Címke: Ott Tänak

  • Ogier vezet Szardínián, Tanak az élről esett ki

    Ogier vezet Szardínián, Tanak az élről esett ki

    Ott Tanak a 12. gyorsasági szakaszon eltalált egy nagy sziklát és nem tudta folytatni a Szardínia Rallyt. Sebasitien Ogier vezet, mögötte 17.5 másodpercre van Dani Sordo. A harmadik Elfyn Evans hátránya 32.1 másodperc.

    40.4 másodperc. Ennyi volt Ott Tanak előnye a 11. gyorsasági végén, miután reggel megnyerte a nyitószakaszt, és okosan tartotta előnyét a mögötte egymással harcoló Ogier és Sordo előtt. Aztán a reggeli kör végén jött a szikla ami a nyomvonalon volt, és az észt versenyének vége lett.

    Szardínia Ogier
    fotó: Hyundai Motorsport/Silveston

    Ogier két gyorsaságit nyert délelőtt ezzel megelőzte Sordót és picit el is lépett tőle, de mint Tanak példája mutatja, Szardínián szükség van a szerencsére is. Elfyn Evans a 11-es gyorsaságit nyerte meg, de szüksége is volt rá, mert a negyedik Neuville már csak szűk nyolc másodpercre van tőle. A WRC mezőnyből a hatodik Katsuta az aki még nem superrallyzik, aminek nagyon örül, mert van kalandja bőven. Egy sisak nagyságú sziklát is eltalált és ma is lefulladt az autója, így ő a túlélésre játszik, ami nem is rossz taktika, tekintve, hogy így is az ötödik.

    Mads Ostberg továbbra is vezeti a WRC2-t, sőt összetettben is a hatodik, de a vérnyomása neki sincs rendben. A reggeli második szakaszon eltört egy fékcső a Citroenen, de sikerül valahogy helyrehozniuk és továbbra is vezetnek. Huttunen 25 másodperc hátránnyal a második, a harmadik Bulacia pedig majdnem két és fél percre van Ostbergtől.

    A WRC3-ban Rossel vezet Solans és Lopez előtt. László Zoltán és Végh Attila továbbra is versenyben van, a 34. helyen állnak.

    Szardínia Ogier
    fotó: Hyundai Motorsport

     

  • Ott Tanak vezet az első nap végén a Szardínia Rallyn

    Ott Tanak vezet az első nap végén a Szardínia Rallyn

    Ott Tanak az első öt gyorsasági szakaszt megnyerte és vezeti  Szardínia Rallyt. A szintén Hyundai i20 WRC-vel versenyző Dani Sordo feljött a második helyre, a toyotás Sebastien Ogier a harmadik.

    Tanak a délelőtti magabiztos versenyzését folytatta Szardínián, de délután „csak” egy szakaszt nyert, így 19.4 másodperc az előnye Dani Sordo előtt. Sordo felzárkózása sem véletlen, a hatos, hetes és nyolcas gyorsaságin is ő volt a leggyorsabb, ezzel bebiztosította a kettős Hyundai vezetést a nap végén.

    A harmadik helyen Sebastien Ogier áll, a hátránya 36 másodperc, ami kisebb csoda, tekintve, hogy neki kellett a délutánra már nagyon rossz minségű pályákon elsőként menni.

    Szardínia Tanak
    fotó: Hyundai Motorsport

    A vezető trió, valamint Neuville és Katsuta is három kemény és három lágy gumival kezdte a délutáni kört. Tanaknak még arra is volt energiája, hogy a hetes gyorsaságin taktikázzon a gumikkal, de ez is bejött neki, megspórolt pár lágy Pirellit. Evans és Loubet négy kemény és két lágy abroncsot választott, Greensmith pedig öt kemény gumival versenyzett.

    Elfyn Evansnak is kijött a lépés, két helyet lépett előre és negyedik, de egy perc feletti a hátránya. Neuville az ötödik, nem elég, hogy nem érzi a ritmust, még két defektet is kapott.

    A hatodik helyen Takamoto Katsuta áll, a japánt rejtélyes lefulladások hátráltatják. Óvatosan próbál versenyezni, tudja, hogy ezeken a pályákon könnyű rajtaveszteni.

    Gus Greensmith nem a pályák miatt esett ki, hanem a Fiesta hajtáséval történt valami, így Rovanpera és Suninen után ő is superrallyzik szombaton.

