Címke: Pascal Wehrlein

  • Végre Russell révén egy Mercedes-junior az anyacsapathoz kerül?

    Végre Russell révén egy Mercedes-junior az anyacsapathoz kerül?

    Míg a riválisok frissebb és frissebb tehetségekhez nyúlnak, addig a Mercedes az elmúlt hét évben egyszer cserélt, akkor is kényszerből…

    A Red Bullnál mindig akad egy-egy feltörekvő tehetség, a Ferrarihoz most érkezik majd meg egy új generáció, a Renault pedig szeretné junior versenyzőit mihamarabb a királykategóriában tudni.

    Ehhez képest a Mercedes háza táján csönd van. A hibrid érában több fiatal versenyzőjük is eljutott a Forma-1-be, de a stuttgartiak gyári csapatának ülését végül egyik sem kapta meg. A Nico Rosberg visszavonulásával megüresedett helyet végül a Williams pilótája töltötte be a Mercedes saját nevelésű tehetségei helyett.

    Érthető, hogy az utóbbi években bajnoki címeket halmozó, nyertes alakulat nem változtatna az összeállításán. Inkább a Ferrari és a Red Bull volt lépéskényszerben, hogy föl tudjon zárkózni a bajnokokhoz, ezért ők kockáztattak többet a fiatalokkal.

    Eddig jól működött a stabilitás pilótafronton, de ennek a feltörekvő tehetségek látták kárát. Pascal Wehrlein és Esteban Ocon is kikerült a Forma-1-ből azt követően, hogy egy Mercedes pártfogása révén mutatkozhattak be.

    Wehrlein előbb a Ferrari szimulátorpilótája lett, aztán átnyergelt a Formula E-re, ahol a Mahindra színeiben versenyez.

    Ocon ezzel szemben idén visszatérhet a mezőnybe, de ez mindössze annak köszönhető, hogy egyedülálló módon a Renault programjához is tartozott.

    A következő „áldozat” George Russell lehet, aki első pár évét a mezőny végén kullogó Williamsnél kénytelen letölteni. Jelenleg 2021 végéig szól a közös szerződésük, de amennyiben a csillagosok igény tartanak rá, a grove-i csapat nem állná útját.

    Most, hogy egyik jelenlegi mercedeses pilótának sincs szerződése, a fiatal britet már összeboronálták a címvédőnél kínálkozó lehetőséggel. Már számos alkalommal tesztelt a németeknél, így már jól ismeri a csapatot.

  • Giovinazzi boldog a tavalyi évvel, főleg két év kihagyás után

    Giovinazzi boldog a tavalyi évvel, főleg két év kihagyás után

    Az Alfa Romeo pilótája, Antonio Giovinazzi azt mondja, elégedett első teljes szezonjában bemutatott fejlődésével.

    Giovinazzi 2016-ban második lett a GP2 mezőnyében Pierre Gasly mögött, majd két évet töltött a Ferrari pilótájaként, mielőtt végre versenyüléshez jutott volna tavaly, Kimi Räikkönen csapattársaként. Igaz, nem abszolút kezdőként érkezett, hiszen két versenyt teljesített a Sauber színeiben, még Pascal Wehrlein helyetteseként.

    Az olasz a szezon elején visszafogottan kezdett, első pontjaira egészen Ausztriáig várni kellett, mialatt Räikkönen folyamatosan pontokat szerzett.

    „Versenyről versenyre fejlődtem. Nem volt könnyű két év után visszatérni. A legfőbb célom az volt, hogy jobb legyen minden versenyen. A szezon első fele nehéz volt, de a másodikra megtanultam a leckét, és összeért minden.”

    Belgiumban egy erős pozícióból csúszott ki a verseny végén, ezért csapata elgondolkodott Hülkenberg szerződtetésén, de a következő versenyen elért kilencedik helye meggyőzte Frederic Vasseurt, hogy maradnia kell.

