Címke: Pato O’Ward

  • Újabb fontos lépést tett az F1 felé Palou és O’Ward

    Alex Palou és Pato O’Ward ezúttal az ausztriai Red Bull Ringen tesztelhette a McLaren 2021-es autóját, fontos tapasztalatokat gyűjtve.

    Alex Palou és Pato O’Ward egyaránt úgy érzi, hogy a McLarennel folytatott legutóbbi tesztek után előrelépést értek el.

    A páros a múlt héten az ausztriai Red Bull Ringen járt, hogy folytassák tesztprogramjukat egy korábbi autóval (TPC), a 2021-es McLarennel.

    A gyakorlás mindössze néhány héttel az MCL35M-mel Barcelonában végrehajtott legutóbbi tesztjük után következett – Palou ezt a lehetőséget „álomként” jellemezte -, és hasonlóan izgatottan nyilatkozott a legutóbbi tapasztalatokról.

    Ez volt a második pálya, ahol F1-es autóban ültünk, és ez egy fantasztikus tanulási élmény volt” – mondta Palou, aki a képen felül látható. „Ez a pálya szuperül illik ehhez az autóhoz, és nagyon jól éreztem magam.

    Rengeteg kört mentem, szóval ez egy elég jó kis holtszezon volt eddig. Remélhetőleg lesz lehetőségem újra találkozni ezzel az autóval – összességében egy csodálatos projekt részese lehettem.

    O’Ward immáron harmadszor vezethette az autót, a 2021-es Abu-Dzabi, és az idei barcelonai teszt után. Ráadásul egyetlen Formula 2-es versenyhétvégéjét is itt teljesítette 2019-ben.

    Milyen gyönyörű pálya” – mondta O’Ward. „Ez egy fenomenális létesítmény, és mindig jó hely egy Forma-1-es autó vezetésére. Nagyon elégedett vagyok a nap előrehaladásával, és azt kell, hogy mondjam, egyre jobban és jobban megbarátkozom az autóval.

    Minden egyes alkalommal, amikor benne ülök, minden egyes kör, amit megteszek vele, egy kicsit többet jelent a memóriabankod számára, amikor újra visszatérsz.

    Mindkét pilóta várhatóan további lehetőséget kap az MCL35M-ben a McLarennél idén, most, hogy az IndyCar szezon véget ért, ami azt is lehetővé teszi számukra, hogy tapasztalatot szerezzenek az európai F1-es pályákról, sőt az sincs kizárva, hogy az IndyCar téli szünetben FP1-es lehetőségeket is kapnak majd a hátralévő négy futam egyikén, Austinban, Mexikóban, Brazíliában és Abu Dhabiban.

  • KÉPEK: Így teszteli Álex Palou és Pato O’Ward a McLarent

    Az IndyCaros pilóták, Álex Palou (Chip Ganassi Racing) és Pato O’Ward (Arrow McLaren SP) Barcelonában tesztelhette a McLaren MCL35M-et.

    A mexikói már tavaly év végén, az Abu-Dhabi szezonzáró után rendezett fiatal versenyzőknek tartott teszten már kipróbálhatta magát egy F1-es autóban, és akkor ódákat zengett róla.

    Most nem változott a helyzet: „Már el is felejtettem, hogy ezek a gépek mennyire elmebetegek! Nem lehet megunni. Köszönök mindent a McLaren F1-nek és Zak Brownnak” – írta Twitteren O’Ward. „Minden másodpercét imádom.”

    Álex Palou új megállapodásában, melyet a Chip Ganassi Racinggel kötött van egy kitétel, miszerint lehetősége van a McLaren színeiben F1-es autót vezetni.

    A spanyol versenyző mexikói kollégájával ellentétben korábban még nem vett részt F1-es teszten, így számára ez volt az első alkalom. Ő röviden, és tömören fogalmazott: „Micsoda nap!

