Címke: paddock

  • Kamion Európa-bajnokság a Hungaroringen – nyitott kapukkal!

    Kamion Európa-bajnokság a Hungaroringen – nyitott kapukkal!

    Jó hírünk van! A mai nappal elkezdődött a jegyértékesítés a június 12-13-án esedékes kamion Európa-bajnoki hétvégére.

    A Magyar Közlönyben április 26-án megjelent szabályozás értelmében: „a sportrendezvényeken részt vehetnek a koronavírus ellen védett személyek, és a felügyeletük alatt lévő kiskorú nézők”, így végre eldőlt, a jelenlegi szabályozás értelmében fogadhatunk nézőket az ETRC idénynyitó viadalán. Aki tehát élőben szeretné látni a kétszeres Európa-bajnok Kiss Norbert csatáját Európa legjobb kamionversenyzői ellen – védettségi igazolvánnyal megteheti.

    „Szuper hír, nagyon örülök neki – mosolygott Kiss Norbi a nyitott kapukról szóló hír hallatán. – Tavaly is mentünk a Hungaroringen, és nyertünk is, de a hangulat nem volt ugyanolyan, mint korábban, jobb lett volna együtt ünnepelni a szurkolókkal. Az idén ráadásul a magyar pályán kezdjük a szezont, remélem, nagyon sok örömteli pillanatot tudunk szerezni a hazai drukkereknek, mert egész télen keményen dolgoztunk, hogy jobbak legyünk, mint tavaly. Remélem, ez győzelmek formájában mutatkozik majd meg!”

    Fontos információ, hogy a nemzetközi szövetség szabályozása értelmében a versenyt buborék-rendszerben rendezik meg, vagyis paddock-látogatásra az idén sajnos nem lesz lehetőség. A lelátók mögött azonban színes, az egész család számára érdekes programok várják a látogatókat. A 14 év alattiak számára a belépés ingyenes (de regisztrációhoz kötött).

    Szurkoljunk együtt Kiss Norbinak!

    Jegyinformációk

  • Útjára indult az Extreme E úszó paddockja, a St. Helena!

    Útjára indult az Extreme E úszó paddockja, a St. Helena!

    Kifutott a kikötőből az RMS St. Helena, az Extreme E autóit és egész paddockját szállító hajó. Úti célja a sorozat első versenyének helyszíne, Szaúd-Arábia.

    Az elektromos sorozat nem csak az autók meghajtásával kívánja promótálni a környezettudatosságot, de mobil paddockjával is.

    A sorozat bejelentésekor már felfedték a hajót, azóta átalakították, és most kezdheti meg a szolgálatát. Alejandro Agag, a sorozat megálmodója egy különleges, erre az alkalomra készített Moet pezsgővel keresztelte meg a hajót.

    „Ma elképesztően büszke vagyok. Ez jelzi az utazás kezdetét, ezzel az Extreme E első szezonja hivatalosan is elindult.” – jelentette be.

    „Ez egy hatalmas projekt volt, alig lehet felismerni abból az időből, amikor megvettem 2018-ban. Összetéveszthetetlenül ő is része a sorozatnak, már csak a külsője, de a belső tartalma miatt is.”

    A szaúdi szezonnyitó után Szenegál, Grönland, Brazília és Argentína szerepel a hajó útitervében.

  • Több koronavírus eset volt a Williams istállónál is!

    Több koronavírus eset volt a Williams istállónál is!

    Utólag jelentette be a Williams, hogy voltak náluk pozitív tesztek az előző két nagydíjhétvégén. A brit csapat nem közölt neveket, de biztosított mindenkit, hogy az eseteket elkülönítették.

    A Racing Point után egy következő brit istálló ismerte be, hogy több koronavírus eset is volt a köreikben. Míg a silverstone-iaknál kétszer is versenyzőt kellett cserélni, a grove-i csapatnál úgy tűnik, erre nem kerül majd sor.

    „A Williams megerősíti, hogy a Portugál és Emilia Romagna Nagydíjon voltak pozitív esetek a csapatban. Nem fogunk privát információkat közölni az illetőkről, de biztosítunk mindenkit, az FIA szabályai szerint jártunk el.” – olvasható a csapat közleményében.