    „Monza után a motivációm csak feljebb és feljebb volt. A szezon második felében elégedett voltam a teljesítményemmel.”

    Giovinazzi és a csapat legjobb eredményét is Brazíliában érték el. Hamilton büntetését követően Räikkönen negyedik, Giovinazzi ötödik lett.

    „Az volt a legjobb eredményünk. Volt néhány verseny, ami jó volt, mint például Szingapúr, Monza vagy Spa, az ütközés előtt. De Brazíliában mindent sikerült összerakni, és még szerencsénk is volt. Az volt a legjobb versenyünk.”

  • Wehrleint megtartja a Ferrari 2020-ban is, a csapat új szimulátort fejleszt

    Wehrleint megtartja a Ferrari 2020-ban is, a csapat új szimulátort fejleszt

    A Sauber korábbi versenyzője, Pascal Wehrlein jövőre is a Ferrari fejlesztőversenyzője lesz, míg az olaszok fejlesztésekbe fognak a csapat infrastruktúráját illetően.

    2020-ban kevesebb tesztelési lehetőség lesz, mint eddig, így a virtuális háttér nagyobb szerepet tölt majd be a csapatok fejlesztési ütemtervében. Wehrlein tavaly csatlakozott a Ferrarihoz ilyen szerepkörben, mint azóta ez kiderült, egy többéves szerződés keretében.

    „Tapasztalt versenyzőket alkalmazunk majd a szimulátorban” – mondta a csapatfőnök, Mattia Binotto a Ferrari karácsonyi vacsoráján. „Pascal marad velünk, de rajta kívül is van olyan versenyzőnk, aki lehet, a Forma-1-et illetően nem annyira tapasztalt, de már sok éve szimulátorozik.”

    „Ezek a pilóták is ugyanúgy részei a csapatnak. A szimulátor is egyre fontosabb lesz, ezért fogunk belefektetni a jövőben.”

    A Ferrari vezérigazgatója, Louis Camilleri visszhangozta Binotto szavait, hozzátéve, hogy az utcai autós eladások teszik lehetővé a versenyistálló fejlesztéseit.

    Készek vagyunk ebbe a területbe fektetni. Szerencsére van mögöttünk egy olyan vállalkozás, amivel támogatni tudjuk a fejlesztéseket. Nem csak a személyzet, de az infrastruktúra tekintetében is. Például új szimulátor építésével.”

    Nemcsak az olaszok gondolkoznak hosszútávon. A McLaren is szimulátorát újítja meg, és új szélcsatornát is épít. A Renault az aerodinamikai részlegét alakította át. A Racing Point pedig eddigi gyárépületeit „nőtte ki” az elmúlt évben.

  • Wehrlein: csábító lenne egy 2021-es ülés az F1-ben

    Wehrlein: csábító lenne egy 2021-es ülés az F1-ben

    Pascal Wehrlein nem akarna visszatérni az F1-be csak azért, hogy a mezőny végén poroszkáljon, de egy jó lehetőséget nem hagyna figyelmen kívül.

    A német-mauritiusi pilóta egy-egy, Manornál, illetve Saubernél eltöltött év után maradt ülés nélkül. Most a Forma E-ben versenyez, már második éve a Mahindra színeiben. A hétvégi szaúd-arábiai idénynyitó dupla hétvégén legjobbja egy tizenegyedik helyezés volt.

    Tavaly ebben a pozícióban zárt, legjobb újoncként. Kétszer dobogós helyen ért célba (egyszer büntetést kapott utána), és egy pole-t szerzett. Úgy tűnhet, jó helyre talált az elektromos sorozatban.

    Azonban Wehrlein nemrég hírbe került egy alakuló spanyol Forma-1-e csapattal. Így lehet, hogy Adrian Campos vezetésével, 2021-ben visszatérhetne a királykategóriába.

    „A Forma-1 nyilván vonzó dolog” – kezdte a Ferrari feljesztőversenyzői feladatait is ellátó 25 éves pilóta – „De jó lehetőségnek kell lennie. Nem versenyeznék utolsóként pusztán azért, hogy az F1-ben lehessek.”

