Címke: Osztrák Nagydíj

  • Jochen Mass a túl biztonságos F1-ről, és Schumacher is szóba került

    Jochen Mass a túl biztonságos F1-ről, és Schumacher is szóba került

    Jochen Mass is jelen volt az Osztrák Nagydíj hétvégéjén, ő is autóba ült a Legends Parade-en. A német versenyző egy Porsche 935 „Moby Dick“-et hajtott a Red Bull Ringen, mellyel anno Daytonában indult.

    Mass ezen kívül aktív Forma-1-es versenyző volt 1973 és 1982 között. Abban a korszakban, mikor számos tragikus végkimenetelű baleset történt a sportban, azonban talán ez volt az F1 történetének legizgalmasabb érája.
    Mostanra az F1 sokkal biztonságosabbá vált, sokak szerint túlontúl biztonságossá, ezzel pedig a sport elvesztette valódi jellegét és a mai versenyzők már nem olyan klasszikus hősök, mint elődeik. Ezzel pedig részben Mass is egyetért, hosszasan kifejtette nekünk véleményét a témáról az osztrák paddockban.

    „Ez részben igaz.” – szögezte le az elején. „Mi komoly tiszteletnek örvendtünk azért, amit tettünk, ez pedig manapság (a mai versenyzők esetében) lecsökkent. Manapság már túl biztonságos az F1.”

    „Eltűnt a kockázat, ami azért része volt ennek a spiritusznak.”

    Jochen Mass„Ezt kellene kicsit megvizsgálni. Persze nem azt akarjuk, hogy veszélyes legyen, de a biztonság már túl messzire ment. Az autók most nagyon gyorsak, túl sok az aerodinamika, a leszorító erő, ezen kellene változtatni valahogy. Nem az kell, hogy ne legyen biztonságos, de a versenyzésnek kihívást kell jelentenie. Most túl könnyű dolguk van a versenyzőknek. Hiszen ha megnézzük a GP3-as autókat, melyek 400 lóerősek, van rajtuk DRS is, így már majdnem Forma-1-es autók. Majdnem. És ez nem jó. A következő lépés pedig nem nagy lépés, szinte semmi. Egy kicsit olcsóbbá kellene tenni, mivel az F3 és a GP3 most túl drága, a Formula 2 pláne. Persze ma már semmi sem olcsó, de egy olcsóbb GP3 inkább jelentene hasznos lépést a Forma-1 felé, és élesebb különbség lenne a GP3, a Formula 2 és a Forma-1 között. Nem csak a Forma-1-et kell átgondolni, hanem minden formula szériát, a teljesítmény tekintetében. A nézők is látják, hogy az autók már túl gyorsak. Már nem látják őket rendesen, nem látni mit csinál a versenyző, hiszen messze is van, ami szomorú, hiszen valahol ők támogatják ezt az egészet. Ezen változtatni kellene, persze nem egyszerű ezt megtenni.”

    „Nem kellene minden csapat véleményét kikérdezni, hiszen ők egymás ellen dolgoznak, és nyilvánvalóan senki nem akarja, hogy megfosszák valami előnyétől. Egy csapat igazán jó mérnökkel kellene ezt megvitatni, együtt pár igazán jó versenyzővel, akik értik is, hogy mire van szükség, hogy mi az, ami jó és mi nem. Ezen az úton kell haladni, különben a Forma-1 mindig túl irányított lesz. Az ideális az lenne, ha a lényeg a versenyző lenne, ha a versenyzőnek komolyan dolgoznia kellene, nem csak szimplán gyorsan menni, mert azt az autó lehetővé teszi. Az nem ideális, hogy ha az autó nem a legjobb, akkor a versenyző sehol sincs.”

    Jochen Mass

    Érdekes tény, hogy már több mint fél évszázados fennállása óta továbbra is Mass az egyetlen német versenyző, aki megfordult a McLarennél.

    „Ez így van, azonban Ron Dennis mindig is le akarta igazolni Schumachert. De Michael nem volt túl boldog attól, ahogy és amilyen formában megtalálta őt ezzel (Dennis) a témával.”

    Az már sosem fog kiderülni, hogy mire ment volna egymással Schumacher és a McLaren, de manapság sem úgy tűnik, hogy egyhamar német versenyző kerül a csapathoz. Világbajnok német pedig pláne nem.

    „Jelenleg nem megy túl jól a McLarennek, jó lenne már fordítani ezen, technikai oldalról, jobb motorral, jobb ezzel, jobb azzal.”

