Újra megtalálta önmagát és miután összejött neki a visszatérés, annál is nagyobb célt tűzött ki maga elé a 2017-ben a brit F4-ben mindkét lábát elveszítő Billy Monger.
Billy Monger 17 évesen mindkét lábát elveszítette abban a sorozatban, a brit F4-ben, amelyben Molnár Martin az idén magyar autósport-történelmet írva az összetett harmadik helyén végzett, azóta pedig elképesztő utat járt be. Noha kezdetben azzal motiválta magát, hogy visszatérjen a versenyzéshez és eljusson a Forma–1-be, ez végül nem jött össze, ám a ma már 26 esztendős sportoló új célt tűzött ki maga elé. Amennyiben összejön neki, azzal az akaraterő és kitartás élő szobrának tartott Alex Zanardi nyomdokaiba lépne.
Monger most saját YouTube-csatornáján jelentkezett negyed órás videóval, amelynek célja, hogy segítsen a nehézségekkel küzdő embereknek és motiválja őket arra, hogy hajszolják az álmaikat. Mivel a mai napig rengeteg kérdést kap arról, hogy a kettős lábamputációval járó baleset óta miként éli az életét és miként birkózik meg a különböző kihívásokkal, Monger a videóban arra akar rámutatni, hogy bárkinek lehetséges egy ekkora traumából is talpra állnia és teljes életet élnie.
A videóban mesél arról, hogy miután apjától már 2 évesen gokartot kapott, 6 évesen kezdett versenyezni, majd 10 évesen már brit bajnok volt, hogy ezután a rangos nemzetközi versenyeken is gyűjtse a győzelmeket. Autóversenyezni ezután nem formaautóval, hanem a népszerű brit utánpótlás-szériában, a Ginetta Junior Championshipben kezdett, majd 2016-ban mutatkozott be a brit Forma–4-ben, ahol első évében három dobogós helyezést ért el.
Mint minden brit gokartos fiatalnak, neki (bal oldalt) is Hamilton volt a példaképe:
View this post on Instagram
2017. április 27-én, második szezonjának második hétvégéjén, a Donington Parkban azonban egy brutális baleset mindent megváltoztatott.
„Olyan volt, mint bármelyik versenynap – idézte fel a videóban a történteket. – Az első dolog, ami eszembe jut arról a napról, hogy amikor az erre elzárt részen vártuk, hogy felállhassunk a rajtrácsra, mindannyian slick gumikon voltunk, én pedig azt figyeltem, hogy eléggé sötétek a felhők és arra gondoltam, hogy »akár eshet is.« Versenyzőként nem találhatod szemben magad nehezebb körülményekkel annál, hogy slick gumikon vagy egy formaautóban, miközben esik az eső, mert ilyenkor egyáltalán nincs tapadás.”
„Elkezdődött a verseny, én a 6. vagy 7. helyről rajtoltam, aztán előztem néhányat, majd az egyik emelkedő tetején egy megforgó autó állt az úton, az ideális íven. Nagyjából 120 mérföld/órás (192 km/óra) tempóval mehettünk, az előttem levő két pilóta pedig észrevette ezt a veszteglő autót, és kikerülte. Én ezután egyszer csak megláttam magam előtt, ahogy 120 mérföld/órás sebességgel közelítek felé.”
A csattanás elkerülhetetlen volt, Monger gyakorlatilag teljes sebességgel rohant bele az álló riválisába. „Annyira gyorsan történt, majd amikor minden megállt, kissé kába voltam. Láttam a piros zászlót, az első dolog pedig, amire emlékszem, hogy hallottam a másik versenyző ordítását az autó pilótafülkéjéből, aminek nekimentem, ezért amikor a pályabírók és orvosok odaértek hozzám, mondtam nekik, hogy »Ne aggódjanak miattam, nézzék meg őt.« Abban a pillanatban annyi adrenalin ment át a testemen, hogy semmilyen fájdalmat nem éreztem, és készen álltam kicsatolni a biztonsági övemet és megpróbálni kiugrani.”
A baleset:
„A baleset után nagyjából 45 percen át eszméletemnél voltam és úgy ültem az autóban, de az orvosoknak nem volt más választásuk, mint mélyaltatásba helyezni, mert rájöttek, hogy nem tudják elvágni a karbont, hogy felfelé kiemeljenek, így először szét kellett választani a két autót, hogy kivehessenek – folytatta a visszaemlékezést. – Ez vasárnap délután volt, majd szerdán este ébredtem fel legközelebb. Addigra már amputálva voltak a lábaim, mialatt én végig mélyaltatásban voltam. Az anyukám, apukám és a nővérem rögtön a kórházba siettek. Azt nem tudom, hogy mikor vágták le a lábaimat, de biztos vagyok benne, hogy sürgős volt.”