  • Palou, O’Ward és Herta is F1-es autót tesztelhet

    Míg Herta és O’Ward már korábban tesztelt Forma-1-es autót, Palou-nak ez lesz az első lehetősége, hogy kipróbálja a királykategória autóit.

    A Racer információ szerint Colton Herta jövő héten csatlakozhat az Alpine-hoz egy tesztre a Hungaroringen, hogy további Forma-1-es tapasztalatokat szerezzen, miközben a csapat próbálja kiértékelni a potenciális jelölteket a 2023-as versenyzői ülésre.

    Az Alpine a 2021-es autójával tervez tesztelni a Hungaroringen, amelyen eredetileg a közben McLarenhez igazoló Oscar Piastri vett volna részt eredetileg.

    Érdekes, hogy saját akadémista versenyzőin túl Herta is tesztlehetőséget kap az Alpine-tól, tekintettel arra, hogy az amerikai versenyző jelen állás szerint nem ülhetne be hivatalos versenyen Forma-1-es autóba, mivel nincs szuperlicensze.

    Az Andretti Autosport versenyzőjének továbbra is udvarol a Red Bull, amely jövőre Pierre Gasly helyére ültetné be az Colton Hertát, cserébe pedig Gasly-t elengedné az Alpine-hoz.

    Bár a francia konstruktőr szeretné nyitva tartani a lehetőségeit, ha Herta vezethetne, az bizonyítékot szolgáltathatna a potenciáljáról a többi, F1-es ülésre pályázó szuperlicences versenyzővel szemben, és a Red Bullnak is lehetővé tenné, hogy további betekintést nyerjen a jelenlegi szintjébe a legújabb gépekkel.

    Ugyanitt érdemes megjegyezni, hogy a McLaren Barcelonában tart majd egy hasonló, régi autóval rendezett tesztet, ahol Pato O’Ward mellett a Ganassinál maradó, de az F1-es tesztekre engedélyt kapó Álex Palou fog vezetni.

  • A McLaren mindkét reménysége lemondhat a bajnoki címről

    Nem csak az a közös Álex Palou-ban és Pato O’Wardban, hogy mindketten a McLaren kötelékébe tartoznak. Hanem az is, hogy 2022-ben nem lesznek IndyCar bajnokok.

    Mindkét versenyző annyi pontot vesztett a Portlandben második helyen végző és az IndyCar Series pontversenyét vezető Will Powerrel szemben, hogy matematikailag kiesett az IndyCar bajnoki címért folyó versenyből.

    Palou a hatodik helyen áll a pontversenyben, 66 ponttal lemaradva Power mögött. O’Ward még egy ponttal van lemaradva Palou mögött a tabellán.

    O’Ward ugyanakkor nem mondhatja azt, hogy nem próbált meg mindent. A 88. körben, az újraindítás után nagyon messziről beesett Will Power mellé, a 12-es számú Penske viszont nem engedett az Arrow McLaren SP-nek, összeértek, és csodával határos módon nem pördültek meg.

    O’Ward ezután még büntetést is kapott, mivel az IndyCar szerint illegálisan blokkolta Scott Dixont, így el kellett engednie őt.

    El kellett engednünk Dixont, mert nyilvánvalóan blokkoltuk őt” – mondta O’Ward a futam után a boxutcában. „Elvárom, hogy az IndyCar ugyanezt a döntést hozza meg, amikor valaki ilyet tesz velem.

    Palou már csak a 2023-as McLaren (???) évét várhatja

    Ami Palou-t illeti, a Chip Ganassi Racing 10-es számú Hondája a negyedik helyről indult, de a verseny elején elvesztette ezt a helyet O’Warddal szemben, majd még két pozíciót bukott, így korán kiállt a boxba.

    Kényelmesen éreztem magam Pato mögött, aztán a boxba mentünk” – mondta Palou a TobyChristie.com-nak. „Egyszerűen a frissebb lágy gumikon nem tudtam ugyanazt hozni, mint a használt lágyon.