    Mass szerint azonban nem a menedzsmentben keresendő a probléma, sokkal inkább a technikai oldalon.

    „Én elismerem mindazt, amit elértek. És nem szabad mindebből alább adniuk. Meg van a maguk stílusa, és próbálják jó irányba terelni a dolgokat.”

    „Vissza fognak ők térni, csak ez olykor sok időbe telik.”

    Ennek ellenére időközben mégis strukturális változást eszközölt a wokingi csapat, Eric Boullier pedig lemondott.

    Jochen MassJochen Mass is szerepelt a Rush (magyar címén Hajsza a győzelemért) című filmben, mely Lauda és Hunt csatájáról szól, ráadásul önmagát alakította a vásznon, tényleg ő vezette autóját a versenyzős jelenetekben. Reprodukálniuk kellett a versenyjeleneteket, azonban most nem a versenyzés volt a fő feladat.

    „Inkább csak arra kellett odafigyelnünk, hogy mindez hogy fog végül kinézni a felvételeken. Voltak körülöttünk kamerákkal felszerelt autók, és az én autómat nagyon nem is vették konkrétan, inkább csak arra kellett figyelni, hogy egy izgalmas versenyt imitáljunk.”

    S hogy miként telnek mostanság egy 71 éves egykori Forma-1-es versenyző mindennapjai? Mass nem éppen rejtvényfejtéssel és kertészkedéssel múlatja idejét, máig nem tud „egy helyben maradni”.

    „Sokat utazom, nagyon elfoglalt vagyok kisebb-nagyobb dolgokkal, és ez jó dolog. Épp most voltam a Hungaroringen Apollo Vredestein gumikat tesztelni. Ezek jó dolgok, lefoglalnak, és még egy kis pénzt is keresek vele. Nem tudok teljesen nyugdíjba vonulni és hátradőlni. Mindig kell, hogy csináljak valamit.”

  • Horner szerint nem helyes, hogy a Mercedes hagyta, hogy egy ember vigye el a balhét

    Horner szerint nem helyes, hogy a Mercedes hagyta, hogy egy ember vigye el a balhét

    Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke úgy véli, hogy a Mercedes „a busz alá lökte” egyik kulcsemberét az Osztrák Nagydíjon.

    Lewis Hamilton még kiesése előtt a csapatrádión panaszkodott az elszúrt stratégiára, mire a csapat stratégája, James Vowles bocsánatot kért a rádióm. Horner szerint ez a dolog kissé „bizarr” volt.

    „Elég bizarr dolognak tűnik, hogy valaki úgy érzi, ezt kell tennie, hogy a busz alá lökik magukat, hogy motiválják vele a versenytőt, a negyedik helyről az élre.” – mondta Horner a Sunnak. „A mi filozófiánk sokkal inkább a kollektív felelősség, mintsem az egyéni. Kell a felelősségre vonhatóság, de azt megfelelő környezetben, zárt ajtók mögött kell kezelni, nem nyilvános fórumon.”

  • Módosulhat a feltartásért járó büntetés

    Módosulhat a feltartásért járó büntetés

    Az FIA egyik stewardja, az egykori versenyző, Derek Warwick azt állítja, hogy az F1 talán felülvizsgálja a szabályt, mely az egymást a kvalifikáción feltartó versenyzőkre vonatkozik.

    Warwick is a bírák között volt, mikor három rajthelyes büntetést osztottak ki Sebastian Vettelnek Ausztriában, Carlos Sainz feltartásáért.

    „Meg van kötve a kezünk.” – mondta Warwick. „A szabályok megkövetelik. Megtörtént ez már másokkal is a mezőnyben, és nem tehetjük meg, hogy őket megbüntetjük, a ‘nagyokat’ meg nem.” – mondta Warwick az Auto Motor und Sportnak.

    Hozzátette azonban, hogy az FIA talán átgondolja majd ezt a szabályt, és a jövőben „talán csak akkor járna ezért büntetés, ha a manőver veszélyes volt, vagy a feltartott versenyző nem jut be a következő etapra vagy helyezést veszít.”

  • Fennállása legjobb eredményét produkálta a Haas Ausztriában

    Fennállása legjobb eredményét produkálta a Haas Ausztriában

    A Haas csapat eddigi legjobb versenyét produkálta az elmúlt hétvégén, Ausztriában: Romain Grosjean és Kevin Magnussen a negyedik, illetve ötödik helyen értek célba.

    A csapatfőnök Günther Steiner szerint ez az eredmény igazi „megváltás” a csapatnak. Ezzel pedig bizonyára különösen így van Grosjean is, aki idén első alkalommal tudott ponto szerezni, mindjárt tizenkettőt.

