Címke: Osztrák Nagydíj

  • Rosberg szerint meg kellett volna büntetni Verstappent

    Rosberg szerint meg kellett volna büntetni Verstappent

    Habár a Mercedes egykori versenyzője, Nico Rosberg jobb versenyeket és kevesebb büntetést szeretne látni a Forma-1-ben, szerinte a stewardok rosszul döntöttek, hogy nem büntették meg Max Verstappent az Osztrák Nagydíjon.

    A Red Bull holland pilótája volt a nap versenyzője, ugyanis az elrontott rajtját követően egy hatalmas felzárkózást bemutatva nyerte meg megint a csapatának hazai versenyét. A holland pilótának többek között Sebastian Vettelt és Valtteri Bottast is sikerült megelőznie.

    Azonban a Chalres Leclercel szembeni előzése nem volt tiszta, ugyanis a holland leszorította a pályáról monacói riválisát, miután a Ferrari és a Red Bull összeért. Az esetet ugyan megvizsgálták, azonban a versenybírók versenybalesetnek titulálták, így Verstappen megúszta büntetés nélkül. Rosberg örömmel fogadta az eredményt.

    2016 F1-es világbajnoka ugyan örült Verstappen sikerének, azonban úgy gondolja, hogy a Red Bull versenyzője nagyon messze volt az ideális ívről és direkt terelte le a pályáról Leclercet.

    „Verstappen megérdemelte a győzelmet, mert nagyszerűen versenyzett,” – nyilatkozta Rosberg. „Azonban azt is el kell mondanom, hogy szerintem Max direkt fordult be ilyen későn a kettes kanyarban. Már az előzés előtt tudhatta, hogy ez lesz az egyetlen működő stratégia. Nagyon messze volt az ideális ívtől, mert a versenyzők normális esetben még a rázókőre is rámennek.”

    Rosberg szerint a fiatal holland büntetést érdemelt volna ezért a manőverért. „Mivel köze sem volt az ideális ívhez, ezért mindenféleképpen büntetni kellett volna. Másfelől pedig jó volt, ugyanis ilyen kerék a kerék elleni csatákért rajongunk ezért a sportágért.”

  • Palmer szerint a stewardok jól döntöttek a Verstappen-Leclerc ügy kapcsán

    Palmer szerint a stewardok jól döntöttek a Verstappen-Leclerc ügy kapcsán

    Jolyon Palmer szerint a versenybírók jó döntést hoztak meg az Osztrák Nagydíj végén történt vitatható előzés kapcsán.

    A Red Bull hollandja, Max Verstappen a győzelemért menő csata hevében leterelte a mellette haladó Charles Leclercet a pályáról és össze is ütköztek. Az esetet ugyan megvizsgálták, de végül nem büntették meg Verstappent, aki így megtörte a Mercedes kilenc futamig tartó győzelmi szériáját.

    Palmer sokáig nem tudott dönteni, azonban most magabiztosan állítja, hogy a versenybírók a lehető legjobb döntést hozták meg az eset kapcsán. „Napokig hezitáltam a történteken,” – meséli a Renault egykori pilótája. „Sokszor megnéztem a felvételt és egyetértek a stewardokkal. Azonban nehéz dönteni ebben a helyzetben, ugyanis mindkét oldalon számos jó érvet lehetne felsorakoztatni.

    „Leclerc nagyot hibázott, hogy üresen hagyta a belső ívet Verstappennek, aki ezt könyörtelenül ki is használta. A kanyar végén összeértek, ami miatt Leclercnek le kellett mennie a pályáról. A szabály pedig azt mondja ki, hogyha az illető direkt szorítja le versenyzőtársát a pályáról, akkor büntetni kell. A kérdés már csak az, hogy Verstappen direkt csinálta-e vagy sem? Ha igen, akkor az szembe megy a szabályokkal, ha pedig nem, akkor egy remek csatát láthattunk.”

  • Hamilton: Ne hívják az F1-et unalmasnak

    Hamilton: Ne hívják az F1-et unalmasnak

    Lewis Hamilton arra szólította fel az újságírókat, hogy ne nevezzék unalmasnak a Forma-1-et.

    Az ötszörös világbajnok csapata, a Mercedes idén eddig minden versenyt megnyert a legutóbbi osztrákot kivéve, ahol hűtési gondjaik akadtak. A győzelemért az egyébként lenyűgöző futam szinte legvégéig Max Verstappen és Charles Leclerc vívott öldöklő csatát.

    „Srácok, évekig versenyért könyörögtetek, hát most megkaptátok” – mondta Hamilton az újságíróknak. Szerintem nem nézhettek csak egy hétvégét és nem panaszkodhattok azért, mégis úgy tűnik, ez történik. Ha egy versenyhétvége nem úgy alakul, mindenki egyből elkezdi, hogy a versenyzés unalmas. Most volt egy izgalmas futam, de akkor a következő megint unalmasnak lesz titulálva. El kéne már végre dönteni, és megnyugodni. A versenyzés ilyen.”