    Úgy éreztem, hogy valami nem volt rendben. Nem tudom, hogy miért volt ez, vagy hogy az autón volt-e valami, vagy valami más, de már nem tudok mit tenni. Ellenőriznünk kell, de nem volt könnyű nap. Valószínűleg az egyik legrosszabb napunk volt idén.

    Az IndyCar Series címvédője a kilencedik helyen állt a második boxkiállási sorozat után, és az 56. körben további két helyet veszített Colton Hertával és Rinus VeeKayjal szemben. Az utolsó boxkiállási szekvencia után Palou a 11. helyen állt, de még Marcus Ericsson is elment mellette.

    A portlandi futam címvédője a verseny végéig megtartotta a 12. helyet.

    Ez nagyon fáj. A [szombati] napunk után, amikor egyszerűen maximalizálni tudtuk a lehetőségeket, úgy gondoltam, hogy ma is képesek leszünk ugyanerre” – mondta Palou. „Talán nem nyerni, de megpróbálni a legjobbat kihozni magunkból, és ez nem sikerült.”

    Szóval igen, nagyon fáj. Most nem aggódom annyira a bajnokság miatt. Inkább az érdekel, hogy mi történt velünk, és hogy képesek leszünk-e megtalálni a formánkat a következő hétvégére.

  • A McLaren több forgatókönyvvel is készül a Piastri-döntés miatt

    A McLaren több forgatókönyvvel is készül a Piastri-döntés miatt

    Ezen a héten ül össze az F1 bizottsága, és bár több napon át is húzódhat a döntés, Brown és a McLaren mindenre felkészült.

    Az, hogy Oscar Piastri a brit márka F1-es csapatához csatlakozhat-e majd, vagy sem, nagy mértékben befolyásolja majd a McLaren IndyCaros terveit is.

    Jelenleg Pato O’Ward, Alexander Rossi és Felix Rosenqvist is leszerződött az AMSP két autójába, viszont csak Rossi biztos, hogy marad az Államokban. A másik két versenyző viszont még más sorozatokban is érdekelt lehet.

    „Van egy pár variációnk, ahhoz képest, mi történik majd. Az is egy lett volna, hogy nem megyünk el a tárgyalásra. Először nézzük meg, hogyan alakul, aztán abból indulunk majd ki.

    Próbáltam önmagamat a versenyülésbe tenni, de Andreas ezt megvétózta, ez az egyetlen pilóta, akit eddig kizártunk.” viccelte el Brown.

    O’Ward tavaly év végén tesztelt a királykategóriában, Herta pedig idén. De Brown új sztárja könnyen Álex Palou lehet, ha sikerül őt megszerezni a Chip Ganassi Racingtől. Érdekes módon a rivális csapatfőnök, Bobby Rahal is őket tartja esélyesnek egy F1-es szereplésre.

    „Van egy tesztprogramunk, ott Colton [Herta] jó munkát végzett. Pato [O’Ward] tavaly ül autóba, ő is kifogástalan volt.

    Colton Herta, McLaren, F1
    Herta Portimaóban ült be az F1-es autóba – Fotó: McLaren

    Aztán ott van a helyzet Alexszel [Palou], azt is meglátjuk, hogyan alakul majd. Mi mindenképp szeretnénk őt is F1-es autóba ültetni. Ők mind nyertek versenyeket egy nagyon szoros bajnokságban.

    Szerintem az IndyCar a motorsport legmagasabb szintjét képviseli, úgyhogy van néhány lehetőségünk [Piastri pótlására]. Így csak napról-napra tudunk határozni.” – összegezte a helyzetet a McLaren vezérigazgatója.

  • Tovább bonyolódik a Piastri-McLaren ügy: Brown megszegte az ígéretét?

    Tovább bonyolódik a Piastri-McLaren ügy: Brown megszegte az ígéretét?

    Pato O’Ward már csak nevetni tud azon, hogy mi történik Oscar Piastri és a McLaren körül.

