Hosszú idő után beszélt ismét a Forma-1-ről a versenyek korábbi népszerű magyar kommentátora, Palik László. Mennyire követi a sportot azóta, hogy 14 éve kilépett a közvetítői stábból, és vágyik-e a visszatérésre?
Palik közvetítései a 90-es és a 2000-es évek során generációkkal szerettették meg a Forma-1-et, de az előbb az M1-nél, majd az RTL Klubnál ténykedő kommentátor ezen túlmutatóan is erős szálakkal kötődött az autóversenyzéshez, hiszen 2001 és 2010 között a Hungaroring elnöke volt, emellett többször rajthoz állt a Dakar Ralin is. A 2010-es Brit Nagydíjat követően azonban eltűnt a közvetítésekből és a nyilvánosságból egyaránt, elmondása szerint egyrészt családi okokból, másrészt pedig azért, mert még azelőtt szeretett volna kiszállni, hogy belefásult volna az autósportos munkáival járó állandó hajtásba.
Bár hosszú kihagyás után 2019-ben visszatért a tévéképernyőkre, jelenleg például a Legyen ön is milliomos kvízműsort vezeti, korábbi életéről és a Forma-1-ről nem nagyon hallhattuk beszélni. Most a Tribün YouTube-csatorna által készített interjúban árulta el, milyen a viszonya ma a sporttal, amelynek egykoron az elsőszámú arca volt Magyarországon.
„Hogy követem-e, arra borzalmasan egyszerű a válaszom: igen. Én ezt nagyon szeretem a mai napig, nagyon érdekel, és most már úgy tud érdekelni, hogy nem kell kényszeresnek lennem. De abszolút követem, mint mindenki más, aki szereti és nézi. Egy vagyok a világ százmilliói közül, akik rajonganak ezért a sportért” – árulta el Palik, hozzátéve, hogy az F1-es paddockban sem járt már azóta, hogy lemondott vezetői tisztségéről a Hungaroringen.
„Hogy hiányzik-e az a 20+ év, amit ilyen-olyan szerepben eltöltöttem a Forma-1 környezetében, hála a jóistennek, nem. Máig azt tartom rendkívüli nagy szerencsémnek, hogy mindig akkor tudtam otthagyni a bulit, amikor még jó volt, és nem megfáradt az egész bennem. Én a Forma-1-re nem viszolyogva nézek vissza az életemben, hanem nagy örömmel, nagy szeretettel. Rengeteget kaptam ettől a sportágtól, és nem fáradt el bennem. De éppen ezért nincs is bennem semmilyen vágyódás semmilyen szerepre, hiszen nekem ez már megvolt, jó volt.”
Palik visszaemlékezett azokra az időkre is, amikor még a helyszínről közvetítette az F1-et: a sport akkor még sokkal zártabb közeg volt, mint napjainkban, így akik bekerültek, a versenyzőkkel is szorosabb ismeretségbe kerülhettek. Hozzá Ayrton Senna karaktere állt a legközelebb, akit a kor legjobb versenyzőjének tartott, és 1994-ben sokkoló élmény volt számára, „hogy ő is meg tud halni”. Elmondása szerint csak éppen nemrég látta a mezőnyben ismét azt a fajta kérlelhetetlenséget, ami egykoron a brazilt is jellemezte.
„Az, ami Sennára jellemző volt karakterében, egyértelműen azóta egy embernél jelenik meg, Max Verstappennél” – vont párhuzamot Palik, aki a friss négyszeres világbajnok közelmúltbeli, Brazil Nagydíjon mutatott domináns teljesítményét hozta fel példaként saját, karakteres beszédstílusában.
„Tehát amikor valaki a 17. helyről, zuhogó esőben végiggázol a mezőnyön kérdés nélkül – de ott senkinek nem volt kérdése, tehát épphogy nem indexeltek –, és megnyeri a versenyt, az az a fajta idegrendszer és koncentráció, amit én Sennában láttam. És pont az esőben, mert Senna volt az, akinél, ha leesett az eső, akkor mindenki ledobta a sisakját, hogy »na jó, jön a brazil«.”
