Címke: Paddy Lowe

  • Kubica jön Stroll helyére, ha menne a Williamstől a kanadai

    Kubica jön Stroll helyére, ha menne a Williamstől a kanadai

    Paddy Lowe elárulta, ha változás állna be a Williams pilótáinak a felállásában 2019 előtt, akkor Robert Kubica lenne az, aki azonnal beugrana. A pletykák szerint Szingapúrban vagy Oroszországban Lance Stroll elhagyná a Williams istállót, hogy átigazoljon az apja Lawrence által frissen tulajdonolt Force Indiához.

    Amikor a Nextgen-Auto rákérdezett a Stroll dologra, a Williams főnök Lowe így válaszolt Monzában:

    „Nagyon nem kell mit csinálnunk, mert Robert Kubica a tesztpilótánk. Várjuk, hogy az események megtörténjenek, de az sem biztos, hogy bármi is történni fog. Jelen pillanatban arra koncentrálunk, hogy Szergejjel és Lance Strollal együtt dolgozzunk.”

    Lowe azon információt is tisztázta, mely szerint a csapat 2019-ben a Mercedes váltóművét használná. Erről enynit árult el:

    „Saját váltót állítunk elő, és a jövőben is így fogunk tenni. Egyeztettünk róla, de úgy határoztunk, hogy nem ez a jó lehetőség a Williamsnek.”

    A Williams így már csak az egyetlen csapat a rajtrácson, akik alumíniumból készült váltót használnak jelenleg, de Lowe nem árulta el, hogy esetleg titániumra váltanának-e 2019-ben.

  • Lowe: Alonso az egyetlen, aki meetinget szervez a mérnökeivel

    Lowe: Alonso az egyetlen, aki meetinget szervez a mérnökeivel

    Miután Fernando Alonso bejelentette, hogy 2019-ben nem indul a Forma-1-ben, számos kollégája, versenyzőtársak és mérnökök nyilatkoztak a spanyol versenyző képességeiről.

    Rob Smedley egyszerűen csak generációja legjobbjának nevezte Alonsót, míg Felipe Massa azt mondta, hogy Alonso mellett többet kellett izzadnia, mint Schumacher csapattársaként.

    Pedro de la Rosa, 107 nagydíjhétvégén induló korábbi Forma-1-es pilóta is a kétszeres világbajnokot méltatta, mondván ő a legjobb versenyző ,akit valaha látott.

    Paddy Lowe, a Williams jelenlegi technikai igazgatója 2007-ben, a McLarennél dolgozott együtt Alonsóval a következőket mondta: „Neki van a legtöbb tartaléka vezetése közben, akivel valaha együtt dolgoztam. Alonso egy vezető egyéniség. Ő az egyetlen, aki versenyző, aki megérkezett a csapathoz és azt mondta, hogy megbeszélést szervez a mérnökökkel. Megtartott egy meetinget 15 mérnöknek. Még soha ezelőtt nem láttam ehhez hasonlót.”

  • A Williams továbbra is bízik Lowe-ban

    A Williams továbbra is bízik Lowe-ban

    A Williams csapatfőnöke, Claire Williams még mindig maximálisan támogatja a technikai igazgató Paddy Lowe-ot, annak ellenére, hogy mennyire mélyponton vannak.

    A Williams FW41-es az első autó, amit Lowe tervezett, miután a Mercedestől a grove-i istállóhoz igazolt át 2017 elején.

    A 2018-as autó más koncepció alapján készült, mint a Pat Symonds féle elődök. Azonban ez az új vonal a fejlesztés szempontjából egy elég gyenge kocsit eredményezett, a versenyzők pedig általában a mezőny végén köröznek.

    Lowe sokat dolgozott, hogy növelje a teljesítményt, de eddig nem látszik a fény az alagút végén. Azonban az 56 éves brit szakember továbbra is a Williams család támogatását élvezi.

    „Paddy a technikai igazgatónk és én 100 %-osan támogatom” – jelentette ki Claire Williams az F1 hivatalos weboldalának, a Formula1.com-nak. „Paddy háromszoros világbajnok technikai igazgató. Most egy olyan csapatot örökölt, amely nehézségekkel, problémákkal küzd, és az ő feladata ezeket megoldani. Naiv, ha valaki ilyen rövid idő alatt csodát vár. Ehhez több idő kell.”