    A dominó első darabját Sebastian Vettel döntött le a Hungaroringen, mikor bejelentette visszavonulását. A háttérben ügyesen sakkozó Flavio Briatore, Mark Webber és Fernando Alonso triumvirátus azonnal lépett is egyet a táblán. A spanyol elfogadta az Aston Martin ajánlatát, így az Alpine keze Oscar Piastri felé nyúlt.

    A franciák magabiztosan be is jelentették, hogy a fiatal ausztrál náluk fog versenyezni jövőre, ám az érintetett erről nem értesítették. A 21 éves pilóta leszögezte, nem írt alá semmit az Alpine-nal és nem náluk fog versenyezni 2023-ban. Piastrinak csak az akadémiával van kontraktusa, magával a Forma-1-es csapattal nem.

    Christian Danner úgy véli, ezt játszotta ki Flavio Briatore, aki jó tanácsokkal láthatja el a Mark Webber által protezsált versenyzőt. A pletykák szerint már meg is szerezték a mclarenes szerződést.

    Az Alpine megüresedett pozíciójára az Egyesült Államokból is lenne jelentkező. Pato O’Ward, Colton Herta és Alex Palou is kapva-kapna az alkalmon, ám a trió Zak Brown miatt a háttérbe szorult. Sőt a három pilóta Daniel Ricciardo ülésétől is búcsút vehet.

    A mexikói pilóta szerint belengették nekik a vörös posztót, majd egyszerűen a McLaren ügyvezetőjének máson akadt meg a szeme:

    „Számomra nem kifizetődő ezt az illúziót kergetni. Ez egy olyan álom, ami nagyon messze van. Bár magas szinten versenyzek, de ez még mindig kevés ahhoz, hogy meggyőzzem őket. Sok olyan dolog van, ami túl mutat rajtam. Nevetségesnek találom az egészet. Láttam, és csak nevetni tudtam. Ugyanezt a díjat Brown sok más versenyző előtt is meglobogtatta. Végülis, csak egy hely van, és nem öt.” – magyarázta csalódottan O’Ward.

    Ha Piastri mégsem a wokingi csapat felé tart, a McLaren Csoport versenyzői akkor sem számíthatnak az ülésre, mivel Daniel Ricciardo kapná vissza azt.

     

  • O’Ward kiakadt Brownra, mert „mindenkit F1-es üléssel hiteget”

    A McLaren azért küzd, hogy megszerezze Oscar Piastri szolgálatait 2023-ra, amely keserédes szájízt ad Pato O’Wardnak.

    A McLaren a jelek szerint megegyezett ifjú Oscar Piastrival, és megpróbál megszabadulni Daniel Ricciardótól.

    Mivel Lando Norris jól teljesít a csapatnál, nem tűnik úgy, hogy a McLaren újabb hely szabadulna fel.

    O’Ward szórakoztatónak találja a Piastri, az Alpine és a McLaren körüli helyzetet, de kissé el is keseredett, amit a McLaren csapatfőnökével, Zak Brownnal szembeni kritikája is bizonyít.

    Az amerikai igyekszik minél több fiatal pilótát a szárnyai alá venni, de ezzel csak csökkenti az esélyét annak, hogy ezek a juniorok F1-es ülést kapjanak.

    Nem tesz jót nekem ez az illúzió amit elhitettek velem. Ez egy olyan álom, ami nagyon messze van, mert bár nagyon magas szinten versenyzek, ez még mindig nem elég ahhoz, hogy meggyőzzem őket. Nem rajtam múlik az egész” – mondta az elkeseredett O’Ward.

    A McLaren kötelékébe igazolt 2021-ben Colton Herta, Alex Palou és O’Ward is, de úgy tűnik egyiküknek sem lesz helye annak ellenére, hogy O’Ward és Herta már tesztelt a csapat számára.

    Az ESPN információ szerint ez a három versenyző egyetért abban, hogy Piastri érkezésével saját főnökük szorította őket háttérbe.

    Nevetségesnek találtam az egészet. Láttam és nevettem rajta. Ugyanazt hiteti el velünk Brown, de a gond az, hogy nem öt hely van, hanem csak egy” – magyarázta O’Ward.

