Címke: Osztrák Nagydíj

  • Jól kezdett a felújított Ferrari, de Verstappent még nem tudták megelőzni Ausztriában

    Jól kezdett a felújított Ferrari, de Verstappent még nem tudták megelőzni Ausztriában

    Az előzetes jóslatokkal ellentétben gyönyörű napos időben vette kezdetét az Osztrák Nagydíj, így az egyetlen, szokásosnál fontosabb edzésre zavartalan körülmények mellett került sor.

    Több csapat jelentős újításokkal érkezett, a Ferrari új első szárnyat hozott és tesztelt, az Alpine-on és a McLarenen (pontosabban csak Lando Norris autóján) a padlólemezt és az oldalszekrényt cserélték ki. Az élmezőny Fernando Alonso kivételével főleg a kemény gumival nyitott, az első etapok során sűrűn változott a sorrend az élen.

    Max Verstappen és Lewis Hamilton többször oda-vissza vette egymástól az 1. helyet, végül a Mercedes pilótája markolta meg hosszabb időre, majd Alonso és a csütörtöki sajtónapot betegség miatt kihagyó Sergio Pérez következett, ők négyen egymáshoz képest 3,5 tizedmásodpercen belül maradtak. A Ferrarik az utolsó pozíciók környékén ragadtak a kísérletezés közben.

    A tréning végén viszont, ahogy előkerültek a lágy gumik, lendületet kaptak, Carlos Sainz és Charles Leclerc megelőzte Hamiltont, a két vörös autót mindössze 29 ezredmásodperc választotta el egymástól.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    WWW.RACINGLINE.HU (@racingline.hu) által megosztott bejegyzés

    Az utolsó pillanatban azonban Verstappen robbantott és legalább 2,5 tizeddel mindenkit maga mögé utasított. Pedig az edzése nem alakult simán, előbb arra panaszkodott, hogy valami lifeg a Red Bull hátulján, majd arra, hogy alulkormányzott a kocsi.

    A határok feszegetése közben a versenyzők számos hibát elkövettek, komoly következmények nélkül: az emelkedő tetején lévő 1-es és 3-as kanyar szokás szerint sokakat megtréfált, és az utolsó kanyarnál is többen kicsúsztak a bukótérbe a megingás után.

    Délután 17 órától jön a vasárnapi rajtsorrendet meghatározó időmérő, míg a szombati nap önálló életet él, tréning nélkül: holnap előbb egy újabb kvalifikáció (“sprint szétlövés”) jön, majd egy sprintfutam, és utóbbi végeredménye lényegében nem befolyásolja a vasárnapi viadal felállását.

    Az Osztrák Nagydíj első edzésének végeredménye

  • Alonso tudja, mire számíthat az Aston Martin, így a Mercedesnek szurkol

    Alonso tudja, mire számíthat az Aston Martin, így a Mercedesnek szurkol

    Fernando Alonso szerint az Aston Martinnak nem igazán fekszik a Red Bull Ring és a sprintformátum, így abban reménykedik, hogy más megtudja majd szorongatni a Red Bullt.

    Ugyan Kanadában érkezetek fejlesztések a kanadai-brit csapat autójára, ám a spanyol világbajnok szerint ahhoz nem lesznek elegek az újítások, hogy Ausztriában a dobogóra kerüljenek. Alonso ugyanakkor nem írta le teljesen magukat, a spanyol szerint ha a két Red Bull kiesik, vagy komoly technikai problémájuk lesz, akkor még dobogóra állhat a zöld csapat is.

    Ugyanakkor, ha már ők nem tudnak normál körülmények között ott lenni, a 41 éves pilóta a sokat fejlődő csillagosokra emelte a tekintetét.

    Ám Alonso ezzel nem azt akarta sugallni, hogy a Mercedes jobb, mint az Aston Martin.

