Címke: Otmar Szafnauer

  • Abiteboul: Pont a Racing Point siránkozik, mikor nekik illegális az autójuk

    Abiteboul: Pont a Racing Point siránkozik, mikor nekik illegális az autójuk

    Cyril Abiteboul szerint vicces az, hogy pont a Racing Point háborog Fernando Alonso tesztje miatt.

    A kanadia-brit csapat és a francia istálló között ismét kialakult egy vita, ugyanis a rózsaszínek nem nézik jó szemmel azt, hogy a kétszeres világbajnok is vezethet a fiatal pilóták tesztjén.

    A szabályzat ugyanis kimondja, hogy csak azok vehetnek részt a gyakorláson, akik két futamnál kevesebbet teljesítettek, valamint még azok is, akiknek az FIA megadja a külön engedélyt. Otmar Szafnauer azonban nem tudta hova tenni azt, hogy a Szövetség mért engedett a Renault-nak, ugyanis Alonso nem fiatal, és nem is tapasztalatlan.

    A Racing Point csapatfőnöke elmondta, hogy most már nagyon is kíváncsi azokra a szabályokra, ugyanis, ha ilyen kiskapukat tartalmaznak, akkor ők is szeretnék nevezni Sebastian Vettelt az eseményre.

    Abiteboul szerint teljesen rendben van Alonso tesztje, ugyanis azt a Szövetség jóváhagyta:

    ,,A kikötés úgy szól, hogy a fiatal versenyzőkön és a fejlesztő pilótákon kívül még azok vehetnek részt a gyakorláson, akiknek az FIA engedélyt adott. Megismétlem tehát, az FIA-nak minden joga meg volt ahhoz, hogy ezt jóváhagyja. Ezért ha Otmar (Szafnauer) panaszt szeretne tenni, az eléggé nevetséges lenne, hiszen mind tudjuk azt, hogy illegális az autójuk. Mi beletörődtünk az őket érintő ügybe, így, ha most ő akar menni az FIA-hoz, az azért elég ironikus.” – nyilatkozta a Renault csapatfőnöke.

     

  • Vettel szerint „kész bábszínház”, ami a fiatal pilóták tesztje körül forog

    Vettel szerint „kész bábszínház”, ami a fiatal pilóták tesztje körül forog

    Sebastian Vettel bábszínháznak titulálta azt a mizériát, ami a fiatal pilóták tesztje körül alakult ki a napokban.

    A szezonzáró után rendezik meg az ifjú tehetségeknek fenntartott gyakorlást Abu Dhabiban. A Renault közbenjárása miatt, azonban Fernando Alonso is részt vehet majd ezen a teszten, ám ez több csapatnál is kiverte a biztosítékot.

    Lando Norris nemrég elmondta, hogy nem érti miért változtatott a szabályokon az FIA, hiszen a spanyol nem számít tapasztalatlannak vagy épp fiatalnak. Ezen felül hozzátette, hogy pár tesztet teljesített már a franciák 2018-as autójával, így még csak azt sem mondhatja, hogy nem vezetett két éve F1-es konstrukciót.

    Jelenlegi csapattársa és a Ferrari azonban kapva kapna az alkalmon, hiszen ők is szívesen megejtenék a teszten az első közös métereiket. Mindez azonban a McLarenen múlik, ugyanis ha ők előbb elengedik Carlos Sainzot, akkor a Scuderia is kijátszhatja a kiskaput. Viszont a wokingi csapat nem támogatja ezt az ötletet:

    ,,Sosem beszélünk a nyilvánosság előtt a pilótáink szerződéséről. A szabályok egyértelműek, így nem értem mégis hogy vezethetné Carlos (Sainz) azt az autót. Mikor világossá vált számunkra, hogy egy aktív pilóta sem vehet részt rajta, akkor lefújtuk az egészet. A logisztikát az alapján alakítottuk ki, hogy az utolsó futam után hazamegyünk.”

