Címke: Párizs

  • Frijns nyerte a kaotikus párizsi ePrix-t

    Frijns nyerte a kaotikus párizsi ePrix-t

    Az Envision Virgin Racing pilótája Robin Frijns nyerte az eső áztatta és időnként kaotikus Formula E futamot Párizsban. Ezzel pedig ő lett az idei szezon nyolcadik különböző futamgyőztese a nyolcadik versenyen.

    Már a futam előtt elkezdődtek a drámák, ugyanis a pole-pozíciót megszerző Pascal Wehrleint utólag kizárták – akárcsak a csapattársát is – túl alacsony guminyomás miatt. Ennek köszönhetően a két Nissan e.Dams, vagyis Rowland és Buemi indulhatott az első sorból.

    A futam a biztonsági autó mögött rajtolt el a nem túl ideális körülmények miatt. Miután repülőrajttal megkezdődött a tényleges verseny nem is kellett sokat várni az első fordulatra, ugyanis az élen haladó Oliver Rowland a falban kötött ki, miután elmért egy féktávot. Az első helyet így a csapattársa Sebastien Buemi örökölte meg.

    A harmadik helyről rajtoló Frijns ekkor már a második helyen haladt, és nyomás alá helyezte a svájcit, akivel a hatos kanyarban összeértek miután a Nissan versenyzője felvette a támadó üzemmódot. A holland két körrel később aktiválta a támadó módját ám Buemi ekkor még sikeresen védekezett ellene. A következő körben azonban a svájci defektet kapott így Frijns vette át a vezetést.

    Nem sokkal később pedig megérkezett az eső ami teljesen felbolygatta a futamot, a leintésig négy teljes pályás sárga zászlós illetve egy biztonsági autós fázis is volt még balesetek illetve a hatalmas esőzés miatt.

    Ekkor André Lotterer haladt a második helyen, míg a harmadik Daniel Abt volt, mindketten sokat profitáltak a rengeteg balesetből. Felipe Massa sokáig dobogós helyen haladt ám egy megforgás illetve az Oliver Turvey-vel való találkozás miatt visszaesett a középmezőnybe. Mivel a verseny végén alig volt már érdemi körözgetés versenytempóban így a leintésig nem is nagyon változott a sorrend.

    A negyedik helyet a bajnoki címért küzdő Lucas Di Grassi szerezte meg, míg az ötödik Maximilian Günther lett, aki ezzel megszerezte csapata idei legjobb eredményét.

    A címvédő Jean-Eric Vergne lett a hatodik aki korábban hatalmas csatát vívott Edoardo Mortaraval, utóbbi végül Lynn-nel együtt a falban végezte a versenyt. Antonio Felix da Costa lett a hetedik a HWA-s Garry Paffett lett a nyolcadik, a végül pontszerző helyre felzárkózó Felipe Massa és Pascal Wehrlein előtt.

    Hét körrel a futam vége előtt a mezőny legvégéről rajtoló másik Mahindrás és bajnoki éllovoas Jerome d’Ambrosio sokáig az előkelő hetedik helyen haladt ám a rossz körülmények között ő is hibázott és nekiment a falnak, végül a 17.helyen rangsorolták.

    A verseny után számos versenyzőt vizsgáltak a baleset okozás miatt, végül d’Ambrosio, Mortara és Rowland is három-három rajthelyes büntetést kapott Monacóra.

    A pontversenyben Robin Frijn átvette a vezetést, de előnye csupán egy pont Lotterer előtt, a harmadik helyen pedig 70-70 ponttal áll  Da Costa és Di Grassi.

    Formula E, Párizs ePrix, végeredmény

    POZ PILÓTA CSAPAT AUTÓ KÖR KÜLÖNBSÉG
    1 Robin Frijns Virgin Audi 32 47:50.510
    2 Andre Lotterer DS Techeetah DS 32 + 1.373
    3 Daniel Abt Audi Audi 32 + 3.175
    4 Lucas di Grassi Audi Audi 32 + 3.666
    5 Maximilian Gunther Dragon Penske 32 + 5.456
    6 Jean-Eric Vergne DS Techeetah DS 32 + 6.694
    7 Antonio Felix da Costa BMW BMW 32 + 7.238
    8 Gary Paffett HWA Venturi 32 + 7.901
    9 Felipe Massa Venturi Venturi 32 + 10.522
    10 Pascal Wehrlein Mahindra Mahindra 32 + 10.998
    11 Sam Bird Virgin Audi 32 + 11.488
    12 Oliver Rowland e.dams Nissan 32 + 19.451
    13 Jose Maria Lopez Dragon Penske 32 + 24.023
    14 Oliver Turvey NIO NIO 32 + 1:22.226
    15 Sebastien Buemi e.dams Nissan 31 + 1 kör
    16 Mitch Evans Jaguar Jaguar 31 + 1 kör
    17 Jerome d’Ambrosio Mahindra Mahindra 29 Nem ért célba
    Alex Lynn Jaguar Jaguar 23 Kiesett
    Edoardo Mortara Venturi Venturi 23 Kiesett
    Stoffel Vandoorne HWA Venturi 18 Kiesett
    Alexander Sims BMW BMW 18 Kiesett
    Tom Dillmann NIO NIO 17 Kiesett

     

  • F1 helyett hamarosan Formula E futam lehet Bécsben?