Szujó Zoltán régi adósságát törleszti a hallgatói, nézői és immáron az olvasói felé: kiadta elsősorban Forma-1-es sportriporteri munkássága sztorijait, könyvként.
Bevallom, amikor 2019-ben jött a hír, hogy feláll az MTVA-tól, talán elsők között írtam neki keserédes SMS formájában, hogy vegyen most akkor mély levegőt, és írja meg az élményeit.
Fotó: Racingline.hu
Szerencsére, nem csak én tanácsoltam ezt neki, így bő 200 oldalban, két év alatt, egy kifejezetten igényes, keményfedeles kiadásban manifesztálódott ez. Ráadásul amit én külön nagyra értékelek, hogy megtehette volna azt, hogy bármelyik nyomdával együttműködik, mégis az egykori szűkebb pátriárkáját, Gyomaendrődöt tisztelte meg ezzel a munkával.
Jó csavarnak érzem azt, hogy rögtön a bevezetőben a felmondása körülményeivel kezd. Mondhatnám azt is, hogy meglepett, de mint szintén rajongója Quentin Tarantino munkásságának, az ilyesmin már a pillám sem rebben. Ahogy pedig a sztárrendező filmjeiben az megszokott, ugrálunk olykor az időben és térben, még ha egy-egy fejezet címe tükrözi is az abban foglaltakat. Egyáltalán nem feltétlenül kronológiai sorrendben lineáris a felépítése tehát a könyvnek. Akit az ilyesmi esetleg összezavarna, nem kell aggódnia, nem vészes, követhető.
Személy szerint örülök annak, hogy nem a „kötelező” karácsonyi könyvpiacra időzítették a megjelenését. Sokkal Forma-1 közelibbnek érzem azt, hogy Zoltán most versenynaptár-szerűen városról városra turnézik, találkozik a rajongókkal, beszélget, dedikál. Mindezt környezettudatos állampolgárként vonattal kivitelezi, ahogy az egykori diákévei alatt is így gyűrte le a távolságokat. Annyiban még szintén párhuzamos egyébként a karrierutunk, hogy alapvetően kellően távol helyezzük magunkat a futball világától. Persze, olykor csak belekeveredünk, és űzzük is ezt a sportot, inkább kevesebb sikerrel.
Kifejezetten érdekesnek gondolom azt, hogy Vitray Tamás neve mennyire összeforrt előbb Dávid Sándorral, majd Palik Lászlóval. Zoli sem maradt ki ebből, még ifjú riporterként. Mégsem Vitray úr nevére emlékezünk a régi F1 közvetítések kapcsán, mivel a kollégák tényleg a lehetőségekhez képest mindig nívósan oldották meg, ki-ki a szájíze szerint a száguldó cirkusz világának a hazai ecsetelését. És akkor ha már szóra jött az állandó vitaalap, amely a mai napig megossza a Forma-1 rajongókat: Szujó vagy Palik-e a jobb? Nos, a könyvből világosan kiderül az, hogy ők mikor, hányadán is álltak egymással.
Örökzöld téma a médiás körökben az, hogy autogram kérdésköre, hogy nekünk, akik közel kerülhetnek a tűzhöz, és a celebritásokhoz, illik-e ez. Nos, Zoltán ezzel kapcsolatban is megoszt történeteket a könyvében. Maradjunk annyiban, hogy talán nem főben járó bűn ez. Bevallom, én is, ha úgy adódik, hogy világbajnokkal készíthetek interjút, azon évek AUTOCOURSE páldányait általában csak aláirattatom az alannyal, amelyik években nyertek. Persze, szigorúan csak az interjúnk végén, első a munka!
Amiért még szimpatikus ez a könyv, hogy nem önfényezés lett, sőt! Inkább leírja azokat a hibákat is, amelyeket kezdő riporterek szoktak véteni, így akár oktatókönyvként is elmennének bizonyos részei. Ugyanakkor önironikus is a dolog, és ahogy egykori példaképe, id. Knézy Jenő, ő is „eltette humorosba” a bizonyos botlásait, amelyeket most írt meg. Kiderülnek olyan trükkök is, hogy miképp lehet becserkészni akár egy-egy interjúalanyt. Mennyire is kell rámenősnek lenni, vagy pont, hogy alázatosnak és kitartónak. Így szakmabelieknek is ajánlott olvasmány, már persze csak azoknak, akik nem szelfizni járnak a paddockba, meg a gasztonómiai élvezetekért.
