Címke: Paretta Autosport

  • Simona De Silvestro tiszta lappal tér vissza az IndyCarba

    Simona De Silvestro, aki 2015 után először indul majd épített pályás IndyCar versenyen, azt mondja, hogy a hosszú kihagyás segíthet neki.

    De Silvestro a tavalyi Indy 500-on tért vissza az IndyCarba a Paretta Autosport csapatnál, amely egy teljesen női csapat.

    Idén azonban a csapat tulajdonosa, Beth Paretta úgy döntött, hogy az összegyűjtött pénzből három IndyCar-futamra nevezi be csapatát – Road America ezen a hétvégén, Mid-Ohio júliusban és Nashville augusztusban -, mivel célja, hogy a csapat teljes munkaidős vállalkozássá fejlődjön.

    A jelenlegi IndyCar autó alapvetően ugyanaz amivel 2015-ben versenyzett De Silvestro, de nagyon sok apróság változott változott azóta.

    De Silvestro mégis úgy látja, hogy a közelmúltbeli tapasztalatok hiánya potenciálisan hasznos lehet, mivel több tapasztalt pilóta is nehezen találta meg a neki tetsző épített pályás beállításokat, amikor 2020-ban megjelent az aeroscreen.

    Amikor az autóban ülök, elég hasonló érzés, mert ugyanaz a karosszéria” mondta a 33 éves svájci.

    „De határozottan úgy tűnik, hogy az aeroscreen miatt eléggé megváltozott az autó viselkedése… Ha ránézek az onboardokra, másképp néz ki, mint ahogyan korábban vezettem.

    Hogy őszinte legyek, jelenleg még nem vezettem. Talán egy kicsit túlpörgöm a dolgokat. Azt hiszem, bizonyos értelemben nem fogok emlékezni arra, hogy milyen érzés volt, így tiszta lappal indulhatok, és onnan dolgozhatok.

    Szerintem a többi versenyző megpróbálta visszanyerni azt az érzést, amit korábban az aeroscreen nélkül éreztek. Ebben az értelemben nekem már olyan régen volt, hogy talán remélhetőleg egy kicsit gyorsabban fogok alkalmazkodni hozzá.

    Simona de SIlvestro, Paretta Autosport, IndyCar, 500miles.hu
    A Paretta Autosport Fotó: Joe Skibinski/Penske Entertainment

    Di Silvestro nem számít kiugró eredményre

    Ennek ellenére mérsékli az elvárásait, kiemelve, hogy „egy ideje már nem indultam igazán hosszú versenyen, például IndyCar távú futamon. Tavaly voltam GT-n, ahol azt hiszem, 45 percig voltunk az autóban.”

    Azt hiszem, reálisnak kell lennünk. Még nem teszteltünk. A szezon közepén járunk, ezek a srácok és lányok már a fél szezont futották. Meg kell néznünk, hogy hol állunk.

    „Nagyon várom már, hogy újra IndyCarban ülhessek. Elég keményen fogok hajtani, hogy minél gyorsabban visszarázódjak.”

    Azt hiszem, ha jól végezzük a munkánkat, akkor biztosan versenyképesek lehetünk. Nem hiszem, hogy megnyerhetjük a versenyt, vagy felállhatunk a dobogóra. Szerintem ez nagyon irreális…

    „Jó munkát kell végeznünk, célba kell érnünk, és akkor úgy gondolom, hogy rendben leszünk.”

  • Miért nem indul az IndyCar női csapata az Indy 500-on?

    A Paretta Autosport fontos programot tervez Simona de Silvestroval idén, az Indy 500 azonban nem tartozik a versenyeik közé.

    A helyszín ugyanaz volt, mint tavaly, és a főszereplők közül is sokan ugyanazok voltak, mint egy évvel ezelőtt, de a kedd délutáni Paretta Autosport bejelentés az Indianapolis Motor Speedway-en nem volt ugyanolyan mértékű.

    A veterán autóipari vezető Beth Paretta tulajdonában lévő IndyCar-csapat, amely tavaly május hónap kedvence volt, idén nem vesz részt az Indy 500 106. futamán.

    Az online találgatások nem voltak igazak” – mondta Paretta.

    Nagyjából tavaly augusztus 1. óta dolgozom ezen a projekten. Mindig is az volt a célom, hogy 500 mellett más versenyeken is induljunk. Ha az 500-on indulunk, mindig is úgy volt a cél, hogy ne csak az 500-on legyünk ott.

    Aztán, amikor Eddel (az új partnerrel, Ed Carpenterrel – a szerk.) beszélgettünk, és tudtuk, hogy hol vannak a korlátaink.

    Tudtuk, hogy van némi kihívás azzal kapcsolatban, hogy hány ember és hány autó áll rendelkezésre. Így aztán azt gondoltuk, hogy nézzünk meg egy alternatív megoldást.

    Mivel Carpenter azt tervezte, hogy már három autóval indul az idei Indy 500-on, Paretta azt mondta, hogy saját csapata számára bölcsebb volt lemondani Indyről, és a többi versenyre koncentrálni.

    Ez egy közös döntés volt, és két dolog játszott benne szerepet: ez egy okos versenyzői döntés és egy okos üzleti döntés. És mindkettőt egyformán mérlegeljük, különösen, ha Ed vagy az én székemben ülünk.

    Paretta azonban hozzátette: „Az elmúlt két hónapban megkerestek az emberek, hogy gondoljam át az 500-as indulást.

    De nem voltam hajlandó lemondani az épített, és az utcai pályás versenyeinkről, amiket már beterveztünk.

    Számomra ez, amit teszünk, a csapatom számára a növekedés, új helyekre juttatjuk el a női versenyzőinket, új helyekre juttatjuk el Simonát. És ha az a szándékunk, hogy egy teljes munkaidős csapat legyünk, akkor ez egy jobb befektetés számunkra.