    „Természetesen nem, viszont itt a Mercedes nagyon versenyképes lesz. Egy nagyon erős csapat, nagyon erős versenyzőkkel. Minden hétvégén harca szállhatnak a dobogós helyezésekért, és talán még a futamgyőzelmekért is. Azt mondták, jelentős fejlesztéseket tesznek az autójukba, így talán ők meg tudják szorongatni majd a Red Bullt. Ők már biztonyították, hogy miden téren képesek ott lenni. Persze, nekünk is az a célunk, hogy egy nap elkapjuk a Red Bullt. Ugyanakkor tisztában vagyunk azzal, hogy a Ferrari és a Mercedes nagyon erős lesz” – nyilatkozta Alonso azon a sajtótájékoztatón, amin a Racingline.hu is részt vett.

    Alonso és Sainz felfedte a spanyol média sötét oldalát

  • Erre építene Leclerc a soron következő versenyeken

    Erre építene Leclerc a soron következő versenyeken

    Charles Leclerc pozitívan vág neki a soron követkető Osztrák Nagydíjnak. A Ferrari monacói pilótája a Kanadai Nagydíjon mutatott jó formájuk miatt is bizakodik abban, hogy Ausztriában ismét a dobogón ünnepelhetnek majd.

    Az SF23 közel sem sikerült olyan jól, mint azt Maranellóban a szezon előtt tervezték. A Red Bull messze kimagaslik a mezőnyből, és az olaszok még hátrébb estek az erősorrendben a tavalyi helyzethez képest az Aston Martin és a Mercedes formajavulása miatt.

    A Ferrari csapatfőnöke még mindig hisz a bajnoki címben

    Ugyan Leclerc Bakuban képes volt két időmérőt is megnyerni, a versenyen ennek ellenére nem tudott mit kezdeni a Red Bullokkal, és a 3. helyen ért célba. Azonban a monacói pilóta az azeri hétvégén kívül egészen Montrealig nem volt képes jó eredményeket elérni, mivel baleset és kiesések is hátráltatták őt.

    Azonban a montreali pálya rájátszott az SF23 erősségeire, és igaz, hogy az időmérő nem sikerült valami jól az olaszok számára, a versenyen a jó taktikájuknak és a nagyszerű tempójuknak köszönhetően Leclerc a negyedik, Sainz pedig az ötösik helyen ért célba. A két Ferrari hasonló tempót autózott, mint a dobogón végző Fernando Alonso és Lewis Hamilton, szóval ez némi bizakodásra adhat okot az esetükben.

    „Jó hétvégénk volt Kanadában, de ez még mindig nem az a szint, ahol lenni szeretnénk” – nyilatkozta Leclerc az Osztrák Nagydíj helyszínén, Spielbergben, ahol a Racingline.hu is jelen van.

    „Azt gondolom, hogy Montrealban is a Red Bull volt az etalon, ott is őket kellett legyőzni. Ugyan Helmut [Marko] azt állította, hogy mi voltunk a leggyorsabbak, én ezt erősen kétlem, és nem hiszek neki. Érzésre viszont sokkal jobb volt az autó, és ez az eredményben is megmutatkozott. Ez egy más karakterisztikájú pálya Kanadához képest, de meg kell bizonyosodnunk arról, hogy ezen a helyszínen is jó-e az autónk, és képesek leszünk-e jó irányba haladni a fejlesztéseinkkel.”

    Leclerc – aki legutoljára egy évvel ezelőtt pont a Red Bull Ringen aratta az eddigi legutolsó futamgyőzelmét – azt is elárulta, hogy „egy évvel ezelőtt szinte minden más volt”, amikor megérkeztek Spielbergbe. Tavaly a Ferrari egy sokkal jobb autóval rendelkezett, pariban voltak a Red Bullokkal. Most azonban a Bikák mindenkinél erősebbek, és nagy kérdés, hogy képes lesz-e bárki megakadályozni azt, hogy Max Verstappen dominanciája tovább folytatódjon.

    A Ferrari azt javasolja Leclerc-nek, néha bújjon bele az ő cipőjükbe

  • Alonso és Sainz felfedte a spanyol média sötét oldalát

    Alonso és Sainz felfedte a spanyol média sötét oldalát

    Fernando Alonso és Carlos Sainz személyében két spanyol versenyző is tagja a Forma-1 jelenlegi mezőnyének. Az Aston Martin és a Ferrari versenyzője nagyon jó kapcsolatot ápol egymással, azonban előbbi felfedte, hogy a spanyol média rendszeresen megpróbálja egymásnak ugrasztani őket.