  • Képgaléria: Ilyen volt a Legends Parade

    Képgaléria: Ilyen volt a Legends Parade

    Mint az ismert, az Osztrák Nagydíj hétvégéjének egyik programja minden évben a Legends Parade, mikor egykori versenyzők visznek pályára különféle verseny- és/vagy sportautókat.

    Idén sem volt ez másként. Többek között Jos Verstappen, Jean Alesi, Gerhard Berger és David Coulthard igazi autócsodákkal köröztek a Red Bull Ringen. Extra sztárvendégként pedig pályára gördült velük a színész-autóversenyző-csapattulajdonos Patrick Dempsey is.

    Erről hoztunk pár kiváló hangulatképet!

    Kaiser Erika fotói
    ©️ A fotók felhasználása, újraközlése a fotós engedélye nélkül tilos!

  • Green: Nem voltunk elég gyorsak, ez ilyen egyszerű

    Green: Nem voltunk elég gyorsak, ez ilyen egyszerű

    Andy Green, a Racing Point csapat technikai igazgatója megerősítette, hogy egyszerűen csak lassúak voltak az Osztrák Nagydíjon, és ezért nem szereztek pontokat. Csalódást keltő hétvégéjük volt, mindkét versenyzőjük kiesett az időmérő edzés első fázisában, mert csak a 16-17. helyet szerezte meg a Sergio Perez-Lance Stroll páros. A versenyt aztán a 12-14. helyen kezdhették meg, Perez végül a 11. lett, Stroll pedig ahonnan indult: a 14. helyen végzett.

    A versenyeredményük ugyan jobb lett mint amit a szombati időmérőn mutattak, de összességében csalódást keltő hétvégéjük volt. Andy Green elég őszintén nyilatkozott erről a motorsport.com-nak:

    „Végeredményben nem voltunk elég gyorsak, ez ilyen egyszerű. Alulteljesítettünk az időmérőn, így a rajtrács rossz oldalára kerültünk, ha meg már oda kerülsz, nehéz onnan bármit is elérni.”

    A Spanyol Nagydíj óta csak egyszer szereztek pontokat, Green mégis optimista:

    „Összeszedjük magunkat a következő versenyre, és érkeznek majd a fejlesztéseink is.”

  • Montoya zöld utat kapna az Osztrák Nagydíj dobogósaitól a versenybíráskodásra

    Montoya zöld utat kapna az Osztrák Nagydíj dobogósaitól a versenybíráskodásra

    Napokkal ezelőtt magunk se tudjuk, hogy mennyire komolyan, de Juan Pablo Montoya bejelentette, hogy nagyon is szívesen lenne versenybíró a Forma-1-ben. A tökös akcióiról ismert kolumbiai maga is okozott a FIA akkori bizottságának olykor némi fejtörést, így mindenképp érdekes történet lenne ez a rablóból pandúr eset. Vasárnap az Osztrák Nagydíj dobogósait, tehát Max Verstappent szembesítettük ezzel a kérdéssel, hogy ők mit szólnak ehhez a hírhez, íme a válaszok!

    Max Verstappen természetesen lelkes volt, nem is vártunk mást, hiszen ő sem megy a szomszédba némi agresszivitásért a pályán, ha arról van szó:

    „Azt hiszem, ő szintén egy elég kemény versenyző, így egyértelműen támogatom azt, hogy legyen versenybíró. Szerintem a jó barátom lenne!”

    Charles Leclerc már koránt sem volt ennyire lelkes, inkább diplomatikus választ adott:

    „Szerintem mindig jó dolog az, ha egy egykori pilóta is van a versenybírák között, de ezt említettem már a csütörtöki sajtótájékoztatón is. Igen, azt hiszem, hogy ők tudják pontosan azt, hogy milyen érzés mindez az autóban ülve, milyen a határon autózni, mi az ami még megengedhető, és mi az, ami nem, így a részemről is egy igen.”

    Valtteri Bottasból pedig utolsó megszólalóként előjött a szűkszavú finn, de ő is egyetértett:

    „Igen, szerintem is jó, ha versenyzői szemszögből is vizsgálódunk. Ő egy jó kemény versenyző volt, szóval… igen.”

  • Häkkinen szerint vizsgálni sem kellett volna Verstappen előzését

    Häkkinen szerint vizsgálni sem kellett volna Verstappen előzését

    Mika Häkkinen úgy véli, sajnálatos, hogy a versenyfelügyelők szükségét érezték annak, hogy kivizsgálják Max Verstappen Charles Leclerc-kel szembeni előzését az Osztrák Nagydíj után. Végül nem szankcionálták az esetet, de Häkkinen szerint már az is probléma, hogy egyáltalán vizsgálták azt.

    A kétszeres világbajnok finn korábban, Sebastian Vettel kanadai incidense után is hangsúlyozta már, hogy jobban kellene engedni csatázni a versenyzőket, ahogy anno ő és Michael Scumacher is csatáztak.

    „Sajnálatos, hogy bizonytalanság volt azzal kapcsolatban, hogy a versenybírák talán büntetést oszthatnak ki Max Charlesszal szembeni előzési manővere miatt.” – írta Häkkinen az Unibet oldalán vezetett blogjában. „Számomra ez egy kemény, de korrekt előzés egyértelmű példája volt. Mikor az két autó elért a kanyar csúcspontjához, Max befejezte az előzést.”