    A Racing Point/Aston Martin is szívesen élne a lehetőséggel, ugyanis szeretnék beültetni Vettelt az idei autójukba:

    ,,Meglepődtünk azon, hogy Alonso tesztelhet majd Abu Dhabiban. Azt gondoltam, hogy ebben az esetben a szabályok elég világosak, ugyanis fiatal pilóta alatt itt olyan személyt értünk, aki két versenynél többet még nem teljesített. Viszont hogy tesztelhet egy kétszeres világbajnok, aki már majdnem 40 éves? Most már nagyon érdekel, hogy mit mondanak ki pontosan azok a szabályok. Rengeteg ha van ebben a történetben, viszont ha a regulák ezt lehetővé teszik, akkor megfontoljuk ezt a lehetőséget.” -nyilatkozta Otmar Szafnauer.

    A négyszeres világbajnokot is meglepte, hogy visszatérő ellenfele is gyakorolhat majd a szezon utáni teszten. Ezen felül a német pilóta kész bábszínháznak nevezte a téma körül kialakult helyzetet:

    ,,Egy kissé meglepett, az, hogy így felkapták ezt a témát. A csapatok ugyanis megegyeztek erről, aztán úgy tűnik, hogy mégsem. Néhány emberre ismét különleges szabályok vonatkoznak. Kész Punch és Judy Show (híres színdarab, amit bábokkal adnak elő) ami itt van. Nem tudom, hogy most hogy áll ez a szituáció, viszont ha lenne erre lehetőség, az természetesen segítene.”

    Eközben Christian Horner elmondta, hogy ő nem érti, miért csinálnak ekkora ügyet a többiek ebből az egészből:

    ,,Az az egy nap most komolyan meg fogja változtatni a világot? Nekünk nincs problémánk azzal, ha Fernando (Alonso) tesztelhet a Renault-nál avagy Carlos a Ferrarinál, vagy épp Sebastian a Racing Pointnál.”

  • Sainz külön is tesztelhet új csapatával, Ricciardo és Vettel viszont nem

    Sainz külön is tesztelhet új csapatával, Ricciardo és Vettel viszont nem

    Carlos Sainz tesztelheti majd a Ferrari 2018-as autóját, Daniel Ricciardo és Sebastian Vettel viszont nem kap ilyen lehetőséget a McLarentől és az Aston Martintól.

    A jövőre életbe lépő korlátozások miatt csak három nap áll majd a csapatok és a versenyzők rendelkezésére, hogy teszteljék a 2021-es autókat. Másfél nap gyakorlás juthat így minden pilótának, ami a 26 éves spanyol szerint elég kevés. A csütörtöki sajtótájékoztatón Sainz ugyanis elmondta, hogy ő szeretne külön is tesztelni a Ferrarival, hogy jobban megismerje a csapatot és könnyebben szokjon bele a környezetbe.

    Mattia Binotto elárulta, hogy teljesíteni fogják Sainz kérését, ugyanis a versenyzőnek lehetősége lesz majd a 2018-as autót vezetni.

    ,,Másfél nap nagyon kevés. Fogunk valamit majd szervezni Carlosnak (Sainz) annak érdekében, hogy a lehető leghamarabb csatlakozzon a csapathoz. Továbbá, hogy gyorsan ismerje meg az autót, és azt ahogy dolgozunk, valamint magát az alakulatot és a folyamatokat. A szimulátorban töltött munka most különösen fontossá válik, ugyanis így együtt dolgozhat a csapat mérnökeivel is.” – nyilatkozta Zoom híváson keresztül a svájci-olasz vezető.

    Ugyanakkor a McLaren már nem tud ilyen lehetőséget biztosítani Daniel Ricciardónak. Amiatt, hogy motorpartnert vált ismét a wokingi alakulat, a 2018-as konstrukciót nem használhatják, hiszen az még a Renault erőforrásaihoz lett igazítva.

    ,,Sajnos jelenleg mi nem rendelkezünk ilyen opcióval, a motorváltás miatt. Az erőforrásaink végesek, így el kell döntetnünk azt, hogyan tudjuk a lehető legjobban felhasználni őket. Egy két éves autóval való tesztelés most nem élvez akkora prioritást. Daniel (Ricciardo) nagyon tapasztalt versenyző, ahogy a csapatban dolgozó srácok többsége is az. Nagyon pozitívan közelítjük meg az új szezont. Biztos vagyok abban, hogy jó formában leszünk az első versenyre.” -magyarázta Andreas Seidl.

    Ugyanakkor Ricciardo integrálására máris készülnek a tervek:

    ,,Már dolgozom azon a terven, ami az összes részlegen keresztül – a technikai divíziótól a marketing és kommunikációs oldalig – segít Danielnek a beilleszkedésben január 1-jétől.” -tette még hozzá a német csapatfőnök.

