Címke: Parolin Racing Kart

  • Molnár Martin előfutamot nyert, Gender Tamás Junior sérüléssel küzdött a WSK Super Master Series-ben

    Molnár Martin előfutamot nyert, Gender Tamás Junior sérüléssel küzdött a WSK Super Master Series-ben

    A Nápoly melletti Sarnóban, a WSK Super Master Series harmadik fordulójában versenyzett az elmúlt hétvégén Molnár Martin és Gender Tamás Junior. Az Energy Corse versenyzője előfutam-győzelemmel nyitotta a hétvégét, majd a döntőig menetelt az OK-kategóriában, a Parolin Racing Kart gokartosának pedig hiába volt jó a tempója, és javított négyből háromszor a rajtpozícióján az előfutamokban, bordasérülés miatt kénytelen volt visszalépni az utolsó naptól.

    Miután az előző fordulóban balszerencsés hétvégét zárt, és az idén először lemaradt a döntőről, Molnár Martin Sarnóban, a WSK Super Master Series harmadik fordulójában visszatért a fináléba. Az Energy Corse versenyzője egész hétvégén jó tempót mutatott, amit három leggyorsabb kör és egy előfutam-győzelem is bizonyít.

    Miután a három (egy pénteki és két szombati) előfutamot követően összesítésben a hatodik helyet foglalta el, nem volt kérdés, hogy a 14 esztendős sportoló ott lesz a vasárnapi elődöntőben. Itt végül egy büntetéssel együtt is bejutott a fináléba, ahol hatalmas csatában a 10. helyet szerezte meg.

    „Izgalmasan kezdődött a hétvégém, és jó tempót gokartozva, taktikusan versenyezve megnyertem a az első előfutamot úgy, hogy a leggyorsabb kör is az enyém lett. A harmadik heaten is összejött ugyanez, végül pedig összesítésben a hatodik helyről várhattam a vasárnapi elődöntőt” – kezdte értékelését a HUMDA által támogatott versenyző.

    Fotó: MOTAM

    „Az utolsó versenynap küzdelmesen alakult. Az elődöntőben a rajt után veszítettem néhány pozíciót, és mire visszaszereztem azokat, beesett a gokartom orrkúpja. Az ezért kapott büntetéssel a 8. helyről kezdhettem a döntőt, ami nagyon kemény volt. Bekerültem a darálóba, ahol kétszer is nekem jöttek hátulról, úgyhogy a legfontosabb, hogy kiesés nélkül lehoztam a versenyt. A tempóm megvolt, de nem tudtam tiszta kört futni, mert folyamatosan óriási volt a csata. Ezt jól mutatja, hogy 4-en kiestek és 9 versenyzőnek esett be az orrkúpja. Ez most egy ilyen döntő volt, megyünk tovább, és már a következő versenyhétvégére koncentrálunk!”

    „Köszönöm a támogatást a csapatomnak, partnereimnek, a családomnak, a MOTAM-nak, a HUMDA Academy-nek, a coach-omnak, Antonio Gallucciónak, a szerelőmnek, Andrea Terronnak, és a Machac Motors-nak.”

    A WSK Super Master Series-ben most másfél hónapos szünet következik, hiszen a negyedik, egyben utolsó fordulót majd csak április végén rendezik Cremonában, de Molnár Martin számára már a soron következő hétvégén folytatódik a szezon Valenciában, a Champions of the Future versenysorozatban.

    MOLNÁR MARTIN, OK-EREDMÉNYEK

    Résztvevők: 43
    Időmérő csoport: 4.
    Időmérő összesített: 7.
    C-D előfutam: 3. -> 1.
    A-C előfutam: 4. -> 8.
    B-C előfutam: 4. -> 5.
    Előfutamok összesített: 6.
    Elődöntő: 3. -> 7.
    Döntő előtti összesített: 7.
    Döntő: 7. -> 11.

    Sérülés vetett véget Gender Tamás Junior biztató versenyhétvégéjének

    A Nápoly melletti Sarnóban, a WSK Super Master Series idei harmadik fordulójával folytatódott Gender Tamás Junior szezonja. A Parolin Racing Kart 12 esztendős gokartversenyzője remekül teljesített az előfutamokban, amit mutat, hogy négyből három alkalommal jobb helyen ért célba, mint ahonnan rajtolt.

    A rendkívül gyors, de közben igencsak egyenetlen aszfaltú Circuito Internazionale Napoli azonban nem volt kegyes a HUMDA által támogatott versenyzőhöz, aki hiába jutott be a vasárnapi elődöntőbe, hogy ott megkísérelje a döntőbe kerülést, az utolsó versenynapon bordasérülés miatt már nem tudott részt venni.