    „Azt hiszem ez igazi megváltás.” – mondta Steiner.

    „Ez fantasztikus, az 50. versenyünkön a negyedik és ötödik helyen végeztünk. Képzelhetik, milyen boldogok a srácok, hogy mindkét autónk pontszerző.”

    Persze nincsenek hamis illúziói a csapatnak, tisztában vannak vele, hogy ehhez több élmenő kiesése is kellett.

    „Szerencsénk volt, hogy hárman is kiestek előlünk.” – mondta Steiner.

    „De az autó bebizonyította, hogy a középmezőny legjobbja volt.”

    „Mindenki nagyon élvezte az egész hétvégét. Nem voltak problémáink. Ez egy jó hétvége volt. Nem csak jó verseny volt, hanem szerencsés is.”

  • Bőrgatyát öltöttek a Red Bull versenyzői Ausztriában

    Bőrgatyát öltöttek a Red Bull versenyzői Ausztriában

    Az Osztrák Nagydíj helyszínén, a Red Bull hazájában, a Red Bull Ringen már hagyománnyá vált, hogy az energiaitalosok versenyzői vasárnap osztrák népviseletbe öltöznek. Így aztán Daniel Ricciardo, Max Verstappen, Pierre Gasly és Brendon Hartley is bőrgatyában (Lederhose) feszítettek a versenyző parádén. Az új-zélandi Hartley egyébként meg is jegyezte, hogy meglepően kényelmes viselet.

    Mintegy ennek kiegészítéseként, mint eddig minden évben, Drindl-ruhás lányok is voltak a helyszínen, noha idén nem grid girl funkciójukban.

    © Kaiser Erika fotói:

    red bull ring, ausztria, bőrgatya red bull ring, ausztria, bőrgatya red bull ring, ausztria, bőrgatya red bull ring, ausztria, bőrgatya

  • Megtarthatja állását a Mercedes stratégája

    Megtarthatja állását a Mercedes stratégája

    A Mercedes stratégiai vezetőjének nem kell új munka után néznie, miután az Osztrák Nagydíjon komoly hibát vétett.

    Ugyan a versenyen Valtteri Bottas és Lewis Hamilton is technikai probléma miatt esett ki, a csapat stratégája, James Vowles magára vállalta a betlit.

    „Én dobtam el a mai győzelmet. Sajnálom.” – mondta Hamiltonnak a csapatrádión.

    Toto Wolff maga is fájdalmasnak ítélte a versenynapot, de megvédte Vowles-t.

    „Ő az egyik legjobb.” – mondta Wolff. „És bátorságra vall, hogy nyilvánosan elismerte a hibáját.”

  • Mathias Lauda: A Pamela Anderson sztori nem volt valós

    Mathias Lauda: A Pamela Anderson sztori nem volt valós

    Niki Lauda Forma-1-es legenda 37 éves fia, Mathias Lauda is részt vett az elmúlt hétvégén, az Osztrák Nagydíj hétvégéjének egyik betét-eseményén, a Legends Parade-en. Ezen a show-n egykori autóversenyző legendák tettek meg pár kört az egykor általuk hajtot túra- vagy sportautókkal. Így aztán Niki Lauda egy BMW 3.6 CSL-t vezetett (Toto Wolff ki is röhögte amiért most Mercedesesként átült egy BMW-be.), fia, a WEC GT kategóriájában versenyző Mathias pedig egy Aston Martint hajtott, így autóját és életkorát tekintve is ő volt a kakukktojás a rögtönzözz „mezőnyben”. Ezt azonban cseppet sem bánta, sőt!

    Érdekesség, hogy bár Mathias osztrák, sosem versenyzett még a Red Bull Ringen, így ebből a szempontból is különleges volt az esemény.

    Vasárnap beszélgettem vele, közvetlenül, miután kiszállt az autóból.

    Matias Lauda„Jó móka volt. Nagyon élveztem. Egy pályán lehettem édesapámmal, mellette autózhattam. Próbáltunk mindenkit feltartani, de hát ez nem így alakult.” – mondta nevetve, hiszen ez nem komoly verseny volt, hanem egy show, így folyamatosan váltogatták a sorrendet, hogy mindenki autózhasson az élen is.

    „Nagyon élveztem, sok kiváló versenyző volt itt és nagyon örülök, hogy én is részese lehettem ennek a ‘versenynek’ a legendákkal, akiket én még gyerekként láttam versenyezni. Ezek a fickók nagyon sokat elértek a motorsportban, nagyon jó beszélgetni velük, és a tapasztalataikról hallani. Nagyon jól éreztem itt magam.”