    Vettelnek és az Ason Martinnak is türelmesnek kell lennie, hiszen a közös munkát élesben csak a téli teszten kezdhetik meg.

    ,,Nekünk sincs lehetőségünk arra, hogy egy két éves autóval teszteljünk. Ugyanakkor mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy segítsük Seb (Vettel) beilleszkedését a csapatba. Rengeteg munka vár majd ránk a szimulátorban annak érdekében, hogy a három napos tesztet arra tudjuk szánni, hogy felkészüljünk az első futamra.” – árulta el Otmar Szafnauer.

  • A McLaren főnöke szerint a Racing Point kijátszotta a COVID-teszteket

    A McLaren főnöke szerint a Racing Point kijátszotta a COVID-teszteket

    Zak Brown, a McLaren csapafőnöke szerint a Racing Point szándékosan döntött úgy, hogy nem teszteli Strollt az Eifel Nagydíj előtt.

    Lance Stroll rosszul érezte magát az Eifel Nagydíj előtt, ezért Nico Hülkenberg ült be a helyére. A csapat azonban nem tesztelte a kanadait, csak a verseny után.

    Zak Brown úgy véli, a rivális csapat nem mondott igazat, amikor úgy kommunikálták le az esetet, hogy „a Racing Point minden másik cégnél többet tesztel a világon”.

    „Volt egy pilótájuk, aki már Oroszország óta rosszul érzi magát. És nem tesztelték le a keddi vagy szerdai napot követően.”

    Valóban, Stroll kedden esett át az FIA kötelező tesztjén. Ehhez képest a következő tesztjére – ami már pozitív lett – csak vasárnap este került sor.

    „Vajon volt benne egyfajta stratégiai döntés, hogy nem vizsgálták szerda és vasárnap között? Fel kell tenni a kérdést, mi lett volna, ha pozitív a teszt, az mit jelent? Valószínűleg a csapat jó részét ugyanúgy el kellett volna különíteni.”

    A Racing Point versenyzője csak a következő, portugál hétvége előtt jelentette be, hogy koronavírusos volt. Utána Szafnauer és Pérez felfedte, volt más pozitív eset is a csapaton belül.

    „Én nem veszem be.” – szögezte le Brown. – „Szerintem az egész úgy bűzlik, ahogy van.”

    „Mindannyian versengő típusok vagyunk, de azért valahol meg kell húzni az etikai határvonalat. Nekem úgy tűnik, túl sokszor lépik át ezt.”

    Bár Brown nem hisz nekik, az FIA kielégítőnek találta a csapat közleményét, és nem kezdett vizsgálatba a Racing Point ellen.

  • Vettelhez hasonlóan az Aston Martin is négyszeres világbajnok akar lenni

    Vettelhez hasonlóan az Aston Martin is négyszeres világbajnok akar lenni

    Otmar Szafnauer abban reménykedik, hogy Sebastian Vettel hatására az Aston Martin is négyszeres világbajnok lesz.

    A német pilótával még májusban közölte a Ferrari, hogy nem hosszabbítják meg a kontraktusát. A négyszeres világbajnok visszavonulni még nem szeretett volna (habár saját elmondása szerint közel került ehhez a döntéshez), így a paddockban kezdett el érdeklődni a kiadó helyek felől. Az Aston Martinná váló Racing Point figyelmét felkeltette a 33 éves versenyző, így meg akarták kaparintani maguknak. Ugyan Sergio Pérezzel és Lance Stroll-lal is volt érvényes szerződésük, ám végül úgy döntöttek, hogy kiadják a mexikói pilóta útját.

    Szeptemberben meg is született a megállapodás. Vettel szerződése kötetlen időre szól, így a kanadai-brit istálló hosszú és gyümölcsöző kapcsolattal számol.

    A rózsaszín alakulat csapatfőnöke a Sport Bildnek elárulta, hogy a német versenyző tudásával felvértezve szeretnének többszörös bajnokká válni, csakúgy, mint „közeli barátjuk és partnerük” a Mercedes.

    ,,A segítségével minden részletet megtanulhatunk, legyen az akármilyen kicsi dolog is. Reméljük, hogy megtanítja nekünk azt, hogyan legyünk hozzá hasonlóan négyszeres világbajnokok.” -nyilatkozta Szafnauer.

