Címke: partimód

  • Csúszhat a partimód betiltásának időpontja

    Csúszhat a partimód betiltásának időpontja

    A Honda F1-es főnöke, Toyoharu Tanabe úgy véli, lehetséges, hogy a partimód betiltását el fogja halasztani az F1.

    Korábban már beszámoltunk róla, hogy az FIA betiltaná az úgynevezett partimódot a motorgyártók számára, mely lehetővé teszi, hogy az időmérőn jobb teljesítményt préseljenek ki az erőforrásokból. Ezzel a lehetőséggel leginkább a Mercedes szokott élni.

    Tanabe szerint azonban a tiltás részleteiről még nem született döntés.

    „Ez a szabályzás és az ellenőrzés milyenségétől függ” – mondta Tanabe az as-web.jp weboldalnak, mikor arról kérdezték, hogy ez előny, vagy hátrány lesz-e a Honda számára.

    „Ha azt mondják, hogy a Mercedes ezzel veszít valamit, akkor a Honda azt mondhatja, hogy ez nekünk jó. De ezen a ponton ebben nem vagyok biztos.”

    Az FIA versenyigazgatója Michael Masi elmondása szerint az a terv, hogy a soron következő Belga Nagydíj előtt elkészüljenek a technikai direktívák. Ha ez megtörténik, már a spái hétvégén életbe léphet a tilalom. Ha nem, akkor azonban tolódhat, akár 2021-ig is.

    „A részletek még egyeztetés alatt vannak és a Honda is része ezeknek a megbeszéléseknek” – mondta Tanabe. „Beszélni fogunk a szabályzásról, hogy miként lesznek ellenőrizve, mit gondolnak a gyártók, például: ‘Meg lehet csinálni, de az ellenőrzése lehetetlen’.”

    „Ha a csapatok és a gyártól véleményei megegyeznek, akkor létrejön (a szabályzás) Belgiumban. Ha nem sikerül, akkor elhalaszthatják.”

  • Hamilton kritizálta az FIA-t, amiért betiltanák a „partimódot”

    Hamilton kritizálta az FIA-t, amiért betiltanák a „partimódot”

    Ahogy arról már beszámoltunk az FIA tervei szerint a közeljövőben betiltanák azt a speciális időmérős motormódot, amivel plusz teljesítményt tudnak egykörön elérni a csapatok.

    Idén eddig minden időmérőt a Mercedes tudott megnyerni, tetemes, olykor már egy másodperces előnnyel is. Ennek redukálása érdekében a szövetség levélben tájékoztatta a csapatokat, hogy a Mercedes által „partimódnak” nevezett beállításokat betiltanák.

    A hétvégét megelőző sajtótájékoztatón erről is kérdezték a britet, aki kissé ingerülten reagált erre a törekvésre:

    „Ez egyáltalán nem meglepő, mivel folyamatosan lassítani akarnak minket. A srácok a csapatunknál elképesztően jó munkát végeztek a motorral, ez nyilván lassítani fog minket, de nem hiszem, hogy el fogják érni ezzel azt az eredményt, amit szeretnének.” – fogalmazott tömören.

    Hogy mikor fog ez a tiltás életbe lépni azt még nem tudni, de könnyen előfordulhat, hogy a két hét múlva esedékes Belga Nagydíjon már kiadnak egy erre vonatkozó direktívát.

  • Hamiltonnak hiába volt ‘partimódja’, a Ferrari szerinte már ‘rakétamódba’ kapcsolt

    Hamiltonnak hiába volt ‘partimódja’, a Ferrari szerinte már ‘rakétamódba’ kapcsolt

    Lewis Hamilton úgy érezte, legutolsó köre akár pole pozíciót is érhetett volna, ám a Ferrari ‘rakétamódja’ miatt ideje, csak a második helyre lett elég.

    A brit világbajnok korábban azt nyilatkozta, nyolc tizedes hátrányuk is lehet a Scuderiához képest az egyenesekben, ám mikor a számláló végül négy tizeden állt meg egy kissé megnyugodott amiatt, hogy a lemaradásuk mégsem akkorra, mint amire számított.