Alapvetően előjött Zoltánból a tanár, már-már idegenvezető is, ahogy azon országokat mutatja be, ahol száguldó sportriporterként járt a munkái miatt. Ugyanakkor nem maradhattak ki azon magyar virtusból adódó csibészelések sem, amelyekkel az épp adott ország derék polgárait bosszantotta. Olykor egyedül, vagy az operatőr kollégával. Néha mintha Széchenyi Zsigmond vadászati leírásait is fel vélem fedezni modern köntösben, amikor a tájat, városokat írja le, amerre járt.
Derék dolognak tartom azt, hogy kitekint egy-egy pálya múltjára is, még úgy is, hogy a történetei alapvetően 2002 utániak. Azt is lehet olvasni a sorok között, hogy ugyan már évek óta nem közvetíti a királykategória futamait, de továbbra is naprakész.
Legalább annyira magamra ismertem az ő és Michael Schumacher kapcsolatában, ahogy én vagyok Alain Prosttal. Egyikük sem egyszerű eset, de miért is gondolnánk ilyesmit sokszoros világbajnokokról. Zoli, ezt a meccset én „nyertem”, egyszer négy órán keresztül váratott, hogy lemondja az interjút.
Kiemelkedő rész, az egykori RTL-es Kész Átverés! műsor pontos leirata, ahol Szujó úr került kellemetlen helyzetbe. Talán innen is eredeztethető a baráti kapcsolata Zolinak Sebestyén Balázzsal, aki azóta is visszatérő vendég a reggeli rádiós műsorukba. Az sem lehet véletlen, hogy ugyan Balázs ritkán vállal ilyen felkérést, de az „Öveket bekapcsolni!” könyvbemutatóján ő volt a porondmester. Biztos, ezért az adásért vezekelt, mert lássuk be, tényleg annyira pattanásig feszítették akkor a húrt, hogy annak egészségügyi kockázata is lehetett volna.
Nem maradhatnak ki persze a Forma-1-ben dolgozó magyarok megemlítése sem. Kiváló korlenyomat, mert hát az ő munkájuk sem tart örökké a száguldó cirkuszban. Kicsit olyasmi ez, mint a légiutaskísérők élete, majd egyszer csak a földön maradnak. Ezután más munkát vállalnak, de addig kifejezetten érdekes és csillogó, első osztályúnak gondolt az életük.
Nagy erénye a könyvnek, hogy rengeteg saját képet is láthatunk, Zoltán „családi albumából”, így ezek tényleg nem voltak ismertek eddig. A lektori munka pedig kiemelkedőbb, mint az elmúlt évek magyar motorsportos könyveiben bármikor. Talán csak két elütést, ha találtam, pedig nem vagyok az a szőrszálhasogató, aki nagyítóval keresi a hibákat.
Ugyanakkor a könyvet bátran ajánlom azoknak is, akiket nem csak a Forma-1 érdekel. Olvashatunk akár a profi bokszról is, illetve további autóversenyekről, kosárlabdáról, fociról. Stílusában leginkább a Hungarohoz tudnám hasonlítani, illetve a Dávid Sándor által jegyzett Forma-1 sztorik sorozathoz.
Érdekes figyelni azt is, hogy a Dakaron vezetett naplót, mint tenné azt egy mai blogger vagy vlogger, amelyből az is kiderül, hogy tényleg úgy dolgozott akkoriban, mint egy mai átlagos influenszer, hiszen sokszor maga forgatta, narrálta, szkriptelte, és vágta az anyagait. Meglepő ezek után az, hogy pár ismertebb tévéből érkezett név, aki nagyot akar futni a netes szubkultúrában, ezzel nincs tisztában, hogy pont ettől működik ez a műfaj, ha teljesen magad csinálod, és nem munkatársakra bízod…
Végül, de nem utolsósorban nem tudok elmenni szó nélkül amellett, hogy olyannyira törekszik a profizmusra minden szinten, hogy az már olykor tépelődésbe torkollik. Nem kell, nyugodtan dőlj hátra, és nyissunk együtt egy üveg bort… Az aszú jó, Zoltán?