    Bevallotta, 2021 a legkorábbi időpont arra, hogy visszatérjen: „Addig még rengeteg idő van. Körül tudok addig nézni, és megfontoltan hozok majd döntést.”

  • Elemzés: Latifi lehet az egyetlen F1-es újonc jövőre, de mi történik a többiekkel?

    Elemzés: Latifi lehet az egyetlen F1-es újonc jövőre, de mi történik a többiekkel?

    Az már szinte közhely, hogy ha valaki a Forma-1-be akar kerülni, a legjobbak között kell lenni. Persze ez még nem elég, szerencse is kell hozzá. Alkalomadtán pedig a gyári támogatás sem árt.

    Ez magában foglalja azt, ami számtalan tehetséges pilóta F1-es karrierjét pecsételte meg: nincs elég hely mindenkinek. Hiába teljesít valaki erőn és autón felül, lehet, hogy kiszorul a mezőnyből. Így járt Pascal Wehrlein, Esteban Ocon, és úgy néz ki, Nico Hülkenberg is az elmúlt években.

    Különösen igaz ez a most feltörekvő fiatalokra, akiknek rendkívül nehéz már a bekerülés is. Jövőre úgy néz ki, mindössze egy újonc, Nicolas Latifi lesz a mezőnyben. És akinek nem jut hely? Rájuk mi vár?

    Partvonalon

    Először is ott vannak azok a helyek, amik kissé láthatatlanok, de mégis az F1-hez tartoznak: a tesztpilóták. Gutierrez, Buemi, Wehrlein, de emlékezhetünk, hogy Vergne és Kvjat is ilyen helyzetben kötött ki. Vagy voltak régebben a „világ legjobb tesztpilótája” címért versenygők, mint a GPDA-elnök Alex Wurz, Pedro de la Rosa, Marc Gené vagy Luca Badoer.

    Persze, így sincs sokkal több hely, ezért a kihullott versenyzők kénytelenek voltak egy „másodrendű” sorozat után nézni. Ha körülnézünk a WEC-ben, rengeteg volt F1-es pilóta neve sejlik fel, és elmondható, hogy ez volt az a sorozat, ami – főleg Le Mans presztízse miatt – a legnagyobb húzóerővel rendelkezett az Forma-1 után.

    Azonban az elmúlt években megváltozott a tendencia, merre veszik az irányt az ígéretes versenyzők, akik szimplán rosszkor voltak rossz helyen.

    Az új irány

    A válasz a Formula E. Amikor elindult a sorozat, a versenyzők jó része a WEC-ből áramlott át. Sokan közülük a királykategóriából már kibukott pilóták (Alguersuari, di Grassi, d’Ambrosio) voltak. Volt, aki megtartotta mindkét ülést (Buemi, Vergne), előbbinek bajnoki címébe is került a két sorozat ütközése 2017-ben.

    Kétségkívül a F1 közelébe jutni jelenti a legnagyobb kihívást. Nem csoda, hogy az eddigi összes FE bajnok indult már királykategóriás versenyen, és alig találni olyan indulót, aki eredetileg nem a Forma-1-től fordult volna vissza.

    Ha az elmúlt két évet nézzük, az Formula E-ben debütáló pilóták közül, csak Alexander Sims, Nico Müller, Gary Paffett, Nyck de Vries és James Calado, nem indult F1-es versenyen. Kicsit más a kép, ha azt nézzük, hogy Calado teljesített szabadedzést 2013-ban a Force Indiával, Paffett volt a McLaren tesztpilótája, és csak Hamilton érkezése ütötte el a versenyüléstől 2007-ben.

    Nyck de Vries pedig F2-es bajnoki győzelme (és többéves tesztpilótai tapasztalata) után volt kénytelen az F1 körein kívül munkát keresni. És ha „több évnyi” tehetséges pilóta máshol köt ki, az Forma-1 elveszíthet valamit a presztízséből.

