Címke: Pascal Wehrlein

  • Wehrlein reméli, Abu Dhabi előtt tisztázódik jövője

    Wehrlein reméli, Abu Dhabi előtt tisztázódik jövője

    A német elismerte, még semmi sem biztos 2018-as szezonjával kapcsolatban.

    Wehrlein most ünnepelte 23. születésnapját, ő azonban úgy fogalmazott, „inkább már 25 lenne”.

    Mindezt a Williams miatt, a brit istálló szponzora, a Martini ugyanis egy idősebb pilótát szeretne jövőre, pedig a német neve is lehetőségként szerepel a csapatnál.

    „Semmi új nincs jelenleg.” – fogalmazott, azt azonban megerősítette, hogy Toto Wolff tárgyal a Williamssel a jövőjével kapcsolatban. „Csak remélni tudom, hogy még Abu Dhabi előtt kiderül, mi lesz velem ezután.”

    Egyes pletykák szerint Wehrlein jelenlegi csapatánál is maradhatna, ugyanis Frederic Vasseur inkább őt szeretné megtartani, nem pedig Marcus Ericssont. A Sauber tulajdonosai azonban inkább a svéd versenyzőre voksolnak. Nagyon úgy tűnik viszont, hogy egyiküknek mindenképp mennie kell, hiszen a Ferrari junior, Charles Leclerc érkezhet a csapathoz.

  • Roger Benoit szerint aláírt Kubica a Williamshez 2018-ra!

    Roger Benoit szerint aláírt Kubica a Williamshez 2018-ra!

    A hivatalos bejelentés is feltehetően akár már a jövő héten megtörténhet, mindenesetre Roger Benoit, a paddock egyik legelismertebb újságírója azt állítja, hogy megköttetett az üzlet Robert Kubica és a Williams között. Úgy néz ki, hogy a két tesztnap Silverstoneban és a Hungaroringen meggyőzte az illetékeseket a 2014-es autóval, de már a Renault is meglepődött a lengyel teljesítményén augusztusban.

    Amennyiben ez a különös visszatérés a Forma-1-be sikerül, az hatalmas fegyvertény lesz a visszavonult Nico Rosbergnek, akinek nagy része van a sikeres szerződtetésben, de ő csak ennyit mond: „Robertnek van a legjobb sebessége az élen állók közt, és ez az, ami számít!”

    Mint az ismeretes, Kubica ezidáig egyetlen győzelmet aratott a Forma-1-ben, még a BMW motoros Sauberrel 2008-ban, majd 3 évvel később egy kisebb rally balesetben Észak-Olaszországban súlyosan megsérült. Azóta sem tudja a jobb karját rendesen mozgatni. Reklámértékben Kubica pedig hihetetlenül nagy dobás.

    A tizenegyszeres GP győztes Felipe Massának ez azt is jelentené, hogy egy ilyen gyors döntés után valóban véget érhet a Forma-1-es karrierje. Már egy éve abba akarta hagyni a brazil, de most még azt mondogatja, hogy még maradna.

    Amennyiben beigazolódik a fenti hír, az Pascal Wehrleinnek és Paul di Restának is azt jelenti, hogy hiába álmodoztak a Williams 2018-as versenyzői üléséről.

  • Ki mit főzött, egye meg!

    Ki mit főzött, egye meg!

    A Forma-1 hivatalos weboldala arról kérdezte meg a versenyzőket, hogy mit tudnak főzni, mi a specialitásuk a konyhában. Van aki egészen komoly ételt mondott, mások igencsak egyszerűeket…
    Íme a válaszok arra a kérdésre, hogy mit tudnak a versenyzők a legjobban főzni?

    Alonso: A legjobb étel, amit főzni tudok, valószínűleg a paella.
    Bottas: Spárgás rizottót, és nagyon finom.
    Grosjean: Mivel francia vagyok, szeretek libamájjal dolgozni.
    Hülkenberg: Zöldség csirkével és rizzsel, vokban.
    Kvyat: Csirke és rizs.
    Hamilton: Csirke fajitas. Öhm… A mostohaanyámtól tanultam.
    Massa: Én… nem igazán vagyok jó a főzésben.
    Ricciardo: Jó, magas fehérjetartalmú, Bircher müzlit. Ez nem igazán főzés, de… meg tudom csinálni.
    Ocon: Tészta és steak.
    Wehrlein: Steaket, mert imádom a steaket.
    Perez: Én nagyon jó tésztát tudok neked csinálni.
    Stroll: Pomodoro tésztát.
    Verstappen: Nem sok mindent. Talán csak… őőő… tojást.
    Magnussen: Talán tojást.
    Vandoorne: Azt hiszem rántottát tudok legjobban.
    Ericsson: Taco, ami nem olyan bonyolult.
    Räikkönen: Sok különféle ételt készítek, és őőő hát meg tudom enni, meg a feleségem is, szóval elég jó.