Összességében egy nagyon olvasmányos, „gyorsan kivégezhető” könyvet kaptunk, könnyed a hangvétele, de ez tudatos is, egyáltalán nem akar már-már szakkönyv lenni, mint Wéber Gábor művei. Azt gondolom ugyanakkor, hogy bőven maradt még történet, és mindegyik pályára el sem jutottunk Zolival, így ha akár újabb két évet is kell rá várni, de én a magam részéről várom a folytatást!
Keverem a két klasszikus szakkommentátor legendás mondatait, és nem véletlenül: Szujó Zoltán elköszönt a Forma-1-től, az Instagramján. A riporter 18 évig követte a száguldó cirkuszt, előbb utazó riporterként még az RTL Klubon, majd már az MTVA-n új szerepben, szakkommentátorként. Nem véletlen ugyanakkor az, hogy Palik László egykori felkiáltását is belekevertem a címbe: a képernyőre az Exatlonnal visszatért kommentátor a TV2 Csoportnál volt tevékeny most hónapokon keresztül, és naponta.
Ami jelenleg tudható még, hogy év végével lejár az MTVA-nak a Forma-1-re a közvetítési joga, amely egyébként drága. Az RTL Klub annak idején pont emiatt is vált meg tőle 2011 végén, mert nem érte meg már nekik, hiába volt nézett műsor. 2012-ben aztán nagy lendülettel, Mezei Dániellel, sőt még Bende Adriennel, mint száguldó riporter indult a köztévén újra a dolog. 2013-ban azonban már a Szujó Zoltán – Wéber Gábor lett az állandó kommentátor páros, és volt is az, a mai napig.
Anélkül, hogy komolyabb szakmai titkokat árulnánk el, tudható, hogy a TV2-nél most sport fronton komolyabb mozgolódás van, olyan szakemberekkel erősítettek, akik régebben az MTVA stábját erősítették. Ha meg figyelembe vesszük azt, hogy az ilyen kaliberű ismert szakemberek átigazolásánál akár több mint fél évig is kényszerpihenőn vannak a kollégák, akkor akár sejthető is, hogy mi történik, de fogalmazzunk inkább csak úgy: ez is egy lehetséges forgatókönyv.
Németországban is nem is annyira rég a szent nemzeti autós dolog, a DTM átkerült a nemzeti ZDF-ről, és a Das Erste-ről az egyébként kicsit lesajnált SAT.1-re, és egyébként remekül helytálltak, mert már a második éve kezdődött meg a szabadon fogható német kereskedelmi csatornán a kedvelt túraautós sorozatnak. Ugyanez megtörténhet akár Magyarországon is jövőre, a Forma-1-gyel.
Egy Palik-Szujó páros ugyanakkor elég erős lenne, sőt kicsit két dudás esete, még ha nagy rajongótábora is van mindkét kommentátornak, kinek ezért, kinek azért. Ami biztos, hogy Zoltán most kint van Barcelonában, bár jelenleg úgy tűnik munka nélkül…
Mindenesetre ami jelenleg hivatalosan tudható, az ennyi:
Noha nem az autósportos közvetítések során fogjuk viszont látni.
Palik László nevét minden magyar autósport rajongó ismeri, függetlenül attól, hogy kedvelik-e, vagy sem. Az 56 éves Palik korábban a Hungaroring elnöke is volt, és éveken át kommentálta a Forma-1-es versenyeket az RTL Klubon. 2010 után azonban eltűnt a nyilvánosság elől.
Ma a HVG számolt be róla, hogy Palik visszatér és újra tévézni fog. Méghozzá a TV2 „Exatlon” című műsorát vezeti majd, mely „egy egzotikus kalandreality és sportvetélkedő egyvelege”.