    Veszélyben a királykategória?

    De Vries érkezésével az FE már elkezdte hangoztatni, hogy látszik, már az elektromos sorozat is cél a fiatal pilóták számára, ez azonban még nem teljesen felel meg a valóságnak.

    A fiatal holland nem véletlenül igazolt a Mercedes FE csapatához, hanem tudatosan a kapcsolatok miatt. Toto Wolff többször nyilatkozott úgy, még nyílhat előtte lehetőség az F1-be, és valószínűleg ez a pilóta távlati célja is.

    A Formula E még nem nőtt az F1 szintjére vonzerőben a fiatal pilóták számára, de az új radikális szabályok talán éppen azért születhettek meg, mert a nagycsapatok is belátták, hogy ennek elejét kell venni. Ha pedig az F1 is vonzóbb lesz, talán megfékezheti a Formula E térnyerését.

  • Wehrlein cáfolja a Forma-1-es visszatérése körüli pletykákat

    Wehrlein cáfolja a Forma-1-es visszatérése körüli pletykákat

    Pascal Wehrlein nem igazán lett izgatott azon értesülésektől, mely szerint az lenne a terve, hogy visszatérjen a Forma-1-be. A korábban a Manort és a Saubert is megjárt versenyzőt összeboronálták az egyik lehetséges új csapattal, akik 2021-ben érkeznének. Ez annak köszönhető, hogy jó a kapcsolata Adrian Camposszal, illetve egy monacói menedzserirodával. A 25 éves pilóta tisztázta a helyzetet a német Auto Bildben:

    „Először is, nem igazán érdekel a Forma-1, a ferraris feladatomon kívül. Elégedett vagyok a helyzetemmel a Formula E-ben, és a szimulátoros munkámmal a Scuderiának. Elfoglalt vagyok, ugyanakkor ez egyszerre szórakoztató is. Várjuk ki, hogy mit hoz a jövő. Az jó, ha a nevemet összefüggésbe hozzák ezzel, de eddig semmi sincs kőbe vésve. Először úgyis a csapat licensz az, amit meg kell szerezni, emiatt meg nem nekem kell, hogy fájjon a fejem.”

  • Wehrleint érdekelné a Forma-1-be vágyódó Campos

    Wehrleint érdekelné a Forma-1-be vágyódó Campos

    Pascal Wehrlein nem tagadta, hogy nyitott lenne a Forma-1-es visszatérésre, akár a 2021-ben debütálni szándékozó Campos Racingnél is.

    Korábban már beszámoltunk róla, hogy a Campos lehet a következő új csapat a száguldó cirkuszban, és akkor Pascal Wehrlein neve is felmerült, mint lehetséges versenyző.

    A német pilóta a Manor és a Sauber színeiben már lehúzott két idényt a Forma-1-ben, de volt a DTM bajnoka is, jelenleg a Formula E-ben szerepel, emellett pedig a Ferrari tartalékversenyzője is.

    Wehrlein esélyeit a Camposhoz az könnyítheti meg, hogy az ő útját a Monaco Increase Management iroda egyengeti, amely az újdonsült F1-es csapat projekt mögött is áll.

    Az Autosport.com pedig a németet meg is kérdezte a lehetséges esélyeiről.

    „Nyilván ismerem Adrian Campost, régóta tagja a Mahindra csapat vezetésének. Így ismerem őt, és a menedzselésemet végző monacói srácok is nagyon közel állnak hozzá. De nem tudom mi fog történni 2021-ben, meglátjuk.” – kezdte Wehrlein.

    „Nyitott vagyok mindenre, nyilván ha lesz egy lehetőségem, ami ráadásul kecsegetető is, akkor nyitni fogok felé. Most azonban nem gondolok még 2021-re. Még a 2020-as szezon sem kezdődött el, most csak erre összpontosítok. Aztán meg látjuk mi lesz.” – folytatta.