    Nem lesz ott viszont a szombati rajtnál Andreas Mikkelsen. Még délelőtt borult egyet és balszerencséjére megsérült a bukócső, így a Szardínia Rally számára véget ért. A WRC2-t Ostberg vezeti, a nyolcból hat gyorsaságit megnyert. 27 másodperc a hátránya Jari Huttunennek, a harmadik Bulacia pedig már több mint két percre van.

    A WRC3-ban hatalmas a csata, Kajetanowicz, Rossel, Lopez és Solans vív egymássaal. A két Skoda és a két Citroen 20 másodpercen belül volt a hetes gyors végén, Kajto 8,2-vel vezetett Rossel előtt.
    Frissítés: Kajetanowicz a nyolcas gyorsaságin kiesett. Egy balosban lecsúsztak az útról, az autó nem sérült meg komolyan, de nem tudtak visszjönni a pályára. Szombaton superrallyznak. Yohan Rossel vezet 16.3 másodperccel Pepe Lopez előtt.

    László Zoltán és Végh Attila továbbra is helytáll, a 34. helyen voltak a hetedik gyorsasági után.

    Szardínia Tanak
    foto: Toyota Gazoo Racing

     

     

  • Ott Tanak vezet a Szardínia Rallyn

    Ott Tanak vezet a Szardínia Rallyn

    Az első négy gyorsasági után Ott Tanak és Martin Jarveoja vezeti a Szardínia Rallyt 16.9 másodperccel Dani Sordo előtt. A harmadik helyen Sebastien Ogier áll 18.7 másodperces hátránnyal.

    Ott Tanak nagyon bekezdett Szardínián, mind a négy reggeli gyorsaságit megnyerte. Ogier harmadik helye is komoly haditett, hiszen a francia elsőként ment végig a pályákon, takarítania kellett.

    A gumtaktika már reggel elkezdődött, Tanak, Ogier, Sordo és Neuville három kemény és három lágy Pirellivel indult az első körre. A többiek négy kemény és két lágy abroncsot választottak. Sordónak azonban nincs szerencséje, megint arra panaszkodott, hogy valamelyik gumija tönkrement, pedig nem is autózik a határon.

    A nagy vesztes eddig Kalle Rovanpera. A harmadik gyors után még második volt, de a negyedik szakaszon megütötték a jobb első futóművet. Temu Suninennek pedig csak az első gyorsig tartott a verseny, egy a jobbosban felborultak. Hiába érkezett négy kerékre a Ford, nem tudta folytatni, de szombaton újra versenyben lesznek.

    Negyedik helyen van Thierry Neuville, a bő fél perces hátrányt azzal magyarázza, hogy nem érzi a ritmust. Takamoto Katsuta az ötödik, a negyedik gyorson eltalált egy bálát, de épségben megúszták, nem is veszítettek sok időt.

    A WRC2-ben Adrien Fourmaux a második gyorson lecsúszott az útról, kitört a bal első kereke és itt véget is ért a napjuk. Andreas Mikkelsen a negyedik gyorson 300 méter után borult fel, tovább tudtak menni de három és fél percet veszítettek. A kategóriát Ostberg vezeti, ami nem meglepő, hiszen három gyorsaságit nyert meg a négyből. A második Huttunen már 21 másodpercre van Ostbergtől, a harmadik Bulacia pedig több int egy percet kapott.

    László Zoltán és Végh Attila három gyorsasági után a 46. helyen állt a Rally3-as Fiestával.

    Tanak Szardínia
    fotó: Jaanus Ree/Red Bull Content Pool

     

  • Ott Tanak növelte előnyét a Portugál Rallyn

    Ott Tanak növelte előnyét a Portugál Rallyn

    Mindhárom reggeli gyorsasági szakaszt megnyerte és ezzel 19.2 másodpercre növelte előnyét Ott Tanak és Martin Jarveoja a Portugál Rally szombat délelőttjén. A második helyen továbbra is Elfyn Evans áll, mögötte hat másodpercre van Dani Sordo. Herczigék újra a pályákon vannak!

    Viszonylag nyugalmas délelőttön van túl az élmezőny. Kicsit panaszkodtak a reggeli ködre, szokás szerint elégedetlenkedtek a gumikkal, keresték a tapadást. Katsuta, Ogier, Rovanpera a további sorrend, de Ogier már csak fél másodpercre van a japántól.

