Címke: Otmar Szafnauer

  • Silverstone-ban kezdhetnek tárgyalni Alonso új szerződéséről

    Silverstone-ban kezdhetnek tárgyalni Alonso új szerződéséről

    Az Alpine Silverstone-t jelölte meg arra, hogy elkezdjék a tárgyalásokat Fernando Alonso új szerződése kapcsán.

    A korábbi kétszeres világbajnok tavalyi visszatérésekor kötött kontraktusa ugyanis az idény végén lejár, de még nem akarja abbahagyni, és ezt mások is így látják.

    „Meglepődnék, ha visszavonulna. 40 éves, de fizikailag kifogástalan, és a legjobb versenyeit futja. Formában van, lelkes és mondhatom, hogy a nap 24 órájában csak a négy kerékre gondol. Fernandóban még mindig van három-négy év” – mondta honfitársa, Pedro de la Rosa.

    Alonsónak mindenesetre az idei szezon eddig borzalmasan alakul, mindössze két pont áll a neve mellett öt verseny elteltével, nem egyszer adódott már technikai gondja sem.

    „Nyilván nagyon frusztráló tud lenni, de ő rendben van” – mondta ezzel kapcsolatban az Alpine csapatfőnöke, Otmar Szafnauer. „A jó dolog az, hogy a csomag működik, így lehet a többi részen dolgozni.”

    A csapatvezető szerint a motorral nincsen semmi gond, bár egy kicsit le vannak maradva a Ferraritól, de a Mercedeshez és a Hondához képest jól állnak. Ami magát az autót illeti, már több javulás szükségeltetik: „A delfinezés miatt néha be kell áldoznunk az alacsony sebességű kanyarokat, hogy jól tudjunk menni a nagyobb sebességű kanyarokban. Spanyolországra új alkatrészek érkeznek, majd két futammal később és a tizedik futamon is jönnek újak. Folyamatos lesz a fejlesztés.”

    Szafnauer ezek után árulta el, hogy az Alonso szerződésével kapcsolatos egyeztetések is a 10. versenytől indulnak meg.

    „Silverstone-ban kezdünk róla tárgyalni” – válaszolta az erre vonatkozó kérdésre.

  • Seidl legszívesebben száműzné a „B” csapatokat

    Seidl legszívesebben száműzné a „B” csapatokat

    Andreas Seidl szerint az úgynevezett „B” csaptoknak nem kellene a Forma-1-ben szerepelniük.

    A Haas még közelebb került a Ferrarihoz. Az amerikai csapatnak most már van egy létesítménye a Scuderia maranellói bázisán, így még szorosabb technikai együttműködés jött létre köztük és a vörösök között.

    A McLaren csapatfőnöke kijelentette, a Haas megérdemli az eredményeit, viszont a Forma-1 jövőjének nem feltétlenül tesz jót egy ilyen szimbiózis.

    „A Haas maximálisan megérdemli az eredményeit. Vannak szabályok, és ők betartják őket. Nem emiatt panaszkodunk. Ugyanakkor az F1 jövője kapcsán vannak bizonyos elvi kérdések. Az autó teljesítményével kapcsolatos feladatokat a csapatoknak saját erőből kellene megoldaniuk.” – nyilatkozta a német vezető.

    Seidl szerint aki előrébb akar kerülni a száguldó cirkuszban, annak lassan muszáj egy „B” csapatot is alkalmaznia.

    „Ez a procedúra lehetővé teszi, hogy a „B” csapat kevesebb erőfeszítéssel jusson előrébb, viszont az aggasztóbb, hogy mennyit profitálnak ebből az „A” alakulatok.”

    A McLaren csapatfőnöke úgy véli, nem kellene engedni azt, hogy egy istálló mástól vegye a váltókat és az erőforrásokat, sőt a közös szélcsatorna használatot is betiltaná.

    „Mindent be kell tiltani, amit nem lehet megfelelően ellenőrizni.”