    A szezon december 13-án ér véget, ám a 33 éves versenyzőt januárig a szerződése még a vörösökhöz köti. Szafnauer ugyanakkor elárulta, még nem kérték meg riválisukat arra, hogy engedjék el előbb Vettelt.

    ,,Januárig Sebastiant (Vettel) szerződés köti a Ferrarihoz, és mi még nem kérdeztünk arra rá, hogy előbb elengednék-e őt.” -tette hozzá a Racing Point csapatfőnöke.

  • Eddig 7 Covid-19 esetet találtak a Racing Pointnál

    Eddig 7 Covid-19 esetet találtak a Racing Pointnál

    Otmar Szafnauer elárulta, a két versenyzővel együtt összesen 7 Covid-19 esetet diagnosztizáltak eddig a Racing Pointnál.

    Sergio Pérez még a nyáron kényszerült kihagyni a két silverstone-i hétvégét, ugyanis kiderült róla, hogy elkapta a koronavírust. Lance Stroll ezzel szemben, csak az Eifel Nagydíjról hiányzott, bár akkor még nem lehetett tudni, hogy fertőzött.

    A szombati napon gyomorpanaszok miatt hagyta ki az edzést a kanadai versenyző, majd az időmérőn már Nico Hülkenberg vezette az autóját. A verseny után kötelezően tesztelték a 21 éves pilótát, aminek az eredménye másnap érkezett meg. Stroll akkor szembesült azzal, hogy elkapta a vírust, így karanténba vonult 10 napig, viszont az esetet csak a Portugál Nagydíj előtt (szerdán) fedte fel.

    Többen is bírálták a Racing Pointot azért, amiért nem közölték Stroll ügyét előbb, sőt az FIA-tól még figyelmeztetést is kaptak emiatt. A rózsaszínek csapatfőnöke múlt héten kikérte ezt magának, továbbá elmondta, hogy a kanadai-brit csapatnál végzik el a legtöbb tesztet.

    A mexikói versenyző ugyanakkor a tegnapi sajtótájékoztató során elárulta, hogy a Nürburgringen az autóját kezelők közül ketten már nem is voltak ott.

    ,,Ez egy szerencsétlen szituáció. A legtöbb, amit tehetek az az, hogy gyors felépülést kívánok nekik, a versenyzés ebben a helyzetben most nem igazán releváns. Ne felejtsük azt el, hogy a vírus tud nagyon komoly is lenni, így számomra most az a legfontosabb, hogy teljesen egészségesen kerüljenek vissza – ami meg is történt, mindkét srác részéről, és ez a legfontosabb.”

    Szafnauer hozzátette, négyen kapták még el a vírust, ám egyik személy sem a mérnöki oldalról származik.

    ,,Nincsenek közöttük mérnökök. Múlthéten már elmondtam, de elmondom most is – nem tudom honnan, miért és hogyan gondolják azt az emberek, hogy pozitív lett egy mérnökünk tesztje. Tehát egyetlen egy mérnök sem produkált ilyet. A két versenyző, a csapat tulajdonosa, és még páran akik még a gyárban lettek tesztelve – ennyi, összesen hét ember. Nyilvánvaló okok miatt nem fogjuk megmondani azoknak a nevét akiknek a tesztje pozitív lett, sőt a pozíciójukat sem áruljuk, mert így kikövetkeztethetik azt, hogy kik lehetnek azok, és mi tiszteletben tartjuk a személyiségi jogaikat. Nem akarják azt, hogy mindenki tudjon róla, az FIA-nak jelentettük, ám ők sem mondanak semmit. Tisztázzuk tehát újra – nincs mérnök, a két versenyző volt és a csapattulajdonos. Összesen tehát heten voltak, a felsoroltakon kívül még négyen, de esetükben nem mondjuk meg, hogy kik.” – egyértelműsítette a helyzetet a csapatfőnök.

  • Szafnauer kiakadt: Mostantól úgy kell vezetnie, mint egy szentnek

    Szafnauer kiakadt: Mostantól úgy kell vezetnie, mint egy szentnek

    Otmar Szafnauer nehezményezi, hogy Sergio Pérez az elmúlt versenyhétvégén két megrovást is kapott az stewardoktól.