    „Miután a pénteki időmérő edzésen nem tudtam tiszta kört megtenni, mert vagy előznöm kellett, vagy feltartottak, az előfutamok már jól kezdődtek: az első előfutamban az enyém lett a legjobb első szektor. A rajtnál ugyan veszítettem néhány pozíciót, de annál is többet hoztam vissza, így végül sikerült két helyezést javítanom a rajthelyemhez képest, és 13.-ként intettek le” – kezdte értékelését Gender Tamás Junior.

    Gender Tamás Junior, Sarno
    Fotó: MOTAM

    „Szombaton ezután három előfutam is várt rám. Az első kettőben jól sikerült a rajtom, mindkét alkalommal több helyezést javítottam, majd izgalmas csatákban volt részem. Ezután bizakodva vártam a harmadik előfutamot, az azonban nem alakult simán, mert egy nagyobb párharc során elhajlott a bal első kormányösszekötőm, emiatt pedig tempót és pozíciókat veszítettem.”

    „Az elődöntők A csoportjában viszont így is biztosítottam a helyemet, ám ennek ellenére nem tudtam rajthoz állni vasárnap, mert kiderült, hogy a pálya jellegéből adódóan bordasérülést szenvedtem az előfutamok során. Versenyzés helyett így orvosi kezelés várt rám, viszont bízom benne, hogy a soron következő hétvégére rendbe jövök, és ott lehetek a Champions of the Future sorozat valenciai állomásán.”

    Amennyiben így lesz, Gender Tamás Junior számára március 10. és 12. között, Spanyolországban folytatódik az idei szezon.

    Gender Tamás Junior, OKJ-eredmények

    Résztvevők: 57
    Időmérő csoport: 19.
    Időmérő összesített: 37.
    B-D előfutam: 15. -> 13.
    A-B előfutam: 16. ->14.
    B-E előfutam: 15. -> 13.
    B-C előfutam 15. -> 21.
    Előfutamok összesített: 35.
    Elődöntő: –
    Döntő előtti összesített: –
    Döntő: –

  • Nehéz és mozgalmas hétvégét zárt Gender Tamás Junior a WSK Super Master Series-ben

    Nehéz és mozgalmas hétvégét zárt Gender Tamás Junior a WSK Super Master Series-ben

    A WSK Super Master Series második fordulójában, az olaszországi Franciacortán versenyzett a hétvégén Gender Tamás Junior. A Parolin Racing Kart 12 esztendős gokartversenyzője küzdelmes futamokon van túl, és bár a hétvégéje nem úgy alakult, ahogyan eltervezte, így is van mire büszkének lennie.

    A rangos WSK Super Master Series idei második fordulóját rendezték az elmúlt hétvégén az olaszországi Franciacortán. A viadalon szokás szerint a világ legjobb gokartversenyzői sorakoztak fel, így előre lehetett rá számítani, hogy minden pozícióért komoly csatát kell vívni. Hatványozottan igaz volt ez az OKJ-kategóriára, amelyben 106 induló állt rajthoz.

    Köztük volt Gender Tamás Junior, a Parolin Racing Kart magyar versenyzője is. A 12 esztendős sportoló nehézségekkel teli első fordulón volt túl a WSK Super Master Series-ben, és bizakodva, a döntőbe jutás reményében várta a második hétvégét. A hivatalos program jól indult a számára, de az időmérő edzésen nehézségekkel szembesült, ami meghatározta a további szereplését.

    „A pénteki bemelegítő edzésen még jó volt a tempóm, de az időmérőn már eléggé csúszkált alattam a gokart, így csak a 27. időt értem el a csoportomban. Az első előfutamon nehéz volt a kormány és túlságosan tapadt a gokart eleje, de jó rajt után így is sikerült hét pozíciót javítanom, míg a második előfutamban szintén feljebb tudtam kapaszkodni, ezúttal öt helyet” – tekintett vissza a HUMDA által támogatott sportoló.

    Gender Tamás Junior, MOTAM
    Fotó: MOTAM

    „A szombati első előfutamban aztán ennél is jobban sikerült a felzárkózás, és már a 17. helyen haladtam, amikor kiszorított az egyik riválisom a fűre, és visszaestem a mezőny végére. Innen még egyéni leggyorsabb köröket futva feljebb tudtam kapaszkodni, és végül így is három hellyel előrébb értem célba ahhoz képest, ahonnan rajtoltam.”