    Otmar Szafnauer egyetért Seidl nézeteivel:

    „Elmehetünk közben együtt kávézni és megoszthatjuk az ötletinket: milyen az új padló, avagy ne arra menjetek a fejlesztések terén.”

  • A csapatok arra kérik az FIA-t, hogy tisztázza a „fehér Ferrari” helyzetét

    A csapatok arra kérik az FIA-t, hogy tisztázza a „fehér Ferrari” helyzetét

    A csapatok szerint a Haas gyakorlatilag idén egy „fehér Ferrari”.

    Még élénken él a mezőnyben a rózsaszín Mercedes koncepciója és a körülötte kialakult botrány. 2020-ra ugyanis a Racing Point lemásolta a csillagosok előző évi konstrukcióját, ami mentén előrelépést eszközöltek.

    Az ugrást nem nézték jó szemmel az ellenfelek, így arra kérték a Szövetséget, nézzen körbe a kanadai-brit istálló háza táján. A fékhűtésen meg is akadt a szemük, ugyanis az 2020-ra már felkerült arra a listára, amit minden csapatnak magának kell legyártania. Hiába vette korábban azt az istálló, büntetést kaptak a használata miatt.

    Akkor tisztázták a konstruktőri mivolt menetét és jellegét, ám az új korszakban ismét felmerült a már jól ismert kérdés a csapatok egy részében. Ezúttal a Haas-ra néznek csúnyán, ugyanis az amerikai istálló „nagyot ugrott előre” a tavalyi eredményeihez képest.

    Günther Steiner szerint az autójukat nem lehet „fehér Ferrarinak” nevezni, ám az ellenfelek ezt nem így gondolják:

    „Ez egy kicsit meglepett. Nem gondoltuk volna, hogy egy ilyen nagy szabályváltozással felborul az erősorrend. Arra számítottunk, hogy a nagyobb erőforrással rendelkező istállóknak fognak kedvezni a regulák. Biztos vagyok abban, hogy az FIA meg fogja vizsgálni a helyzetet és a megfelelő következtetés vonja le azzal kapcsolatban, hogy mennyire hasonlít a két konstrukció.” – nyilatkozta Otmar Szafnauer.

    A Haas idén „Maranellóba költözött”, így a pletykáknak még nagyobb táptalajt biztosítanak:

    „Számunkra az elvi kérdés. Két csapat esetében csak a motor és a váltó bizonyos részei egyezhetnek meg teljesen. Az infrastruktúrát nem szabadna így megosztani. Az információáramlással a ‘B’ csapatot felhúzzák, miközben az ‘A’ csapatot is segítik.” – tette hozzá Andreas Seidl.

    Melbourne-ben felreppent az a pletyka is, hogy a Ferrari arra kérte a Haast, tekerjék lejjebb a motorjukat. A szóbeszéd szerint így akarták elterelni a gyanút a két csapat szoros kapcsolatáról és az amerikai istálló nagy javulásáról.

    Ted Kravitz, a Sky Sport riportere cáfolta a híreszteléseket, csakúgy, mint Steiner:

    „Micsoda badarság! A számítógépes rendszereink teljesen különállóak. A Ferraritól egy F1-es alkalmazott sem megy be oda. Bárki aki be akar jutni, annak a saját beléptetővel kell rendelkeznie.”

    Toto Wolff elismeri a Haas teljesítményét, ám arra kéri az FIA-t, hogy vizsgálja ki a helyzetet.

    „Számunkra ez még egy tanulási folyamat. 2000 fős szervezetként, ami a múltban nagyon sikeres volt, most nálunk sokkal kisebb csapatokkal küzdünk. Nagyszerű munkát végeztek. A két istálló közötti személycserék és az infrastruktúra közelsége viszont olyan vitás pontokat teremt, amik nem tesznek jót a sportág megítélésének. Ugyanakkor ha jó munkát végeztél, azt el kell ismerni és nem megkérdőjelezni kell. A jövőben ezért kell olyan megoldásokat alkalmaznunk, amik megakadályozzák, hogy két csapat túlságosan is közeli együttműködést hozzon létre.”