    A mexikói pilótát eddig még nem kellett ily módon fegyelmezni, viszont a Portugál Nagydíjon mindjárt kettő intelmet is kapott. Az első alkalom azért következett be, mert az időmérőn feltartotta Pierre Gaslyt, míg a második megrovás már a futamon talált rá, szintén az AlphaTauri versenyzője kapcsán. A 31 éves pilótának így figyelnie kell a pályán, ugyanis ha még egyszer figyelmeztetik, akkor már 10 helyes rajtbüntetés lesz a „jussa”.

    A Racing Point csapatfőnöke nehezményezte a versenyzője elleni ítéleteket, ugyanis szerinte túl keményen büntették Pérezt:

    ,,A karrierje során Sergio (Pérez) egyszer sem kapott eddig megrovást. Most már kettő is van neki. Az egyiket az időmérőn kapta, mikor az egyik szektorban hibázott azzal, hogy nem vette észre, hogy Gasly gyors körön van mögötte. Mivel nem elég gyorsan engedte el őt, megrovást kapott. Nos, Gasly könnyen továbbjutott a Q3-ba, semmi kár nem érte, de jött a figyelmeztetés. A másik incidenst láthatták ( a futamon), ismét jött a megrovás. Mostantól úgy kell vezetnie, mint egy szentnek. Nem fog tudni keményen harcolni, ugyanis ott lesz annak az esélye, hogy kap egy újabb megrovást, ami után 10 helyes büntetés jár! Úgy vélem, ez eléggé durva. Talán nem gondolnánk azt, hogy a megrovás tud ilyen kemény is lenne, pedig tud.” – akadt ki Szafnauer a Formula1.com-nak.

  • Szafnauer szerint Vettel az Aston Martin oldalán ki fog virágozni

    Szafnauer szerint Vettel az Aston Martin oldalán ki fog virágozni

    Otmar Szafnauer szerint Sebastian Vettel az Aston Martin oldalán új erőre fog kapni.

    A német pilóta májusban szembesült azzal, hogy a Ferrari jövőre nem fog igényt tartani a szolgálataira. Az eltolt szezon kezdetén, még nem tudta, hogy milyen irányba induljon el, ugyanis a visszavonulás is az opciók között szerepelt. A 33 éves versenyző viszont már az elején leszögezte, csak olyan istállóval folytatja, ahol úgy érzi esélye lehet majd egy jó szereplésre. Egy ideig a Red Bull-lal és a Mercedesszel is szóba hozták, majd ahogy teltek a futamok és a napok a Racing Point/Aston Martin út vált szinte az egyetlen lehetséges választássá.

    Vettel idén a pályán még nem ért még révbe, ugyanis jócskán elmarad a csapattársától. Charles Leclerc ebben az évben már kétszer dobogóra állhatott, míg a német annak is örülhet, ha a pontszerző helyek egyikén végez. A hibák és a megforgások nem tűntek el, épp ezért páran úgy vélik, talán „rossz lóra tett” a kanadai-brit csapat, mikor Sergio Pérezt elbocsátották a négyszeres világbajnok miatt.

    Szafnauer viszont kitart amellett, hogy ez volt a helyes lépés, ugyanis a 33 éves pilóta oldalán belekóstolhatnak abba, hogy hogyan is működnek a nagyok. Továbbá Vettel tapasztalata és munkája igazán hasznos lesz az autó fejlesztésénél.

    ,,A mi csapatunkban, mindenki egy irányba tart, így egy remek munkahelyi környezettel rendelkezünk – a kultúránk alapján mi nem mutogatunk senkire, ha hibázik. Seb (Vettel) szeretni fogja ezt a közeget, és biztos vagyok abban, hogy itt újra ki fog virágozni. Én nem hiszek abban, hogy egy 33 éves versenyző hirtelen egy éjszaka alatt elfelejtett vezetni. Valami más van a háttérben. Mi segíteni fogunk neki abban, hogy újraélessze azokat a kvalitásokat, amelyeknek köszönhetően bajnok lett. Míg ő meg fogja mutatni nekünk azt, hogy melyik irányba haladjunk a csapat valamint az autó fejlesztésével.” – nyilatkozta a csapavezető a Sport1-nek.