    A videó ide kattintva tekinthető meg.

     

  • Kubica sikeres teszten van túl immáron a Williamsszel is!

    Kubica sikeres teszten van túl immáron a Williamsszel is!

    Robert Kubica egész nap a 2014-es Williamsszel hajtott Silverstoneban, azért hogy a csapat kiértékelje a képességeit, és esetlegesen 2018-ban versenyzői ülést biztosítson neki. A lengyel most vissza akar térni, 6 évvel a horrorisztikus ralis balesete után. Csapattársa adott esetben Lance Stroll lenne, és jelenleg olyan kollégákkal kell megküzdenie az ülésért, mint Paul di Resta, Felipe Massa és Pascal Wehrlein.

    A Williams kifejezetten egy kiélezett teszt programot rakott össze a 2014-es autóval, azzal, amelyiket Stroll is használ, amikor gyakorol az új pályákra. A lengyel edzettségére is kíváncsiak, és Kubica egész nap a teljesen fehér FW36-ossal körözhetett zárt kapuk mellett Silverstoneban, a mai felhős időjárási körülmények között.

    Az istálló annyit közölt csak, hogy sikeres teszten vannak túl, de a teszteredményeket nem hozzák nyilvánosságra, így semmilyen részlet nem ismert, az se hogy hány kört és milyen időkkel teljesített.

    A következő terv az, hogy  a Hungaroringen is mehet újra, ahol Kubica már tesztelt idén a 2017-es Renault versenyautóval egy egész napot, még augusztusban. A hírek szerint a jövő héten kerülhet erre sor, az Amerikai Nagydíj előtt, ahol másnap a csapat jelenlegi tesztpilótája, Paul di Resta is a volán mögé ül majd.

    A Williams nem akarja elkapkodni  a döntést, ugyanakkor jelenleg az övék a leginkább vágyott 2018-as versenyülés a rajtrácson, de feltehetően a terv az, hogy még a szezon vége előtt nyilvánosságra hozzák a végleges jövő évi felállásukat.

    Pár paparazzi videó:

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

  • Meglepetést tartogat a Toro Rosso

    Meglepetést tartogat a Toro Rosso

    Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója gyakorlatilag kizárta Pascal Wehrlein, a Mercedes által támogatott német versenyző szerződtetését.

    Továbbra is tisztázatlan Wehrlein Forma-1-es jövője: a Ferrari Sauberrel kötött szerződése értelmében az olaszok szinte biztosan beültetik saját versenyzőjüket, Charles Leclercet az egyik Sauberbe. Marcus Ericsson távozását sokan valószínűtéennek tekintik, mivel a svéd versenyző támogatói jelentős pénzt hoznak a svájci csapat számlájára.

    A Toro Rosso 2018-as felállása is tisztázatlan: Pierre Gasly helye szinte biztosra vehető, ám Carlos Sainz távozásával kérdéses a második versenyző kiléte.

    „Wehrlein nem szerepel a listánkon” – jelentette ki Marko.

    De akkor ki szerepel azon a bizonyos listán? „Talán egy meglepetésember” – válaszolta az osztrák üzletember. A Formula-2-es mezőnyből – a Honda érkezése miatt a japán Nobuharu Matsushita opció lehet, de Sean Gelael is esélyes.

  • Ericsson szerint a +10 kiló akadályozza őt az előrelépésben

    Ericsson szerint a +10 kiló akadályozza őt az előrelépésben

    Marcus Ericsson arról számolt be, hogy 10 kilós hátrányban van csapattársával, Pascal Wehrleinnel szemben, és ez akadályozza abban, hogy jobb eredményeket érjen el.

    Wehrlein idén eddig 5 pontot gyűjtött, míg Ericssonnak egyetlen egység sem szerepel a neve mellett. Rajta kívül csak a két versenyre beugró Antonio Giovinazzi, és az eddig csak egy futamot teljesítő Pierre Gasly nulla pontos.