    Sainznak gyerekként Alonso volt a példaképe, és miatta is döntött úgy, hogy nem a rali világában rendkívül komoly sikereket elérő édesapja útját követi, hanem inkább a nyílt karosszériás versenyautók világában próbál szerencsét.

    A spanyol fiatal 2015-ben már a Forma-1-ben is bizonyíthatta a tehetségét, ahol 2019 és 2020 kivételével minden évben versenyezhetett Alonso ellen. A spanyol médiumok azonban a köztük lévő jó viszonyt már-már bicskanyitogató hírekkel próbálják beárnyékolni, és az Osztrák Nagydíj csütörtöki sajtónapján Alonso és Sainz is beolvasott emiatt a szóban forgó médiumoknak.

    Sainz szellemautóval tenné izgalmasabbá az időmérőket

    „Már sokszor megtették ezt velünk, hogy a kapcsolatunkat rossz fényben akarták feltűntetni” – nyilatkozta Alonso az FIA hivatalos sajtótájékoztatóján, amin a Racingline.hu is részt vett.

    „Ahogyan Carlos is mondta, már nagyon régóta ismerjük egymást, és jóbarátok vagyunk a pályán, valamint azon kívül is. Idén azonban rendkívül sok hülyeség jelent meg, mivel egy versenyképes autóval rendelkezem, és sokat harcolunk egymással a pályán. A rólunk megjelent dolgok miatt is ki merem jelenteni, hogy az újságírás rendkívül alacsony szinten áll Spanyolországban jelen pillanatban, és ezért is próbálunk óvakodni tőlük.”

    Sainz egyetértett a honfitársával, és azt is hozzátette, hogy már nem tudja, mivel bizonyíthassák be jobb az Alonsóval való felhőtlen kapcsolatukat.

    „Bárhol legyünk a versenypályán, a viszonyunk mindig is jó volt” – folytatta a Ferrari pilótája az Alonso által elkezdett gondolatmenetet. – Idén többet harcolunk egymás ellen, mivel mindketten hasonló pozíciókért harcolunk. Azonban ha szembe kerülünk egymással, mindig a pályán tudunk maradni.”

    „Mindketten képesek vagyunk elkülöníteni a pályán lévő, és az azon kívüli dolgainkat is, ami egy nagyszerű dolog. Próbáljuk élvezni ezeket a pillanatokat, mert ez nagyon jó az országunk számára, ami a Forma-1-et illeti. Ezekkel a média által összehordott hülyeségekkel nem is szabad foglalkozni, mert ezzel csak az a céljuk, hogy árnyékot vessenek ránk.”

  • Észbontó szabályt kér Hamilton a Red Bull ellen, Verstappen szerint kár stresszelnie magát

    Észbontó szabályt kér Hamilton a Red Bull ellen, Verstappen szerint kár stresszelnie magát

    A Forma-1-es dominancia ördögi körére hívta fel a figyelmet Lewis Hamilton Spielbergben, amivel szerinte korábban a Ferrari és a Red Bull is visszaélt már, a Mercedes azonban soha. A brit szerint nem szabadna hagyni, hogy a nagy előnyben lévő csapatok korán elkezdjenek dolgozni a következő évi autón.

    Már júniusban sem érdemes kételkedni afelől, hogy Max Verstappen idén zsinórban harmadik világbajnoki címét is meg fogja szerezni, a Red Bull azonban még nem olyan régen lépett el az üldözőktől, mint azt sokan érzik. A Mercedesszel kiélezett párharcban vívott 2021-es szezonjukat követően 2022 elején még a Ferrari robbantott nagyot, így a Milton Keynes-i csapat egyértelmű erőfölénye legfeljebb csak valamivel több mint egy éve tart – noha az igaz, hogy a tavaly Spilebergben Charles Leclerc által aratott győzelem óta eltelt 19 futamból 18 végén már a Red Bullnak szólt a himnusz.

    Hamilton fejében nem először fedi jótékony homály azt a 2014 és 2020 között eltelt hét évet, amely során a Mercedes minden bajnoki címet bezsebelt, s máris baljóslatú sejtései vannak a Red Bull jelenlegi uralmával kapcsolatban. Szerinte ez hosszú éveken át el fog húzódni, ha az F1 nem cselekszik egy újabb korlátozással, amellyel megakadályozhatnák az előnyben lévő aktuális csapatot abban, hogy mintegy pozitív visszacsatolással a következő évekre csak még tovább tudja növelni fölényét a lemaradásban fejlesztő üldözőkkel szemben.

    „Jó irányba haladunk az autóval, és valószínűnek tartom, hogy apró lépésekkel az év végére utolérhetjük a Red Bullt. De minden bizonnyal csak azért, mert ők már most a jövő évi autóra koncentrálnak. Akkora az előnyük, hogy az ideihez már hozzá sem kell nyúlniuk” – mondta Hamilton a sajtó képviselőinek az Osztrák Nagydíj helyszínén.

    A mesés, a csúnya és az elherdált – A Red Bull 100 győzelmének nagy pillanatai

    „Szerintem az FIA-nak meg kellene szabnia egy időpontot, és csak onnantól engedélyezni a csapatoknak, hogy elkezdjenek dolgozni a következő évi autóval. Például azt mondhatnák, hogy mindenki augusztus 1-jétől kezdheti építeni a jövő évi modellt, és így senki nem kerülne előnybe ezen a téren. Ennek így több értelme lenne, mert egyébként elég nagy szívás.”

    „Most például ha egy csapat rémes autóval kezdi a szezont, akkor mondhatja azt, hogy nem is foglalkozik az idei fejlesztésekkel, inkább az összes pénzt a következő évi modellbe fekteti, hogy azzal előnyből induljon. Ennek változnia kell, mert emiatt látjuk ezeket a hosszú domináns időszakokat, a sport pedig hagyja is, hogy megtörténjenek.”

    „Amikor a Ferrari volt előnyben, ugyanezt csinálták. Aztán így volt ez a Red Bull és Sebastian [Vettel] esetében is – korábban kezdtek neki a következő évnek, emiatt mindig előnnyel indultak. A mi csapatunk sohasem kezdett el túl korán a jövő évvel foglalkozni.”

    Bár kétségtelenül van ráció abban a gondolatmenetben, amit Hamilton az aktuális domináló csapatok kényelmes helyzetéről mond, a Mercedes közelmúltbeli sikeréveinek fényében mégis érezhető benne némi kettős mérce. Percekkel később Verstappent is szembesítették a hétszeres világbajnok szavaival a hivatalos sajtótájékoztatón, amelyen a Racingline.hu is részt vett, és a holland nem is fogadta túl nagy komolysággal a panaszokat.

    „Az élet igazságtalan, és nem is csak a Forma-1-ben. Sok minden igazságtalan, amit egyszerűen csak el kell fogadnunk” – reagált riválisa véleményére a holland.

  • Elintézték, hogy senki ne akarjon esőgumival menni a száraz pályán

    Elintézték, hogy senki ne akarjon esőgumival menni a száraz pályán

    A Forma-1-es szezon második sprintversenyes hétvégéjére a versenyigazgató elrendelt egy módosítást a szabályokban a bakui hétvége tapasztalataiból okulva.

    Az Azerbajdzsáni Nagydíjon, ahol idén először rendeztek sprintversenyt immár az új formátummal, a különálló kvalifikációjával együtt, közel járt a sport egy abszurd jelenethez a kvalifikáció harmadik szakaszában, vagyis az SQ3-ban.

    A sprint időmérőjének szabályai ugyanis kimondják, hogy a versenyzők csak korábban használatlan gumikeverékkel hajthatnak pályára: az első két szakaszban új közepes, a harmadikban új lágy szetten kell megfutniuk idejüket. Az előírásban azonban nem tértek ki arra, hogy mi történik, ha egy csapatnak már nem áll rendelkezésére új gumiszett valamelyik szakaszban – így tehát nem is kötelezi semmi őket arra, hogy mindenképpen tartalékoljanak belőlük.

    A bakui hétvégén ennek nyomán a McLaren Lando Norrissal, az AlphaTauri pedig Juki Cunodával döntött úgy, hogy a rendelkezésükre álló lágy gumikat már a hétvége korábbi részében, a szabadedzésen és a fontosabb, vasárnapi rajtsorrendről döntő pénteki időmérőn felhasználják, így bevállalva, hogy ha el is jutnak az SQ3-ig, ott nem tudnak majd pályára hajtani.

    A két pilóta közül végül Norrisszal történt ez meg, aki a bokszban maradva el is fogadta tizedik rajthelyét, ám a McLaren jelezte, hogy abban az esetben, ha Cunoda is bejutott volna, ők kiküldték volna Norrist a teljesen száraz pályára is új intermediate gumikon, hogy egy azokon elért lassú köridővel is legalább riválisa elé, a 9. pozícióba kerülhessen a rajtrácson. Elvégre ezt nem tiltotta a szabály.

    Ausztriában sem ússza meg szárazon az F1? Ilyen idő várható a Red Bull Ringen

    Bár végül csak az ötlete merült fel, a valóságban nem láthattuk a csontszáraz pályán vizes körülményekre alkalmas gumikkal köröző Norrist, az egésznek a gondolata is kellően rémisztőnek és nevetségesnek hatott az F1 számára, hogy máris szabályt módosítson, megakadályozva, hogy ilyen esetek előfordulhassanak a jövőben.

    Amikor az FIA lefektette a sprintversenyes hétvégék új szabályait az idei évre, nyitva is hagyta magának a kaput arra, hogy szezon közben, az élesben szerzett tapasztalatok fényében módosítson azokon, ha a szervezési vagy sportszerűségi okok megkívánják. Ezzel pedig most élt is a sport: bár nyolc csapat beleegyezésére azért szükség volt a szabály átfogalmazásához, az Autosport értesülései szerint kilencen igennel szavaztak – az egyetlen renitens kilétére azonban egyelőre nem derült fény.

    Ennek nyomán Niels Wittich versenyigazgató az Osztrák Nagydíj hétvégéje előtti direktívái között bejelentette, hogy a döntéshozókkal és a sportfelügyelőkkel való konzultációt követően módosul a szombati, vagyis a sprint rajtrácsáról döntő időmérő edzésre vonatkozó szabály: egyszerűen úgy, hogy annak utolsó szakaszában, vagyis az SQ3-ban immár nem lesz kötelező mindenképpen új szett lágy keveréket felhelyezni, az előírás mostantól csak annyit köt ki, hogy a guminak lágy keverékűnek kell lennie.

    A hétvégi előrejelzések alapján azonban továbbra sem kizárt, hogy intermediate gumik fognak felkerülni az autókra a sprint időmérőjének végjátékában: de immár nem a szabályok átgondolatlansága, hanem a csapadékos kilátások miatt.

  • Nem érzi jól magát Pérez, így kihagyja a médianapot

    Nem érzi jól magát Pérez, így kihagyja a médianapot

    Sajtóértesülések szerint Sergio Pérez már tegnap este sem érezte jól magát, így csütörtökön nem lesz a pályán.

    A mexikói versenyző az elmúlt időszakban elmaradt csapattársától. Hol saját hibái, hol pedig a balszerencse akadályozta a 33 éves versenyzőt a dobogós helyek megszerzésében. Míg Max Verstappen az első helyeket gyűjtögette, addig az elmúlt három versenyen a dobogó közelébe sem került a mexikói.

    A bajnoki tabellán már 69 pont választja el egymástól a két versenyzőt, így ha két versenyen nullázna Verstappen és Pérez nyerne, még akkor sem előzné meg a hollandot a 33 éves pilóta.

    Ám az Ausztriába érkezve, Checo egy nappal később megy csak a pályára. Sajtóértesülések szerint tegnap este nem érezte jól magát a versenyző, ezért úgy döntött a Red Bull-lal, a média napot kihagyja, hogy ki tudja magát pihenni a holnapi szabadedzésre és időmérőre.

    Később a hírt a Red Bull is megerősítette.