    „Jól érzem magam a Formula E-ben, versenyképes akarok lenni, az első helyekért akarok harcolni, ez az én fő prioritásom. Volt két jó évem a Forma-1-ben, nagyon élveztem. Azonban ez nem ugyanaz az az érzés, amikor futamot nyersz. A 2017-es spanyol futam volt számomra eddig a legjobb, akkor a nyolcadik lettem. Még ha ez egy komoly eredmény volt – vagy a 2016-so Manoros pontszerzésem Ausztriában – még sem tud olyan érzelmeket kiváltani belőlem, mint egy futamgyőzelem. Figyelembe kell vennem a prioritásaimat, de még túl korai erről beszélni. De nyitott vagyok jelenleg a dologra.” – zárta.

  • Marad a Mahindra párosa, míg a ZF a csapat új partnere

    Marad a Mahindra párosa, míg a ZF a csapat új partnere

    A Mahindra istálló bejelentette, hogy marad a Pascal Wehrlein és Jerome d’Ambrosio páros a Formula következő szezonjára. Emellett azt is megerősítették, hogy a jövőben a ZF hajtásláncait fogják használni.

    Wehrlein és d’Ambrosio az előző szezon szezon kezdetén igazoltak az indiai istállóhoz, noha a német még a Mercedeses kötődése miatt kényszerült kihagyni a szezonnyitót.

    A belga versenyző szállította a csapat egyetlen tavalyi sikerét, noha a bajnokságban csupán a 11.lett.

    „Köszönetet akarok mondani a Mahindra Racingnek a tavalyi évért, és nagyon boldog vagyok, hogy folytathatom velük. Elképesztően kezdtük az ötödik szezont, kezdtük megmutatni a bennünk rejlő potenciált, ha egy csapatként dolgozunk. Tudjuk, hogy az év második fele nagyon küzdelmes volt a számunkra, de az a tény, hogy a következő idénynek is ugyanígy vágunk neki, jelenti azt, hogy sokkal erősebben térünk vissza és rendszeresen harcolhatunk majd a győzelmekért.” – nyilatkozta d’Ambrosio.

    Wehrlein kilenc ponttal zárt a csapat mögött tavaly az összetettben, de ő szerezte a csapat egyetlen pole-pozícióját még Mexikóban, amit aztán majdnem meg is nyert, de az utolsó métereken fogyott el az energiája. Legjobb eredménye Chiléből van, ahol második lett, rögtön a második versenyén.

    „Örömmel folytatom tovább a Mahindrával. A tavalyi volt a debütáló szezonom, amelyből rengeteg pozitívumot tudok eltenni és ezekre tudok építkezni a második évemre. Nagyon pozitív és jó hangulat van a csapaton belül, miközben keményen dolgoztunk a nyári szünet során és nagyon várom már az újbóli közös munkát.” – mondta a német.

    A csapat korábbi versenyzője Nick Heidfelfd marad továbbra is a hivatalos teszt- és tartalékpilóta, míg Sem Dejonghe – aki az ELMS-ben szerepelt – pedig szimulátor versenyzőként fog ténykedni.

    A Mahindra új hajtásláncot is fog használni, méghozzá a ZF-ét, amely korábban a Venturi partnere volt, de ők immáron a Mercedesét használják majd. Az új partner egyébként a hajtáslánc mellett a kasztni tervezésében és a lengéscsillapítók megalkotásában is segédkezni fog.

  • Spanyol F1-es csapat a láthatáron?!

    Spanyol F1-es csapat a láthatáron?!

    Az egész, a spanyol Salvatore Gandolfótól és Adrian Campostól indult ki. A két kezdeményező, aki számíthat a Monaco Increase Management (MIM) csoport anyagi támogatására, F1-es projektbe kezdett. Szakember gárdát gyűjtenek egy új csapathoz.