    „Ezért a helyszíni csapatunk több tagja is elkülönítette magát, akik kapcsolatban álltak a pozitív esetekkel. A helyüket a gyári részlegről veszik majd át a Török Nagydíjon.”

    „Mindenki megértését kérjük azzal kapcsolatban, hogy nem közlünk több információt erről, de szeretnénk megköszönni a helyszíni és gyári csapatunknak, valamint családtagjaiknak a munkájukért és támogatásukért, amit ezekben a nehéz időkben kapunk tőlük.”

    Amennyiben azonban később mégis valamelyik pilóta is gyanúba keveredne, a csapat tartalékja, Jack Aitken léphetne közbe.

  • Hétvégén visszatérnek a Forma-1-es paddockba a motorhome-ok

    Hétvégén visszatérnek a Forma-1-es paddockba a motorhome-ok

    A hétvégi spái Belga Nagydíjon térnek vissza a Forma-1-es csapatok által használt, hagyományos, impozáns motorhome-ok.

    Idén eddig ezeket a koronavírus miatt nem láthattuk, hiszen ezzel is igyekeztek csökkenteni a költségeket. A szezon hetedik versenyén Spa-ban azonban már visszaáll a megszokott paddock látkép, csak az ember lesz kevesebb, hiszen a futamok továbbra is zártkapusak maradnak.

    A változás okairól az Auto Motor und Sport tudósítója számolt be.

    „A változás oka egyszerű. A csapatok rájöttek arra, hogy a konténerek bérlése, és a kívül szervezett catering szolgáltatások költségei magasabbak.” – indokolt Tobias Gruner.

    Az olasz La Gazzetta dello Sport pedig arról számolt be, hogy a paddockban tapasztalható korlátozott létszám miatt néhány istálló kisebb motorhome-ot fog használni, többek között a Mercedes is, akik a téli teszteken használt kisebb épületet viszik majd Belgiumba, és ahogy fogalmaztak, „ez egy kis lépés, de egy lépéssel közelebb a normális élethez.”

  • Az elmúlt két héten egy pozitív koronavírus teszt volt a paddockban

    Az elmúlt két héten egy pozitív koronavírus teszt volt a paddockban

    Az FIA egy közleményben jelentette ki, hogy 2.847 koronavírus tesztet végeztek el a pilótákon, a csapattagokon, és a rendezőkön augusztus 14. és 20. között. Ebből egy teszt lett pozitív.

    A Nemzetközi Automobil Szövetség nem fogja elárulni, hogy kinek lett pozitív a tesztje, és azt sem, hogy melyik csapatnál dolgozik az illető. A közleményben az is szerepelt, hogy a tesztek száma azért ilyen alacsony, mert a mostani hétvégén nincs verseny.

    A Forma-1-ben már több mint 20.000 tesztet elvégeztek már a bajnokság kezdete óta, és ez mindösszesen az ötödik pozitív esete volt a paddocknak. A maradék pozitív tesztek egy része a Magyar Nagydíjon jöttek össze, ahol két embert is karanténba kellett küldeni. Sergio Pérez eddig az egyetlen olyan pilóta aki megfertőződött a koronavírussal, és egyedül neki lett kétszer is pozitív a teszteredménye.

  • Ezután Wolff is „pelenkát” fog hordani

    Ezután Wolff is „pelenkát” fog hordani

    A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff megerősítette, hogy az FIA miatt nem fog arcpajzsot hordani a Forma-1-es paddock területén.

    Míg a maszk használata kötelező, a koronavírus járvány közepette, az osztrák az elmúlt két versenyhétvégén szemüvegként viselhető arcpajzsban jelent meg a versenyhelyszínen.

    „Az FIA nem fogadta jól a pajzsot, nem felelt meg kritériumaiknak.” – árulta el Wolff. – „Ezért tértem vissza a maszkhoz,  amit mindenki más is visel.”

    Hozzátette, nem viseli meg nagyon az FIA döntése.