    Portugál Rally
    fotó: Toyota Gazoo Racing WRT

    Két percnél nagyobb a hátránya a két M-Sport versenyzőnek. Greensmith kezdi felvenni a ritmust, talán egy kicsit túlságosan is, mert a 11-es gyorson lecsúszott az útról, de állt a gázon és tovább tudott menni. Fourmaux kedve is jobb lett. Reggel még a motorhibával küzdött, a kilences gyorsaságin folyamatosan padlógázzal ment volna a Fiesta, ezért etap üzemmdban ment végig a gyorsaságin. Aztán a következő szakaszra meglett a hiba, el is kezdett gyorsulni, de a hátránya három és fél perc a vezető Tanak mögött.

    Thierry Neuville autója elkészült, az első két szakaszon ők takarítottak, majd a nap harmadik gyorsaságija előtt egy technikai hiba miatt kikéstek. Egyetlen céljuk maradt, a Power Stagere spórolni a gumikkal és az autóval, hogy ott megszerezzék az öt pontot.

    Herczig Norbert és Ferencz Ramón a superrally szabályok szerint újra versenyben van, a kilencedik szakaszon abszolút 32., a következő gyorsaságin 30. helyen értek be.

    Portugál Rally
    fotó: @WORLD

    A WRC2-ben Gryazin turbóhibával küzdött így már majdnem másfél perc hátránnyal a harmadik. Lappi vezet, és mivel mindhárom gyorsaságit megnyerte, 14 másodpercre nőtt a különbség közte és Suninen között.

    A WRC3.ban változott a sorrend, Kajto nagyot ment a 10-es és 11-es gyorson, és átvette a vezetést, 13 másodperc az előnye Rossel előtt. Ingram feljött a harmadik helyre, de a hátránya 49 másodperc.

    Portugál Rally
    fotó: Hyundai Motorsport
  • Tanak vezet az első nap után Portugáliában, Herczigék superrallyznak

    Tanak vezet az első nap után Portugáliában, Herczigék superrallyznak

    Ott Tanak és Martin Jarveoja hat másodperces előnnyel vezet Elfyn Evans előtt a Portugál Rally első napjának végén. Thierry Neuville és a Herczig Norbert is kiesett, a SKODA Rally Team Hungária versenyzői szombaton superrallyval folytaják a versenyt.

    A nap meglepetésembere Dani Sordo, aki új navigátorral is remekül versenyez, pedig utoljára Monte Carloban nevezte őt a csapat. Sordo 9 másodperc hátránnyal a harmadik helyen zárta az első napot. A hetedik gyorsaságin veszítettek sokat, amikor a kopott gumikon megpördültek, majd lefulladt az autó, és az újraindítással is sok idő elment.

    Thierry Neuville a hatodik gyorsasági után még második volt, pedig Ogier mögött ő is derekasan kivette a részét a takarításból. A hetedik szakaszon azonban egy itinerhiba miatt túl gyorsan értek egy balos kanyarba, eltaláltak egy farönköt. Megsérült a váltó is, és az autó jobb hátsó futóművét is kiütötték. Kievickéltek a szakaszról, de nem tudták megjavítani az i20 WRC-t. Miközben három keréken haladtak alaposan feltartották Evansékat, de nekik a versenybíróság utólag jóváírta az elveszített 25 másodpercet, így maradtak a második helyen.

    Portugál Rally
    fotó: Janus Ree/Red Bull Content Pool

    A negyedik helyen is meglepetésember zárta a napot, Takamoto Katsuta meglepően gyors volt a murván. A japán nem nyújtott semmi extrát, de végig kiegyensúlyozottan autózott.

    Extra volt viszont Ogier teljesítménye. Takarított a pályákon, ennek ellenére ötödikként zárta a pénteket. A hetedik gyorsasági után nagyon panaszkodott, ehhez képest megnyerte azt a szakaszt.

    Portugál Rally
    fotó: Janus Ree/Red Bull Content Pool

    Kalle Rovanpera a hatodik volt a nap végén. A gumikkal gyűlt meg a baja, a kemények teljesen tönkrementek, ezért a lágyakkal szenvedett. Nála is rosszabbul jártak a fordosok. Greensmith napját a reggeli defekt pecsételte meg, Fourmaux pedig motorhiba miatt volt lassú.