    Mathias négy évet töltött a DTM-ben (2006-2009), mindannyiszor Mercedest vezetve. Így aztán különösen sajnálja, hogy a csillagos márka év végén távozik szériából.

    „Nagyon sajnálatos.”

    „Szerintem nagy űrt hagynak maguk után a DTM-ben.”

    „A DTM történetében a Mercedes mindig is az egyik legkomolyabb résztvevő volt. De változnak az idők, gyártók jönnek-mennek, minden nagy versenysorozatban, IMSA-ban is, Le Mans-ban is, és hát a DTM-ben is. Szóval jönnek-mennek, de én biztos vagyok benne, hogy a jövőben még vissza fognak térni.”

    Pár éve furcsa hír röppent fel, mi szerint Pamela Anderson saját FIA GT csapatot alapít. Egészen komolyan vették magukat akkor, volt a csapatnak weboldala, voltak reklámfotók is az alakuló csapatról, melynek egyik versenyzője állítólag épp Mathias lett volna. A Slovakia Ringen elvileg indultak volna, vártuk is őket nagyon, benne voltak a programfüzetben is. Aztán megérkeztünk a helyszínre, a csapatnak pedig se híre, se hamva nem volt. Majd az egész téma eltűnt, mint a kámfor, valójában sosem lett belőle semmi.

    Matias Lauda„Haha, nem, sosem történt meg, ez csak pletyka volt.” – legyintett Mathias.

    Pedig úgy volt ugyebár, hogy ő lesz Miss Anderson egyik versenyzője, de mint kiderült, ez sem volt igaz.

    „Csak felkapták ezt, de nem volt mögötte semmi valós dolog.”

    Mathias Lauda épp negyedik szezonját tölti a WEC GTE Am kategóriájában, az Aston Martin színeiben. Kategóriájáben kétszer harmadik helyen zárt a bajnokságban, tavaly pedig meg is nyerte azt. Harmadmagával (csapattársai Paul Dalla Lana és Pedro Lamy) jelenleg a negyedik helyen állnak.
    De vajon szívesen versenyezne-e a főkategóriában, LMP1-ben is?

    „Évek óta az Aston Martin gyári versenyzője vagyok és nagyon boldog vagyok, hogy az Astonnal dolgozhatok. Fantasztikus a hangulat a csapatnál, és én nagyon szeretem a GT kategóriát, ez a legversenyképesebb kategória a WEC-ben és nagyon élvezem.”

    Matias LaudaÉs ha már Aston Martin… Rendre vannak pletykák arról, hogy mely márkák szeretnének önálló csapatként megjelenni a Forma-1-ben 2021-től, egyelőre azonban még egyik pletykát sem támasztották alá. Volt ilyen pletyka az Astonról is, Lauda szerint azonban a márka teljesen jól érzi magát jelenlegi helyzetében, és vélhetően nem is akar ezen változtatni.

    „Nem, nem hinném (hogy saját csapatot akarnak). Szerintem tökéletes a partnerkapcsolatuk a Red Bull Racinggel, a nulláról felépíteni egy csapatot pedig nagyon sok pénzbe és sok évbe kerül. Szerintem mindkét fél (az Aston és a Red Bull) nagyon elégedett a jelenlegi kapcsolatukkal.”

    Manapság elengedhetetlen kérdés lett az is, hogy a versenyzők mit gondolnak az elektromos autósportról.

    „Egyértelműen ez a jövő.” – vélekedik Mathias. „Minden gyártó részt akar venni benne, a Formula E egyre-egyre népszerűbb. Mindig egyre többen vannak ott, egyre több a csapat. A Formula E megtalálta a helyét a motorsport világában, és nagyon jó munkát végeznek.”

    Matias Lauda2013-ban debütált a mozikban a Rush (magyar címén Hajsza a győzelemért), mely Niki Lauda és James Hunt 1976-os csatározását mutatja be. Természetesen nem kérdés, hogy Mathias is látta a filmet.

    „Az egy fantasztikus film. Ez az egyetlen igazi versenyzős-film. Összehasonlítva a többi autóversenyzős-filmmel abszolút ez a legjobb.”

    „Nagyon menő a történet és nagyon büszke vagyok az édesapámra.”