„Aztán felébredsz a mélyaltatásból, lenézel az ágy végébe és rájössz, hogy valami nem tűnik megfelelőnek. Utána az egyik orvosom elég hamar bejött és közölte, hogy a bal lábamat térd fölött, a jobbat pedig térd alatt kellett amputálnunk. Az autóban ülve tudat alatt szerintem már felismertem, hogy ez egy súlyos baleset, és már felkészültem a legrosszabbra, majd amikor felébredtem, elmondták, hogy a legrosszabb, vagy az adott helyzetben a legrosszabb történt. Nyilván túléltem, ami csodálatos.”
A baleset után hosszas felépülési időszak vette kezdetét, hiszen Mongernek először meg keleltt tanulnia protézisek segítségével járni. „Nem tudtam, hogy ezek után milyen lesz az életem. Emlékszem, hogy néha esténként sírtam egy kicsit, mindannyian sírtunk, és azon tűnődtünk, hogy milyen lesz a további életem. A baleset utáni első néhány évben elfoglalttá tettem magam és életben tartottam a hosszú távú céljaimat és álmaimat, és ezekben az években ezért küzdöttem. Szóval ahelyett, hogy beletemetkeztem volna abba, hogy mi történt velem és elismertem volna a vereséget, minden valahogy arra összpontosult, hogy visszaüljek a versenyautóba, amennyiben ez lehetséges, és újra vezessek.”
„A lábaimat elveszítettem, de a személyiségemet nem. Hogy voltak-e mentális nehézségeim és beszélnem kellett-e volna erről valakivel? Efelől nincs kétség. Kizárt dolog, hogy valakivel ennyire nagy trauma töténjen és utána ne legyenek mentális nehézségei. 2017 áprilisában történt a balesetem, majd egy éven belül visszatértem.”
Monger 2018-ban a brit F3-ban versenyzett egy speciálisan átalakított autóval és három dobogós helyezést szerzett, majd 2019-ben az Euroformula Openben indult és Pauban nyert egy versenyt. Innen azonban nem volt tovább, ám a sporttól nem szakadt el: rendszeresen feltűnik F1-es szakértőként a száguldó cirkusz paddockjában, a Comic Relief nevű brit jótékonysági alapítvánnyal közösen pedig elkezdett pénzt gyűjteni azoknak, akik hozzá hasonlóan nehéz helyzetbe kerülnek.
Az Euroformula Opennel Monzában:
View this post on Instagram
„Azt próbálom átadni mindenkinek, aki nézi ezt a videót, hogy ha van valami, amit imádsz, és amitől önmagad vagy, majd valamilyen trauma ér, akkor számomra a reményhez való ragaszkodás aziránt, hogy talán újra csinálhatom ezt a dolgot, nagyon fontos volt az utam alakításában. A mentális nehézségekkel inkább talán az ezt követő évekkel szembesültem, szembe kellett néznem velük és dolgoznom kellett rajtuk. És ez olyasmi, amin bizonyos mértékig a mai napig dolgozom” – árulta el.
A balesete után többszázezer fontot kapott olyanoktól, akiket nem is ismer (több F1-es pilóta is segített neki, köztük Lewis Hamilton), ezért úgy érzi, tartozik ezeknek az embereknek, amit úgy akar megfizetni, hogy továbbadja azt a jószándékot, amit ő is tapasztalt. Eközben pedig a Comic Relief-el karöltve visszatért a sporthoz, az idén pedig a Hawaiin rendezett Ironman világbajnokságon világcsúcsot döntött, amikor a 3,8 km óceáni úszásból, 180 km biciklizésből, majd a nap végén egy maratonból álló távót 14 óra 23 perc és 56 másodperc alatt teljesítve ő lett a világ leggyorsabb kettős amputáltja a versenyen.
Elmondása szerint az, hogy újra magas szinten sportol, felébresztette benne a sportolót és a küzdőszellemet, és eközben rengeteget tanult saját magáról és arról, hogy újra megtalálja a személyiségének azt a részét, amit a balesetben elveszített.
View this post on Instagram
„Azzal, hogy újra megtaláltam a bennem lakozó versenyszellemet, ami mindig is bennem volt, nem akarok újra az az ember lenni, aki egy kissé elveszett volt – mondta. – Belevágni ebbe a kihívásba Konán ráébresztett, hogy képes vagyok csodálatos dolgokra. Saját magam azon verziója akartam maradni, akire a legbüszkébb vagyok. Ez hatalmas része volt annak, amiért üldözni akartam ezt az álmot és talán valami még őrületesebbet megcélozni, ami számomra a paralimpia és hogy megpróbáljak aranyérmet nyerni. Ez keretbe foglalná ezt az őrületes, hullámvasútszerű utazást.”
Monger célja, hogy a 2028-as Los Angeles-i paralimpián megvalósítsa az álmát, amivel annak az Alex Zanardinak a nyomdokaiba lépne, akinek bizonyos módon már így is követője. Hiszen miután a korábbi F1-es pilóta a CART 2001-es németországi futamán mindkét lábát elveszítette, szintén visszatért a versenyzéshez, majd parakerékpárosként a londoni és a riói paralimpián is 2-2 aranyat nyert 1-1 ezüst mellett.
Zanardi történetéről alább írtunk részletesen:
