Címke: Otmar Szafnauer

  • Pérez előbb megtudta, hogy a Racing Point ki fogja vágni

    Pérez előbb megtudta, hogy a Racing Point ki fogja vágni

    Sergio Pérez elismerte, hogy tudott arról, hogy a Racing Point ki fogja rakni, még mielőtt a csapat közölte volna azt vele. Pletykálták, hogy a mexikói meghallotta, amikor a csapat tulajdonosa, Lawrence Stroll utasított egy ügyvédet Monzában, hogy készítse elő Sebastian Vettel szerződését. Pérezt Szocsiban kérdezték erről, két héttel azt követően, hogy a dolog hivatalossá is vált, Mugellóban:

    „Igen, a hír igaz. Monzában, a versenynapon tudtam meg, hogy nem maradhatok. Reméltem, hogy ettől azért tisztább lesz a csapat, de nem hibáztatom Otmar Szafnauert és Lawrence Strollt. A legjobbakat kívánom nekik a jövőben.”

    A feszültség nyilvánvaló volt Szocsiban Pérez és a Racing Point között, de már olyan információk is szárnyra kaptak, mely szerint a 30 éves pilóta 2021-re szerződést kötött a Haas csapatával. A német Sport Bild úgy tudja, hogy Pérez hangulatán esetlegesen javíthatott az, hogy 10 millió dollárt fizet neki a Racing Point, amiért idő előtt leléptették.

  • Szafnauer: A jelenlegi formátum tarthatatlan az F1-ben

    Szafnauer: A jelenlegi formátum tarthatatlan az F1-ben

    Otmar Szafnauer szerint az egymás utáni három versenyhétvégés formátum nem szolgálhat estlegesen egy jó jövőképpel, ugyanis ez tarthatatlan a szereplők számára.

    A versenynaptár újratervezésénél az volt az egyik legfőbb cél, hogy minél több futamot tudjanak megrendezni. Ezzel ugyanis az F1 a csapatok pénzügyi problémáit enyhíti, eleget tesz a tévétársaságokkal kötött szerződéseknek, továbbá a bajnokság is változatos lehet a különböző helyszínek miatt. A késői kezdés végett viszont 9 futamot kellett 3-as bontásokba megrendezni, míg ez idő alatt mindösszesen 3 ‘szabad hétvége’ maradt.

    A Racing Point csapatfőnöke tisztában van azzal, hogy idén nem volt más megoldás, azonban a jövőben nem örülne ennek a formátumnak.

    ,,Mindenki tudja, miért kellett ezt tennünk ebben a szezonban. Ám ha azt mondom az embereinknek, hogy a jövőben is így lesz, akkor a szerelők világgá mennek. Ez a három hetes formátum tarthatatlan.”

    Andreas Seidl, osztja Szafnauer álláspontját:

    ,,Örülök annak, hogy az elkövetkezendő hetekben egy kicsit normalizálódni fognak a dolgok. Ez a periódus, ahol 9 versenyt rendeztek 11 hétvége alatt sokkal intenzívebb volt, mint eddig bármi. Ez kizsigereli az embereket.”

    Ugyanakkor a Liberty Media továbbra is azt tervezi, hogy a jövőben 25 versenyt szorítanak bele a szezonban, így a három verseny három hét alatti formátum egy állandó szereplővé válna.

    ,,Ebben az évben egy nagyon különleges szituáció állt elő, ezét a rendkívüli körülmények kényszerítették ki a rendkívüli intézkedéseket. Ezzel a Forma-1-nek is tisztában kell lennie. Továbbá mindenki számára azt is egyértelművé kell tenni, hogy ez nem válhat az új normává.” -tett hozzá Seidl.

  • Michael Jordan korábbi marketingesét szerződteti le a Racing Point

    Michael Jordan korábbi marketingesét szerződteti le a Racing Point

    A Racing Point nemrég bejelentette, Jefferson Slack lesz a csapat új kereskedelmi igazgatója.

    A rózsaszín istálló komolyan gondolja a top csapattá válást, ugyanis egyre nagyobb neveket dobnak be abba a bizonyos kalapba. Sebastian Vettel megszerzése után egy ismert marketinges csatlakozik hozzájuk, aki az Aston Martin F1 Team kereskedelmi értékeit hivatott majd kiaknázni.

    Az amerikai szakember 30 éve tevékenykedik a sportmarketing világában. A 90-es években Michael Jordannel dolgozott együtt, majd későb Slack a labdarúgás felé vette az irányt. 4 éven át volt az olasz Inter Milan vezérigazgatója, ezen felül olyan ügynökségek irányításában is részt vett, mint a Wasserman avagy az IMG.

    A motorsportba is belekóstolhatott a Dorna révén, ugyanis a cég felel a MotoGP kereskedelmi jogaiért. Slack legújabb állomása a Forma-1-be vezet, ugyanis azonnal csatlakozik az Aston Martinná váló Racing Pointhoz, mint kereskedelmi igazgató.

    Az amerikainak közvetlenül Otmar Szafnauernek kell majd jelentenie, aki az istálló csapatvezetői és vezérigazgatói státuszát is birtokolja.

    ,,Azzal az előrelépéssel, amit ebben a szezonban a pályán elértünk, továbbá azzal, hogy a jövőben Aston Martin F1 Teammé válunk, egy olyan egyedülálló lehetőségünk adódik, hogy létrehozhatunk egy új ikonikus sportértéket az F1 élvonalában. Örömmel jelentjük be Jefferson Slack kinevezését, aki segíteni fog nekünk abban, hogy kiaknázzuk azokat a  globális kereskedelmi és marketing lehetőségeket, amik előttünk hevernek.” – nyilatkozta Lawrence Stroll.

    Slack a következőket mondta el új csapatáról:

    ,,A Racing Pont az egyik legizgalmasabb kereskedelmi lehetőséggel rendelkezik, nem csak az F1-ben, hanem az egész sportvilágban. Egy új sport márkát szeretnék kiépíteni az Aston Martin F1 Teammel, továbbá azt reméljük, hogy a folyamat során egy kivételes globális marketing platformot is kreálhatunk más márkáknak és partnereknek. Alig várom már, hogy együtt dolgozzak Lawrence-el (Stroll) és Otmarral (Szafnauer). Együtt egy világklasszis kereskedelmi és marketing csapatot fogunk építeni.”

  • Szafnauer: Stroll megérdemli az ülését jövőre Vettel mellett

    Szafnauer: Stroll megérdemli az ülését jövőre Vettel mellett

    A Racing Point csapatfőnöke, Otmar Szafnauer szerint Stroll megérdemli a helyét, de Carlos Sainz kételkedik az igazában.

    Sokan Pérez menesztését pusztán annak tudják be, hogy Stroll a tulajdonos fia, így ő nem mehet el a csapattól. Azt a csapat vezetője, Otmar Szafnauer is elismerte, Pérez szerződésében voltak olyan kilépési záradékok, amik nem léteznek a másik versenyző esetében.

    „Lance még mindig fiatal, és még csak második szezonját tölti a csapatnál. Még fejlődni képes, és eddigi legjobb szezonját futja.”

    „A mugellói balesete előtt negyedik volt a bajnokságban, épp egy dobogót is szerzett. Van még benne potenciál, most kibontakozik a tehetsége, és most megmutatja, megérdemli azt a helyet Sebastian mellett jövőre.”

    Mindezek ellenére azonban nem kell messzire menni ahhoz, hogy olyan embert találjunk, aki szerint a rossz pilóta megy el a rózsaszín csapattól.

    „Az, hogy Checo elmegy, megmutatja, nem minden a teljesítményről szól. Ha csak azt néznénk, nem találunk rá okot, miért kellene elmennie. De az F1-ben vannak más érdekeltségek is.” – jegyezte meg keserűen a McLaren spanyol pilótája, Carlos Sainz.

    „Megmentette a csapatot a csődtől, és most nem akarják vele folytatni, pont, amikor lenne alatta egy autó, amivel harcolhatna is.” – emlegeti fel azt, hogy valójában Pérez nélkül Stroll sem lenne sehol.

    „Ez frusztrál, mert jóban vagyok vele, és tisztelem mint versenyzőt. Ez emlékeztet arra, hogy ilyen a sportunk, de mi választottuk, és ezt el kell fogadnunk. Remélem, Checo megtalálja azt, ami motiválni tudja.”