    Herczig Norbert és Ferencz Ramón a negyedik szakaszig jutottak, amikor eltört a futóműben egy csavar, így ki kellett állniuk. Superrallyval folytatják, és mivel elsősorban tesztelni jöttek az ERC szezonra, ezért a fennmaradó két napon még sok munkát el tudnak végezni.

    Portugál Rally
    fotó:@ATWORLD

    A WRC2-ben az első három között óriási a csata. Lappi vezet 2.2 másodperccel Gryazin előtt. A két volkswagenest Suninen üldözi a Forddal, neki 9.8 másodperc a hátránya. A negyedik Solberg már közel fél percre van. Ostberg csak a hatodik, de a nap végén sportszerűen elismerte, hogy ha nincs a reggeli defekt, akkor sem lenne harcban az elejével, mert valami nagyon nincs rendben.

    A WRC3-ban Yohan Rossel és Kajetanowicz gyűrik egymást, a nap végén a francia vezetett 3.5 másodperccel. A harmadik Ciamin 17 másodpercre van Rosseltől, a negyedik Ingram hátránya már közel egy perc.

    Portugál Rally
    fotó: Citroen Racing
  • Neuville és Tanak hosszabbított a Hyundai Motorsporttal

    Neuville és Tanak hosszabbított a Hyundai Motorsporttal

    Thierry Neuville és Ott Tanak is több éves megállapodást írt alá a Hyundai Motorsporttal, így a gyártó nemcsak az új Rally1-es autó fejlesztésével készül a következő évekre, hanem a élversenyzőit is megtartja.

    Thierry Neuville a kezdetektől fogva az egyik pillére a Hyundai WRC programjának. 2014-ben megszerezte a márka első WRC győzelmét Németországban, 2019-ben és 2020-ban kulcsszerepe volt abban, hogy a gyártói címet is elhódítsa az Alzenauban dolgozó koreai csapat. Idei három harmadik helyével második a bajnokságban.

    Boldog vagyok, hogy többéves szerződést írhatok alá a csapattal, amely a második családom lett. Az eltökéltségük és a győzelemre való törekvésük meggyőzött arról, hogy kövessem ezt a fantasztikus utat, amit több mint hét évvvel ezelőtt közösen elkezdtünk. A hozzáállásuk és ambícióik a jövő évben érkező új WRC hibrid szabályokkal kapcsolatban szintén nagyon ígéretesek” – mondta Neuville.

    Tanak Neuville Hyundai
    Thierry Neuville, fotó: Hyundai Motorsport

    Ott Tanak 2020-ban világbajnokként csatlakozott a Hyundaihoz, és hazai pályán Észtországban állt először a dobogó tetején a kékekkel. 2021-ben a szezonnyitón kiesett, az Arctic Rallyn nyert, Horvátországban negyedik lett, jelengleg  negyedik a bajnokságban.

    „Nagyon örülök, hogy 2022-től is szerződésen lesz a Hyundai-jal. Az elmúlt két évben magtapasztaltam az elkötelezettségüket a siker iránt. Már nagyon várom a WRC új korszakát, de idén még van egy kis dolgunk – gondoskodnunk kell arról, hogy a WRC autók jelenlegi generációjától a lehető legeredményesebben búcsúzzunk el” – mondta az észt versenyző.

    Tanak, racingline
    Ott Tanak. Fotó: Hyundai Motorsport

    „Ezzel a két tehetséges versenyzővel való jövőbeli közös munka  ismét bizonyítja folyamatos eltökéltségünket és ambícióinkat a rali-világbajnokságban való sikerre. Mindketten kivételes nagykövetei a márkának és a csapatnak. A közeljövőben megkezdjük új 2022-es Rally1 versenyautónk tesztelésének kulcsfontosságú szakaszát, így Thierry és Ott közreműködésével zökkenőmentes tesztprogramot hajthatunk végre” – nyilatkozta Andrea Adamo, a Hyundai Motorsport vezetője.

    Hyundai Adamo
    Andrea Adamo, fotó: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool
  • Az Artic Rallyból merít erőt a Hyundai

    Az Artic Rallyból merít erőt a Hyundai

    A Hyundai egyértelműen kimondta, hogy a győzelem a céljuk a Horvát Rallyn. A feladat nem lesz könnyű, új verseny következik, és az év első igazi aszfaltos futama.