    ,,Nehéz időmérőn vagyunk túl, ezeknek a srácoknak őrületes a sebességük az egyenesekben. Ez már a mi partimódunk felett van egy szinttel, nekik valami más van, rakétamód. Még akkor is ha az élen lennénk vagy épp az első rajtkockába, nem tartana az előnyünk sokáig ugyanis az első kanyarig hosszú az egyenes és ők, nagyon gyorsak azokon a szakaszokon, egyszerűen csak átlépnének rajtunk azzal a rakétával, vagy mivel. Úgy éreztem az utolsó próbálkozások pole-t érhettek volna, ám ők gyorsabbak nálunk, Charles nagyon jó munkát végzett, annyira a határon autózott amennyire csak lehet. A szezon második felének kezdete óta már én is kényelmesebben érzem már magam az autóban, ám a teljesítményünk alulmarad az övékhez képest. Úgy érzem az már egy jutalom, ha elválasztom a két Ferrarit egymástól.” -nyilatkozta Hamilton az időmérő után.

  • Még Lewis Hamilton is örült Sebastian Vettel sikerének

    Még Lewis Hamilton is örült Sebastian Vettel sikerének

    Lewis Hamilton elmondás szerint nagyon-nagyon örül Sebastian Vettel sikerének. A brit úgy fogalmazott, hogy a német versenyző időmérős helyezése nagyon jót tett a Formula 1-nek.

    A 2019-es év többnyire arról szól, hogy két Mercedeses versenyző felváltva uralja mind az időmérőket, mind a futamokat. Bahreinben volt eddig a Ferrarinak esélye az Ezüst Nyilakkal szemben, ám a technika közbeszólt Charles Leclerc alatt és egyenesen a fő riválisuk kezébe dobta az elsőséget. Azóta a Mercedes kettős győzelmétől volt hangos a sajtó, ám úgy látszik, lassan-lassan találnak fogást a német alakulaton. Monacóban Vettel be tudott férkőzni a két ezüst színű autó közé és második lett, míg Kanadában már a rajtelsőséget is elorozta előlük.

    A Q3 utolsó pár percében még a brit világbajnok örülhetett, ám Vettel utolsóként olyan kört produkált, mely során kiszorította Hamilton az első helyről. Az ötszörös világbajnok viszont nem bánta ezt, úgy nyilatkozott, nagyon is örül ellenfele sikerének.

    ,,Igazából nagyon-nagyon boldog vagyok Seb teljesítménye miatt, nagyszerű kőrt autózott a végén. Az első köröm nagyon jó volt, egy másodpercig azt hittem, hogy elég lesz az első helyre, de végső soron boldog vagyok, hogy második lettem, ugyanis tegnap i szabadedzés nagyját kihagytam, és ennek ellenére ma jó napot produkáltunk. Szeretem, ha más csapatokkal is harcolhatok, és ma nagyon szoros volt, nem tudhattuk, mi lesz a végén. Egyes szakaszokban előttünk jártak, szinte lesöpörtek minket a pályáról, ezért remélem, hogy ez a versenyhétvége egy fordulópont a számukra és innentől szorosabb lesz a küzdelem, ugyanis ha lenne egy komoly harc a bajnoki címért a szezon során, az nagyszerű lenne.”

    A Ferrari az egyenesekben szinte verhetetlen volt, Hamilton szerint ezért is sikerült Vettelnek megszereznie az első rajtkockát. A brit bajnok szerint a Scuderia talán már megtalálta a „partimódját”.

    ,,Úgy vélem elkezdhetik megírni azt, hogy van partimódjuk. Nem tudom Sebnek ki mondta, hogy mi rendelkezzünk partimóddal, ám az ő végsebességük annyival jobb volt az utolsó szektorban, hogy amiatt veszítettük el a pole-t.”

  • A renault-sok meg sem érezték a „partimódot”

    A renault-sok meg sem érezték a „partimódot”

    Carlos Sainz és Nico Hülkenberg igyekezett eloszlatni a nagy felhajtást az új időmérős beállítással kapcsolatban.

