Címke: ötödik hely

  • „Egy ötödik hely nem a világvége Hamilton számára”

    „Egy ötödik hely nem a világvége Hamilton számára”

    Amíg Lewis Hamilton rendkívül frusztrált volt a Török Nagydíjon elért ötödik helyét követően, addig a Sky Sports szakértője, Martin Brundle szerint „ez egyáltalán nem jelenti a világvégét” a hétszeres világbajnok brit pilóta számára.

    A Mercedes klasszisának a 11. helyről kellett felzárkóznia az Isztambul Parkban rendezett versenyen, miután a brackley-i istálló kicserélte a belső égésű motort a W12-jében. Azonban Hamilton és a csapat között némi nézeteltérés volt a taktikát illetően, ami miatt végül a brit csillag nem tudott felállni a dobogóra az 58 körös futam végén.

    A szokásosnál gyengébb eredmény miatt Hamilton a vezetést is elveszítette az összetettben Max Verstappennel szemben, aki hat futammal a bajnokság vége előtt hat ponttal előzi meg a Mercedes pilótáját. Brundle szerint Hamiltonnak el kell fogadnia a mostani eredményét és arra kell gondolnia, hogy az idei szezonban számos olyan dolog is történt már, ami az ő malmára hajtotta a vizet.

    „Ez egyáltalán nem jelenti a világvégét Hamilton számára” – idézi az ex-F1-es brit szavait a Sky Sports. „Nyilvánvalóan nagyon közel állt a harmadik helyhez és az egy igazán komoly eredmény lett volna, figyelembe véve azt, hogy a motorbüntetése miatt csak a 11. helyről indulhatott.”

    „A szerencse forgandó, szokták mondani. Ha például Szocsiban nem esik le az eső és Lando Norris nyert volna nagy valószínűséggel, Verstappen pedig maradt volna a hetedik helyen. Hol az egyik fél jár jobba, hol pedig a másik, ez így működik.”

    „Rendkívül szoros az idei szezon és emiatt megeshet az, hogy egy leggyorsabb versenykörért járó plusz pontnak vagy akár egy sprintkvalifikációs győzelemnek is komoly szerepet lehet majd a végelszámolásnál. A csata kimenetelét akár egy balszerencsés pillanat vagy egy megbízhatósági probléma is eldöntheti majd.”

    A Török Nagydíjon a Mercedes erősebb volt a Red Bullnál, ami akár egy nem várt motorfejlesztéstől is lehetett. A Bikáknál erre egyáltalán nem számítottak és meglepődve tapasztálták azt, hogy a vad helyett újra a vadász szerepét kellett eljátszaniuk. Az energiaitalosoknak bőven lesz tennivalójuk a soron következő Amerikai Nagydíjig, ha szeretnék megfordítani a jelenlegi erőviszonyokat.

  • A Toro Rosso eredményes csütörtököt zárt Monacóban

    A Toro Rosso eredményes csütörtököt zárt Monacóban

    Elégedetten várhatják a versenyszombati napot a Toro Rossonál, ugyanis Alex Albon az ötödik legjobb időt autózta a tegnap délutáni második szabadedzésen.

    A Toro Rosso thai versenyzőjének sikerült beékelődnie a két Red Bull közé a délutáni gyakorláson, ráadásul az edzés leggyorsabb körétől, amit Lewis Hamilton autózott, is mindössze csak egy másodperccel maradt el. Csapattársának, Danyiil Kvyatnak pedig több, mint fél másodpercet adott.

    A második szabadedzés után Albon elégedett volt a szabadedzésen autózott tempójával, azonban azt is elmondta, hogy az ötödik helye nem tükrözi a valós erőviszonyokat, ugyanis szerinte a többi csapat a szombati időmérőre tartalékol.

    „Kétségtelenül jó napot zártunk, imádom a pályát és minden egyes kört élveztem,” – nyilatkozta Albon a második szabadedzést követően. Az autónk jó, most már csak az adatokat kell tanulmányoznunk és ezek alapján a legjobban beállítani az autót az időmérő edzésre. Néhány kisebb változtatást végeztünk az autón, szerencsére jó irányba. Imádom, ahogy az autó viselkedik ezen a szűk utcai pályán. Elővigyázatosak vagyunk, ugyanis a többi csapat is felerősödhet a kvalifikációra.”

    A faenzai istálló vezető versenymérnöke, Jonathan Eddolls hozzátette, hogy jó úton indultak el az autók beállításának terén. Azonban Kvyat a mai edzéseken küszködött az autó egyensúlya miatt Albonnal ellentétben, aki nagyon jól érezte magát az autóban.

    „Összességében a csapat egy sikeres csütörtöki napon van túl annak ellenére, hogy Alex először vezethet itt Forma-1-es autót Daniil pedig kihagyta a 2018-as szezont. Mindkét pilótánk jó tempót tudott autózni az első edzésen a lágy gumikkal. Úgy tűnik, hogy az STR14-es annak ellenére tűnik versenyképesnek, hogy sem az autó egyensúlya nem volt tökéletes.

    „Mindkét pilótánk szenvedett a gumik felmelegítésével, különösen a rövid etapok során. Azonban a hosszabb etapok már biztatóbbak voltak, de mint kiderült, sem Danyiil sem pedig Alex nem volt elragadtatva a gumik miatt. Daniil szenvedett az első mért körökön, ami miatt inkább visszajött a boxba, hogy változtathassunk az autója beállításán. Azonban még a változtatások után sem volt olyan jó az autója egyensúlya, mint Alexé. Alex gyors köre nagyon jól sikerült és végül ötödik lett.

    „Összefoglalva, az autónk versenyképesnek tűnik, ugyanis Alex sziporkázott a mai nap folyamán. Azonban a mai este folyamán még finomra kell hangolnunk Danyiil autóját. Magabiztosan várjuk a szombati időmérőt, ugyanis minden esélyünk meg van a jó szereplésre.”