  • Alpine: Meg fogjuk adni Alonsónak azt az autót, amire szüksége van

    Alpine: Meg fogjuk adni Alonsónak azt az autót, amire szüksége van

    Otmar Szafnauer biztos benne, hogy az Alpine meg tudja adni Fernando Alonsónak azt az autót, mellyel a mezőny első felében tud harcolni a szezon folyamán.

    A spanyol sziporkázott a melbourne-i időmérőn, egészen addig, míg meg nem állt alatta az autó egy hidraulikai hiba miatt. Úgy érzi, enélkül legalább a legjobb háromban végzett volna, de talán a pole-ért is harcban lehetett volna. A francia alakulat új csapatfőnökét, Otmar Szafnauert arról kérdezték, képesek lesznek-e időben olyan autót Alonso alá rakni, melyből eredményesen kihozhatja a maximumot.

    „Mert már 40 éves? Remélem” – válaszolta az AS kérdésére. „Emlékszem, amikor 40 voltam és nem voltam fáradt. Most 57 vagyok és már fáradom. Idén azt kell tennünk Fernandóval és Estebannal együtt, hogy a többieknél jobban fejlesszük az autót. Ha ez sikerül, akkor amit idén megtanulunk, azt jövőre is alkalmazhatjuk. Az év végén láthatjuk majd, hogy a többiekhez képest mennyit tanultunk. Olyan autót adunk Fernandónak, amilyenre szüksége van. Meglátjuk, hogyan alakul a szezon – még csak most kezdődött–-, de nem hiszem, hogy rossz munkát végeztünk a télen. A szezon során javulni fogunk, felfelé fogunk menni.”

    Alonso jövője nagy kérdés jelenleg, hiszen a szerződése lejár év végén, de a spanyol még maradna a Forma-1-ben, akár az Alpine-al, akár anélkül. A helyzetet nehezíti, hogy a tavalyi Formula 2-es bajnok, Oscar Piastri ott toporog a Forma-1 kapujában és a csapat juniorpilótája, míg Oconnak 2024-ig szerződése van. A csapat ugyan még nem érzi ennek a szorult helyzetnek a hatását, de talán ők is tudják, hogy ez csak idő kérdése.

  • Vettel autótörésével viccelődött Szafnauer: Bosszú volt, a távozásom miatt

    Vettel autótörésével viccelődött Szafnauer: Bosszú volt, a távozásom miatt

    Otmar Szafnauer nevetve megjegyezte miért tört autót Sebastian Vettel a futamon.

    Az amerikai vezető 12 évet töltött az Aston Martinnál és a jogelődjeinél. Tavaly év végén viszont úgy döntött, hogy elhagyja a csapatot és új kihívást keres magának. Az Alpine csapatfőnöke később úgy fogalmazott, azért szánta el magát erre a lépésre, mert két pápa nem lehet egy világrendben. Ugyanakkor, az ott dolgozó embereket továbbra is becsüli, viszont a vezetőséggel már nem jött ki.

    Szafnauer 2021 végén találkozott utoljára a négyszeres világbajnokkal, így viccesen megjegyezte, hogy most adta át a csapattal a bosszúját a német.

    Az Ausztrál Nagydíjon, miután az autóval szenvedő Vettel megtörte az Aston Martint, a versenyirányítás a pályára rendelte a Safety Car-t. Ezzel a művelettel Fernando Alonso minden előnye elszállt, ugyanis a közepes abroncsokon lévők ‘ingyen’ cserélhettek.