    „A nap végén mindannyian megbízunk Paddy-ben és a mérnökeiben. Ők azok, akik ezt a kocsit gyorsabbá tudják tenni.”

    „Mindent meg kell nekik adnunk az erőforrások terén, hogy egy jó autót tudjanak kiadni a kezükből. Bízom Paddy-ben és a csapatában.”

    A Williamstől idén már távozott néhány szakember, a főtervező Ed Wood és az aero mérnök Dirk de Beer.

    Lowe maradt a kormánynál, az ex-McLarenes főmérnök Doug McKiernannal az oldalán, a csapat pedig mélyebbre ás, hogy javuljon az FW41-es teljesítménye.

    „Sokszor jól dolgoztunk, de amikor kimegyünk és megnézzük, mit tudunk, a többiekhez képest nem változik semmi” – mondta Lowe. „Nem adjuk fel, de ha reálisan nézzük a dolgokat, ebben a szezonban már nem tudunk visszakapaszkodni a középmezőny elejére. Tehát természetesen inkább a jövő évre fókuszálunk.”

  • Az új hátsó szárny okozta a két Williams megpördülését

    Az új hátsó szárny okozta a két Williams megpördülését

    A Williams által a Brit Nagydíj időmérőjén elszenvedett két nagytempójú megpördülés a nem megfelelően működő új hátsó szárnyban keresendő, mondta Paddy Lowe.

    A Q1-ben Lance Stroll autója a Brooklands féktávján tört ki, míg Szergej Szirotkin a Stowe-ba menet pördült meg. A két szituáció hasonlósága miatt (mindkét incidens egy DRS-zóna végén a féktávon történt) lehetett sejteni, hogy itt többről van szó egyszerű vezetői hibánál, az adatok pedig valóban ezt támasztják alá. A Williams erre a hétvégére új hátsó szárnnyal érkezett, és habár a csapat szerint magával a szárnnyal semmi probléma, a DRS deaktiválásakor diszkrepancia lép fel a padlólemez és a szárny aerodinamikai viselkedése között. A légáramlat DRS utáni visszacsatlakozása késik az optimálishoz képest, ez pedig bőven elegendő ahhoz, hogy az autó hátulja instabillá és versenyzői szempontból kezelhetetlenné váljon. A fejlemény különösen azért lehet szomorú hír a Williams mentőprogramja szempontjából, mert az autóval eredetileg is hátul voltak gondok.

    „Ezt nem feltétlen így szerettük volna” – ismerte el Lowe. „Nem mondanám, hogy ezzel minden más borul, de nem igazán ilyen irányba szerettünk volna elindulni. Az új hátsó szárny részét képezi az átfogó mentőprogramunknak. Nem vagyok róla meggyőződve, hogy a szárny a probléma forrása, inkább a padlólemezzel történő interakciója a ludas.”

    A probléma az egyik autón már az első szabadedzésen megmutatta magát, a csapatnál azonban „félrediagnosztizáltuk a probléma kiváltó okát, ami nyilván hiba volt”. Tekintve, hogy a versenyzők ezúttal semmiről sem tehettek, az időmérőt követő megbeszélésen Lowe bocsánatot kért tőlük, amiért „nem adtuk meg nekik a szükséges felszerelést”. A Williams egyelőre tanácstalanul áll a helyzet előtt, de a nagydíjra mindenképpen elő kell rukkolniuk valami megoldással. Lényegében két opció közül választhatnak: vagy maradnak az új szárnynál, de egyáltalán nem használják a DRS-t, vagy visszatérnek a régi specifikációhoz. Annyi bizonyos, hogy a pilóták nem rajonganak a „meglepetésszerű pangásokért”.