    Az Arctic Rally Finland-en visszatértünk ahhoz a formához, amit csapatként elvárunk magunktól. Most ezt a teljesítményt kell tovább vinnünk Horvátországba, és az azt követő versenyekre” – mondta Andrea Adamo, a Hyundai csapatvezetője. Nem csoda, hogy Adamo elégedett volt az előző versenyen. Ott Tanak és Martin Jarveoja nyert, Thierry Neuville és Martijn Wydaeghe harmadik lett, Craig Breen és Paul Nagle pedig a negyedik helyen fejezte be a versenyt.

    A Horvát Rallyra ugyanezt a három párost nevezte be a gyári csapat, a negyedik I20 WRC-ben pedig Pierre-Louis Loubet ül majd.

    Mindig nagyon várom az aszfaltos versenyeket” – mondta Neuville. „Kihívást jelent majd, de azt hiszem, mindenki örül neki, hogy egy új eseményre utazhatunk.

    Őszintén szólva elég nehéz bármilyen információt összeszedni a versenyről, de az eddigiek alapján úgy tűnik érdekes verseny lesz” – tette hozzá Craig Breen.

    A csapat természetesen tesztelt a verseny előtt, és a San Remo Rallyn is elindultak, amit Breen meg is nyert az R5-ös I20-assal.


     

  • Hatalmasat bukott a Monte-Carlo Ralin a címvédő Ott Tanak

    Hatalmasat bukott a Monte-Carlo Ralin a címvédő Ott Tanak

    Csúnya balesettel kezdte a szezont a WRC címvédője Ott Tanak. A Hyundai versenyzője a Monte-Carlo Rali negyedik szakaszán borult, ám mindenki sértetlenül megúszta az incidenst.

    A címvédésre reményében vágott neki az évad első fordulójának, ám a versenye nem tartott sokáig. Az észt pilóta a negyedik szakasz közel félénél sodródott le az útról és hatalmas tempóval „repült” le a domboldalról, ahol többszöri bukfenc után állt meg, miközben több fát is érintett.

    A csapat hivatalos közleményben tudatta, hogy mind a pilóta mind pedig a navigátor is saját lábán szállt ki a rommá tört autóból, ám elővigyázatosságból mindkettejüket a kórházba szállították az éjszakára.

    Tanak számára Monte-Carlo az egyik kedvenc helyszíne volt eddig, ugyanis az elmúlt három évben mindig dobogóra tudott itt állni.

    A balesetről számos felvétel felkerült azóta a különböző közösségi és videómegosztó oldalakra.

     

    https://www.youtube.com/watch?v=c95pD3CsWZg

  • Bottas Toyota Yaris WRC-t tesztelt!

    Bottas Toyota Yaris WRC-t tesztelt!

    A Mercedes Forma-1-es pilótája, Vallteri Bottas pénteken a Toyota Yaris WRC-vel tesztelt, a japánok szokásos teszt terepén. A finn már bemutatkozott januárban egy Ford Fiesta WRC-ben az Arctic Rally-n, azóta tesztelt az M-Sport Fiesta R5 autójával is. A Toyota Gazoo Racing sportigazgatója, Kaj Lindström nevetve szögezte le a motorsport.com-nak, hogy Bottas Yaris tesztje csak szórakozás volt:

    „Nincs szerződésünk. Ott volt az Arctic Rally-n, de nekünk van a legjobb autónk, és ki akarta próbálni! Valtterivel a teszt tervezett volt, és csak a tesztautót vezette a többiek után egy úton, közel Jyvaskylához.”

    A Toyota jelenlegi versenyzői Ott Tanak, Kris Meeke és Jari-Matti Latvala teszteltek a finn rali előtt, és a csapat maradt további egy napot. Bottas navigátora a kétszeres világbajnok Timo Rautiainen volt.

