Címke: Osztrák Nagydíj

  • Gasly nagyon mérges volt magára az időmérő után

    Gasly nagyon mérges volt magára az időmérő után

    A Red Bullos Pierre Gasly a szombati időmérő edzés után elmondta, hogy nagyon csalódott és bosszús magára, amiért a sorsdöntő Q3-as gyors körén hibázott.

    A kiábrándító hazai versenyhétvégéje után úgy tűnt, hogy eredményesebb Nagydíja lehet Gaslynak a Red Bull Ringen, hiszen egészen az időmérő edzés utolsó harmadáig közel volt az élmenőkhöz. A harmadik szakaszban azonban még a saját Q2-es idejénél is két tizeddel lassabb volt, ez végül a 9.helyhez volt elég, ami Magnussen büntetése miatt a 8. rajthely lesz.

    „A hétvégén sikerült egész jó tempót diktálnom, de az időmérő utolsó részében, amikor a legjobban számít, akkor nem sikerült, emiatt dühös vagyok magamra.” – kezdte Gasly. „A kiegyensúlyozottságra törekedtünk, sikerült is néhány remek kört összeraknom az időmérőn, a dolgok pedig jól alakultak.  Ám akkor jött a Q3, első nekifutásra nem volt ideális a köridőm, majd a második próbálkozásnál az 1-es kanyarba érve elvesztettem az autót, túlfutottam a hurkákon és a 3-as kanyarig négy tizedet vesztettem. A kör többi része már jó volt, de ez a hiba az ötödik helyembe került. Elég csalódott vagyok emiatt a hiba miatt.” – tette hozzá.

  • HIVATALOS: Hamilton három rajthelyes büntetést kapott

    HIVATALOS: Hamilton három rajthelyes büntetést kapott

    Lewis Hamilton három rajthelyes büntetésben részesült, miután feltartotta Kimi Räikkönent az Osztrák Nagydíj időmérő edzésén.

    Rajta kívül George Russellt is vizsgálták, és a Williams pilótája is megkapta a maga háromhelyes büntetését.

    Hamilton hátrasorolása azt fogja eredményezni, hogy a 4. helyről rajtolhat a vasárnapi futamon. Max Verstappen fellép az első rajtsorba, Bottas pedig a 3. helyet örökli meg.

    A Mercedes britje az Instagram oldalára ezt írta: „Megérdemeltem a büntetést, és nem okoz semmilyen problémát ennek elfogadása. Hibáztam, és teljes mértékben vállalom érte a felelősséget.”

  • A motorral volt gondja Vettelnek, ezért nem ment a Q3-ban

    A motorral volt gondja Vettelnek, ezért nem ment a Q3-ban

    Sebastian Vettel nem hajtott ki a pályára az Osztrák Nagydíj időmérőjének utolsó, mindent eldöntő szakaszában. Most kiderült, miért: a németnek motorproblémája volt.

    Tisztán látszott, hogy a Ferrari most esélyes a pole-ra, és ez be is igazolódott, hiszen Charles Leclerc élete második rajtelsőségét szerezte. Az olaszok azonban nem lehetnek maradéktalanul elégedettek, hiszen a másik pilótájuk, Sebastian Vettel nem tudott részt venni a Q3-ban. A német autójával gondok adódtak, amin hiába kezdtek el egyből dolgozni a probléma felfedezése után, az edzés végére nem készültek el, és Vettel pár perccel a vége előtt már ki is szállt az autóból.

    A Scuderia egyből az időmérő után elárulta, hogy Vettel autójában a motor légnyomás-csöve ment tönkre. Az egyelőre talány, hogy milyen változásokat kell eszközölni ennek megoldásához.

    Az biztos, hogy Vettel a 9. helyről rajtol vasárnap, mert hiába lett utolsó a Q3-ban, az 5. helyre kvalifikáló Kevin Magnussen váltócsere miatt 5 rajthelyes büntetést kapott.

  • Hamilton és Russell is büntetést kaphat az időmérő után

    Hamilton és Russell is büntetést kaphat az időmérő után

    A bajnokságot vezető Lewis Hamilton és a Williams újonca, George Russell is vizsgálat alatt van feltartás miatt a mai osztrák időmérő után.

    Mindkét vizsgálandó eset a Q1-ben történt. Hamilton Räikkönent blokkolta, Russel Kvyatot.

    Räikkönen a hármas kanyar felé haladva igen gyorsan közeledett az előtte lévő Hamiltonra, aki látszólag későn vette őt észre, és először a kanyar belső ívén akart annyira lelassítani, hogy elengedje a finnt, de mivel ez nem jött össze, kiengedte autóját a bukótérbe, viszont ezzel együtt is akadályozta versenytársát.