    „Eddig is megrekedt kissé a levegő a padlólemeznél, de ez új szintre emelte a dolgokat” – összegezte tapasztalatát Stroll. „A hátsó szárny önmagában nem okozhat ekkora problémát, a beállítások, a szél és még sok egyéb tényező is közrejátszik. A harmadik szabadedzésen tapasztaltunk némi légakadást; ezért telt el annyi idő az első és a második etapom között, mert a garázsban kellett maradnom, hogy kivizsgálhassák a gondot. Nem igazán értettük, mi történik, volt néhány feltételezésünk, de nem volt nagy a baj. [Az időmérőn] aztán ennek a háromszorosát tapasztaltam. Körülbelül 60 pontnyi leszorítóerőt, vagyis az autó aerójának a 60%-át elvesztettem.”

    Szirotkin hasonló szituációban találta magát: 50 méterrel a kanyar előtt már deaktiválta a DRS-t, de hirtelen elvesztette a hátsó tapadás egyharmadát.

    „Ha ezt átszámolnád kilogrammba, meglepő eredmény jönne ki” – utalt a veszteség súlyosságára az orosz. „A belsőkamerás felvételen látni lehet, milyen gyorsan zajlott az egész, még fel sem tudtam fogni, mi történik.”

  • A Williams még nem írta le 2018-at

    A Williams még nem írta le 2018-at

    Habár már hozzákezdtek a 2019-es autó tervezéséhez, Paddy Lowe és csapata még nem adta fel az idei szezont.

    Már nem megy újdonságszámba, de még mindig szomorú leírni: a Kanadai Nagydíjon a Williams volt a leglassabb csapat, Lance Stroll a 17. helyre kvalifikált és kiesett az első körben, míg Szergej Szirotkin egy hellyel hátrébbról rajtolhatott és utolsó célbaérőként a 17. helyen intették le. A fejlesztőmérnökök azonban még a reménytelennek tűnő helyzet ellenére sem temették el az FW41-est.

    „Már elkezdtünk a jövő éven is dolgozni, de egyáltalán nem adtuk fel az ideit” – erősködött Lowe. „Jelentős munkálatok zajlanak otthon a gyárban, csak ezeknek még nincsen nyoma az autón. Hosszú még a szezon, nincs értelme máris csomagolnunk. Az apróbb módosítgatásokon kívül nemsokára érkeznek nagyobb fejlesztéscsomagok is, csak azoknak idő kell, amíg elkészülnek. Időpontot nem tudok mondani, de még a nyári szünet előtt nagy előrelépésre számítunk.”

    Lowe szerint Ed Wood és Dirk de Beer távozása nincs nagy kihatással a csapatra, a két szakember szerepkörét ugyanis szétosztották a megmaradt személyzeti tagok között.

    „A csapattal semmi probléma nincs, jól állunk egyelőre” – fűzte hozzá Lowe. „Minden alapunk megvan ahhoz, hogy folytatni tudjuk a munkát az idei autón és belekezdhessünk a jövő évi tervezésébe. Természetesen tovább kell építkeznünk, de a megfelelő területeken nem vagyunk híján a megfelelő erőfeszítéseknek.”

  • Szirotkin: Monacóban átléptünk a holtponton

    Szirotkin: Monacóban átléptünk a holtponton

    Szergej Szirotkin szerint Monaco a bizonyíték, hogy a Williams maga mögött hagyta a szezon legrosszabb időszakát.

    A Monacói Nagydíjon az orosz újonc idén másodszorra bejutott a Q2-be, ahol a 13. pozíciót szerezte meg. A versenyen akár még a pontszerzők között is végezhetett volna, ha egy rajtrácson történő szabálysértés miatt nem kap tízmásodperces stop/go-büntetést: a Williamsnek problémái akadtak a kerék összeszerelésénél, amiért a háromperces tábla idejére nem tudták megfelelően rögzíteni a kereket. Az ilyenkor szokásos stop/go közrejátszott Szirotkin első ránézésre csalódást keltő 16. helyében, ám az orosz szerint a csapat időmérős teljesítménye bizonyítja, hogy a két héttel azelőtti spanyol futam csupán „egy elfelejtendő epizód”, Monacóban pedig ismét „visszatértünk a normális kerékvágásba”.