  • Stroll balesete miatt lehet, hogy nem lesz Pereznek új csomagja

    Stroll balesete miatt lehet, hogy nem lesz Pereznek új csomagja

    A Racing Pointnál kénytelenek megszakítani a munkát Sergio Perez autójának a továbbfejlesztésén, amelyet a jövő heti orosz futamra szántak, mert Lance Stroll autója most előrébb való. A múlt vasárnapi Toszkán Nagydíjon ütközött RP20-as volt az egyetlen, amelyiken már az új csomag volt, és a terv az volt, hogy ezen fejlesztéseket megkapja már majd a mexikói is Szocsiban. Otmar Szafnauer csapatfőnök így nyilatkozott erről:

    „Stroll autóján valóban ott voltak már az új fejlesztések, így most sokat kell dolgozzunk azon, hogy legyen elég alkatrész mindkettejüknek, hogy frissített csomaggal mehessenek Oroszországban.”

    A Stroll édesapja által irányított csapatnak ugyanis csak egy autónyi elég új tartalékalkatrésze volt Mugellóban. Amennyiben nem lesz elég nekik, akkor Perez, aki az év végén elhagyja a csapatot és helyére Sebastian Vettel érkezik lesz kénytelen várni. Stroll előrébb áll a bajnokságban így ő a kedvezményezett. Mindenképp szükséges lesz elegendő mennyiségű tartalék alkatrészre is, mivel az autót nem lehet már visszaalakítani a régi specifikációra, amennyiben újra lenne törés.

    Perez, ötödik helyezettként még a vasárnapi verseny után újságíróknak elmondta, hogy nagyon várja az új csomagját Szocsiban.

  • Marko máris tagadta a Newey-Aston Martin pletykát

    Marko máris tagadta a Newey-Aston Martin pletykát

    Helmut Marko tagadta azokat a pletykákat, mik szerint Adrian Newey elhagyja a Red Bullt az Aston Martinért.

    Hosszú várokozás után a héten kiderült, hogy Sebastian Vettel jövőre az Aston Martinná váló Racing Pointnál fogja folytatni a pályafutását. Természetesen az időzítés nem feltétlenül jött jól a Scuderiának, ugyanis a német némileg ellopta a show-t előlük az ünnepi hétvégéjükön.

    A négyszeres világbajnok a 2021-es évre Lawrence Stroll és a csapat támogatását fogja élvezni, ugyanakkor azt kihangsúlyozták, hogy a két versenyzőjük egyenlő bánásmódban fog részesülni. A 33 éves pilóta becserkészésének nemcsak a kanadai milliárdos örül, hanem a Mercedes csapatfőnöke is. Toto Wolff is vásárolt részvényeket az Aston Martinból, továbbá Vettel szomszédságában lakik, így nagyon jó kapcsolatot ápol a heppenheimivel.

    ,,Az a tudás, amivel Seb (Vettel) rendelkezik nagyon is kulcsfontosságú lesz a csapatnak. Általa mindenki előre léphet majd.” – osztotta meg álláspontját a csillagosok vezetője.

    Vettel személye mellett az olasz sajtó azonban még egy nevet bedobott a kalapba. A pletykák szerint a Red Bull főtervezőjét is elcsábíthatják az új projektbe, így összeállhat majd ismét a sikeres páros az Aston Martinnál.

    Newey az elmúlt években némileg háttérbe vonult. Christian Horner Monzában elmondta, mindez azért történt, mert a 61 éves szakember motivációját az F1 jelenlegi állapota és a Renault-val való elmérgesedett viszony csorbította meg. A brit csapatfőnök viszont leszögezte, a Honda megjelenése ismét megmozgatta Newey fantáziáját, ezért újfent teljes erőbedobással vesz részt a csapat életében.

    Így mikor megkérdezték a Red Bull tanácsadóját a nemrég született pletykáról, Marko azonnal cáfolni kezdte azokat:

    ,,Adriannek (Newey) szerződés van velünk. Nemrég ugyan lehetősége volt tesztelni egy ritka Aston Martint, amiért köszönetet is mondott Strollnak, viszont ebben nincs több.” -nyilatkozta az osztrák a Sport1.de-nek.

    Mindaddig Otmar Szafnauer azokat a találgatásokat igyekezett eloszlatni, amik azt sugallták, hogy újdonsült versenyzőjük nem épp acélos teljesítménye náluk is fel fog bukkanni. A Racing Point csapatfőnöke viszont meg van arról győződve, hogy mindez azért alakult ki, mert a Ferrarinál Vettel nem érezte azt, hogy támogatják:

    ,,Mindannyiunknak szüksége van egy kis szeretetre, különösen akkor, ha mentálisan is folyton feszegetjük a határainkat. A mi feladatunk az, hogy átkaroljuk őt és megmutassuk neki, hogy miről is szól ez a csapat. Úgy vélem mellettünk ismét kivirágzik majd.”