    A 29 éves versenyző lenyűgözte már az M-Sportot a Fiesta R5-ben, amikor idén vezethette azt Dél-Franciaországban. Bottas honfitársa, és az M-Sportnál versenyző Teemu Suninen nem is kételkedik benne, hogy kollégája a raliban is tudna magas szinten teljesíteni:

    „Amit az Arctic ralin művelt, az lenyűgöző volt. Jó lenne látni őt egy másik raliversenyen is, és hogy miképp teljesítene ott. Jó azt látni, amikor jönnek máshonnan versenyzők, főleg ha a világ legjobbjai közül való.”

    https://www.facebook.com/TOYOTAGAZOORacingWRC/posts/775748426160678

  • WRC: Ott Tänak győzött Argentínában

    WRC: Ott Tänak győzött Argentínában

    A hétvége folyamán jó teljesítményt nyújtó Ott Tänak megszerezte harmadik WRC győzelmét, egyben az elsőt a Toyota Gazoo Racing-nél vasárnap délután az YPF Rallye-n Argentínában. 37,7 másodperc előnnyel nyerte az FIA Rally Világbajnokság ötödik fordulóját.

    A pénteki nap első, 16.65 km hosszú gyorsaságijáról az észt ki tudott jönni, miután megütött egy sziklát, megforgatta a Yaris WRC-jét, és egy 10. idővel mindjárt az abszolút 9. helyen találta magát. A következő 12 szakaszból 10-et megnyert, hogy kényelmes előnyre tegyen szert a dobogó két fennmaradó helyéért küzdő riválisai előtt. Ez volt az első győzelme a tavaly augusztusban, Németországban megszerzett óta, és a Toyota első sikere a tavaly júliusi Finnországban elért óta.

    „Ez egy különleges dolog. Az ember soha nem tudhatja, mi fog történni, ha csapatot vált, de jó látni, milyen gyorsan javulunk”- mondta Tänak, aki az év elején csatlakozott a japán gyártóhoz.

    A második helyezett Neuville sikeresen növelte bajnoki esélyeit. Sébastien Ogier-t 10 pontra megközelítve 90 egységgel áll a végső elsőségért folytatott harcban is a második helyen. Ebben segítségére volt az utolsó, Power Stage szakaszgyőzelemért járó öt bónuszpont is. Csapattársa, Dani Sordo további harmincnyolc másodperccel végzett a harmadik helyen, megőrizve közelmúltbeli jó formáját, mely az elmúlt három versenyen két dobogós helyezést jelent számára.

    Ogier-nek nem volt esélye rá, hogy a Ford Fiesta-val túlszárnyalja rekordját, vagyis az első négy fordulóban három győzelem megszerzése után az ötödiken is nyerjen. A francia azt viszont elhatározta, hogy helyet cserél Andreas Mikkelsen-el az utolsó nap végére és megszerzi tőle a negyedik helyet. A norvég Mikkelsen sokkal kényelmesebben érezte magát az i20 kezelését illetően, végül csak 4.0 másodperc hátránnyal ért célba Ogier mögött abszolútban. Elfyn Evans a másik Fiesta-val hatodik lett, annak ellenére, hogy ritkán találta meg azt a tempót, amely 0.7 másodperc híján a győzelmet jelentette neki 12 hónappal ezelőtt.

    Kris Meeke végzett hetedikként a Citroën C3-mal, aki a szombati utolsó szakaszon kapott defektje miatt (14. időt futott, ezzel 8. helyre esett vissza az összetettben – a szerk.) már csak a tesztelésre összpontosíthatott. Hasonló probléma hátráltatta Esapekka Lappi-t is a záró nap első gyorsaságiján, az El Condor-on. A finn jobb hátsó defektje 19. időt jelentett és 2 pozíció vesztést, a hatodikról nyolcadikra való visszaesést, melyet a végéig nem sikerült ledolgozni.

    Teemu Suninen és a WRC 2 győztes Pontus Tidemand zárta az első 10 helyezett listáját. A svéd Tidemand profitált csapattársa, Kalle Rovanperä 17. gyorsasági szakaszon elszenvedett balesetéből, melyben végül senki sem sérült meg.

    A bajnokság a hatodik fordulójára visszatér Európába. A következő, ismét murvás futam, a Vodafone Rally de Portugal május 17.- 20. között kerül megrendezésre Matosinhos központtal.

    Az első 10. helyezett:

    1 TÄNAK 3:43:28.9
    2 NEUVILLE +37.7
    3 SORDO +1:15.7
    4 OGIER +1:58.6
    5 MIKKELSEN +2:02.6
    6 EVANS +3:06.3
    7 MEEKE +3:25.7
    8 LAPPI +4:32.6
    9 SUNINEN +5:38.6
    10 TIDEMAND +12:15.8