    F1 helyett hamarosan Formula E futam lehet Bécsben?

    Húsvéthétfőn már már lesz Formula E demo Bécsben, ami előszele lehet már annak, hogy versenyt is rendezhetnek. A helyi politikát mindenesetre érdekli a dolog, és hivatalosan is megerősítették, hogy megkezdték a tárgyalásokat.

    Bécsben tehát április 22-én a Rathausplatznál a Ringstrasse egy részét lezárva lesz egy bemutató a Formula E autóval. Ez már egyfajta előjátéka lenne annak, hogy az osztrák fővárosba érkezhet az elektromos formaautós széria. A sorozat főnöke, Alejandro Agag ennyit mondott egyelőre:

    „Nemrég beszéltünk arról, hogy lehetséges lenne-e Formula E versenyt rendezni Ausztriában. Bécs pedig tökéletes helyszín lenne ahhoz, hogy bemutassuk az e-mobilitást.”

    Bécs is jelezte, hogy érdekelné a dolog. A Motorsport-Total kérdésére Michael Ludwig polgármester irodájából ez a válasz érkezett:

    „Megerősíthetjük, hogy valóban volt már egyeztetés a Formula E-ről. Alapvetően Bécs városa pedig mindig is nyitott az új projektekre és innovatív ötletekre.”

    A közlekedési miniszter, Norbert Hofer is alapvetően pozitívan értékeli ezt a tervet. Őt azonban konkrét egyeztetésekbe még nem vonták be. A sportminisztériumból Heinz-Christian Strache annyit üzent, hogy Ausztria várja az elektromos szériát az országba:

    „Tavaly már egyeztetett a kabinetünk a promóter képviselőjével. Ott kifejeztük nyitottságunkat egy bécsi rendezésű Formula E verseny iránt.”

    Mindenesetre nagyon korai stádiumban van még ez a projekt, hiszen nincs konkrét terv és szerződés jelenleg a promóterrel. Először Bécs városának kell egy konkrét elképzelésének lennie arra, hogy egy ekkora rendezvényt miképp is rendeznének meg. A polgármesteri irodából egyelőre azonban csak ennyit írtak:

    „Egy hivatalos válasz a végső döntésről jelen pillanatban még nem mondható ki.”

    Tizenöt éve ugyanakkor már volt terv arra is, hogy a Forma-1-et Bécsbe hozzák, pont oda, ahol most a Formula E bemutató lesz. Ez azonban sosem valósult meg. Akkor mégis mi kell ahhoz, hogy legyen Bécsben elektromos formaautóverseny? Zürich, London, Párizs és Róma már megmutatta. Frederic Espinos, a Formula E sportigazgatója elárul némi titkot:

    „Először is a legfontosabb az, hogy a helyi kormányzás és a partnerek támogassák a rendezvényt. Azt hiszem, hogy Bécs egy olyan város, ami jó helyszín lenne nekünk. A pálya hossza 2-3 km kell, hogy legyen. Bécs azon városok közé számít, ami jót tenne a bajnokságunknak, mivel egy olyan város, amely komoly történelemmel bír.”

    A helyi partner pedig a voestalpine AG lenne. Az osztrák acélipari cég a technológiai partnere és szponzora a Formula E-nek. Wolfgang Eder, a vállalat igazgatója hisz abban, hogy lehet verseny Bécsben:

    „Biztos vagyok benne, hogy további előremutató megbeszélések lesznek. Ez nem a mi döntésünk, hanem a politikusoké, de szerencsére Bécsben is akadnak komoly emberek, akik nagyon is osztják a véleményünket. Ha ez így halad tovább, akkor akár már a következő évben egynél több Formula E autót láthatunk majd a Ringstrassén.”

  • 2022-ig biztosan lesz Párizsi ePrix a Formula E-ben

    2022-ig biztosan lesz Párizsi ePrix a Formula E-ben

    Az ABB Formula E Championship versenyzői még legalább három alkalommal versenyezhetnek majd Párizs utcáin.

    A mai napon ugyanis megállapodás született arról, hogy a francia főváros 2022-ig biztosan része lesz az elektromos széria versenynaptárának. A szerződés a jövő évben lép majd érvénybe. A Párizsi ePrix-t továbbra is a Les Invalide épülete melletti utai pályán rendezik majd.

    „Legutolsó találkozásunk alkalmával sikerült megállapodnunk a párizsi verseny jövőjéről,” – nyilatkozta az elektromos széria első embere, Alejandro Agag. „Az idei versenyt ha beleszámítjuk, akkor még négy évig biztosan lesz ePrix itt Párizsban. Ez egy remek hír. Szeretnék köszönetet mondani a város polgármesterének, Anne Hidalgonak és a francia állam összes osztályának, ugyanis nélkülük ez a megállapodás nem jöhetett volna létre.”