  • Hivatalos: Sebastian Vettel az Aston Martinhoz igazol!

    Hivatalos: Sebastian Vettel az Aston Martinhoz igazol!

    Jövőre a Racing Pointból Aston Martin lesz, és bár Sergio Pereznek még volt szerződése, 2022-ig, bekövetkezett, amire már számítani lehetett.

    Szerdán bejelentésre került, hogy Perez év végén távozik a csapattól, ma pedig bejelentették, hogy a helyére nem más érkezik, mint a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel.

    Vettel mind a négy címét a Red Bullal szerezte, majd 2015-ben a Ferrarihoz igazolt. A cél persze az volt, hogy példaképéhez, és honfitrársához, Michael Schumacherhez hasonlóan ő is sikerre vigye az olasz csapatot, de nem jöttek be a számításai. A német versenyző bár még mindig csak 33 éves, meglehetően belefásult az elmúlt években.

    Jövőre azonban teljesen új kihívás várja, a fejlődő, Aston Martinná váló Racing Pointnál folytatja pályafutását. Vajon sikerül majd győznie a brit márkával?

    Otmar Szafnauer vezérigazgató és csapatfőnök nyilatkozata:

    „Silverstoneban mindenki izgatott ezen hír miatt. Sebastian már egy kipróbált bajnok, és a győztes mentalitást képviseli, ami egyezik a céljainkkal, és ambícióinkkal az Aston Martin F1 Team kapcsán. Szombat és vasárnap délutánonként Sebastian egyike a legjobbaknak a világon, nem is tudnék mondani jobb pilótát, akinek a segítségével belevághatunk ezen új fejezetünkbe. Fontos szerepe lesz a csapatunknál, és vele elérjük a következő szintet is.”

    Sebastian Vettel:

    „Végre megoszthatom a jövőmmel kapcsolatban ezeket az izgalmas híreket. Extrém büszke vagyok rá, hogy 2021-ben az Aston Martin versenyzője leszek. Ez nekem egy új kaland, egy igazán legendás autógyárral. Lenyűgözött a csapat idei teljesítménye, és hiszem azt, hogy a jövő még fényesebb lesz. Az az energia és elkötelezettség amit Lawrence Stroll fektet a sportágba inspirál, és hiszek benne, hogy együtt valami igazán különlegeset építünk fel. Még mindig nagyon szeretem a Forma-1-et, és az egyetlen célom az, hogy a mezőny elején versenyezhessek. Ebben az Aston Martinnál lenni nagy megtiszteltetés.”

     

     

  • Szafnauer: Vettel akkor így kiesett? Sosem volt bent!

    Szafnauer: Vettel akkor így kiesett? Sosem volt bent!

    Otmar Szafnauer nemrég kijelentette, nem számoltak Sebastian Vettellel a 2021-es szezon kapcsán.

    Pár hete még intenzíven izzottak a pletykák azzal kapcsolatban, hogy a négyszeres világbajnok hamarosan aláírja a szerződését a kanadia-brit csapatnál. Az olasz illetve osztrák sajtó Belgiumra jósolta az eseményt, ám Spa-ban ezzel kapcsolatban nem történt semmi. Ralf Schumacher meg is jegyezte, hirtelen elhalkultak a német körüli pletykák, így nem biztos, hogy jövőre a mezőny tagja lesz a heppenheimi.

    Erre a tézisre Sergio Pérez magabiztossága is bizonyítékként szolgálhat, ugyanis a mexikói a korábbi óvatos magatartásához képest elég egyértelműen állítja, hogy nem lesz semmi változás Lawrence Stroll csapatában a pilótafronton.

    A Racing Point csapatfőnökével az AMuS egy hosszabb interjút készített a Toszkán Nagydíj előtt, ahol is előkerült a már közkedvelté vált Vettel-Aston Martin téma. A rózsaszín alakulat vezetőjét megkérdezték, mikor fogják bejelenteni a jövő évi párosukat, mire Szafnauer meglepetten a következőket válaszolta:

    ,,Már két évvel ezelőtt megtettük, így nincs mit konfirmálnunk a jövőre nézve.”