    „Valószínűleg ezt azért tették, mert most itt vagyok. Ha az időmérőn oda kvalifikáltuk volna magunkat, ahol reálisan lehettünk volna, akkor nem így nézett volna ki a futam. Akkor Fernando (Alonso) is a közepeskeverékű gumikról rajtolt volna, mint a többiek körülötte. Így nem érte volna váratlanul és szerencsétlenül a Safety Car.” – nyilatkozta nevetve az 57 éves vezető.

    Nem gondolkodtak az egy kiálláson:

    Szafnauer jókedvűen hozzátette, ha látta volna előre, hogy mi fog történni, már rég Las Vegasban lenne.

    Alex Albon 57 kört teljesített a fehér oldalfalú abroncsokon. Így felmerült a kérdés, a spanyol is dönthetett volna így? Ám a csapatfőnök szerint ők akkor nem számoltak ezzel az opcióval.

    „Nekik (Williams) nem volt más választásuk, kint kellett maradniuk. Ha Albon kiállt volna, akkor a sor végén találta volna magát. Viszont ezt nem csinálod meg. Vársz a piros zászlóra vagy a biztonsági autóra és reménykedsz. Ha nem lett volna meg a tempónk, nem jön a VSC és ugyanazt tesszük, mint Albon, akkor a 10. helyen végeztünk volna. Előttük lettünk volna. Viszont ha előrébb vagy, akkor más döntéseket hozol. Csak azzal az információval tudsz számolni, ami az adott pillanatban elérhető a számodra. A jövőt megjósolni szinte lehetetlen. Ha látnám előre mi lesz, már rég Las Vegasban lennék.”

  • Nem jelent nyomást az Alpine számára az Alonso-Piastri dilemma

    Nem jelent nyomást az Alpine számára az Alonso-Piastri dilemma

    Az Alpine csapatánál akár komoly fejtörést is okozhat a jövő évi pilótafelállásuk kérdése, habár a franciák egyelőre nem érzik ennek hatásait.

    Melbourne-ben jelenlegi pilótájuk, Fernando Alonso bejelentette, hogy még további két-három évet is eltöltene a Forma-1-ben, az idény végén lejáró szerződése ellenére. Ez pedig így érdekes helyzetet szül annak fényében, hogy juniorjuk, a tavalyi Formula 2-es bajnok, Oscar Piastri ott toporog a Forma-1 kapujában, míg a másik autóban ülő Esteban Oconnak 2024-ig szól a szerződése.

    Alonso saját maradásával kapcsolatban így nyilatkozott: „Ha az Alpine-al [maradok – a szerk], akkor jó. Ha mással, akkor is. Valószínűleg a nyáron kezdem meg a tárgyalásokat, szóval majd meglátjuk.”

    Piastri oldaláról menedzsere, Mark Webber nyilvánult meg, aki elmondta, hogy az Alpine nem akarja elengedni Piastrit: „Most rajtuk a sor, hogy valóban eljuttatják-e az F1-ig.”

    Az új csapatfőnököt, Otmar Szafnauert is kérdezték, nyomást jelent-e a probléma megoldása: „Nem, még csak április van. Szerintem a nyomás július környékén érkezik, amikor beindul a pilótakeringő.”

    Alonso amellett, hogy reméli, Piastri mihamarabb talál helyet, továbbra is azt hangsúlyozza, hogy a teljesítmény az, ami igazán számít: „Szerintem, ha 25 lennék, nem lenne miről beszélni. Az emberek fiatal tehetségeket kutatnak, de úgy gondolom, a teljesítményről szól az egész.”

  • Alpine: Még jobb is, hogy csak magunknak gyártunk motort

    Alpine: Még jobb is, hogy csak magunknak gyártunk motort

    Habár nem jelent nagy előnyt, de az Alpine szerint még jól is járnak vele, hogy csak saját magukat kell kiszolgálniuk motorokkal.