    „Mindenkinek komolyan kell vennie ezt, én eddig is azt tettem. Úgy gondoltam, a plexi jobb opció, mivel jobban lehet benne látni.”

    „De a szabály az szabály, és örülök, hogy egyáltalán versenyezhetünk. Ha Pampers kell, hogy az arcomon legyen, akkor az lesz. Bármibe is kerül.”

  • A versenyzők egy része hotel helyett lakókocsiban száll meg

    A versenyzők egy része hotel helyett lakókocsiban száll meg

    A versenyzők egy része úgy döntött, hogy nem hotelben száll meg, hanem lakókocsit bérel és a pálya környékén telepedik le.

    A Forma-1-es szereplők egy része bepakolta bőröndjét, és útnak indult az első versenyhétvége helyszínére. A Red Bull Ring paddockja  hamarosan „megtelik”, a legtöbben már szerdán megnézték a megszokottól eltérő helyet, hogy felmérjék mi is vár majd rájuk. Sokan repülővel érkeztek Ausztriába, de akadtak olyanok is, akik autóval vagy vonattal vágtak neki Spielbergnek.

    A jól ismert motorhome-ok azonban nem teszik tiszteletüket a helyszínen, helyettük a konténerekhez hasonlító épület ad majd otthont a jóval kisebb létszámú alakulatoknak. Minden csapat három ilyen kabint kap, amit U alakban helyeztek el és, amihez egy kisebb kiülő rész is tartozik majd.

    A Motorsport.com olasz kiadása úgy tudja, hogy több versenyző is úgy döntött, hogy szállodák helyett inkább lakókocsit bérel és a pálya mellett telepedik le. A lap szerint Sebastian Vettel biztosan ezt a csoportot erősíti. Korábban is döntöttek már úgy páran, hogy ezt a megoldást választják, ám akkoriban a forgalom elkerülése volt a nyomós ok. Most azonban ezzel a hátránnyal nem kell számolniuk, ugyanis az eseményt nézők nélkül fogják megrendezni.

    Az időjárást illetően, csütörtökön lehet a legmelegebb, ugyanis  meteorológusok 26 fokot jósolnak a „média napra”. Pénteken a hőmérséklet 20 fok alatt lesz, sőt még az eső is megérkezhet. A szombat és a vasárnap már kedvezőbb időjárást hoz, ám hőségre azokon a napokon sem kell számítani.

  • Vandoorne: a Formula E a jövő, nem az F1 pótléka

    Vandoorne: a Formula E a jövő, nem az F1 pótléka

    Felipe Massával ellentétben Stoffel Vandoorne szerint a Formula E a motorsport jövőjét testesíti meg, nem pedig a Forma-1 árnyéka.

    Két F1-gyes szezon után váltott sorozatot, miután Alonso mögött háttérbe szorult. A belga versenyző el is mondta, sok mindenben spanyol csapattársának kedvezett a McLaren, miután a spanyol jobban ismerte a paddock politikai játszmáit.

    Jelenleg Vandoorne nem kacsintgat vissza a királykategória felé, hanem kritizálja a sorozat pályán és azon kívüli aspektusait.

    „A paddock egy kamu világ, ahol látszólag mindenki jól kijön egymással, de közben a saját érdek mindig fontosabb. A Formula E vagy a WEC nem ilyen, ott pusztán a versenyzésről szól minden. Nem szól közbe semmi politika.”

    A belga versenyző jól kezdte második elektromos szezonját, mindkét szaudi versenyen a dobogón zárt, jelenleg pedig második a bajnokságban.

    „Az egyik legszorosabb bajnokság, amiben versenyeztem. Itt sokak már mentek az F1-ben, de sokan vannak olyanok is, akik ilyen eredménylistával simán eljuthattak volna oda.”

    „Ez a jövő, ezért csatlakozik egyre több gyártó.” – tette hozzá.

  • Az F1-es paddock, mint egy mini város, de melyik csapat épülete a legszebb?

    Az F1-es paddock, mint egy mini város, de melyik csapat épülete a legszebb?

