kor újra megpróbálkoztak a száradó pályán, de azonnal visszaküldték a mezőnyt a közelgő újabb vihar miatt.

    Vasárnap folytatódik a program 18:30-kor az edzéssel, majd 22:00-kor, amikor már a legjobb 12 dönti majd el, hogy ki indulhat majd az Indy 500 pole pozíciójából.

    Végeredmény

  • Na ez egy félelmetes élmény volt – O’Ward

    A pénteki edzésen a kvalifikációra teszteltek a versenyzők, azonban a nagy szél miatt nehéz volt kezelni az autókat, Pato O’ward panaszkodott is.

    Indianapolisban kb 50 km/h-s széllökéseket regisztráltak a pénteki nap folyamán, így míg a pálya első részén lassú és túlkormányzott volt az autó, a 2-es kanyar kijáratától ez az érzés alulkormányzottságba váltott.

    Az már csak hab volt a tortán, hogy a hátsó egyenes végén rekordok születtek a hátszél miatt, Conor Daly például 243,724 mp/h-val jött át a mérőponton, ami kb. 393 km/h-t jelent.

    Ez megviccelte többek között Jimmie Johnsont is, aki falnak csapta az autóját, így végül alig néhány autót teljesített négy körös átlagot, köztük volt Pato O’Ward is, aki 230,11-es átlagot futott négy köre alatt.

    Nagy a visszaesés egyik körről a másikra – legalábbis nálunk így volt. Ki tudunk húzni egy gyors kört – de négyet? Nem annyira”mondta O’Ward.

    Amit keresünk, az az, hogy az autó négy körig egyenletesen tudjon teljesíteni, és az egyensúly szempontjából is jó legyen. A szél és a pálya hőmérséklete sem segített ma nekünk.

    Azt hiszem, holnap egészen más lesz – kevesebb szél lesz talán. Még nem láttam, milyen lesz a hőmérséklet, de más lesz, mint ma.

    O’Ward elismerte, hogy voltak fenntartásai négykörös etapja közben.

    Maradjunk annyiban, hogy örülök, hogy túl vagyunk rajta. Nem volt túl tiszta az egész, de azt hiszem talán még mi voltunk a legstabilabbak mindenki közül. Kicsit félelmetes volt az egész. A körülmények egyszerűen kiszámíthatatlanok voltak…” – magyarázta O’Ward.

    „Úgy kell ezeket kezelni, mint a repülőket – túl gyorsan mész ahhoz, hogy ne vegyél figyelembe minden szélirányt.”

    Az autó egyensúlya masszívan eltolódik a pálya egyik végétől a másikig; más szóval nagyon proaktívnak kell lenned azzal kapcsolatban, hogy mit csinálsz az autóval.