    A Renault a hibrid érában alapvetően a Red Bullnak, a Toro Rossónak és a McLarennek is szállított motorokat, azonban 2020 végén a wokingiak is partnert váltottak, így a franciák magukra maradtak, ügyfél nélkül. 2021-től Alpine néven folytatták tehát, és szerintük az a legjobb ebben, hogy senki másra nem kell hallgatniuk.

    Erről a csapathoz újonnan érkezett Otmar Szafnauer beszélt a GPFans hasábjain: „Szerintem valamivel jobb így, de nem sokkal. Ha két csapat használja a motorodat, és valami elromlik a használat alatt, akkor abból tanulni tudsz. De mi egyedül használjuk a motorjainkat, igaz ennek is vannak előnyei. Nem kell tekintettel lennünk senki más kívánságaira, és bármennyire is azt mondják a három vagy négy csapatot ellátó motorgyártók, hogy a saját gyári csapataikra koncentrálnak, ez nem így van. Az ügyfeleknek megvannak a saját kívánságaik, és keményen nyomulnak: »Ezt a fajta hűtést akarom, ezt akarom, így akarom a vázhoz rögzíteni, gondoltál már erre?«, és így tovább. Néha kompromisszumot kell kötniük, nekünk viszont nem kell.”

    Mindazonáltal ha valaki érdeklődne a Renault hajtásláncok iránt, Szafnauer nyitott lenne egy esetleges partnerségre. A Forma-1-be csatlakozni kívánó Andretti szándéka például állítólag éppen az, hogy a Renault erőforrásait használják.

    „Ez egy elméleti dolog, de ha valaki idejön és egyeztetni akar velünk, biztos vagyok benne, hogy szívesen beszélünk vele” – mondta az esetleges partneri megállapodásokkal kapcsolatban.

  • Berger nem elégedett az Aston Martin új csapatfőnökével

    Berger nem elégedett az Aston Martin új csapatfőnökével

    Gerhard Berger megkérdőjelezi, hogy az Aston Martin a megfelelő csapatfőnököt nevezte-e ki. Otmar Szafnauer 2022-re átment egy másik táborba, és magával vitte az osztrák szponzor BWT-t az Alpine-hoz. Elárulta, hogy Lawrence Stroll túl sok beleszólást akart az Aston Martin irányításába. Berger úgy néz ki, hogy megérti ezt, és beszélt erről a Servus TV-nek:

    „Egyáltalán nem vagyok róluk meggyőződve. Mike Krack csatlakozott most hozzájuk a BMW-től, de ő a DTM-ből érkezett, ahol nem tudta, hogy az egyik nap miért van az autója az első sorban, a másik nap pedig miért van lemaradva. Nem tudom elképzelni, hogy a Forma-1-ben bármi is sikerülne neki, és javulnának.”

    A 62 éves DTM főnök ekézte Sebastian Vettel motivációját is:

    „Ha az ember olvassa a nyilatkozatait, az a benyomása, hogy már teljesen más dolgokkal foglalkozik, mint a Forma-1. Én egy olyan Sebastianra emlékszem, aki a legkoncentráltabban és sikerorientáltan hozta a győzelmeket.”

    Végső soron akkor fog ez eldőlni, amikor a silverstone-i székhelyű Aston Martin képes lesz olyan autót gyártani, amely az élen tud versenyezni. Az egykori F1 legenda Berger ezért így zárt:

    „Amennyiben Sebastiannak versenyképes az autója, akkor teljesíteni fog, akár méla, akár nem. Ő egy remek versenyző, még ma is.”

  • Szafnauer az Aston Martinról: Két pápa nem lehet egyszerre

    Szafnauer az Aston Martinról: Két pápa nem lehet egyszerre

    Otmar Szafnauer kifejtette miért hagyta el az Aston Martint.

    Az 57 éves vezető még a force indiás korszak alatt csatlakozott az alakulathoz. Végig kísérte az istállót akkor is, mikor Racing Point néven folytatták tovább kalandjaikat, ám amióta Aston Martinként szerepelnek, minden megváltozott.