    Végre a Renault is csatlakozott a partihoz, már ami a speciális időmérős motorüzemmódot illeti. A francia hazai nagydíjukon már tesztelték a beállítás működőképességét, de élesbe csak Ausztriában vetették be először. Elég egyetlen pillantást vetni a rajtrácsra, hogy lássuk, a Renault „partimódja” a közelében sincs a Mercedesének és a Ferrariénak: a két Red Bull több mint héttizedes lemaradással az ötödik és hetedik helyekre kvalifikált (közéjük beférkőzött Romain Grosjean a Haasszal), a két gyári Renault pedig csak az ötödik sort tudta kisajátítani, ahogyan arra már többször is volt idén példa.

    „Egy kicsivel több teljesítményt észre sem veszel” – hűtötte le a kedélyeket Hülkenberg. „Valami sokkal jelentősebbnek kell történnie, hogy megérezd. Nem is értem, mit hittetek vagy mit mondtak nektek [a motorüzemmódról]. Annyit elárulhatok, hogy nem ez fogja megváltani a világot.”

    „Mindenkinek van időmérős beállítása” – csatlakozott Sainz csapattársához. „Igen, ad valamennyi pluszteljesítményt, de nagyon messze voltunk a Haastól ahhoz, hogy bármiféle hatást vagy előnyt érezzünk.”

    Bob Bell, a Renault technikai igazgatója már pénteken figyelmeztetett mindenkit a „partimód” megnevezés ellen, és elismerte, az ő beállításuk „valószínűleg nincsen azon a szinten, mint más gyártóké”.

    „Versenyről versenyre fejlesztünk a motoron” – magyarázta Bell. „Motorüzemelés terén mindig sikerül olyan apró módosításokat találnunk, amivel kicsit több teljesítményt tudunk kifacsarni. Eddig talán hátrányban voltunk a többiekkel szemben, de lassan elkezdtük utolérni őket. Tapasztalható valamennyi előrelépés, de nem ég és föld a különbség.”

    A Renault az egész szezon során csiszolgatni fogja a teljesítménytöbbletet nyújtó üzemmódokat.

    „Több beállításunk is van, amelyeknek fejlesztésére a szezon folyamán külön figyelmet fogunk fordítani” – fűzte hozzá Bell. „Némelyik minden körben elérhető, másokat csak két-három körre lehet használni az időmérő alatt. Ezek a megszorítások könnyen módosulhatnak a szezon során; minél magabiztosabbá válunk egy új üzemmód működése kapcsán és minél több visszajelzést kapunk adatok terén, annál hosszabb ideig használhatjuk őket. Lehet, hogy konzervatívan kezdtünk, de később kiszélesíthetjük a tartományt.”

  • Elkészült a Renault “partimódja”

    Elkészült a Renault “partimódja”

    A Renault két fontos újítással érkezett a Red Bull Ringre, a régóta várt új MGU-K mellett ugyanis sikerült dűlőre jutnia a speciális időmérős motorüzemmóddal is.

    A Mercedes miatt partimódként ismert lóerőlöket hosszú ideje a Red Bull kívánságlistáján szerepelt. A Mikulás (Cyril Abiteboul személyében) végre meghallgatta kérésüket és az Osztrák Nagydíj időmérőjén már a bikák is kiélvezhetik az előzetes számolgatások szerint három tizedet érő pluszteljesítmény előnyeit. Abiteboul elárulta, a Renault gyári csapata már a Francia Nagydíjon tesztelte az üzemmódot, de amíg éles körülmények között nem hagyták jóvá a fejlesztést, nem akarták nagydobra verni a létezését. A Red Bull mindenesetre nem örült az egyfutamos késésnek.

    „A hardver ugyanaz volt, a motorvezérlés nem” – panaszkodott Helmut Marko a Francia Nagydíjon tapasztalt ’kivételezésre’. „Egy kellemes beszélgetés keretei között tisztáztuk a Renault-val, hogy Ausztriától kezdve mi is megkapjuk ugyanazokat a fejlesztéseket, amiket a gyári csapat.”