  • Nagyszerű újítással teszik zöldebbé az Osztrák Nagydíjat

    Nagyszerű újítással teszik zöldebbé az Osztrák Nagydíjat

    A Red Bull Ring üzemeltetésében komoly fejlesztést hajtottak végre a környezetvédelem és a fenntarthatóság érdekében, amellyel a terv szerint 90%-kal csökken a verseny szén-dioxid kibocsátása a tavalyihoz képest.

    A hétvégi F1-es verseny helyszínén a dízelgenerátorokat cserélik le környezetkímélőbb áramfejlesztésre: ezt növényi olajból származó bioüzemanyaggal, illetve 600 négyzetméternyi napelemmel végzik, utóbbiakat az utolsó kanyarnál a pálya belső részére telepítették.

    A rendszert óránként 2,5 MW energia termelésére tervezték, ebből látják el a csapatok garázsait és motorhome-jait, valamint a közvetítőállomás központját. 

    „Ez a kísérlet a legújabb lépés a működésünk fenntarthatóbbá tétele felé, ami a 2030-as karbonsemlegesség célja felé vezet. Ez mutatja az egész paddock és a kulcsszereplők elszántságát, akik megalkották ezt a célt és értik ennek fontosságát. Nem csupán az energiafogyasztás és a szén-dioxid-kibocsátás terén lesz javulás, de a nagydíjak áramellátási lehetőségei is zökkenőmentesebbek lesznek” – nyilatkozta Ian Stone, az F1 logisztikájának igazgatója az először a Red Bull Ringen használt megoldásról.

    Természetesen nem csak a Red Bull Ringen, hanem más pályákon, például a Hungaroringen is kiemelt figyelmet kap a környezetvédelem és a fenntarthatóság, az elmúlt években a közlekedéstől kezdve a hulladékkezelésig számos területen hajtottak végre fejlesztéseket.

  • A Red Bull „meghatározta”, mikor csaphat le a teljesítményükre a büntetésük

    A Red Bull „meghatározta”, mikor csaphat le a teljesítményükre a büntetésük

    Pierre Waché, a Red Bull technikai igazgatója elmondta, mikor lehetnek negatív hatásai a tavaly kapott büntetésnek.

    Az osztrák istálló 2021-ben túllépte a költségvetési határt, így büntetést kaptak az idei évre. A pénzbírság megfizetésén túl, 10%-kal csökkentették a csapat szélcsatornában eltöltött idejét is, így a riválisok abban reménykedtek, hogy utolérhetik a Bikákat.

    Ám idén a Red Bull még nagyobb fokozatra kapcsolt, így Max Verstappenre csak a saját csapattársa volt veszélyes pár verseny erejéig. A Mercedes és a Ferrari fel is szólalt a szankció nem túl hatékony mivolta miatt, ám a regnáló világbajnok alakulat szerint, később lesz hatása a büntetésnek.

    Max Verstappen, Red Bull
    Max Verstappen – Fotó: Adam Pretty/Getty Images/Red Bull Content Pool

    „Az autó jobbnak bizonyult idén, mint amire számítottunk. Mindezt a hatékonyság számlájára írnám fel, hiszen a különböző pályákon képesek vagyunk leszorítóerőt termelni, masszív légellenállás nélkül. Ugyanakkor a dolgunk nem könnyebb, hiszen a határokat feszegetjük. Viszont a kapott büntetésnek még hatása lesz. Az év második felében még kiütközhet a szankció okozta kár, de a jövő évi autót is érintheti’ –nyilatkozta Waché.

    Mindaddig a hazai versenyére készül az osztrák istálló, amit Alex Wurz szerint simán megnyerhetnek a sprinthétvége ellenére is.

    „Az autójuk végsebessége jó, a lassú kanyarokban is hatékonyak. Max Verstappennek így minden esélye meg van arra, hogy megadja az alaphangulatot a hétvégén. Ugyanakkor a Ferrarinál még nem lehet tudni, milyen csomaggal érkeznek Ausztriába. Olyan hírek láttak napvilágot, mik szerint a forgatási napon egy új padlólemezt teszteltek.”

  • Gyűlölték a nézők az F1 egyik legabszurdabb időmérőjét

    Gyűlölték a nézők az F1 egyik legabszurdabb időmérőjét

    Türelemjáték lett az 1997-es Osztrák Nagydíj kvalifikációjából, elsősorban a szurkolóknak. A körülmények miatt az időmérő nagy részében a versenyzők vonakodtak pályára gurulni.