    Tavaly váltott ismét nevet a kanadai-brit istálló, ám az amerikai vezető nem akart már a fedélzeten maradni. Bahreinben elmondta miért döntött a távozás mellett:

    „Olyan nincs, hogy két pápa van. Az Aston Martinnál viszont ez a helyzet állt fenn. Vijay (Mallya) korábban évente négy napot töltött összesen a gyárban. A munkát teljesen ránk bízta.” – nyilatkozta Szafnauer a német Sport1.de-nek.

    Az Alpine új csapatvezetője Lawrence Stroll metódusaival már nem tudott azonosulni, viszont a gyárban dolgozókat továbbra is méltatta:

    „Az ott töltött 12 évem alatt megdupláztam a csapat méretét. Mindannyian hiányozni fognak.”

    Christian Danner szerint igaza lehet a távozó amerikai csapatfőnöknek. A német úgy véli, honfitársa idén sem fog győzelmeket aratni az alakulattal, hiába reménykednek ebben sokan.

    „A csapat még gyerekcipőben jár. Nem vagyok abban sem biztos, hogy a megfelelő irányba haladnak és jó helyre fektetnek be.”

    Gerhard Berger szerint sem lesz a csapatnak világmegváltó autója 2022-ben:

    „A sikerük azon múlhat majd, hogy tudják-e megfelelően módosítani az autót. Csakis így érhet el Sebastian (Vettel) jó eredményeket. Akkor már mindegy lesz mit gondol az ökonómiáról és fenntarthatóságról.”

  • A McLaren sokkal jobban szabályozná a B-csapatok mozgásterét

    A McLaren sokkal jobban szabályozná a B-csapatok mozgásterét

    A McLaren csapatfőnöke, Andreas Seidl szerint a B-csapatok rendkívül szemtelenül vesznek át elemeket partnerüktől. Ezt pedig szabályozni kell.

    Az úgynevezett B-csapatok helyzete évek óta időről időre visszatéről téma az F1-ben. A Haas koncepcióját például több rivális is élesen bírálta már. Ezen csapatok szerint az amerikaiak túl messzire mennek el az elemek átvételében, sőt, gyakorlatilag amit csak tudnak, másolnak. Partnere, a Ferrari ebben pedig készségesen segít is neki.

    A McLaren csapatfőnöke, Andreas Seidl szerint ezt a szürkezónát mindenképp szabályozni kell. Konkrétumokat nem említett, de leszögezte: ők tényleg csak a motort kapják a Mercedestől.

    Elsősorban magunkkal foglalkozunk, így nem tudok konkrétumokat mondani, mi a helyzet a Haas és a Ferrari között” – mondja Seidl. „Azt viszont nem titkoljuk és soha nem is titkoltuk, hogy az ilyen kapcsolatrendszerek számunkra komoly aggályokat vetnek fel. Ezzel kapcsolatban mindenképp lépéseket szeretnénk. A cél az, hogy megint 10 (illetve a jövőben 11, vagy 12) konstruktőrről szóljon a Forma-1. Erről kellene szólnia a Forma-1-nek. Az nincs rendjén, hogy az erőforráson kívül minden mást a partnercsapattól vegyenek át. Ezt minden egyes alkalommal fel is hozzuk az FIA-nak.”

    McLaren-csapatfőnök kollégájával egyébként az Alpine részéről Otmar Szafnauer is egyetért. „Az a baj, hogy a szakemberek, akik megosztják egymással a szélcsatornát, akár megihatnak egy kávét is együtt. Aztán ők meg megbeszélhetik egymássa, mi történt, mi jó, mi rossz. Kérek mindenkit, ne menjünk el ebben az irányba.

    Alkatrészek átvétele vagy át nem vétele, McLaren-kritika ide vagy oda, a Haas mindezekkel együtt a 2021-es szezon tökutolsó csapata lett.