    A francia fővárosban rendezett verseny a kezdetekben nem volt valami sikeres, ugyanis a kedvezőtlen időjárás és nézőterek hiánya miatt elég kevés ember látogatott ki az eseményre 2016 áprilisában.

    Azonban a kezdeti nehézségek ellenére a Párizsi ePrix az utóbbi években nagy sikernek örvend. A tavalyi szezonban egy emlékezetes futamnak lehettek szemtanúi a nézők, ugyanis a versenyt a hazai hős- Jean-Éri Vergne nyerte meg.

    Azonban a megállapodást nem mindenki fogadta kitűnő örömmel. Egy francia képviselő szerint a verseny által okozott zaj komoly problémákat okoz. David Beillard azt is elmondta, hogy annak ellenére, hogy elektromos autókkal versenyeznek a pilóták, a verseny rendezése komoly szennyezéseket okoz.

    „Igen, ez egy remek lehetőség a bajnokságban résztvevő gyártók száméra, azonban én teljes mértékben ellenzem ezt az egész eseményt,” – szögezte le Beillard.

    A negyedik szezonban megrendezett sajtótájékoztató során főként a félelem uralkodott a városban kitört polgári zavargások miatt. A rendezők idén nem számítanak semmi ilyesmire annak ellenére, hogy a versenyt egy olyan helyen fogják majd megrendezni a belvárosban, ahol a polgári tömeg rongált meg ingatlanokat anno.

    A Les Invalides az egyik legnépszerűbb találkozási pont a francia emberek számára. A francia kormány felhívta a figyelmet arra, hogy erőszakos cselekvések esetén szigorúan fognak fellépni a bűnösökkel szemben. Legutóbb, amikor ilyen esetre került sor, akkor katonáknak kellett biztosítania a terepet. A tüntetések utáni szigorításoknak köszönhetően csend és béke uralkodik a városban.

  • Minttu Räikkönen köntösben a teraszon, Párizsban

    Minttu Räikkönen köntösben a teraszon, Párizsban

    Minttu Räikkönen nem utazott el a veszélyesnek tartott Brazíliába férjével, helyette Párizs felé vette az irányt a barátnőivel. Posztolt is magáról egy magazinba illő reggeli fotót, amint köntösben reggelizik és divatlapot olvas a teraszon, háttérben az Eiffel-toronnyal.
    Mi most irigykedünk… 😀

    https://www.instagram.com/p/Bp83rnMlN0m/

  • Esteban Ocon Párizsban romantikázik barátnőjével

    Esteban Ocon Párizsban romantikázik barátnőjével

    Esteban Ocon és barátnője, Elena Berri Párizsban, a kivilágított Eiffel-toronynál romantikáztak a minap. 🙂

    (Az alábbi kép lapozható)

    https://www.instagram.com/p/BpzedODlHLx/

  • Különleges festésű magyar Maserati az idei European Prestige Race-en!

    Különleges festésű magyar Maserati az idei European Prestige Race-en!

    Az European Prestige Race egy európai túra mely minden évben más útvonalon ad lehetőséget a kontinens szépségeinek megismerésére, akár egy különleges, de magyar Maserati volánja mögött is. A verseny maga még nyár elején volt, de a szervezők csak most publikáltak videót az eseményről. Magyar résztvevője is volt a túraútnak, Bogyor Szabolcs, és alább az ő beszámolóját olvashatjátok.

    A 2018-as évben Németország leghíresebb versenypályája a Nürburgring, Nordschleife volt start helye. Egy egész napos pályateszt és a város bejárása után Luxemburgba ment kezdetben három autó, az egyikük egy Maserati GranTurismo, amely Hartmann László halálának 80. évfordulójára, és az ő tiszteletéle piros-fehér-zöld trikolor
    matricát kapott a versenyző karrierjét bemutató újságcikkekkel tarkítva.

    hartmann lászló, maserati
    A „hartmannosított” Maserati a Nordschleifén. Fotó: Bogyor Szabolcs

    Később a futam Reimsbe a Pommery üzemébe folytatta az útját, ahol további autók csatlakoztak hozzájuk. Veterán Ferrari, TVR, Alfa Romeo és Porsche. A pezsgőüzem bejárása után a francia konyha kápráztatta el a versenyzőket. Természetesen egy ilyen túrának feltétlenül érintenie kell Európa ékkövét, a szerelem városát Párizst. Itt a konvoj egy v10-es Audi R8-cal bővült. A város nevezetességeit érintve az Eiffel-torony tövében, a Szajna parton parkoltak le, a turisták nagy örömére. Az autókat azonnal körbevette négy-öt busznyi a városba látogató turista.

    maserati, ferrari
    Luxus sportautók út közben. Fotó: Bogyor Szabolcs

    Egy fantasztikus nap, feledhetetlen este és egy pompás reggel után a Bourget-tó partján fekvő „Chalet La Prizac”-ot érintve Genfbe ért a futam. A Four Seasons szállodában, természetesen magyar személyzet segítségével foglalták el az indulók a lakosztályaikat. Egy kis pihenés és frissítő zuhany után Genf egyik leghíresebb francia éttermének a sky bárjában a rooftop°42-ben vacsorával és partival zárták a túrát.