    Felvették Peter McCool-t műszaki igazgatónak, mellé pedig Ben Woodot szerződtették, a majdani aerodinamikai részleg tetejére. Mindkettejük dolgozott már korábban bajnoki alakulatban, és azon kívül is sokszínű tapasztalattal rendelkeznek.

    Július végén egy csapat Forma-1-es múlttal rendelkező mérnök lekezdett egy tanulmányon dolgozni egy esetleges F1-be való belépésről, amit be is fejeznek majd, amint az új szabályokat ismertetik október végén.

    A csapat jelenleg előrehaladott tárgyalásokat folytat a jelenlegi csapatokkal és a motorgyártókkal, hogy a lehető legjobb feltételeket biztosítsa a jelenleg „Spanish Formula 1 Team” néven futó projektnek 2021-től.

    Már van is két versenyzőjelöltjük, Pascal Wehrlein és Alex Palou személyében, akik jelenleg is szerződésben állnak az MIM-mel.

    Wehrlein, a legfiatalabb DTM-bajnok most a Formula E-ben versenyez a Mahindrával, és a Ferrari fejlesztőversenyzője. Ráadásul már két F1-es szezon van a háta mögött.

    A fiatal Alex Palou jelenleg harmadik helyen áll a Super Formula bajnokságában, Japánban, csak négy pontra lemaradva az éllovastól. Eddig egy győzelme van Fujiból, és két pole pozíciója.

    Az, hogy 2021-ben csatlakozzunk a Forma-1-es világbajnokság mezőnyéhez, egy hosszútávú projekt. Tudjuk, sok kihívás vár még ránk, de van egy szakértőkből álló gárdánk, akik éjt nappallá téve dolgoznak azon, hogy megteremtsük az anyagi fedezetet, amit az FIA kér, és sikerre vigyük ezt a projektet.” – mondta Salvatore Gandolfo.

    Aztán hozzátette: „A költségsapka, az új jövedelem elosztás és a szabályváltozások utat nyitnak a kisebb csapatok belépése felé, és hogy A Forma-1 egy izgalmasabb és kiegyensúlyozottabb bajnokság legyen.”

    Azt is megerősítette, a Campos F2-es és F3-as csapatai továbbra is nevelőegyesületek maradnak, akik új tehetségeket terelnek majd a királykategória felé.

  • A Haasnál érdeklődött Wehrlein

    A Haasnál érdeklődött Wehrlein

    Günther Steiner csapatfőnök ismerte el, hogy Pascal Wehrlein megkereste őket, hogy 2020-ban szívesen lenne a csapat egyik pilótája, ám a német végül kosarat kapott.

    Wehrlein 2016-ban a Manor 2017-ben pedig a Sauber versenyzőjeként volt jelen a Forma-1-ben, majd ezt követően a DTM-ben, legutóbb pedig a Formula E-ben szerepelt. Időközben kikerült a Mercedes junior programjából, majd le is csapott rá a Ferrari, akik szimulátor pilótaként alkalmazták.

    Günther Steiner a Haas csapatfőnöke a Starting Grid nevű német F1-gyel foglakozó podcastben mesélte el, hogy megkereste őket a fiatal pilóta, ám a csapat első sorban tapasztalt pilótát akar szerződtetni, ezért nem lett Wehrleinnak esélye.

    „Már két éve a Forma-1-en kívül van. Néhány versennyel ezelőtt ott volt a helyszínen, ahol meglátogatott minket és érdeklődött, hogy lenne-e nálunk lehetősége versenyezni. Azt mondtam neki, hogy sajnos nem. Egyrészt azért, mert két éve nem versenyzett már a Forma-1-ben, másrészt pedig egy tapasztalt pilótát akarunk, aki már régóta a mezőny tagja.” – mesélte az olasz csapatfőnök.

    Így Wehrlein minden bizonnyal marad a Formula E-ben a Mahindra csapatnál Jérome D’Ambrosio csapattársaként. A Haas pedig a Hülkenberg-Grosjean páros közül választja ki Kevin Magnussen 2020-as csapattársát.