    Természetesen az Auto Motor und Sport képviselője átfogalmazta a kérdését, annak érdekében, hogy valamiféle választ kicsikarjon a dörzsölt csapatfőnöktől:

    AMuS: ,,Másképp fogalmazva: Sebastian Vettel kiesett?”

    Szafnauer: ,,Sosem volt bent.”

    AMuS: ,,Mit jelent ez a jövőre nézve?

    Szafnauer: ,,Fejezzük be az interjút ezzel a kérdéssel.”

    A Racing Point ez alapján nem számol a négyszeres világbajnokkal, de természetesen volt már arra példa, hogy egy alakulat az ellenkezőjét lépte meg annak amit korábban lenyilatkozott.

    Mire várhat Vettel?

    Az olasz Motorsport.com egy korábbi elemzésében annak próbált utána járni, hogy a 33 éves pilóta vajon miért nem kötelezte még el magát senki mellett.

    Természetesen a rózsaszín istálló tűnt itt is a legjárhatóbb útnak, ezért elsőként a kanadai-brit csapatot vették górcső alá. A copygate miatt a német dönthetett úgy, hogy kivár, ugyanis ha a Nemzetközi Fellebbviteli Bírósághoz került volna az ügy, ott akár súlyosabb büntetés is kaphatott volna az alakulat, aminek tükrében akár a nagy fejlődéstől is búcsút vehettek volna. Ez azonban már nem játszik, mivel mindenki visszavonta a fellebbezését a stewardok ítélete ellen, így a ‘rózsaszín Mercedes’ ügye lezártnak tekintendő.

    A másik ok amiért még nem derült ki Vettel sorsa az Lewis Hamilton és a Mercedes miatt lehet. Ugyan formalitásként tekintenek arra a bizonyos szerződésre a felek között, viszont a brit világbajnok még nem kötelezte el hivatalosan magát a csillagosok mellett. Valtteri Bottas útja már eldőlt, ugyanis ő biztos maradni fog, viszont a brit még nem kanyarította rá az aláírását azokra a dokumentumokra. A Motorsport.com szerint a négyszeres világbajnok még nem zárta be teljesen a Fekete Nyilakhoz vezető kaput, így rajta tartja a szemét a német istállón és a döntéseiken. Ha valamilyen oknál fogva nem sikerülne a megegyezés Hamiltonnal (erre nagyon kevés esély van), akkor a heppenheimi elsőként ugorhat az üres hely megkaparintására.

  • Szafnauer: Az új szabályok nem fognak problémákat okozni

    Szafnauer: Az új szabályok nem fognak problémákat okozni

    Otmar Szafnauer szerint az új szabályok nem fogják befolyásolni a Racing Point működését.

    Az FIA lázasan dolgozik azon, hogy kibogozza a kanadai-brit csapat ügyét, tovább ennek kapcsán a szabályokon is változtatnának. A rózsaszín csapat ugyanis a Mercedesről másolta teljes autóját, amit állításuk szerint csupán saját készítésű képek alapján terveztek meg. A Renault azonban nem hitt ennek, így a Stájer Nagydíjon a fékhűtők miatt óvást indított a Racing Point ellen. Ugyan az FIA februárban már ellenőrizte a silverstone-i székhelyű csapat gyárát, ám azt Nikolas Tombazis is elismerte, részletesen nem vizsgálták akkor meg a szóban forgó elemeket. 2020-tól ugyanis a fékhűtők a listázott elemek közé tartoznak, így minden csapatnak saját magának kell megterveznie és legyártania azokat.

    A Racing Point viszont fennakadt a rostán, így büntetésben részesültek amiért megszegték a sportszabályzatot. A riválisok azonban túl enyhének tartják a szankciókat ( 15 pont levonása, 400.000 euró befizetése) így fellebbeztek, míg a kanadai-brit csapat túl szigorúnak titulálta azokat. A Nemzetközi Fellebbviteli Bíróságon fog folytatódni az ügy, miközben a Szövetség a jövőre nézve elejét akarja venni a másolásoknak.