    „Hamilton teljesen feltartott” – panaszkodott Räikkönen a rádión.

    Ha kap büntetést Hamilton, valószínűleg egy háromhelyes hátrasorolásra kell számítani. Ezzel ötödiknek esne vissza.

    George Russell a Q1 legvégén vétett, a nyolcas kanyarban szinte már csak éppen gurulva haladt utolsó gyorskörére készülvén, ekkor érkezett meg azonban versenytempóban Daniil Kvyat, akinek kikerülő manővert kellett alkalmaznia, és azzal, hogy kihajtott a bukótérbe, nem tudott javítani és kiesett 18-ként.

  • Charles Leclerc nyerte az időmérőt Ausztriában

    Charles Leclerc nyerte az időmérőt Ausztriában

    A Ferrari monacói fiatalja Charles Leclerc pályafutása második rajtelsőségét szerezte az Osztrák Nagydíj időmérő edzésén. Lewis Hamilton és Max Verstappen zárt mögötte, miközben csapattársa Sebastian Vettel egy technikai hiba miatt nem tudott részt venni a Q3-ban.

    Az időmérő edzés első szakaszában már elkezdődött a taktikázás a gumikkal, ugyanis a két Ferrari már az elején közepes gumikkal ment a pályára, míg a többiek a lágyakkal. Az olaszok így is gond nélkül jutottak be a Q2-be. Az első etapot Max Verstappen nyerte a két Mercedes előtt.

    Akik nem tudták beverekedni magukat a legjobb 15 közé, az Pérez, Stroll, Kvyat, Russell és Kubica. A Q1 krónikájához tartozik még két feltartás is, amikor is a gyors körén hatalmas tempóval érkező Daniil Kvyatnak félre kellett rántani a kormányát, hogy ne száguldjon bele az ideális ív mellett vánszorgó és a gyors körére készülő George Russellbe. A másik eset pedig Hamilton és Räikkönen között történt. A Mercedes britje volt rossz helyen egy kanyarban, ami miatt a finnek lassítania kellett. Mindkét esetet az időmérő után fogják kivizsgálni.

    A Q2-ben fordult a gumiválasztás, ugyanis a két Ferrari lágyon, a két Mercedes és Verstappen pedig közepes abroncsokon igyekezett bejutni az utolsó körbe. Így végül a két vörös autó zárt a tabella élén, magabiztos előnnyel a lágy gumis riválisok előtt. Az utolsó percekben ismét a forgalom okozott komoly gondot. Az utolsó továbbjutó helyen álló Magnussen elrontotta az egyik kanyart, ami miatt a mögötte haladó Norris is lassításra kényszerült. Utánuk a két Renault érkezett, Hülkenberg gond nélkül kikerülte őket, ám Ricciardot már feltartotta a McLaren újonca. Végül a top10-ben nem történt változás, így Grosjean, Hülkenberg, Albon, Ricciardo és Sainz búcsúzott a kvalifikációtól.

    A mindent eldöntő etap előtt komoly sürgölődés és kapkodás lett úrrá Vettel autója körül, ugyanis komoly műszaki problémát észleltek benne. Gőzerővel dolgoztak az autóján, ám néhány perccel a vége előtt kiszállt az autójából, így elkönyvelte a 10.helyet.

    A maradék kilenc főből Charles Leclerc volt a leggyorsabb, aki körrekorddal és komoly előnnyel szerezte meg a második pole-pozícióját. A bajnoki éllovas Lewis Hamilton indul majd mellőle, míg Max Verstappen a harmadik helyével beékelődött a két ezüst nyíl közé.

    Bottas mögött hiába szerezte meg a remek ötödik rajthelyet Kevin Magnussen, öt helyes rajtbüntetés miatt viszont csak a 10.-ről indulhat majd. Emiatt Lando Norris és Kimi Räikkönen fogja majd elfoglalni a harmadik rajtsort, őket követi majd a másik Alfával Giovinazzi és az ismét gyengén teljesítő Pierre Gasly.

  • Marko szerint jó irányba halad a Red Bull Ring szerződéshosszabbítása

    Marko szerint jó irányba halad a Red Bull Ring szerződéshosszabbítása

    Dr. Helmut Marko, a Red Bull tanácsadójának elmondása szerint az energiaitalos márka minden valószínűség szerint meg fog egyezni a Liberty Mediával, és hamarosan új szerződést kötnek egymással.

    A spielbergi pálya 2014-ben, tíz évnyi szünetet követően tért vissza a száguldó cirkuszba.

    „Elindultak a tárgyalások, amennyiben tények elé kerülünk, akkor dönteni fogunk” – mondta Marko.