    A helyzet már csak azért is érdekes, mert az FIA irányelvei szerint a motorbeszállítónak minden ügyfele részére kötelessége a gyáriéval azonos hardvert és szoftvert szolgáltatnia, a franciaországi különcködést tehát szabályszegésként is fel lehetne fogni. A Renault viszont ártatlannak vallja magát, mivel a Paul Ricard-on „csak tesztelték” a fejlesztést, de élesben nem használták az időmérőn.

    „Ahogyan már többször is említettük, a csapatok által használt különféle üzemanyagok miatt eltérések lehetnek az autók között” – utalt Abiteboul arra, hogy a Red Bull a Renault-val és a McLarennel szemben az ExxonMobil termékeit használja. „De mindent megbeszéltünk: mostantól minden autót azonos bánásmódban részesítünk, ahogyan eddig tettük és ahogyan a szabályok megkívánják. Remek hír, hogy sikerült bevezetnünk egy új időmérős üzemmódot, aminek hatásával először itt szembesülhetünk majd. Nem akartam elvárásokat vagy spekulációkat generálni addig, amíg nem validáltuk az előrelépést. Teszteltük a módot, nem versenyeztünk vele, de a vezethetőség miatt muszáj volt tesztelnünk, ez is a jóváhagyási folyamat része. Most, hogy validáltuk a fejlesztést, mindhárom csapatunk számára elérhető lesz. Kicsit több időre volt szükségünk, mert a homologizációt két különféle üzemanyaggal is el kellett végeznünk, de mindkét benzin és mindhárom csapat esetében elérhető lesz az időmérőn.”

    Abiteboul magára sem vette a kis összezörrenést a Red Bull-lal.

    „Mindig minden tiszta volt köztünk” – magyarázta a Red Bull-Renault kapcsolatot a csapatfőnök. „Szeretjük őket, örülnénk, ha jól menne nekik, szerintünk még a világbajnoki címre is van esélyük idén, [az időmérős üzemmód] pedig csak segíthet. A B- és C-specifikációs erőforrások között is nagy lesz a különbség. Emellett azonban nem szabad elfeledkeznünk a megbízhatóságról sem, és ez az oka annak, hogy csak komoly elővigyázatosság után vetünk be fejlesztéseket a pályán.”

  • Az FIA nem tiltja be a Mercedes partimódját

    Az FIA nem tiltja be a Mercedes partimódját

    A Mercedes partimódra keresztelt időmérős extra motorbeállítása egyelőre maradhat, mondja Charlie Whiting versenyigazgató.

    Többen panaszkodtak a Mercedes áthidalhatatlannak tűnő motorfölényére, különösképpen a jóval gyengébb Renault-val versenyző Red Bull. Habár Toto Wolff és Lewis Hamilton igyekezett tagadni, hogy a brit pilóta hirtelen tempónövekedése az ausztrál időmérő Q3-as szakaszában csak és kizárólag a motornak köszönhető, az osztrák istálló nem hagyja magát: Christian Horner csapatfőnök a parc fermé szabályok motorbeállításokra történő kiterjesztését kéri (értsd: az időmérő és a futam között nem lehetne az erőforrás üzemmódján változtatni), míg Helmut Marko aktívabb hozzáállásra sarkallja az FIA-t és a motorgyártók közti teljesítményegyenlőség elvét hirdeti. Az FIA azonban egyelőre inkább nem avatkozna bele a dologba.

    „Néhány csapat olyan irányú megjegyzéseket ejtett el, hogy nem egyenlő erőforrásokkal rendelkeznek” – kezdte Whiting. „Akármi is legyen ez a partimód, sehol sem találkoztam vele a technikai dokumentumokban! Fogalmazzunk így: ha a Mercedes ügyfelei felkeresnek minket azzal, hogy ’mi is kértünk partimódot, de nem kapjuk meg’, akkor közbeavatkoznánk.”

    Whiting szerint az erőforrások komplexitása és többlépcsős üzemmód-beállításai miatt az esetleges korlátozások sem oldanának meg semmit, mondván, hogy „ezekben a motorokban mindenféle üzemmódok vannak, és pontosan tudjuk, hogy a verseny során ezek a módok folyamatosan változnak”.