    „Biztató folyamatot látok” – vette elő optimistább énjét Szirotkin. „Barcelona egyedi alkalom volt, amit mindenképpen bizonyítani akartam. Nem akartam, hogy az a hétvége megbolygassa a hozzáállásunkat és a motivációnkat, az itt és a gyárban végzett rengeteg munka eredményét. Ezután bizton állíthatjuk, hogy Barcelona kivételes eset volt. Harcban vagyunk, ami nem csak az eredmények, hanem a lelkiállapotunk szempontjából is fontos.”

    Pszichológiailag valóban fontos megmutatni a gyárban maradt személyzetnek, hogy munkájuknak kézzel (illetve stopperrel) fogható eredménye van.

    „Tudtam, hogy [az autó] más lesz, de azért megintcsak más ezt be is bizonyítani” – folytatta Szirotkin. „Nagyon fontos volt. Hülyének éreztem volna magam, ha kijelentem, hogy Spanyolország csak anomália volt, Monacóba érkezve pedig megismételjük az ottani szereplésünket. Nagyon örülök, hogy nem így alakult. Remélem, hogy ez az eredmény az itt és a gyárban dolgozókat is jó érzéssel tölti el, akik talán nehezebben észlelik az előrelépéseket.”

    A nulla pont ellenére Szirotkinnak lényegesen jobb hétvégéje volt, mint Lance Strollnak, aki a szerény 17. helyről rajtolt, majd a versenyt két defekt és pocsék tempó társaságában ugyanitt fejezte be.

    „Szörnyű nap volt” – foglalta össze nagydíját a kanadai. „Mivel körhátrányban voltam, végig azzal foglalatoskodtam, hogy figyeljem a kék zászlókat és elengedjem a többieket. Az egész futam során túlmelegedési problémákkal küszködtünk, a lekörözések alatt pedig folyamatosan a különbségek kiautózására kellett koncentrálnom; nem volt valami sok lehetőségem, nem is igazán nevezném ezt versenyzésnek.”

    Stroll két defektjét azonos technikai hiba okozta, árulta el Paddy Lowe technikai igazgató.

    „Az első defekt a fékek túlmelegedése miatt következett be, ami túlhevítette a felnit is” – magyarázta Lowe. „Mivel ezt a problémát nem sikerült orvosolnunk a második szett esetében, ismét defektet kaptunk. A verseny hátralevő szakaszában sikerült kezelnünk a dolgot, de ennyi boxkiállással és kékzászlózással Lance képtelen volt előrébb keveredni.”

  • A Williams szezon közepére tervez javulást

    A Williams szezon közepére tervez javulást

    A Williams technikai vezetője, Paddy Lowe azt állítja, hogy a szezon közepére javulni fog autójuk teljesítménye.

    „Látható, hogy a tempónk eléggé rossz.” – ismerte el Lowe. „Ez pedig azért van, mert van valami, ami nem hagyja, hogy a versenyzők a határon autózzanak. Sok dolgok jó az autó kapcsán, de nem tudják vele megmutatni magukat, mert az autó gyenge bizonyos szempontokból.”

    Lowe szerint már kész a fejlesztési stratégia, de ezt nem tudják teljesen elvégezni a szezon közepéig. Konkrét futamot erre nem neveztek meg, de a RaceFans információi szerint biztosan nem készülnek el a fejlesztésekkel a Német Nagydíj előtt.

    „Vannak olyan problémák az autóval, amit szerencsére már értünk.” – folytatta Lowe. „Nagyon keményen dolgozunk, hogy kiküszöböljük ezeket. De sajnos egy nem megy azonnal.”

  • Távozott a Williams főtervezője

    Távozott a Williams főtervezője

    Ed Wood főtervező személyes okokra hivatkozva elhagyta a Williamset, jelentette be a csapat csütörtökön.

    Wood F1-es karrierje a Ferrarinál kezdődött, ahol kutatás-fejlesztési mérnöki pozícióban dolgozott, majd a Renault-hoz igazolt, ahol vezető fejlesztőmérnök volt. Ezt követően Kimi Räikkönen mutatványának felvezetéseként 2006-ban a Subaru Prodrive WRC-csapatnál tevékenykedett mint főtervező, majd a Williams színeiben tért vissza az F1-be, ahol 12 évet húzott le.