    Mikor megérkezik a Forma-1 mezőnye egy versenypályára, a paddock területe teljesen átalakul. Az egyszerű betonplaccot „hirtelen” gyorsan felépülő mobil épületek, vendéglátó egységek veszik birtokba, és kialakul egy egyedi kis „város”, mely igen nagy forgalmat bonyolít négy napon át.

    A csapatok saját kis létesítményeiről beszélünk, melyben a csapattagok tartózkodnak, a VIP vendégek, a versenyzők rokonai, valamint ezekben készülnek az interjúk, egyéni sajtótájékoztatók is. Akiknek pedig nagyobb mobil épületre is telik, azok a sajtót is szívesen látják, nem csak interjú idején.

    Ebben a Red Bull jár az élen, övék is a legnagyobb egység, noha ők két csapattal is számolnak, hiszen a Toro Rosso is a Red Bull Energy Station-t használják. Idén ráadásul megújultak, az épület fából van és nagyobb is lett a területe; ezt építik fel és bontják le újra és újra az európai helyszíneken.

    Szintén jókora objektuma van a Mercedesnek, a Red Bullnak és a Ferrarinak is, míg a legkisebb egysége a Haasnak van.

    Most egytől egyik megmutatjuk őket, a képek alatt pedig egy szavazást is találtok!

    Alfa Romeo Racing
    Fotó: Kaiser Erika
    Ferrari
    Fotó: Magyar Gábor
    McLaren
    Fotó: Tajthi Andrea
    William
    Fotó: Williams Racing
    Red Bull Racing, motorhome
    Fotó: Kaiser Erika
    Racing Point
    Fotó: Racing Point
    Renault hospitality
    Fotó: Renault Sport

    https://twitter.com/rich_energy/status/1127502639988727810

    [poll id=”136″]

  • Niki, hidd el ezt a képet nem én akartam!

    Niki, hidd el ezt a képet nem én akartam!

    Abban az évben fejezte be versenyzői pályafutását a Forma-1-ben Niki Lauda, amikor én még gyerekként ebbe az egészbe belekezdtem. Volt ugyanakkor régebbről egy gyárilag aláírt AGIP-os képeslapom valami furcsán vigyorgó fazonról, meg persze volt egy másik is, Clay Regazzoniról. Hogy pont kettejükről, ennek még később jelentősége lesz. Karakteres arc nézett vissza rám a lapról és teljesen megdöbbentem amikor valaki közölte velem, hogy ez a fazon a képeslapon az „öregember”, akit épp nézek is a tévében. Igen, az én lapomon még volt haja, és nem volt összeégve az arca Niki Laudának. A kedvencem viszont Ayrton Senna lett, az a fazon, aki közölte egy évvel korábban, 1984-ben az utolsó versenyen, amikor Lauda és Prost meccseltek, hogy ő ugyan nem engedi el az osztrák legendát aki mögé kvalifikálta magát az időmérőn, ha akarja, előzze meg.

    Pár évvel később már Sennára vadásztam autogramért, és először rossz információk alapján a Kempinskinél kempeltem, hogy ő majd ott lesz. A brazil nem itt volt, hanem a Duna InterContinentalban, azonban arra lettem figyelmes, hogy egy jól szituált úr gurul be mellém a tolószékével, és várja, hogy előálljanak az őt szállító autóval. Igen, ő volt Clay Regazzoni, az egykori, első Forma-1-es képeslapjaim egyikéről, így életemben az első F1-es versenyzői autogramot tőle kaptam, és mivel nem volt más értelmes dolog kéznél épp, az Ayrton Sennáról szóló Christopher Hilton-féle biográfia első oldalára. Nagyon rendes volt, és meglepődött azon, hogy ilyen fiatalon is felismertem, és örült egy kicsit az akkor rá irányuló figyelemnek. Még fel sem ocsúdtam az örömömből, hogy kivel találkoztam, fiatalos sebességével kiviharzott a főbejáraton Niki Lauda, akit persze egyből megrohantak a rajongók, mert őt legalább felismerték. Már épp én kerültem oda a Ferrarija ajtajához, amikor felhúzta az ablakot, és elhajtott. Nem örültem.