    A csapatoknak nem kis kihívást jelentett, hogy az idei autójukat a súlyhatár alatt tartsák. Több versenyzőnek fogynia is kellett annak érdekében, hogy az autó és a versenyző együttes tömege minél kevesebb legyen. Ericsson pedig a magasságánál fogva, nehezebb, mint Wehrlein.

    „Elég közel vagyunk egymáshoz, de neki jobbak a számai, aminek nem örülök túlzottan.” – mondta Ericsson. „A súlyhátrány megnehezíti a dolgomat. Eleinte kevesebb volt, de az elmúlt négy-öt versenyen már 10 kiló a különbség. Ez sokat számít köridőben, minden körben, minden pályán. Általánosságban tíz kiló az három-négy tizedet jelent körönként.”

    A svéd versenyző elmondása szerint a folyamatosan próbál fogyni, de a probléma a magasságából adódik.

    „Ez megnehezíti a helyzetet. Le kell győznöm őt (Wehrleint), amennyire csak lehet. Sok éve ülök már a Forma-1 talán legrosszabb autóiban, így nehéz megcsillantani a képességeket és így nehezebb jobb helyet találni.”

    Ericsson idén már a negyedik szezonját tölti a Forma-1-ben. Eddigi legjobb eredménye egy nyolcadik hely, amit a Sauberrel szerzett 2015-ben. Ugyanakkor a 2015-ös Olasz Nagydíj óta nem tudott szerezni egyetlen pontot sem.

    Az Autosport értesülései szerint Ericsson menedzsmentje ugyan felvette a kapcsolatot a Williamsszel, de a svéd nem szerepel a csapat jelöltjei között. Így aztán jövőre lehet, hogy nem csak, hogy jobb csapathoz nem tud kerülni, esélyes, hogy egyáltalán nem marad helye, főleg ha igaz a pletyka, hogy a Ferrari Antonio Giovinazzit és Charles Leclerc-t akarja beültetni a Sauberbe. Így aztán csak a Toro Rossonál akadhat üres hely, de oda nem valószínű, hogy be tud kerülni.

  • A Red Bull tökösebb, mint a Ferrari és a Mercedes

    A Red Bull tökösebb, mint a Ferrari és a Mercedes

    Miközben a Ferrari általában tapasztalt versenyzőket szerződtet, a Red Bull rendre a fiatal, saját nevelésű versenyzői közül válogat. Legújabb példája ennek Pierre Gasly, aki a Maláj Nagydíjon mutatkozott be a Forma-1-ben, a Toro Rosso színeiben, és szinte biztosra vehető, hogy jövőre is a csapat versenyzője lesz.

    Bár a Ferrarinál és a Mercedesnél is feltűnnek a fiatalok, elég ha Antonio Giovinazzira és Charles Leclercre, vagy Esteban Oconra és Pascal Wehrleinre gondolunk. Utóbbi bár idén már autóba ültette fiataljait, de „lepasszolta” őket a kisebb csapatoknak, a Force Indiának és a Saubernek. A Ferrari pedig a pletykák szerint a fent említett két versenyzőnek mondhatni lestoppolná a Saubert 2018-ra, hogy az amolyan Ferrari B csapattá váljon…

    A Red Bull azonban magának tartogatja tehetségeit, és be is veti őket, amint lehet. Ezért Helmut Marko úgy véli, az energiaitalos csapat sokkal bevállalósabb, mint riválisai.

    „A Red Bull, teljes ellentétben a Ferrarival és a Mercedesszel, tökös és mi beültetjük a fiatal versenyzőket.” – mondta Helmut Marko.

  • A Ferrari megerősítette, Vettel váltója rendben van

    A Ferrari megerősítette, Vettel váltója rendben van

    Miután ütközött Lance Strollal Malájziában, úgy néz ki, hogy rendben lesz Sebastian Vettel váltója, árulta el a Ferrari a a GPUpdate.netnek. Így elkerülik azt is, hogy a most hétvégén megrendezésre kerülő Japán Nagydíjon büntetést kapjon, egy esetleges csere miatt.