    Bár O’Ward azt mondja, hogy nevet a dolgon, a McLaren vezetőségével szembeni elkeseredettség is kiolvasható a nyilatkozatából. O’Ward úgy érzi, hogy keresztülnéztek rajta.

  • Itt bajok lesznek! Alig bírták ki a versenyzők a nashville-i időmérőt

    Pato O’Ward azt jósolja, hogy a nashville-i versenyen nagyon szenvedni fognak a pilóták a meleg időjárás, és a forró cockpit miatt.

    O’Ward, aki négy fordulóval a vége előtt továbbra is határozottan versenyben van a bajnoki címért, az ötödik helyre kvalifikálta magát az Arrow McLaren SP-Chevrolet versenyautóval a holnapi futamra, de elmondta, hogy a pálya lassú szakaszait „szörnyűnek” találta a pilótafülke szellőzésének hiánya miatt.

    A mexikói megerősítette, miszerint az AMSP autójában nem lehet hűtőruhát alkalmazni, és ezért nem tudják ezt használni itt Nashville-ben.

    Igen, nincs ilyenünk. Borzalmas az autóban. Elviselhetetlen” – panaszkodott O’Ward.

    Szerintem valószínűleg ez lesz a legrosszabb futam. Nem tudom elmagyarázni, milyen borzalmas az autóban. Minden féktávon le kell törölnöm az izzadtságomat, mert nincs szellőzés az autóban.

    O’Ward elmondta, hogy miért nem használ a csapat hűvös ruhát: „Azt hiszem, először is, nincsenek meg a rendszereink. Másodszor, azt hiszem, csapatként nem foglalkoztunk vele. Talán majd jövőre…

    Nem gondoltam, hogy ilyen rossz lesz. Rosszabb, mint amilyen tavaly volt. Nagyon, nagyon rossz.

    A Team Penske pole-győztes McLaughlin egyetértett azzal, hogy „elég meleg van itt Nashville-ben. A legnagyobb probléma a páratartalom, azt hiszem. Amikor lelassítasz és bejössz a boxba, a hőhatás nagyon gyorsan felgyorsul.

    Ennek ellenére továbbra is ellene van a hűtőruhák használatának.

    A Supercars-os idők óta mindig is az a srác voltam, aki nem visel ilyet, mert szerintem az még rosszabb, ha az elromlik. Csak forró víz áramlik a tested körül.

    De ez egy forró verseny lesz. Ahogy Pato mondta, ez lesz a legforróbb versenyünk. Remélhetőleg az egész szezonban végzett edzések jól felkészítenek minket erre, és minden rendben lesz.

  • Óriási gumiproblémák okoznak gondot a versenyzőknek

    Néhány IndyCar-pilóta arra panaszkodott a pénteki indianapolisi IndyCar kvalifikáció után, hogy inkonzisztensek voltak a Firestone abroncsok.

    Conor Daly a leggyorsabb időt érte el a kvalifikáció első szakaszának 1. csoportjában, de csalódott volt, hiszen a következő szett Firestone lágyabb guumiján miatt 0,2 másodperccel lassabb volt a Q2-ben, annak ellenére, hogy az aszfaltcsík állapota javult.

    Alexander Rossi, aki második lett az időmérőn, egyetértett kollégájával.

    Azt hiszem, sajnos mindannyiunkat megéget ez az év egy pontján. Úgy értem, ez egy dolog, létezik, és frusztráló, amikor megtörténik” – mondta az Andretti Autosport versenyzője a Firestone gumikról.

    A Firestone a legtöbbször nagyon jó munkát végez, de kétségtelenül voltak következetlenségek, amelyek felbukkantak, különösen a piros gumikon, az elmúlt néhány évben.

    Rossi leendő Arrow McLaren SP-Chevrolet csapattársa, Pato O’Ward megjegyezte, hogy hasonló problémákkal találkozott „idén és tavaly is”.