    „Mindkét fél a folytatás mellett áll. Amikor megegyeznek a törekvések, akkor általában jó dolgok történnek” – tette hozzá a korábbi autóversenyző.

    Chase Carey-t, a Liberty ügyvezetőjét is megkérdezték Spielberg helyzetéről.

    „Nagyon szeretünk Ausztriába látogatni. A hétvége felépítése csodálatos, a pálya nagyszerű, a szurkolók pedig boldogok. Úgy gondolom, örömmel jövünk ide az elkövetkezendő években is.

  • Fejlődött a Honda, de nem eleget

    Fejlődött a Honda, de nem eleget

    Alexander Albon motorcsere miatt az utolsó rajtkockából kezdi majd meg az Osztrák Nagydíjat. A fiatal thai-brit versenyző a Honda továbbfejlesztett erőforrását kapta meg a spielbergi hétvégére, ezzel bevállalva a jelentős rajtbüntetést.

    A pénteki szabadedzések alkalmával szereztek némi adatot a japán gyártó mérnökei, melyek kielemzése után így nyilatkoztak:

    „Láttunk némi fejlődést a legfrissebb verziójú motorral. A pályán is érezhető volt a futópadon észlelhető javulás” – mondta Toyoharu Tanabe, a Honda motorsport főnöke.

    „Másrészről viszont nem szignifikáns az előrelépés. Ahogy korábban mondtam, a spec-3 bevezetésével előbb a megbízhatóságon javítottunk, utána jött a teljesítmény. A teljesítménybeli fejlődés nem nagy, ezen tovább kell dolgoznunk” – tette hozzá Tanabe.

  • Leclerc volt a leggyorsabb az időmérő előtt

    Leclerc volt a leggyorsabb az időmérő előtt

    Charles Leclerc zárta az élen a Forma-1-es Osztrák Nagydíj harmadik szabadedzését. A monacói majd másfél tizedet vert a második Lewis Hamiltonra, és bő kettőt a harmadik Valtteri Bottasra. Sebastian Vettel is csak alig több, mint két és fél tizeddel volt elmaradva, így az első négy szorossága jó időmérőt vetíthet előre.

    A Red Bullok már nagyobb lemaradásban következtek, Max Verstappen majdnem 5 tizedet kapott az 5. helyen, Pierre Gasly pedig 7. lett, mert befurakodott elé a McLarenes Lando Norris. Megint jól mentek a wokingiak, ugyanis Carlos Sainz is a top 10-ben végzett, egész pontosan a 8. helyen.

    A legjobb 10-et Antonio Giovinazzi és Daniil Kvyat zárta.

    A mai gyakorláson sokan küzdöttek a pályahatárok betartásával, többször is láthattuk, hogy a versenyzők átugratnak a magasított rázóköveken, főleg az egyes kanyarban volt ez jellemző.

  • Hülkenberg is rajtbüntetést kapott

    Hülkenberg is rajtbüntetést kapott

    Tovább bővül a rajtbüntetettek sora a vasárnapi osztrák futamra, miután Nico Hülkenberg autójában is motort cseréltek.

    A Renault úgy döntött, hogy Spielbergben Nico Hülkenberg is megkapja a franciák B specifikációjú V6-os motorját, amit már Daniel Ricciardo is használt a Paul Ricardon. Az ausztrál akkor viszont nem kapott büntetést, mivel ő még nem lépte túl az engedélyezett darabszámot.

    Tegnap már beszámoltunk róla, hogy Sainz és Albon is hasonló cipőben járt, mint a német. Ők viszont tíz helyes rajtbüntetést kaptak.

    Hülkenberg Spanyolországban használta fel a negyedik belső égésű motorját, ám akkor a bokszutcából rajtolt, miután szárny specifikációt is változtattak. Az ötödik felhasznált motor pedig csak öt helyes rajtbüntetést ér már.

  • Verstappen különleges sisakkal készül az Osztrák Nagydíjra

    Verstappen különleges sisakkal készül az Osztrák Nagydíjra

    Max Verstappen számára az Osztrák Nagydíj több szempontból is különleges: a csapata hazai futamáról beszélünk, és félig-meddig a saját hazai futamáról is, hiszen most már évről évre annyi holland jön el a futamra, hogy egész lelátókat töltenek meg a narancssárgák.

    A Red Bull pilótája ezért készült egy egyedi sisakfestéssel a spielbergi hétvégére, mint ahogy tette azt tavaly is egyébként, amikor megnyerte a futamot. A fejvédő színe rikító sárga, igen feltűnő. Múlt évben is hasonló árnyalatú sárgát kapott, de most sokkal több benne a fehér.

    A sisak erre a linkre kattintva tekinthető meg.