  • Jos Verstappen: Többé nem lehet megkérdőjelezni Max stílusát

    Jos Verstappen: Többé nem lehet megkérdőjelezni Max stílusát

    Max Verstappen idén rengeteg kritikát kapott agresszív vezetési stílusa miatt, az Osztrák Nagydíjon azonban nagyon a kezére játszottak a dolgok és nyerni tudott a Red Bull hazájában. Ennek tükrében pedig édesapja, Jos Verstappen hangsúlyozta, hogy soha többet nem kellene megkérdőjelezni Max versenyzési stílusát.

    „Az embereknek soha többé nem kellene megkérdőjelezniük Max úgynevezett agresszívvezetési stílusát.” – mondta Jos. „Max tudja, hogy mit csinál. Pár apróságon kell még javítania és ezt ő maga is tudja, de a tapasztalatokkal csak egyre jobb és jobb lesz.”

    „Max most megbüntetett minden kritikust, aki olyan hangosan reklamált a vezetési stílusa miatt.” – ért egyet a Red Bull tanácsadója, Dr Helmut Marko. „És mindezt 20 évesen.”

  • Hamilton előre megérezte, hogy rosszul fog elsülni a hétvégéje?

    Hamilton előre megérezte, hogy rosszul fog elsülni a hétvégéje?

    Lewis Hamilton szinte folyamatosan bujkált az Osztrák Nagydíj versenyhétvégéje során. Még a sajtót és a tömeget nem igazán kedvelő Kimi Räikkönennel is gyakrabban lehetett összefutni a paddockban, mint a négyszeres világbajnokkal, aki egyébként épp egy futamgyőzelem után, a pontverseny éllovasaként érkezett a Red Bull Ringre.

    Csütörtöki pályára érkezése során folyamatosan a kezével takarta arcát, a fotósok, akik a munkájukat végezték volna, ki is akadtak némileg, amiért nem tudtak normális képet készíteni róla. Annak ellenére, hogy a Mercedes versenyzője kifejezetten kedveli a reflektorfényt és a figyelmet…

    Pénteken is a lehető legrövidebb utat választotta a garázs és a motorhome, illetve a Mercedes vendéglátó egysége között, pedig mindkét szabadedzést megnyerte, így nem igen volt oka a kesergésre.

    Szombaton sem változott semmi amint átjutott a beléptető kapunk, azonnal „bebújt” a Williams motorhome-ja mögé és ott slisszolt el a Mercedesig.
    Második lett az időmérőn, így kötelező volt megjelennie az azt követő sajtótájékoztatón, azonban itt is alaposan az arcába a sapkáját, hogy ne kelljen senkivel sem felvennie a szemkontaktust.

    Vasárnap aztán Bottas kiesése után Hamiltoné is bekövetkezett, így ekkor már inkább indokolt lehetett a bezárkózás, azonban tény, hogy a brit versenyző csütörtöktől folyamatosan „bújócskát játszott”, némileg akadályozva ezzel a fotósok munkavégzését… Lehet, hogy előre sejtette, hogy rosszul fog végződni a versenye?

  • Verstappennek saját faluja van, de mi lesz az adófizetéssel?

    Verstappennek saját faluja van, de mi lesz az adófizetéssel?

    Max Verstappennek saját faluja volt Ausztriában a spielbergi versenyhétvége alatt, a holland tehetséget számos holland rajongó kísérte el a Red Bull hazai versenyére.

    Verstappen rajongóinak többsége sátrakban szállt meg, de számos lakókocsit is láttunk a világbajnoki pontverseny ötödik helyén álló versenyzőről elnevezett „táborban”.

    A Motorsportmania.hu a futam leintését követően az alábbi kérdést tette fel a 20 éves versenyzőnek, melyre rögtön lecsapta a magas labdát Sebastian Vettel: „Max, gratulálok, közel húszezer holland rajongó utazott miattad Ausztriába. Üzensz valamita szurkolóidnak, akik a Max Verstappen faluban szálltak meg a hétvége során?”

    Verstappen: „Igen, természetesen…”

    Vettel: „Saját falud van?”

    Verstappen: „Igen, a pálya másik oldalán.”

    Vettel: „Akkor adóznod is kell…” (nevet)

    Verstappen: „Azt hanyagoljuk egy kicsit. Visszatérve, nagyszerű dolog látni őket. Nem vagyunk ott a focivébén, így könnyeb volt átjönniük, de összességében nagyszerű támogatást kaptam az egész hétvégén. Csodálatos volt ennyire sok narancssárga színt látni. Mikor győzöl, látod, ahogy felsorakoznak… elképesztő! Mindez Ausztriában történt, ami 10-11 órás út Hollandiából. Csodálatos érzés, hogy ennyien átjöttek.”