    „A legjobb eredményemet a szombati második előfutamban értem el, amelyben sikerült tíz pozíciót javítanom. Hasonló teljesítményre lehettem volna képes az utolsó előfutamon is, de jó kezdés után a harmadik körben történt előttem egy baleset, amit lehetetlen volt kikerülni, így ez a verseny idő előtt véget ért a számomra.  Végül négy hellyel maradtam le arról, hogy bejussak az elődöntőbe, ami a baleset nélkül összejöhetett volna.”

    „Ismét küzdelmes versenyhétvégét zártunk, amelyért köszönetet szeretnék mondani az egész hétvégi munkáért szerelőmnek, Raffaele Polisének, a coach-omnak, Felice Tienének, a Parolin Racing Kartnak, a GFR Engines-nek, valamint a HUMDA-nak, az Apex Instituto-nak és a Fit4Race-nek. A következő versenyhétvégén erősebben térünk vissza.”

    Gender Tamás Junior legközelebb március 3-5-ig, a WSK Super Master Series harmadik fordulóján, Sarnóban versenyez.

    Gender Tamás Junior, OKJ-eredmények

    Résztvevők: 106

    Időmérő: 27.

    A-B előfutam: 27. → 21.

    B-E előfutam: 27. → 22.

    B-F előfutam: 27. → 24.

    B-C előfutam: 27. →17.

    B-D előfutam: 27. → 30.

    Előfutamok összesített: 76.

  • Gender Tamás Junior és a MOTAM együtt halad tovább a Forma-1 felé vezető úton

    Gender Tamás Junior és a MOTAM együtt halad tovább a Forma-1 felé vezető úton

    A Motorsport Talent Management eddigi fennállásának legfiatalabb sportolója, Gender Tamás Junior csatlakozik a MOTAM által képviselt autó-motorversenyzők csapatához. A 12 esztendős tehetség a gokartozás fellegvárában, Olaszországban, a Parolin Racing Karts színeiben készül arra, hogy 2030-ra eljusson a Forma-1-be.

    Erősödik a Motorsport Talent Management csapata a gokartozás legerősebb sorozatainak számító WSK, Champions of the Future és CIK-FIA bajnokságokban: az OK kategóriában versenyző Molnár Martin mellett Gender Tamás Junior is csatlakozik a MOTAM kötelékéhez.

    Gender Tamás Junior szó szerint beleszületett a versenyzésbe, ez édesapjának köszönhető, aki a legsikeresebb magyar formulaautós csapat, a Gender Racing Team alapítója. Tamás kisgyerekkora óta gokartozik, jelenleg 12 évesen a legendás olasz Parolin Racing Kart gyári versenyzője.

    Ő az első magyar tehetség, akinek lehetősége nyílik a Parolin színeiben, a gokartozás fellegvárának tekinthető olasz bajnokságokban edződni, és felkészülni a további, formulaautós karrierre. Tamás jelenlegi csapatánál olyan Forma-1-es pilóták is versenyeztek, mint Lewis Hamilton, Nico Rosberg vagy Giancarlo Fisichella.

    Professzionális felkészítéséhez a legkiválóbb hazai és nemzetközi szakemberek csatlakoztak. 2022-ben az eredményei alapján bekerült a HUMDA Academy programba is, ami tovább erősíti jelenleg is kiváló támogatói hátterét. A végcél 2030-ra bekerülni a Forma-1-be.

    „Üdvözöljük Tomikát a MOTAM csapatában, nagyon örülünk annak, hogy részt vehetünk a folyamatban, amely során élvonalbeli autóversenyző válik majd belőle. Az édesapját az autósport világában senkinek sem kell bemutatni, ezért is megtisztelő a számunkra, hogy az eddigi munkánk elismeréseként felkért minket, hogy segítsük Tomika pályafutását. Külön öröm a számomra, hogy a Gender család és Molnár Martin családja remek kapcsolatot ápol, és azon leszünk, hogy egy csapatot alkotva a lehető legmagasabbra juttassuk a fiatalokat” – nyilatkozta Őry Tamás, a MOTAM ügyvezető igazgatója.

    Gender Tamás, Tomika édesapja hozzátette: „A nemzetközi élsportban csak csapatmunkával lehet előrébb jutni, ezért nagyon örülök, hogy létrejött Magyarországon a MOTAM. Jó döntéseket hozni, jó lépéseket tenni csak úgy lehet, ha alaposan feltérképezzük az autósportok bonyolult útvesztőjét és felkészítjük a fiatal versenyzőket a rájuk váró kihívásokra, valamint megteremtjük nekik a lehető legjobb körülményeket. Úgy gondolom, ebben a MOTAM tud segíteni nekünk, ezért nagyon várjuk, hogy elkezdődjön a közös munka.”