    Soha nem tudhatod, mikor történik meg, és ez nyilvánvalóan mindig szerencsétlen találkozni ezzel. Nem válogat, mindenkivel megtörtént már. Mindenki ugyanabban a csónakban evez.

    A 2,439 mérföldes Indianapolis épített pályán a probléma okának megfejtésélt az is nehezíti, hogy „ez a hely annyira érzékeny a hőmérsékletre, és érzékeny arra, hogy a hét melyik napja van a jelek szerint!” – mondta Rossi.

    O’Ward, akinek az autója borzasztó volt a reggeli edzésen és a kvalifikáció 1. körében, teljesen meglepődött, hogy bekerült a Q2-be, és végül a Firestone Fast Six-be.

    Rámutatott, hogy egy olyan autó, amely jól kezelhető a Firestone pirosakon, azt jelenti, hogy a Firestone feketéken, a keményebb elsődleges keverékű abroncsokon rosszul fog szerepelni, és fordítva.

    A probléma számunkra, legalábbis a múltban, mindig az volt, hogy az egyensúlyodat a feketéken elég keményen fel kell borítani ahhoz, hogy a piros gumikon gyors legyél” – mondta O’Ward.

  • O’Ward kihasználta Newgarden drámai kiesését, és nyert Iowában

    Az iowai duplaforduló második versenyén Pato O’Ward megszerezte idei második győzelmét, miután a domináns Newgarden a falban kötött ki.

    Josef Newgarden álomszerű hétvégéje drámai véget ért Iowában. A Team Penske versenyzője, aki az Iowa Speedwayen egymás után már a második domináns teljesítményére készült, érezte, hogy valami „eltört” az autója hátulján, és a 4-es kanyarban a falnak csapódott, aminek következtében a versenye véget ért.

    Szerencsétlenségének haszonélvezője Pato O’Ward volt, akinek sikerült Newgarden csapattársát, Will Power-t feltartóztatnia, és megszereznie a győzelmet vasárnap a Hy-Vee Salute to Farmers 300-as versenyen.

    Bármennyire is dominált Newgarden, O’Ward nem volt olyan messze tőle. Ahogy Power sem, aki a pole pozícióból indult, de a verseny előrehaladtával előbb Newgarden, majd O’Ward is megelőzte őt.

    A srácok a boxban fantasztikusak voltak” – mondta O’Ward. „Tettem a dolgom, és csak annyit mentem, amennyit bírt az autó. Minden körben más volt az autó. Tudtuk, hogy nagyszerű autónk van, és ki tudtuk használni a dolgokat.

    A bajnokságban így O’Ward zárkózott az élen álló Marcus Ericsson-ra, de még mindig eléggé messze van.

    A legjobb dolog, amit tehetünk, hogy csak csináljuk a dolgunkat… Remélhetőleg nyerhetünk még egy pár futamot. Az elmúlt pár hónapban két győzelmet dobtunk el magunktól. Frusztráló, de most már kifizetődő volt az elmúlt néhány hét.

    Ami Josef Newgardent illeti, nos nem nagyon találta a szavakat a balesete után.

    Egy kicsit sokkoló volt” – mondta Newgarden. „Nem tudom, mi történt. Csak szörnyen érzem magam a csapat miatt. Valami rosszul sült el. Sírni tudnék.

    O’Ward nyert, Johnson a nap versenyzője

    Sorozatban második alkalommal lehetne megválasztani Jimmie Johnsont a nap versenyzőjének, hiszen ismét nagyszerű előzéseket mutatott be. A hétszeres NASCAR Cup Series bajnok életében először került a legjobb 5-be.

    Különleges nap ez számomra. Mindenkinek köszönöm aki részt vesz velem ezen az utazáson itt az IndyCar Series-ben” – mondta Johnson.

    Johnson az utolsó körökben saját csapattársát, a bajnokság éllovasát előzte meg az ötödik helyért.

    A virtuális dobogóra O’Ward mellé Will Power és Scott McLaughlin állhatott fel. Negyedik Scott Dixon lett.