    Szafnauer szerint azonban az új regulák nem lesznek rájuk nagy hatással:

    ,,Nem hinném, hogy meg kell majd változtatnunk a munkával kapcsolatos módszereinket. Nem mi leszünk az a csapat, amelyik a legtöbbet fog szenvedni a szabályváltoztatások miatt. 500 emberrel dolgozunk most, és csak azért ennyivel, mert nincs arra kapacitásunk, hogy 700-800 szakembert alkalmazzunk. Azonban, ha összehasonlítod a munkánkat a többiekével, akkor megállapíthatod, hogy a top csapatok szintjén vagyunk. Az új szabályok nem lesznek hatással erre, mi mindig is konstruktőrök voltunk. Meg vannak a képességeink a tervezésre, a fejlesztésre és arra, hogy az összes alkatrészt összeszereljük. Amint világossá válik az, hogy az új regulák mit fognak tartalmazni, folytatni fogjuk a munkát általuk, és semmilyen problémát nem fognak okozni nekünk.” – nyilatkozta Szafnauer az Autosport.com-nak.

  • Pérez továbbra sem törődik azzal, hogy Vettel jóban van a főnökeivel

    Pérez továbbra sem törődik azzal, hogy Vettel jóban van a főnökeivel

    Sergio Pérezt továbbra sem zavarják azok a pletykák, amik Sebastian Vettel érkezését vetítik elő.

    Már egy ideje arról szólnak a hírek, hogy tárgyalásokat folytat a Racing Point és a német pilóta egymással. Ugyan a kanadai-brit csapat mindkét versenyzőjének érvényes szerződése van 2021-re, ám egy négyszeres világbajnok érkezése jócskán felemelné az istálló marketing értékét. Épp ezért elképzelhető az, hogy a 30 éves pilótának az év végén távoznia kell, ugyanis arra kevés esély van, hogy Lawrence Stroll a saját fiát küldi el a csapattól.

    Pérez azonban magabiztos, ugyanis a Spanyol Nagydíj versenyhétvégéjén elmondta, a csapat bízik benne, ezért ő nem tart attól, hogy a helyére pályáznak. Ugyanakkor sajtóértesülések szerint a pilóta szponzorai felajánlották a rózsaszín csapatnak, hogy képesek többet fizetni annak érdekében, hogy a mexikói maradhasson, ugyanakkor olyan pletykák is napvilágot láttak, hogy jövő héten Vettel már aláírja Belgiumban a szerződését a Racing Pointtal.

    Az utóbbi időben több árulkodó jel is van a 33 éves versenyző és a kanadai-brit csapat között. A négyszeres világbajnokot a Brit Nagydíj után látták Otmar Szafnauer Ferrarijába beszállni, Lawrence Stroll-lal „könyökpacsizni”, sőt Vettel manapság egyre többet beszélget Lance Stroll-lal is. Pérezt azonban ezek a dolgok nem érdeklik:

    ,,Ő (Szafnauer) egy büszke Ferrari tulajdonos, így nem kell túl sok mindent mögé látni. Mindenki azt csinál amit akar, főleg a versenyzés után. Vettel és Lawrence (Stroll) „könyökpacsija”? Nem sok mindent tudnék erre mondani, nem fogok messzemenő következtetéseket ebből levonni.” – magyarázta Pérez.

    A Racing Point manapság a figyelem központjába került, és nem csak azért, mert a német világbajnok esetleg odaszerződhet. A Copygate főszereplőit ugyanis a vitatott fékhűtők használata miatt megbüntették, minek keretein belül 15 konstruktőri pontot elvettek tőlük és 400.000 euró befizetésére kötelezték őket. Pérez a szankciók kihirdetésének idején épp karanténban volt, ugyanis elkapta a koronavírust, így helyette két hétig Nico Hülkenberg versenyzett. A mexikói azonban visszavágna és az elvett pontjaikat a pályán szerezné vissza.

    ,,Tudtam azt, hogy büntetést kaptunk, de remélem, hogy az aszfaltcsíkon vissza fogunk tudni vágni olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak lehet. Nehéz volt a csapatnak, ugyanis nagyon sokat dolgoztak az autón. A magabiztosságunkból úgy gondolom, hogy egy kicsit vesztettünk a történtek miatt. Nyilvánvalóan ez fáj, ugyanis remek autót hoztak össze. Ha megnézzük a tavalyi évet, akkor láthatjuk, hogy sok volt a bizonytalanság az autó miatt és amiatt is, hogy merre induljunk el. Hatalmas változáson mentünk keresztül, és úgy néz ki minden jól sült el.”