    Az Osztrák Nagydíjat először Zeltwegben, azóta minden alkalommal a mai Red Bull Ringen rendezték meg, melyet korábban Österreichringnek, majd a szponzoráló telekommunikációs cég miatt A1 Ringnek hívtak. A pályának ez a harmadik ciklusa a világbajnokságban (a hétvégi a 35. futam lesz itt), és a második, 1997-től 2003-ig tartó turnus első versenyét izgalmas várakozás előzte meg, hiszen ismeretlen körülmények vártak a mezőnyre. Csak Gerhard Berger indult itt korábban az F1-ben, de a pálya akkori vonalvezetése teljesen más volt.

    Az akkori lebonyolítás szerint egy óra és 12 kör (a be- és kivezető körökkel együtt, általában 4 “gyorskör”) állt a pilóták rendelkezésére a kvalifikáción, és az időmérőre és a futamra csak egyféle gumikeveréket lehetett választani, ezért előre el kellett döntenie a pilótáknak, hogy a jobb tapadást vagy a jobb strapabírást választják. Nem volt sakkozás, hogy az egyik etapra ilyen, a másikra olyan keveréket raknak fel.

    A Goodyeart használó pilóták többségének a kemény gumi (majd a futamon egykiállásos stratégia) jutott választásnak, a Bridgestone versenyzőinek ellenben az új fejlesztésű lágy keverék tartóssága lehetővé tette, hogy ezzel célozzák be az egykiállásos taktikát.

    Embed from Getty Images
    Ehhez vegyük hozzá, hogy az új aszfaltcsík tapadása még messze volt az ideálistól, így a gumik csak hosszabb körözés után érték el a megfelelő hőmérsékletet, az egykörös sprintek helyett a többkörös, több benzinnel megkezdett etapok tűntek a nyerő választásnak. (Néhány pályán, például Montrealban vagy Monzában a korábbi években ugyanez történt.) Ebből pedig az adódott, hogy a pilóták a 60 perc során nem négyszer jöttek ki nagyjából egyenletes elosztásban, hanem csak kétszer, és természetesen mindenki az utolsó percekre időzítette a csúcsformáját, amikor az aszfalt állapota a legjobbá válik.

    Ez azzal a kellemetlen következménnyel járt, hogy az 1997-es Osztrák Nagydíj időmérőjének nagy részén csend honolt a pályán. Több mint negyedórán át senki sem jelent meg rajta, sok pilóta sisak nélkül kedélyesen csevegett a garázs körül a csapattagokkal, a nézőtérről többször hallatszott füttyszó.

    Sokáig így is csak a “takarítóbrigádot” lehetett látni, a bajnoki címért harcoló sztárok, Michael Schumacher és Jacques Villeneuve csak várakoztak. Féltávnál, azaz 30 perc után öt versenyző jegyzett mért kört.

    Embed from Getty Images
    Az élet 40 perc után indult be, cserébe viszont nagyon: akkora forgalom alakult ki, mintha futam lenne, elözönlötték az autók az egyébként nagyon rövid pályát. Innentől szinte egyhuzamban rótta mindenki a köröket (már akinek nem robbant le a kocsija), és nyilván számos panasz érkezett, hogy kisebb-nagyobb mértékben feltartották egymást a pilóták.

    A tűzijátékban Villeneuve szerezte meg a pole pozíciót Mika Häkkinen előtt, de nagyon szoros lett a végeredmény: a rövid pályán az első 14 helyezett 1 másodpercen belül, az első 18 1,3 másodpercen belül végzett, csak a két leglassabb csapat egységei voltak ennél lassabbak. A Ferrari a mai formáját hozta, a leggyorsabbra tervezett körben kifogyott a benzin Michael Schumacher autójából, Eddie Irvine így a szezonban először, a lágyabb gumik segítségével is legyőzte nagyobb nevű csapattársát egy időmérőn.

    A futamot másnap Villeneuve nyerte David Coulthard (McLaren) és Heinz-Harald Frentzen (Williams) előtt.