  • Villeneuve haragszik, amiért Stroll kihagyja a futamot

    Villeneuve haragszik, amiért Stroll kihagyja a futamot

    1997 világbajnoka, Jacques Villeneuve mérges, amiért Lance Stroll kihagyja a nürburgringi versenyhétvégét. Az ifjú kanadai nem jelent meg a pályán a szombat délelőtti edzésen, amire a Racing Point csapatfőnöke annyi magyarázattal szolgált, hogy a 21 éves pilótájuk nem tudja igazán elhagyni a WC-t. Villeneuve nem lett erről meggyőzve, és ezt a korábbi Williams és Honda pilóta el is mondta a Sky Italiának:

    „Még gyomorfájással, is de megyünk versenyezni.”

    A 49 éves volt F1-es versenyzőtől Stroll kapott már hideget a múltban, hiába a Racing Point tulajdonosának, a milliárdos Lawrence Strollnak a fia. Így folytatta Jacques:

    „Amennyiben igazán eltökélt vagy a Forma-1 iránt, akkor nem dobsz el csak úgy egy versenyt. Lance vagy valóban fájdalmakkal küzd, ami azt jelenti, hogy komoly baja van, vagy egyszerűen csak nem akarja megvalósítani önmagát a legmagasabb szinten.”

    Szafnauer ugyanakkor elárulta, hogy Stroll COVID-19 tesztje negatív lett, és ezúttal is az utolsó pillanatban Nico Hülkenberg helyettesíti a csapatnál.

  • Hülkenberg: Visszatérésem az Eifelen durvább mint Silverstoneban volt

    Hülkenberg: Visszatérésem az Eifelen durvább mint Silverstoneban volt

    Nico Hülkenberg újra az utolsó pillanatban kapott egy hívást a Racing Point csapatától, és szerinte durván őrültebb a beugrása hazai környezetben, mint volt az korábban idén Silverstoneban. Szombat reggel keresték meg, miután kiderült, hogy állandó pilótájuk Lance Stroll rosszul érezte magát. A német versenyző rohant a pályára, de már nem sikerült részt vennie a mai szabadedzésen. A FIA engedélyével végül autóba ülhetett az időmérő edzésre. Egyértelműen szenvedett azzal, hogy ilyen rövid idő alatt alkalmazkodjon, így rengeteg időt vesztett. A 20., utolsó helyet sikerült megszereznie, de csak két tizedre volt a Nicholas Latifitől és Kimi Räikkönentől. Hülkenberg korábban Angliában helyettesíthette Sergio Pérezt, akit akkor koronavírussal diagnosztizáltak, és akkor sikeresebb is volt. Sikerült a harmadik helyre kvalifikálnia magát a 70. Évfordulós Nagydíjon. A Skynak ezúttal így nyilatkozott:

    „Sokkal durván őrültebb volt, mint legutóbb. Kölnben voltam, ami innen nagyjából egy órányira van. Délután amúgy is lett volna itt jelenésem, mivel másnap a német RTL-nek dolgoztam volna. Egy barátommal épp kávéztunk 11-kor, amikor láttam, hogy Otmar Szafnauer keres telefonon, és csak ennyit mond: „Hülkenberg gyerünk, itt van rád szükségünk.” Beültem az autómba, és máris ide jöttem. A többi már történelem, és látható, hogy mi történt. Egyértelműen ez egy Visszatérés 2.0,, és nagyon vert a szívem.”

    Hülkenberg arra is rámutatott, hogy az RP20-as megváltozott, miöta augusztusban utoljára vezethette azt:

    „Eléggé más lett Silverstone óta, persze ez egy teljesen más pálya is. Az autó fejlődött, csomó technikai dolog nagyon más, és más érzetet is adnak ezek a pilótának. Próbáltam először alkalmazkodni egy kicsit, aztán nyomnom kellett neki megint. Egyértelmű, hogy ez négy kör alatt nem annyira egyszerű. Mindezt figyelembevéve még ha utolsók is vagyunk, elégedett vagyok ezekkel a körökkel amelyekre most képesek voltunk. Ez azt is jelenti, hogy holnap nagyon nehéz dolgunk lesz, egy pokoli kihívással ér majd fel. Megteszek azonban mindent, ami csak tőlem telik. Megvan hozzá a tapasztalatom, négy környivel pedig most okosabb vagyok. Ezeket az információkat beépítem, holnap pedig már versenyezni fogunk, és meglátjuk majd, milyen eredménnyel.”