    „Megerősítjük, hogy Ed Wood személyes okok miatt elhagyja a Williamset” – olvasható a csapat sajtóközleményében. „Főtervezőként Ed itt töltött ideje alatt számos sikerünkhöz hozzájárult, amiért a csapat szeretné kifejezni legmélyebb háláját. Mérnöki tapasztalata, képességei és szenvedélye hatalmas előny volt a Williams számára.”

    Wood távozása egybeesik a Williams csalódást keltő szezonkezdetével, a hírek szerint ugyanis a csapatvezetőség elégedetlen az FW41 teljesítményével. A Spanyol Nagydíjra a legtöbb csapathoz hasonlóan a Williams is rengeteg aerodinamikai fejlesztéssel érkezik, amitől sokat remélnek Grove-ban; van is miért imádkozniuk, hiszen a brit alakulat jelenleg a konstruktőri tabella utolsó helyén tanyázik a Bakuban szerzett négy pontjának köszönhetően.

    Az elmúlt hétben több vezető pozíciót elfoglaló mérnök távozott az F1-ből. Jörg Zandert 2016 után elbocsátotta a Sauber (nagyon halovány pletykák szerint alkoholproblémák miatt), míg a McLarennek Tim Goss intett búcsút. Goss korábban a Williams technikai igazgatójával, Paddy Lowe-val dolgozott együtt, ez a tény pedig elég volt ahhoz, hogy a paddock Goss Williamshez történő érkezését rebesgesse Wood helyére.

  • Hivatalos: Kubica vezetheti a Williamst a Spanyol Nagydíj első edzésén

    Hivatalos: Kubica vezetheti a Williamst a Spanyol Nagydíj első edzésén

    Robert Kubica először vehet részt 2010 óta egy nagydíjhétvége pénteki szabadedzésén, mivel a Williams megerősítette, hogy Spanyolországban most ezt megteheti. A lengyel pilótát januárban nevezte ki a Williams csapat teszt- és tartalékpilótájuknak, és ezúttal Katalóniában Szergej Szirotkin helyére ülhet be. Kubica utoljára a 2010-es szezonzárón, Abu Dhabiban vehetett részt egy nagydíjon, aztán jött három hónappal később 2011 februárjában az életét megváltoztató horrorisztikus ralibaleset.

    A Williams technikai igazgatója, Paddy Lowe így nyilatkozott:
    „Szergej helyén ezúttal Robert Kubica indul majd az első szabadedzésen, ez lesz idén neki az első ilyen lehetősége. Sűrű lesz a pénteki programunk, és kíváncsian várjuk Robert visszajelzéseit az autóról.”

    Lowe szerint szignifikáns fejlesztői csomaggal lép pályára a Williams FW41-es Barcelonában, miután nehezen indult a 2018-as évük, és csak négy pontot gyűjtöttek a konstruktőrök értékelésében az első négy versenyen.

    Kubica utoljára az FW41-est ugyanitt, a szezon előtti teszteken vezethette, majd jövő héten is fogja a második tesztnapon, ugyanis itt Barcelonában lesz az első szezonközi teszt is.

  • Kiderült, miért gyenge a 2018-as Williams

    Kiderült, miért gyenge a 2018-as Williams

    A német Auto Motor und Sport fényt derített a Williams csapat 2018-as gyengélkedésének okára.

    A nagymúltú brit istálló az egyetlen, mely nem szerzett még pontot az idei szezonban, Lance Stroll és az újonc Szergej Szirotkin sem tudja működésre bírni a FW41-et.

    Michael Schmidt, az AMuS szakírójának információi szerint a Williams az autó hűtésrendszere miatt szenved.

    „Paddy Lowe korábbi csapata, a Mercedes hűtésrendszerét próbálta másolni, de a rendszerük túlságosan komplikált és hibát követtek el” – írja Schmidt. „A problémák megoldása érdekében jelentős átalakításokat kell végezni az autón, ami leszorítóerő-vesztést eredményez.”

    A német lap egy Williams mérnököt is idéz, akinek elmondása szerint nyolc tizedet nyernek, ha sikerül megoldaniuk a hűtéssel kapcsolatos problémákat.