    „Megértem, hogy Leclerc miért próbált kívül maradni, de a bukóteret nem lehet előzésre használni. Jó versenyzés volt és Max igazán megérdemelte a győzelmet.”

    A finn véleménye szerint az is nagyon fontos a Forma-1 számára, hogy Honda erőforrás megszerezte első győzelmét a turbó hibrid korszakban.

    „Ez fontos győzelem volt a Honda számára, és ez jó hír a Forma-1-nek, mert minden gyártónak fontos, hogy legyen sikere a világbajnokságban.”

    „A Honda komoly támogatója a Forma-1-nek 1960 óta és nagyszerű látni őket a dobogó csúcsán, annyi év csalódás után.”

  • Marko azt hitte, már a rajtnál elúszott Verstappen versenye

    Marko azt hitte, már a rajtnál elúszott Verstappen versenye

    Max Verstappen számára borzalmasan indult, ám szenzációsan zárult a hétvégi Osztrák Nagydíj.

    Verstappen Red Bullja lefulladt a piros lámpák kialvásának pillanatában, így a nyolcadik helyre esett vissza az első kanyarokban.

    „Csalódott voltam a rajt után, azt gondoltam, hogy vége. Max azonban felébredt, az utolsó körökben elképesztő tűzijátékot mutatott be” – mondta Helmut Marko, az energiaitalosok tanácsadója.

    „Az utolsó harminc körben teljes fordulaton használtuk a Honda erőforrását, a gumik pedig egyben maradtak. Nagyszerű kasztnink van.”

    „Ez a győzelem sokkal többet jelent, mintha egy tökéletes rajt után egy előzéssel nyertünk volna” – tette hozzá.

    Marko megjegyezte, hogy számoltak a győzelemmel, amiben a Honda erőforrása is komoly szerepet játszott.

  • Olasz sajtó: Csak a holland szurkolók miatt tarthatta meg Verstappen a győzelmét

    Olasz sajtó: Csak a holland szurkolók miatt tarthatta meg Verstappen a győzelmét

    Az olasz lapok szerint csak azért nem kapott büntetés Max Verstappen az Osztrák Nagydíjon, mert az FIA tekintettel akart lenni a rengeteg holland szurkolóra, aki az országba látogatott az esemény kapcsán.

    Három körrel a verseny leintése előtt a Red Bull holland pilótája megelőzte a vezető helyen haladó Charles Leclerc-t. A manőver azonban nem volt 100%-ig tiszta, ugyanis a két autó a művelet kapcsán összeért, minek következtében a monacói a fehér vonalon kívülre került és időt veszített amért szélesebben kellett fordulnia.

    A versenyfelügyelők vizsgálták is az esetet, majd hosszas gondolkodás után megszületett a döntés, mi szerint nem szankcionáljak a keményen versenyző hollandot. A Corriere della Sera újságírója Giorgio Terruzzi úgy véli, hogy a döntéshozókat nagyban befolyásolta a „narancssárga hadsereg” ami Verstappen életetése miatt tett meg akkor távot a hazájától.

    ,,Talán túlságosan sok holland szurkoló tartózkodott a paddockban van, vagy csak azért nem született szankció, mert a Red Bull tulajdonában van a pálya, továbbá az sem kizárható, hogy az FIA és a Ferrari valamiféle ellentétbe került egymással, aminek most az olasz csapat issza meg a levét. Nem könnyű elfogadni a versenyfelügyelők döntését, nyilvánvalóvá vált, hogy csak a támadó szerepet betöltő versenyző javárak döntöttek az elmúlt esetekben, míg a védekező pilóta nem kapott kegyelmet. Így járt Vettel Kanadában és most Leclerc Ausztriában.”

    A La Gazzetta dello Sport a következőket írta:

    ,,Támadás a Ferrari ellen! Kanada után a Maranellóiak ismét hátrányba kerültek a stewardok döntése miatt! Az F1 lassan teljesen kezdi elveszíteni a hitelességét! Emellett a Ferrari politikai ereje is megcsappanni látszik Sergio Marchione tragikus halálát követően”

  • Giovinazzi hajkoronája lett az első pont áldozata

    Giovinazzi hajkoronája lett az első pont áldozata

    Antonio Giovinazzi a 10. helyen ért célba a múlt hétvégi Osztrák Nagydíjon, így végre megszerezte első Forma-1-es pontját. Így Vitantnio Liuzzi 2010-es koreai pontjai óta Giovinazzi lett az első olasz, aki pontot szerzett a Forma-1-ben.

    Érthető hát, hogy nagyon boldog volt az Alfa Romeo versenyzője, azonban a haja áldozatul esett a pontjának.

    Mint kiderült, volt egy fogadása csapatfőnökével, Frederic Vasseur-rel, mi szerint ha az olasz pontot szerez, hajvágás vár rá. Vasseur a futam után egy ollóval kezdte kergetni versenyzőjét, és végül bele is nyír a hajába.

    https://www.instagram.com/p/BzVvTDsowMB/