Címke: pályán vétett hibák

  • Vettel szerint jobban kellene büntetni a pályán vétett hibákat

    Vettel szerint jobban kellene büntetni a pályán vétett hibákat

    A Ferrarinál versenyző Sebastian Vettel több kavicságyas szakaszt szeretne látni a Forma-1-ben. A négyszeres világbajnok azért szeretné ezt, mivel szerinte a mostani versenyzők nincsenek eléggé megbüntetve, ha vétenek egy hibát a pályán.

    Ahogy haladunk előre az időben, egyre több pályán váltja fel fű vagy aszfaltozott bukótér a sóderágyas szakaszokat. Amikor a Forma-1 vezetői bejelentették, hogy Mugelloban is lesz verseny az idei szezonban, minden csapat kellemes meglepetésként kezelte a hírt. A Toszkán Nagydíjon ugyanis számos versenyző hibázott, azonban itt nem voltak aszfaltozott bukóterek és páran a kavicságyban kötöttek ki, ahol el is ásták az autójukat a verseny legelején.

    Vettel pedig nagyon szereti a kavicságyas szakaszokat és szeretne többet látni belőlük a jövőben.

    „Versenyzőkként úgy gondoljuk, hogy a hibáknak büntetést kell vonniuk maguk után. Ez minden dolgot megkönnyítene. Azonban komolyan el kell gondolkodnunk rajta, hogy melyik megoldás lenne a legjobb a különböző versenypályákon,” – idézi az Aston Martinhoz szerződő német szavait a Speedweek.

    „Van a pályán az aszfaltozott rész és közvetlen mellette a sóderágy. Emiatt pedig a versenyzőnek nem származhat előnye abból, ha elhagyja a pályát. A sóder után pedig lehetne egy újabb aszfaltréteg. Erre a kérdésre nem létezik egyszerű válasz. Azonban egy biztos: az aszfaltozott bukóterek számos pálya karakterét veszi el és túl könnyűvé teszik azokat.”