    Vettelnek motorproblémái adódtak az időmérő edzésen, és  miután a rajtrács végéről feljött a negyedik helyre, ütközött a Williams újoncával, Strollal a levezető körön Sepangban. A páros a negyedik kanyarban találkozott, amikor Vettel jobb oldalán volt a pályának, hogy gumitörmeléket „szedjen fel”, Stroll a belső oldalon, aki szintén keresztbe mozgott, így összeütköztek az ötödik kanyarban. Vettel autója egy pillanatra el  is emelkedett a talajtól, láthatóan összetört a jobb hátsó része a Ferrarinak, így megállni kényszerült, miközben Stroll ugyan lassan, de vissza tudott hajtani a bokszutcába.

    Vettel üvöltözött egy sort a rádióba, mielőtt honfitársa Pascal Wehrlein a Sauberjével visszavitte őt is a pitbe:

    „Stroll arra se figyel, merre tart! Nekem ütközött az autójával!”

    Vettel attól tartott, hogy a váltóját cserélni kell majd, miután a hátsó részéét lebontották, és az egész egységet visszaküldték Maranellóba egy teljes kivizsgálásra, a Ferrari központjába. Az ellenőrzések után a Ferrari szóvivője elárulta, hogy a váltó „rendben van”, így elkerülhető egy 5 rajthelyes büntetés egy esetleges csere miatt.

    A Forma-1 jelenlegi szabályzása mellett a versenyzők kénytelenek ugyanazt a váltót használni 6 versenyhelyszínen, ugyanakkor cserélhetik azt egy újra, amennyiben az előző versenyen kiestek.

  • Wehrlein elmondta, miért ajánlott fuvart Vettelnek

    Wehrlein elmondta, miért ajánlott fuvart Vettelnek

    Miután a Maláj Nagydíj levezető körén Sebastian Vettel összeütközött Lance Strollal és alaposan összetört az autója, a németet honfitársa, Pascal Wehrlein szállította vissza a boxba.

    „Azért álltam meg neki, mert Sebastian jó barátom.” – mondta az AutoBildnek. „Nem tudtam, hogy mi történt, de úgy döntöttem, hogy elviszem őt. Amikor beértünk a boxutcába, megköszönte.”

    Wehrlein azt is elmondta, hogy januári, Race of Champions-ös balesete után Vettel meglátogatta őt.

    „Hat órát töltöttem a kórházban, és Seb végig ott maradt velem, és kaját is hozott nekem.” – mesélte a Sauber versenyzője. „A sikerei ellenére ő még mindig két lábbal áll a földön. Gyakran beszélünk, sok jó tanácsot ad nekem.”

     

  • Wolff felírta Wehrleint a Williams listájára!

    Wolff felírta Wehrleint a Williams listájára!

    Toto Wolff elárulta, hogy Mercedeses növendéküket, Pascal Wehrleint, felhelyezte a Williams 2018-as leendő versenyzői palettájára. A groveiaknak el kell dönteniük, hogy jövőre ki legyen Lance Stroll csapattársa, és az eddig ismert nevek Felipe Massa, Paul di Resta és Robert Kubica voltak.

    Wolff abban hisz, hogy 22 éves jelenlegi Sauber pilóta is akár esélyes lehet, annak ellenére, hogy a jelenlegi csapatától lehet, hogy mennie kell, és ismert a Williams csapatának a hozzáállása, mely szerint a Martini nem szeretne még egy 25 év alatti pilótát a csapatban tudni, mert egyes piacokon nem tudnak akkor egyszerűen egy ilyen felállással alkoholt reklámozni. A Skynak ennyit mondott:
    „Azt hiszem, esetükben négy versenyző jöhet szóra: Robert Kubica, Paul di Resta, Pascal Wehrlein és Felipe Massa. Ugyan javasolhatunk mi bárkit is, valójában felesleges. Egy versenycsapat önálló döntést kell hogy hozzon, azt, ami a legjobb nekik, és a lehető legjobb párost kell tudniuk az autóban. Nem szeretnék belemenni olyan helyzetbe, ahol enyém a nagy testvér szerepe, és előtérbe helyezek valakit.”

    Wolff ugyanakkor elismerően nyilatkozott di Restáról is, azon beugrásáról, amikor a lebetegedett Massát kellett helyettesítenie a Magyar Nagydíjon, és szerinte ez a teljesítmény versenyzői ülést érdemel:
    „Szenzációsan vezetett Paul, azt hiszem, megérdemelne újra egy lehetőséget. Még befejezetlennek mondanám a Forma-1-es pályafutását. Láttam a DTM-ben, hogy mit tud, és örülnék neki, ha kapna egy esélyt.”