    Legközelebb személyesen Nikivel már a Forma-1 paddockjában találkoztam, akkreditált újságíróként, de vele úgy voltam, hogy öreg bútordarab, a másik terminátor őse és prototípusa, megtörhetetlen, úgyis mindig itt van, majd valamikor egyszer csinálok vele interjút. Végül az egyik Osztrák Nagydíjon tudtunk leülni először beszélgetni kicsit hosszabban, és teljesen megdöbbent azon, hogy már volt magyar nyelven róla életrajzi könyv a 80-as években: Jakab Józseftől „A megégett ember és társai”. Nem ismerte ezt a könyvet, kicsit belenézett, névre szólóan dedikálta nekem, majd egy röpke interjú keretén belül elmondta, hogy már semmire nem emlékszik abból, hogy ő a 60-as évek végén, kezdőként még versenyzett Magyarországon: Sopronban, a Népligetben, de a Ferihegyi kifutópályáján is…

    2016-ban volt vele a legmulatságosabb esetem, amikor kedvenc szórakozásomnak eleget téve újfent egy régebbi, megszűnt Forma-1-es istálló eredeti csapatingjében lófráltam a paddockban. Az egykori Jaguar Racing zöld ingjében feszítettem épp, és bementem a Mercedes hospitality részlegébe, ahol a német RTL stábja tartott épp megbeszélést. Érkezésem nagy kuncogás fogadta, és Florian König azon nyomban nekiállt bökdösni Niki Laudát, hogy ugyan forduljon már meg. Az öreg maga sem akarta elhinni amit látott, mert hát fiatalabb olvasóink kedvéért elárulom, irányította ezt a csapatot is, de nem koronázta nagyon siker a munkáját, kb abba a hibába estek, mint a Ferrari, hogy sokan akartak beleszólást menedzsmenti részen az irányításba, és nem haladt a szekér. Másrészt azért is különösen pikáns az, hogy ebben a szerelésben merészkedtem Lauda orra elé, mert ennél a csapatnál érte őt egy nagy blama. 2002-ben fogta magát, és beült az egy évvel korábbi R2-esbe Valenciában, hogy ő majd megmutatja az akkori versenyzőinek. Nos, kétszer is megpördült a 10 köre alatt, de azért az egyenesekben és még két kanyarban is hozta az akkori pilótájuk Pedro de La Rosa sebességét, mintha semmit sem kopott volna a sebessége 16 évnyi kihagyás után.

    Florian és Kai Ebel viszont nem hagyták ki a ziccert, és elkezdték cukkolni Laudát, hogy ugyan álljon csak össze velem egy közös képre, és König el is kérte a telefonomat, hogy megörökítse a pillanatot. Én nem győztem szabadkozni, hogy „Niki, nem én akartam ezt a képet!”, röhögött is, és huncutul hátba vert a kép elkészülte után. Nem sikerült jól a kép, rosszak voltak a fényviszonyok is, de mégis most különlegessé vált számomra ez a fotó.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    #jaguarf1 #theyareback #f1 #formula1 #withtheboss #lauda #nikilauda #hewasimpressed

    Péter Vámosi (@petervamosi) által megosztott bejegyzés,

    Utoljára tavaly találkoztunk az Legendák Parádéján, és hát csak nem hagyott nyugodni a dolog, hogy semmire sem emlékszik a Forma-1 előtti magyarországi kalandozásaiból, még a Formula Vee-vel, így kinyomtattam neki ezt a képet:

    niki lauda, racingline.hu
    Niki Lauda a Népligetben, 1969-ben. |  Fotó: Urbán Tamás/fortepan.hu

    Volt olyan szerencsém, hogy az VW Bogár alapú formulaautó építője is épp a közelben volt, és miután ő is hitetlenkedett egy sort, hogy erről a versenyről van fénykép, összerakták közösen a történetet, sőt kiderült, hogy az autó egyébként a mai napig megvan! Mindketten aláírták végül a beszélgetésünk befejezéseként ezt a felvételt, majd Lauda elindult utoljára még egyszer szórakoztatni a hazai közönségét…

    Jó mulatást Jamesszel odafent Niki, de ezúttal hallgass is rá, és szórakozz, ne csak matekolj!