Címke: Palkovics László

  • Szujó Zoltán elnézést kért azoktól, akiket megbántott

    Szujó Zoltán elnézést kért azoktól, akiket megbántott

    A közmédiától, illetve az M4 Sporttól májusban távozott sportkommentátor, Szujó Zoltán elnézést kért azoktól, akiket megbántott.

    Szujó Zoltán a 2019-es szezon ötödik futamán, a Spanyol Nagydíjon május közepén Barcelonából a helyszínről közvetített volna Wéber Gáborral, ám egy hanghiba miatt haza kellett jönniük. A szombati, harmadik szabadedzésen pedig már nem ő közvetített.

    Szujó szerda reggel az M4 Sport Sporthíradó műsorában elmondta: az innovációért és technológiáért felelős miniszter, Palkovics László felkérésére annak a csapatnak lett a tagja, amely megalkotja a magyarországi autó és motorsport fejlesztési stratégiáját, és ahhoz, hogy ez a stratégia megvalósuljon, valamint jó irányba menjen, összefogásra van szükség.
    Közölte: nagyon sok szereplője van ennek a területnek, a létesítmények képviselőitől kezdve a versenyzőkön át a szövetségekig. Ezért arra a következtetésre jutott, hogy nem lenne hiteles, ha összefogásra szólítana fel, vagy arra kérné a szereplőket, miközben az ő szakmai életében is vannak elvarratlan szálak, kibeszéletlen konfliktusok.

    „Volt időszak, amikor nem voltam alkalmas egy ilyen párbeszédre, úgyhogy most szeretném megragadni az alkalmat, hogyha bárkit megbántottam itt az M4 Sportnál, a közmédiánál, amelyet ugye Székely Dávid csatornaigazgató vezet, akkor azért most elnézést kérek ennek a jegyében” – nyilatkozta.

    Hozzátette: van egy ügy, ami személy szerint számára is nagyon fontos, és nem szeretné, ha ő bármiféle akadálya lenne annak, hogy az eljusson a nyilvánossághoz.
    Kiemelte: az M4 Sport rendkívül fontos abban, hogy az autó és motorsport világának híreit az érdeklődők elé tárja.

    https://www.facebook.com/392016870930528/videos/1019059591798621/

  • Palkovics László: 2022-től MotoGP-futamot rendezhet Magyarország

    Palkovics László: 2022-től MotoGP-futamot rendezhet Magyarország

    (MTI) – Magyarország 2022-től gyorsaságimotoros-világbajnoki (MotoGP) futamot rendezhet – jelentette be a Nyíregyházán és környékén zajló rali Európa-bajnoki futam szombati napján Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.

    Palkovics László azt mondta, hosszabb ideje folytattak tárgyalásokat a MotoGP kereskedelmi jogait birtokló céggel, amellyel szándéknyilatkozatot is aláírtak, a következő lépés pedig az, hogy a kormánynak február 28-ig végleges döntést kell hoznia többek között a helyszínről és a rendezéshez kapcsolódó intézkedésekről.

    „November folyamán, december elején a kormány elé kerül a magyar autó- és motorsport fejlesztésére kidolgozott stratégia, amely számos célt és intézkedést tartalmaz, és amelyre többek között a sportági eredményességen, valamint a turizmusra gyakorolt hatáson túl azért is van szükség, mert Magyarországon az autóipar erőteljesen meghatározza a gazdaság sikerességét” – jelentette ki az innovációs és technológiai miniszter. Hozzátette, hogy az idei év második negyedévében 5,2 százalékkal nőtt a magyar gazdaság, amely kiemelkedő adat Európában.

    „A stratégiát tartalmazó dokumentum szerint a legfontosabb beavatkozási területek a Hungaroring és a hazai sportinfrastruktúra fejlesztése, az újabb nemzetközi sportrendezvények hazai megrendezése lehetőségének feltérképezése, közlekedésbiztonsági akcióterv kidolgozása, valamint a versenymérnök-képzés fejlesztése” – foglalta össze a stratégia elemeit Palkovics László.

    Kósa Lajos, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának elnöke a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a MotoGP-futam megrendezésének érdekében új versenypálya épülhet Kelet-Magyarországon, és kiemelte, a gyorsaságimotoros-vb egy futamának megrendezése önmagában óriási ismertséget képes adni Magyarországnak, ugyanakkor a közlekedésbiztonsági kérdésekben is hasznos lehet.

    „Olyan ez, mint egy piramis, amelynek az alján az utcai motorozás, vagy akár a robogók, elektromos kétkerekű közlekedési eszközök találhatók, a tetején pedig a MotoGP” – fogalmazott Kósa Lajos. Hozzátette, határozott szándék, hogy az új pálya olyan kelet-magyarországi helyszínen legyen, ahol a nyári időszakban a rendezvénynapok száma teljes.

    „A kétkerekű járműveket érintő közlekedésbiztonsági intézkedésekkel foglalkoznunk kell, mert Magyarországon jelenleg 200 ezer aktív, a járművét szezonban heti rendszerességgel használó motoros van, további 100 ezer ritkábban motorozik, viszont a regisztrált motorkerékpárok száma az országban több mint egymillió” – hangsúlyozta, kiemelve, hogy a nagyvárosi közlekedésben a „kétkerekű alternatíva” a különböző vizsgálatok eredményeit elnézve „ígéretesnek tűnik”. Talmácsi Gábor, a sportág egyetlen eddigi magyar világbajnoka sajtótájékoztatón elmondta, üdvözli a kormányzat célkitűzéseit, fontosnak tartja, hogy legyen az országnak autó és motorsport stratégiája. A jövő tehetségeinek felfedezése és kinevelése ugyanis a kormány támogatása nélkül nem biztosítható-tette hozzá a világbajnok.”A MotoGP család örökös tagjaként óriási lehetőséget jelent a hazai rendezésű futam” – húzta alá Talmácsi.